Kérdések bármiről

Nekünk amúgy Krètán volt | 20 èvvel ezelőtt | 😎 ott is muszáj a kèt hèt ha pihenni ès látni is akarsz.

Nászút céljából terveznénk menyasszonyommal egy 2 hetes aktív és passzív utazási helyet találni. Jelenleg ami szóba jött az Maderia, Kanári szigetek, Thaiföld és Indonézia (Bali és Lombok) . Van valakinek bármilyen tapasztalata ezekkel a helyszínekkel?
Chef a'la Laci pecsenyés

Tenerife baromi jó és ha nem kiemelt időszakban megy az ember, árban is könnyen elérhető. Változatos tengerpartok, igaz kb májusig nem olyan az óceán, hogy őszinte örömmel fürödjek benne. Sok programot lehet szervezni, ott van a Teide is és ennyire kis területen ennyire változatos ökoszisztéma...bármikor mennék újra.
Ajánlanék még egyet, nekem nagyon bejött Miami és onnan hajóval a karib-tenger. 3 alkalommal voltam és ki nem hagynám. Ott aztán lehet mindent csinálni. Egyrészt Miami elérhető viszonylag normális áron, a tengerjáró hajók meg, az ember nem is gondolná, de szaré-hugyé szinte. Egy 6 napos túra Miami-ból Amber Cove-ba meg Grand Turks-re teljes ellátással olyan 360-370k HUF. Ez 2 főre!
Szerintem kurvára megéri, parádé a látvány és elég nagyokat lehet pancsizni meg kirándulni.

Én ilyen helyen voltam nászúton, igaz előbb azért elvittem az asszonyt egy Steelers-Falcons meccsre....hogy élvezte 😀

Szerkesztette: Klaci79

Nászút céljából terveznénk menyasszonyommal egy 2 hetes aktív és passzív utazási helyet találni. Jelenleg ami szóba jött az Maderia, Kanári szigetek, Thaiföld és Indonézia (Bali és Lombok) . Van valakinek bármilyen tapasztalata ezekkel a helyszínekkel?
Chef a'la Laci pecsenyés

Bali elég felejtős, mióta tele van ausztrál proli turistákkal, akik olyanok kb. mint a hozzánk járó brit proli turisták. a többi okés, bár attól függ, az év mely időszakában. ezek közül Thaiföldöt választanám.
deyell

Vagy ha igazán jót akarsz és még pénztárcabarátot is, akkor menjetek Sri Lankára. Onnan csalódott ember még nem jött haza. Az egyetlen probléma, hogy utána sehol sem fog ízleni a seafood, mert olyan jól sehol nem csinálják, mint ott.

Azori-szigetek❤️‍🔥

Nászút céljából terveznénk menyasszonyommal egy 2 hetes aktív és passzív utazási helyet találni. Jelenleg ami szóba jött az Maderia, Kanári szigetek, Thaiföld és Indonézia (Bali és Lombok) . Van valakinek bármilyen tapasztalata ezekkel a helyszínekkel?
Chef a'la Laci pecsenyés

Bali elég felejtős, mióta tele van ausztrál proli turistákkal, akik olyanok kb. mint a hozzánk járó brit proli turisták. a többi okés, bár attól függ, az év mely időszakában. ezek közül Thaiföldöt választanám.
deyell

Sztem ok mindig is voltak, en utoljara 7 eve voltam, Kuta es a sziget deli resze mar akkor is errol szolt. De azon kivul sztem eleg erintetlen vagy legalabbis autentikus tudott maradni a sziget.

Mivel párom szabolcsi én pedig borsodi vagyok, így Kelet és Észak-Magyaroszág zsákfalvainak és nyomortelepeinek ismerete nem jelentene újat,se emlékezeteset.
Chef a'la Laci pecsenyés

Gyuricza óta nem láttam ekkora öngólt, mint amit itt lőttem.
szaba

S ha mèg tudnád hogy mennyi nógrádi van itt 😂🤪

Nászút céljából terveznénk menyasszonyommal egy 2 hetes aktív és passzív utazási helyet találni. Jelenleg ami szóba jött az Maderia, Kanári szigetek, Thaiföld és Indonézia (Bali és Lombok) . Van valakinek bármilyen tapasztalata ezekkel a helyszínekkel?
Chef a'la Laci pecsenyés

Bali elég felejtős, mióta tele van ausztrál proli turistákkal, akik olyanok kb. mint a hozzánk járó brit proli turisták. a többi okés, bár attól függ, az év mely időszakában. ezek közül Thaiföldöt választanám.

Mivel párom szabolcsi én pedig borsodi vagyok, így Kelet és Észak-Magyaroszág zsákfalvainak és nyomortelepeinek ismerete nem jelentene újat,se emlékezeteset.
Chef a'la Laci pecsenyés

Gyuricza óta nem láttam ekkora öngólt, mint amit itt lőttem.

Nászút céljából terveznénk menyasszonyommal egy 2 hetes aktív és passzív utazási helyet találni. Jelenleg ami szóba jött az Maderia, Kanári szigetek, Thaiföld és Indonézia (Bali és Lombok) . Van valakinek bármilyen tapasztalata ezekkel a helyszínekkel?
Chef a'la Laci pecsenyés

Ar ertek aranyban Kanari jo valasztas de nem tul extra. Thaifold es Bali kulturshock, ha meg nem voltatok Azsiaban az mindenkeppen nagy elmeny. Thaifoldon belul sok mulik azon hova mesz. Tengerpart szempontbol jobb valasztas mint Bali, utobbi viszont sokkal baratsagosabb, kulturalisan tobbet ad. A tengerpart viszont itt nem szep, legalabbis nem az feher homokos instagram filteres amit sokan kepzelnek. Inkabb a sziget belseje es a balinez kultura miatt erdemes valasztani. Bali szerintem "varazslatosabb" naszut, en azt valasztanam.
JéBé

Kultúrsokk szempontjából olcsóbb célpontnak tudom ajánlani Nógrád, Borsod illetve Szabolcs egyes vidékeit.
szaba

Mivel párom szabolcsi én pedig borsodi vagyok, így Kelet és Észak-Magyaroszág zsákfalvainak és nyomortelepeinek ismerete nem jelentene újat,se emlékezeteset.

Nászút céljából terveznénk menyasszonyommal egy 2 hetes aktív és passzív utazási helyet találni. Jelenleg ami szóba jött az Maderia, Kanári szigetek, Thaiföld és Indonézia (Bali és Lombok) . Van valakinek bármilyen tapasztalata ezekkel a helyszínekkel?
Chef a'la Laci pecsenyés

Ar ertek aranyban Kanari jo valasztas de nem tul extra. Thaifold es Bali kulturshock, ha meg nem voltatok Azsiaban az mindenkeppen nagy elmeny. Thaifoldon belul sok mulik azon hova mesz. Tengerpart szempontbol jobb valasztas mint Bali, utobbi viszont sokkal baratsagosabb, kulturalisan tobbet ad. A tengerpart viszont itt nem szep, legalabbis nem az feher homokos instagram filteres amit sokan kepzelnek. Inkabb a sziget belseje es a balinez kultura miatt erdemes valasztani. Bali szerintem "varazslatosabb" naszut, en azt valasztanam.
JéBé

Kultúrsokk szempontjából olcsóbb célpontnak tudom ajánlani Nógrád, Borsod illetve Szabolcs egyes vidékeit.

Nászút céljából terveznénk menyasszonyommal egy 2 hetes aktív és passzív utazási helyet találni. Jelenleg ami szóba jött az Maderia, Kanári szigetek, Thaiföld és Indonézia (Bali és Lombok) . Van valakinek bármilyen tapasztalata ezekkel a helyszínekkel?
Chef a'la Laci pecsenyés

Én nagyon szeretem ezt a délkelet-ázsiai régiót, mondjuk pont Thaiföldön nem voltam, de Kambodzsa, Mianmar, Vietnam szerintem fasza helyek (és kevésbé turista túlsúlyosak, mint Thaiföld. Igazából én simán csinálnék egy több országos, mindenhol 2-3 napos "turnét", aztán a 10-14. napon meg le lehet táborozni valahol egy tengerparti szállodában/bungallóban pihenni 😊

Nászút céljából terveznénk menyasszonyommal egy 2 hetes aktív és passzív utazási helyet találni. Jelenleg ami szóba jött az Maderia, Kanári szigetek, Thaiföld és Indonézia (Bali és Lombok) . Van valakinek bármilyen tapasztalata ezekkel a helyszínekkel?
Chef a'la Laci pecsenyés

Ar ertek aranyban Kanari jo valasztas de nem tul extra. Thaifold es Bali kulturshock, ha meg nem voltatok Azsiaban az mindenkeppen nagy elmeny. Thaifoldon belul sok mulik azon hova mesz. Tengerpart szempontbol jobb valasztas mint Bali, utobbi viszont sokkal baratsagosabb, kulturalisan tobbet ad. A tengerpart viszont itt nem szep, legalabbis nem az feher homokos instagram filteres amit sokan kepzelnek. Inkabb a sziget belseje es a balinez kultura miatt erdemes valasztani. Bali szerintem "varazslatosabb" naszut, en azt valasztanam.

Szerkesztette: JéBé

Nászút céljából terveznénk menyasszonyommal egy 2 hetes aktív és passzív utazási helyet találni. Jelenleg ami szóba jött az Maderia, Kanári szigetek, Thaiföld és Indonézia (Bali és Lombok) . Van valakinek bármilyen tapasztalata ezekkel a helyszínekkel?

Kiskapuhoz elektromos zárat + video kaputelefont szeretnék venni. Zárnál mechanikusan is legyen.
Valaki otthon van a témában milyet érdemes venni? Vagy rohadtul mindegy?

sziasztok,
valakinek van tapasztalata a visa kártyákkal (nyilván 2 hónappal ezelőttig MasterCard volt, aztán váltott a bankom 😕 ) az amerikai kontinensen? Mexikó érdekes elsősorban. valakitől azt hallottam, hogy nem érdemes azt használni, mert rosszul váltja a valutát, sokkal rosszabbul mint a MasterCard. ez igaz lenne?
Fontos_Vidra

Szerintem teljesen mindegy melyik. Meg most őszintén, ha elköltesz nagyon sok pénzt, mondjuk 150e pesot, és az átváltásban van 0,15Ft difi (~1%, annyi nem lehet de tfh), akkor beszélünk 20-22.000 Ft-ról, emiatt szerintem felesleges kiváltani egy másik bankkártyát.
vpi

Pontosan. Ez a "rosszul váltja a valutát" toposz akkor valid, ha százmilliós nagyságrendben váltasz forintot, vagy lokálisan valami turistalehúzó váltónál (ilyen Pesten a váci utcában van pár) ahol irreális a marge. Egyébként bárhol máshol, pláne online, akkor kb. tökmindegy, hogy a vacsorád, múzeumbelépőid 8300 vagy 8400 forintba kerülnek, mert max ilyen difik lehetnek.

sziasztok,
valakinek van tapasztalata a visa kártyákkal (nyilván 2 hónappal ezelőttig MasterCard volt, aztán váltott a bankom 😕 ) az amerikai kontinensen? Mexikó érdekes elsősorban. valakitől azt hallottam, hogy nem érdemes azt használni, mert rosszul váltja a valutát, sokkal rosszabbul mint a MasterCard. ez igaz lenne?
Fontos_Vidra

Szerintem teljesen mindegy melyik. Meg most őszintén, ha elköltesz nagyon sok pénzt, mondjuk 150e pesot, és az átváltásban van 0,15Ft difi (~1%, annyi nem lehet de tfh), akkor beszélünk 20-22.000 Ft-ról, emiatt szerintem felesleges kiváltani egy másik bankkártyát.

bocs, képek nélkül van. képekkel kellene?
slowmotion

Király. Amúgy igen, a képek a fontosabbak. A konkrét tesztelt példány lenne a lényeg, bár arról sok info nem derül ki sajnos. Köszi.
🤘 gaben 🤘

Küldj priviben emailcímet, aztán átdobom képekkel docx-ben

Szerkesztette: slowmotion

sziasztok,
valakinek van tapasztalata a visa kártyákkal (nyilván 2 hónappal ezelőttig MasterCard volt, aztán váltott a bankom 😕 ) az amerikai kontinensen? Mexikó érdekes elsősorban. valakitől azt hallottam, hogy nem érdemes azt használni, mert rosszul váltja a valutát, sokkal rosszabbul mint a MasterCard. ez igaz lenne?
Fontos_Vidra

A valtas az nem a bankod?

Amúgy max revolutra váltasz előre
Negritis, a vajda

vagy wise

sziasztok,
valakinek van tapasztalata a visa kártyákkal (nyilván 2 hónappal ezelőttig MasterCard volt, aztán váltott a bankom 😕 ) az amerikai kontinensen? Mexikó érdekes elsősorban. valakitől azt hallottam, hogy nem érdemes azt használni, mert rosszul váltja a valutát, sokkal rosszabbul mint a MasterCard. ez igaz lenne?
Fontos_Vidra

A valtas az nem a bankod?

Amúgy max revolutra váltasz előre

 www.hagerty.co.uk/articles/classic-car-reviews/driving-the-greats-a-citroen-sm-is-one-of-lifes-great-pleasures/
Ha valaki meg tudná nyitni a Hagerty oldalát, lekötelezne ezzel a cikkel.
🤘 gaben 🤘

bocs, képek nélkül van. képekkel kellene?

Driving the Greats: A Citroën SM is one of life’s great pleasures
by David Lillywhite
29 September 20225 min read

The standard reaction to telling someone that you own a Citroën SM is generally one of incredulity – “You’re brave!” How do I know? Because I owned and restored one, and because fellow SM owners laugh about it, though quietly, so as not to tempt fate.
But what do those owners say? Usually that it’s the best car they’ve ever owned. The SM gets under your skin like that. There’s nothing like it, though if you ignore the timeline you could say it’s the high-functioning lovechild of the Citroën DS and the Maserati Merak (which came out two years later with the same engine and transmission). In so many ways it’s significantly better than the sum of its unlikely parts.
Those parts are mostly Citroën, and mostly unique to the SM, starting with the sleek two-seater fastback body, styled by Robert Opron. When Opron passed away in 2021, his achievements were lauded but until then he’d often been overlooked, despite having been responsible not just for the SM at Citroën but also the GS, CX and even the rotary-powered M35, among others. At Renault he styled the 19, 21 and Fuego, and may well have influenced the Espace. And before any of that, he came up with the futuristic self-driving Simca Fulgur concept, first shown in 1959.
To this unusual body was added a compact V6 designed for the SM by Maserati’s Giulio Alfieri, mated to a five-speed transaxle, with the whole lot sat on Citroën’s trademark hydropneumatic suspension. The original concept for the SM was for a sportier alternative to the DS but the project soon turned into a grand tourer showcasing the company’s innovations such as speed-sensitive steering.
When the SM was first shown, at Geneva in 1970, it caused a sensation. Where it later fell down was, in a way, its association with the rest of Citroën’s more run of the mill models, as well as the low-volume, slightly under-developed nature of its production. The Maserati engine in particular required more looking after than the rough old lump that the DS was saddled with, and owners used to the basic controls of cars of the 1960s and ’70s struggled with the sensitive responses of the SM.
Now, we know what the problems were and how to prevent them, but back then it wasn’t long before the SM gained a poor reputation for reliability caused by garages failing to treat the Maserati engine like the thoroughbred that it is; irregular oilchanges and camchains left unadjusted caused the most problems. Production continued until 1975, encompassing a move from 2.7-litre to 3.0-litre capacity and Bosch D-Jetronic fuel injection in place of triple twin-choke carburettors for some markets. Just 12,920 were built.
The reliability issues are now mostly irrelevant, and the SM provides a driving experience like no other, from the moment you swing open the long door and drop yourself over the stainless steel door step trims into the one-piece seats, whether they’re the leather or fabric finish. Unless you’ve found one of the ultra-rare aftermarket conversions, you’ll be in the left-hand seat to drive.
The SM will be sitting low, until you twist the slim ignition key. The V6 fires up and immediately sounds rortier than you’d expect considering the serenely civilised styling both inside and out, and a blip of the throttle just cements the surprise. Meanwhile, the hydropneumatic suspension comes to life, as the engine-driven hydraulic pump starts to pressurise the suspension spheres, pushing the car upwards into its normal side height.
While we’re on the subject, a lever to the left of the driver, sticking out of the sill, allows an extra low or extra high suspension setting. This provides no end of fun, though it takes a few seconds for the system to react and start to adjust the height.
With the suspension settled, try turning the steering wheel then letting go, to see it self-centre of its own accord. Weird! Then into gear, which if you’re in the five-speed manual is via a polished metal open barrel gate, à la Ferrari. The clutch is light and the shift action is more mechanical and precise than it has any right to be given that the transmission sits ahead of the engine, right at the front of the long engine bay.
And maybe acclimatise to the brake pedal too at this stage, because it’s actually not a pedal at all but a small rubber-covered button right on the floor, with just millimetres of movement between no brakes and full seatbelt-straining actuation of the all-round disc brakes (in-board at the front). And once you’re comfortable with being more gentle on the brakes than you’d be used to in any other car of this era, you can head off for the full SM experience.
It’s immediately, and obviously, strange. The hydropneumatic system keeps the suspension level, and the huge bonnet seems to float in front of you as the SM glides over every imperfection. Meanwhile, the engine pulls strongly, needing revs rather than being able to rely on torque, its intake – particularly on carbs rather than injection – as vocal as its exhaust.
Before long you’ll be gliding along at higher speeds than you might have expected, adapting to the hydraulically-powered steering that cleverly adjusts the hydraulic pressure to the rack according to speed, reducing the steering assistance the faster you go. This allowed the steering to be geared for just two turns lock-to-lock, in an era when most equivalent cars would have needed at least twice that number of turns. At the time, there were reports of drivers swerving from left to right as they struggled to get used to it; now when such tales are reported, take them with a pinch of salt, because we’re all far more used to similarly reactive steering. It’s just the SM was 40-plus years ahead of everything else.
Other features, similarly groundbreaking in the 1970s, don’t seem as remarkable now: often it’s the methods used that are more mind-boggling than the features themselves. Take the headlights, which have one fixed pair, one pair that self-levels and another that turns with the steering to illuminate the corners (except in the US, where regulations forced boring fixed lights). They’re operated by a series of rods, levers and hydraulics that have a wonderfully Heath Robinson feel to them – but not only do they work but the way they work is clear to anyone who takes time to look.
Likewise, the windscreen wipers, which measure the amount of electrical current needed to power the blades across the windscreen, and adjust the speed of the sweep accordingly. There’s a simple logic to all the extra complication.
And so gradually the idiosyncrasies start to feel more normal, and before you know it you’re gliding along, getting used to the float of the suspension and the way that the car squats evenly rather than diving even under hard braking, feeling more confident pushing harder into bends and finding that this large machine with its slightly disconnected feel actually grips hard on its unusual metric-sized Michelin XWX tyres (the default choice for an SM). There’s a reason for the grip, and that’s the way the powered steering allows the SM to run near-zero caster angles; along with having no camber change as lock is applied, meaning the maximum amount of tyre area is kept in contact with the road at all times.
The engine feels and sounds sporting on acceleration but is quieter when it’s cruising, and that’s when the SM really comes into its own, sweeping majestically through the countryside, smoothing out every road surface and attracting admiring glances wherever it travels. You can push an SM hard, but the car won’t thank you for it. Better that you take advantage of the cosseting ride and the feeling that you’re in something truly unique and special, learning the idiosyncrasies of the handling and the steering and braking response, getting the best out of the engine and proving the non-believers wrong.
A good SM is a phenomenal machine that everyone should experience if they get the chance.
slowmotion

Király. Amúgy igen, a képek a fontosabbak. A konkrét tesztelt példány lenne a lényeg, bár arról sok info nem derül ki sajnos. Köszi.

sziasztok,
valakinek van tapasztalata a visa kártyákkal (nyilván 2 hónappal ezelőttig MasterCard volt, aztán váltott a bankom 😕 ) az amerikai kontinensen? Mexikó érdekes elsősorban. valakitől azt hallottam, hogy nem érdemes azt használni, mert rosszul váltja a valutát, sokkal rosszabbul mint a MasterCard. ez igaz lenne?

 www.hagerty.co.uk/articles/classic-car-reviews/driving-the-greats-a-citroen-sm-is-one-of-lifes-great-pleasures/
Ha valaki meg tudná nyitni a Hagerty oldalát, lekötelezne ezzel a cikkel.
🤘 gaben 🤘

bocs, képek nélkül van. képekkel kellene?

Driving the Greats: A Citroën SM is one of life’s great pleasures
by David Lillywhite
29 September 20225 min read

The standard reaction to telling someone that you own a Citroën SM is generally one of incredulity – “You’re brave!” How do I know? Because I owned and restored one, and because fellow SM owners laugh about it, though quietly, so as not to tempt fate.
But what do those owners say? Usually that it’s the best car they’ve ever owned. The SM gets under your skin like that. There’s nothing like it, though if you ignore the timeline you could say it’s the high-functioning lovechild of the Citroën DS and the Maserati Merak (which came out two years later with the same engine and transmission). In so many ways it’s significantly better than the sum of its unlikely parts.
Those parts are mostly Citroën, and mostly unique to the SM, starting with the sleek two-seater fastback body, styled by Robert Opron. When Opron passed away in 2021, his achievements were lauded but until then he’d often been overlooked, despite having been responsible not just for the SM at Citroën but also the GS, CX and even the rotary-powered M35, among others. At Renault he styled the 19, 21 and Fuego, and may well have influenced the Espace. And before any of that, he came up with the futuristic self-driving Simca Fulgur concept, first shown in 1959.
To this unusual body was added a compact V6 designed for the SM by Maserati’s Giulio Alfieri, mated to a five-speed transaxle, with the whole lot sat on Citroën’s trademark hydropneumatic suspension. The original concept for the SM was for a sportier alternative to the DS but the project soon turned into a grand tourer showcasing the company’s innovations such as speed-sensitive steering.
When the SM was first shown, at Geneva in 1970, it caused a sensation. Where it later fell down was, in a way, its association with the rest of Citroën’s more run of the mill models, as well as the low-volume, slightly under-developed nature of its production. The Maserati engine in particular required more looking after than the rough old lump that the DS was saddled with, and owners used to the basic controls of cars of the 1960s and ’70s struggled with the sensitive responses of the SM.
Now, we know what the problems were and how to prevent them, but back then it wasn’t long before the SM gained a poor reputation for reliability caused by garages failing to treat the Maserati engine like the thoroughbred that it is; irregular oilchanges and camchains left unadjusted caused the most problems. Production continued until 1975, encompassing a move from 2.7-litre to 3.0-litre capacity and Bosch D-Jetronic fuel injection in place of triple twin-choke carburettors for some markets. Just 12,920 were built.
The reliability issues are now mostly irrelevant, and the SM provides a driving experience like no other, from the moment you swing open the long door and drop yourself over the stainless steel door step trims into the one-piece seats, whether they’re the leather or fabric finish. Unless you’ve found one of the ultra-rare aftermarket conversions, you’ll be in the left-hand seat to drive.
The SM will be sitting low, until you twist the slim ignition key. The V6 fires up and immediately sounds rortier than you’d expect considering the serenely civilised styling both inside and out, and a blip of the throttle just cements the surprise. Meanwhile, the hydropneumatic suspension comes to life, as the engine-driven hydraulic pump starts to pressurise the suspension spheres, pushing the car upwards into its normal side height.
While we’re on the subject, a lever to the left of the driver, sticking out of the sill, allows an extra low or extra high suspension setting. This provides no end of fun, though it takes a few seconds for the system to react and start to adjust the height.
With the suspension settled, try turning the steering wheel then letting go, to see it self-centre of its own accord. Weird! Then into gear, which if you’re in the five-speed manual is via a polished metal open barrel gate, à la Ferrari. The clutch is light and the shift action is more mechanical and precise than it has any right to be given that the transmission sits ahead of the engine, right at the front of the long engine bay.
And maybe acclimatise to the brake pedal too at this stage, because it’s actually not a pedal at all but a small rubber-covered button right on the floor, with just millimetres of movement between no brakes and full seatbelt-straining actuation of the all-round disc brakes (in-board at the front). And once you’re comfortable with being more gentle on the brakes than you’d be used to in any other car of this era, you can head off for the full SM experience.
It’s immediately, and obviously, strange. The hydropneumatic system keeps the suspension level, and the huge bonnet seems to float in front of you as the SM glides over every imperfection. Meanwhile, the engine pulls strongly, needing revs rather than being able to rely on torque, its intake – particularly on carbs rather than injection – as vocal as its exhaust.
Before long you’ll be gliding along at higher speeds than you might have expected, adapting to the hydraulically-powered steering that cleverly adjusts the hydraulic pressure to the rack according to speed, reducing the steering assistance the faster you go. This allowed the steering to be geared for just two turns lock-to-lock, in an era when most equivalent cars would have needed at least twice that number of turns. At the time, there were reports of drivers swerving from left to right as they struggled to get used to it; now when such tales are reported, take them with a pinch of salt, because we’re all far more used to similarly reactive steering. It’s just the SM was 40-plus years ahead of everything else.
Other features, similarly groundbreaking in the 1970s, don’t seem as remarkable now: often it’s the methods used that are more mind-boggling than the features themselves. Take the headlights, which have one fixed pair, one pair that self-levels and another that turns with the steering to illuminate the corners (except in the US, where regulations forced boring fixed lights). They’re operated by a series of rods, levers and hydraulics that have a wonderfully Heath Robinson feel to them – but not only do they work but the way they work is clear to anyone who takes time to look.
Likewise, the windscreen wipers, which measure the amount of electrical current needed to power the blades across the windscreen, and adjust the speed of the sweep accordingly. There’s a simple logic to all the extra complication.
And so gradually the idiosyncrasies start to feel more normal, and before you know it you’re gliding along, getting used to the float of the suspension and the way that the car squats evenly rather than diving even under hard braking, feeling more confident pushing harder into bends and finding that this large machine with its slightly disconnected feel actually grips hard on its unusual metric-sized Michelin XWX tyres (the default choice for an SM). There’s a reason for the grip, and that’s the way the powered steering allows the SM to run near-zero caster angles; along with having no camber change as lock is applied, meaning the maximum amount of tyre area is kept in contact with the road at all times.
The engine feels and sounds sporting on acceleration but is quieter when it’s cruising, and that’s when the SM really comes into its own, sweeping majestically through the countryside, smoothing out every road surface and attracting admiring glances wherever it travels. You can push an SM hard, but the car won’t thank you for it. Better that you take advantage of the cosseting ride and the feeling that you’re in something truly unique and special, learning the idiosyncrasies of the handling and the steering and braking response, getting the best out of the engine and proving the non-believers wrong.
A good SM is a phenomenal machine that everyone should experience if they get the chance.

 www.hagerty.co.uk/articles/classic-car-reviews/driving-the-greats-a-citroen-sm-is-one-of-lifes-great-pleasures/
Ha valaki meg tudná nyitni a Hagerty oldalát, lekötelezne ezzel a cikkel.

 www.jamesonwhiskey.com/en-us/visit-our-distilleries/jameson-bow-street-distillery-tour/

November vegen Dublinban leszek melo miatt egy szuk hetet, es vszeg lesz szabad delutanom. nezegettem programnak whiskey fozde latogatast (tudom, hogy Guiness lenne az alap, de nem szeretem azt a sort igy nem is vonz a fozdejuk). Ugye egybol adta nekem a Teeling, amit ismerek, birom is az italukat, de ha esetleg vkinek van otlet az ne tartsa magaban foleg ha van sajat tapasztalata. Szallasom amugy a St. Stephens Greensnel van (ugye ehhez a Teeling kozel is van, 15 perc seta lenne).
csebi

 www.kilmainhamgaolmuseum.ie/

+

 www.visittrinity.ie/book-of-kells-experience/