Koronavírus 2024
32 feliratkozó
több mint 5 éve
Nagyon sok országban teljesen jól kontrollálják a dolgokat, messzire se kell menni.Melyik ország készült fel erre a krízisre jól?
gabokocka
Semelyik.
USA, Anglia, Franciao. biztos nem.
Van néhány, aki egyelőre jónak tűnően improvizál.
Ők is azzal főznek, ami a kamrájukban van.
több mint 5 éve
Ettől a helyzettől függetlenül is aránytalanul sok lett a focira költve pláne az eredményesség arányában.És ha mondjuk most nem világjárvány lenne egy vírus miatt, hanem megindult volna 2 millió afrikai? Akkor a "rendberakták volna az egészségügyet" lózung helyett "rendberakták volna a rendvédelmet" lenne a mondás? És ha egy aszteroida tartana a Föld felé, akkor meg "rendberakták volna az űrkutatást"?Könnyebb dolga lenne, ha az elmúlt 10 évben stadionok helyett a kórházakat újítottak volna fel, rendberakták volna az egészségügyet. Pedig ugye az elmúlt 100 év legsikeresebb 10 éve volt.Fideszesként (tudom legalja vagyok) írom, hogy ez szerintem is rossz lépés. Szigorítani kell valamilyen formában, ennek módján lehet vitatkozni. Mert én hiába tartok be minden előírást, Ti is hiába tartjátok be, sőt talán még szigorúbban is, sajnos rengeteg ember nem teszi.Szarból nem lehet várat építeni.
Szóval igen ez szerintem is egy faszság a Viktoréktól, amit nem tudok elfogadni.
Bocsánat.
tüsi91
Már késő, több tízezer- százezer a fertőzöttek száma.
Ha valaki, ő tudja mire van kapacitás.
Ahogy nem írja elő a maszkot, mert nincs, úgy nem is tilt, mert nem tud betartatni, felelősségre vonni, retorziókat foganatosítani.
Menti, ami menthető
Reálpolitika.
Ami hiba Extremisztánban.
Minden demokratikus vezető belebukik ebbe a válságba.
Sobri Jóska
gabokocka
Egy extrém, váratlan helyzetnek az a kritériuma, hogy extrém és váratlan. Nem prognosztizálható, nem jelezhető előre.
Tudod, "ha tudom, hogy elesek, akkor leülök".
Irreleváns, hogy mit miért csináltak, nem csináltak.
Azzal kell főzni, ami a kamrában van.
Sobri Jóska
Az eü meg romokban.
több mint 5 éve
És ha mondjuk most nem világjárvány lenne egy vírus miatt, hanem megindult volna 2 millió afrikai? Akkor a "rendberakták volna az egészségügyet" lózung helyett "rendberakták volna a rendvédelmet" lenne a mondás? És ha egy aszteroida tartana a Föld felé, akkor meg "rendberakták volna az űrkutatást"?Könnyebb dolga lenne, ha az elmúlt 10 évben stadionok helyett a kórházakat újítottak volna fel, rendberakták volna az egészségügyet. Pedig ugye az elmúlt 100 év legsikeresebb 10 éve volt.Fideszesként (tudom legalja vagyok) írom, hogy ez szerintem is rossz lépés. Szigorítani kell valamilyen formában, ennek módján lehet vitatkozni. Mert én hiába tartok be minden előírást, Ti is hiába tartjátok be, sőt talán még szigorúbban is, sajnos rengeteg ember nem teszi.Szarból nem lehet várat építeni.
Szóval igen ez szerintem is egy faszság a Viktoréktól, amit nem tudok elfogadni.
Bocsánat.
tüsi91
Már késő, több tízezer- százezer a fertőzöttek száma.
Ha valaki, ő tudja mire van kapacitás.
Ahogy nem írja elő a maszkot, mert nincs, úgy nem is tilt, mert nem tud betartatni, felelősségre vonni, retorziókat foganatosítani.
Menti, ami menthető
Reálpolitika.
Ami hiba Extremisztánban.
Minden demokratikus vezető belebukik ebbe a válságba.
Sobri Jóska
gabokocka
Egy extrém, váratlan helyzetnek az a kritériuma, hogy extrém és váratlan. Nem prognosztizálható, nem jelezhető előre.
Tudod, "ha tudom, hogy elesek, akkor leülök".
Irreleváns, hogy mit miért csináltak, nem csináltak.
Azzal kell főzni, ami a kamrában van.
több mint 5 éve
Menjenek át Viktorék 😊Nagyon sok országban teljesen jól kontrollálják a dolgokat, messzire se kell menni.Szerintem is menjünk át másik országba ;D
gabokocka
LoveSobri
több mint 5 éve
Nagyon sok országban teljesen jól kontrollálják a dolgokat, messzire se kell menni.Szerintem is menjünk át másik országba ;D
gabokocka
több mint 5 éve
Én még életemben nem vettem, de mivel anyám felírta megkerestem a tescoban valamelyik délután, és simán volt. Pedig leizzadtam amikor megláttam a papíron hogy az is kell 😊Halomszám lesz élesztő az ünnepek után.Elfogyott az élesztő, 3-kor bezárt a bolt, holnapról szünnap...(Bazzani a Te embered, ha élesztő kellene...természetesen haver ismerőse említette a dolgot)
Itt a vég.
LoveSobri
Beki
Nem hiánycikk már.
Raklapszám jön befelé.
Bazzani
több mint 5 éve
azzal nem nő annyira a GDP, nem lehet olyan jól eladni a számokatKönnyebb dolga lenne, ha az elmúlt 10 évben stadionok helyett a kórházakat újítottak volna fel, rendberakták volna az egészségügyet. Pedig ugye az elmúlt 100 év legsikeresebb 10 éve volt.Fideszesként (tudom legalja vagyok) írom, hogy ez szerintem is rossz lépés. Szigorítani kell valamilyen formában, ennek módján lehet vitatkozni. Mert én hiába tartok be minden előírást, Ti is hiába tartjátok be, sőt talán még szigorúbban is, sajnos rengeteg ember nem teszi.Szarból nem lehet várat építeni.
Szóval igen ez szerintem is egy faszság a Viktoréktól, amit nem tudok elfogadni.
Bocsánat.
tüsi91
Már késő, több tízezer- százezer a fertőzöttek száma.
Ha valaki, ő tudja mire van kapacitás.
Ahogy nem írja elő a maszkot, mert nincs, úgy nem is tilt, mert nem tud betartatni, felelősségre vonni, retorziókat foganatosítani.
Menti, ami menthető
Reálpolitika.
Ami hiba Extremisztánban.
Minden demokratikus vezető belebukik ebbe a válságba.
Sobri Jóska
gabokocka
több mint 5 éve
Nagyon sok országban teljesen jól kontrollálják a dolgokat, messzire se kell menni.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 5 éve
Világszinten!!!Könnyebb dolga lenne, ha az elmúlt 10 évben stadionok helyett a kórházakat újítottak volna fel, rendberakták volna az egészségügyet. Pedig ugye az elmúlt 100 év legsikeresebb 10 éve volt.Fideszesként (tudom legalja vagyok) írom, hogy ez szerintem is rossz lépés. Szigorítani kell valamilyen formában, ennek módján lehet vitatkozni. Mert én hiába tartok be minden előírást, Ti is hiába tartjátok be, sőt talán még szigorúbban is, sajnos rengeteg ember nem teszi.Szarból nem lehet várat építeni.
Szóval igen ez szerintem is egy faszság a Viktoréktól, amit nem tudok elfogadni.
Bocsánat.
tüsi91
Már késő, több tízezer- százezer a fertőzöttek száma.
Ha valaki, ő tudja mire van kapacitás.
Ahogy nem írja elő a maszkot, mert nincs, úgy nem is tilt, mert nem tud betartatni, felelősségre vonni, retorziókat foganatosítani.
Menti, ami menthető
Reálpolitika.
Ami hiba Extremisztánban.
Minden demokratikus vezető belebukik ebbe a válságba.
Sobri Jóska
gabokocka
több mint 5 éve
Könnyebb dolga lenne, ha az elmúlt 10 évben stadionok helyett a kórházakat újítottak volna fel, rendberakták volna az egészségügyet. Pedig ugye az elmúlt 100 év legsikeresebb 10 éve volt.Fideszesként (tudom legalja vagyok) írom, hogy ez szerintem is rossz lépés. Szigorítani kell valamilyen formában, ennek módján lehet vitatkozni. Mert én hiába tartok be minden előírást, Ti is hiába tartjátok be, sőt talán még szigorúbban is, sajnos rengeteg ember nem teszi.Szarból nem lehet várat építeni.
Szóval igen ez szerintem is egy faszság a Viktoréktól, amit nem tudok elfogadni.
Bocsánat.
tüsi91
Már késő, több tízezer- százezer a fertőzöttek száma.
Ha valaki, ő tudja mire van kapacitás.
Ahogy nem írja elő a maszkot, mert nincs, úgy nem is tilt, mert nem tud betartatni, felelősségre vonni, retorziókat foganatosítani.
Menti, ami menthető
Reálpolitika.
Ami hiba Extremisztánban.
Minden demokratikus vezető belebukik ebbe a válságba.
Sobri Jóska
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 5 éve
Halomszám lesz élesztő az ünnepek után.Elfogyott az élesztő, 3-kor bezárt a bolt, holnapról szünnap...(Bazzani a Te embered, ha élesztő kellene...természetesen haver ismerőse említette a dolgot)
Itt a vég.
LoveSobri
Beki
Nem hiánycikk már.
Raklapszám jön befelé.
több mint 5 éve
Olaszok: 4204 uj eset, 610 halott...
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 5 éve
?????Fideszesként (tudom legalja vagyok) írom, hogy ez szerintem is rossz lépés.ami nagyobb gáz, hogy Bears drukker is vagy...
tüsi91
Löfli
Nem értem...
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 5 éve
Varga Tomit ismerem futólag, maradjunk annyiban, hogy nem olyannak tűnik még most a 40es éveiben sem, hogy érdekelné bármi is. Varga Pepe szintén zenész.Teljesen vakon vagyok a temaban, de vizilabdabol amugy meg lehet elni? Mennyit keres itthon (vagy olaszoknal) egy profi polos?waterpolo.hu/hir/10824/osc--vege--vad-lajos-----sokkolo-bejelentesó még mennyi ilyen lesz.
zemanla
Amadeus
Borbinho
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 5 éve
Nekem tesóm Debrecenben DVSE-ben játszik az első csapatban profiként. Nyilván nem a leg világverőbb csapat, de havonta csak ebből nettó 400.000-et megkap érte, ami szerintem nem annyira rossz.Teljesen vakon vagyok a temaban, de vizilabdabol amugy meg lehet elni? Mennyit keres itthon (vagy olaszoknal) egy profi polos?waterpolo.hu/hir/10824/osc--vege--vad-lajos-----sokkolo-bejelentesó még mennyi ilyen lesz.
zemanla
Amadeus
Borbinho

több mint 5 éve
waterpolo.hu/hir/10824/osc--vege--vad-lajos-----sokkolo-bejelentesAz A-Híd az Apáthy Endre-féle cég, oligarcha kimozog a sport mögül.
zemanla
Ebbű more balhé lesz.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
jelenleg csapatsportágban piszok jól meg lehet élni, főleg ha még az élmezőnybe is tartozolTeljesen vakon vagyok a temaban, de vizilabdabol amugy meg lehet elni? Mennyit keres itthon (vagy olaszoknal) egy profi polos?waterpolo.hu/hir/10824/osc--vege--vad-lajos-----sokkolo-bejelentesó még mennyi ilyen lesz.
zemanla
Amadeus
Borbinho
több mint 5 éve
Teljesen vakon vagyok a temaban, de vizilabdabol amugy meg lehet elni? Mennyit keres itthon (vagy olaszoknal) egy profi polos?waterpolo.hu/hir/10824/osc--vege--vad-lajos-----sokkolo-bejelentesó még mennyi ilyen lesz.
zemanla
Amadeus
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Elfogyott az élesztő, 3-kor bezárt a bolt, holnapról szünnap...(Bazzani a Te embered, ha élesztő kellene...természetesen haver ismerőse említette a dolgot)
Itt a vég.
LoveSobri
több mint 5 éve
Elfogyott az élesztő, 3-kor bezárt a bolt, holnapról szünnap...Majd ha jönnek a lovasok.
Itt a vég.
LoveSobri
Ne írd felül a direktívákat.
több mint 5 éve
Fideszesként (tudom legalja vagyok) írom, hogy ez szerintem is rossz lépés.ami nagyobb gáz, hogy Bears drukker is vagy...
tüsi91
Szerkesztette: Löfli

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 5 éve
waterpolo.hu/hir/10824/osc--vege--vad-lajos-----sokkolo-bejelentesó még mennyi ilyen lesz.
zemanla
több mint 5 éve
Elfogyott az élesztő, 3-kor bezárt a bolt, holnapról szünnap...Itt a vég.
több mint 5 éve
waterpolo.hu/hir/10824/osc--vege--vad-lajos-----sokkolo-bejelentes

2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 5 éve
Fideszesként (tudom legalja vagyok) írom, hogy ez szerintem is rossz lépés. Szigorítani kell valamilyen formában, ennek módján lehet vitatkozni. Mert én hiába tartok be minden előírást, Ti is hiába tartjátok be, sőt talán még szigorúbban is, sajnos rengeteg ember nem teszi.Szarból nem lehet várat építeni.