Koronavírus 2024

32 feliratkozó

több mint 4 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 394
Én is azt gondolom, hogy ennél szigorúbban már nem kéne zárni (amúgy is mit?), itt az emberekkel kéne mit kezdeni.
Alapban MINDENKINEK próbálni kéne a netes rendelések felé menni, hogy minél kevesebb kontakt legyen. Alapvető élelmiszereknek nyilván menni kell, de biztos, hogy nem leszűkítettem volna a nyitvatartást, hanem még jobban meghosszabbítom. Igaz ez a dolgozók elégedetlenségéhez vezetne mondjuk egy Spar/Lidl/Aldi helyeken, egy 11órás zárásnak biztos nem örülnének (megértem őket).
De a boltokban egy embert engednék be csak, kettesével, hármasával ne menjünk már vásárolni!
Akit hazazavartak akár HO-ba, akár szabira nem bír a seggén ülni, neki muszáj most felújítani, bútort venni stb, pedig ezeket kéne most igencsak elhalasztani. Ugyanakkor ha msot hirtelen lesz egy csőtörésed vagy csapcseréd ne legyél akadályoztatva, tehát legyen bolt ahol megveheted.
Tényleg nem tudom mit lehetne csinálni, de pl azt hallottam, hogy Pécsen a 400 ágyas 5-6 emeletét is be kellett vonni Intenzívbe, mert nem bírja a Covid osztály a Megyeiben.
NB2
Elmesélek egy sztorit. A felségem szörfölgetett vasárnap a neten, hogy honnan rendeljen házhoz és eljutott a Spar-ig. Regisztráció nélkül az jött fel neki, hogy sohase nem lesz már szabad időpont. Aztán csak beregisztrált. Hirtelen megjelent pár időpont másfél hét múlvára. Aztán ahogy elérte a 30 ezer forintot a kosárérték, már erre a hétre is adott lehetőséget, amikor meg az 50-et, akkor 2 nap múlvára.

Az Auchan megemelte a kosárérték alapú házhozsszállítási díjat, nem kicsit.

Kivel basznak ki a fentebbi esetekben? Igen, azzal a szegényebb réteggel - akik a társadalom jelentős többsége- , aki nem tud 30-40 ezerért vásárolni és igenis számít 1-2 ezer forint kiszállítási díj. Tehát akarhatod te, hogy a népek vásároljanak online, ha a multik kifejezetten nem akarják ezt és kizárólag a minél magasabb bevétel érdekli őket. Nemhogy emelni, 0-ra csökkenteni kellett volna a kiszállítási díjakat és ezt promózni keresztbe-kasul, hogy maradj otthon, kivisszük a rendelésed ingyen, csak legyen kevesebb a kontakt.

És nekem nehogy elkezdje védeni valaki őket, hogy a logisztika a szűk keresztmetszet, és hát szegény multiknak meg kell valahol húzni a határt, hogy mennyiért szállítanak ki stb.stb. mert ez a része a büdös nagy kamu. Ugyanis ez akarattal és pénzel kb. 1 hét alatt megoldható feladat - ha van rá akarat. Be lehet vonni egyéb kiszállító cégeket, fel lehet venni ideigelnesen sofőröket stb. stb. ott ül a vezetőségben 20-30-50 diplomás logisztikus. Dolgoztam ilyen helyen, amikor meg KELL oldani egy helyzetet, akkor érdekes módon mindig lesz megoldás -rohadt sokba kerül és általában minuszos, de lesz megoldás. Csak úgy tűnik szerintük ezt a helyzetet még nem kell megoldani.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 388 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
 www.facebook.com/kormanyzat/photos/a.134933189912743/5249334591805885/?type=3

Rutinosan nem írta oda hogy melyik évben 😊

Szerkesztette: bcsarli, Udvari Főkóstoló

több mint 4 éve
csi77 Chicago Bears Illinois Fighting Illini 9 257 — Bears & Illinois fan
Eközben a németeknél:

 index.hu/kulfold/2021/03/23/nemetorszag_szigoritas_husvet/
warr_b
A boltok is csak szombaton lehetnek nyitva. Ez vicces, mert 2 éve pont Húsvétkor voltam kint Németországban, ahol, mivel a Nagypéntek is ünnepnap, csak szombaton voltak nyitva a boltok (Ahogy nálunk is pl) így ez egy plusz napot jelent, a csütörtököt......
A teljes kijárási tilalom viszont kemény lenne, de úgy olvasom nem valósul meg.....

Szerkesztette: csi77

Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 28 992 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Eközben a németeknél:

 index.hu/kulfold/2021/03/23/nemetorszag_szigoritas_husvet/


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 28 992 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Napi 200-250en halnak bele, es igy is minden nap no a gepen levok szama.

Mindenki latja, mit ernek a mostani korlatozasok. Este 8ig kb oda mehetnek, ahova akarok.

Mar kellett volna egy teljes lezaras legalabb egy hete, de inkabb 1 honapja. Mondhattak volna, hogy azert kell, hogy a Husvetot egyutt tolthesse a csalad.

Most az a terv, h marad minden ahogy van, es az atoltottsaggal tudjuk majd le?
Borbinho
Szerintem igen.


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 534 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
Napi 200-250en halnak bele, es igy is minden nap no a gepen levok szama.

Mindenki latja, mit ernek a mostani korlatozasok. Este 8ig kb oda mehetnek, ahova akarok.

Mar kellett volna egy teljes lezaras legalabb egy hete, de inkabb 1 honapja. Mondhattak volna, hogy azert kell, hogy a Husvetot egyutt tolthesse a csalad.

Most az a terv, h marad minden ahogy van, es az atoltottsaggal tudjuk majd le?

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 4 éve
NB2 New England Patriots 28 135 — nabege2@yahoo.com
Én is azt gondolom, hogy ennél szigorúbban már nem kéne zárni (amúgy is mit?), itt az emberekkel kéne mit kezdeni.
Alapban MINDENKINEK próbálni kéne a netes rendelések felé menni, hogy minél kevesebb kontakt legyen. Alapvető élelmiszereknek nyilván menni kell, de biztos, hogy nem leszűkítettem volna a nyitvatartást, hanem még jobban meghosszabbítom. Igaz ez a dolgozók elégedetlenségéhez vezetne mondjuk egy Spar/Lidl/Aldi helyeken, egy 11órás zárásnak biztos nem örülnének (megértem őket).
De a boltokban egy embert engednék be csak, kettesével, hármasával ne menjünk már vásárolni!
Akit hazazavartak akár HO-ba, akár szabira nem bír a seggén ülni, neki muszáj most felújítani, bútort venni stb, pedig ezeket kéne most igencsak elhalasztani. Ugyanakkor ha msot hirtelen lesz egy csőtörésed vagy csapcseréd ne legyél akadályoztatva, tehát legyen bolt ahol megveheted.
Tényleg nem tudom mit lehetne csinálni, de pl azt hallottam, hogy Pécsen a 400 ágyas 5-6 emeletét is be kellett vonni Intenzívbe, mert nem bírja a Covid osztály a Megyeiben.
több mint 4 éve
Hanni Seattle Seahawks Army Black Knights 8 634 — Poloska confirmed
több mint 4 éve
peach Atlanta Falcons 15 783 — a new hope (again)
A fiam 24 éves jégkorong edzője, aki az szte-n valami egészségügyi és szociológia karon tanul, ma reggel a facebook csoportban egy időre búcsúzott, sajnos mától nem tud edzést tartani mert a klinika covid osztályára vezényelték... Semmi baj, van elég szakember, van gépünk, van vakcinánk és van a vezérünk. Mi baj lehet?



...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 4 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 068 — Слава Україні! Героям слава!
POLITIKAI KOMMUNIKÁCIÓ

Hatékonyan lopni művészet, jobb egy optimálisan működő maffiaállamban élni és meghalni, mint egy kétbalkezes kormányzás nyögdécselését elviselni, meg hát az egész világon mindenhol szarul védekeznek, akkor már minek zavar, hogy az egész elit épp dubajozik, mikor az átlagemberekre már ráesik a vakolat a hullahegyek közt a kórházakban. Ahova be se kell tenned a lábad, ha nem hagyod, hogy a politika hatással legyen az életedre. Vesszenek a buzik!
r.baggio
Khmmmm



Orwell elismerően csettintene.

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 812 — no es importante
POLITIKAI KOMMUNIKÁCIÓ

Hatékonyan lopni művészet, jobb egy optimálisan működő maffiaállamban élni és meghalni, mint egy kétbalkezes kormányzás nyögdécselését elviselni, meg hát az egész világon mindenhol szarul védekeznek, akkor már minek zavar, hogy az egész elit épp dubajozik, mikor az átlagemberekre már ráesik a vakolat a hullahegyek közt a kórházakban. Ahova be se kell tenned a lábad, ha nem hagyod, hogy a politika hatással legyen az életedre. Vesszenek a buzik!


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 135 — Chiefs GM
OV ma: "Amíg nincs minden olyan 65 év feletti beoltva, aki regisztrált, addig nem tudunk kinyitni, mert bajt hozunk a fejünkre"

Bacília néni pár napja: "45 év a fertőzöttek átlagéletkora, és látszik az, hogy az újonnan fertőzöttek átlagéletkora a fiatalabb korosztály felé tolódik el. Életkor szerinti megoszlást vizsgálva az arányok a 9-10. hét összehasonlításában nem változtak. A 40-49 éves korosztály mérték a legmagasabb érintettséget, az összes fertőzött mintegy 23 százaléka ebbe a korcsoportba tartozik. Az 50-59 évesek korcsoportjába 17 százalék, a 30-39 évesek csoportjába 15 százalék, míg a 20-29 évesek korcsoportjába 12 százalék tartozik."

Tehát a fertőzöttek 67%-a a 20-59 közötti korosztályból kerül ki, ehhez jönnek még a 20 alattiak, összesen minimum 75%. De ha beoltjuk végre a nyugdíjasokat, akkor kinyithatnak az iskolák, óvodák, meg úgy összességében lehet nyitni. Valaki elmagyarázná nekem, mert én nem értem?!
somoskovig
Nézz pesti TVt és megérted. #anormalisaklazadasa
Heisman
Bocs, de bizonyos szint felett nem süllyedünk bizonyos szint alá...

több mint 4 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 665 — "Montoya por favor!"
OV ma: "Amíg nincs minden olyan 65 év feletti beoltva, aki regisztrált, addig nem tudunk kinyitni, mert bajt hozunk a fejünkre"

Bacília néni pár napja: "45 év a fertőzöttek átlagéletkora, és látszik az, hogy az újonnan fertőzöttek átlagéletkora a fiatalabb korosztály felé tolódik el. Életkor szerinti megoszlást vizsgálva az arányok a 9-10. hét összehasonlításában nem változtak. A 40-49 éves korosztály mérték a legmagasabb érintettséget, az összes fertőzött mintegy 23 százaléka ebbe a korcsoportba tartozik. Az 50-59 évesek korcsoportjába 17 százalék, a 30-39 évesek csoportjába 15 százalék, míg a 20-29 évesek korcsoportjába 12 százalék tartozik."

Tehát a fertőzöttek 67%-a a 20-59 közötti korosztályból kerül ki, ehhez jönnek még a 20 alattiak, összesen minimum 75%. De ha beoltjuk végre a nyugdíjasokat, akkor kinyithatnak az iskolák, óvodák, meg úgy összességében lehet nyitni. Valaki elmagyarázná nekem, mert én nem értem?!
somoskovig
Nézz pesti TVt és megérted. #anormalisaklazadasa

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 4 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 135 — Chiefs GM
OV ma: "Amíg nincs minden olyan 65 év feletti beoltva, aki regisztrált, addig nem tudunk kinyitni, mert bajt hozunk a fejünkre"

Bacília néni pár napja: "45 év a fertőzöttek átlagéletkora, és látszik az, hogy az újonnan fertőzöttek átlagéletkora a fiatalabb korosztály felé tolódik el. Életkor szerinti megoszlást vizsgálva az arányok a 9-10. hét összehasonlításában nem változtak. A 40-49 éves korosztály mérték a legmagasabb érintettséget, az összes fertőzött mintegy 23 százaléka ebbe a korcsoportba tartozik. Az 50-59 évesek korcsoportjába 17 százalék, a 30-39 évesek csoportjába 15 százalék, míg a 20-29 évesek korcsoportjába 12 százalék tartozik."

Tehát a fertőzöttek 67%-a a 20-59 közötti korosztályból kerül ki, ehhez jönnek még a 20 alattiak, összesen minimum 75%. De ha beoltjuk végre a nyugdíjasokat, akkor kinyithatnak az iskolák, óvodák, meg úgy összességében lehet nyitni. Valaki elmagyarázná nekem, mert én nem értem?!

több mint 4 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 661 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Hamarosan beelőzzük Belgiumot, nem tudom akkor mit fognak kommunikálni.

Deaths/1M pop: Belgium 1955, Hungary 1940

Belgium amúgy 21 halott, nálunk 252.
Vrij6
Magyarország a vírus ellen LEGJOBBAN védekező országok közé tartozik, tegnap hangzott el a kormányinfón
r.baggio
Jól védekezik az ország, csak az emberek nem tartják be a szabályokat!!!4!!!4!
Heisman
Elkerülhető gólokat kapunk.
Amadeus
A meccset a gólok nélkül kell értékelni.
warr_b
Covid és a gégepresszing taktika....

Avagy amikor gegenpressing-et felváltja a compression
FLZOLI
Le kell zárni a területet, beparkolni a buszt. Ennek így nem sok értelme van, hogy baszkodjuk előre a labdát, a vírus meg simán megkontráz.
warr_b
Amíg működik a tolódás a kórházak között nincs gond

több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 28 992 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Hamarosan beelőzzük Belgiumot, nem tudom akkor mit fognak kommunikálni.

Deaths/1M pop: Belgium 1955, Hungary 1940

Belgium amúgy 21 halott, nálunk 252.
Vrij6
Magyarország a vírus ellen LEGJOBBAN védekező országok közé tartozik, tegnap hangzott el a kormányinfón
r.baggio
Jól védekezik az ország, csak az emberek nem tartják be a szabályokat!!!4!!!4!
Heisman
Elkerülhető gólokat kapunk.
Amadeus
A meccset a gólok nélkül kell értékelni.
warr_b
Covid és a gégepresszing taktika....

Avagy amikor gegenpressing-et felváltja a compression
FLZOLI
Le kell zárni a területet, beparkolni a buszt. Ennek így nem sok értelme van, hogy baszkodjuk előre a labdát, a vírus meg simán megkontráz.


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 388 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
252

Ideje kinyitni az iskolákat.
Amadeus
Szerintem ebben a tanévben már ne legyen iskola!
bcsarli
Ebből sokkal inkább teljes zárás lesz szerintem. Nem fogják tudni megúszni, óriási gáz van.
Szesze
Szerintem ez irtózatos hülyeség lenne.
Mivel lenne az több mint ami most van? Teljes kijárási korlátozás? Und was?
FLZOLI
Miért, ami most van az zárás? Boltokban tömeg, lottózókban sorban állás (mert azt ugye létfontosságú nyitva tartani), street workout pályákon, kondikban szintén nem kevés ember. Sétálsz a városban és egyáltalán nem érződik, hogy bármilyen virushelyzet lenne.
roberto23
Most ha az emberek jó része hülye azzal mit lehet kezdeni? Talán nem a jófej proli nagybácsi szinten kellett volna kommunikálni az egységnyi szintű tömegekkel, hogy mit és hogyan kéne, és akkor a szigorításokat is komolyabban venné a látens vagy direktbe retardáltja is.

Nem lehet állandóan mindenkit kontroll alatt tartani. És 1 év után mondjuk nekem a tököm kilenne azzal, ha a természetbe járást korlátoznák, vagy megint vásárlási sávokkal gyökérkednének.
FLZOLI
A boltokban lehetne kinti sorbanállás, ahogy tavaly volt, jön már a jobb idő.
A lottózóban ahova én járok csak 2 ember lehet bent, a többiek kint várnak most is.
A kültéri sportolást ne korlátozzák már, ha kérhetem.
A buszokon megoldhatatlan hogy ne legyen tömeg, mert pl nálunk az önkormányzat bevételcsökkentése miatt ritkították a járatokat. Szerintem erre most kellene központi pénz, hogy lehessen sűríteni a buszokat amíg járványhelyzet van.
Mit lehet még jobban bezárni? 2 hónap múlva a torzonborz, vagy kopasz férfiak országa leszünk, A nők nem is tudom hogy fognak kinézni fodrász és műkörmös nélkül 😊
Tegnap kulcsot kellett volna másoltatnom, az összes zárva volt. Egy haverom segítségével sikerült, mert mr. minit nyitva lehet (mondjuk ezt sem értem hogy ők miért, de legalább megoldódott) és elszaladt helyettem.
Csak pár dolog ami eszembe jutott hirtelen.

több mint 4 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 068 — Слава Україні! Героям слава!
március 22.

USA (332 millió lakos): 636 halott
Olaszország (60 millió lakos):386 halott
Franciaország: (65 millió lakos):343 halott
Németország (83 millió lakos): 148 halott

Szerkesztette: Brouwerij van de Vrij

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 661 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Hamarosan beelőzzük Belgiumot, nem tudom akkor mit fognak kommunikálni.

Deaths/1M pop: Belgium 1955, Hungary 1940

Belgium amúgy 21 halott, nálunk 252.
Vrij6
Magyarország a vírus ellen LEGJOBBAN védekező országok közé tartozik, tegnap hangzott el a kormányinfón
r.baggio
Jól védekezik az ország, csak az emberek nem tartják be a szabályokat!!!4!!!4!
Heisman
Elkerülhető gólokat kapunk.
Amadeus
A meccset a gólok nélkül kell értékelni.
warr_b
Covid és a gégepresszing taktika....

Avagy amikor gegenpressing-et felváltja a compression

több mint 4 éve
Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 18 655 — StuG Life
252

Ideje kinyitni az iskolákat.
Amadeus
Szerintem ebben a tanévben már ne legyen iskola!
bcsarli
Ebből sokkal inkább teljes zárás lesz szerintem. Nem fogják tudni megúszni, óriási gáz van.
Szesze
Szerintem ez irtózatos hülyeség lenne.
Mivel lenne az több mint ami most van? Teljes kijárási korlátozás? Und was?
FLZOLI
Miért, ami most van az zárás? Boltokban tömeg, lottózókban sorban állás (mert azt ugye létfontosságú nyitva tartani), street workout pályákon, kondikban szintén nem kevés ember. Sétálsz a városban és egyáltalán nem érződik, hogy bármilyen virushelyzet lenne.
roberto23
Most ha az emberek jó része hülye azzal mit lehet kezdeni? Talán nem a jófej proli nagybácsi szinten kellett volna kommunikálni az egységnyi szintű tömegekkel, hogy mit és hogyan kéne, és akkor a szigorításokat is komolyabban venné a látens vagy direktbe retardáltja is.

Nem lehet állandóan mindenkit kontroll alatt tartani. És 1 év után mondjuk nekem a tököm kilenne azzal, ha a természetbe járást korlátoznák, vagy megint vásárlási sávokkal gyökérkednének.
FLZOLI
nekem is kivan a faszom de inkább nem mozdulok ki 1 hónapig sehova, minthogy még egy évig menjen ez a himi humi baszakodás, de ez én vagyok elfogadom ha más másképp látja

több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 28 992 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Hamarosan beelőzzük Belgiumot, nem tudom akkor mit fognak kommunikálni.

Deaths/1M pop: Belgium 1955, Hungary 1940

Belgium amúgy 21 halott, nálunk 252.
Vrij6
Magyarország a vírus ellen LEGJOBBAN védekező országok közé tartozik, tegnap hangzott el a kormányinfón
r.baggio
Jól védekezik az ország, csak az emberek nem tartják be a szabályokat!!!4!!!4!
Heisman
Elkerülhető gólokat kapunk.
Amadeus
A meccset a gólok nélkül kell értékelni.


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 661 — farkas.l.zoltan@gmail.com
252

Ideje kinyitni az iskolákat.
Amadeus
Szerintem ebben a tanévben már ne legyen iskola!
bcsarli
Ebből sokkal inkább teljes zárás lesz szerintem. Nem fogják tudni megúszni, óriási gáz van.
Szesze
Szerintem ez irtózatos hülyeség lenne.
Mivel lenne az több mint ami most van? Teljes kijárási korlátozás? Und was?
FLZOLI
Miért, ami most van az zárás? Boltokban tömeg, lottózókban sorban állás (mert azt ugye létfontosságú nyitva tartani), street workout pályákon, kondikban szintén nem kevés ember. Sétálsz a városban és egyáltalán nem érződik, hogy bármilyen virushelyzet lenne.
roberto23
Most ha az emberek jó része hülye azzal mit lehet kezdeni? Talán nem a jófej proli nagybácsi szinten kellett volna kommunikálni az egységnyi szintű tömegekkel, hogy mit és hogyan kéne, és akkor a szigorításokat is komolyabban venné a látens vagy direktbe retardáltja is.

Nem lehet állandóan mindenkit kontroll alatt tartani. És 1 év után mondjuk nekem a tököm kilenne azzal, ha a természetbe járást korlátoznák, vagy megint vásárlási sávokkal gyökérkednének.

több mint 4 éve
rob3r7o Denver Broncos Air Force Falcons 4 902
252

Ideje kinyitni az iskolákat.
Amadeus
Szerintem ebben a tanévben már ne legyen iskola!
bcsarli
Ebből sokkal inkább teljes zárás lesz szerintem. Nem fogják tudni megúszni, óriási gáz van.
Szesze
Szerintem ez irtózatos hülyeség lenne.
Mivel lenne az több mint ami most van? Teljes kijárási korlátozás? Und was?
FLZOLI
Miért, ami most van az zárás? Boltokban tömeg, lottózókban sorban állás (mert azt ugye létfontosságú nyitva tartani), street workout pályákon, kondikban szintén nem kevés ember. Sétálsz a városban és egyáltalán nem érződik, hogy bármilyen virushelyzet lenne.

„History is a set of lies agreed upon.”
több mint 4 éve
Eazzy Philadelphia Eagles 5 224 — No one likes us, cause no one like us
Jól védekezik az ország, csak az emberek nem tartják be a szabályokat!!!4!!!4!
Heisman
Nem és igen.

Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 493 — The Mathematician
Szerintem ez irtózatos hülyeség lenne.
Mivel lenne az több mint ami most van? Teljes kijárási korlátozás? Und was?
FLZOLI
igen, teljes
és mellé a bírságok
a mostani lófaszt se ér sajnos

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!