NBA

32 feliratkozó

több mint 14 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 559 — #neverpunt
Én nem tudom elképzelni, hogy egy tulajdonos nem mondja el a GM-nek előre, hogy mi a rövid távú stratégia, azaz lehet-e cserélni, igazolni, mindezt mennyiért, bármi.
Még akkor sem, ha ez a tulaj most az NBA.

több mint 14 éve
gsn 3 548
Érdekes ez a CP3 ügy. Stern mostani közleménye szerint nem volt senkinek semmi beleszólása a dologba (értsd tulajdonosok), ők döntöttek úgy saját maguk a csapat tulajdonosaiként, hogy a Hornetsnek nem éri meg ez a trade. Lehet az van a háttérben, hogy Stern gyorsan értékesíteni akarná a franchiset, és úgy érzi, sokkal értéktelenebb a portfólió egy sztár, egy arc nélkül. Szerintem elképzelhető, hogy úgy gondolkodnak, hogy valahonnan szereznek egy tőkeerős emberkét, aki akár arra is rá tudja venni Pault, hogy mégiscsak írja alá azt a hosszútávút és hajlandó a csapatot nagyon megerősíteni. Más ok nem nagyon lehet erre a lépésre az én olvasatomban. Tehát úgy tűnik, az NBA tulajdonosi érdekeltsége, illetve eladási szándéka keresztbe tesz a franchise jelenlegi helyzetében racionálisnak nevezhető lépésnek (CP3 nem ír alá hosszútávút, ingyen menne, így tradeljük most ellenértékért). Számomra ugyanis elég gyenge érvnek tűnik ez a "nem szeretnék, ha a sztárjátékosok megmondanák, hova lehet őket cserélni" dolog.

Oldal: http://www.profootballbusiness.com
Hírek: http://www.twitter.com/pfbusiness
több mint 14 éve
szaba San Francisco 49ers 13 351
lehet h turkoglunak nagy a fizuja, de azért őt elviselhetjük a kezdőben. elvileg még marad pénz nenere, bár fingom sincs hogy, de azt írták h még meg tudjuk adni neki a pénzt. az több mint tökéletes lenne 😊a.kacsa
Mondjuk Nené meg Hump sztem sok lenne együtt. Bár nem tudom, akkor lenne depth magasban, meg Howard úgyis 1-2 meccset offol minden évben a technikaik miatt 😀szaba
nem kell a brazil, utazzunk még rá valami normális hármasra és akkor csempioncsip.shawnka
Nem is jön Nené, csak biztonsági tartalék, ha Howard nem jön. Valami félre lett értve. Inkább hozzunk sztem is egy jó swingmant, bár abból nincs nagy piac.
több mint 14 éve
zsomborparrag Buffalo Bills Ohio State Buckeyes 15 760 — Tyrone Creek
😕 Roy óriási kedvencem volt, nagyon kár...
Howard mellé azért jönne Turk, mert be kell nyelnünk a fizuját. Igazából DW azt mondta, ha Howard jön, ő marad, szóval nem szimplán Howardot szereznénk meg, hanem DW-t is hosszú távra.szaba
lehet h turkoglunak nagy a fizuja, de azért őt elviselhetjük a kezdőben. elvileg még marad pénz nenere, bár fingom sincs hogy, de azt írták h még meg tudjuk adni neki a pénzt. az több mint tökéletes lenne 😊a.kacsa
Mondjuk Nené meg Hump sztem sok lenne együtt. Bár nem tudom, akkor lenne depth magasban, meg Howard úgyis 1-2 meccset offol minden évben a technikaik miatt 😀szaba
nem kell a brazil, utazzunk még rá valami normális hármasra és akkor csempioncsip.
több mint 14 éve
szaba San Francisco 49ers 13 351
brandon roy visszavonul a térde miatt. szegényt nagyon sajnálom, h a térde cserben hagyta egész karrierje során... viszont medical retierment miatt a fizetése nem fog a sapka ellen menni.

howard tradet mára várják az okosok. izgulásizgulása.kacsa
😕 Roy óriási kedvencem volt, nagyon kár...
Howard mellé azért jönne Turk, mert be kell nyelnünk a fizuját. Igazából DW azt mondta, ha Howard jön, ő marad, szóval nem szimplán Howardot szereznénk meg, hanem DW-t is hosszú távra.szaba
lehet h turkoglunak nagy a fizuja, de azért őt elviselhetjük a kezdőben. elvileg még marad pénz nenere, bár fingom sincs hogy, de azt írták h még meg tudjuk adni neki a pénzt. az több mint tökéletes lenne 😊a.kacsa
Mondjuk Nené meg Hump sztem sok lenne együtt. Bár nem tudom, akkor lenne depth magasban, meg Howard úgyis 1-2 meccset offol minden évben a technikaik miatt 😀
több mint 14 éve
a.kacsa Seattle Seahawks 1 288 — Champions!
brandon roy visszavonul a térde miatt. szegényt nagyon sajnálom, h a térde cserben hagyta egész karrierje során... viszont medical retierment miatt a fizetése nem fog a sapka ellen menni.

howard tradet mára várják az okosok. izgulásizgulása.kacsa
😕 Roy óriási kedvencem volt, nagyon kár...
Howard mellé azért jönne Turk, mert be kell nyelnünk a fizuját. Igazából DW azt mondta, ha Howard jön, ő marad, szóval nem szimplán Howardot szereznénk meg, hanem DW-t is hosszú távra.szaba
lehet h turkoglunak nagy a fizuja, de azért őt elviselhetjük a kezdőben. elvileg még marad pénz nenere, bár fingom sincs hogy, de azt írták h még meg tudjuk adni neki a pénzt. az több mint tökéletes lenne 😊
több mint 14 éve
szaba San Francisco 49ers 13 351
brandon roy visszavonul a térde miatt. szegényt nagyon sajnálom, h a térde cserben hagyta egész karrierje során... viszont medical retierment miatt a fizetése nem fog a sapka ellen menni.

howard tradet mára várják az okosok. izgulásizgulása.kacsa
😕 Roy óriási kedvencem volt, nagyon kár...
Howard mellé azért jönne Turk, mert be kell nyelnünk a fizuját. Igazából DW azt mondta, ha Howard jön, ő marad, szóval nem szimplán Howardot szereznénk meg, hanem DW-t is hosszú távra.
több mint 14 éve
a.kacsa Seattle Seahawks 1 288 — Champions!
brandon roy visszavonul a térde miatt. szegényt nagyon sajnálom, h a térde cserben hagyta egész karrierje során... viszont medical retierment miatt a fizetése nem fog a sapka ellen menni.

howard tradet mára várják az okosok. izgulásizgulás
több mint 14 éve
zsomborparrag Buffalo Bills Ohio State Buckeyes 15 760 — Tyrone Creek
ami biztos: Shelden Williams aláírt 1 évre hozzánk. hát..meglátjuk.
több mint 14 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 559 — #neverpunt
CP már így is forró krumpli volt a szar kívánságlistájával, ezzel még jobban beszűkülnek a lehetőségeink.atapapa
Ráadásul, állítólag behisztizett és meg sem fog jelenni a ma kezdődő training camp-en.Dub
ez lógott a levegőben azért. Az előzmények után CP csak akkor nem fog minden labdaérintésénél füttykoncertet kapni NOLA-ban, ha előtte nem garantált, karrierje végéig szóló szerződést ír alá hozzánk.

több mint 14 éve
Shawn84 Philadelphia Eagles North Carolina Tar Heels 8 539
A Nets meg közben nagyon közel áll Howardhoz. Így nézne ki a csomag:

Magic kapja: Brook Lopez + 2 első körös pick
Nets kapja: D12 + Türkoglushawnka
Azért Lopez meg a 2 első kör kúrva sok ám. Türkoglu helyett lehetne valami használhatóbbat is adni még a Superman mellé.Shawn84
az utóbbi években szoptunk annyit szerintem, hogy egy ilyen lépést be lehessen vállalni.shawnka
Mondjuk ha sikerül D Will meg Howard mellé megfelelő csapatot rakni akkor sokáig tolhatják a szekeret. Az újoncok közül is bejöhet valamelyik. Jobbak lennének mint az elmúlt 3 évben az tuti. Még várok 1-2 cserét a Netstől.
több mint 14 éve
a.kacsa Seattle Seahawks 1 288 — Champions!
nem hiszem h nagy kérdés lenne, h mi belemegyünk e. amnesty outlaw gondolom. humphal kiváncsi vagyok mi lesz. howard humphries párosnál elképzelhető h az ellen lepattanó nélkül jár majd 😊
több mint 14 éve
zsomborparrag Buffalo Bills Ohio State Buckeyes 15 760 — Tyrone Creek
A Nets meg közben nagyon közel áll Howardhoz. Így nézne ki a csomag:

Magic kapja: Brook Lopez + 2 első körös pick
Nets kapja: D12 + Türkoglushawnka
Azért Lopez meg a 2 első kör kúrva sok ám. Türkoglu helyett lehetne valami használhatóbbat is adni még a Superman mellé.Shawn84
az utóbbi években szoptunk annyit szerintem, hogy egy ilyen lépést be lehessen vállalni.
több mint 14 éve
Shawn84 Philadelphia Eagles North Carolina Tar Heels 8 539
A Nets meg közben nagyon közel áll Howardhoz. Így nézne ki a csomag:

Magic kapja: Brook Lopez + 2 első körös pick
Nets kapja: D12 + Türkoglushawnka
Azért Lopez meg a 2 első kör kúrva sok ám. Türkoglu helyett lehetne valami használhatóbbat is adni még a Superman mellé.
több mint 14 éve
zsomborparrag Buffalo Bills Ohio State Buckeyes 15 760 — Tyrone Creek
A Nets meg közben nagyon közel áll Howardhoz. Így nézne ki a csomag:

Magic kapja: Brook Lopez + 2 első körös pick
Nets kapja: D12 + Türkoglu
több mint 14 éve
Dub New Orleans Saints 1 019
CP már így is forró krumpli volt a szar kívánságlistájával, ezzel még jobban beszűkülnek a lehetőségeink.atapapa
Ráadásul, állítólag behisztizett és meg sem fog jelenni a ma kezdődő training camp-en. Igazából ezzel szerintem pont a NO jár a legszarabbul...
több mint 14 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 559 — #neverpunt
Engem legkevésbé a Rockets érdekel. Az sokkal jobban, hogy ugyanezek a tulajok (és/vagy Stern) csendben végignézték ahogy Gasolt szarért a Lakers-be cserélték, most meg tüntetnek.
És az se érdekel, hogy ezen kívül a cserén kívül mit csinál majd a Lakers. Az ő dolguk.
CP már így is forró krumpli volt a szar kívánságlistájával, ezzel még jobban beszűkülnek a lehetőségeink.

több mint 14 éve
füligjimmy Chicago Bears 6 970 — I used to be with it, but they changed what it was.
Végül Stern mondta ki a döntő szót állítólag, azzal a címszóval, hogy ne CP diktáljon, hogy hova akar menni. Dub
nem tudok jobban egyetérteni Sternnel. Csak van egy apró körülmény... CP a nyáron INGYEN oda megy, ahová akar, nem ahová elcserélik, és azzal egyedül a Hornets nem jár jól. Akarom mondani a Hornets egy mostani szar cserénél (az elkaszált tréd nem is volt az) is rosszabbul jár.atapapa
De ugye Dub írta azt is, hogy oda megy, ahol lóvé van rá. Vagy aláír oda, ahova akar, évi 5 millióért. Én a Rockets GM-et ezután kiűzném a városból, vicc amiket művel. Ők hibátlan pozícióban vannak, hogy összehozzák egy csapatba Howardot, és Pault. Erre Paul Lakers, nekik meg Gasol??? Noooormális????? Lehet mondani, hog nem írnak alá, meg nincs garancia, hozzák őket össze egy csapatba, jövő évre úgyis meggondolják ötször, hogy maradnak e a nagyobb lóvéért, és újra versenybe szállnak a bajnoki gyűrűért, vagy lényegesen kevesebb lóvéért oda mennek, ahova akarnak.

Clippers pedig leigazolta Butlert évi 8 millióért. A Bulls hála istennek ezt elkerülte akkor. Itt volt nekik is a lehetőség, hogy valami nagyot dobjanak, erre elköltik a lóvéjuk nagy részét egy rokkantra. Itt üt vissza, hogy a játékosok által egyöntetűen utált (rasszista?) Stern a tulaj. Mondjuk ha akarsz valamit kezdeni a csapatoddal, akkor nem Vini del Nímand az edződ.

I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.

- Abe Simpson
több mint 14 éve
a.kacsa Seattle Seahawks 1 288 — Champions!
kicsit telhetetlenség érzésem van azzal, h ebbe nem mentek bele sternék. gondolom ők is tolják kifele, h minél többet kapjanak, de fasz tudja h ennél fognak e

ma hánytól nyílik meg hivatalosan a FA? cet 6?
több mint 14 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 559 — #neverpunt
Végül Stern mondta ki a döntő szót állítólag, azzal a címszóval, hogy ne CP diktáljon, hogy hova akar menni. Dub
nem tudok jobban egyetérteni Sternnel. Csak van egy apró körülmény... CP a nyáron INGYEN oda megy, ahová akar, nem ahová elcserélik, és azzal egyedül a Hornets nem jár jól. Akarom mondani a Hornets egy mostani szar cserénél (az elkaszált tréd nem is volt az) is rosszabbul jár.

több mint 14 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 49 511 — Így remélem megfelelek nektek.....
Na akkor Rondo marad? Ennek őszintén örülök. Azért nem bántam volna ha másik kedvenc csapatomban köt ki Gasol dehát ne legyünk telhetetlenek 😛 Lehet Stern csak azt várja kicsit jobban tömjék meg a zsebeit, vagy ne legyek ennyire rosszindulatú 😀?
több mint 14 éve
Dub New Orleans Saints 1 019
Ennél többet aligha kaphatott volna Paulért a NO. A Rocketsnak is megérte szerintem, a Lakers így elég backcourt heavy lett, de biztos lesz ott még valami komoly action. Kobe trade? 😛Jakehomer
jobban atgondolva sztem kobet akartak talan howardert adni. viszont az lenne a kerdesem h ilyet miota lehet h kvazi megvetozzanak egy amugy teljesen szabalyos tradet ?Fake
Mert a Hornets ligatulajdonban van jelenleg és a GM-ek egy részének nem tetszett, hogy a Lakersbe kerül. Végül Stern mondta ki a döntő szót állítólag, azzal a címszóval, hogy ne CP diktáljon, hogy hova akar menni. Legalábbis twitteren ez van... Egyébként miért, most elpasszolják valahova, szarik az idénybe és év végén kilép a szerződéséből, akkor nem odamegy ahova akar? Ja igen, akkor a Lakersbe nem tud menni a sapka miatt. Kicsit olyan szaga van a dolognak, hogy mindegy hogy végül hol fog kikötni csak a Lakersbe meg még pár nagyobb csapatba ne.

Amúgy kíváncsi leszek, ezek után vajon milyen ajánlatokat fog kapni a Hornets érte, ha kis csapatokhoz nem akar menni...
több mint 14 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
viszont az lenne a kerdesem h ilyet miota lehet h kvazi megvetozzanak egy amugy teljesen szabalyos tradet ?Fake
mióta a New Orleans-nak a liga a tulajdonosa. tehát idéntől

több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Ennél többet aligha kaphatott volna Paulért a NO. A Rocketsnak is megérte szerintem, a Lakers így elég backcourt heavy lett, de biztos lesz ott még valami komoly action. Kobe trade? 😛Jakehomer
jobban atgondolva sztem kobet akartak talan howardert adni. viszont az lenne a kerdesem h ilyet miota lehet h kvazi megvetozzanak egy amugy teljesen szabalyos tradet ?
több mint 14 éve
gdavid New England Patriots 3 945 — Patriots fan
Évek óta egy rossz vicc az NBAJakehomer
Főleg mióta a Pistons sz@r 😀

Ott voltam Szakmázgató születésénél :cool: