NBA

32 feliratkozó

10 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 428 — The Mathematician
Billups viszont marad, ami nekem wtf
Negritis, a vajda
Meccseket nyer az amúgy 1/1-re esélyes kerettel? Fúj. 21,5 volt az over underjük.. Ebből lett 36. Pistons és a Cavs után harmadikak holtversenyben a Clippersszel a túlteljesítők között.
Az agyonszopkodott Hardy az 1/1-es Jazz padján gondolom contender kaliber edző.

Jughead megelőzőtt, de most már nem törlöm.
dawyd728
És ez miből derült ki számodra? Az első két szezonjában esett darabokra a Portland (nem miatta, hanem mert Lillard egyfolytában sérült volt, így szétcserélték a csapatot), majd tavaly tankoltak egyet és idénre pedig már meg is történt a szintlépés, pedig még idén is a tank volt az elvárás.
Jughead
én nem érzem a "szintlépést"
4 éve van itt, értem hogy szar a helyzet, de a támadást még csak mutatóba se tudta összerakni
a védekezés elérte a középszert, de ez csak annyit jelentett hogy szarabb helyről draftolnak
nem azt mondom hogy rossz edző lenne billups, csak nem látom mivel érdemelte ki a hosszabbítást
nekem ugyanaz a csapda mint Brett Brown volt anno a phillynél

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
10 hónapja
dawyd728 4 108
Billups viszont marad, ami nekem wtf
Negritis, a vajda
Meccseket nyer az amúgy 1/1-re esélyes kerettel? Fúj. 21,5 volt az over underjük.. Ebből lett 36. Pistons és a Cavs után harmadikak holtversenyben a Clippersszel a túlteljesítők között.
Az agyonszopkodott Hardy az 1/1-es Jazz padján gondolom contender kaliber edző.

Jughead megelőzőtt, de most már nem törlöm.

Szerkesztette: dawyd728
10 hónapja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 616 — Lucas Scott
pedig amugy kis tulzassal de. sztem Goberten nagyon sok fog mulni, hogy mennyire teljesit jol a PO-ban.
pl ha megnezed a szezonban, hogy Gobert eleri-e a dupla duplat akkor igy all a Wolves merlege:
ha igen akkor 25-10, ha nem 18-19. szoval sok mulik azon, hogyan jatszik, mennyire tudjak bevonni a tamadasba is vagy nem.
csebi
A Minnynek nincsenek meg a playmakerei, akik minimális TO aránnyal tudnák etetni a Lakers zónázása ellen. Ha el is juttatják, Gobert képes indokolatlanul össze vissza csapkodni a gyűrű alatt fix pontok helyett. Lebron csapatok mindig agresszíven támadják a gyűrűt a playoffban, szerintem Gobert energiáját és faultjait oda kell tartalékolni elsősorban. De persze ha az a 10-14 pont Goberttől ennyit jelent akkor arra valóban van sansz. Én úgy számolok, hogy a NAW és Reid azért 30+ pontokat össze fog rakni a padról. Luka-Reaves-Lebron meg fogja dolgozni lábakon a csapatot + Redick nagyon jó stratéga. Én nem érzem kritikusnak a Lakers magas kérdését ebben a párharcban, de az első meccsen majd kiderül.
Cruyffista
Conley-Gobert duo meg mindig eleg jol erzi magat, o meg fogja talalni bent amugy.
az alomszeru lenne, ha NAW-Reid 30+ pontot osszedobalna, malam kerdes meg, hogy DDV hogyan fog teljesiteni.

es hat biztosan jon a duplazas ANT-n, szoval a dobo helyzetek meglesznek, de vajon Edwards megtalalja-e ezeket ES utan be is dobjak.
plusz ha van a vegen esely a game winnerre azt ki fogja eldobni, kire rajzoljak a figurat.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
10 hónapja
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
pedig amugy kis tulzassal de. sztem Goberten nagyon sok fog mulni, hogy mennyire teljesit jol a PO-ban.
pl ha megnezed a szezonban, hogy Gobert eleri-e a dupla duplat akkor igy all a Wolves merlege:
ha igen akkor 25-10, ha nem 18-19. szoval sok mulik azon, hogyan jatszik, mennyire tudjak bevonni a tamadasba is vagy nem.
csebi
A Minnynek nincsenek meg a playmakerei, akik minimális TO aránnyal tudnák etetni a Lakers zónázása ellen. Ha el is juttatják, Gobert képes indokolatlanul össze vissza csapkodni a gyűrű alatt fix pontok helyett. Lebron csapatok mindig agresszíven támadják a gyűrűt a playoffban, szerintem Gobert energiáját és faultjait oda kell tartalékolni elsősorban. De persze ha az a 10-14 pont Goberttől ennyit jelent akkor arra valóban van sansz. Én úgy számolok, hogy a NAW és Reid azért 30+ pontokat össze fog rakni a padról. Luka-Reaves-Lebron meg fogja dolgozni lábakon a csapatot + Redick nagyon jó stratéga. Én nem érzem kritikusnak a Lakers magas kérdését ebben a párharcban, de az első meccsen majd kiderül.
10 hónapja
Jughead Dallas Cowboys 6 325
Billups viszont marad, ami nekem wtf
Negritis, a vajda
A Blazers-t kb. 20 győzelmes csapatnak várták az 1/1 egyik fő esélyeseként, erre 36-46-tal majdnem play-inben zártak. A Pistons, a Cavs és a Blazers a három legjobban túlteljesítő csapat (nagyjából 14-16 győzelemmel mind, attól függ hol nézzük), szóval mi ebben a meglepő?
Jughead
Mert brutál limitet tesz a csapatra
Oké hogy ad egy magasabb padlót de ha nyerni akarsz akkor sztem nem ő az ember mondjuk legalább tankolni se tudsz
Negritis, a vajda
És ez miből derült ki számodra? Az első két szezonjában esett darabokra a Portland (nem miatta, hanem mert Lillard egyfolytában sérült volt, így szétcserélték a csapatot), majd tavaly tankoltak egyet és idénre pedig már meg is történt a szintlépés, pedig még idén is a tank volt az elvárás.
10 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 428 — The Mathematician
Billups viszont marad, ami nekem wtf
Negritis, a vajda
A Blazers-t kb. 20 győzelmes csapatnak várták az 1/1 egyik fő esélyeseként, erre 36-46-tal majdnem play-inben zártak. A Pistons, a Cavs és a Blazers a három legjobban túlteljesítő csapat (nagyjából 14-16 győzelemmel mind, attól függ hol nézzük), szóval mi ebben a meglepő?
Jughead
Mert brutál limitet tesz a csapatra
Oké hogy ad egy magasabb padlót de ha nyerni akarsz akkor sztem nem ő az ember mondjuk legalább tankolni se tudsz

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
10 hónapja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 616 — Lucas Scott
Megjegyzem, a Twolvesnál Randle és Gobert a két kezdő magas. Nyilván nem ők fogják megnyerni a párharcot. 😀
Cruyffista
pedig amugy kis tulzassal de. sztem Goberten nagyon sok fog mulni, hogy mennyire teljesit jol a PO-ban.
pl ha megnezed a szezonban, hogy Gobert eleri-e a dupla duplat akkor igy all a Wolves merlege:
ha igen akkor 25-10, ha nem 18-19. szoval sok mulik azon, hogyan jatszik, mennyire tudjak bevonni a tamadasba is vagy nem, mert altalaban a pontok hianyoztak. talan meg o is nyilatkozta, hogy o is erzi a teljesitmenyen azt, hogy mennyire kap ertekelheto labdakat a palank alatt, hogy utana jobban megy vedo oldalon.

nalam o a kerdes illetve McDaniels, hogy o kit fog majd (LeBron v Doncic), es tamado oldalon mit mutat, mert regularban sokszor eltunt.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
10 hónapja
Jughead Dallas Cowboys 6 325
Billups viszont marad, ami nekem wtf
Negritis, a vajda
A Blazers-t kb. 20 győzelmes csapatnak várták az 1/1 egyik fő esélyeseként, erre 36-46-tal majdnem play-inben zártak. A Pistons, a Cavs és a Blazers a három legjobban túlteljesítő csapat (nagyjából 14-16 győzelemmel mind, attól függ hol nézzük), szóval mi ebben a meglepő?

Szerkesztette: Jughead
10 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 428 — The Mathematician
Pelicans is kirúgta az edzőt

Billups viszont marad, ami nekem wtf

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
10 hónapja
FLZOLI Denver Broncos 12 661 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Mondjuk az valóban óriási probléma az NBA-ben, hogy gyakorlatilag a két arca 40 és 37 éves, így teljesen jogos, hogy keresik az utódot. Ant jónak tűnt erre, de a PO hype nem tartott ki, szóval továbbra se látom, hogy ki fogja ezt a problémát megoldani, mert abban nem hiszek, hogy egy nem amerikai játékos alkalmas lesz erre, így hiába lett Doncic Lakers játékos én szkeptikus vagyok.
Jughead
No hát 11 szezon után először előfordult, hogy nem James/Curry mezből fogyott a legtöbb egy szezonban (a 2. és 3. helyet azért behúzták), ugyanis a szkeptikusságom ellenére Doncic behúzta ezt egy fél szezon alatt (egyben első nemzetközi játékos, aki “nyert”).
Jughead
Azért ha kimegy ez a Hall of Fame generáció (James, Curry, Durant, Paul) elég nagy űrt hagynak maguk után. A jelenlegi top amerikai felhozatal top szint, de egyik sem elit most még. Ant, Tatum, Brown, Mitchell, Haliburton, Brunson, Morant, Maxey, Fox, Cunningham, Mobley aki így beugrik és bennük van a franchise player attitüde...

10 hónapja
Jughead Dallas Cowboys 6 325
Mondjuk az valóban óriási probléma az NBA-ben, hogy gyakorlatilag a két arca 40 és 37 éves, így teljesen jogos, hogy keresik az utódot. Ant jónak tűnt erre, de a PO hype nem tartott ki, szóval továbbra se látom, hogy ki fogja ezt a problémát megoldani, mert abban nem hiszek, hogy egy nem amerikai játékos alkalmas lesz erre, így hiába lett Doncic Lakers játékos én szkeptikus vagyok.
Jughead
No hát 11 szezon után először előfordult, hogy nem James/Curry mezből fogyott a legtöbb egy szezonban (a 2. és 3. helyet azért behúzták), ugyanis a szkeptikusságom ellenére Doncic behúzta ezt egy fél szezon alatt (egyben első nemzetközi játékos, aki “nyert”).
10 hónapja
fake.id 1 684 — tush push aficionado
ha esetleg pedig a görög egészsége megroppan akkor meg pláne, főleg, hogy kb végig elől és hátul elit kéne legyen
FLZOLI
ennyi erővel kiállíthatnák a görög válogatottat is, ők is ebben a helyzetben vannak xd
10 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 428 — The Mathematician
tök mind1 ki az edző
az a csapat ott fogyott el ahol CP3
Negritis, a vajda
Abból a csapatból Bookeren kívül senki sincs már.
Szóval az idei évnek nem sok.koze van ahhoz az időhöz.
zinedine5
igen a keret teljesen átalakult, de nem pont ez az egyik probléma?
ráadásul hülyébbnél hülyébb cserék és hosszabbítások/nem hosszabbítások történtek
Negritis, a vajda
Ez mind igaz, de azért ennél akkor is jobban kellett volna teljesíteni.
Természetesen várnám a Jones útilaput is.
zinedine5
persze hogy jobban kellett volna teljesíteni, eleve a döntőt nem kellett volna elbukni
de attól még ott a 2. meccs után tört el a mostani Suns

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
10 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 428 — The Mathematician
 kezdo5.hu/nba/blogok-nba-playoff-2025-az-elso-kor-elozetese-1/8-57078

Végre jönnek a párharc felvezetők. A Bucks szerintem semmire sem lesz jó, max a Giannis god mode-ban bízhatnak. Doc meg egy kókler.... Szélsőséges esetben még egy söprés is lehet ebből, ha esetleg pedig a görög egészsége megroppan akkor meg pláne, főleg, hogy kb végig elől és hátul elit kéne legyen
FLZOLI
3-1ről kapnak ki az első körben

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
10 hónapja
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 410 — Ajmo Vatreni
tök mind1 ki az edző
az a csapat ott fogyott el ahol CP3
Negritis, a vajda
Abból a csapatból Bookeren kívül senki sincs már.
Szóval az idei évnek nem sok.koze van ahhoz az időhöz.
zinedine5
igen a keret teljesen átalakult, de nem pont ez az egyik probléma?
ráadásul hülyébbnél hülyébb cserék és hosszabbítások/nem hosszabbítások történtek
Negritis, a vajda
Ez mind igaz, de azért ennél akkor is jobban kellett volna teljesíteni.
Természetesen várnám a Jones útilaput is.
10 hónapja
FLZOLI Denver Broncos 12 661 — farkas.l.zoltan@gmail.com
 kezdo5.hu/nba/blogok-nba-playoff-2025-az-elso-kor-elozetese-1/8-57078

Végre jönnek a párharc felvezetők. A Bucks szerintem semmire sem lesz jó, max a Giannis god mode-ban bízhatnak. Doc meg egy kókler.... Szélsőséges esetben még egy söprés is lehet ebből, ha esetleg pedig a görög egészsége megroppan akkor meg pláne, főleg, hogy kb végig elől és hátul elit kéne legyen

10 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 428 — The Mathematician
tök mind1 ki az edző
az a csapat ott fogyott el ahol CP3
Negritis, a vajda
Abból a csapatból Bookeren kívül senki sincs már.
Szóval az idei évnek nem sok.koze van ahhoz az időhöz.
zinedine5
igen a keret teljesen átalakult, de nem pont ez az egyik probléma?
ráadásul hülyébbnél hülyébb cserék és hosszabbítások/nem hosszabbítások történtek

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
10 hónapja
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 410 — Ajmo Vatreni
Budikócer fired
Cruyffista
Bár kurva szarul néz ki, hogy három év alatt a harmadik edző jön, de egy ilyen vállalhatalan év után ez nem is volt kérdés.
zinedine5
tök mind1 ki az edző
az a csapat ott fogyott el ahol CP3
Negritis, a vajda
Abból a csapatból Bookeren kívül senki sincs már.
Szóval az idei évnek nem sok.koze van ahhoz az időhöz.
10 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 428 — The Mathematician
Budikócer fired
Cruyffista
Bár kurva szarul néz ki, hogy három év alatt a harmadik edző jön, de egy ilyen vállalhatalan év után ez nem is volt kérdés.
zinedine5
tök mind1 ki az edző
az a csapat ott fogyott el ahol CP3

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
10 hónapja
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 410 — Ajmo Vatreni
Budikócer fired
Cruyffista
Bár kurva szarul néz ki, hogy három év alatt a harmadik edző jön, de egy ilyen vállalhatalan év után ez nem is volt kérdés.
10 hónapja
fake.id 1 684 — tush push aficionado
Dehát ő Lebron.
Cruyffista
És ez olyan faktor, ami döntőbe is repíti a Lakerst.
Őszentsége Sobri Jóska
lebron kiégett, ő maximum cancúnba repíti a csapatát
fake.id
Kosárban nem lehet kiégni. Ráadásul most kapott Doncicot, bedarálnak szépen mindenkit a PO-ban.
Őszentsége Sobri Jóska
doncic nem lebron, te meg a nagyapóval jöttél, aki kiégett. tehát doncic esetleg James ellenére tudja majd valameddig elrugdosni a lakerst. lehet forgatni a road to cancún című dokumentumfilmet, május 3. szombatján már úgysem lesz más dolguk
10 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 017 — #NoStress
Dehát ő Lebron.
Cruyffista
És ez olyan faktor, ami döntőbe is repíti a Lakerst.
Őszentsége Sobri Jóska
lebron kiégett, ő maximum cancúnba repíti a csapatát
fake.id
Kosárban nem lehet kiégni. Ráadásul most kapott Doncicot, bedarálnak szépen mindenkit a PO-ban.

10 hónapja
fake.id 1 684 — tush push aficionado
Dehát ő Lebron.
Cruyffista
És ez olyan faktor, ami döntőbe is repíti a Lakerst.
Őszentsége Sobri Jóska
lebron kiégett, ő maximum cancúnba repíti a csapatát
10 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 017 — #NoStress
Dehát ő Lebron.
Cruyffista
És ez olyan faktor, ami döntőbe is repíti a Lakerst.

10 hónapja
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 056 — situational football
Szerintem azért ANT-nek is kéne mutatnia már valamit PO-ban, és nem csak 1-1 párharcban. Már ha tényleg az NBA arca szeretne lenni. Jelenleg a pályán kívül "lövöldözik" elég hatékonyan, de pl ebben a párharcban neki kéne lennie a legjobb játékosnak. Értem ez alatt a two-way impaktot.

Ettől még lehet a LAL megy tovább, de ANTnek itt támadásban meg van terítve, akár egyénileg nézem, akár azt hogy Goberttet lehet etetni bőven.



"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/