Olimpia

22 feliratkozó

18 napja
NB2 New England Patriots 28 121 — nabege2@yahoo.com
 www.olympics.com/en/milano-cortina-2026/schedule

ezt esetleg kitehetitek kiemeltbe
több mint 8 éve
dawyd728 4 110
Engem amúgy az basz fel, hogy nem indíthatunk 2 kajakost sem világversenyen, úszóból is csak max kettőt, mikor 3 világklasszis pillangóúszónk van, viszont a hollandok simán kibérelhetik gyorskorcsolyában, a németek meg szánkóban a dobogót ha olyan kedvük van. Itt is le kéne szabályozni max 2 főre nemzetenként

Most a sífutást nem veszem bele, mert nyilván sokkal nagyobb a mezőny mint az említett sportokban, úgyhogy a max 4 fő itt korrekt.
eaglesmcnabb
Akkor még több félvér keletkezne. Mennének át más nemzetbe, mert itt pont férnek be amikor még fiatalok, nagyon nem akarnak küzdeni így inkább átmennek más országba, aztán kiderül, hogy idővel jobban fejlődnek, és így lesznek a Bloemenek. Inkább csak annyi, hogy úszásban is fel kéne vinni ezt a számot.
Sixo
A kajakbal jól járnánk, de úszásban nem feltétlenül, mert akkor jönne több amerikai, ausztrál, kínai, orosz, francia is. Amit megnyernénk a vegyesen/pillangón, azt simán leadnánk a többi számban. (Egyébként ha jól tudom úszásban többen is elindulhatnak, csak az elődöntőbe nem juthat 2-nél több.)
peterk2005
Ez, amit mondasz csak LEN versenyekre igaz, tehát olimpia, vb-re nem. Az idei eb-re is ezért viszünk majd 4db 2 pillést.
több mint 8 éve
dawyd728 4 110
A norvégok kihagyták Wenget a sífutóváltóból, az kemény. Oestberg, Jacobsen, Haga, Bjoergen, míg a svédeknél Haag, Kalla, Andersson és Nilsson.

Érdekes volna ha Bjoergen és Nilsson egyszerre indulna.
gabokocka
Lol, 2. körben húztam egy nullásat 😊
Rajna
30 km még hátra van. Szerintem amúgy is a 10km feletti klasszikus stílusú versenyek a legjobbjai. Én még érmet nem írnám le.
több mint 8 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 222 — Keep pounding
Mókás ez a magyar interjú a holland csajszival angolul 😊

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 8 éve
Rajna Tennessee Titans 8 003 — Nega Scott
A norvégok kihagyták Wenget a sífutóváltóból, az kemény. Oestberg, Jacobsen, Haga, Bjoergen, míg a svédeknél Haag, Kalla, Andersson és Nilsson.

Érdekes volna ha Bjoergen és Nilsson egyszerre indulna.
gabokocka
Lol, 2. körben húztam egy nullásat 😊

több mint 8 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 222 — Keep pounding
A norvégok kihagyták Wenget a sífutóváltóból, az kemény. Oestberg, Jacobsen, Haga, Bjoergen, míg a svédeknél Haag, Kalla, Andersson és Nilsson.

Érdekes volna ha Bjoergen és Nilsson egyszerre indulna.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 8 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 665 — "Montoya por favor!"
még megy a nagysánc selejtezői, nézzük melyik esélyesek buknak
Go STOCH

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 8 éve
Chargers LT Los Angeles Chargers Florida State Seminoles 11 722 — Jedi Master
Na végre, síugrás nagy sánc 😊 Go Kasai

"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 8 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 268 — Így remélem megfelelek nektek.....
Ma is egy svéd arany s curling is egész jól alakul.

Holnap pedig hajrá mi 😊
több mint 8 éve
dawyd728 4 110
Amúgy még a síakrobatika margójára, azért valahol röhej, h bukott ugrással lehet érmet nyerni. Simán bevezethetnék, ami akár slopestyleban és a többi pontozásos freestyle sportban van, h a döntőben van 3 csúszásod és a legjobbra kapott pontszámod számít. Még a győztes ugrás sem volt tiszta a hatos döntőben..
több mint 8 éve
eaglesmcnabb Baltimore Ravens Virginia Tech Hokies 23 099 — je suis poloska
Én a rutinra, nevekre és a favoritokra tettem még hátsó körökben is...eddig bejön 😊
Chargers LT
én az egyszámos favoritokra tettem, kb 8. körtől fogva, és nem akarják hozni a papírt.
Mondjuk a koreai skeletonos odabaszott majdnem ket mp-t a másodikra xD

bár nekem még a számok kb 60%-a hátra van.

Voronina viszont nagyot ment 😊

Szerkesztette: eaglesmcnabb

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 8 éve
Rajna Tennessee Titans 8 003 — Nega Scott
Biztos turbóznak, de mások nem? Mondjuk az oroszok talán már nem mernek 😊
Mivel mindig jók voltak, elhisszük nekik...
Jakehomer
Persze, de valsz van valami technikai előnyük a többiekkel szemben, hogy egy versenyre négyévente így kikupálják az összes emberüket.

több mint 8 éve
Chargers LT Los Angeles Chargers Florida State Seminoles 11 722 — Jedi Master
Én a rutinra, nevekre és a favoritokra tettem még hátsó körökben is...eddig bejön 😊

"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 8 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 22 663 — Panthers fan
Van der Weijden az utolsó körben bukta az érmet
Jakehomer
Na ő is milyen már, 4 éve volt 5., egyébként semmilyen értékelhető eredménye nincs sehonnan (1 Vk 2. hely pár évvel ezelőttről), de valahogy az olimpiákon jön a formajavulás. Ha ez a csapat mondjuk kínai vagy neadjisten orosz lenne már tele lenne a sajtó azzal, hogy mekkora doppinggyár az egész.

Mondjuk Visser még akár hihető is lenne, mert fiatal és elég szépen fejlődött. De azért kemény, hogy Koreában egyéni csúcsokat fut.
Rajna
Biztos turbóznak, de mások nem? Mondjuk az oroszok talán már nem mernek 😊
Mivel mindig jók voltak, elhisszük nekik...

Tepper takarodj!
több mint 8 éve
Rajna Tennessee Titans 8 003 — Nega Scott
Van der Weijden az utolsó körben bukta az érmet
Jakehomer
Na ő is milyen már, 4 éve volt 5., egyébként semmilyen értékelhető eredménye nincs sehonnan (1 Vk 2. hely pár évvel ezelőttről), de valahogy az olimpiákon jön a formajavulás. Ha ez a csapat mondjuk kínai vagy neadjisten orosz lenne már tele lenne a sajtó azzal, hogy mekkora doppinggyár az egész.

Mondjuk Visser még akár hihető is lenne, mert fiatal és elég szépen fejlődött. De azért kemény, hogy Koreában egyéni csúcsokat fut.

több mint 8 éve
dawyd728 4 110
2 embert draftoltam(Xu Mengtao, Jaelin Kauf), akiből 4 év alatt max 1 versenyt láttam. Fogadóirodáknál mindkettő főfavorit volt, erre mindkettő elvérzik a döntő kapujában. Soha többé kvázi látatlanra nem teszek. Plusz ezek a kis hiba és elmegy 4 év munkája sportokra sem fogadok többet.
több mint 8 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 22 663 — Panthers fan
Van der Weijden az utolsó körben bukta az érmet

Tepper takarodj!
több mint 8 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 665 — "Montoya por favor!"
19. választással Mayer arany nem rossz 😊

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 8 éve
Rajna Tennessee Titans 8 003 — Nega Scott
Azért a holland gyorskoricsapat erősen doppinggyanús, hogy kb. minden verenyzőjük másodpercekkel jobbat megy, mint bármikor máskor. Sabliková ideje jobb, mint amikkel kényelmesen nyert vb-ket az elmúlt évtizedben mindig, és simán kikap.

Amúgy fantasyben hihetetlenül nem jön semmi a biatlont leszámítva, páron hozták a papírofrmát, de majd minden emberem alulteljesít.

több mint 8 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 22 663 — Panthers fan
Fuck

Tepper takarodj!
több mint 8 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 41 078 — LIGHTS OUT!
A 2 fiatal nagyot futott és felértek a dobogóra.

több mint 8 éve
NB2 New England Patriots 28 121 — nabege2@yahoo.com
Pechstein már öreg😊
több mint 8 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 548 — The only discipline that lasts, is self discipline
Engem amúgy az basz fel, hogy nem indíthatunk 2 kajakost sem világversenyen, úszóból is csak max kettőt, mikor 3 világklasszis pillangóúszónk van, viszont a hollandok simán kibérelhetik gyorskorcsolyában, a németek meg szánkóban a dobogót ha olyan kedvük van. Itt is le kéne szabályozni max 2 főre nemzetenként

Most a sífutást nem veszem bele, mert nyilván sokkal nagyobb a mezőny mint az említett sportokban, úgyhogy a max 4 fő itt korrekt.
eaglesmcnabb
Akkor még több félvér keletkezne. Mennének át más nemzetbe, mert itt pont férnek be amikor még fiatalok, nagyon nem akarnak küzdeni így inkább átmennek más országba, aztán kiderül, hogy idővel jobban fejlődnek, és így lesznek a Bloemenek. Inkább csak annyi, hogy úszásban is fel kéne vinni ezt a számot.
Sixo
A kajakbal jól járnánk, de úszásban nem feltétlenül, mert akkor jönne több amerikai, ausztrál, kínai, orosz, francia is. Amit megnyernénk a vegyesen/pillangón, azt simán leadnánk a többi számban. (Egyébként ha jól tudom úszásban többen is elindulhatnak, csak az elődöntőbe nem juthat 2-nél több.)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 22 663 — Panthers fan
Nagyon érdekes, gyakorlatilag végig 32.15 és 32.65 közötti köröket korcsolyázott, az utolsó lett csak picit lassabb.

Tepper takarodj!
több mint 8 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 41 078 — LIGHTS OUT!
Nah jön Konrád borotvált fejű barátnője.

több mint 8 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 41 078 — LIGHTS OUT!
Fuh de kivörösödött, tuti ír.