Politika

44 feliratkozó

több mint 3 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 115 — capitaine du château de Vienne 1487
Egy arab kedves Jóska, szintén nem tehet arról, hogy arab, ugyebáren.
sutianap
Nem tehet róla, persze.
De arról igen, mi a vallása, azt miként gyakorolja, és legfőképpen tehet arról mit csinál.
Idejön.
Ez számonkérhető cselekedet, arabon, perzsán, ibón, kínain, amerikain, németen, olaszon.
Ez egy döntésalapú tett, amiért ő a felelős.
Ahogy az is, hogy szerinte egy nőnek miként kell öltözködnie, mennyire erőszakosan képviseli az érdekeit, megbasz e egy kecskét vagy hol tartózkodik.

Engem Soros, a románok, meg a Türk tanács nem érdekel.
Egyszerűbb, ha nem a fideszes démonaiddal harcolsz, hanem arra reflektálsz, amit írok, nem arra, amit nem.
Sobri Jóska
de őt azér utalják mer arab, arabnak néz ki

Egy hangyányit se gondolkozol a "befogadó" országokon, itt a szar meló, csináld meg, majd tűnnyél el valahova a picsába, mer nem is akarlak látni te szardarab - és ebből nincs kiút, - majd egy félóra múlba eljuthatunk addig, hogy elefántcsontparton lottery húzásokkal lehetett jegyet nyerni a rabszolgahajókra. Ez is rabszolgaság, és ezt bizonyítják a sokadgenerációban feltörő flusztrációk, nincsen út a "befogadó" társadalomba, másodrendű állampolgár lehetsz. Pont.

Másrészt meg milyen kibaszott vallásmentes jurópáról beszélsz mikor minden második párt keresztény? Ez a hamukarész, hogy eccer hűdemennyire leválasztottuk az államot meg az egyházat, rasztakurva, tényleg, és a privilegizált adómentesség vagy hozzak számsorokat mennyivel több, nagyságrenddel több pénzt basztunk mi bele azanyaszentegyházba, azt mennyien járnak templomba, mennyire nyomják a propagandát? Te hiszed azt hogy különbözik a Hezbollah meg a Rom.kat. de nem, az egyikbe bibliával aggyák a kiflit a másikba a ződkönyvvel. Illetve mégis, a nyüves Hezbollah legalább összegyjűjti a betegeket, kórházakat tart fenn, - most covid idején nem láttam sehol az ápoló rendeket, vagy az esztergomi érseket sem imádkozni a betegágyaknál, mer már már szétbaszódnak a szeretettől, csak egyszerűen nem tudnak átjutni hozzájuk a pénzhalom miatt.

Tehát építgethetjük, meg tártkarokkal várjuk a rabszolgákat, de lehetőleg maradjanak a külvárosban és majd jól le lehet muzulmánozni a "befogadóknak" a kereszttel a nyakunkban, hogy tecsúnya rossz kutya mit választottal, mikor csak ezt lehet, amit én mondok....

Szerkesztette: sutianap

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 21 064 — Lucas Scott
Csak, mint általában, a mérték (arány) a nem mindegy. Nem mindegy, hogy milliók áradnak kvázi ellenőrizetlenül Európába, vagy mondjuk csak pártízezren. warr_b
Mit értesz azon, hogy milliók áramlanak kvázi ellenőrizetlenül? Európába egyrészt több generáció óta áramlik be a migráns, évi több milliós nagyságrendben, másrészt nem ellenőrizetlenül...
peterk2005
Arra gondolok pl, amikor a gumixsónakokon jönnek a Földközin át, és véletlenül nincsenek irataik, meg a nigériai elefántcsontpartinak hazudja magát és fordítva, vagy a ghánai szudáninak, mittudomén, a hatóságoknak meg esélye sincs megállapítani, hogy valójában kicsoda, max elhiszik bemondásra. Ez nálam nem ellenőrzöttség.
warr_b
egy felkészült hatóság meg tudja állapítani.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 3 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
A kultúrák keveredésével sincs bajom, sőt, de a kulturálatlansággal, a középkori ostoba dogmákkal, a fundamentalista faszkalapokkal meg van. Vallásfüggetlenül.Sobri Jóska
Ebben egyetértünk,

Lehet pontatlan voltam, pontosítok: Ne a migránsok kultúrája maradjon a faszba otthon, hanem a kulturálatlansága. És mivel nem tudható melyik “kecskebaszó” kulturált és melyik nem, pusztán biztonsági szempontból hatékonyabb, ha mind marad a faszba otthon magának. Vagy legalábbis nem jön ide. Ha rendezvényt csinálsz, és nem tudod eldönteni, hogy egy ember balhés vagy sem, akkor úgy kell tekints rá, mintha balhés lenne, és eszerint a protokoll szerint kell kezeld. Ez az alapszabály.Sobri Jóska
Ennek az első mondatában is. Ez meg is történik. Európa elég sokat költ, és elég eredményes is, hogy kiszűrje, hogy kit enged be és kit nem. Természetesen nem 100%-osan hatékony, de mondjuk a svéd vagy német "szelep" sokkal jobban működik, mint például a miénk működött amikor letelepedési kötvényeket osztogattunk erre-arra.

A nem 100%-al meg az a helyzet, hogy tény, hogy nem 100%. És emiatt van is, lesz is gond. De a rendezvényes hasonlatodnál maradva, ugyanarról a dilemmáról van szó, mint a covid esetén. Amíg a covid terjedésének a veszélye nagyobb annál, mint a rendezvény megtartásának a haszna, addig nem lesz rendezvény. Addig a migránst is próbálják Törökországban meg Észak-Afrikában tartani. Ha ott nem megy, akkor olaszországi lágerekben. Akkortól engedik újra, amikortól a kockázat kisebb, mint a gazdasági hátrányokból adódó veszteségek. Európának szüksége van a migránsokra a gazdaságába, ezért engedi be őket, nem a két szép szemükért. Neked, az alapvetően cinikus szemléletű embernek nyilván nem kell megmagyaráznom, hogy nincs olyan kormány a világon, amelyik annyira hülye lenne, hogy Teréz Anyaként csak szívjóságból fogadgat be milliókat. Kőkemény gazdasági okai vannak annak, hogy ez így történik. (Részben itt a kontinensen, részben ott helyben, ahonnan jönnek.) Ezekről a gazdasági előnyökről nem akarnak lemondani. Ami szintén okkal történik, mert ezek az előnyök nem csak a Shell gazdagodását biztosítják, hanem a választópógár nyugdíja, jó egészségügyi ellátása is részben ezért finanszírozható. És a pógár a nyugdíjából kevésbé enged. Ugyan direktben sosincs így a kérdés feltéve, hogy nyugdíj vagy migráns, mert erre bezony esetleg 30 évesen még le is mondana a nyugdíjáról. De a politika tudja, hogy attól még 50 évesen simán megbuktatja a politikust, ha tényleg nem lesz nyugdíj. 😀

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 21 064 — Lucas Scott
Ettől függetlenül én az EU-s menedékjogi politikának hiányosságaival, hibáival teljes mértékben tisztában vagyok sőt vszeg a fórumon talán én vagyok ezzel a legjobban tisztában de alapvetően sztem a problémát is rossz helyen keresitek és így a megoldás közelébe sem fogtok jutni.
csebi
Ez a tipikus értelmiségi túlmagyarázás, fennhéjazás.
Pedig a megoldás kurva egyszerű: maradjanak a faszba otthon és oldják meg a problémáikat maguknak, a számunkra inkompatibilis, avétos, középkori “kultúrájukat” ne exportálják ide.
Ha ez így megvalósulna, akkor a problémát nem kellene sehol se keresnünk és a megoldás is kielégítő lenne.
Sobri Jóska
Józsi azt hittem ezen már túl vagyunk, pár napja adatokkal is bebizonyítottam, most nem keresem újra elő. Az importált külföldi (nem európai) munkaerő old meg Magyarországon is rengeteg problémát a munkaerőhiánnyal kapcsolatban, ráadásul az a kormány támogatja elő az egyre nagyobb számú és százalékú más kultúrájú emberek bejutását Magyarországra, amely a felszínen ugyanezt az álláspontot képviseli, amit te fenn leírtál. Szerinted, ha ennyire kurva egyszerű akkor miért van, hogy Orbán nemhogy megnehezíti a középkori kultúrájuk exportálását, hanem egyenesen megkönnyíti az importjukat?
csebi
Nem tudom, nyilván kevesebb az infóm, mint egy miniszterelnöknek. Ő az ő infóiból cselekszik, én az enyémekből. Én nem csetelek Merkellel vagy Salvinivel.
Én azt tudom, ami bennem kialakul adatokból, infókból, benyomásokból. Azt számonkérheted rajtam. De végülis azt is, amit Orbán tesz, csak valahogy azzal nehezen tudok mit kezdeni.
Mintha egy osztrák azt kérné rajtad számon, amit Szoboszlai csinál, hisz’ magyar vagy végülis.
Számomra kurva egyszerű, mert megvan a felelőtlenség, súlytalanság, hatalomnélküliség, a kommunikációs szabadság luxusa, ami egy országvezetőnek nincs meg.
Sobri Jóska
nem azt kérem rajtad számon, amit Orbán tesz, csak próbálok rámutatni a kétszínű viselkedésére.

amúgy már te is pár óra alatt eljutottál onnan, hogy mások ne hozzák ide a kultúrájukat oda, hogy nincs bajod a kultúrák keveredésével.

én abban nem fogok sosem véleményt formálni, hogy a migráció jó vagy rossz dolog-e, mert ez nem dönthető így el feketén fehéren szerintem.
Viszont abban hinni fogok mindig is, hogy azoknak az embereknek, akik nemzetközi védelemre jogosultak, ezt biztosítani kell. el tudom fogadni, ha ezzel valaki nem ért egyet, de egyúttal sajnálatosnak is tartom.
amúgy milyen érdekes, hogy pár száz éve még az úgynevezett keresztény kultúrák keveredéséből lettek vallásháborúk most már eljutottunk oda, hogy egy katolikus és egy evangélikus nem ránt kardot, ha az utcán meglátják egymást. lehet ez a sorminta folytatódni fog.
csebi
Írtam, pontosítottam, sajnos pontalanul kultúrának neveztem az ostoba, agyhalott fundemantalizmust, a civilizálatlan kulturálatlanságot, ami a “kecskebaszókkal” érkezik.
Al-Mukaffát, Naszredin hodzsa történeteit olvastam, Natacha Atlas vagy Cheb Mami raï zenéit ismerem, szeretem, nem ezzel van a gond, nyilvánvalóan.
Hanem a hitetleneket, a nőket lenéző, megvető, erőszakos kulturálatlansággal, az idegengyűlöletükkel (ami önmagában az ő dolguk, de minek jönnek ide gyűlölködni), a vallási fundamentalizmussal, stb.
Sobri Jóska
ebben nincs vita közöttünk.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 383 — #NoStress

warr_b Washington Commanders 20 936 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Csak, mint általában, a mérték (arány) a nem mindegy. Nem mindegy, hogy milliók áradnak kvázi ellenőrizetlenül Európába, vagy mondjuk csak pártízezren. warr_b
Mit értesz azon, hogy milliók áramlanak kvázi ellenőrizetlenül? Európába egyrészt több generáció óta áramlik be a migráns, évi több milliós nagyságrendben, másrészt nem ellenőrizetlenül...
peterk2005
Arra gondolok pl, amikor a gumixsónakokon jönnek a Földközin át, és véletlenül nincsenek irataik, meg a nigériai elefántcsontpartinak hazudja magát és fordítva, vagy a ghánai szudáninak, mittudomén, a hatóságoknak meg esélye sincs megállapítani, hogy valójában kicsoda, max elhiszik bemondásra. Ez nálam nem ellenőrzöttség.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 383 — #NoStress
Szóval arra gondoltam, hogy "fejben" olyan problémák ellen viaskodunk napi szinten - értsd ez veszi el a figyelmünket, emiatt aggódunk, erre koncentrálunk -, amik nálunk jó, ha 40 év múlva lesznek legkorábban valódi problémák. Ha valamikor is lesznek, mert ezt se tudjuk még. - eközben pedig a jelen levő _tényleges_, a pénztárcánkat, lehetőségeinket érintő problémákkal szinte nem is foglalkozunk? Sokról egyszerűen még csak nem is tudunk? Olyanok vagyunk, mint a kiscicák, hogy a guruló Soros labda úgy eltereli a figyelmünket a lényegről, hogy közben a seggünk alól is ki lehet húzni a lepedőt...
peterk2005
Te hogy tévedsz, ha meg akarod mondani, hogy nekem mi a problémám.
Én a mindennapjaimban “leszarom” az Audiban vagy a BMW-ben dolgozókat, nem is ismerem őket.
De mondjuk a Bazilikánál üvöltöző, vagy a taxisismerősömet leköpködő, ki nem fizető, vagy a gyrososnál zsidózó “kecskebaszók” zavarhatnak, nem? De.
Döbbenetes, hogy az empátiának még szikrája sincs benned ilyenkor, fidesznyikségnek, vagy Soros-rettegésnek tekinted, ami mást zavar, másnak a problémája, el se hiszed, hogy befolyásoltság nélkül másnak lehet más problémája, mint neked, és ez a más azt artikulálja, nem azt, ami szerinted a probléma.

több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 21 064 — Lucas Scott
Ettől függetlenül én az EU-s menedékjogi politikának hiányosságaival, hibáival teljes mértékben tisztában vagyok sőt vszeg a fórumon talán én vagyok ezzel a legjobban tisztában de alapvetően sztem a problémát is rossz helyen keresitek és így a megoldás közelébe sem fogtok jutni.
csebi
Ez a tipikus értelmiségi túlmagyarázás, fennhéjazás.
Pedig a megoldás kurva egyszerű: maradjanak a faszba otthon és oldják meg a problémáikat maguknak, a számunkra inkompatibilis, avétos, középkori “kultúrájukat” ne exportálják ide.
Ha ez így megvalósulna, akkor a problémát nem kellene sehol se keresnünk és a megoldás is kielégítő lenne.
Sobri Jóska
Józsi azt hittem ezen már túl vagyunk, pár napja adatokkal is bebizonyítottam, most nem keresem újra elő. Az importált külföldi (nem európai) munkaerő old meg Magyarországon is rengeteg problémát a munkaerőhiánnyal kapcsolatban, ráadásul az a kormány támogatja elő az egyre nagyobb számú és százalékú más kultúrájú emberek bejutását Magyarországra, amely a felszínen ugyanezt az álláspontot képviseli, amit te fenn leírtál. Szerinted, ha ennyire kurva egyszerű akkor miért van, hogy Orbán nemhogy megnehezíti a középkori kultúrájuk exportálását, hanem egyenesen megkönnyíti az importjukat?
csebi
Nem tudom, nyilván kevesebb az infóm, mint egy miniszterelnöknek. Ő az ő infóiból cselekszik, én az enyémekből. Én nem csetelek Merkellel vagy Salvinivel.
Én azt tudom, ami bennem kialakul adatokból, infókból, benyomásokból. Azt számonkérheted rajtam. De végülis azt is, amit Orbán tesz, csak valahogy azzal nehezen tudok mit kezdeni.
Mintha egy osztrák azt kérné rajtad számon, amit Szoboszlai csinál, hisz’ magyar vagy végülis.
Számomra kurva egyszerű, mert megvan a felelőtlenség, súlytalanság, hatalomnélküliség, a kommunikációs szabadság luxusa, ami egy országvezetőnek nincs meg.
Sobri Jóska
nem azt kérem rajtad számon, amit Orbán tesz, csak próbálok rámutatni a kétszínű viselkedésére.

amúgy már te is pár óra alatt eljutottál onnan, hogy mások ne hozzák ide a kultúrájukat oda, hogy nincs bajod a kultúrák keveredésével.

én abban nem fogok sosem véleményt formálni, hogy a migráció jó vagy rossz dolog-e, mert ez nem dönthető így el feketén fehéren szerintem.
Viszont abban hinni fogok mindig is, hogy azoknak az embereknek, akik nemzetközi védelemre jogosultak, ezt biztosítani kell. el tudom fogadni, ha ezzel valaki nem ért egyet, de egyúttal sajnálatosnak is tartom.
amúgy milyen érdekes, hogy pár száz éve még az úgynevezett keresztény kultúrák keveredéséből lettek vallásháborúk most már eljutottunk oda, hogy egy katolikus és egy evangélikus nem ránt kardot, ha az utcán meglátják egymást. lehet ez a sorminta folytatódni fog.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 3 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
Csak, mint általában, a mérték (arány) a nem mindegy. Nem mindegy, hogy milliók áradnak kvázi ellenőrizetlenül Európába, vagy mondjuk csak pártízezren. warr_b
Mit értesz azon, hogy milliók áramlanak kvázi ellenőrizetlenül? Európába egyrészt több generáció óta áramlik be a migráns, évi több milliós nagyságrendben, másrészt nem ellenőrizetlenül...

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 383 — #NoStress
Ettől függetlenül én az EU-s menedékjogi politikának hiányosságaival, hibáival teljes mértékben tisztában vagyok sőt vszeg a fórumon talán én vagyok ezzel a legjobban tisztában de alapvetően sztem a problémát is rossz helyen keresitek és így a megoldás közelébe sem fogtok jutni.
csebi
Ez a tipikus értelmiségi túlmagyarázás, fennhéjazás.
Pedig a megoldás kurva egyszerű: maradjanak a faszba otthon és oldják meg a problémáikat maguknak, a számunkra inkompatibilis, avétos, középkori “kultúrájukat” ne exportálják ide.
Ha ez így megvalósulna, akkor a problémát nem kellene sehol se keresnünk és a megoldás is kielégítő lenne.
Sobri Jóska
Józsi azt hittem ezen már túl vagyunk, pár napja adatokkal is bebizonyítottam, most nem keresem újra elő. Az importált külföldi (nem európai) munkaerő old meg Magyarországon is rengeteg problémát a munkaerőhiánnyal kapcsolatban, ráadásul az a kormány támogatja elő az egyre nagyobb számú és százalékú más kultúrájú emberek bejutását Magyarországra, amely a felszínen ugyanezt az álláspontot képviseli, amit te fenn leírtál. Szerinted, ha ennyire kurva egyszerű akkor miért van, hogy Orbán nemhogy megnehezíti a középkori kultúrájuk exportálását, hanem egyenesen megkönnyíti az importjukat?
csebi
Nem tudom, nyilván kevesebb az infóm, mint egy miniszterelnöknek. Ő az ő infóiból cselekszik, én az enyémekből. Én nem csetelek Merkellel vagy Salvinivel.
Én azt tudom, ami bennem kialakul adatokból, infókból, benyomásokból. Azt számonkérheted rajtam. De végülis azt is, amit Orbán tesz, csak valahogy azzal nehezen tudok mit kezdeni.
Mintha egy osztrák azt kérné rajtad számon, amit Szoboszlai csinál, hisz’ magyar vagy végülis.
Számomra kurva egyszerű, mert megvan a felelőtlenség, súlytalanság, hatalomnélküliség, a kommunikációs szabadság luxusa, ami egy országvezetőnek nincs meg.

több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 383 — #NoStress
Ettől függetlenül én az EU-s menedékjogi politikának hiányosságaival, hibáival teljes mértékben tisztában vagyok sőt vszeg a fórumon talán én vagyok ezzel a legjobban tisztában de alapvetően sztem a problémát is rossz helyen keresitek és így a megoldás közelébe sem fogtok jutni.
csebi
Ez a tipikus értelmiségi túlmagyarázás, fennhéjazás.
Pedig a megoldás kurva egyszerű: maradjanak a faszba otthon és oldják meg a problémáikat maguknak, a számunkra inkompatibilis, avétos, középkori “kultúrájukat” ne exportálják ide.
Ha ez így megvalósulna, akkor a problémát nem kellene sehol se keresnünk és a megoldás is kielégítő lenne.
Sobri Jóska
Az a probléma, hogy valami olyasmit kérsz leállni, ami amióta az emberiség létezik, azóta folyamatosan és lényegében szünet nélkül zajlik 😊 Nem voltak a történelemnek olyan időszakai - egészen rövid kivételes szakaszokat kivéve (pl világháború, pandémia, egész általában rendkívüli hatású krízis), amikor a migráció megáltt volna. Az időszámításunk előtt sem, az ókorban sem, a sötét középkornak nevezett időszakban sem, a felvilágosodás korában sem, és az ipari forradalom kezdete óta sem. Az emberiség mindig is mozgott, mindig is "migrált" valahonnan valahová. Ezt az a történeti távlatban bolhafingnyi idő sem tudta befolyásolni, amióta egyáltalán léteznek olyan fogalmaink, hogy nemzet, hogy (szociológiai értelemben) eltérő kultúra, és az ilyen ideológiákra épülő (nemzet) államok.

Persze űrrepülés sem létezett korábban és mobiltelefon sem, mégis lett, szóval ez önmagában nem kizáró ok. De ahhoz, hogy legyen űrrepülés, legyen mobiltelefon, az emberiségnek kurva sokat kellett tennie a tudomány, technológia terén. Az embercsoportok migrációja se fog csak úgy leállni azért, mert bedobod mint egy ötletet. 😊 Elméletileg ez is megoldható, de borzasztóan sok mindent kellene hozzá előtte megcsinálni. Például egy egészen más elvekre épülő globális világ, amelyik képes kivenni a tömeges migráció mozgató rugóit. Enélkül wishful thinking. Csak azért, mert az elefántcsonttorony szobádból jó ötletnek tűnik, hogy kultúrák ne keveredjenek, hogy ne okozzanak konfliktusokat ezzel, az nem fogja megállítani az egyenlítő környéki Afrika elsivatagosodását. Márpedig ha nem, akkor legfeljebb a tengerbe lehet lőni majd 100 millió embert, mert nem fog a seggén ott maradni és szép csendben kipusztulni.

Arról nem is beszélve, hogy mielőtt nekifognánk, valószínűleg nem ártana tisztázni, alaposan körbejárni, hogy végülis mit is tekintünk eltérő kultúrális háttérnek, ami a konflktusokat okozza, és hol van az, ami már nem? Mert eléggé az a helyzet - akár a távolabbi történelembe tekintünk vissza, akár csak az utóbbi néhány évtizedet nézzük meg -, hogy igazából nincs olyan kicsi különbség, ami ne tudna "kultúrálisnak nevezett" konfliktusokat okozni. Sőt. Az ír-angol konfliktusnak pl. több áldozata volt az elmúlt 50 évben is, mint ahány áldozata a teljes európai muszlim bevándorlásnak eddig. A délszláv lokális konfliktusról ne is beszéljünk. Vagy a baszk történetről. Vagy a kírm félszigeti nem is olyan régi konfliktusról. És persze ki is léphetünk Európából, megnézhetjük ugyanezt más nagy kultúrákon belül is. Ott is eléggé az jön ki, hogy például muszlim-muszlim (pl. siite vs szunnita) konfliktusnak jóval több az áldozata - jelen időben is -, mint az "interkultúrális" keresztény-muszlim konfliktusnak.

Akkor meg lehet, hogy nem is a kultúrális különbség van a dolgok mélyén? Nem is az jelenti a problémát a békés egymásmellett éléssel kapcsolatban? Hanem más okok, amik "kultúrális különbségként" manifesztálódnak?
peterk2005
Én nem kérem, hogy ne legyen migráció, csak azt mondom, hogy káros, haszontalan, ártalmas.
De attól még persze lesz.

A kultúrák keveredésével sincs bajom, sőt, de a kulturálatlansággal, a középkori ostoba dogmákkal, a fundamentalista faszkalapokkal meg van. Vallásfüggetlenül.

Lehet pontatlan voltam, pontosítok:
Ne a migránsok kultúrája maradjon a faszba otthon, hanem a kulturálatlansága.
És mivel nem tudható melyik “kecskebaszó” kulturált és melyik nem, pusztán biztonsági szempontból hatékonyabb, ha mind marad a faszba otthon magának. Vagy legalábbis nem jön ide.
Ha rendezvényt csinálsz, és nem tudod eldönteni, hogy egy ember balhés vagy sem, akkor úgy kell tekints rá, mintha balhés lenne, és eszerint a protokoll szerint kell kezeld.
Ez az alapszabály.

Szerinted mik azok a más okok?

több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 383 — #NoStress
Egy arab kedves Jóska, szintén nem tehet arról, hogy arab, ugyebáren.
sutianap
Nem tehet róla, persze.
De arról igen, mi a vallása, azt miként gyakorolja, és legfőképpen tehet arról mit csinál.
Idejön.
Ez számonkérhető cselekedet, arabon, perzsán, ibón, kínain, amerikain, németen, olaszon.
Ez egy döntésalapú tett, amiért ő a felelős.
Ahogy az is, hogy szerinte egy nőnek miként kell öltözködnie, mennyire erőszakosan képviseli az érdekeit, megbasz e egy kecskét vagy hol tartózkodik.

Engem Soros, a románok, meg a Türk tanács nem érdekel.
Egyszerűbb, ha nem a fideszes démonaiddal harcolsz, hanem arra reflektálsz, amit írok, nem arra, amit nem.

több mint 3 éve
Kenny Atlanta Falcons 9 339 — Omar's Coming Yo!
azert ez a foldon fekvo feher embert rugdoso 20 fekete mar kicsit sok.
Nem csodalom hogy utaljak oket mint a szart.

több mint 3 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
Van ezeknek a dolgoknak egy áramlási iránya, mindig is volt. A római birodalom is kizsákmányolta a körülötte élő gyengébb népeket, a jobb képességű tagjait magába asszimilálta, a gyengébb nép kapott utat, vízvezetéket, mindenki boldog volt (vagy nem) 🙂 Aztán lehetne folytatni a sort. Japán és Kína is ezt csinálja a világ másik felén, csak az nincs annyira y szemünk előtt, meg különben sem érdekel senkit, hogy az indonézek meg malájok hová migrálnak DK-Ázsián belül. Mindenki a saját problémájával törődik, ami hozzá van közel.
warr_b
Nyilván, csak jelenleg a mi a talán 40 év múlva bekövetkező problémáinkon görcsölünk, olyan válaszokat adva, amik ütik a jelenlegi problémáinkat. 😊 Jelenleg nekünk az lenne az érdekünk, hogy üssük az EU asztalt azzal, hogy deigenis, tessék kompenzálni a migrációs forrás országokat, mert azok gyarmatok, és megfizetik az árát. Egyébként szerintem fejben így is álltunk hozzá olyan 5-6 évvel ezelőttig. Természetesen nem arról beszélek, hogy szerettük a bevándorlót, mert azt senki se szereti. De a viszonyunk a történethez "gyarmati szemszög volt", azt láttuk problémának, ami a jelenlegi problémánk. Az EU támogatások mértékét, a visszaosztás mikéntjét, a földek magyar kézben tartását, a magyar dolgozó érdekeinek képviseletét, a multik adómentességének, kedvezményeinek korlátozását, satöbbi.

Manapság ezek sokadrangú fontosságúvá váltak. Hat-nyolc éve még egy ország akadt ki azon, hogy a Hankook hogyan bánik a magyar munkásokkal. Ma hallassz bármit is arról, hogy mi zajlik mondjuk a napokban az újságok címlapjára került gödi Samsung gyárban? Hogy milyen kedvezményeket kaptak, hogy itt bővítenek üzemet? Vagy mit kap a BMW, hogy ide települ - ha egyszer majd ide települ? És hogy milyen szakszervezeti, munkavállalói jogail lesznek ezekben a gyárakban dolgozó magyar melósoknak? Egyáltalán tudsz _bármit_ arról, hogy például itt a közelemben levő Audi manapság hogyan foglalkoztat 10+ ezer magyar melóst? Tudsz arról, hogy ezek kétharmadát már nem is ő alkalmazza, hanem virtuális "közvetítő irodákon" keresztül "bérli" tulajdonképpen, így bármelyik Audi melós hétfőről keddre bármikor kirúgható, két műszakra kényszeríthetó, szabadság-elvonható, hiszen a foglalkoztatója nem egy számon kérhető Audi, hanem egy noname, 3 millióból fél éve alapított Kft, amelyik ha kell egy év múlva megszűnik és alapítanak helyette egy másikat 1 nap alatt majd újra 3 millióból?

Szóval arra gondoltam, hogy "fejben" olyan problémák ellen viaskodunk napi szinten - értsd ez veszi el a figyelmünket, emiatt aggódunk, erre koncentrálunk -, amik nálunk jó, ha 40 év múlva lesznek legkorábban valódi problémák. Ha valamikor is lesznek, mert ezt se tudjuk még. - eközben pedig a jelen levő _tényleges_, a pénztárcánkat, lehetőségeinket érintő problémákkal szinte nem is foglalkozunk? Sokról egyszerűen még csak nem is tudunk? Olyanok vagyunk, mint a kiscicák, hogy a guruló Soros labda úgy eltereli a figyelmünket a lényegről, hogy közben a seggünk alól is ki lehet húzni a lepedőt...

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 21 064 — Lucas Scott
Ettől függetlenül én az EU-s menedékjogi politikának hiányosságaival, hibáival teljes mértékben tisztában vagyok sőt vszeg a fórumon talán én vagyok ezzel a legjobban tisztában de alapvetően sztem a problémát is rossz helyen keresitek és így a megoldás közelébe sem fogtok jutni.
csebi
Ez a tipikus értelmiségi túlmagyarázás, fennhéjazás.
Pedig a megoldás kurva egyszerű: maradjanak a faszba otthon és oldják meg a problémáikat maguknak, a számunkra inkompatibilis, avétos, középkori “kultúrájukat” ne exportálják ide.
Ha ez így megvalósulna, akkor a problémát nem kellene sehol se keresnünk és a megoldás is kielégítő lenne.
Sobri Jóska
Az a probléma, hogy valami olyasmit kérsz leállni, ami amióta az emberiség létezik, azóta folyamatosan és lényegében szünet nélkül zajlik 😊 Nem voltak a történelemnek olyan időszakai - egészen rövid kivételes szakaszokat kivéve (pl világháború, pandémia, egész általában rendkívüli hatású krízis), amikor a migráció megáltt volna. Az időszámításunk előtt sem, az ókorban sem, a sötét középkornak nevezett időszakban sem, a felvilágosodás korában sem, és az ipari forradalom kezdete óta sem. Az emberiség mindig is mozgott, mindig is "migrált" valahonnan valahová. Ezt az a történeti távlatban bolhafingnyi idő sem tudta befolyásolni, amióta egyáltalán léteznek olyan fogalmaink, hogy nemzet, hogy (szociológiai értelemben) eltérő kultúra, és az ilyen ideológiákra épülő (nemzet) államok.

Persze űrrepülés sem létezett korábban és mobiltelefon sem, mégis lett, szóval ez önmagában nem kizáró ok. De ahhoz, hogy legyen űrrepülés, legyen mobiltelefon, az emberiségnek kurva sokat kellett tennie a tudomány, technológia terén. Az embercsoportok migrációja se fog csak úgy leállni azért, mert bedobod mint egy ötletet. 😊 Szerintem is megoldható, de borzasztóan sok mindent kellene hozzá előtte megcsinálni. Például egy egészen más elvekre épülő globális világ, amelyik képes kivenni a tömeges migráció mozgató rugóit. Enélkül wishful thinking. Csak azért, mert az elefántcsonttorony szobádból jó ötletnek tűnik, hogy kultúrák ne keveredjenek, hogy ne okozzanak konfliktusokat ezzel, az nem fogja megállítani az egyenlítő környéki Afrika elsivatagosodását. Márpedig ha nem, akkor legfeljebb a tengerbe lehet lőni majd 100 millió embert, mert nem fog a seggén ott maradni és szép csendben kipusztulni.

Arról nem is beszélve, hogy mielőtt nekifognánk, valószínűleg nem ártana tisztázni, alaposan körbejárni, hogy végülis mit is tekintünk eltérő kultúrális háttérnek, ami a konflktusokat okozza, és hol van az, ami már nem? Mert eléggé az a helyzet - akár a távolabbi történelembe tekintünk vissza, akár csak az utóbbi néhány évtizedet nézzük meg -, hogy igazából nincs olyan kicsi különbség, ami ne tudna "kultúrálisnak nevezett" konfliktusokat okozni. Sőt. Az ír-angol konfliktusnak pl. több áldozata volt az elmúlt 50 évben is, mint ahány áldozata a teljes európai muszlim bevándorlásnak eddig. A délszláv lokális konfliktusról ne is beszéljünk. Vagy a baszk történetről. Vagy a kírm félszigeti nem is olyan régi konfliktusról. És persze ki is léphetünk Európából, megnézhetjük ugyanezt más nagy kultúrákon belül is. Ott is eléggé az jön ki, hogy például muszlim-muszlim (pl. siite vs szunnita) konfliktusnak jóval több az áldozata - jelen időben is -, mint az "interkultúrális" keresztény-muszlim konfliktusnak.

Akkor meg lehet, hogy nem is a kultúrális különbség van a dolgok mélyén? Nem is az jelenti a problémát a békés egymásmellett éléssel kapcsolatban? Hanem más okok, amik "kultúrális különbségként" manifesztálódnak?
peterk2005
Csak, mint általában, a mérték (arány) a nem mindegy. Nem mindegy, hogy milliók áradnak kvázi ellenőrizetlenül Európába, vagy mondjuk csak pártízezren.

Amiket írtál konfliktusokat, írangol, délszláv, mi volt az előzménye, miért robbantak ki? Mert tök különböző felfogású, értékrendű csoportok voltak összezárva, lásd Egyesült Királyság, Jugoszlávia.
Na most akkor ha ezt extrapolálod pl az EU-ra...
warr_b
azt, hogy embereket meg- és kihallgatnak az idegenrendészeti hatóságok valamint a titkosszolgálatok is szemüket tartják rajtuk, ellenőrizetlennek nevezni, hát elég érdekes fejlemény.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 21 064 — Lucas Scott
Ettől függetlenül én az EU-s menedékjogi politikának hiányosságaival, hibáival teljes mértékben tisztában vagyok sőt vszeg a fórumon talán én vagyok ezzel a legjobban tisztában de alapvetően sztem a problémát is rossz helyen keresitek és így a megoldás közelébe sem fogtok jutni.
csebi
Ez a tipikus értelmiségi túlmagyarázás, fennhéjazás.
Pedig a megoldás kurva egyszerű: maradjanak a faszba otthon és oldják meg a problémáikat maguknak, a számunkra inkompatibilis, avétos, középkori “kultúrájukat” ne exportálják ide.
Ha ez így megvalósulna, akkor a problémát nem kellene sehol se keresnünk és a megoldás is kielégítő lenne.
Sobri Jóska
Józsi azt hittem ezen már túl vagyunk, pár napja adatokkal is bebizonyítottam, most nem keresem újra elő. Az importált külföldi (nem európai) munkaerő old meg Magyarországon is rengeteg problémát a munkaerőhiánnyal kapcsolatban, ráadásul az a kormány támogatja elő az egyre nagyobb számú és százalékú más kultúrájú emberek bejutását Magyarországra, amely a felszínen ugyanezt az álláspontot képviseli, amit te fenn leírtál. Szerinted, ha ennyire kurva egyszerű akkor miért van, hogy Orbán nemhogy megnehezíti a középkori kultúrájuk exportálását, hanem egyenesen megkönnyíti az importjukat?

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 3 éve
warr_b Washington Commanders 20 936 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
megkaptam a fact check-t a twittertől!!!!!!! 😀
 twitter.com/Negritis_X/status/1267062037668118529
Negritis
LOL, így indul el valaki a Trump felé vezető úton? 😀 😀 😀

Egyébként visszatérve a migrációs témára, számomra fascinating fakt, hogy mi itt a kis Magyaroszágon mennyire másutt járunk fejben, mint a valóságban. 😊 Fejben láthatóan "nyugatinak" érezzük magunkat, abból a szempontból, hogy láthatóan úgy gondolkozunk magunkról, mint "befogadókról", akikhez jönnek a migránsok milliói. Miközben a valóságban bőőőven nem ezek vagyunk, hanem éppenséggel pont az ellenkezője. Egy migrációs forrás ország vagyunk, amelyiknek egyelőre sokkal-sokkal több problémát okoz az, hogy _tőlünk_ mennek el a magyar honfigársaink _máshová_.

Aminek ugye kökemény gazdasági következményei is vannak. Az igazi befogadó országok ugyanis azok az országok, akik miközben befogadnak, aközben ugye _odaviszik_ a gyáraikat, ott dolgoztatjá olcsón az embereket, olcsón lenyúlják a nyersanyagokat, elszívják az agyakat az említett országokból. Mert ugye az olaj azért jöjjön, a gyémánt azért jöjjön, a kobalt azért jöjjön, amit termeljünk mi magunk ki, az afrikai csak egy dollárért robotoljon a saját hazájában is - természetesen a mi cégeinknek. Akik aztán hazahozzák a vaskos nyereséget, mer' ugye véletlenül se hagyják ott...

Szóval érdekes ez a skizofrén gondolkodásmód nálunk. Gyarmatosító fejjel gondolkodva mondjuk azt, hogy maradja arab, marad afrikáner a seggeden, miközben egyik se jön hozzánk, ellenberger a gyakorlatban mi is egy gyarmat vagyunk, ahová idehozza a nyugat a gyárait, olcsón dolgoztatja benne a honfitársainkat, aztán kirepíti a hasznot. Emellett elszívja az orvosainkat, mérnökeinket, akiket a _mi pénzünkön_, _itt_ képeztünk ki. Persze morgunk érte, keveselljük az EU kompenzációt, szidjuk az EU-t, hogy gazdagokat támogatja, de közben a reflexeink már pontosan úgy működnek, fejben már pontosan úgy gondolkodunk, mintha mi is ők lennénk. Fejben megelőztük magunkat vagy ötven évvel. 😀
peterk2005
Szerintem meg éppen hogy az összeurópai érdeket nézi a többség. Nyilván mindenki tisztában van vele, hogy szítekafgánoknigériaiszomáliak nem pont Mo-ra akarnak jönni elvenni s munkát meg végigerőszakolni a nőket, hanem Németo., Anglia, Svájc, Svédo. a cél. Csakhogy nagy vonalakban itt a kis Kárpát-medencében Európához tartozunk, Európától függünk, ezért nagyon nem mindegy a mi szempontunkból sem, hogy mi történik Európa nyugatabbik felén (egyébként de, Afganisztánhoz, Botswanahoz meg a hasonlókhoz képest Mo is "nyugat").

Látom közben kicsit átírtad a mondandódat 😊

Van ezeknek a dolgoknak egy áramlási iránya, mindig is volt. A római birodalom is kizsákmányolta a körülötte élő gyengébb népeket, a jobb képességű tagjait magába asszimilálta, a gyengébb nép kapott utat, vízvezetéket, mindenki boldog volt (vagy nem) 🙂 Aztán lehetne folytatni a sort. Japán és Kína is ezt csinálja a világ másik felén, csak az nincs annyira y szemünk előtt, meg különben sem érdekel senkit, hogy az indonézek meg malájok hová migrálnak DK-Ázsián belül. Mindenki a saját problémájával törődik, ami hozzá van közel.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 3 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
megkaptam a fact check-t a twittertől!!!!!!! 😀
 twitter.com/Negritis_X/status/1267062037668118529
Negritis
LOL, így indul el valaki a Trump felé vezető úton? 😀 😀 😀

Egyébként visszatérve a migrációs témára, számomra fascinating fakt, hogy mi itt a kis Magyaroszágon mennyire másutt járunk fejben, mint a valóságban. 😊 Fejben láthatóan "nyugatinak" érezzük magunkat, abból a szempontból, hogy láthatóan úgy gondolkozunk magunkról, mint "befogadókról", akikhez jönnek a migránsok milliói. Miközben a valóságban bőőőven nem ezek vagyunk, hanem éppenséggel pont az ellenkezője. Egy migrációs forrás ország vagyunk, amelyiknek egyelőre sokkal-sokkal több problémát okoz az, hogy _tőlünk_ mennek el a magyar honfigársaink _máshová_.

Aminek ugye kökemény gazdasági következményei is vannak. Az igazi befogadó országok ugyanis azok az országok, akik miközben befogadnak, aközben ugye _odaviszik_ a gyáraikat, ott dolgoztatjá olcsón az embereket, olcsón lenyúlják a nyersanyagokat, elszívják az agyakat az említett országokból. Mert ugye az olaj azért jöjjön, a gyémánt azért jöjjön, a kobalt azért jöjjön, amit termeljünk mi magunk ki, az afrikai csak egy dollárért robotoljon a saját hazájában is - természetesen a mi cégeinknek. Akik aztán hazahozzák a vaskos nyereséget, mer' ugye véletlenül se hagyják ott...

Szóval érdekes ez a skizofrén gondolkodásmód nálunk. Gyarmatosító fejjel gondolkodva mondjuk azt, hogy maradja arab, marad afrikáner a seggeden, miközben egyik se jön hozzánk, ellenberger a gyakorlatban mi is egy gyarmat vagyunk, ahová idehozza a nyugat a gyárait, olcsón dolgoztatja benne a honfitársainkat, aztán kirepíti a hasznot. Emellett elszívja az orvosainkat, mérnökeinket, akiket a _mi pénzünkön_, _itt_ képeztünk ki. Persze morgunk érte, keveselljük az EU kompenzációt, szidjuk az EU-t, hogy gazdagokat támogatja, de közben a reflexeink már pontosan úgy működnek, fejben már pontosan úgy gondolkodunk, mintha mi is ők lennénk. Fejben megelőztük magunkat vagy ötven évvel. 😀

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 41 257 — The Mathematician
megkaptam a fact check-t a twittertől!!!!!!! 😀

 twitter.com/Negritis_X/status/1267062037668118529

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
warr_b Washington Commanders 20 936 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Ettől függetlenül én az EU-s menedékjogi politikának hiányosságaival, hibáival teljes mértékben tisztában vagyok sőt vszeg a fórumon talán én vagyok ezzel a legjobban tisztában de alapvetően sztem a problémát is rossz helyen keresitek és így a megoldás közelébe sem fogtok jutni.
csebi
Ez a tipikus értelmiségi túlmagyarázás, fennhéjazás.
Pedig a megoldás kurva egyszerű: maradjanak a faszba otthon és oldják meg a problémáikat maguknak, a számunkra inkompatibilis, avétos, középkori “kultúrájukat” ne exportálják ide.
Ha ez így megvalósulna, akkor a problémát nem kellene sehol se keresnünk és a megoldás is kielégítő lenne.
Sobri Jóska
Az a probléma, hogy valami olyasmit kérsz leállni, ami amióta az emberiség létezik, azóta folyamatosan és lényegében szünet nélkül zajlik 😊 Nem voltak a történelemnek olyan időszakai - egészen rövid kivételes szakaszokat kivéve (pl világháború, pandémia, egész általában rendkívüli hatású krízis), amikor a migráció megáltt volna. Az időszámításunk előtt sem, az ókorban sem, a sötét középkornak nevezett időszakban sem, a felvilágosodás korában sem, és az ipari forradalom kezdete óta sem. Az emberiség mindig is mozgott, mindig is "migrált" valahonnan valahová. Ezt az a történeti távlatban bolhafingnyi idő sem tudta befolyásolni, amióta egyáltalán léteznek olyan fogalmaink, hogy nemzet, hogy (szociológiai értelemben) eltérő kultúra, és az ilyen ideológiákra épülő (nemzet) államok.

Persze űrrepülés sem létezett korábban és mobiltelefon sem, mégis lett, szóval ez önmagában nem kizáró ok. De ahhoz, hogy legyen űrrepülés, legyen mobiltelefon, az emberiségnek kurva sokat kellett tennie a tudomány, technológia terén. Az embercsoportok migrációja se fog csak úgy leállni azért, mert bedobod mint egy ötletet. 😊 Szerintem is megoldható, de borzasztóan sok mindent kellene hozzá előtte megcsinálni. Például egy egészen más elvekre épülő globális világ, amelyik képes kivenni a tömeges migráció mozgató rugóit. Enélkül wishful thinking. Csak azért, mert az elefántcsonttorony szobádból jó ötletnek tűnik, hogy kultúrák ne keveredjenek, hogy ne okozzanak konfliktusokat ezzel, az nem fogja megállítani az egyenlítő környéki Afrika elsivatagosodását. Márpedig ha nem, akkor legfeljebb a tengerbe lehet lőni majd 100 millió embert, mert nem fog a seggén ott maradni és szép csendben kipusztulni.

Arról nem is beszélve, hogy mielőtt nekifognánk, valószínűleg nem ártana tisztázni, alaposan körbejárni, hogy végülis mit is tekintünk eltérő kultúrális háttérnek, ami a konflktusokat okozza, és hol van az, ami már nem? Mert eléggé az a helyzet - akár a távolabbi történelembe tekintünk vissza, akár csak az utóbbi néhány évtizedet nézzük meg -, hogy igazából nincs olyan kicsi különbség, ami ne tudna "kultúrálisnak nevezett" konfliktusokat okozni. Sőt. Az ír-angol konfliktusnak pl. több áldozata volt az elmúlt 50 évben is, mint ahány áldozata a teljes európai muszlim bevándorlásnak eddig. A délszláv lokális konfliktusról ne is beszéljünk. Vagy a baszk történetről. Vagy a kírm félszigeti nem is olyan régi konfliktusról. És persze ki is léphetünk Európából, megnézhetjük ugyanezt más nagy kultúrákon belül is. Ott is eléggé az jön ki, hogy például muszlim-muszlim (pl. siite vs szunnita) konfliktusnak jóval több az áldozata - jelen időben is -, mint az "interkultúrális" keresztény-muszlim konfliktusnak.

Akkor meg lehet, hogy nem is a kultúrális különbség van a dolgok mélyén? Nem is az jelenti a problémát a békés egymásmellett éléssel kapcsolatban? Hanem más okok, amik "kultúrális különbségként" manifesztálódnak?
peterk2005
Csak, mint általában, a mérték (arány) a nem mindegy. Nem mindegy, hogy milliók áradnak kvázi ellenőrizetlenül Európába, vagy mondjuk csak pártízezren.

Amiket írtál konfliktusokat, írangol, délszláv, mi volt az előzménye, miért robbantak ki? Mert tök különböző felfogású, értékrendű csoportok voltak összezárva, lásd Egyesült Királyság, Jugoszlávia.
Na most akkor ha ezt extrapolálod pl az EU-ra...

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 3 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
Ettől függetlenül én az EU-s menedékjogi politikának hiányosságaival, hibáival teljes mértékben tisztában vagyok sőt vszeg a fórumon talán én vagyok ezzel a legjobban tisztában de alapvetően sztem a problémát is rossz helyen keresitek és így a megoldás közelébe sem fogtok jutni.
csebi
Ez a tipikus értelmiségi túlmagyarázás, fennhéjazás.
Pedig a megoldás kurva egyszerű: maradjanak a faszba otthon és oldják meg a problémáikat maguknak, a számunkra inkompatibilis, avétos, középkori “kultúrájukat” ne exportálják ide.
Ha ez így megvalósulna, akkor a problémát nem kellene sehol se keresnünk és a megoldás is kielégítő lenne.
Sobri Jóska
Az a probléma, hogy valami olyasmit kérsz leállni, ami amióta az emberiség létezik, azóta folyamatosan és lényegében szünet nélkül zajlik 😊 Nem voltak a történelemnek olyan időszakai - egészen rövid kivételes szakaszokat kivéve (pl világháború, pandémia, egész általában rendkívüli hatású krízis), amikor a migráció megáltt volna. Az időszámításunk előtt sem, az ókorban sem, a sötét középkornak nevezett időszakban sem, a felvilágosodás korában sem, és az ipari forradalom kezdete óta sem. Az emberiség mindig is mozgott, mindig is "migrált" valahonnan valahová. Ezt az a történeti távlatban bolhafingnyi idő sem tudta befolyásolni, amióta egyáltalán léteznek olyan fogalmaink, hogy nemzet, hogy (szociológiai értelemben) eltérő kultúra, és az ilyen ideológiákra épülő (nemzet) államok.

Persze űrrepülés sem létezett korábban és mobiltelefon sem, mégis lett, szóval ez önmagában nem kizáró ok. De ahhoz, hogy legyen űrrepülés, legyen mobiltelefon, az emberiségnek kurva sokat kellett tennie a tudomány, technológia terén. Az embercsoportok migrációja se fog csak úgy leállni azért, mert bedobod mint egy ötletet. 😊 Elméletileg ez is megoldható, de borzasztóan sok mindent kellene hozzá előtte megcsinálni. Például egy egészen más elvekre épülő globális világ, amelyik képes kivenni a tömeges migráció mozgató rugóit. Enélkül wishful thinking. Csak azért, mert az elefántcsonttorony szobádból jó ötletnek tűnik, hogy kultúrák ne keveredjenek, hogy ne okozzanak konfliktusokat ezzel, az nem fogja megállítani az egyenlítő környéki Afrika elsivatagosodását. Márpedig ha nem, akkor legfeljebb a tengerbe lehet lőni majd 100 millió embert, mert nem fog a seggén ott maradni és szép csendben kipusztulni.

Arról nem is beszélve, hogy mielőtt nekifognánk, valószínűleg nem ártana tisztázni, alaposan körbejárni, hogy végülis mit is tekintünk eltérő kultúrális háttérnek, ami a konflktusokat okozza, és hol van az, ami már nem? Mert eléggé az a helyzet - akár a távolabbi történelembe tekintünk vissza, akár csak az utóbbi néhány évtizedet nézzük meg -, hogy igazából nincs olyan kicsi különbség, ami ne tudna "kultúrálisnak nevezett" konfliktusokat okozni. Sőt. Az ír-angol konfliktusnak pl. több áldozata volt az elmúlt 50 évben is, mint ahány áldozata a teljes európai muszlim bevándorlásnak eddig. A délszláv lokális konfliktusról ne is beszéljünk. Vagy a baszk történetről. Vagy a kírm félszigeti nem is olyan régi konfliktusról. És persze ki is léphetünk Európából, megnézhetjük ugyanezt más nagy kultúrákon belül is. Ott is eléggé az jön ki, hogy például muszlim-muszlim (pl. siite vs szunnita) konfliktusnak jóval több az áldozata - jelen időben is -, mint az "interkultúrális" keresztény-muszlim konfliktusnak.

Akkor meg lehet, hogy nem is a kultúrális különbség van a dolgok mélyén? Nem is az jelenti a problémát a békés egymásmellett éléssel kapcsolatban? Hanem más okok, amik "kultúrális különbségként" manifesztálódnak?

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 115 — capitaine du château de Vienne 1487
Ettől függetlenül én az EU-s menedékjogi politikának hiányosságaival, hibáival teljes mértékben tisztában vagyok sőt vszeg a fórumon talán én vagyok ezzel a legjobban tisztában de alapvetően sztem a problémát is rossz helyen keresitek és így a megoldás közelébe sem fogtok jutni.
csebi
Ez a tipikus értelmiségi túlmagyarázás, fennhéjazás.
Pedig a megoldás kurva egyszerű: maradjanak a faszba otthon és oldják meg a problémáikat maguknak, a számunkra inkompatibilis, avétos, középkori “kultúrájukat” ne exportálják ide.
Ha ez így megvalósulna, akkor a problémát nem kellene sehol se keresnünk és a megoldás is kielégítő lenne.
Sobri Jóska
Miféle elnyomó, kirekesztő, gyarmatosító, white pride attitűd ez? 😂
Amúgy máshol korábban nem pont te ágáltál a rasszizmus ellen, a legrosszabb emberi tulajdonságnak aposztrofálta azt? Ennél koherensebb szoktál lenni 😉
warr_b
A migrációnak mi köze a rasszizmushoz?
A kultúra, a vallás, a helyváltoztatás, a politikai orientáció egy felnőttnél választás eredménye, így számonkérhető, a származás, bőrszín, szexuális orientáció meg nem választás eredménye, így nem.
Muszlim vagy buddhista lehetsz tudatosan, meleg meg sárga vagy fekete meg nem.
Ennél jobban szoktál figyelni. 😉
Sobri Jóska
akkor kezdjük el
A bevándorlásellenes csoportok nem a semmiből jöttek létre, hanem abban a töréspontban ahol a fasizmus teljesen szalonképtelenné vált, illetve eltűnt kommunizmus, megszűnt a platform.
Az antiszemitizmus pedig kétutasra váltott a mutikra fújó rejtett zsidózásra illetve a markáns arabellenességre.

Egy arab kedves Jóska, szintén nem tehet arról, hogy arab, ugyebáren. Az antiszemitizmus e bájvirága, hiszen a fennálló konfluktus miatt azonnal megszerezte a cionista támogatást, így egy belantiszemitista okádék jöhetett létre.
Netán el tetszett hagyni a Camus köteteit? Hun vannak most azok?
A baj, hogy úgy kúszott vissza a fajelmélet, hogy mára mainstream migránsozásra legfeljebb az antifa harap rá. És mi ezzel a baj, a mellékelt képeket meg lehet nézni, mikor a gyűlölet igazgat, s ebből Trumpit se lehet kiszedni, hiszen ő az oka, ő az aki beemeli a világpolitikai térbe ezeket az indulatokat.

De megnyugodhatsz mikor Soros meghal, akkor visszaállnak a Trianon előtti határok, egész nap lehet gyilkolni a migránsokat, folyóba lőni a belmigránsokat, román, szlovák és szerb falvakat égetni napestig, mer ennél jobb muri mi lenne, élni és visszaélni az erővel. Persze azonne gondolgodjon senki, hogy mongyuk 19be még véletlenülse a francia hadsereg vonult be Pestre hanem a román, vagy még azon hogy mikor a Türk tanácsba ölelgessük a testvéreket, akkor bazmeg nekik vajon mi a vallásuk, mer koszvadt muzulmánok mind egytülegyig...

Szerkesztette: sutianap

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 3 éve
undisputedly Seattle Seahawks 11 727 — SuperBowl Champions 2013/2014
A fekete ferfi megoleseert kirobbant tuntetesek 1. tuntetessel kapcsolatban megolt szemelye egy.... fekete szovetsegi biztonsagi or. Ertitek ezt?

 twitter.com/kron4news/status/1266946315843321858?s=20

Szerkesztette: undisputedly
több mint 3 éve
warr_b Washington Commanders 20 936 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Ettől függetlenül én az EU-s menedékjogi politikának hiányosságaival, hibáival teljes mértékben tisztában vagyok sőt vszeg a fórumon talán én vagyok ezzel a legjobban tisztában de alapvetően sztem a problémát is rossz helyen keresitek és így a megoldás közelébe sem fogtok jutni.
csebi
Ez a tipikus értelmiségi túlmagyarázás, fennhéjazás.
Pedig a megoldás kurva egyszerű: maradjanak a faszba otthon és oldják meg a problémáikat maguknak, a számunkra inkompatibilis, avétos, középkori “kultúrájukat” ne exportálják ide.
Ha ez így megvalósulna, akkor a problémát nem kellene sehol se keresnünk és a megoldás is kielégítő lenne.
Sobri Jóska
Miféle elnyomó, kirekesztő, gyarmatosító, white pride attitűd ez? 😂
Amúgy máshol korábban nem pont te ágáltál a rasszizmus ellen, a legrosszabb emberi tulajdonságnak aposztrofálta azt? Ennél koherensebb szoktál lenni 😉
warr_b
A migrációnak mi köze a rasszizmushoz?
A kultúra, a vallás, a helyváltoztatás, a politikai orientáció egy felnőttnél választás eredménye, így számonkérhető, a származás, bőrszín, szexuális orientáció meg nem választás eredménye, így nem.
Muszlim vagy buddhista lehetsz tudatosan, meleg meg sárga vagy fekete meg nem.
Ennél jobban szoktál figyelni. 😉
Sobri Jóska
Hogyne lehetnél tudatosan meleg, én ismertem ilyet. Bőszen nőzött, aztán huszonévesen úgy döntött, inkább meleg lesz, mert a médiaszakmában az előny 😁
Fekete is lehetsz tudatosan, nem láttad volna a Trópusi vihart? 🤣