Politika

65 feliratkozó

több mint 3 éve
Szokol Pittsburgh Steelers 7 393 — Steelers fan
Ezt értsd már meg, hogy amíg Gyurcsány, Vadai, Dobrev van a listán az bizony ugyan az a szoci brigád aki a fidesz előtt volt.
Majd ha ez a brigád eltűnik, akkor lehet hisztizni, hogy miért vannak összemosva.
Tarsi
Amellett, hogy nem értek veled egyet, szeretném jelezni, hogy az ellenzéknek 12 éve semmilyen, de szó szerint semmilyen ráhatása nem volt az ország fejlődésére, köszönhetően a kétharmados többségeknek. Ami most van és ami most fog következni, csak és kizárólag az Orbán-kormány és a Fidesz felelőssége.
több mint 3 éve
Tarsi San Francisco 49ers 1 727
Teljesen igazatok van. Én itt többnyire csak olvasgatok, mert néha van egy-két előremutató vélemény is, de a többség elképesztő gyűlölettel viselkedik a másik oldallal szemben. Közben meg nagy mellénnyel hangoztatják, hogy ők aztán nem akarnak se kirekesztő, se gyűlölködő országban élni. Vasárnap éjszakától kb fél napra normális szintre ment vissza a fórum, de azóta elég csak elovasni a témában született hozzászólásokat. Képmutatás a köbön. Akinek nem inge, ne vegye magára, de itt nagyon sokan felöltözhetnének...
Nandito
Na ez csak a szokásos hiszti, semmi más. Kezdjünk el beszélgetni. Kezdhetnéd mondjuk így: "Szerintem teljesen rosszul látjátok a helyzetet, azért jó a Fideszt, mert..." Na innen kellene folytatnod. Innentől lehetne beszélgetni. Ha alá tudod támasztani a véleményedet egy jó cikkel, statisztikával, pénzügyi elemzéssel, akkor még jobb!

Az a gond, hogy:
- Van Sobri, aki kellően öncélú, hogy neki jó legyen ez a rendszer, elfogadom.
- Van MC, akivel teljesen máshogy látunk alapvető gazdasági mechanizmusokat, Ő abban hisz, én ebben, szerintem marhaságokat beszél ( 😀 ), de elfogadom.
- Van Dave, aki kevés információval rendelkezik a magyar politikáról, pénzügyileg képzetlen, de ezekből próbál ideológiát alkotni és lelkes, Ő dolga.

Szerinted miért jó a Fidesz?
Szokol
több évtizedet vállalkozó vagyok, ugyanazt a munkát végezve , a jelenlegi ellenzéknél minden év elején azzal számoltunk, hogy félre kell tenni x 100 ezer vagy milliós tételt a majdani bírságokra, egy benzinkút mindenhol kellően központi hely, addig jött minden kurva hatóság , amíg hibát nem találtak és büntettek, hiszen meg volt a cél, amit össze kell hozni, lehet most is így van nem tudom,de hogy most békén hagynak és dolgozunk, nyilván nem hiba mentesen, de valóban komoly hiba kell ,hogy agyon büntessenek.
A város ahol élek, a jelenlegi ellenzék vezetése jött ment alakok által tákolt önkormányzat volt, más nem ment csak a hitel és a szar pénzügyi helyzet állandóan, A jelenlegi polgi egy a privát életében is sikeres embernek mondható valaki, azóta szépen fejlődik a város, pénzügyileg rendben van, van egy jó cél, ahova el akarják juttatni a várost, van egy víziójuk, ezért dolgoznak .
Ezek ami az életemet meghatározzák, hiszen a mindennapjaim.
A gyerekeim remek bölcsibe , kurva jól felszerelt oviba járnak, van a városban egy jónevű gimi, egy szakközép, egy jó általános iskola.
Volt idő amikor én is úgy éreztem,hogy jól kibaszott velem a rendszer, amikor a benzinkútról eltünt a cigi, én is pályáztam, súgtak is, sok pénzembe került(a pályázat), mégis elbuktuk, azóta is azt mondom, az csúnya volt,de elengedtem,és arra koncentrálok amire ráhatásom van. Számomra inkább az a kérdés, aki itt most sír, és már bőröndöket néz a webshopokban, mégis milyen elvárásai vannak, ami a mindennapjait befolyásolják?Melyek azok az elvárások, amely biztosan az ellenzéki pártok által lennének szavatolva, és most biztosan nem elégítik ki őket?
vhsboxer
Milyen jelenlegi ellenzékről beszélsz?
Azzal tisztában vagy, hogy a jelenlegi ellenzék 12 évvel ezelőtt nem volt kormányon, max Gyurcsány, akit mindenki el akarna takarítani az útból?

Látod, itt a probléma, mert úgy mutogatsz az ellenzékre, mintha az egyenlő lenne a kommunistákkal, szocikkal meg mindennel ami a Fidesz előtt volt.

Ez a nagy probléma, hogy egybemosod őket.

Ja, azt meg írd már le, hogy melyik városban laksz, mert lehet, hogy kiemelt terület.
Rengeteg faluban, kisvárosban, azért nem volt fejlesztés, mert hiába ígérték be a szavazatokért cserébe, sajnos máshogy alakult és más kapta meg. Kellett máshova stadionra, lenyúlásra, stb.

Ja és ahogy lentebb írták, néha meg kellene nézni, hogy mi köszönhető a kormánynak és mi az EU-nak.
Mert a vasút fejlesztéseket is EU pénzből csinálták, ott még szerencsére kint van a tábla és nem az van, hogy köszönjük Magyarország kormányának.

És ha összeadnánk, hogy mennyi pénz jött be eddig az EU-ból és mennyi tűnt el összességében haverok zsebébe, akkor lehet vakarnád te is a fejed...

De tudod mit, legyél boldog.
Solymi
Ezt értsd már meg, hogy amíg Gyurcsány, Vadai, Dobrev van a listán az bizony ugyan az a szoci brigád aki a fidesz előtt volt.
Majd ha ez a brigád eltűnik, akkor lehet hisztizni, hogy miért vannak összemosva.

Szerkesztette: Tarsi
több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 122 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
 444.hu/2022/04/05/oroszbarat-szovegekkel-firkaltak-ossze-es-leszaggattak-az-ukrajnai-menekultek-budapesten-kiallitott-kepeit

Bravó

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
Al Los Angeles Rams Missouri Tigers 609
Mint már írtam, 57 éves vagyok, s egy multinál dolgozom alkalmazottként (fizikai). Most tök jó fizetés emelés volt januárban, úgy hogy sikerült végre elérnem azt az összeget fizetésben, amit 2013-ban kerestem egy másik multinál, magasabb pozícióban.
Egyedül nevelem 13 éves gyermekem, ezért autóval járok minden nap 40+40 km-t. Természetesen ebben semmilyen támogatást nem kapok, mert csak a tömegközlekedést támogatják. Ugyan akkor elég sok ukrán dolgozik itt, akiknek fizetik a szállását, s céges busszal szállítják őket. Sebaj. Így hogy autóval járok, már 3-ra otthon vagyok, mert tömegközlekedéssel este 6-kor ebédelne a gyerek.
A falunak fideszes polgármestere van, ezért a múlt ciklusban bölcsődét, az előtt műfüves focipályát kaptunk. Az iskola egész jól felszerelt, ugyan akkor a karantén alatt nem volt megoldott az online oktatás. Tk. 62 o., olvasd el fiam. Ennyi + házi. A covid alatt jobban bele mélyedtem a tananyagba, s láttam, hogy mennyi ökörséget tanulnak. A matek könyv tele van hibákkal, s igazából semmilyen hasznos tudást nem szereznek az életre. Az én fiam alattuk járja ki az általános iskolát, s így kezdi meg a felnőtt életét. Szörnyű.
Mi bajom a Fidesszel?
Sok.
1990-ben kerültem ki Ausztriába dolgozni, ahol sajnos csak 2 évet dolgoztam, de ez alatt rengeteget tanultam. Hozzáállásbéli különbségeket, akár a munkához, akár a mindennapokhoz. Igazából nem hittem el (így hogy láttam), hogy bármikor is utol érjük a sógorokat, de bíztam benne, hogy egyszer megközelíthetjük őket, 10-20 év alatt. Ebből semmi sem lett. Most ott tartunk, hogy már csak a bolgárok vannak mögöttünk, de ők is kitették az indexet. Szomorú, mert az elmúlt 12 évben annyi pénz áramlott az országba, amivel lehetett volna zárkózni.
Persze itt a Fideszt tartom egyértelműen felelősnek ( ki mást?).

Egyébként a politikai vonalat nézem a rendszerváltás óta, azt kell mondjam iszonyat.

'90 MDF - kiárusítja az országot, gyakorlatilag semmi értelme nincs a nagy cégek kiárusításának, tsz-ek szétrombolásának, a vidékiek el lehetetlenítésének.
"94 MSZP - vannak érdemi intézkedések (Bokros csomag), de nincs idejük végig vinni
'98 Fidesz - teljesen mást minden téren, semmit nem folytatnak
'02 MSZP-SZDSZ próbálkoznak újra dolgokkal, de a megerősödött Fidesz folyton a küllők közé dug egy botot
'10 Fidesz - a pénz körül forog minden gátlástalanul. bármit csinálnak, csak azt keresik, hogyan lehet lopni belőle
több mint 3 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 002
Teljesen igazatok van. Én itt többnyire csak olvasgatok, mert néha van egy-két előremutató vélemény is, de a többség elképesztő gyűlölettel viselkedik a másik oldallal szemben. Közben meg nagy mellénnyel hangoztatják, hogy ők aztán nem akarnak se kirekesztő, se gyűlölködő országban élni. Vasárnap éjszakától kb fél napra normális szintre ment vissza a fórum, de azóta elég csak elovasni a témában született hozzászólásokat. Képmutatás a köbön. Akinek nem inge, ne vegye magára, de itt nagyon sokan felöltözhetnének...
Nandito
Na ez csak a szokásos hiszti, semmi más. Kezdjünk el beszélgetni. Kezdhetnéd mondjuk így: "Szerintem teljesen rosszul látjátok a helyzetet, azért jó a Fideszt, mert..." Na innen kellene folytatnod. Innentől lehetne beszélgetni. Ha alá tudod támasztani a véleményedet egy jó cikkel, statisztikával, pénzügyi elemzéssel, akkor még jobb!

Az a gond, hogy:
- Van Sobri, aki kellően öncélú, hogy neki jó legyen ez a rendszer, elfogadom.
- Van MC, akivel teljesen máshogy látunk alapvető gazdasági mechanizmusokat, Ő abban hisz, én ebben, szerintem marhaságokat beszél ( 😀 ), de elfogadom.
- Van Dave, aki kevés információval rendelkezik a magyar politikáról, pénzügyileg képzetlen, de ezekből próbál ideológiát alkotni és lelkes, Ő dolga.

Szerinted miért jó a Fidesz?
Szokol
több évtizedet vállalkozó vagyok, ugyanazt a munkát végezve , a jelenlegi ellenzéknél minden év elején azzal számoltunk, hogy félre kell tenni x 100 ezer vagy milliós tételt a majdani bírságokra, egy benzinkút mindenhol kellően központi hely, addig jött minden kurva hatóság , amíg hibát nem találtak és büntettek, hiszen meg volt a cél, amit össze kell hozni, lehet most is így van nem tudom,de hogy most békén hagynak és dolgozunk, nyilván nem hiba mentesen, de valóban komoly hiba kell ,hogy agyon büntessenek.
A város ahol élek, a jelenlegi ellenzék vezetése jött ment alakok által tákolt önkormányzat volt, más nem ment csak a hitel és a szar pénzügyi helyzet állandóan, A jelenlegi polgi egy a privát életében is sikeres embernek mondható valaki, azóta szépen fejlődik a város, pénzügyileg rendben van, van egy jó cél, ahova el akarják juttatni a várost, van egy víziójuk, ezért dolgoznak .
Ezek ami az életemet meghatározzák, hiszen a mindennapjaim.
A gyerekeim remek bölcsibe , kurva jól felszerelt oviba járnak, van a városban egy jónevű gimi, egy szakközép, egy jó általános iskola.
Volt idő amikor én is úgy éreztem,hogy jól kibaszott velem a rendszer, amikor a benzinkútról eltünt a cigi, én is pályáztam, súgtak is, sok pénzembe került(a pályázat), mégis elbuktuk, azóta is azt mondom, az csúnya volt,de elengedtem,és arra koncentrálok amire ráhatásom van. Számomra inkább az a kérdés, aki itt most sír, és már bőröndöket néz a webshopokban, mégis milyen elvárásai vannak, ami a mindennapjait befolyásolják?Melyek azok az elvárások, amely biztosan az ellenzéki pártok által lennének szavatolva, és most biztosan nem elégítik ki őket?
vhsboxer
Milyen jelenlegi ellenzékről beszélsz?
Azzal tisztában vagy, hogy a jelenlegi ellenzék 12 évvel ezelőtt nem volt kormányon, max Gyurcsány, akit mindenki el akarna takarítani az útból?

Látod, itt a probléma, mert úgy mutogatsz az ellenzékre, mintha az egyenlő lenne a kommunistákkal, szocikkal meg mindennel ami a Fidesz előtt volt.

Ez a nagy probléma, hogy egybemosod őket.

Ja, azt meg írd már le, hogy melyik városban laksz, mert lehet, hogy kiemelt terület.
Rengeteg faluban, kisvárosban, azért nem volt fejlesztés, mert hiába ígérték be a szavazatokért cserébe, sajnos máshogy alakult és más kapta meg. Kellett máshova stadionra, lenyúlásra, stb.

Ja és ahogy lentebb írták, néha meg kellene nézni, hogy mi köszönhető a kormánynak és mi az EU-nak.
Mert a vasút fejlesztéseket is EU pénzből csinálták, ott még szerencsére kint van a tábla és nem az van, hogy köszönjük Magyarország kormányának.

És ha összeadnánk, hogy mennyi pénz jött be eddig az EU-ból és mennyi tűnt el összességében haverok zsebébe, akkor lehet vakarnád te is a fejed...

De tudod mit, legyél boldog.

Szerkesztette: Lúdas Solymi
több mint 3 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 917 — no es importante
Számomra inkább az a kérdés, aki itt most sír, és már bőröndöket néz a webshopokban, mégis milyen elvárásai vannak, ami a mindennapjait befolyásolják?Melyek azok az elvárások, amely biztosan az ellenzéki pártok által lennének szavatolva, és most biztosan nem elégítik ki őket?
vhsboxer
Én pl a külügy egyik szervéhez mentem volna dolgozni, de több sikeres poligráfiai (!) vizsgálat után, hivatásos rendőr létemre az utolsó pillanatban mégse mentem át a nemzetbiztonsági átvilágításon, indoklás nélkül elutasítottak, az ott dolgozó barátainknak minden kapcsolatot azonnal meg kellett velünk szakítani, még egy üzenetet se írhattak nekünk többé. Érted, éles lőfegyverrel őrizhettem pl kormányzati objektumokat, miközben papíron nemzetbiztonsági kockázatnak minősítettek.

Ezen az átvilágításon közben pedofilok, thai bordélyba bérlettel rendelkezők, legalja maffiózók mentek át, majd nemrég ugye kiderült, hogy az orosz hackerek évek óta úgy férnek hozzá nemzetbiztonsági adatokhoz, ahogy szijjártó jár egy ner-közeli milliárdos vállalkozó jachtjára, miközben a facebookon a stábja segítségével munkát mímel. Közben kitört egy háború, ahol semlegességet hazudva az agresszorok pártjára álltunk, a miniszterelnök győzelmi beszédében is az ukránokat gyalázta, ahonnan százezrével menekülnek az emberek a halál elől.

Értem én, hogy neked most épp jól megy, de ennek tudatában hogyan tudtok pl tükörbe nézni és bebeszélni magatoknak, hogy ez a rendszer élhető és elfogadható? Nekem ezt magyarázza el jól egy fidesz szavazó és meghajolok a nép, az istenadta nép akarata előtt (a korrupciót, eü-t, oktatást, unortodox gazdaságpolitikát, ezer másik ügyet direkt nem citálok ide, hiszen azt már beláttam, hogy mind szubjektív, ebből-abból egyik-másik réteg a pozitív oldalra tud kerülni a szerencse folyományaként).

Szerkesztette: r.baggio

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 971
Szeretném jelezni, hogy szerintem egy baromi jó fórum és sok jó hozzászólás van. Örülök, ha minél több fideszest is olvashatok. Legalább egymást hallgassuk meg. Jó...Gyurma Pappa vitte a pálmát (32 like 2 óra alatt 😀) de szerintem tényleg érdemes ide járni, mint máshol a sok értelmetlen kamu-kommentet olvasni...
több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 122 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
Teljesen igazatok van. Én itt többnyire csak olvasgatok, mert néha van egy-két előremutató vélemény is, de a többség elképesztő gyűlölettel viselkedik a másik oldallal szemben. Közben meg nagy mellénnyel hangoztatják, hogy ők aztán nem akarnak se kirekesztő, se gyűlölködő országban élni. Vasárnap éjszakától kb fél napra normális szintre ment vissza a fórum, de azóta elég csak elovasni a témában született hozzászólásokat. Képmutatás a köbön. Akinek nem inge, ne vegye magára, de itt nagyon sokan felöltözhetnének...
Nandito
Na ez csak a szokásos hiszti, semmi más. Kezdjünk el beszélgetni. Kezdhetnéd mondjuk így: "Szerintem teljesen rosszul látjátok a helyzetet, azért jó a Fideszt, mert..." Na innen kellene folytatnod. Innentől lehetne beszélgetni. Ha alá tudod támasztani a véleményedet egy jó cikkel, statisztikával, pénzügyi elemzéssel, akkor még jobb!

Az a gond, hogy:
- Van Sobri, aki kellően öncélú, hogy neki jó legyen ez a rendszer, elfogadom.
- Van MC, akivel teljesen máshogy látunk alapvető gazdasági mechanizmusokat, Ő abban hisz, én ebben, szerintem marhaságokat beszél ( 😀 ), de elfogadom.
- Van Dave, aki kevés információval rendelkezik a magyar politikáról, pénzügyileg képzetlen, de ezekből próbál ideológiát alkotni és lelkes, Ő dolga.

Szerinted miért jó a Fidesz?
Szokol
több évtizedet vállalkozó vagyok, ugyanazt a munkát végezve , a jelenlegi ellenzéknél minden év elején azzal számoltunk, hogy félre kell tenni x 100 ezer vagy milliós tételt a majdani bírságokra, egy benzinkút mindenhol kellően központi hely, addig jött minden kurva hatóság , amíg hibát nem találtak és büntettek, hiszen meg volt a cél, amit össze kell hozni, lehet most is így van nem tudom,de hogy most békén hagynak és dolgozunk, nyilván nem hiba mentesen, de valóban komoly hiba kell ,hogy agyon büntessenek.
A város ahol élek, a jelenlegi ellenzék vezetése jött ment alakok által tákolt önkormányzat volt, más nem ment csak a hitel és a szar pénzügyi helyzet állandóan, A jelenlegi polgi egy a privát életében is sikeres embernek mondható valaki, azóta szépen fejlődik a város, pénzügyileg rendben van, van egy jó cél, ahova el akarják juttatni a várost, van egy víziójuk, ezért dolgoznak .
Ezek ami az életemet meghatározzák, hiszen a mindennapjaim.
A gyerekeim remek bölcsibe , kurva jól felszerelt oviba járnak, van a városban egy jónevű gimi, egy szakközép, egy jó általános iskola.
Volt idő amikor én is úgy éreztem,hogy jól kibaszott velem a rendszer, amikor a benzinkútról eltünt a cigi, én is pályáztam, súgtak is, sok pénzembe került(a pályázat), mégis elbuktuk, azóta is azt mondom, az csúnya volt,de elengedtem,és arra koncentrálok amire ráhatásom van. Számomra inkább az a kérdés, aki itt most sír, és már bőröndöket néz a webshopokban, mégis milyen elvárásai vannak, ami a mindennapjait befolyásolják?Melyek azok az elvárások, amely biztosan az ellenzéki pártok által lennének szavatolva, és most biztosan nem elégítik ki őket?
vhsboxer
Ez igy tok fasza, sokkal tobb ilyen szemelyes tapasztalat megosztas kene.
En kozszferaban dolgozom hivatasoskent, annak nagyjabol minden ismert hatranyaval es elonyevel.
Jelenleg konkretan partutasitasra dolgozunk, amit a felsovezer jovahagy lehet csinalni, amit nem azt nem.
Es brutalis panik es felelem van mindentol a kozepvezetok kozott, mert mindent latni akarnak fenn, barmit is csinalunk.
Ellenkezo iranyt nem erzek, magyarul az nincs, hogy ellenzekieket kell buzeralni, inkabb az, hogy haverokat ne.
A nagyobbik gyerek most fejezi be az ovit, 3 ev alatt 3 ovoneni, brutal pedagogus hiany, az epulet kivulrol unios tamogatasbol helyrepofozva, belul szuloi penzbol foltozgatasok, de egyebkent kb mint egy ukran ovohely.
Most voltunk altalanos iskolaba nyilt napon, a suli tanarai, vezetoi nagyon jok, az epulet itt is gatya.
Az igazgato korrekt volt, elmondta hogy lathato hogy nincs penz semmire, de azt is elmondta hogy szerinte ez nem csak a jelenlegi vezetes hibaja, hanem az elmult 50 eve.
Mindez Budapest, 19. es 20. kerulet.

En nem azert akarok valtozast mert a sajat eletemnek jobb lenne, meglatasom szerint barki vezetne az orszagot en elboldogulnek, sot az atlag feletti fizetesemmel ket gyerekkel ennek a rendszernek haszonelvezoje vagyok. Ellenben a sajtoszabadsag kerdese, korrupcio, az orszag kiarusitasa a keleti blokknak az ami rettentoen zavar, ezert szeretnem hogy bukjon ez a rezsim.
gabokocka
Hasonló. Közszféra.

Ma már ideszóltak, hogy mivel üres az államkassza, lehetőleg ne kifizetésre menjen a történet, hanem a kiutalt előleg elszámolására. Lófasz pitiáner összegekről beszélünk és mégis.

Többnyire Önkorik a szerződő felek a halál faszáról (Szabolcs, Borsod, Dráva vidék), fognak örülni.

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 971
1 kibaszott vitát nem engedett a fidesz, mert pontosan tudta, hogy nem tudná megvédeni az érveit, egyet sem!
Klaci79
Nem "nem engedett", hanem nem volt benne érdekelt.
Egyet se tiltott meg, bárki vitázhatott azzal akivel csak akart.
Ők nem akartak, és egy beszélgetésre senkit se lehet rákényszeríteni. Ha te nem akarsz valakivel vitázni, akkor nem fogsz. Én szeretek vitázni, de mondjuk egy holokauszttagadóval nem vitázok, nem is beszélek, leszarom, megvetem. És ha politikus lennék se vitáznék.

Ha olvastad az elmúlt nap bejegyzéseit, akkor azt is tudhatod, hogy miért nem akart vitákat a Fidesz. Ők mondani akarnak, impulzusjellegű üzeneteket továbbítani, nem meggyőzni, nem érvelni, hiszen a célcsoportjuk leszarja a vitát, üzeneteket akar, biztonságot, egyszerű, közérthető, azonosulható üzeneteket.
Ezt a stratégiát gondolták sikeresnek, és lássuk be, bejött.
Utólag megállapítható az, amit az éceszgébereik tudtak előre, hogy nincs szükségük vitára.
Akkor meg minek vitáztak volna?
Egy valid érvet mondj.
Sobri Jóska
Nem tudok a racionalitásodba belerondítani, ez tény, hogy az erősebb felet sosem érdekli a vita. De talán ahogy más országokban ezt a gentlemen's agreement vagy akár a hagyományok megkövetelik, itt is kellene valami hasonló, ezt pedig mindig csak hatalomból lehetne megjátszani. Vagy egyszerűen csak elvárnák az emberek, mondván, hogy ha nem tudsz vitázni az ellenfeleddel, hogy tudnál vezetni egy országot.
Klaci79
De az emberek, az ő szavazóik pont azt várják el, hogy ne álljanak le kis fiszfasz hülyékkel vitatkozgatni, akiknek nincs is igazuk, és csak geciznek Orbánnal. Legalábbis a rengeteg választás előtti kisvideóból (hvg, 444, telex) ez jön le.

A gentlemen's agreement meg ott működik, ahol egymást egyenrangúnak tartó ellenfelek vannak.
Ahol az egyik oldal agyhalott vidéki prolinak, tolvaj geci putyinszopó diktátornak a másik meg agyhalott gyurcsányos lúzer nyugatszopkodó nyavajgónak kommunikálja a másikat (mondjuk az agyhalottban mindkettőnek igaza is van), ott lenézik egymást, nincs egyenrangúság, így vitadömping se nagyon lesz.

Egyéni viták meg azért vannak, voltak, Varga Juditot, Orbán Balazst tuti láttam a Youtubeon ellenzékivel vitázni, és még MZP-t is, mielőtt miniszterelnökjelölt lett valami fideszessel.
Azoknak sok haszna volt?
Sobri Jóska
Szerintem kb itt minden ellenzéki elismeri, hogy nem csak agyhalottak Fidesz szavazók, de azért tényleg nehéz erre a folyamatos buzizásra, meg ukránozásra mit mondani. Én azért remélem, hogy akinek nem inge...Te sem veszed fel ezeket.
Mint ahogy rám is nehezen lehetne azt húzni, hogy odalennék Gyurcsányért, vagy komcsi lennék, ahogy Orbán mondja.
Amerikában is van vita annak ellenére, hogy balosok és jobbosok totálisan lenézik egymást, szinte hasonlóan hozzánk, a nagyvárosi emberek a vidékieket és fordítva.
Nincsenek persze illúzióim, bár azt vallom, hogy Orbán nem előkészített kérdésekben nem tud jól vitázni, ő csak azokat tudja jól megfogalmazni, amiket begyakorol. MZP mondjuk talán még azt sem, de én szeretném megtudni, hogy mi az amit rosszul látok és azt nem Rákai Kálmánoktól, meg társaiktól hallani, mert azt továbbra sem vagyok hajlandó elfogadni, hogy rengeteg ember szerint már háborúban állnánk ha az ellenzék nyer...és kezdenék az iskolai műtéteket, itt akkor nagy a baj. (bár ez utóbbi jól látszik, hogy a kormánypártiak szerint is szánalmas próbálkozás volt...ennek legalább már vége lehetne)
Klaci79
Akkor átfogalmazom a kérdést:
Egy vitán tudna szerinted Orbán olyat mondani, hogy egy szofisztikált, nem komcsi, nem gyurcsányos ellenzéki szavazót, vagyis konkrétan téged meggyőzzön?
Vagy MZP olyat, hogy egy fideszest átállítson?
Mert Orbán szerintem se nem tud, se nem akar, te ellenzéki szavazó vagy, tudomásul veszi, és nem neked kommunikál, nem a te szavazatodra ácsingózik, más stratégia szerint építi fel a kampányát, és úgy tűnik megfelelő ez a stratégia vita nélkül is, hiszen újabb kétharmadot eredményezett.

Ott nem értek veled egyet, hogy bár én is megnéztem volna szívesen egy vitát a szórakoztatófaktora miatt, de esélytelen volt (pedig én úgy reméltem tavaly októberben, hogy leül Marcinál egyet vitázni), mivel számára ugyanúgy nincs politikai haszna, mintha versenyt futottak volna, vagy kvízkérdésekre válaszolgatnak. De bármennyire is utálod Orbánt, azt mégse várhatod el tőle, hogy szántszándékkal olyat tegyen, ami szerinte rá nézve haszontalan, és ezt tudja is.
Gondolom te se csinálsz pusztán külső elvárások miatt olyat, amiből semmi hasznod, sőt, árthat, és senki se tud rá kötelezni. Vagy tévedek?
Ezért beszélsz el mellettem, te azt mondod, hogy szerinted minek kellett volna történnie, én meg azt próbálom értzelmezni, hogy Orbán szerint mi miért történt.
Sobri Jóska
Lehet, hogy nem tudja, de tessék megpróbálni. Akárhogy nézzük, Orbán az én "közalkalmazottam" is. Ne fordítva üljünk a lovon, ezek az emberek a parlamentben nekem, meg neked dolgoznak. Igenis kiváncsi lennék bármilyen fideszes érvre.
Ha csak annyi van, hogy buzik, menekültek, komcsik, mindenki ellenünk van...az nekem baromi kevés. Ha az, hogy az infláció azért jó, mert a magyar állampapírban úszó állampolgárok felé lévő állami tartozás csökkenthető, ezzel biztosítva, hogy az eljövendő nehezebb időszakban is nő a mozgástér, az már azt mondom, hogy érdekes.
És ameddig Orbántól kezdve, Rákai Kálmánok, meg Deákok meg faszomtudja Zyoltok agyhalottaznak le engem, addig ne csodálkozzanak, hogy amikor a 20 legszegényebb település majdnem 100%-os fideszgyőzelme után azt találom mondani, hogy agyhalottak. Bár rögtön meg is cáfolom, mert én nem mondok ilyet, maximum azt mondom, hogy rendkívül alulképzett emberek, amivel azért mégiscsak nehéz vitázni.
több mint 3 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 271 — Keep pounding
Teljesen igazatok van. Én itt többnyire csak olvasgatok, mert néha van egy-két előremutató vélemény is, de a többség elképesztő gyűlölettel viselkedik a másik oldallal szemben. Közben meg nagy mellénnyel hangoztatják, hogy ők aztán nem akarnak se kirekesztő, se gyűlölködő országban élni. Vasárnap éjszakától kb fél napra normális szintre ment vissza a fórum, de azóta elég csak elovasni a témában született hozzászólásokat. Képmutatás a köbön. Akinek nem inge, ne vegye magára, de itt nagyon sokan felöltözhetnének...
Nandito
Na ez csak a szokásos hiszti, semmi más. Kezdjünk el beszélgetni. Kezdhetnéd mondjuk így: "Szerintem teljesen rosszul látjátok a helyzetet, azért jó a Fideszt, mert..." Na innen kellene folytatnod. Innentől lehetne beszélgetni. Ha alá tudod támasztani a véleményedet egy jó cikkel, statisztikával, pénzügyi elemzéssel, akkor még jobb!

Az a gond, hogy:
- Van Sobri, aki kellően öncélú, hogy neki jó legyen ez a rendszer, elfogadom.
- Van MC, akivel teljesen máshogy látunk alapvető gazdasági mechanizmusokat, Ő abban hisz, én ebben, szerintem marhaságokat beszél ( 😀 ), de elfogadom.
- Van Dave, aki kevés információval rendelkezik a magyar politikáról, pénzügyileg képzetlen, de ezekből próbál ideológiát alkotni és lelkes, Ő dolga.

Szerinted miért jó a Fidesz?
Szokol
több évtizedet vállalkozó vagyok, ugyanazt a munkát végezve , a jelenlegi ellenzéknél minden év elején azzal számoltunk, hogy félre kell tenni x 100 ezer vagy milliós tételt a majdani bírságokra, egy benzinkút mindenhol kellően központi hely, addig jött minden kurva hatóság , amíg hibát nem találtak és büntettek, hiszen meg volt a cél, amit össze kell hozni, lehet most is így van nem tudom,de hogy most békén hagynak és dolgozunk, nyilván nem hiba mentesen, de valóban komoly hiba kell ,hogy agyon büntessenek.
A város ahol élek, a jelenlegi ellenzék vezetése jött ment alakok által tákolt önkormányzat volt, más nem ment csak a hitel és a szar pénzügyi helyzet állandóan, A jelenlegi polgi egy a privát életében is sikeres embernek mondható valaki, azóta szépen fejlődik a város, pénzügyileg rendben van, van egy jó cél, ahova el akarják juttatni a várost, van egy víziójuk, ezért dolgoznak .
Ezek ami az életemet meghatározzák, hiszen a mindennapjaim.
A gyerekeim remek bölcsibe , kurva jól felszerelt oviba járnak, van a városban egy jónevű gimi, egy szakközép, egy jó általános iskola.
Volt idő amikor én is úgy éreztem,hogy jól kibaszott velem a rendszer, amikor a benzinkútról eltünt a cigi, én is pályáztam, súgtak is, sok pénzembe került(a pályázat), mégis elbuktuk, azóta is azt mondom, az csúnya volt,de elengedtem,és arra koncentrálok amire ráhatásom van. Számomra inkább az a kérdés, aki itt most sír, és már bőröndöket néz a webshopokban, mégis milyen elvárásai vannak, ami a mindennapjait befolyásolják?Melyek azok az elvárások, amely biztosan az ellenzéki pártok által lennének szavatolva, és most biztosan nem elégítik ki őket?
vhsboxer
Ez igy tok fasza, sokkal tobb ilyen szemelyes tapasztalat megosztas kene.
En kozszferaban dolgozom hivatasoskent, annak nagyjabol minden ismert hatranyaval es elonyevel.
Jelenleg konkretan partutasitasra dolgozunk, amit a felsovezer jovahagy lehet csinalni, amit nem azt nem.
Es brutalis panik es felelem van mindentol a kozepvezetok kozott, mert mindent latni akarnak fenn, barmit is csinalunk.
Ellenkezo iranyt nem erzek, magyarul az nincs, hogy ellenzekieket kell buzeralni, inkabb az, hogy haverokat ne.
A nagyobbik gyerek most fejezi be az ovit, 3 ev alatt 3 ovoneni, brutal pedagogus hiany, az epulet kivulrol unios tamogatasbol helyrepofozva, belul szuloi penzbol foltozgatasok, de egyebkent kb mint egy ukran ovohely.
Most voltunk altalanos iskolaba nyilt napon, a suli tanarai, vezetoi nagyon jok, az epulet itt is gatya.
Az igazgato korrekt volt, elmondta hogy lathato hogy nincs penz semmire, de azt is elmondta hogy szerinte ez nem csak a jelenlegi vezetes hibaja, hanem az elmult 50 eve.
Mindez Budapest, 19. es 20. kerulet.

En nem azert akarok valtozast mert a sajat eletemnek jobb lenne, meglatasom szerint barki vezetne az orszagot en elboldogulnek, sot az atlag feletti fizetesemmel ket gyerekkel ennek a rendszernek haszonelvezoje vagyok. Ellenben a sajtoszabadsag kerdese, korrupcio, az orszag kiarusitasa a keleti blokknak az ami rettentoen zavar, ezert szeretnem hogy bukjon ez a rezsim.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 3 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 447 — Így remélem megfelelek nektek.....
Az egèszsègügyet ès az okatatást nem kezdik el valóban rendbe rakni (nem feltétlenül a pènzügyi rèszère gondolok csupán) na az lesz számomra végképp megbocsáthatatlan. Tudom 12 èvig nem csinálták, mièrt tennèk most de hátha...ha ezt felfognák ès rendbe tennèk, a következő 30 èvre megmaradna a hatalmuk...van mèg persze más is, ami számlájukra írható de ez az kèt terület amin egy nemzet sorsa áll vagy bukik. Mondjuk az oktatás minősègènek javításához a szülők is kellenènek, akik nem maguk veszik az italt meg a cigit az 5. 6. osztályos gyereküknek (itt most nem a cigin meg az italon van a hangsúly), de ez egy másik kèrdès.
dande
az a baj hogy eddig amivel hozzányúltak mind2höz az többet ártott mint használt
Negritis
Ebben lenne jó a változás...ugyanakkor kellene egy "társadalmi kiegyezès" tanár ès szülő, orvos ès beteg között. Ez nem csupán pènzkèrdès.
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 869 — The Mathematician
Az egèszsègügyet ès az okatatást nem kezdik el valóban rendbe rakni (nem feltétlenül a pènzügyi rèszère gondolok csupán) na az lesz számomra végképp megbocsáthatatlan. Tudom 12 èvig nem csinálták, mièrt tennèk most de hátha...ha ezt felfognák ès rendbe tennèk, a következő 30 èvre megmaradna a hatalmuk...van mèg persze más is, ami számlájukra írható de ez az kèt terület amin egy nemzet sorsa áll vagy bukik. Mondjuk az oktatás minősègènek javításához a szülők is kellenènek, akik nem maguk veszik az italt meg a cigit az 5. 6. osztályos gyereküknek (itt most nem a cigin meg az italon van a hangsúly), de ez egy másik kèrdès.
dande
az a baj hogy eddig amivel hozzányúltak mind2höz az többet ártott mint használt

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 447 — Így remélem megfelelek nektek.....
Az egèszsègügyet ès az okatatást nem kezdik el valóban rendbe rakni (nem feltétlenül a pènzügyi rèszère gondolok csupán) na az lesz számomra végképp megbocsáthatatlan. Tudom 12 èvig nem csinálták, mièrt tennèk most de hátha...ha ezt felfognák ès rendbe tennèk, a következő 30 èvre megmaradna a hatalmuk...van mèg persze más is, ami számlájukra írható de ez az kèt terület amin egy nemzet sorsa áll vagy bukik. Mondjuk az oktatás minősègènek javításához a szülők is kellenènek, akik nem maguk veszik az italt meg a cigit az 5. 6. osztályos gyereküknek (itt most nem a cigin meg az italon van a hangsúly), de ez egy másik kèrdès.
több mint 3 éve
Szokol Pittsburgh Steelers 7 393 — Steelers fan
Teljesen igazatok van. Én itt többnyire csak olvasgatok, mert néha van egy-két előremutató vélemény is, de a többség elképesztő gyűlölettel viselkedik a másik oldallal szemben. Közben meg nagy mellénnyel hangoztatják, hogy ők aztán nem akarnak se kirekesztő, se gyűlölködő országban élni. Vasárnap éjszakától kb fél napra normális szintre ment vissza a fórum, de azóta elég csak elovasni a témában született hozzászólásokat. Képmutatás a köbön. Akinek nem inge, ne vegye magára, de itt nagyon sokan felöltözhetnének...
Nandito
Na ez csak a szokásos hiszti, semmi más. Kezdjünk el beszélgetni. Kezdhetnéd mondjuk így: "Szerintem teljesen rosszul látjátok a helyzetet, azért jó a Fideszt, mert..." Na innen kellene folytatnod. Innentől lehetne beszélgetni. Ha alá tudod támasztani a véleményedet egy jó cikkel, statisztikával, pénzügyi elemzéssel, akkor még jobb!

Az a gond, hogy:
- Van Sobri, aki kellően öncélú, hogy neki jó legyen ez a rendszer, elfogadom.
- Van MC, akivel teljesen máshogy látunk alapvető gazdasági mechanizmusokat, Ő abban hisz, én ebben, szerintem marhaságokat beszél ( 😀 ), de elfogadom.
- Van Dave, aki kevés információval rendelkezik a magyar politikáról, pénzügyileg képzetlen, de ezekből próbál ideológiát alkotni és lelkes, Ő dolga.

Szerinted miért jó a Fidesz?
Szokol
több évtizedet vállalkozó vagyok, ugyanazt a munkát végezve , a jelenlegi ellenzéknél minden év elején azzal számoltunk, hogy félre kell tenni x 100 ezer vagy milliós tételt a majdani bírságokra, egy benzinkút mindenhol kellően központi hely, addig jött minden kurva hatóság , amíg hibát nem találtak és büntettek, hiszen meg volt a cél, amit össze kell hozni, lehet most is így van nem tudom,de hogy most békén hagynak és dolgozunk, nyilván nem hiba mentesen, de valóban komoly hiba kell ,hogy agyon büntessenek.
A város ahol élek, a jelenlegi ellenzék vezetése jött ment alakok által tákolt önkormányzat volt, más nem ment csak a hitel és a szar pénzügyi helyzet állandóan, A jelenlegi polgi egy a privát életében is sikeres embernek mondható valaki, azóta szépen fejlődik a város, pénzügyileg rendben van, van egy jó cél, ahova el akarják juttatni a várost, van egy víziójuk, ezért dolgoznak .
Ezek ami az életemet meghatározzák, hiszen a mindennapjaim.
A gyerekeim remek bölcsibe , kurva jól felszerelt oviba járnak, van a városban egy jónevű gimi, egy szakközép, egy jó általános iskola.
Volt idő amikor én is úgy éreztem,hogy jól kibaszott velem a rendszer, amikor a benzinkútról eltünt a cigi, én is pályáztam, súgtak is, sok pénzembe került(a pályázat), mégis elbuktuk, azóta is azt mondom, az csúnya volt,de elengedtem,és arra koncentrálok amire ráhatásom van. Számomra inkább az a kérdés, aki itt most sír, és már bőröndöket néz a webshopokban, mégis milyen elvárásai vannak, ami a mindennapjait befolyásolják?Melyek azok az elvárások, amely biztosan az ellenzéki pártok által lennének szavatolva, és most biztosan nem elégítik ki őket?
vhsboxer
Na így kezdődik egy beszélgetés! 😊

- Vállalkozói lét: Én még csak a második évtizedemben vagyok vállalkozóként, de azért valamennyi tapasztalatom csak van. Kétségtelen tény, a hivatalok visszafogták magukat, főleg a NAV. Egyértelműen vállalkozóbarátabb lett a rendszer, bár éppen a NAV jövedéki részlege az, amiről ez nem mondható el tapasztalatom szerint. De az adóhatóság többi része és a munkaügyi felügyelőség valóban visszafogta magát. Itt annyi megjegyzésem lenne, hogy az milyen dolog, hogy ha nem értek egyet egy munkaügyi határozattal, akkor nem tudok fellebbezni, hanem egyenesen a bírósághoz kell fordulnom? Emellett maradva ennél a témánál, szögezzük le, hogy a munkabéreket, osztalékot érintő adóterhek jelentősen csökkentek, ahogy a társasági adó is. Megjelent a KIVA és szépen finomodik, ezek jó dolgok. A KATA formát azonnal törölném, kevesebb lenne a próbálkozó és több a vállalkozó. Én költözni nem fogok, de elvárásokat megfogalmazva: vállalkozóként szeretném, ha kiszámítható lenne a gazdaságpolitika és a jogi környezet. Nem lenne baj, ha a minimálbér emeléseket nem december végén tudnánk meg. Folyamatosan változik a szabályozó környezet, az adminisztratív teher nem csökkent az évek alatt, sőt: jelentősen nőtt! Gazdasági szinten nevetségesek voltak ezek a lófasz kamatú hitelek, a pályázatokkal karöltve teljesen eltorzították a piacot. A fekete gazdaság elleni lépéseket viszont értékelem, szépen tisztul a piac.

Város fejlődése: ahol én élek, ott egy arrogáns báb ül a polgármesteri székben, akinek egyetlen érdeme, hogy Sesztákkal együtt járt iskolába. A város akkor fejlődik, ha kap pénzt az Uniótól. A pénzügyi egyenlege szebb az önkormányzatnak, hiszen a költségvetésből rendezték a korábbi adósságokat, ahogy a fidesz döntése alapján mi is kaptunk pénzt a covid-alapból, hiszen haveri önkormányzat (kérdezzünk meg bátran ellenzéki polgármestereket, hogy ők mennyit kaptak). Víziónak csak a térkövet látom, épült egy gyönyörű környezetben egy oda nem illő Mészáros-szálloda, elcsúfítva a környéket.

Ovi, bölcsi, iskola: uniós pénzből felújították az ovikat, bölcsiket, ahol alulfizetett pedagógusokat találsz, sokszor a dajka látja el az óvónői feladatokat. Mivel nincs elég óvónő a rendszerben, egy tavalyi rendeletnek köszönhetően délután már nem kell a csoportba óvónő, elég a dajka. Emellett csoportpénzt szednek minden szarra, a budipapírtól kezdve a zsebkendőig mindent a szülőknek kell bevinni, a kerítést és fajátékokat társadalmi munkában festik a szülők. A covid alatt én vásároltam be nekik tisztítószerekből és fertőtlenítőkből, mert nem kaptak rá plusz keretet az önkormányzattól. Tehát összefoglalva: alulfizetett, egyre kevesebb pedagógus vigyáz a gyermekekre, az unió által küldött pénzből felújított ingatlanokba pedig neked kell beküldeni mindent a mindennapi élethez.

Csak egy dolgot kérek: gondoljuk át, hogy mi az, amit a Fidesznek köszönhetünk és mi az, amit az uniónak.

Szerkesztés: utolsó gondolatként: benzinkút tulajdonosként ugye azért neked is tele van a tököd azzal, hogy a vállalkozók faszával veri a csalánt kormánypártunk?

Szerkesztette: Szokol
több mint 3 éve
dancogo Minnesota Vikings Indiana Hoosiers 2 543 — Big Penix Energy
Teljesen igazatok van. Én itt többnyire csak olvasgatok, mert néha van egy-két előremutató vélemény is, de a többség elképesztő gyűlölettel viselkedik a másik oldallal szemben. Közben meg nagy mellénnyel hangoztatják, hogy ők aztán nem akarnak se kirekesztő, se gyűlölködő országban élni. Vasárnap éjszakától kb fél napra normális szintre ment vissza a fórum, de azóta elég csak elovasni a témában született hozzászólásokat. Képmutatás a köbön. Akinek nem inge, ne vegye magára, de itt nagyon sokan felöltözhetnének...
Nandito
Na ez csak a szokásos hiszti, semmi más. Kezdjünk el beszélgetni. Kezdhetnéd mondjuk így: "Szerintem teljesen rosszul látjátok a helyzetet, azért jó a Fideszt, mert..." Na innen kellene folytatnod. Innentől lehetne beszélgetni. Ha alá tudod támasztani a véleményedet egy jó cikkel, statisztikával, pénzügyi elemzéssel, akkor még jobb!

Az a gond, hogy:
- Van Sobri, aki kellően öncélú, hogy neki jó legyen ez a rendszer, elfogadom.
- Van MC, akivel teljesen máshogy látunk alapvető gazdasági mechanizmusokat, Ő abban hisz, én ebben, szerintem marhaságokat beszél ( 😀 ), de elfogadom.
- Van Dave, aki kevés információval rendelkezik a magyar politikáról, pénzügyileg képzetlen, de ezekből próbál ideológiát alkotni és lelkes, Ő dolga.

Szerinted miért jó a Fidesz?
Szokol
több évtizedet vállalkozó vagyok, ugyanazt a munkát végezve , a jelenlegi ellenzéknél minden év elején azzal számoltunk, hogy félre kell tenni x 100 ezer vagy milliós tételt a majdani bírságokra, egy benzinkút mindenhol kellően központi hely, addig jött minden kurva hatóság , amíg hibát nem találtak és büntettek, hiszen meg volt a cél, amit össze kell hozni, lehet most is így van nem tudom,de hogy most békén hagynak és dolgozunk, nyilván nem hiba mentesen, de valóban komoly hiba kell ,hogy agyon büntessenek.
A város ahol élek, a jelenlegi ellenzék vezetése jött ment alakok által tákolt önkormányzat volt, más nem ment csak a hitel és a szar pénzügyi helyzet állandóan, A jelenlegi polgi egy a privát életében is sikeres embernek mondható valaki, azóta szépen fejlődik a város, pénzügyileg rendben van, van egy jó cél, ahova el akarják juttatni a várost, van egy víziójuk, ezért dolgoznak .
Ezek ami az életemet meghatározzák, hiszen a mindennapjaim.
A gyerekeim remek bölcsibe , kurva jól felszerelt oviba járnak, van a városban egy jónevű gimi, egy szakközép, egy jó általános iskola.
Volt idő amikor én is úgy éreztem,hogy jól kibaszott velem a rendszer, amikor a benzinkútról eltünt a cigi, én is pályáztam, súgtak is, sok pénzembe került(a pályázat), mégis elbuktuk, azóta is azt mondom, az csúnya volt,de elengedtem,és arra koncentrálok amire ráhatásom van. Számomra inkább az a kérdés, aki itt most sír, és már bőröndöket néz a webshopokban, mégis milyen elvárásai vannak, ami a mindennapjait befolyásolják?Melyek azok az elvárások, amely biztosan az ellenzéki pártok által lennének szavatolva, és most biztosan nem elégítik ki őket?
vhsboxer
A bírsággal kapcsolatos részt megértem. Az hogy neked, nekünk most jól megy, azt is elfogadom, de ne felejtsük, hogy közel 15 éve igen erős konjunktúra van* az egész nyugati világban. Ebből itthon közel sem érzékelhető annyi, mint akár a szomszédos EU-s országokban.

Engem a legjobban az zavar, és ez neked is lassan aktuális lesz, hogy a nagyobbik gyerek NAT-os tankönyvekből kapja a propaganda lightot, már most verik beléjük ezeket alsóban.. Zavar, hogy nincs a tankönyvpiacon konkurencia, vagy legalább választási lehetőség. A törikönyvben nincs utalás a finnugor rokonságunkra, mítoszokat tanítanak tényként, csonkítják a kortárs, nyilvánvalóan ellenzéki szerzők listáját az irodalom órán. Ezeket próbáljuk pótolni, de ez ne a szülő feladata legyen már.. Most még csak 8 éves, mire érettségizik, szeretném/szerettem volna, ha "normális" történelmet tanulna, nem ilyen szennylapok szintjén fogalmazott törikönyvekből kelljen felkészülnie.

A természettudományok tankönyvei pedig ismerősök elmondása szerint botrányosak. Ezeket pedig el is hanyagolják mostanában és a tanárhiány is nagyon sújtja ezeket a szakirányokat. A nyelvkönyvekre és -tanárokra is panaszkodnak, de az sem érdekel igazán, abban is tudunk segíteni. De még egyszer, ez nem lenne a szülői feladatkör része.

*szerk: nyilván ez 2022. februárig tartott

Szerkesztette: dancogo
több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 311 — #NoStress
1 kibaszott vitát nem engedett a fidesz, mert pontosan tudta, hogy nem tudná megvédeni az érveit, egyet sem!
Klaci79
Nem "nem engedett", hanem nem volt benne érdekelt.
Egyet se tiltott meg, bárki vitázhatott azzal akivel csak akart.
Ők nem akartak, és egy beszélgetésre senkit se lehet rákényszeríteni. Ha te nem akarsz valakivel vitázni, akkor nem fogsz. Én szeretek vitázni, de mondjuk egy holokauszttagadóval nem vitázok, nem is beszélek, leszarom, megvetem. És ha politikus lennék se vitáznék.

Ha olvastad az elmúlt nap bejegyzéseit, akkor azt is tudhatod, hogy miért nem akart vitákat a Fidesz. Ők mondani akarnak, impulzusjellegű üzeneteket továbbítani, nem meggyőzni, nem érvelni, hiszen a célcsoportjuk leszarja a vitát, üzeneteket akar, biztonságot, egyszerű, közérthető, azonosulható üzeneteket.
Ezt a stratégiát gondolták sikeresnek, és lássuk be, bejött.
Utólag megállapítható az, amit az éceszgébereik tudtak előre, hogy nincs szükségük vitára.
Akkor meg minek vitáztak volna?
Egy valid érvet mondj.
Sobri Jóska
Nem tudok a racionalitásodba belerondítani, ez tény, hogy az erősebb felet sosem érdekli a vita. De talán ahogy más országokban ezt a gentlemen's agreement vagy akár a hagyományok megkövetelik, itt is kellene valami hasonló, ezt pedig mindig csak hatalomból lehetne megjátszani. Vagy egyszerűen csak elvárnák az emberek, mondván, hogy ha nem tudsz vitázni az ellenfeleddel, hogy tudnál vezetni egy országot.
Klaci79
De az emberek, az ő szavazóik pont azt várják el, hogy ne álljanak le kis fiszfasz hülyékkel vitatkozgatni, akiknek nincs is igazuk, és csak geciznek Orbánnal. Legalábbis a rengeteg választás előtti kisvideóból (hvg, 444, telex) ez jön le.

A gentlemen's agreement meg ott működik, ahol egymást egyenrangúnak tartó ellenfelek vannak.
Ahol az egyik oldal agyhalott vidéki prolinak, tolvaj geci putyinszopó diktátornak a másik meg agyhalott gyurcsányos lúzer nyugatszopkodó nyavajgónak kommunikálja a másikat (mondjuk az agyhalottban mindkettőnek igaza is van), ott lenézik egymást, nincs egyenrangúság, így vitadömping se nagyon lesz.

Egyéni viták meg azért vannak, voltak, Varga Juditot, Orbán Balazst tuti láttam a Youtubeon ellenzékivel vitázni, és még MZP-t is, mielőtt miniszterelnökjelölt lett valami fideszessel.
Azoknak sok haszna volt?
Sobri Jóska
Szerintem kb itt minden ellenzéki elismeri, hogy nem csak agyhalottak Fidesz szavazók, de azért tényleg nehéz erre a folyamatos buzizásra, meg ukránozásra mit mondani. Én azért remélem, hogy akinek nem inge...Te sem veszed fel ezeket.
Mint ahogy rám is nehezen lehetne azt húzni, hogy odalennék Gyurcsányért, vagy komcsi lennék, ahogy Orbán mondja.
Amerikában is van vita annak ellenére, hogy balosok és jobbosok totálisan lenézik egymást, szinte hasonlóan hozzánk, a nagyvárosi emberek a vidékieket és fordítva.
Nincsenek persze illúzióim, bár azt vallom, hogy Orbán nem előkészített kérdésekben nem tud jól vitázni, ő csak azokat tudja jól megfogalmazni, amiket begyakorol. MZP mondjuk talán még azt sem, de én szeretném megtudni, hogy mi az amit rosszul látok és azt nem Rákai Kálmánoktól, meg társaiktól hallani, mert azt továbbra sem vagyok hajlandó elfogadni, hogy rengeteg ember szerint már háborúban állnánk ha az ellenzék nyer...és kezdenék az iskolai műtéteket, itt akkor nagy a baj. (bár ez utóbbi jól látszik, hogy a kormánypártiak szerint is szánalmas próbálkozás volt...ennek legalább már vége lehetne)
Klaci79
Akkor átfogalmazom a kérdést:
Egy vitán tudna szerinted Orbán olyat mondani, hogy egy szofisztikált, nem komcsi, nem gyurcsányos ellenzéki szavazót, vagyis konkrétan téged meggyőzzön?
Vagy MZP olyat, hogy egy fideszest átállítson?
Mert Orbán szerintem se nem tud, se nem akar, te ellenzéki szavazó vagy, tudomásul veszi, és nem neked kommunikál, nem a te szavazatodra ácsingózik, más stratégia szerint építi fel a kampányát, és úgy tűnik megfelelő ez a stratégia vita nélkül is, hiszen újabb kétharmadot eredményezett.

Ott nem értek veled egyet, hogy bár én is megnéztem volna szívesen egy vitát a szórakoztatófaktora miatt, de esélytelen volt (pedig én úgy reméltem tavaly októberben, hogy leül Marcinál egyet vitázni), mivel számára ugyanúgy nincs politikai haszna, mintha versenyt futottak volna, vagy kvízkérdésekre válaszolgatnak. De bármennyire is utálod Orbánt, azt mégse várhatod el tőle, hogy szántszándékkal olyat tegyen, ami szerinte rá nézve haszontalan, és ezt tudja is.
Gondolom te se csinálsz pusztán külső elvárások miatt olyat, amiből semmi hasznod, sőt, árthat, és senki se tud rá kötelezni. Vagy tévedek?
Ezért beszélsz el mellettem, te azt mondod, hogy szerinted minek kellett volna történnie, én meg azt próbálom értzelmezni, hogy Orbán szerint mi miért történt.

több mint 3 éve
andree Arizona Cardinals 1 788

Vrij6
Láttam sok vicces képet, kell is az irónia egy ilyen dologhoz, de szavazatszámláló munkatárs mesélte, hogy több művészi alkotást úgy sikerült összehozni, hogy sima nem lett a szavazat, mert pont oda esett két vonal. Szóval mikor az agyhalott nénikékről építjük a mitológiát, érdemes figyelembe venni, hogy a másik oldalon se feltétlenül 120+ az átlag IQ.

Amúgy ha már felmerült ez a sok kérdés, hogy ki miért hagyná el az országot, miért van még itt Feri, ki érti a néplelket, stb. Nekem valahogy 2004 ugrott be mint egy egységes válasz. Akkor a Fidesz egy román titkosszolgálati kezdeményezés alá nyúlva(Forrás: Kövér László, még mielőtt) elindította a kettős állampolgárságról szóló népszavazás melletti kampányt. Feri reakciója meg az elveszik a munkánkat, jönnek majd millió számra a románok uszítás volt. Leszarta a határon túliakat, a fideszes 2/3-ig nem számítottak választónak. Meg is nyerte 2006-ot, pedig morálisan ugyan olyan mélyre ment, mint pl a Fidesz Ukrajnával kapcsolatban. Brutálisat bukott később a Feri, de még mindig megkerülhetetlen, mert ez a két ember érti, hogy működnek a magyar emberek, hogyan lehet tömegeket megmozgatni, és ezen nem változtat az idő. Bízhatunk a fiatalokban, de ez a társadalom folyamatosan kitermeli önmagát. És nem csak a jobb oldalon, de a balon is erre van szükség.

Nekem megvan a megfelelő védőbuborékom, csodálatos barátokkal, értelmiségi családdal, szóval nem feltétlenül kell eret vágnom magamon, hogy ilyenek az emberek, de azért így is hatalmas gyomros időnként belátni, hogy sok alapvető pozitív normát kiirtott belőlünk a történelem, és hatalmat csak az tud szerezni, aki ezt érti, elfogadja, használja és újra kitermeli. Mindezt a világ egyik legszebb nyelvén, csodálatos gondolkodókkal, írókkal, költőkkel, hatalmas felhalmozott tudással, történelmi emlékkel és példákkal. Én megértem, hogy valaki máshová vágyik. Az egzisztenciális része engem nem érdekel, minimálisan se kötődök a pénzhez. Mióta visszatértem a világba, kb 2 naponta keresem meg a régi órabérem. De az amit akkor látok amikor kidugom a fejem a buborékomból, az néha engem is elgondolkodtat.
több mint 3 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 590 — The only discipline that lasts, is self discipline
Igazából sokadik alkalomra kellett leesnie ennek az egésznek, de úgyérzem leesett, hogy csűrhetjük csavarhatjuk,de a magyarok,mint társadalom ezen a szinten van érettségben,hogy a narancsra van szüksége. Az emberek legnagyobb százaléka keresztbe szarja,ha felfogja egyáltalán,hogy korrupció, gazdaság, nemzetközi kapcsolatok, eus helyzet, paradox kommunikáció és stb. Az embereknek bőven elég annyi simogatás amennyit a Fidesz ad nekik évről évre. A szegényeknek krumplit meg sonkát. A gazdagoknak pályázatokat, támogatásokat és stb. Addig fel sem merül probléma, amíg saját bőrén nem tapasztalja az ember,hogy valami nem oké. Amit persze visszavezethetünk a szocialista rendszerben bevált,nekem jó mást leszarok mentalisra.
Ezt a nehéz leckét elfogadva igazából nem látom sok értelmét egy demokráciai rendszerben politikáról beszélni vagy érdemlegesen foglalkozni,addig amíg ez nem változik. Mert addig vezető kormányunk a szart is elfogja adni csokoládénak és a magyar elfogja hinni hogy bazeg de finom. Magyarországnak kell egy tényleges gazdasági és társadalmi törés ahhoz,hogy legyen a változásra igény és majd ebből jöhet a fejlődés. Addig pedig marad a stagnálás.
DrChef
Dehogy nincs. Éppen, hogy a demokratikus (ellensúlyokkal telepakolt, egyensúlyban tartott) rendszer a legjobb védekezés az ellen, hogy a zsigereket egyetlen erő leuralja. Mi nem abban különbözünk a nyugattól, hogy a polgáraink butábbak. A nyugati polgár ugyanilyen buta a legtöbb világot érintő kérdésben. Mi abban különbözünk, hogy nem sikerült elég stabilra kiépíteni egy olyan politikai színházat magunk fölé, amelyik biztosítja, hogy egyetlen centrum se uralhassa le az egészet. Emiatt meghekkelhető volt. Ezt a hekket kell eltávolítani, és jöhetnek-mehetnek a Trumpok meg Johnsonok, évtizedes károkat nem tudnak okozni. Illetve sokkal ritkábban, mert azért időnként így is sikerül. Brexit például. De azért sokkal ritkábban, és a korrekció is gyorsabban tud jönni rá.

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 122 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
Igazából sokadik alkalomra kellett leesnie ennek az egésznek, de úgyérzem leesett, hogy csűrhetjük csavarhatjuk,de a magyarok,mint társadalom ezen a szinten van érettségben,hogy a narancsra van szüksége. Az emberek legnagyobb százaléka keresztbe szarja,ha felfogja egyáltalán,hogy korrupció, gazdaság, nemzetközi kapcsolatok, eus helyzet, paradox kommunikáció és stb. Az embereknek bőven elég annyi simogatás amennyit a Fidesz ad nekik évről évre. A szegényeknek krumplit meg sonkát. A gazdagoknak pályázatokat, támogatásokat és stb. Addig fel sem merül probléma, amíg saját bőrén nem tapasztalja az ember,hogy valami nem oké. Amit persze visszavezethetünk a szocialista rendszerben bevált,nekem jó mást leszarok mentalisra.
Ezt a nehéz leckét elfogadva igazából nem látom sok értelmét egy demokráciai rendszerben politikáról beszélni vagy érdemlegesen foglalkozni,addig amíg ez nem változik. Mert addig vezető kormányunk a szart is elfogja adni csokoládénak és a magyar elfogja hinni hogy bazeg de finom. Magyarországnak kell egy tényleges gazdasági és társadalmi törés ahhoz,hogy legyen a változásra igény és majd ebből jöhet a fejlődés. Addig pedig marad a stagnálás.
DrChef
Egyetértek. Nekünk Mohács kell.

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 590 — The only discipline that lasts, is self discipline
Nincsenek persze illúzióim, bár azt vallom, hogy Orbán nem előkészített kérdésekben nem tud jól vitázni, ő csak azokat tudja jól megfogalmazni, amiket begyakorol. MZP mondjuk talán még azt sem, de én szeretném megtudni, hogy mi az amit rosszul látok és azt nem Rákai Kálmánoktól, meg társaiktól hallani, mert azt továbbra sem vagyok hajlandó elfogadni, hogy rengeteg ember szerint már háborúban állnánk ha az ellenzék nyer...és kezdenék az iskolai műtéteket, itt akkor nagy a baj. (bár ez utóbbi jól látszik, hogy a kormánypártiak szerint is szánalmas próbálkozás volt...ennek legalább már vége lehetne)Klaci79
Abban azért szerintem igazuk van a minket kritizálóknak, hogy felesleges ez az agyhalottazás. Nem azért, mert ne lennének agyhalottak rengetegen. Persze, hogy vannak. Ahogy voltak mindig is. De rájuk kár haragudni, ők megteszik amit tudnak, és ők ennyit tudnak. Az se tetszett amikor 2002-2006-ban meg panelprolizták őket, akkor a fidesz mögül. Ugyanaz a társadalmi csoport. Nekik ennyi a lehetőségük, erre képesek. Nem ők a felelősek érte, hanem azok, akik uszítják, félrevezetik őket. Nem jó, hogy sok embert félre lehet vezetni, de ne a becsapottat kárhoztassuk, hanem a csalót. Már csak azért is, mert - és itt van igazuk a minket kritizálóknak - az agyhalottazás egy skatulya, amit óhatatlanul ráhúzunk azokra is, akik máshogy gondolkodnak, de nem tartoznak a fenti körbe, és sértő a számukra.

Ugyanakkor Lacinak is igaza van. Az is sértő, ha valaki b*szik venni a fáradtságot, hogy leírja a saját álláspontját és érveit, de ilyenkor nem rest sértődötten megjelenni és ítélkezni a topic fölött. Vagy kárörvendeni.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Chef a'la Laci pecsenyés Houston Texans 412
Igazából sokadik alkalomra kellett leesnie ennek az egésznek, de úgyérzem leesett, hogy csűrhetjük csavarhatjuk,de a magyarok,mint társadalom ezen a szinten van érettségben,hogy a narancsra van szüksége. Az emberek legnagyobb százaléka keresztbe szarja,ha felfogja egyáltalán,hogy korrupció, gazdaság, nemzetközi kapcsolatok, eus helyzet, paradox kommunikáció és stb. Az embereknek bőven elég annyi simogatás amennyit a Fidesz ad nekik évről évre. A szegényeknek krumplit meg sonkát. A gazdagoknak pályázatokat, támogatásokat és stb. Addig fel sem merül probléma, amíg saját bőrén nem tapasztalja az ember,hogy valami nem oké. Amit persze visszavezethetünk a szocialista rendszerben bevált,nekem jó mást leszarok mentalisra.
Ezt a nehéz leckét elfogadva igazából nem látom sok értelmét egy demokráciai rendszerben politikáról beszélni vagy érdemlegesen foglalkozni,addig amíg ez nem változik. Mert addig vezető kormányunk a szart is elfogja adni csokoládénak és a magyar elfogja hinni hogy bazeg de finom. Magyarországnak kell egy tényleges gazdasági és társadalmi törés ahhoz,hogy legyen a változásra igény és majd ebből jöhet a fejlődés. Addig pedig marad a stagnálás.

Egy jéghideg mit kérsz?
több mint 3 éve
vhsboxer 104
Teljesen igazatok van. Én itt többnyire csak olvasgatok, mert néha van egy-két előremutató vélemény is, de a többség elképesztő gyűlölettel viselkedik a másik oldallal szemben. Közben meg nagy mellénnyel hangoztatják, hogy ők aztán nem akarnak se kirekesztő, se gyűlölködő országban élni. Vasárnap éjszakától kb fél napra normális szintre ment vissza a fórum, de azóta elég csak elovasni a témában született hozzászólásokat. Képmutatás a köbön. Akinek nem inge, ne vegye magára, de itt nagyon sokan felöltözhetnének...
Nandito
Na ez csak a szokásos hiszti, semmi más. Kezdjünk el beszélgetni. Kezdhetnéd mondjuk így: "Szerintem teljesen rosszul látjátok a helyzetet, azért jó a Fideszt, mert..." Na innen kellene folytatnod. Innentől lehetne beszélgetni. Ha alá tudod támasztani a véleményedet egy jó cikkel, statisztikával, pénzügyi elemzéssel, akkor még jobb!

Az a gond, hogy:
- Van Sobri, aki kellően öncélú, hogy neki jó legyen ez a rendszer, elfogadom.
- Van MC, akivel teljesen máshogy látunk alapvető gazdasági mechanizmusokat, Ő abban hisz, én ebben, szerintem marhaságokat beszél ( 😀 ), de elfogadom.
- Van Dave, aki kevés információval rendelkezik a magyar politikáról, pénzügyileg képzetlen, de ezekből próbál ideológiát alkotni és lelkes, Ő dolga.

Szerinted miért jó a Fidesz?
Szokol
több évtizedet vállalkozó vagyok, ugyanazt a munkát végezve , a jelenlegi ellenzéknél minden év elején azzal számoltunk, hogy félre kell tenni x 100 ezer vagy milliós tételt a majdani bírságokra, egy benzinkút mindenhol kellően központi hely, addig jött minden kurva hatóság , amíg hibát nem találtak és büntettek, hiszen meg volt a cél, amit össze kell hozni, lehet most is így van nem tudom,de hogy most békén hagynak és dolgozunk, nyilván nem hiba mentesen, de valóban komoly hiba kell ,hogy agyon büntessenek.
A város ahol élek, a jelenlegi ellenzék vezetése jött ment alakok által tákolt önkormányzat volt, más nem ment csak a hitel és a szar pénzügyi helyzet állandóan, A jelenlegi polgi egy a privát életében is sikeres embernek mondható valaki, azóta szépen fejlődik a város, pénzügyileg rendben van, van egy jó cél, ahova el akarják juttatni a várost, van egy víziójuk, ezért dolgoznak .
Ezek ami az életemet meghatározzák, hiszen a mindennapjaim.
A gyerekeim remek bölcsibe , kurva jól felszerelt oviba járnak, van a városban egy jónevű gimi, egy szakközép, egy jó általános iskola.
Volt idő amikor én is úgy éreztem,hogy jól kibaszott velem a rendszer, amikor a benzinkútról eltünt a cigi, én is pályáztam, súgtak is, sok pénzembe került(a pályázat), mégis elbuktuk, azóta is azt mondom, az csúnya volt,de elengedtem,és arra koncentrálok amire ráhatásom van. Számomra inkább az a kérdés, aki itt most sír, és már bőröndöket néz a webshopokban, mégis milyen elvárásai vannak, ami a mindennapjait befolyásolják?Melyek azok az elvárások, amely biztosan az ellenzéki pártok által lennének szavatolva, és most biztosan nem elégítik ki őket?
több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 122 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
Al Los Angeles Rams Missouri Tigers 609
Nagyon szeretném megérni, mikor a fidesz ugyan olyan szitokszó lesz, mint ma a kommunista. Akkor legalább végérvényesen egyenlőségjelet lehet tenni közéjük (no nem a hithű fideszes /ilyen nincs is/ és a hithű kommunista közé /ilyen legalább volt/). 16 évnyi 2/3 után (vagy legyen 20-24 év), a bukásuk után egy darab fideszest nem fogsz találni, erre mérget veszek.
Al
Persze. Belülről bomlasztottak, kényszerítették őket.
Amadeus
Azért gondoltam hogy nincs hitük, mert az folyamatosan változik, ahogy a helyzet megkívánja. Komcsik, libsik, demokraták, illibsik. Ez azért nem egy állandó.
több mint 3 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 555