Politika
63 feliratkozó
több mint 14 éve
Bár most sokan emlegetik, hogy 92 előtt jellemzően így lehetett diplomához, kisdoktorihoz jutni, ez nem igaz. Akkor sem volt mindenki hülye, az ilyen hiba annyira árulkodó, hogy még mutyi esetén is kijavíttatják az íróval. Tök egyértelmű, hogy SP szólt, hogy kéne neki egy doktori, látott egy kib@szott vastag tanulmányt a NOB könyvtárában, két példány van belőle összesen, egy bolgár és egy francia nyelvű, a kutya nem olvasta Magyarországon. OK, fordíttasd le, köttesd be, két hónap alatt lezavarjuk. SP lelkesedésében még lefordíttatta a német faszi tanulmányának idevágó részét, és részéről a dolog le volt tudva. Kb. ennyi energiát fektetett be a bíráló bizottság is az egészbe. Most pedig a saját lustaságukat, balfaszságukat és korruptságukat az egész egyetemi-tudományos rendszer jellemzőjeként próbálják menteni.tomi-tomiAz a helyzet, hogy ez az ügy szempontjából irreleváns, mint ahogy az is az, hogy nem ezért választották meg és nem ettől függ az elnöki munkájának a minősége.
A Köztársasági Elnök, az elsőszámú magyar állampolgár csalt, hazudott. Ennek következménye van, következménye kéne, hogy legyen.
Hacsak ez nem egy "következmények nélküli ország".
Mellesleg pl. nekem, mint aki ennek a kormánynak nem feltétlenül híve inkább az az érdekem, hogy maradjon, mert ez egy baszom nagy öngól, amit számomra érthetetelne módon teljesen rosszul kezel a Fidesz.
by the way: azért az MNO is feszegeti a kérdést.
http://mno.hu/vezercikk/elnok-ur-gondolja-at-1064292
több mint 14 éve
Rajna, Te most tetteted magad??? Egy k*rva hivatkozás nem volt az egész cuccban! A végén volt egy felhasznált irodalom lista (nem hivatkozás!), amelyben a magyarul meg sem jelent művek magyar címmel szerepeltek. A Te hivatkozásod pedig valószínűleg ott volt a táblázat alatt, vagy láb- (vég)jegyzetben. A saját munkádat miért említed egy mondatban ezzel, viszed le erre a szintre?!Hát nemtom mennyire gáz diagramot fénymásolni, ezt én is elkövettem (scannelés + beillesztés), persze hivatkozással (ugye ő is hivatkozott Georgievre), szerintem ez nem gáz, miért kéne a diagramot átcímkézni, ha helyes?RajnaFénymásolt és fordítási hibát is vétett Schmittpolonicfénymásolt. 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀Amadeus91
Btw a különvéleményben igazán az a rész gáz, amelyből kiderül, hogy Schmitt berendelte a Sándor-palotába a bizottság elnökét és lediktálta neki a bizottság jelentésének "Következtetés" részét. Valamint az a megjegyzés, hogy a német mű fordítása sokkal kiérleltebb nyelvezetű - értsd: nem egy ember írta az egészet.
gdavid,
ne keverjük a rossz hivatkozást a másolásból-fordításból adódó lebukással. Az elsőnél van hivatkozás, amelynél valamilyen (formai) hibát vétesz. A hivatkozásnak jól körülírt, komoly szabályrendszere van, ilyen hibát könnyű elkövetni, a konzulens és/vagy az opponens az előminősítési eljárásban jelzi, javítod és minden rendben van. Itt viszont az történt, hogy az eredeti műből nem mindegyik táblázat lett átvéve, így az eredeti 10. táblázat Plaginál a 7. lett. A fordító viszont az eredeti szöveget fordította, ahol azt a mocskos kommunista táblázatot tizedikként emlegették. Senkinek fel nem tűnt, hogy a hét táblázatot tartalmazó "dolgozat" szövege (megfelelve az eredetinek) 10. táblázatot említ.
Bár most sokan emlegetik, hogy 92 előtt jellemzően így lehetett diplomához, kisdoktorihoz jutni, ez nem igaz. Akkor sem volt mindenki hülye, az ilyen hiba annyira árulkodó, hogy még mutyi esetén is kijavíttatják az íróval. Tök egyértelmű, hogy SP szólt, hogy kéne neki egy doktori, látott egy kib@szott vastag tanulmányt a NOB könyvtárában, két példány van belőle összesen, egy bolgár és egy francia nyelvű, a kutya nem olvasta Magyarországon. OK, fordíttasd le, köttesd be, két hónap alatt lezavarjuk. SP lelkesedésében még lefordíttatta a német faszi tanulmányának idevágó részét, és részéről a dolog le volt tudva. Kb. ennyi energiát fektetett be a bíráló bizottság is az egészbe. Most pedig a saját lustaságukat, balfaszságukat és korruptságukat az egész egyetemi-tudományos rendszer jellemzőjeként próbálják menteni.
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 14 éve
De még rosszul is hivatkozott rá, na ez a lol, vagy inkább muhaha!Hát nemtom mennyire gáz diagramot fénymásolni, ezt én is elkövettem (scannelés + beillesztés), persze hivatkozással (ugye ő is hivatkozott Georgievre), szerintem ez nem gáz, miért kéne a diagramot átcímkézni, ha helyes?RajnaFénymásolt és fordítási hibát is vétett Schmittpolonicfénymásolt. 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀Amadeus91
Ott voltam Szakmázgató születésénél :cool:
több mint 14 éve
Hát nemtom mennyire gáz diagramot fénymásolni, ezt én is elkövettem (scannelés + beillesztés), persze hivatkozással (ugye ő is hivatkozott Georgievre), szerintem ez nem gáz, miért kéne a diagramot átcímkézni, ha helyes?Fénymásolt és fordítási hibát is vétett Schmittpolonicfénymásolt. 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀Amadeus91
több mint 14 éve
Fénymásolt és fordítási hibát is vétett Schmittpolonicfénymásolt. 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀
több mint 14 éve
Fénymásolt és fordítási hibát is vétett Schmitt
Win Lose or Tie, We are Patriots fans till we die!
My favourite ring is the next one
több mint 14 éve
szerintem sem. Diktatúra.Holnap rendkívüli ülést tart a doktori tanács, kíváncsi vagyok, nekik lesz-e tökük.somoskovigNem lett könnyebb a helyzetük. Egyrészt érzékelhették az elmúlt 30 órában az emlegetett közvélemény nyomását. Másik oldalról viszont a két(?) kormányzó párt a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet és ezen felbátorodva Plagi a kiadott sajtónyilatkozatában már értelmezte a jelentést: szerinte ez volt a döntés, ő doktor.
Mátyás király okos leányának könnyebb feladatokat kellett megoldania.
Tippem: nem lesz tökük.tomi-tomi
hogy mondják németül, hogy kádban plagizál?
- Lében schmittel
😀 😀 😀 😀 😀 jaj de fáj ez a poén.
több mint 14 éve
Holnap rendkívüli ülést tart a doktori tanács, kíváncsi vagyok, nekik lesz-e tökük.somoskovigNem lett könnyebb a helyzetük. Egyrészt érzékelhették az elmúlt 30 órában az emlegetett közvélemény nyomását. Másik oldalról viszont a két(?) kormányzó párt a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet és ezen felbátorodva Plagi a kiadott sajtónyilatkozatában már értelmezte a jelentést: szerinte ez volt a döntés, ő doktor.
Mátyás király okos leányának könnyebb feladatokat kellett megoldania.
Tippem: nem lesz tökük.
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 14 éve
Holnap rendkívüli ülést tart a doktori tanács, kíváncsi vagyok, nekik lesz-e tökük.
több mint 14 éve
Én egyébként azt vártam, hogy azért húzzák ezzel a bizottságosdival, hogy találjanak valami utódot, de ezek szerint nem. Tényleg semmibe nem kerülne egy másik havert odaültetni.„ez a végkövetkeztetés számomra egyfajta elégtétel: akkor is igazam volt húsz évvel ezelőtt, mert az akkori körülményeknek és előírásoknak megfelelően írtam egy dolgozatot a legjobb tudásom szerint”Vigasztaljon a tudat, hogy ez az ügy újabb lapátnyi homokot emelt ki a Fidesz 2014-es sírgödréből.Dzsokijuing
Schmitt Pál elmondta: "egy pillanatig sem" gondolta, hogy le fog mondani, mivel szerinte nem azért választották a köztársaság elnökének, hogy húsz évvel ezelőtt milyen kisdoktorit írt, hanem „valószínű más egyéb kvalitások miatt”.
Ennek a faszinak azbeszt van a bőre helyén.zinedine5
több mint 14 éve
Az egyik showder klubban volt egy beszólás. Az ide szezon első adásában.Ismerjük Schmitt Pált?
.
.
.
A nemzet golyóstolla. . . 😂
Szánalmas ez az ember.
Win Lose or Tie, We are Patriots fans till we die!
My favourite ring is the next one
több mint 14 éve
http://vastagbor.blog.hu/2012/03/28/haverok_buli_kisdoktoriHaverok, buli, kisdoktori.
több mint 14 éve
„valószínű más egyéb kvalitások hiánya miatt”
"Itt?? ... Mindenki!"
több mint 14 éve
kell valaki a legalja posztra is. Schmitt megpályázta úgyfest.No de miért akar valaki úgy vonulni a történelembe, hogy: " a legújabb kori Magyarország legszánalmasabb köztársasági elnöke"?„ez a végkövetkeztetés számomra egyfajta elégtétel: akkor is igazam volt húsz évvel ezelőtt, mert az akkori körülményeknek és előírásoknak megfelelően írtam egy dolgozatot a legjobb tudásom szerint”Vigasztaljon a tudat, hogy ez az ügy újabb lapátnyi homokot emelt ki a Fidesz 2014-es sírgödréből.Dzsokijuing
Schmitt Pál elmondta: "egy pillanatig sem" gondolta, hogy le fog mondani, mivel szerinte nem azért választották a köztársaság elnökének, hogy húsz évvel ezelőtt milyen kisdoktorit írt, hanem „valószínű más egyéb kvalitások miatt”.
Ennek a faszinak azbeszt van a bőre helyén.zinedine5
Vagy mint régi királyaink (Vak Béla, Könyves Kálmán, Kalapos József) szeretne egy jelzőt majd a neve elé?kittli
több mint 14 éve
özt ajánlanám az Uraknak áttekintésileg Mödöfő és szadesz-történelemhttp://polizis.blog.hu/2010/01/21/lakitelektol_a_magyar_olajfaig
http://polizis.blog.hu/2010/01/14/letrejohet_e_valaha_igazi_liberalis_part_magyarorszagon

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 14 éve
No de miért akar valaki úgy vonulni a történelembe, hogy: " a legújabb kori Magyarország legszánalmasabb köztársasági elnöke"?„ez a végkövetkeztetés számomra egyfajta elégtétel: akkor is igazam volt húsz évvel ezelőtt, mert az akkori körülményeknek és előírásoknak megfelelően írtam egy dolgozatot a legjobb tudásom szerint”Vigasztaljon a tudat, hogy ez az ügy újabb lapátnyi homokot emelt ki a Fidesz 2014-es sírgödréből.Dzsokijuing
Schmitt Pál elmondta: "egy pillanatig sem" gondolta, hogy le fog mondani, mivel szerinte nem azért választották a köztársaság elnökének, hogy húsz évvel ezelőtt milyen kisdoktorit írt, hanem „valószínű más egyéb kvalitások miatt”.
Ennek a faszinak azbeszt van a bőre helyén.zinedine5
Vagy mint régi királyaink (Vak Béla, Könyves Kálmán, Kalapos József) szeretne egy jelzőt majd a neve elé?
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 14 éve
Alapvetően érthetetlen is, hogy ezt miért teszik, miért védik még a védhetetlent is? A saját Orbánt vallásszerűen szerető, hithű szavazóiknak mindegy mit mondanak, de annak az ötvenakárhány százalék bizonytalan szavazónak nem hinném, hogy tetszik ez.„ez a végkövetkeztetés számomra egyfajta elégtétel: akkor is igazam volt húsz évvel ezelőtt, mert az akkori körülményeknek és előírásoknak megfelelően írtam egy dolgozatot a legjobb tudásom szerint”Vigasztaljon a tudat, hogy ez az ügy újabb lapátnyi homokot emelt ki a Fidesz 2014-es sírgödréből.Dzsokijuing
Schmitt Pál elmondta: "egy pillanatig sem" gondolta, hogy le fog mondani, mivel szerinte nem azért választották a köztársaság elnökének, hogy húsz évvel ezelőtt milyen kisdoktorit írt, hanem „valószínű más egyéb kvalitások miatt”.
Ennek a faszinak azbeszt van a bőre helyén.zinedine5
több mint 14 éve
„ez a végkövetkeztetés számomra egyfajta elégtétel: akkor is igazam volt húsz évvel ezelőtt, mert az akkori körülményeknek és előírásoknak megfelelően írtam egy dolgozatot a legjobb tudásom szerint”Vigasztaljon a tudat, hogy ez az ügy újabb lapátnyi homokot emelt ki a Fidesz 2014-es sírgödréből.
Schmitt Pál elmondta: "egy pillanatig sem" gondolta, hogy le fog mondani, mivel szerinte nem azért választották a köztársaság elnökének, hogy húsz évvel ezelőtt milyen kisdoktorit írt, hanem „valószínű más egyéb kvalitások miatt”.
Ennek a faszinak azbeszt van a bőre helyén.zinedine5
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 14 éve
„ez a végkövetkeztetés számomra egyfajta elégtétel: akkor is igazam volt húsz évvel ezelőtt, mert az akkori körülményeknek és előírásoknak megfelelően írtam egy dolgozatot a legjobb tudásom szerint”Schmitt Pál elmondta: "egy pillanatig sem" gondolta, hogy le fog mondani, mivel szerinte nem azért választották a köztársaság elnökének, hogy húsz évvel ezelőtt milyen kisdoktorit írt, hanem „valószínű más egyéb kvalitások miatt”.
Ennek a faszinak azbeszt van a bőre helyén.
több mint 14 éve
ata, én másképp emlékszem. 89-90-ben az SZDSZ mellett a FIDESZ volt a legantikommunistább. Csurka csak 91-ben kezdett el parádézni, amikor egyértelművé vált, hogy számára nem osztottak lapot, s hát persze a zsidók és a kommunisták, számára szerencsés esetben a zsidó kommunisták tették ezt vele.tomi-tomiCsurka halálakor valamelyik oldalon benyomtak egy 1990 tavaszán készült Napkeltét... Annál a produkciónál nem lehet antikommunistább dumát nyomni. Most az más kérdés, hogy ez a fajta szöveg összességében mennyit oldódott az akkor többszólamú MDF-ben, ahogy néha most is nehéz elhinni, hogy Navracsics és Kövér ugyanazon párt tagjai
több mint 14 éve
Rajna!Ez az alaphelyzet. (A jól-t azt mondjuk kivenném a mondatból.)
Schmittnek mennie kell, és nem azért, mert a doktorija nélkül kevésbé jól tudná végezni a munkáját.
atapapa
több mint 14 éve
Tudom, Fodor (az SZDSZ) indoklására írtam. Bocs, ha félreérthető volt.Jesszusom, az MSZP-t fogom védeni! Nem, inkább annak a koalíciónak a szükségszerűségét támadom.???
Azt a Hornt kellett legitimálni, aki 94 környékén az egyetlen veszélyes kihívója lehetett volna Kohl-nak a kancellár választáson? 😊 😀
Szerinted?!tomi-tomi
Nem volt értékítélet a válaszomban... sem arra, amit Fodor írt, sem arra, amit te (az aláhúzás csak annak a résznek a kiemelése volt, amire a válasz leginkább vonatkozott).
Fodor indoklását keresem, egyelőre nincs meg.Gogo
Ne keresd, szerintem majd mindenki emlékszik rá. Esetleg, ha mondott valami újat is mellé.
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 14 éve
Az SZDSZ 94-es koalíciójának egyetlen reális indoka az lehetett, hogy a boosterek annyi pénzt betoltak a Szadi kampányába, hogy viszont akarták látni a pénzüket. Az 54% (ekkora volt az MSZP parlamenti mandátumaránya) mellé bemenni díszletnek? Ennek semmilyen racionális indoka nem volt. Azóta is egyedül a KDNP ment be a kétharmados Fidesz mellé egyenrangú szövetségesnek 😀
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)