Soccer

41 feliratkozó

12 hónapja
NB2 New England Patriots 27 468 — nabege2@yahoo.com
MU gól
pont vendégségben voltunk és le lettem hurrogva, mert én ugye nem focizom ellenben unokaöcséim mind, de az volt a véleményem, hogy ez full szabálytalan volt, mert az első védő takarta a kilátást, a második akadályozta a kapust
igaz azt is megjegyeztük, hogy régen ilyenkor A: kapusnak már eleve tekintélye van, B: vannak ám védők is, jéghokiban ha egy csatár nem lehet 1 mp-nél tovább a kapus előtt, mert jönnek a bekkek és megölik
12 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 221 — The Mathematician
Kodansha-Blue Lock reklámot jó látni


Eddig működik, amit RvN kitalált, védekezésben klasszik 4-4-2-re váltanak, ahol a szélsők fegyelmezetten visszazárnak, hogy ne legyen a szélén létszámfölény, amiből mögéjük kerülnek.
empty taxi
háát, eddig inkább a szokásos kihagyunk mindent van sztem
de nem védekeznemk annyira fosul

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
12 hónapja
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 081 — Lájkold a zsűrit!
Eddig működik, amit RvN kitalált, védekezésben klasszik 4-4-2-re váltanak, ahol a szélsők fegyelmezetten visszazárnak, hogy ne legyen a szélén létszámfölény, amiből mögéjük kerülnek.


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
12 hónapja
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 119 — "Montoya por favor!"
Eddig egy igazi ajándék ez a Boxing Day, bár ilyenkor lő 3-at idén a Pool
Heisman nádor
Meg holnap Szmodics 3-at xdd
zacknorb
Nem igaz. 1-0-ra kapunk ki holnap védelem ott van 😉
Saka nélkül teljesen off, mákolnak egy gólt és vége

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
12 hónapja
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 20 886 — Kinek mit intézett a kormánya
Eddig egy igazi ajándék ez a Boxing Day, bár ilyenkor lő 3-at idén a Pool
Heisman nádor
Meg holnap Szmodics 3-at xdd

Poloska vagyok.
12 hónapja
Nomac New England Patriots 4 144 — balazs.t85@gmail.com
Gondoltam a gól után megteszem a Pool-t, 1,27-ról felment 1,28-ra az odds 😀
12 hónapja
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 119 — "Montoya por favor!"
Eddig egy igazi ajándék ez a Boxing Day, bár ilyenkor lő 3-at idén a Pool

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
12 hónapja
Mikey Cincinnati Bengals 20 577
Mióta nincs Konaté, nyakaljuk a gólokat mintha jól esne.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
12 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 221 — The Mathematician
nyilván ...

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
12 hónapja
Mikey Cincinnati Bengals 20 577
Two changes for the hosts, who bring Curtis Jones and Darwin Nunez into their forward ranks. Dominik Szoboszlai and Luis Diaz are both dropped to the bench.
Negritis, a vajda
A lottón bezzeg nem így találom el a számokat.


Nagyon furcsa van Nistelrooyt a kispadon látni.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
12 hónapja
manuszka86 New England Patriots 2 453 — Patriots fan
Hojlund szerintem Watkins szintet se fog PL-ben elérni. Neki a Serie A és a Bundesliga feküdne. Bruno, Casemiro, Eriksen, Antony, Rashford pénze felszabadulna, akkor lenne mozgásterünk. Kell a támadó részre 2 játékos Amad mellé. PLusz a védelem közepére valaki Maguire helyett.
Toto21
De Ligt középre jó, baloldali szárnyvédő jobban prioritás mert Dalot totálisan nulla. Csatár meg előre kell minimum két ember,de még Ugarte mellé is jöhetne valaki

12 hónapja
Toto21 Chicago Bears 7 449
Brunot tényleg el kell engedni. Szerintem már nem ég benne a tűz.

Hojlund, hát nem tudom. Szerintem egy Atalanta szint. Sose fog top 5-10-es csatár lenni. Kis csapatok ellen a Serie A-ban meg tud élni
Toto21
Bruno most megint jól kikúrt a csapattal az ügyes piros lapjával, szerintem ő se passzol az Amorim féle fociba,ahogy ebben a keretben nagyon sokan nem. Hojlund soha nem lesz top csatár,de egy Watkins szintet tudna hozni. Pénz meg jó csatárra úgy sem lesz😃
Én azt várom titkon hogy az utánpótlásból tétmeccsen látom focizni Chido-Obi Martint, mert ő top csatár lehet simán
manuszka86
hát igen, ezért kellett volna már nyáron a csere. DE csatár nélkül nem tudsz nyerni. Hojlund szerintem Watkins szintet se fog PL-ben elérni. Neki a Serie A és a Bundesliga feküdne. Bruno, Casemiro, Eriksen, Antony, Rashford pénze felszabadulna, akkor lenne mozgásterünk. Kell a támadó részre 2 játékos Amad mellé. PLusz a védelem közepére valaki Maguire helyett.
12 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 221 — The Mathematician
Two changes for the hosts, who bring Curtis Jones and Darwin Nunez into their forward ranks. Dominik Szoboszlai and Luis Diaz are both dropped to the bench.

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
12 hónapja
manuszka86 New England Patriots 2 453 — Patriots fan
Brunot tényleg el kell engedni. Szerintem már nem ég benne a tűz.

Hojlund, hát nem tudom. Szerintem egy Atalanta szint. Sose fog top 5-10-es csatár lenni. Kis csapatok ellen a Serie A-ban meg tud élni
Toto21
Bruno most megint jól kikúrt a csapattal az ügyes piros lapjával, szerintem ő se passzol az Amorim féle fociba,ahogy ebben a keretben nagyon sokan nem. Hojlund soha nem lesz top csatár,de egy Watkins szintet tudna hozni. Pénz meg jó csatárra úgy sem lesz😃
Én azt várom titkon hogy az utánpótlásból tétmeccsen látom focizni Chido-Obi Martint, mert ő top csatár lehet simán

12 hónapja
Duff Seattle Seahawks 3 374
Legalabb jovore tobb idom lesz, mert nem kell hetkozben meccset neznem. Mivel se a spurs, se a united nem jut be az intertoto kupaba se, az hotziher.
12 hónapja
Toto21 Chicago Bears 7 449
Brunot tényleg el kell engedni. Szerintem már nem ég benne a tűz.

Hojlund, hát nem tudom. Szerintem egy Atalanta szint. Sose fog top 5-10-es csatár lenni. Kis csapatok ellen a Serie A-ban meg tud élni
12 hónapja
Mikey Cincinnati Bengals 20 577
Jó az időjárás az Anfielden, alig látni a pálya túloldalát a ködtől.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
12 hónapja
manuszka86 New England Patriots 2 453 — Patriots fan
Hojlundban van szerintem potenciál,viszont akárhányszor beindul az üresbe,marhára nem érkezik a laszti. Amorim féle Sportingban ő is szép számokat hozna. Manchesteri középpálya élettelen

12 hónapja
Matthew99 New Orleans Saints 10 106 — Invisible man
Ha ezt megadják az precedens értékű. Ezentúl hülye aki nem fogja közre a kapust, hogy ne tudjon semerre mozdulni.
Matthew99
Mondjuk tényleg vicc hogy először el kell lökni az egyik támadót hogy egyáltalán meg tudjon mozdulni a kapus. Ettől függetlenül hogy kb ez a legerősebb 11 amit pályára lehet küldeni,de ez egy fos csapat. Már lassan azt is elfelejtem mikor tudott a csapatom focizni😂
manuszka86
Persze, ez egy másik probléma az MU-val, de ettől még nem tudnak ezen a meccsen se mit kezdeni velük. Elöl alig van elképzelés meg normális csatár. Onana pedig tényleg nem az a kapus akire gondoltak, dd az hogy először löknie kell az ellent aztán hátra se tud lépni a másiktól az szerintem nonszensz. Ráadásul vissza is nézik és még így se találnak kivetni valót. Én egyik végletet se szeretem, tehát nem mondom hogy ne legyen senki az ötösön belül, de a feltartás mezőnyben is szabálytalan.


A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
12 hónapja
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 20 886 — Kinek mit intézett a kormánya
Nagyon veszélyes ez az irány szerintem, és alighanem exportálódni fog más bajnokságokba is.
Hungarian Bill
Míg a mondat első felével egyetértek, a második felével nagyon nem. Szerintem nem fog ez elterjedni, és ez akár BL-ben néha hátrány is lehet az angol csapatoknak, ha ilyen gólokat ott nem ad meg egy holland/francia/lengyel spori

Poloska vagyok.
12 hónapja
manuszka86 New England Patriots 2 453 — Patriots fan
Ha ezt megadják az precedens értékű. Ezentúl hülye aki nem fogja közre a kapust, hogy ne tudjon semerre mozdulni.
Matthew99
Mondjuk tényleg vicc hogy először el kell lökni az egyik támadót hogy egyáltalán meg tudjon mozdulni a kapus. Ettől függetlenül hogy kb ez a legerősebb 11 amit pályára lehet küldeni,de ez egy fos csapat. Már lassan azt is elfelejtem mikor tudott a csapatom focizni😂

Szerkesztette: manuszka86

12 hónapja
Hungarian Bill Buffalo Bills 1 671
Onana egy bohóc, és az egyik legtúlértékeltebb kapus evör, (emellé még a MU sem a szívem csücske), de nevetségesnek tartom ezt a főleg a PL-ben elterjedő trendet, hogy a kapust semmilyen tekintetben nem védik a bírók az ötösön belül. Innentől fogva majd potyognak a szögletgólok, mert a kapust satuba fogják. Nagyon veszélyes ez az irány szerintem, és alighanem exportálódni fog más bajnokságokba is.
12 hónapja
slowmotion Dallas Cowboys 26 932 — Cowboys fan
Nektek rémlik valaha ekkora összeesés mint, amit a City mutat az utóbbi 9 meccsen?

Tehát olyan, hogy egy évek óta domináns csapat, ami nem adta el a legjobbjait és a szezont is ugyanúgy kezdi, mint az elmúlt években ennyire a földbe áll.
Jughead
Liverpool, '19-20.
Megsérült Gomez, Van Dijk, Thiago a szeptemberi válogatott szünet két oldalán. Ettől még jöttek az eredmények. Aztán Palack-Pool 0:7 minden IS beakadt - és aztán elkezdett nem dobni a gép.
slowmotion
Nathaniel Phillips volt akkor édes istenem, meg Ozan Kabak kellett vésztervként télen.
zacknorb
Meg Rizsa. Legendary Animals.
12 hónapja
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 20 886 — Kinek mit intézett a kormánya
Nektek rémlik valaha ekkora összeesés mint, amit a City mutat az utóbbi 9 meccsen?

Tehát olyan, hogy egy évek óta domináns csapat, ami nem adta el a legjobbjait és a szezont is ugyanúgy kezdi, mint az elmúlt években ennyire a földbe áll.
Jughead
Liverpool, '19-20.
Megsérült Gomez, Van Dijk, Thiago a szeptemberi válogatott szünet két oldalán. Ettől még jöttek az eredmények. Aztán Palack-Pool 0:7 minden IS beakadt - és aztán elkezdett nem dobni a gép.
slowmotion
Nathaniel Phillips volt akkor édes istenem, meg Ozan Kabak kellett vésztervként télen.

Poloska vagyok.
12 hónapja
Nomac New England Patriots 4 144 — balazs.t85@gmail.com
Vicc számomra, ketten fogják közre a kapust, semmi esélye nem volt védeni...