Soccer

40 feliratkozó

több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals Boise State Broncos 22 321
Bradley és Quansah, azaz két 20-21 éves srác a védelemben. Olyanok akik tavaly még közel se voltak a felnőtt csapathoz most a legnagyobb rangadón kezdők. 😕
alatriste
De jó, hogy Klopp a menedzser és nem te!
Mikey
?
alatriste
Miért szerinted jobb ha lenne ha te lennél a manager és nem Klopp? Nah látod, hogy igaza van.
Sixo
Nem is tudom honnan jön az összehasonlítás azért ment a kérdőjel
alatriste
szomorú smileyt tettél egy mondat végére ahol két olyan fiatal kezdetését kérdőjelezed meg akik teljesen megérdemelten vannak ott ahol
Negritis, a vajda
Nem az ő minőségük miatt ha valaki ismeri a csapatot (azt h én kinek szurkolok talán ezt érezheti). A baj, hogy 2 amúgy sérült miatt vannak a kezdőben.
Mert ha A-A keretek állnának ki, akkor Becker, TAA, Konaté és Salah is ott lenne a kezdőben. De még Jones is talán. Nyilván nagyon jók a fiatalok de 5 kezdőben játszó játékos nincs ott. Ebből 3 világklasszis.
alatriste
nem vagyok benne biztos hogy Jones kezdene alapesetben, de Endo helyén lehet
viszont Bradleynél nekem nagyobb gond Gomez kezdése
Negritis, a vajda
Pedig Gomez kurva jól játszik már egy ideje.
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 62 005 — The Mathematician

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
alatriste Atlanta Falcons 12 037 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.

Liverpool Fc
több mint 2 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 42 260 — LIGHTS OUT!
Én adnám. Ilyen anyagi helyzetben nincs jobb opciód. Inkább menjen 4 másik?
 www.nemzetisport.hu/spanyol-labdarugas/2024/03/barcelona-a-psg-200-millio-euros-ajanlatot-tett-yamalert-megvan-a-valasz-is

több mint 2 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 850 — "Montoya por favor!"
Elképesztően csalódást keltő hogy Emptyhad szintet tol pár szurkoló a mikrofonhoz közel, és amint nincs a Poolnál a labda csak fütyülni tud.

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 2 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 582 — beers & Packers
Faszom Budafok, utálom a focit...
Szokol
nézzél normális meccseket, ne ilyen szarokat 😀
shagi0206
Már javában megy a Vasas-Ajka:
 www.youtube.com/watch?v=JUS-pJpRcNE
Kár lenne kihagyni.
több mint 2 éve
Sebii Seattle Seahawks Oregon Ducks 4 182
Faszom Budafok, utálom a focit...
Szokol
Ki akartam menni a meccsre, de az influenza közbeszólt. Lehet nem is baj. 😀
több mint 2 éve
Szokol Pittsburgh Steelers 7 514 — Steelers fan
Faszom Budafok, utálom a focit...
Szokol
nézzél normális meccseket, ne ilyen szarokat 😀
shagi0206
Próbáltam, de tegnap sem értünk ki a Kemecse-Csenger meccsre...
több mint 2 éve
shagi0206 Arizona Cardinals LSU Tigers 14 745
Faszom Budafok, utálom a focit...
Szokol
nézzél normális meccseket, ne ilyen szarokat 😀
több mint 2 éve
shagi0206 Arizona Cardinals LSU Tigers 14 745
Harvey eddig meglepően jó
több mint 2 éve
Szokol Pittsburgh Steelers 7 514 — Steelers fan
Faszom Budafok, utálom a focit...
több mint 2 éve
davemayer Chicago Bears 15 839 — "Grammar maci"
Ezt az nb3as vedekezést 🤣

Na hajrá Szobo, lőjj egyet és meg is van a btts

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 2 éve
ozibozi New York Giants 22 728
Ilyen kispályás balek gólt kapni basszus
több mint 2 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 701 — WHO DAT!!!!
De szar gól...

több mint 2 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 24 373
ez nagyon okos volt...
több mint 2 éve
shagi0206 Arizona Cardinals LSU Tigers 14 745
Hát látszik, h Nunez nem védő...
több mint 2 éve
shagi0206 Arizona Cardinals LSU Tigers 14 745
Gomez nemtom meddig fogja bírni
Negritis, a vajda
úgy érzem az döntő faktor is lehet a meccsen. 2. félidőben tuti bejön majd Robertson
több mint 2 éve
Coolearie San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 5 474 — . . .
Jól nyom a Pool.
több mint 2 éve
shagi0206 Arizona Cardinals LSU Tigers 14 745
Eddig jó a meccs, több dolog történt mint a Spurs-Villán pedig ott volt 4 gól
Heisman nádor
nem a gólok mennyiségétől függ, hogy jó-e 1-1 meccs. Főleg ha egyoldalú
több mint 2 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 850 — "Montoya por favor!"
Eddig jó a meccs, több dolog történt mint a Spurs-Villán pedig ott volt 4 gól

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 62 005 — The Mathematician
Gomez nemtom meddig fogja bírni

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 42 260 — LIGHTS OUT!
Bradley és Quansah, azaz két 20-21 éves srác a védelemben. Olyanok akik tavaly még közel se voltak a felnőtt csapathoz most a legnagyobb rangadón kezdők. 😕
alatriste
De jó, hogy Klopp a menedzser és nem te!
Mikey
?
alatriste
Miért szerinted jobb ha lenne ha te lennél a manager és nem Klopp? Nah látod, hogy igaza van.
Sixo
Nem is tudom honnan jön az összehasonlítás azért ment a kérdőjel
alatriste
Külsőre meglehetősen hasonlítasz rá.

több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 62 005 — The Mathematician
Érdekes kezdővel áll fel a Pool.
shagi0206
XI: Kelleher, Bradley, Van Dijk, Quansah, Gomez, Endo, Mac Allister, Szoboszlai, Elliott, Nunez, Diaz
Subs: Adrian, Salah, Gakpo, Tsimikas, Robertson, Clark, McConnell, Nallo, Koumas

Elliot az utóbbi hetetkben a csatársorban van, ahol nem túl jó de inkább ő mint Gakpo
Tsimi-Robbo sérülésből jön vissza így Gomez van helyettük