NCAA eredménykövetés - 1 aktív topik
CFB követő 2024
3 036
62
01:40 COTTON BOWL, Ohio State vs Texas - ARENA4
Soccer
41 feliratkozó
több mint 13 éve
Azért ez az irigység duma is kezd uncsi lenni. A meccset nem a helyzetek száma alapján döntik el, és Iványi nélkül nem nagyon rúgtak volna gólt. Sokkal jobb volt a Vidi ez tény, de ez önmagában nem lett volna elég. Gosztonyi egynémely megmozdulása, -Vaskót és Eleket nem is említem- is megért volna egy sárgát. Azért mert Alves nekirohant Vlaszáknak, hát szóval.... Az első gólnál akkorát lökött a védőn, hogy letarolt egy másikat. Ha nem Vidis szemüveg van rajtad akkor Te is látnád. Nem mondom hogy nem érdemelte meg a győzelmet a Fehérvár, hiszen jóval jobb csapat, de hogy hogyan nyer az nem mindegy. És most csak erről a meccsről beszéltem.apeszosAkkor irigység kihúzva. Láttam hogy lökött Alves, de nem látványosan és mint mondtam Alvest egész meccsen rángatták, akadályozták, a keresztező játékos pedig átesett rajta mert nem tudta kikerülni és nem ő döntötte fel. Ilyen van a PL-ben is, ott engedik? Vaskót nem kell bemutatni, nem a kedvencem. Azt is elmondtam hogy a ZTE amint tehette "taktikai" faltokkal torolta meg a játékunkat. Fizikálisan játszunk, elismerem, de ha kell engedjék a kemény játékot mindenhol(nem a hollnad karate stílust)
A piros mégegyszer: egy jó csibész csatár ezt csinálja, Dombi állandóan dobálja magát, be is fújják neki. Alves elvitta a labdát, Vlaszák állt és meg_sem_kísérelte legalább eldobni magát. Messinél ugyanez a zseni kategóriába esne :rolleyes:
Én meg azt mondom idő kérdése volt mikor találunk be, a fél Zete védelem sárgás volt és nem bírtak volna védekezni 90 percig. De tudom, csalás, hátszél, Orbán.
http://www.youtube.com/watch?v=qadEXFof4ng
több mint 13 éve
Azért ez az irigység duma is kezd uncsi lenni. A meccset nem a helyzetek száma alapján döntik el, és Iványi nélkül nem nagyon rúgtak volna gólt. Sokkal jobb volt a Vidi ez tény, de ez önmagában nem lett volna elég. Gosztonyi egynémely megmozdulása, -Vaskót és Eleket nem is említem- is megért volna egy sárgát. Azért mert Alves nekirohant Vlaszáknak, hát szóval.... Az első gólnál akkorát lökött a védőn, hogy letarolt egy másikat. Ha nem Vidis szemüveg van rajtad akkor Te is látnád. Nem mondom hogy nem érdemelte meg a győzelmet a Fehérvár, hiszen jóval jobb csapat, de hogy hogyan nyer az nem mindegy. És most csak erről a meccsről beszéltem.
több mint 13 éve
JC és Divat, szerintem váltsatok zöldségest... 😂 Senki nem tiltotta meg a Zetének hogy támadjon. Amikor meg mi támadtunk jól felrúgták a játékosunk. Meg ugye egyik sárga sem volt jogtalan nekik, csúnya rossz Iványi. Vlaszáknak meg múltkor is volt egy ilyenje, azt is Orbán intézte el tuti. Labdára nem ment az biztos, jogos piros.
Gondolom az meg valahogy elkerülte a figyelmeteket hogy Alvest egész végig rángatták, lökdösték meccs alatt, egyszer elengedte Iványi gól is lett. Nem is mi dolgoztunk ki ezer helyzetet. A nézőszámon lovagolni ismét ősi román szokás, péntek volt, szombaton meg lett volna a 6000, de 4500 sem kevés a többi csapathoz képest. Remélem Szakály sérülésénél is röhögtetek ti buzernyákok. Vergődjetek a piti rosszindulatban és irigységben.
több mint 13 éve
Tavaly egyenlő mércével harcban álltak a bajnoki címért. Akármennyi sarat dobálhattok rájuk, attól most ők a legjobbak Magyarországon. Tavaly is megérdemelték volna a győzelmet, annyira amennyire a Debrecen is.Neki elég ha kiül a VIP páholyba, és mindenki tudja a dolgát... 😛 Büntetni meg ott van Csányi... 😀 😀 😀
A politikát meg jobb is, h nem kevered ide, mert Orbán nem járja álruhában az országot megbüntetni azokat akik nem juttatják igazságtalan előnyhöz a Vidit...Black_Adder
több mint 13 éve
Akármilyen szar a focink, csak egy csapat létezik: Ferencváros. Aki mást mond, az nem magyar és hazudik 😊 😀 😛a MEGTISZTULÁS már elkezdődött!!! és reméljük minden a helyére fog kerülni, és indulhatunk a 29.ért. holnap pedig győzni kell a balatonpartiaknál!
Egyébként meg, eltekintve a ritka bunkó, paraszt szurkolóktól, az FTC sokkal jobb sorsra érdemes csapat...JC6
|
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Akármilyen szar a focink, csak egy csapat létezik: Ferencváros. Aki mást mond, az nem magyar és hazudik 😊 😀 😛Egyébként meg, eltekintve a ritka bunkó, paraszt szurkolóktól, az FTC sokkal jobb sorsra érdemes csapat...
több mint 13 éve
Divat divat 😛 😛 😛 szidni a bírókat mi meg most Orbánékat mert ők vannak hatalmon? Nálam akkor is a Fradi a bajnok és mindenki másnál csak még a többiek nem tudják 😊 Amúgy tényleg jó gratula2 éve Fehérvárnak van a legjobb kerete, mégis mindig el balfaszkodják a bajnoki címet...és hiába van egymás utána csomó ziccerük, ha elbasszák, és olyanból szereznek gólt/gólokat ami előtt egyértelmű szabálytalanság történik(biztos, h volt amikor ellenük is tévedtek a bírók, de ezek nélkül is simán hozniuk kéne ezeket meccseket/bajnokságot)...meg azért páran fehérváriaktól is csatlakoznak a Dragóner,Rajczi,Kabát könyökös brigádhoz, csak vmiért ezeket se veszik észre...de ez se baj mert ismét FIESZTA volt 3000!!! ember előtt!Ők a legjobbak? Nem tudom..Lehet, hogy ahhoz még mindig kevesek, hogy a nemzetközi porondon bármiféle komolyabb eredményt érjenek el, de itthon jelenleg szerintem sincs náluk jobb csapat. Őket már senki sem fogja utolérni az NB1-ben, bár ez már régóta nyilvánvaló.vassadi
Az a lényeg, hogy EU-ban szerintem most sem jutnak sokáig...JC6
Iványi nemhiába szerepel az első helyen a régóta készülő tablón:
😊Divat
több mint 13 éve
Divat! Ez hatalmas, el is mentem 😊JC6nem láttad még? 😊 pedig már tavaly elkezdték csinálni, de akkor még nem lett aktuális, idén talán az lesz és akkor elég lesz csak évszámot updatelni, de lehet h addig még 1-2 új "játékos" is felkerül rá.
|
több mint 13 éve
Divat! Ez hatalmas, el is mentem 😊JC6Egy képtől amin egy csomó férfi van? 😐
😂
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Divat! Ez hatalmas, el is mentem 😊
több mint 13 éve
2 éve Fehérvárnak van a legjobb kerete, mégis mindig el balfaszkodják a bajnoki címet...és hiába van egymás utána csomó ziccerük, ha elbasszák, és olyanból szereznek gólt/gólokat ami előtt egyértelmű szabálytalanság történik(biztos, h volt amikor ellenük is tévedtek a bírók, de ezek nélkül is simán hozniuk kéne ezeket meccseket/bajnokságot)...meg azért páran fehérváriaktól is csatlakoznak a Dragóner,Rajczi,Kabát könyökös brigádhoz, csak vmiért ezeket se veszik észre...de ez se baj mert ismét FIESZTA volt 3000!!! ember előtt!Ők a legjobbak? Nem tudom..Lehet, hogy ahhoz még mindig kevesek, hogy a nemzetközi porondon bármiféle komolyabb eredményt érjenek el, de itthon jelenleg szerintem sincs náluk jobb csapat. Őket már senki sem fogja utolérni az NB1-ben, bár ez már régóta nyilvánvaló.vassadi
Az a lényeg, hogy EU-ban szerintem most sem jutnak sokáig...JC6
Iványi nemhiába szerepel az első helyen a régóta készülő tablón:
😊
|
több mint 13 éve
Tavaly egyenlő mércével harcban álltak a bajnoki címért. Akármennyi sarat dobálhattok rájuk, attól most ők a legjobbak Magyarországon. Tavaly is megérdemelték volna a győzelmet, annyira amennyire a Debrecen is. A politikát meg jobb is, h nem kevered ide, mert Orbán nem járja álruhában az országot megbüntetni azokat akik nem juttatják igazságtalan előnyhöz a Vidit...
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Igen, már tavaly nyár óta 😀Ők a legjobbak? Nem tudom..Lehet, hogy ahhoz még mindig kevesek, hogy a nemzetközi porondon bármiféle komolyabb eredményt érjenek el, de itthon jelenleg szerintem sincs náluk jobb csapat. Őket már senki sem fogja utolérni az NB1-ben, bár ez már régóta nyilvánvaló.vassadi
Az a lényeg, hogy EU-ban szerintem most sem jutnak sokáig...JC6
Én nem akarok fideszezni (nem is érdemes), semmi keresnivalója a politikának a fociban, de könyörgöm, legyen már egyenlő mérce...
több mint 13 éve
vassadi
15 626
Ők a legjobbak? Nem tudom..Lehet, hogy ahhoz még mindig kevesek, hogy a nemzetközi porondon bármiféle komolyabb eredményt érjenek el, de itthon jelenleg szerintem sincs náluk jobb csapat. Őket már senki sem fogja utolérni az NB1-ben, bár ez már régóta nyilvánvaló.
Az a lényeg, hogy EU-ban szerintem most sem jutnak sokáig...JC6
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Ők a legjobbak? Nem tudom..Az a lényeg, hogy EU-ban szerintem most sem jutnak sokáig...
több mint 13 éve
Mondjon bárki bármit, ma biztos, hogy csalással nyer a Videoton. Eszméletlen nagy csalással.Szégyen nem szégyen, ők a legjobbak. A többi csapat még ennél is szarabb...
Leszarom, hogy többet támadnak, de azért nem jár pont.... Gusztustalan az egész. Ha változást akarnak a magyar fociban, kezdjék itt!!!
1. gól: Alves fellöki az emberét...nem egyszerűen, majd a másodiknál nekiszalad Vlaszáknak és repül egy nagyot...
Knézy meg a legnagyobb szégyen...
szerk: és az mindent elmond a magyar fociról, hogy egy szerencsétlen, nagyképű, alibi focista, mint Sándor Gy., irányító a Vidiben...JC6
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Mondjon bárki bármit, ma biztos, hogy csalással nyer a Videoton. Eszméletlen nagy csalással.Leszarom, hogy többet támadnak, de azért nem jár pont.... Gusztustalan az egész. Ha változást akarnak a magyar fociban, kezdjék itt!!!
1. gól: Alves fellöki az emberét...nem egyszerűen, majd a másodiknál nekiszalad Vlaszáknak és repül egy nagyot...
Knézy meg a legnagyobb szégyen...
szerk: és az mindent elmond a magyar fociról, hogy egy szerencsétlen, nagyképű, alibi focista, mint Sándor Gy., irányító a Vidiben...
több mint 13 éve
Münchenben nem volt ennyire "törékeny"....."A Manchester United vezetősége újabb 1 évvel meghosszabbítaná Owen Hargreaves szerződését, hogy a futballista megmenthesse karrierjét sorozatos sérülései után. Az angol középpályás térdproblémái miatt az elmúlt 2 évben mindössze 2 mérkőzésen lépett pályára."Hargreaves bazeg...
Nem egy Madrid...tüsi91
Elit középpályás lenne simán, ha nem törné el mindenét még a fűszállal való találkozásnál is.
Bár nem értem, mit szarakodnak vele, most tért vissza, most meg hátsérülést szedett össze. NFL-ben lenne a helye. 😀Stez
több mint 13 éve
Ebben a plusz egy évben jó esetben játszani fog még 10 meccset, többet nem nézek ki belőle.Vádli az a hát, de ides mindegy. Vélhetően sohasem fog futballozni majd elit szinten, legalábbis csekély rá az esély. A klub meg nem akart kib*szni vele, hogy nem újít kontraktust és kvázi utcára teszi. Nekem szimpatikus döntés.tüsi91"A Manchester United vezetősége újabb 1 évvel meghosszabbítaná Owen Hargreaves szerződését, hogy a futballista megmenthesse karrierjét sorozatos sérülései után. Az angol középpályás térdproblémái miatt az elmúlt 2 évben mindössze 2 mérkőzésen lépett pályára."Hargreaves bazeg...
Nem egy Madrid...tüsi91
Elit középpályás lenne simán, ha nem törné el mindenét még a fűszállal való találkozásnál is.
Bár nem értem, mit szarakodnak vele, most tért vissza, most meg hátsérülést szedett össze. NFL-ben lenne a helye. 😀Stez
több mint 13 éve
tüsi91
11 023
Vádli az a hát, de ides mindegy. Vélhetően sohasem fog futballozni majd elit szinten, legalábbis csekély rá az esély. A klub meg nem akart kib*szni vele, hogy nem újít kontraktust és kvázi utcára teszi. Nekem szimpatikus döntés."A Manchester United vezetősége újabb 1 évvel meghosszabbítaná Owen Hargreaves szerződését, hogy a futballista megmenthesse karrierjét sorozatos sérülései után. Az angol középpályás térdproblémái miatt az elmúlt 2 évben mindössze 2 mérkőzésen lépett pályára."Hargreaves bazeg...
Nem egy Madrid...tüsi91
Elit középpályás lenne simán, ha nem törné el mindenét még a fűszállal való találkozásnál is.
Bár nem értem, mit szarakodnak vele, most tért vissza, most meg hátsérülést szedett össze. NFL-ben lenne a helye. 😀Stez
több mint 13 éve
"A Manchester United vezetősége újabb 1 évvel meghosszabbítaná Owen Hargreaves szerződését, hogy a futballista megmenthesse karrierjét sorozatos sérülései után. Az angol középpályás térdproblémái miatt az elmúlt 2 évben mindössze 2 mérkőzésen lépett pályára."Hargreaves bazeg...
Nem egy Madrid...tüsi91
Elit középpályás lenne simán, ha nem törné el mindenét még a fűszállal való találkozásnál is.
Bár nem értem, mit szarakodnak vele, most tért vissza, most meg hátsérülést szedett össze. NFL-ben lenne a helye. 😀
több mint 13 éve
tüsi91
11 023
"A Manchester United vezetősége újabb 1 évvel meghosszabbítaná Owen Hargreaves szerződését, hogy a futballista megmenthesse karrierjét sorozatos sérülései után. Az angol középpályás térdproblémái miatt az elmúlt 2 évben mindössze 2 mérkőzésen lépett pályára."Nem egy Madrid...
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Benfica tényleg vért ivott vagy nemtudom...JayBÉn mondtam...
több mint 13 éve
JéBé
7 091
Benfica tényleg vért ivott vagy nemtudom...