Tenisz
15 feliratkozó
44 perce
Valamennyire kérdéses volt eddig hogy a BIG3 korszak még nem zárult le teljesen az ma megtörtént. Amúgy is 1.5-2 óra van a testében Nolenak a legideálisabb körülmények között is de ahogy elsírta magát meccs közben látszott rajta most fogta fel hogy az idő végleg utolérte. Nem az ellenfelek győzték le őt sem, hanem az a kibaszott idő. Felesleges ezt már erőltetni. A teste felmondta a szolgálatot már az első szettben de a szíve vitte előre. Persze lehet még eljátszadozni amivel semmi gond de nagy reményeket már se neki, se senkinek nem kell elvárnia.
12 órája
🙂Engem a döntő napja jobban érdekel, ha jól rémlik az mindig egybeesik a Week 1-el. 😊
steelwolf
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
2 napja
A jövőben majd figyelni kell az orosz Liutovára szerintem. Múltkor szúrtam ki véletlenül, amikor eredményeket böngésztem. Még csak 16 éves, de idén már nyert 3 db ITF versenyt, múlt héten még élete első WTA versenyét is behúzta Memphisben. Inkább egyelőre kemény pályán tűnik jónak. Gondolom valamelyik amerikai tenisz akadémián pallérozódik, mivel eddig csak USA versenyeken indult. És ott van a US Open főtáblán. 9 meccs óta veretlen.
Szerkesztette: danyly
Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
2 napja
Ritkán néztem a meccsét, de most a kevés néző miatt minden anyázás hallatszott. Legszebb duma soha a büdös k..rva életbe nem fogom elfelejtnei ezt a meccset, soha bmeg(itt adogatott a meccsért az ellenfele csak épp ápolni kellett)Zsombika milyen kultúráltan tud viselkedni. Talán csak a 8 néző aki kint vannak annak az anyjàt nem szidta mégŐ mindig is ilyen faragatlan volt.
remontada
szaba
2 napja
Zsombika milyen kultúráltan tud viselkedni. Talán csak a 8 néző aki kint vannak annak az anyjàt nem szidta mégŐ mindig is ilyen faragatlan volt.
remontada
2 napja
Gratula végul Zsombinak a főtáblához, de semmi köze nem volt a meccshez. Paraszt viselkedés és egy ellenfel sérülés kellett hozzá
2 napja
Zsombika milyen kultúráltan tud viselkedni. Talán csak a 8 néző aki kint vannak annak az anyjàt nem szidta még
2 napja
trueJa, pont ezért lenne nagy sztori.Erre zero esely van. Goran egy specialista volt a letezo leggyengebb mezonyben egy forradalmi valtas kozepen.Waw kapott egy wild cardot a US Openre, mert Kypson visszalépett.Akkor ezzel a lentebbi 25 hozzászólasunkat offolta is.
Jughead
Nagy sztori lenne, ha behúzná, mint annak idején Ivanisevic a semmiből Wimbledont. Ő is pont 125. volt a vilagranglistán, és az egyetlen férfiversenyző, aki szabadkártyásként nyert GS-t. Igaz, ő csak 30 éves volt akkor. (Clijsters nyert US Opent így a nőknél 2009-ben.)
Őszentsége Sobri Jóska
De itt le tudta gyozni meg elotte is a kremet ( sampras, edberg, becker, tmartin...). Utana mar az uj generacio meg nem ( RF legyozte samprast itt ) vagy sosem tudott igazan nagyot dobbantani mint hewitt, rodick, safin hiaba ok nyertek az legures terben kozben. Sampras 2000-ig tolta igazan. Szabad vasar volt az idoszak Agassi rottyant allapotaban a masodviragzas, sampras meglepetes UO, 2002 ahogy van kuka.
Ahhoz nagyon sokat kell kihagynia idoben egy mai jatekosnak a jatekkiras miatt, hogy ezen a helyen talalja magat vagy rosznak lennie. Mara nincsenek specialistak ahol tudnak kompenzalni a fiuk. Nem leteznek es nincs is esely ra.
no
Őszentsége Sobri Jóska
a radarom nem mukodott 😊
3 napja
Mondjuk most azért kicsit egyet lehet vele érteni.Jó, de te semmit sem szeretsz ami kicsit is jó 😅Waw kapott egy wild cardot a US Openre, mert Kypson visszalépett.Na tessék 😅
Jughead
Remélem kiesik rögtön az első meccsen 😈
warr_b
Basszus, lehet warr_b nem egy nyafogó boomer hanem egy dementor? 🤔😲
zacknorb
Amúgy dementor a lóphä$ßt, inkább csak egy elsfuserált woodoo bábos. 😛
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
3 napja
Wawrinkában semmi jó sincs 😀Jó, de te semmit sem szeretsz ami kicsit is jó 😅Waw kapott egy wild cardot a US Openre, mert Kypson visszalépett.Na tessék 😅
Jughead
Remélem kiesik rögtön az első meccsen 😈
warr_b
Basszus, lehet warr_b nem egy nyafogó boomer hanem egy dementor? 🤔😲
zacknorb
Amúgy én vagyok

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
3 napja
Jó, de te semmit sem szeretsz ami kicsit is jó 😅Waw kapott egy wild cardot a US Openre, mert Kypson visszalépett.Na tessék 😅
Jughead
Remélem kiesik rögtön az első meccsen 😈
warr_b
Basszus, lehet warr_b nem egy nyafogó boomer hanem egy dementor? 🤔😲
4 napja
Ja, pont ezért lenne nagy sztori.Erre zero esely van. Goran egy specialista volt a letezo leggyengebb mezonyben egy forradalmi valtas kozepen.Waw kapott egy wild cardot a US Openre, mert Kypson visszalépett.Akkor ezzel a lentebbi 25 hozzászólasunkat offolta is.
Jughead
Nagy sztori lenne, ha behúzná, mint annak idején Ivanisevic a semmiből Wimbledont. Ő is pont 125. volt a vilagranglistán, és az egyetlen férfiversenyző, aki szabadkártyásként nyert GS-t. Igaz, ő csak 30 éves volt akkor. (Clijsters nyert US Opent így a nőknél 2009-ben.)
Őszentsége Sobri Jóska
De itt le tudta gyozni meg elotte is a kremet ( sampras, edberg, becker, tmartin...). Utana mar az uj generacio meg nem ( RF legyozte samprast itt ) vagy sosem tudott igazan nagyot dobbantani mint hewitt, rodick, safin hiaba ok nyertek az legures terben kozben. Sampras 2000-ig tolta igazan. Szabad vasar volt az idoszak Agassi rottyant allapotaban a masodviragzas, sampras meglepetes UO, 2002 ahogy van kuka.
Ahhoz nagyon sokat kell kihagynia idoben egy mai jatekosnak a jatekkiras miatt, hogy ezen a helyen talalja magat vagy rosznak lennie. Mara nincsenek specialistak ahol tudnak kompenzalni a fiuk. Nem leteznek es nincs is esely ra.
no
4 napja
Erre zero esely van. Goran egy specialista volt a letezo leggyengebb mezonyben egy forradalmi valtas kozepen.Waw kapott egy wild cardot a US Openre, mert Kypson visszalépett.Akkor ezzel a lentebbi 25 hozzászólasunkat offolta is.
Jughead
Nagy sztori lenne, ha behúzná, mint annak idején Ivanisevic a semmiből Wimbledont. Ő is pont 125. volt a vilagranglistán, és az egyetlen férfiversenyző, aki szabadkártyásként nyert GS-t. Igaz, ő csak 30 éves volt akkor. (Clijsters nyert US Opent így a nőknél 2009-ben.)
Őszentsége Sobri Jóska
De itt le tudta gyozni meg elotte is a kremet ( sampras, edberg, becker, tmartin...). Utana mar az uj generacio meg nem ( RF legyozte samprast itt ) vagy sosem tudott igazan nagyot dobbantani mint hewitt, rodick, safin hiaba ok nyertek az legures terben kozben. Sampras 2000-ig tolta igazan. Szabad vasar volt az idoszak Agassi rottyant allapotaban a masodviragzas, sampras meglepetes UO, 2002 ahogy van kuka.
Ahhoz nagyon sokat kell kihagynia idoben egy mai jatekosnak a jatekkiras miatt, hogy ezen a helyen talalja magat vagy rosznak lennie. Mara nincsenek specialistak ahol tudnak kompenzalni a fiuk. Nem leteznek es nincs is esely ra.
4 napja
Waw kapott egy wild cardot a US Openre, mert Kypson visszalépett.Helyes
Jughead
4 napja
Waw kapott egy wild cardot a US Openre, mert Kypson visszalépett.Na tessék 😅
Jughead
Remélem kiesik rögtön az első meccsen 😈

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
4 napja
Waw kapott egy wild cardot a US Openre, mert Kypson visszalépett.Akkor ezzel a lentebbi 25 hozzászólasunkat offolta is.
Jughead
Nagy sztori lenne, ha behúzná, mint annak idején Ivanisevic a semmiből Wimbledont. Ő is pont 125. volt a vilagranglistán, és az egyetlen férfiversenyző, aki szabadkártyásként nyert GS-t. Igaz, ő csak 30 éves volt akkor. (Clijsters nyert US Opent így a nőknél 2009-ben.)
4 napja
Waw kapott egy wild cardot a US Openre, mert Kypson visszalépett.
5 napja
Kis Hewittról volt szó múltkor hogy eröltetetten próbálja utánozni az apját ezekkel a kámónokkal. A mentalitása viszont hasonló. Soha nem adja fel. Tudja valaki miért nem indult az US Open kvalin inkább?
remontada
Kis Hewittról volt szó múltkor hogy eröltetetten próbálja utánozni az apját ezekkel a kámónokkal. A mentalitása viszont hasonló. Soha nem adja fel. Tudja valaki miért nem indult az US Open kvalin inkább?A selejtezos tabla pont ugyanolyan mint a fotabla. 128 jatekos es alanyi jogon a ranglista alapjan indulhatnak, de a szervezok bizonyos szamu WC kiosztanak.
remontada
5 napja
Kis Hewittról volt szó múltkor hogy eröltetetten próbálja utánozni az apját ezekkel a kámónokkal. A mentalitása viszont hasonló. Soha nem adja fel. Tudja valaki miért nem indult az US Open kvalin inkább?368. a világranglistán, ami nagyon kevés a kvalihoz. Winston-Salemben is WC miatt tudott indulni, de neki még challengereken kellene pontokat szereznie, mert a kisebb tornák kvalijára is kevés pontja van.
remontada
5 napja
Kis Hewittról volt szó múltkor hogy eröltetetten próbálja utánozni az apját ezekkel a kámónokkal. A mentalitása viszont hasonló. Soha nem adja fel. Tudja valaki miért nem indult az US Open kvalin inkább?
6 napja
Fonseca is visszalépett az Opentől
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
6 napja
Az elmúlt 3 évben aki megnyerte a férfiaknál a Cincy 1000-est az megnyerte az Opent is. 2023 Djokovic, 2024 Sinner, 2025 Alcaraz.
Azelőtti 13 évben csak kétszer sikerült ez a dupla.
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
6 napja
Jordan Lee le is rendezte az amúgy 159. keményen a legjobb ámbár idegbajos észt Mark Lajalt.
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
