Tenisz
16 feliratkozó
több mint 7 éve
az a kemény, hogy két ennyire teniszerős nemzetből jött össze egy világverő játékos. Haiti és Japán, Japán és Haiti, ízlelgessük még egy picit... 😊Teljesen egyetértve az összes lényegi ponttal (s én speciel neki fogok szurkolni), de mondjuk 180 centijével még a japán kosár/röpiválogatottban is bőven a magasabbak között lenne (nyilván az apuka miatt persze), s azért ez női teniszben is átlag feletti talán...Kvitova nagyon megérdemelné a késelése miatt. Remélem összejön neki.Jaja.
eaglesmcnabb
Mondjuk a kis japán sem lenne érdemtelen, elég undorító volt amit Szerénke művelt a dontőjükön, kábé még neki kellett elnézést kérnie, hogy nyert...
Szóval bármelyik nyer, jó lesz 😊
warr_b
Igor
több mint 7 éve
no igen, elmúltak már a Hingis-féle technique-over-phisicality napok.Kvitova meg 183 😊Teljesen egyetértve az összes lényegi ponttal (s én speciel neki fogok szurkolni), de mondjuk 180 centijével még a japán kosár/röpiválogatottban is bőven a magasabb között lenne (nyilván az apuka miatt persze), s azért ez női teniszben is átlag feletti talán...Kvitova nagyon megérdemelné a késelése miatt. Remélem összejön neki.Jaja.
eaglesmcnabb
Mondjuk a kis japán sem lenne érdemtelen, elég undorító volt amit Szerénke művelt a dontőjükön, kábé még neki kellett elnézést kérnie, hogy nyert...
Szóval bármelyik nyer, jó lesz 😊
warr_b
Igor
Fasznak nőnek csajok ekkorára, én vagyok 192 😀
warr_b
és hát az ügyesebbik Pliskova lány sem a gyerekosztályról öltözködik a maga 186 centijével.
Szerkesztette: slowmotion
több mint 7 éve
Kidöntve minden fa megmászható.Meg azért csak te választod a fát.
ON
dawyd728
Ha valamelyik nem tetszik, nem mászod.
Nem kötelező.
több mint 7 éve
Kvitova meg 183 😊Teljesen egyetértve az összes lényegi ponttal (s én speciel neki fogok szurkolni), de mondjuk 180 centijével még a japán kosár/röpiválogatottban is bőven a magasabb között lenne (nyilván az apuka miatt persze), s azért ez női teniszben is átlag feletti talán...Kvitova nagyon megérdemelné a késelése miatt. Remélem összejön neki.Jaja.
eaglesmcnabb
Mondjuk a kis japán sem lenne érdemtelen, elég undorító volt amit Szerénke művelt a dontőjükön, kábé még neki kellett elnézést kérnie, hogy nyert...
Szóval bármelyik nyer, jó lesz 😊
warr_b
Igor
Fasznak nőnek csajok ekkorára, én vagyok 192 😀

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 7 éve
Teljesen egyetértve az összes lényegi ponttal (s én speciel neki fogok szurkolni), de mondjuk 180 centijével még a japán kosár/röpiválogatottban is bőven a magasabbak között lenne (nyilván az apuka miatt persze), s azért ez női teniszben is átlag feletti talán...Kvitova nagyon megérdemelné a késelése miatt. Remélem összejön neki.Jaja.
eaglesmcnabb
Mondjuk a kis japán sem lenne érdemtelen, elég undorító volt amit Szerénke művelt a dontőjükön, kábé még neki kellett elnézést kérnie, hogy nyert...
Szóval bármelyik nyer, jó lesz 😊
warr_b
Szerkesztette: Igor
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 7 éve
Jajjmá, Haszika, a gyík az a Gyokovics.Federer már kiesettNadal ne mvesztett még szettet, Djoko is kb 2-t eddig. Érdekes leszMindegy, csak ne a gyík nyerjen 😁😆
Toca
warr_b
kishaszi
Rozsé a robot 😊

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 7 éve
hát, nyert bréklabdák nélkül bazi nehéz meccset nyerni
több mint 7 éve
Federer már kiesettNadal ne mvesztett még szettet, Djoko is kb 2-t eddig. Érdekes leszMindegy, csak ne a gyík nyerjen 😁😆
Toca
warr_b
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 7 éve
Kvitova nagyon megérdemelné a késelése miatt. Remélem összejön neki.Jaja.
eaglesmcnabb
Mondjuk a kis japán sem lenne érdemtelen, elég undorító volt amit Szerénke művelt a dontőjükön, kábé még neki kellett elnézést kérnie, hogy nyert...
Szóval bármelyik nyer, jó lesz 😊

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 7 éve
Kvitova nagyon megérdemelné a késelése miatt. Remélem összejön neki.
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 7 éve
Nadal ne mvesztett még szettet, Djoko is kb 2-t eddig. Érdekes leszMindegy, csak ne a gyík nyerjen 😁😆
Toca

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 7 éve
Nadal ne mvesztett még szettet, Djoko is kb 2-t eddig. Érdekes lesz
több mint 7 éve
No Cicifaszban akkor ennyi volt. Osaka-Kvitova döntő a csajoknál.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 7 éve
Babosék megint döntősök Melbourneben. 1 lépésre vannak a címvédéstől.
több mint 7 éve
Fú Murray mit küzd. Embertelen.aztán a lehetőség kapujában hirtelen összezuhan
Tony Adams
mondjuk én voltam a fasz, hogy nem vettem ki a pénzt, amikor 5,5-ös oddszon fogadtam meg Murray győzelmét meccs közben, és 2:2 0:1 0:30-nál felment 2,70-ig Bautista oddsza. 3 egységre kiadásra 5,4 bevétel, a hülyének is megérte volna.
Szerkesztette: slowmotion
több mint 7 éve
Fú Murray mit küzd. Embertelen.
több mint 7 éve
dawyd728
4 110
www.nemzetisport.hu/tenisz/tenisz-ez-nem-penzkerdes-babos-es-fucsovics-tovabbra-sem-jatszik-a-valogatottban-2678221Vannak, akik szerint továbbra is pénzért csinálják.
Milliárdok elmennek haveroknak, h építsenek Kopaszi-gáton, Lurdy parkolóba mobil teniszpályákat 1-1 hétre mikor van a rómain egy teniszakadémiánk bejáratott komplexummal. Nem ezen háborognak, inkább hazaárulózni kell. Félkegyelmű népség vagyunk.
több mint 7 éve
Na bumm, ezt én is meg szoktam húzni. Mondjuk általában a labdát nem találom el, csak hátbakúrom magam.Amúgy sokkal fájdalmasabb a Murray-videó, őt nagyon sajnálom

több mint 7 éve
twitter.com/Eurosport_UK/status/1083295038363308032Mivaaaan???!?!! Ez még puskás díj is.
Matthew99
több mint 7 éve
twitter.com/Eurosport_UK/status/1083295038363308032

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 7 éve
m.nemzetisport.hu/tenisz/tenisz-jovore-osszeall-a-babos-fucsovics-vegyes-paros-2671981Jól van, olvasnak engem, nagyon helyes 😁
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 7 éve
nézem az ATP Finals eredményeit, gondoltam megnézem, a Bryan tesók miért nem együtt indultak.na így hat hónap után kiderült, hogy azért, mert az egyikük a madridi döntőben IR-re került.
az a kemény, hogy miután május közepén már lényegében kvalifikálták magukat a World Tour Finals-ra, Mike összeállt Jack Sockkal, és kvalifikálta magát még egyszer a döntőre.
go figure.
több mint 7 éve
Hát önmagában ha ezt úgy olvasnád, hogy nem ismernéd a korábbi gyöngyszemeket, sztem nem csapná ki a biztosítékot. Most vmi olyat is olvastam, hogy azért is örül mert csapatként nyertek, kihúzták egymást a bajból, amikor a másik rosszul játszott, szóval vannak jól hangzó mondatok is. Remélem ez vmi jellemfejlődés kezdete nála...– Az év végi világelsőség tíz pont híján nem lett meg. Számít ez bármit ilyenkor?
gabokocka
– Szerintem Krejcíková és Siniaková megérdemelten lett világelső, két Grand Slam-tornát nyertek az idén. De a világbajnokságon a trófea megszerzése volt a fontos, nem a világelsőség.
– Hogyan tovább?
– Hétfőn a WTA hivatalos fotózásán veszünk részt, aztán elutazom nyaralni egy hétre, amit a hosszú szezon után természetesen alig várok. Az alapozást november közepén kezdem el, addig szeretnék minél több időt a családommal, a szeretteimmel tölteni az otthonomban, hogy kellő energiával töltődjek fel a következő szezonra. Végül, azt még szeretném elmondani, hogy nagyon bízom benne, vasárnap két világbajnokot ünnepelhet Magyarország, Szingapúrból is sok sikert kívánok Lőrincz Tamásnak a döntőjéhez!
Egészen biztos, hogy foglalkozik vele vki e téren, nem rossz dolog ez, ezt is meg kell tanulni, pláne egy kétszeres világbajnoknak 😊
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 7 éve
Fucsovics amúgy hozzánőtt Fogninihez? négy héten belül harmadszor fog játszani ellene...De legalább legutóbb már nyert is ellene. mondjuk nem éppen a legideálisabb ellenfél Marci számára, de hátha megtört a jég.
slowmotion
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!