TV, rádió

18 feliratkozó

több mint 15 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Igen, Béci utána bocsánatot is kért, hogy a párbajon ezt az undorító arcát kellett mutatnia, de nem ilyen ő! (fogalmazzunk úgy hogy ez is ő azért)
Meg tényleg békített mindenkit! Szóval szimpatikusabb volt mint a párbajon valóban!Bruce
Az amúgy rohadék Évának sem volt muszáj ocsmánynak lennie Ildi ellen. Sőt, nagyonis visszafogott volt. Nem kell undorítónak lenni, főleg ha valaki erőlteti, hogy ő aztán fantasztikusan ez ellen van. Persze utólag lehet mondani, hogy "jajjbocsi", biztos sokan mondják is, hogy jajj semmi baj, de ettől még egy alapból eldőlt párbajon (ők azért kb. a párbaj elején látták, hogy eldőlt, akárki irányába is, mert 30 %-ot senki nem dolgoz le), egy szarrá alázott embert, és annak a teljesen indokolatlanul szarrá gyalázott barátnőjét rugdosta vigyorogva. Nekem ez nem szimpatikus. Nem lenne szimpatikus fordított esetben Olivértől, de Alekosztól sem. A korábbiakban azért nem volt érdekes, mert oda-vissza mondogattak, és nem ennyire egyoldalú, és mocskos "párbaj" volt egyik sem.
több mint 15 éve
JéBé Green Bay Packers 7 877
Ez az egész Béci rezsim majd akkor lesz érdekes ha kénytelenek lesznek egymásra pakolgatni jeleket.
több mint 15 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
azért mindent ne varrjatok már Béci nyakába... láttad ezt online?! Béci végig nyugtatta őket, h ne hülyéskedjenek már Alekosszal, simán ő a legerősebb, bárkit kinn hagy. Meg h gondolkozzanak már h milyen sms-eket kap, meg egyáltalán, h mekkora jelenség lett belőle... Gombi - Jerzy stuffolta főleg egymást. Utána beültek a szaunába, ahol Gigi és Béci kurva gyorsan ott is hagyta őket, mert végig azon ment a duma h ők mekkora királyok. Kb. 1 órán keresztül ott szorzott osztott a két észlény, mire kijött nekik h Bécivel ők lesznek a döntőben... ritka szánalmas volt. Bécinek köze nem volt hozzá...
semmi nagyképűség nem volt benne, az összefoglalóban is ő volt aki mondta h ne legyen most már klikkesedés, játszanak együtt és ne legyen feszkó.Danna
az általad idézett gondolataim magyarázata akkor 😊
Nem Béci nyakába varrom a Gombi-Laci-blablapontpont nagyképűségét. Ebben nem neki van szerepe, ő egyébként is meg tudna verni többeket (bár tartom, hogy szerintem jelentős unszimpátiát okozott magának azzal, hogy aszisztált ehhez a förmedvényhez), de a lényeg, hogy én arra gondoltam, hogy ha Béci megy vissza, akkor az ő bandája, tehát akár idevesszük őt, akár nem, leginkább a Gigi-Jerzy-Gombi-Laci vonalra gondoltam. És ez be is bizonyosodott, mert úgy odavannak mint a barom. Lehet, hogy Béci látja, hogy Alekosz buciraveri mindet, de ettől függetlenül a többiek elszálltak attól, hogy a Sátánt kiejtette az ő pajtásuk, vagy inkább vezérük. Béci nem most volt nagyképű, hanem eddig, a mai öf-nek alapból csak a végét láttam, amiben ő nem volt nagyképű éppen, az emlékeim szerint, tehát nem rá vonatkozott amit írtam.
Giginek amúgy nem a szövege miatt mondom a nagyképűségét, hanem a gesztikulációi miatt.

Egy szó mint száz, nyilván nem Béci a hibás, hogy mindenkiből Béci lett bent, hanem az, hogy -inkább mondjuk úgy- nem őt rakták ki, de ettől még mindenki egy beképzelt pöcs lett. Egyébként a korábbiakban azért Béci már mondogatta a többieknek, hogy csak egy valakit kell a négyesből kirakni, és máris ők lesznek a császárok... 😊
több mint 15 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 756 — Salus populi suprema lex esto
Igen, Béci utána bocsánatot is kért, hogy a párbajon ezt az undorító arcát kellett mutatnia, de nem ilyen ő! (fogalmazzunk úgy hogy ez is ő azért)
Meg tényleg békített mindenkit! Szóval szimpatikusabb volt mint a párbajon valóban!
több mint 15 éve
JéBé Green Bay Packers 7 877
Szvsz a végső hármas így fog kinézni:

1.Béci (ettől a 61%-tól félnek most mint a tűztől, ő lesz majd a döntő "nagy esélyes" karaktere aki meglepetésre nem nyer)
2.Alekosz (pszichopata, a kikerülése telljesen elképzelhetetlen, vele kezdődött és vele is ér véget a műsor)
3.Valaki a surranópályán (Gombi/Laci/Jerzy, akinek jobban sikerül meghúznia magát, Sobrival egyetértek, innen kerü majd ki a győztes.)
több mint 15 éve
Danna 698 — Pats Fan Club vezető
Amúgy az arcos, hogy most akkor ők kitalálták, hogy Gombi kiejti Alekot, de nem is mert Laci ejti ki, vagy várjunk, majd lehet inkább Gigi, vagy az überbrutál Jerzy... Sejtettem, hogy ez lesz, kimegy Olivér, és innentől Béla királyék elkezdenek még magasabb orral nyomulni, és oda lesznek maguktól. Az mondjuk vigasztal, hogy a baromi nagy pofájuk már a kövi párbajon megingik, mert az biztos, hogy ők esnek ki. Méghozzá ha Gombi nagyon erőlteti ezt a vonalat, akkor rögtön ő. Mert ugye ők Olit tartották a fővezérnek, ami meg is volt persze, viszont egyrészt Alek a tuti befutó minden párbajon (mostmár végképp, mert ha őt is kinyomják, akkor nézhetjük az Ezek megőrülteket a tv2-n ,és az rtl-en is csak másképp...

Szóval a nagy szarv törni fog, és még nagyobbat így, mert a lepkepuki Jerzy-Gombi-Gigi-Laci triót, és az Olivérgyalázásban statisztáló Béci is félig ide vehető szerintem, szóval őket bucira verné mindenki, max talán Anikó nem, de ha ő meg odaadja a sunáját Alek maestronak, akkor még ő is kiverhet pár faszt (bármilyen értelemben). És azért a pillanatért, ahogy letörik a kvanagy orr, megéri majd akkor nézni a vv-t...😊fetomy
azért mindent ne varrjatok már Béci nyakába... láttad ezt online?! Béci végig nyugtatta őket, h ne hülyéskedjenek már Alekosszal, simán ő a legerősebb, bárkit kinn hagy. Meg h gondolkozzanak már h milyen sms-eket kap, meg egyáltalán, h mekkora jelenség lett belőle... Gombi - Jerzy stuffolta főleg egymást. Utána beültek a szaunába, ahol Gigi és Béci kurva gyorsan ott is hagyta őket, mert végig azon ment a duma h ők mekkora királyok. Kb. 1 órán keresztül ott szorzott osztott a két észlény, mire kijött nekik h Bécivel ők lesznek a döntőben... ritka szánalmas volt. Bécinek köze nem volt hozzá...
semmi nagyképűség nem volt benne, az összefoglalóban is ő volt aki mondta h ne legyen most már klikkesedés, játszanak együtt és ne legyen feszkó.
több mint 15 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 076 — #NoStress
sztem hiába írja Sobri 1-nek Gombit a PR-jében, ha most összejönne a Gombi-Alek párbaj, biztos, hogy a Mester menne visszaHurka
Tagadhatatlan.
De a SB csak februárban van, mégis van PR novemberben is. és nem a decemberi meccset kel behúzni, hanem a SB-t.
Többször is leírtam, Alekosz megy vissza minden párbajból, amíg utána lesz műsor, de a végén, amikor hárman maradnak akkor a legkevésbbé konfrontatívabb, legkedvesebb, legszerethetőbb nyer.
Más olvasatból, ha most Gombi kimenne, kb. bárki ellen kiesne, de mivel alapból ő sosem érintettt a csörtékben, ezért sanszos, hogy -hacsak erőnek erejével nem akar kikerülni, vagyis abból indulunk ki, hogy nyerni akar, és nem direkt veszteni, - 0 vagy 1 párbajjal eljuthat a hármasdöntőig -szintúgy Jerzy-, ott pedig már neki áll a zászló.
Az, ha most ki akar menni, az kb. olyan taktikai baklövés, mintha a GB direkt lábamputálásra küldené idény közben a Rodgers, Jennings, Matthews triót. Az kb. a játék feladását jelentené önként. De egy PR készítésáénél nem lehet figyelembe venni, hogy valaki direkt ki akar esni, és mint írtam, jelenleg Gombit egy ember teheti ki a játékból, Gombi maga, ha párbajra megy.
Ha hagyja, hogy a dolgok spontán történjenek, akkor szépen megy Éva Gigivel, Alekosz Lacival, Éva Anikóval, Szandika mondjuk Jerzyvel, Béci Évával, és máris csak Béci, Alekosz, Jerzy és Gombi párbaj nélkül! van bent. itt mondjuk jön egy Alekosz akárki, és máris megvan a hármadöntő, mondjuk Jerzy-Gombi Alekosz/Béci, a playoff meg másik bajnokság. 😊

emlékszem az előző 3 szériából, hogy a 3 győztes összesen talán 1-szer volt kint párbajozni a 3-as finálé előtt. Hurka
Ülj le fiam, 1-es 😛 Szabolcs háromszor, vagy négyszer párbajozott.barney
Így igaz, Laci is többször volt, de Szabolcs mindig ment, amikor küldhették. Ő volt a közutált játékos a VV1-ben.

több mint 15 éve
JéBé Green Bay Packers 7 877
Azthiszik most hogy Béci győzelmével a villában betöltött szerep/értékrend diadalmaskodott aminek ők is tagjai, pedig krvára nem 😀
több mint 15 éve
Pocs Los Angeles Chargers 863 — All hail the king
[
emlékszem az előző 3 szériából, hogy a 3 győztes összesen talán 1-szer volt kint párbajozni a 3-as finálé előtt. Hurka
Ülj le fiam, 1-es 😛 Szabolcs háromszor, vagy négyszer párbajozott.

több mint 15 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
sztem hiába írja Sobri 1-nek Gombit a PR-jében, ha most összejönne a Gombi-Alek párbaj, biztos, hogy a Mester menne visszaHurka
Ez így van. De a lényeg, hogy most ez a párbaj nem jön össze. 😉 Remélem, olvastad a szösszenetem, hogy miért a szürkék nyernek. Ők ilyenkor nem mennek párbajozni. Ha mennének, kiesnének, de ők csak a végén fognak, akkorra viszont a show-t húzó emberek elkövetnek annyi hibát, hogy nem nyernek. Azaz Gombi óriási hibát követ el, ha kimegy párbajozni.

Ez a rövid összegzése a több oldallal ezelőtti értekezésemnek.Soldados
emlékszem az előző 3 szériából, hogy a 3 győztes összesen talán 1-szer volt kint párbajozni a 3-as finálé előtt. De ha a hatalmas szavú Gombi valahogy meggyőzi őket, hogy így lehet ki tudják ejteni Aleket? (ami ugye nyílván nem jönne össze)Hurka
Ha Gombi erre ráveszi a többieket, akkor kiesik. És TOP favoritból nálam tök utolsóra süllyed. Béci hatalmas arca (és győzelme) most átragadt a többiekre és ezt szvsz nagyon megszopják. Aki a Jerzy/Laci/Gombi hármasból földön tud maradni és nem veszi át ezt a nagyképű, "most már kicsináljuk őket" stílust, az nagyot lép a győzelem felé.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 15 éve
Hurka Green Bay Packers Michigan State Spartans 4 107
sztem hiába írja Sobri 1-nek Gombit a PR-jében, ha most összejönne a Gombi-Alek párbaj, biztos, hogy a Mester menne visszaHurka
Ez így van. De a lényeg, hogy most ez a párbaj nem jön össze. 😉 Remélem, olvastad a szösszenetem, hogy miért a szürkék nyernek. Ők ilyenkor nem mennek párbajozni. Ha mennének, kiesnének, de ők csak a végén fognak, akkorra viszont a show-t húzó emberek elkövetnek annyi hibát, hogy nem nyernek. Azaz Gombi óriási hibát követ el, ha kimegy párbajozni.

Ez a rövid összegzése a több oldallal ezelőtti értekezésemnek.Soldados
emlékszem az előző 3 szériából, hogy a 3 győztes összesen talán 1-szer volt kint párbajozni a 3-as finálé előtt. De ha a hatalmas szavú Gombi valahogy meggyőzi őket, hogy így lehet ki tudják ejteni Aleket? (ami ugye nyílván nem jönne össze)
több mint 15 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
sztem hiába írja Sobri 1-nek Gombit a PR-jében, ha most összejönne a Gombi-Alek párbaj, biztos, hogy a Mester menne visszaHurka
Ez így van. De a lényeg, hogy most ez a párbaj nem jön össze. 😉 Remélem, olvastad a szösszenetem, hogy miért a szürkék nyernek. Ők ilyenkor nem mennek párbajozni. Ha mennének, kiesnének, de ők csak a végén fognak, akkorra viszont a show-t húzó emberek elkövetnek annyi hibát, hogy nem nyernek. Azaz Gombi óriási hibát követ el, ha kimegy párbajozni.

Ez a rövid összegzése a több oldallal ezelőtti értekezésemnek.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 15 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Amúgy az arcos, hogy most akkor ők kitalálták, hogy Gombi kiejti Alekot, de nem is mert Laci ejti ki, vagy várjunk, majd lehet inkább Gigi, vagy az überbrutál Jerzy... Sejtettem, hogy ez lesz, kimegy Olivér, és innentől Béla királyék elkezdenek még magasabb orral nyomulni, és oda lesznek maguktól. Az mondjuk vigasztal, hogy a baromi nagy pofájuk már a kövi párbajon megingik, mert az biztos, hogy ők esnek ki. Méghozzá ha Gombi nagyon erőlteti ezt a vonalat, akkor rögtön ő. Mert ugye ők Olit tartották a fővezérnek, ami meg is volt persze, viszont egyrészt Alek a tuti befutó minden párbajon (mostmár végképp, mert ha őt is kinyomják, akkor nézhetjük az Ezek megőrülteket a tv2-n ,és az rtl-en is csak másképp...

Szóval a nagy szarv törni fog, és még nagyobbat így, mert a lepkepuki Jerzy-Gombi-Gigi-Laci triót, és az Olivérgyalázásban statisztáló Béci is félig ide vehető szerintem, szóval őket bucira verné mindenki, max talán Anikó nem, de ha ő meg odaadja a sunáját Alek maestronak, akkor még ő is kiverhet pár faszt (bármilyen értelemben). És azért a pillanatért, ahogy letörik a kvanagy orr, megéri majd akkor nézni a vv-t...😊
több mint 15 éve
Hurka Green Bay Packers Michigan State Spartans 4 107
sztem hiába írja Sobri 1-nek Gombit a PR-jében, ha most összejönne a Gombi-Alek párbaj, biztos, hogy a Mester menne vissza
több mint 15 éve
peach Atlanta Falcons 15 784 — a new hope (again)
lázár l. megmondta , kiesett oli így hnap (ma) reggeltől edzés mindenkinek... 😂 😂 ez kell a népnek. alek majd szépen levadássza őket egyenként. mármint lázár l.-t és béluskát



...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 15 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Rájöttem, hogy miért Olivérnek kelett kiesni. Mert nem tudott semmin nevetni . 😛GRAFI
nagy igazság! 😀

LOOOL Laci mostantól taktikázik 😀😀 Tehát eddig nem azért nem taktikáztak, mert ők olyan becsületes királyok, hanem azért, mert belátták, hogy hangyafanszőrnyi esélyük nincs letaktikázni az Oli-Alek párost... 😀😀
több mint 15 éve
GRAFI New England Patriots 1 823 — Next Game Up!!
Rájöttem, hogy miért Olivérnek kelett kiesni. Mert nem tudott semmin nevetni . 😛
több mint 15 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Hát Bécinek ilyen mély barátságok jutottak. Jerzy, aki simán Olivér, de Gigi miatt nem, Gombi, akit Oli győzött meg, hogy nincs harag, a tesója meg énlázárlászló, mondjuk ő tényleg hatalmas fegyvertény, tekintve, hogy ő mindenkit utál, aki szórakozik 😛

És odamegy Béci, hogy ne legyetek letörve... hát majd örülnek bazmeg....
több mint 15 éve
GRAFI New England Patriots 1 823 — Next Game Up!!
Azért örült, mert ha Béci kiesett volna, akkor még egyel kevesebb indoka lehetett volna, hogy miért nem dugja már meg végre Gigikét.
több mint 15 éve
tüsi91 Chicago Bears 11 023
Baz+! Ezek a Jerzi Gigi csók csaták a legszánalmasabb romantikus filmekben sem mennének el, annyira szarok! Az a nemrég bemutatott "Gigihez bemegyek a zuhany alá ingbe" akció volt a csúcs! Tiszta puhapöcs ez a Jerzi és ráadásul manipulálható is! Hányinger!catattack
Jerzy a lehető legnagyobb mamusz. Tegnap ott ugrándozott Gigike mellett, mikor Béci visszatért, pedig köztudott, hogy jóban volt Olivérrel...
több mint 15 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
érthetetlen számomra, hogy valaki úgy visít mintha a teljes családfáját kiirtották volna, azért mert kiköltözött (!) valaki akit három hónapja még csak nem is látott soha.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 15 éve
catattack 3 520
Baz+! Ezek a Jerzi Gigi csók csaták a legszánalmasabb romantikus filmekben sem mennének el, annyira szarok! Az a nemrég bemutatott "Gigihez bemegyek a zuhany alá ingbe" akció volt a csúcs! Tiszta puhapöcs ez a Jerzi és ráadásul manipulálható is! Hányinger!
több mint 15 éve
catattack 3 520
Márpedig itt rasszista vonatkozásban nem használhatod, mert banollak. Ennyi. Én se vagyok jó véleménnyel róluk, mégsem ez az érvem ellene.Soldados
Épp azt mondom, hogy ez nem rasszista! Ez a szó 2 jelentéssel bír és nem kell többet többet belemagyarázni, mint ami!
több mint 15 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Nekem is tetszik Béci! Remélem eza fíreg Olivér bármilyen megoldással, de kiesik a francba azt mehet a ronda Enikőjéhez.zavi27
Moderáld már magad kicsit! Enikő egy átlagos csaj és szerintem többen összetennék a kezüket, ha legalább egy ilyen kaliberű barátnője lenne. Dobj fel egy képet a csajodról, had elemezzük!
Jól tudom, hogy a fíreg szót Szabolcs-Szatmárból ered?

Most mondom utoljár acigányozást fejezzük be. Jó ember van és rossz ember van. Legyen magyar, cigány, zsidó, férfi, nő, azeri, vagy örmény. Vannak sztereotípiák, melynek jó része amúgy igazságon alapszik, de nem húzható rá mindenkire. Erre példa Gombi és Béci közti emberi különbségek.

Elhiszem, hogy vannak előítéletek, nekem is vannak, de mint modi ezt nem engedhetem és nem is fogom. Ezt fonalat itt vágjuk el, különben 1 napra bezárom a topikot.Soldados
Attól, hogy elhatárolódsz a cigány szó használatától attól még sokan használják. Ők is magyaroznak, mi is cigányozunk. Te az etnikumra használod, míg másoknak, akik "örök barátságot" kötöttek velük a léhűtő, ingyenélő, tróger jelzőket ez a szó forrasztja egybe!catattack
Márpedig itt rasszista vonatkozásban nem használhatod, mert banollak. Ennyi. Én se vagyok jó véleménnyel róluk, mégsem ez az érvem ellene.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 15 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Nekem is tetszik Béci! Remélem eza fíreg Olivér bármilyen megoldással, de kiesik a francba azt mehet a ronda Enikőjéhez.zavi27
Moderáld már magad kicsit! Enikő egy átlagos csaj és szerintem többen összetennék a kezüket, ha legalább egy ilyen kaliberű barátnője lenne. Dobj fel egy képet a csajodról, had elemezzük!
Jól tudom, hogy a fíreg szót Szabolcs-Szatmárból ered?catattack
Egyébként ez volt asszem az a hsz (vagy valami hasonló, nem tudom ez mikori), ami után azt mondtam, hogy inkább nem olvasom tovább a párbajos szövegeket...
Főleg azok után, hogy a párbajon pont nem is volt ronda a csaj... (meg pont mondtam, hogy a szemei baromi szépek voltak)

(amúgy aranyos egy Béci fantól, vagy kb. a bentlevők 90%-ának fanjaitól az ilyen "fíreg xy" jelző... 😊)