TV, rádió
18 feliratkozó
több mint 15 éve
én egyáltalán nem gondolom Évát erősnek, egyrészt az érdekellentétek miatt, másrészt mert folyamatosan nevetteti ki magát. kétszer volt párbajon, mindkétszer a leggyengébbel úgy, hogy mindketten a saját sírjukat ásták. meglepődnék ha a következő párbajon visszamenne.Persze, hogy nem nyer.
Alekosz vonal is zsákutca.
másfelől a pár hete Te kampányoltál h mekkora kockázat az RTL-nek és h cigányozó vállalhatatlan jellem melegtévénél tuti nem nyer.gabtsi
Nyerni 3-4 embernek van esélye, de a többieket is be kell tenni a PR-be. 😊
És valójában ugyanannyi esélye van Évának, mint Anikónak, nulla.
Próbáld meg tévés szemmel nézni a műsort.
Vagyis mivel még futni fog 3-4 hónapig fontos az állandó magas nézettség.
Ezért még mindenképp marad pár hónapig Alekosz, Olivér, Éva.
Viszont a végén egy ügyes összedolgozás a 2 testvér, vagy egy Alekosz-Éva duó részéről 5 embernél már "halálos".
És ejön az az idő, amikor "barátot" kell jelölni, majd kivinni, akárhogy is alakul.
Ha marad mondjuk egy Alekosz, Béci, Gombi, Olivér, Jerzy ötös, még kell menni párbajozni.
De igazából a történések szempontjából ez az érdekes szakasz. amikor még 5 feletti a létszám. A csatornának ezek a fontos adások, nem az utolsó 2-3 hét, amikor már jön a jóidő is.
Szóval Éva még marad egy jó darabig.
Ja, és a PR azt mutatja meg, hogy ki a legnagyobb esélyes a győzelemre.
Nem azt, hogy ki a legszimpatikusabb számunkra. vagy ki viselkedik a legnormálisabban, vagy legértelmesebben.
több mint 15 éve
én egyáltalán nem gondolom Évát erősnek, egyrészt az érdekellentétek miatt, másrészt mert folyamatosan nevetteti ki magát. kétszer volt párbajon, mindkétszer a leggyengébbel úgy, hogy mindketten a saját sírjukat ásták. meglepődnék ha a következő párbajon visszamenne.Alekosz vonal is zsákutca.
másfelől a pár hete Te kampányoltál h mekkora kockázat az RTL-nek és h cigányozó vállalhatatlan jellem melegtévénél tuti nem nyer.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 15 éve
Sokak álma teljesült, legalábbis ezt akarják elhitetni, Jerzy tanult Alekosz mestertől és meghúzta Gigit. Vizuális bizonyíték nincs, paplan alatti action egész élethű Gigi nyögéssel van.JayBTakarítónő örülhetett nekik... "Véres Valentin" (persze ha elhisszük mi történt. de nem)
több mint 15 éve
Sokak álma teljesült, legalábbis ezt akarják elhitetni, Jerzy tanult Alekosz mestertől és meghúzta Gigit. Vizuális bizonyíték nincs, paplan alatti action egész élethű Gigi nyögéssel van.Hoppácska ajánlom mindenkinek a mai Belevalót 😛JayBMi történik? Nincs Coolom se...Hanni
több mint 15 éve
sztem Anikó ma sokat lépett a PR-en előre. talán a legerősebb csaj jelenleg.gabtsiSzerintem nem. Egyrészt csaj nem nyer VV-t, másrészt Éva erősebb, harmadrészt nincs hova előrelépnie a 8. helyről, így is top2 csajban van már. 😊
Valamint 1-2 napi esemény nem változtat a pr-en, mivel attól nem változtatják a szimpátiájukat a szavazók.
Ahhoz nagy dolgok kellenek.
több mint 15 éve
Hoppácska ajánlom mindenkinek a mai Belevalót 😛JayBMi történik? Nincs Coolom se...
több mint 15 éve
Hoppácska ajánlom mindenkinek a mai Belevalót 😛
több mint 15 éve
Wow Ronnie másik bunyóját nem is láttam még... Igazi példakép a csávó.JayBna azt én se, ma a comedys rajzfilmestet néztem, most nyomok át. de én is maradok a Ronnie bandwagonon
tegnap viszont láttam, ahogy kiütik Snookiet 😀 epic
több mint 15 éve
sztem Anikó ma sokat lépett a PR-en előre. talán a legerősebb csaj jelenleg.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 15 éve
Wow Ronnie másik bunyóját nem is láttam még... Igazi példakép a csávó.
több mint 15 éve
Törölt felhasználó
én is ilyen vagyok, van amikor ugyanígy belassulok, pedig nem gombázok 😊Szandika komolyan tesz érte, hogy kimenjen. Ha nem tudnám, hogy milyen rohadt buta azt gondolnám, hogy direkt csinálja, hogy kivihesse Gigit és szétbontsa a triót.tenorxBélában azonban újabb pozitívum, hogy birkatürelemmel hallgatja végig a fröcsögéseket, szidja valaki akár őt, akár tesóját
van egy ismerősöm, aki dzsatta ugyanilyen karakter, mint Young Gkonqueror
több mint 15 éve
ez a Mike mekkora egy csicska....
több mint 15 éve
Jó most gondolj bele: Erotikus fotózás férfiaknak!!! Jelentkezz most!!! Csupán a tested kell és némi ÁLLÓképesség 150.000/óra várjuk hívásod null zeksz zeksz áccuncváncig áccuncváncig várjuk hívásod.De nem mintha annyira meg akarnám védeni erzsit, de most mitől lenne gay pornós? az a tükrös téma szólhat csajoknak is 😀HanniEgy buzihírdetéses oldalon volt fent.Sebii
Na ő jelentkezett, mit tudott róla hogy egy gay oldalra kerül? 😀
több mint 15 éve
Nem tisztem védeni őket DE: Gigiék kibaszott csórók, kisfilmekben szerepelt mint modell de nem volt semmi pornó a részéről. Jerzy meg intézeti gyerek, szintén totál csóró, ő sem poénból pózolt.
több mint 15 éve
De nem mintha annyira meg akarnám védeni erzsit, de most mitől lenne gay pornós? az a tükrös téma szólhat csajoknak is 😀HanniEgy buzihírdetéses oldalon volt fent.
több mint 15 éve
De nem mintha annyira meg akarnám védeni erzsit, de most mitől lenne gay pornós? az a tükrös téma szólhat csajoknak is 😀
több mint 15 éve
De ne legyenek már köcsögök mer nem kúrak mint a nyulak. 😊 Az egyik pillanatban a rendező magyaráz hogy mi merre a következőben meg 10 kamera elött kéne reszelni. Megértem őket hogy nem mentek bele.JayBEgy gay pornosnak meg egy fetish pornosnak nehogy már ez jelentsen gondot.
több mint 15 éve
De ne legyenek már köcsögök mer nem kúrak mint a nyulak. 😊 Az egyik pillanatban a rendező magyaráz hogy mi merre a következőben meg 10 kamera elött kéne reszelni. Megértem őket hogy nem mentek bele.
több mint 15 éve
Mondjuk azé nem tudom hogy gondolták hogy megheggeszti... véresrózsaszínhúshoz azért eléggé nagy gusztus kell, vagy legalábbis 6 hónap letöltendő.
több mint 15 éve
főleg, hogy most itt kb. mindenki mindenkit gyűlöl, aztán meg tegnap éjjel -nemtom holnap mutatják-e- eléggé családias volt a viszony, a mindenki mondjon mindenkiről valamit, amit szeret benne játék után, szóval azért itt baromi sokat változnak a dolgok 1 nap alatt.Valszeg Gigi nem fog menni párbajozni, mert úgy "vicces" lenne készülnie a párbajra, h akár búcsúzáskor sem ölelhetik meg egymást... vagy éppen erre megy az egész?! 😀Dannaa párbaj még rohadt messze van ha az előzőből indulunk kikristof
több mint 15 éve
Ja, amúgy még egy valami ütött nálam nagyot. Mikor Jerzytől kérdezték, hogy mi volt, mire ő: "Úriember voltam." Namost ez kicsit érdekes megfogalmazás "arra", hogy az ablakkal szemben állva letolom az alsógatyám, majd jól behajolok, 1on1 bemutatva a kamerának a segglyukamat... 😀
több mint 15 éve
Törölt felhasználó
Valszeg Gigi nem fog menni párbajozni, mert úgy "vicces" lenne készülnie a párbajra, h akár búcsúzáskor sem ölelhetik meg egymást... vagy éppen erre megy az egész?! 😀Dannaa párbaj még rohadt messze van ha az előzőből indulunk ki
több mint 15 éve
tenorx: Újabb példája annak, hogy baromira el vannak csúszva az arányok, főleg ilyen büntetgetések terén.fetomyGoodell takarodj
több mint 15 éve
http://www.youtube.com/watch?v=4HOiP3qQNwo
több mint 15 éve
Valszeg Gigi nem fog menni párbajozni, mert úgy "vicces" lenne készülnie a párbajra, h akár búcsúzáskor sem ölelhetik meg egymást... vagy éppen erre megy az egész?! 😀