USA és a világ

31 feliratkozó

több mint 1 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 840 — SuperBowl Champions 2013/2014
Obama meg nem allt be senki moge, az o jeloltje is beuszhat a kepbe.
undisputedly
Felesége lenne érdekes, milyen jó kis hollywoodi sztori kerekedne belőle 😀
Lúdas Solymi
Nem lennek meglepve, ha a sokkal inkabb reprezentativ VP pickre palyazna Michell, es Obama azert tartana vissza a tamogatasat, hogy a felesege megkapja. Allitolag a napi politikai mocskolodas nem igen vonzza, plusz teljesen tapasztalatlan a politikaban.

Vannak olyan hangok akik szerint Obama nemi legitimitast probal szerezni a DNC jeloltallitasnak azzal, hogy a "nyilt verseny"-t tamogatja, de ahhoz mar tul biztos Kamala indulasa.

(A mellett se menjunk el azert szo nelkul, hogy a demokrata partelit es a mega donorok egy regnalo elnokot kvazi megpuccsoltak, amivel megkerulik a jeloltallitas folyamatat es gyakorlatilag sajat maguk dontottek el, hogy akkor ki legyen helyette. Ne feledjuk, hogy Kamala 3%-on allt 2020-ban a demokrata jeloltallitasi versenyben amikor feladata azt. Onalloan, a demokratikus jeloltallitasi folyamatban meg VP-kent sem valoszinu, hogy nyert volna most. Most csak azert van full support mogotte, mert ot valasztotta a partelit es a donorok. Ha igazi verseny lett volna most, valoszinuleg ismet nem nyeri el a jelolti statuszt.

Szoval szep dolog, hogy majdnem 50 ev utan nincs a nagy politikus-dinasztiakbol senki a ticketen (egyelore), de azert ezt a jeloltallitast a demokracia gyozelmenek nehez beallitani.)
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 646 — Lucas Scott
de valószínűbb az a magyarázat, hogy ezt a néhány napot ki akarja használni a demokrata kampány, hogy ők diktálják a témákat, és reakcióra kényszerítsék a repiket, ahelyett, hogy ők kezdeményeznének.
Gyurma Pappa
sztem olyan szempontbol is jo idopontban van ez a lepes, hogy most a merenylet lekerult a napirendrol vagy legalabbis nem az folyik a csapbol allandoan hanem van a demokrataknak is egy uj tematizalasi lehetosege. innentol mehet a padlogaz elore.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 1 éve
FuckYoElonMusk New England Patriots 374
több mint 1 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 978
Obama meg nem allt be senki moge, az o jeloltje is beuszhat a kepbe.
undisputedly
Felesége lenne érdekes, milyen jó kis hollywoodi sztori kerekedne belőle 😀
több mint 1 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 516 — zászló zászló szív
 444.hu/2024/07/22/a-trump-kampany-szamara-biztosan-nagy-csapas-biden-visszalepese

A fizetős részben nagyjából arról van szó, hogy tényleg nem hitték el, hogy Biden vissza fog lépni (amiről Elon Musk kiposztolta X-re, hogy ő egy hete fixre tudta az időpontot is, miközben a WH staff is meglepődött 😀 ).

Szóval kb. az van, amit mondtam: a Trump kampány fő gerince Biden volt, túl sok mondanivalója nincs ezen kívül.

Arról lemaradtam (idő), hogy Trump elég sok pénzt költ a "választási megfigyelési csapatra", mondjuk én is sokat költök IT biztonságra, kinek mi a "fóbiája".

A cikk is egyetért azzal, amit én is gondolok: új kampány kezdődik, és most a demokraták (minden látszat ellenére) minimális lépéselőnyben vannak pár napig - egy hétig még, mire átfordítják a kampányt.

Lehet úgy olvasni, hogy mindenki gyorsan beáll Kamara mögé, ahogy undi olvassa, "hogy ezért siet mindenki mert úgy sincs esélyük", de valószínűbb az a magyarázat, hogy ezt a néhány napot ki akarja használni a demokrata kampány, hogy ők diktálják a témákat, és reakcióra kényszerítsék a repiket, ahelyett, hogy ők kezdeményeznének.

Továbbra is hánynom kell Kamala-tól, de legalább a kampány érdekes lesz.

Egyébként egy vicces posztot láttam ma: 1976 óta ez az első kampány, ahol Bush-Clinton-Biden családokból közvetlenül senki nem érintett. Meritokrácia a tököm

több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 646 — Lucas Scott
BREAKING: ActBlue donations have now surpassed $83 million in the first 24 hours of Vice President Kamala Harris being the presumptive Democratic nominee for President.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 1 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 065 — Слава Україні! Героям слава!

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 646 — Lucas Scott
According to CNN’s Jamie Gangel, these are the names Kamala Harris is considering to pick as her running mate:

-Arizona Senator Mark Kelly
-Kentucky Governor Andy Beshear
-NC Governor Roy Cooper
-Pennsylvania Governor Josh Shapiro
rob3r7o
Ja, ez egy reális lista. Shapiro a kézenfekvő PA miatt, viszont Mark Kelly 4 éve hatalmasat kampányolt és mozgósított. Annyira nem ismerem jól őket, arra már nincs időm, hogy minden kormányzót és szenátort fejben tartsak, de a választási matekok illetve eredmények alapján ők ketten a kézenfekvőek első ránézésre.
Gyurma Pappa
Cooper/Shapiro vagy Kelly (nálam kb ilyen sorrendben) jó választás lenne, meglepne ha nem ebből a háromból választan. Komoly, no-nonsense politikusok, impresszív előélettel, és olyanok akik szerintem vitában is jók, meg nyilván swing stateből jönnek.

Gretchen Whitmer-t, meg az illinoisi Pritzkert láttam még említve - de ezek már inkább B tervek szerintem, nyilván előbbi nem lenne bölcs döntés a dupla női ticket miatt, Pritzker meg azért nem akkora kaliber, csak jól van be ágyazódva.
Igor
en is Shapirora gondoltam egybol, de sztem o kovetkezore gyur majd (bar ha Kamela ezt behuzza akkor nem lesz kovetkezo).
csebi
Korunk demokrata partja nem fog egy zsido vallasu ferfit a ticketre tenni, mert a szabazobazisa egy resze antiszemita.
undisputedly
nyilvan. de attol meg lehet nekem preferenciam ...

Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 16 752 — No 1 duplaszánkó fan

Szerkesztette: Igor

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 472 — The Mathematician
Olló üti papírt😊

 www.reddit.com/r/WatchPeopleDieInside/s/1gQQ77FkS5
Negritis, a vajda
Ez most miért volt? Szélső jobbossal nem kezelnek? Vagy egyáltalán miért állt ott?
Nemes samu09
gondolom sikerült elérni Le Pen-nek hogy tőle álljon ott valaki
és igen, gondolom jelzik nem egyezkednek fasisztákkal (amíg nem muszáj mer akkor gyorsan fordul minden)

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Nemes samu09 Houston Texans 4 544 — I like the Texans, I like who we are
Olló üti papírt😊

 www.reddit.com/r/WatchPeopleDieInside/s/1gQQ77FkS5
Negritis, a vajda
Ez most miért volt? Szélső jobbossal nem kezelnek? Vagy egyáltalán miért állt ott?
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 472 — The Mathematician
Olló üti papírt😊

 www.reddit.com/r/WatchPeopleDieInside/s/1gQQ77FkS5

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 840 — SuperBowl Champions 2013/2014
Erdekes cikk az Axios-on, ha valakit erdekel (mi tortent, hogy tortent, mi tortenik most):

 www.axios.com/2024/07/22/2024-presidential-election-biden-drops-out-trump-shooting-harris

Harris-szel kapcsolatban megy a tanakodas a jobboldalon, mert egyelore ugy tunik, hogy a billego allamokbeli noket nem megszerezne, hanem attolna a demokrata taborba, ha elkezdenek firtatni, hogy szeretoje volt egy sokkal idosebb hazas ferfinak aki egyengette a karrierje elejet. Trump kendozetlen -aka bunko- vitastilusa sem mukodhet, mert novel szemben visszatetszest kelthet.

Biden visszalepese elottig amugy a pollok szerint kedvezotlen velemennyel voltak a szavazok Harrisrol:
 projects.fivethirtyeight.com/polls/approval/kamala-harris/

Egy farfvizen feluszo jelolt meg Manchin szenator West-Virginiabol aki demorkata volt, de most fuggetlenkent regisztralt aki tervezi, hogy ringbe szalljon es ujbol demokratakent regisztraljon. Konzervativ demokrata igazabol, aki Trump-pal 50%-ben, Biden-nel 88%-ban szavazott egyutt (a nekik kedvezo iranyba). A progresszivek utaljak, mert hajlik a ket part kozotti konszenzusra. Eleg kemeny ellenfel lenne Trumpnak. O amugy egy rendes primary-t nem elne tul, mert tul konzervativ, de most, hogy a nagy nevek nem szallnak be, akar eselye is lehet, mert Trump ellen jol menne.

Obama meg nem allt be senki moge, az o jeloltje is beuszhat a kepbe.

Szerkesztette: undisputedly
több mint 1 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 065 — Слава Україні! Героям слава!

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 1 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 735 — capitaine du château de Vienne 1487
Nagyon kivancsi vagyok ra, milyen marketing strategiat alkalmaznak.
undisputedly
Aki elfordultak némileg a demokratáktól azok a feketék és a nők. Hmm...

Jelenleg a demokraták egyetlen esélye egy fekete nő. És a legjobb jelölt nem vállalja. Szóval marad a második legjobb, még ha az nem is túl jó.

AOC-nak sok mindenben igaza van, de ez ugyanaz a kotta, és szavaztak rá:

 www.youtube.com/watch?v=KGmXGkIr7w0&ab_channel=TomLube
Gyurma Pappa
Amúgy ki lenne a legjobb, MO?
Klaci79
Ghislaine Maxwell

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 472 — The Mathematician

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 840 — SuperBowl Champions 2013/2014
Nagyon kivancsi vagyok ra, milyen marketing strategiat alkalmaznak.
undisputedly
Aki elfordultak némileg a demokratáktól azok a feketék és a nők. Hmm...

Jelenleg a demokraták egyetlen esélye egy fekete nő. És a legjobb jelölt nem vállalja. Szóval marad a második legjobb, még ha az nem is túl jó.

AOC-nak sok mindenben igaza van, de ez ugyanaz a kotta, és szavaztak rá:

 www.youtube.com/watch?v=KGmXGkIr7w0&ab_channel=TomLube
Gyurma Pappa
Amit leszurtem a twitteren posztolo (amigy mennyire 21. szazad, hogy twitteren jelentette be Biden a visszalepeset, mikozben a Feher Hazban ulo stabtagok semmit sem tudtak rola) dem hatteremberektol, az az, hogy Kamalat kb. mindenki alkalmatlannak tartja a parton belul, de senki mas nincs aki egy ilyen eloeletu kampanyba beszallna, ezert allt be mindenki egybol Kamala moge (kiveve azt hiszem Obamat, aki a nyilt verseny mellett allt ki, de igye Obama es Biden nem igazan szivlelik egymast).
AOC-nakm is ezert erdemes most kovetni a twitteret, mert eleg szabadszaju es elszor ezt-azt.

Nyilvan valaszt majd egy feher szenatort Vp-nek es lehet szamolgatni, de a legutobbi pollok nala sem jobbak, mint Bidennel, 1-1%-al csak maximum, de tegyuk hozza, hogy Harrist nem celozta idaig eros republikanus kampany.

 www.nbcnews.com/politics/2024-election/kamala-harris-trump-2024-polls-biden-rcna162934

(Ezek talan meg reszben az assassination elottiek).
több mint 1 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 328
Jujjuj Kamala hazudott, nem is hallgatott snoop doggot az egyetemen, de ugye akkor ugyanitt van a mérce trumpnál is?
r.baggio
Nem mellesleg Kamala ilyet pont nem
mondott. 😀
Jughead
Nehez lehet 2024-ben hasznalni a google-t vagy a youtube-ot, elhiszem, de akkor segitek:

-Szivtal valaha?
-Igen, jo regen. Es le is tudoztem. Meg egyetemen.
-Mit hallgattal amikor be voltal allva?
-Snoop es 2pac.

 youtu.be/kKMwua-_jlQ?si=CUC0gjoH1w_RGbeD
undisputedly
Jajj, miért kell úgy tenni mintha nem lenne fent YouTube-on az eredeti videó? 😀 Tudom, mert akkor kiderülne, hogy nem ez történt.

Íme itt a teljes videó:

 youtu.be/Kh_wQUjeaTk?si=GAj4QCb52bVLx22j

38:10-től kérdezi tőle DJ Envy, hogy milyen zenét hallgat, amibe közbevág Charlamagne Tha God, hogy mit hallgatott betépve, ezen nevet egyet Harris majd válaszol DJ Envy kérdésére (rá se néz Charlamagne-ra, mert nem neki válaszol).
több mint 1 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 883
Nagyon kivancsi vagyok ra, milyen marketing strategiat alkalmaznak.
undisputedly
Aki elfordultak némileg a demokratáktól azok a feketék és a nők. Hmm...

Jelenleg a demokraták egyetlen esélye egy fekete nő. És a legjobb jelölt nem vállalja. Szóval marad a második legjobb, még ha az nem is túl jó.

AOC-nak sok mindenben igaza van, de ez ugyanaz a kotta, és szavaztak rá:

 www.youtube.com/watch?v=KGmXGkIr7w0&ab_channel=TomLube
Gyurma Pappa
Amúgy ki lenne a legjobb, MO?
több mint 1 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 516 — zászló zászló szív
Jujjuj Kamala hazudott, nem is hallgatott snoop doggot az egyetemen, de ugye akkor ugyanitt van a mérce trumpnál is?
r.baggio
Nem mellesleg Kamala ilyet pont nem
mondott. 😀
Jughead
Nehez lehet 2024-ben hasznalni a google-t vagy a youtube-ot, elhiszem, de akkor segitek:

-Szivtal valaha?
-Igen, jo regen. Es le is tudoztem. Meg egyetemen.
-Mit hallgattal amikor be voltal allva?
-Snoop es 2pac.

 youtu.be/kKMwua-_jlQ?si=CUC0gjoH1w_RGbeD
undisputedly
Korai demo tape-ket kaptak tuti. Vagy csak simán bemondta az első két nevet, aki eszébe jutott. Vagy a N.W.A.-t azért nem merte mondani jogi hallgatóként. Vagy simán hazudott, mert politikus. Bármelyik lehet.

Annyira jó lenne, ha visszatérne, hogy Obama világos öltönye a legnagyobb botrány, meg az, hogy egy 60 éves nő nem emlékszik jól, hogy mit hallgatott az egyetemen füvezés közben.

De sajnos Harris-szel sem ez a legnagyobb probléma, ennél sokkal több gond van vele...