GM Javaslatok

9 feliratkozó

több mint 13 éve
Döme Las Vegas Raiders 2 719 — Sworn to the Black
egyelőre ezt ne feszegessük. szerezzünk be egy példányt. amin a simmet bonyolítjuk. az volt a lényeg hogy ki lehet-e nyerni belőle a meccs adatokat és ezt úgy látom igen.
szóval lépni kell a dologban.
egyenlőre a full online dolgot, meg az egy licenszel mindenkit ne erőltessükharomt
Jó, akkor még ezzel nem foglalkozunk.

Excelbe nem, hanem html-be lehet exportálni a meccsek eredményeit, illetve az egész ligát. Szóval a userek ebben az esetben egy madcathez hasonló oldalon fogják látni a dolgokat. Ha nem túl pöcsölős, feldobok valahova egy mintát.Döme
várjukWyatt
Túl pöcsölős sajna. Holnap.

szerk
Illetve zsenialitásom utat tört:

http://demada.fw.hu/
Semmilyen adat nem valós, az offseasont is csak leszimuláltattam, de a rendes csapatokat, meg playákat fotókkal együtt megcsinálták csak be kell majd importálni, most nem akartam ezzel szarozni. 2011 draft classt is láttam. Most így hogy ezt sikerült megcsinálni sanszos hogy meg se kell majd vennünk.

Érdemes felhívni a figyelmet a play by play megtekintésének lehetőségére.
több mint 13 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Na ezt mondtam. Aztán ha egy liszensszel meg lehet oldani, hogy mindenkinek legyen működésképes példánya, akkor mindent a drafttól kezdve lehetne automatizálni, mert az egész online működne. Teljesen ki lehetne iktatni az excel dolgot, a chates draftot, stb.Döme
egyelőre ezt ne feszegessük. szerezzünk be egy példányt. amin a simmet bonyolítjuk. az volt a lényeg hogy ki lehet-e nyerni belőle a meccs adatokat és ezt úgy látom igen.
szóval lépni kell a dologban.
egyenlőre a full online dolgot, meg az egy licenszel mindenkit ne erőltessükharomt
Jó, akkor még ezzel nem foglalkozunk.

Excelbe nem, hanem html-be lehet exportálni a meccsek eredményeit, illetve az egész ligát. Szóval a userek ebben az esetben egy madcathez hasonló oldalon fogják látni a dolgokat. Ha nem túl pöcsölős, feldobok valahova egy mintát.Döme
várjuk

több mint 13 éve
Döme Las Vegas Raiders 2 719 — Sworn to the Black
megnéztem ezt a Pro Football SIm-et.
Úgy gondolom, hogy be kéne ruházni 1-re. Mondjuk dömének. 25 dollár. (talán mindenki bele tud dobni 150 forintot hogy összejöjjön 😛 )
1 darabbal ki lehetne váltani a maddent. Minden adatot ki lehet belőle szedni excel fájlokban. Meccseket statokat stb. Azt nem tudom mennyire reális a simje, de a maddennél csak jobb lehet.
A játék fórumán fenn vannak a hozzá kellő mod-ok. ott gondolom meg lehet kérdezni mindent.

Erről vélemény?haromt
Na ezt mondtam. Aztán ha egy liszensszel meg lehet oldani, hogy mindenkinek legyen működésképes példánya, akkor mindent a drafttól kezdve lehetne automatizálni, mert az egész online működne. Teljesen ki lehetne iktatni az excel dolgot, a chates draftot, stb.Döme
egyelőre ezt ne feszegessük. szerezzünk be egy példányt. amin a simmet bonyolítjuk. az volt a lényeg hogy ki lehet-e nyerni belőle a meccs adatokat és ezt úgy látom igen.
szóval lépni kell a dologban.
egyenlőre a full online dolgot, meg az egy licenszel mindenkit ne erőltessükharomt
Jó, akkor még ezzel nem foglalkozunk.

Excelbe nem, hanem html-be lehet exportálni a meccsek eredményeit, illetve az egész ligát. Szóval a userek ebben az esetben egy madcathez hasonló oldalon fogják látni a dolgokat. Ha nem túl pöcsölős, feldobok valahova egy mintát.
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
megnéztem ezt a Pro Football SIm-et.
Úgy gondolom, hogy be kéne ruházni 1-re. Mondjuk dömének. 25 dollár. (talán mindenki bele tud dobni 150 forintot hogy összejöjjön 😛 )
1 darabbal ki lehetne váltani a maddent. Minden adatot ki lehet belőle szedni excel fájlokban. Meccseket statokat stb. Azt nem tudom mennyire reális a simje, de a maddennél csak jobb lehet.
A játék fórumán fenn vannak a hozzá kellő mod-ok. ott gondolom meg lehet kérdezni mindent.

Erről vélemény?haromt
Na ezt mondtam. Aztán ha egy liszensszel meg lehet oldani, hogy mindenkinek legyen működésképes példánya, akkor mindent a drafttól kezdve lehetne automatizálni, mert az egész online működne. Teljesen ki lehetne iktatni az excel dolgot, a chates draftot, stb.Döme
egyelőre ezt ne feszegessük. szerezzünk be egy példányt. amin a simmet bonyolítjuk. az volt a lényeg hogy ki lehet-e nyerni belőle a meccs adatokat és ezt úgy látom igen.
szóval lépni kell a dologban.
egyenlőre a full online dolgot, meg az egy licenszel mindenkit ne erőltessük
több mint 13 éve
Delonso_ Miami Hurricanes 7 187 — Justicar of Florida
megnéztem ezt a Pro Football SIm-et.
Úgy gondolom, hogy be kéne ruházni 1-re. Mondjuk dömének. 25 dollár. (talán mindenki bele tud dobni 150 forintot hogy összejöjjön 😛 )
1 darabbal ki lehetne váltani a maddent. Minden adatot ki lehet belőle szedni excel fájlokban. Meccseket statokat stb. Azt nem tudom mennyire reális a simje, de a maddennél csak jobb lehet.
A játék fórumán fenn vannak a hozzá kellő mod-ok. ott gondolom meg lehet kérdezni mindent.

Erről vélemény?haromt
Támogatom

Na ezt mondtam. Aztán ha egy liszensszel meg lehet oldani, hogy mindenkinek legyen működésképes példánya, akkor mindent a drafttól kezdve lehetne automatizálni, mert az egész online működne. Teljesen ki lehetne iktatni az excel dolgot, a chates draftot, stb.
több mint 13 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
én nekem mindegy, ha ezt mondjátok jónak, nekem ez is jó lesz, én nem láttam
remélhetőleg ebben korrektebbek lesznek majd a ratingek
a dömének fizetés módját meg valaki majd kitalálja

több mint 13 éve
Newman Philadelphia Eagles Clemson Tigers 8 228 — Ready to Rumble
támogatom,a Madden-nél nem nehéz jobbnak lenni

több mint 13 éve
Törölt felhasználó
megnéztem ezt a Pro Football SIm-et.
Úgy gondolom, hogy be kéne ruházni 1-re. Mondjuk dömének. 25 dollár. (talán mindenki bele tud dobni 150 forintot hogy összejöjjön 😛 )
1 darabbal ki lehetne váltani a maddent. Minden adatot ki lehet belőle szedni excel fájlokban. Meccseket statokat stb. Azt nem tudom mennyire reális a simje, de a maddennél csak jobb lehet.
A játék fórumán fenn vannak a hozzá kellő mod-ok. ott gondolom meg lehet kérdezni mindent.

Erről vélemény?
több mint 13 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
mondjuk ezt nem tudom miért kellett megszavaztani, mikor az IRL szabályzatban benne van az eljárás 😛

több mint 13 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
most akkor mégis lesz waiver?
amúgy 3 trade az nem sokWyatt
pff, szóba se került, hogy megszűnikHöri
ne puffogjál
„2. Vet. minimumos szerződés esetén cut vagy waiver” volt egy ilyen kérdés, aztán a végefelé eléggé nemleges válaszok voltak, szimplán megkérdeztem, hogy akkor ez lesz-e
azt meg lusta voltam megnézni, hogy többség támogatta-e vagy semWyatt
egyébként én is igy emlékeztem ezért megnéztem, és 16-5 arányban nyert az, hogy vetminnél waiver legyen 😊
több mint 13 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
ez a feltétel azokra nem vonatkozott, akik eddig is waiver kompatibilisek voltak, hanem egy kibővítésről szóló szabály javaslat volt.Höri
akkor azt kérdem, hogy a waivernél eddig itt mi volt a szabály, és hogy ezután mi leszWyatt
eddig 550k fizetés alatti ember mehetett waiverre, mostantól pedig az, aki után nem jár cut penalty.Höri
köszöntem

több mint 13 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
ne puffogjál
„2. Vet. minimumos szerződés esetén cut vagy waiver” volt egy ilyen kérdés, aztán a végefelé eléggé nemleges válaszok voltak, szimplán megkérdeztem, hogy akkor ez lesz-e
azt meg lusta voltam megnézni, hogy többség támogatta-e vagy semWyatt
ez a feltétel azokra nem vonatkozott, akik eddig is waiver kompatibilisek voltak, hanem egy kibővítésről szóló szabály javaslat volt.Höri
akkor azt kérdem, hogy a waivernél eddig itt mi volt a szabály, és hogy ezután mi leszWyatt
eddig 550k fizetés alatti ember mehetett waiverre, mostantól pedig az, aki után nem jár cut penalty.

több mint 13 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
pff, szóba se került, hogy megszűnikHöri
ne puffogjál
„2. Vet. minimumos szerződés esetén cut vagy waiver” volt egy ilyen kérdés, aztán a végefelé eléggé nemleges válaszok voltak, szimplán megkérdeztem, hogy akkor ez lesz-e
azt meg lusta voltam megnézni, hogy többség támogatta-e vagy semWyatt
ez a feltétel azokra nem vonatkozott, akik eddig is waiver kompatibilisek voltak, hanem egy kibővítésről szóló szabály javaslat volt.Höri
akkor azt kérdem, hogy a waivernél eddig itt mi volt a szabály, és hogy ezután mi lesz

több mint 13 éve
Delonso_ Miami Hurricanes 7 187 — Justicar of Florida
Kraft mindenkit lelövet ha nem lesz szezon.
több mint 13 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
most akkor mégis lesz waiver?
amúgy 3 trade az nem sokWyatt
pff, szóba se került, hogy megszűnikHöri
ne puffogjál
„2. Vet. minimumos szerződés esetén cut vagy waiver” volt egy ilyen kérdés, aztán a végefelé eléggé nemleges válaszok voltak, szimplán megkérdeztem, hogy akkor ez lesz-e
azt meg lusta voltam megnézni, hogy többség támogatta-e vagy semWyatt
ez a feltétel azokra nem vonatkozott, akik eddig is waiver kompatibilisek voltak, hanem egy kibővítésről szóló szabály javaslat volt.

több mint 13 éve
Törölt felhasználó
ez a mostani szezon mindenképpen lesz, mert az embereket be tudjuk lőni. a rookiekat is nagyjából, de a következő necces lesz.

szóval toszogassátok smitht hogy egyezzenek meg 😛

(tudjuk. Goodell takaroggy 😛 )
több mint 13 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
egyébként arra figyeljetek, hogyha lockout lesz akkor nálunk is veszélybe kerül a 2012-es szezon, mert nem lesz mihez viszonyítaniharomt
na ez érdekelt volna még, csak elfelejtettem kérdezni
akkor draftig lenne mondjuk itt minden, csak szezon itt se? vagy hogy lenne célszerű

több mint 13 éve
Delonso_ Miami Hurricanes 7 187 — Justicar of Florida
😊 valami azt súgja Madden akkor is lesz.
De az tény és való érdekes lesz a raingek meghatározása (azaz gondolom lejátsszuk a régi ratingekkel +rookiek + másodévesek)
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
egyébként arra figyeljetek, hogyha lockout lesz akkor nálunk is veszélybe kerül a 2012-es szezon, mert nem lesz mihez viszonyítani
több mint 13 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
most akkor mégis lesz waiver?
amúgy 3 trade az nem sokWyatt
pff, szóba se került, hogy megszűnikHöri
ne puffogjál
„2. Vet. minimumos szerződés esetén cut vagy waiver” volt egy ilyen kérdés, aztán a végefelé eléggé nemleges válaszok voltak, szimplán megkérdeztem, hogy akkor ez lesz-e
azt meg lusta voltam megnézni, hogy többség támogatta-e vagy sem

több mint 13 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
most akkor mégis lesz waiver?
amúgy 3 trade az nem sokWyatt
pff, szóba se került, hogy megszűnik

több mint 13 éve
Törölt felhasználó
igen lesz. a bünti nélkül kivágottak oda kerülnek elsőre
több mint 13 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
most akkor mégis lesz waiver?
amúgy 3 trade az nem sok

több mint 13 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Egy kérdés nem dőlt még el.
Miben maradtunk a fizetés-életkor-posztok dologban?
Amíg erre nincs rendes válasz a játék sem fog elindulni 😛haromt
poszttól függetlenül 31 év fölött nem emelkedhet a fizetés.Höri
ez hülyeség. biztos hogy ennek nincs értelme QB, OL és DL esetében.
Te is tudod hogy egy QB kb 33 éves korára éri el a full csúcsot, OL hasonlóan. DT-kből sem véletlenül szaladgálnak 35-37 éves arcok még a ligábanharomt
és?
akkor adjál neki ugyanannyit minden évre.