GM Lapszemle

11 feliratkozó

több mint 5 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 9 750 — 49ers GM
49ers részről nagyjából lezárult az idei tevékenység, max. a PS-ben lehet még mozgás, úgyhogy lássuk, mit sikerült művelni.

QB:
2017: Alex Smith, Trevor Siemian, Alek Torgensen
2018: Alex Smith, Trevor Siemian, Alek Torgensen
Itt nincs semmi látnivaló, Smith top 10-15 közötti QB szerintem, IRL is megint megkapta a lehetőséget, ráadásul 6 millió alatti fizetéssel ajándék. Sajnos jövőre FA lesz, akartam idén pótlást hozni, de nem úgy alakult.

RB:
2017: Mark Ingram, Duke Johnson, T.J. Yeldon, Matt Breida, Keith Marshall
2018: Mark Ingram, Duke Johnson, Matt Breida, Akrum Wadley, Jordan Wilkins
A DC elejét nem kellett variálni, két elég jó játékos van a tetején, Breida meg jó találat volt tavaly UDFA börzén, 3rd RB szerepre bőven jó. Az egyetlen gond, hogy Ingram, Johnson és Yeldon is utolsó évét töltötte a szerződésének, ezért egyrészt Yeldon inkább ment pickért, illetve jött frissítésnek két újonc.

WR:
2017: Alshon Jeffery, Willie Snead, Chris Hogan, Seth Roberts, Leonte Carroo, Krishawn Hogan
2018: Alshon Jeffery, Chris Hogan, Nelson Agholor, Willie Snead, Leonte Carroo, Krishawn Hogan
Itt se voltak túl nagy változások, mondjuk Agholor jelentős upgrade Robertshez képest slotban, Snead meg kapott egy elég jelentős paycutot, de azért remélem, visszatalál még a korábbi önmagához. Carroo utolsó éve jön, benne már sok reményem nincs, de egy évre most a top 4 elkapó szerintem rendben van, nem csak névre, de szerepkörre is.

TE:
2017: Gary Barnidge, Trey Burton, Dion Sims, Jonnu Smith
2018: Hayden Hurst, Jonnu Smith, Adam Shaheen, Luke Willson
Itt teljes tatarozás kellett, Barnidge sztorit azóta se értem, hogy mi lett vele IRL, Burton megtartására nem volt pénzem, Sims meg eleve stopgap megoldásnak jött (mondjuk ezeket praktikus lenne egy évre vetminért hozni, és akkor nem kellene másfélszeres szorzóval kirugdosni őket). Most van 3 nagyon ígéretes fiatal, meg Willson személyében némi rutin is, aki ráadásul IRL elég üres a Lions TE posztja, még jelentős szerepet is kaphat akár.

OL (RT-LT irányban):
2017:
Ereck Flowers - Larry Warford - Mitch Morse - Stefen Wisniewski - Duane Brown
Austin Pasztor - Dennis Kelly - Jack Allen - A.J. Cann - (Ereck Flowers)
2018:
La'el Collins - Larry Warford - Mitch Morse - Stefen Wisniewski - Duane Brown
James Hurst - Dennis Kelly - Jack Allen - A.J. Cann - Kolton Miller

Flowers mindenképp repült volna, már annyiszor hittem, hogy majd idén jó lesz, hogy a tököm tele volt már vele, és amellett, hogy béna, még tohonya és ellenszenves is lett egyre inkább. Collins bár RT-ként nem volt kiváló, hozzá képest bőven upgrade, és guard poszton meg elit teljesítményre képes, illetve jött Hurst is, aki szintén kezdő RT IRL (még ha nem is a legjobb minőség), eléggé megfizették 4 évre Baltimore-ban. A fal közepét nem kellett bántani, átlag feletti sor. Kelly és Wisniewski szintén több poszton bevethető, így a mélység különösen jó szerintem, elég sok verzióban fel tud állni minőségi fal. Jövőre lesz variálás, mert lejár Morse, Wis és Cann is, szóval Collins megy be guardnak, Wis és Morse közül majd döntök, Hurst és Miller meg lemeccselik a RT poszton (ha Miller nagyon bejön IRL, akkor az kellemes fejfájás lesz).

DE:
2017: Robert Ayers, Emmanuel Ogbah, Brian Robison, Jack Crawford, Avery Moss, Tashan Bower
2018: Jason Pierre-Paul, Emmanuel Ogbah, Eddie Yarbrough, Avery Moss, Tashan Bower
Az Ayers-JPP cserét szerintem nem kell különösebben indokolni, bár JPP már túl van a zeniten, de még mindig minőségi pass rusher, az meg nálam hiánycikk volt. Ogbah egyre jobb volt a sérüléséig erős oldali endként, Robison miatt vérzett a szívem, szerintem még én draftoltam anno az 1 éves játékban, de Yarbrough most már upgrade hozzá képest. Moss és Bower tavaly már mutattak valamit, további fejlődést várok.

DT:
2017: Michael Brockers, Sheldon Rankins, Clinton McDonald, David Onyemata
2018: Michael Brockers, Sheldon Rankins, Clinton McDonald, David Onyemata, Foley Fatukasi
Itt nem volt miért variálni, Brockers élete szezonját hozta IRL, Rankins kicsit visszaesett számokat tekintve, de nem volt rossz, Onyemata fejlődik látványosan, McDonald meg hozza magát évről évre, csak idén nem 2 millió USD lesz a fizetése, hanem 810.000$. Fatukasi egyelőre development project.

LB:
2017: Kiko Alonso, Shaq Thompson, BJ Goodson, Mason Foster, Devon Kennard, Corey Nelson, Neville Hewitt
2018: Kiko Alonso, Shaq Thompson, BJ Goodson, Mason Foster, Keenan Robinson, Blair Brown, Tegray Scales
Itt a roster végén volt mozgás, Foster megtartása mondjuk sokáig neccesnek tűnt, de csak sikerült beszorítani, 4. LB-nek teljesen jó. Brown Poz visszavonulásával esetleg kaphat jelentősebb szerepet, de a fő kérdés Goodson egészsége, illetve Thompson, akinek az utolsó éve jön a szerződéséből, és jelenleg még nem vagyok meggyőzve arról, hogy hosszabbítani kellene vele. Hewittért Igorral licitáltunk tavaly asszem, hagynom kellett volna nyerni...

CB:
2017: Janoris Jenkins, Marcus Cooper, William Gay, Noral Carroll, Jamal Agnew, Breon Borders, David Jones
2018: Janoris Jenkins, Bradley Roby, James Bradberry, Dontae Johnson, Holton Hill, Jamal Agnew
A másik jelentős átalakuláson átesett poszt a TE mellett, konkrétan Jenkins mellett mindenki cserélődött (Agnew inkább returner). Remélem, Roby Talib távozása után végre full-time starterként is jó lesz, Bradberry is IRL kezdő CB az átlag feletti fajtából, Johnson meg az ideális fantasy CB. 😊 Sokat várok ettől a névsortól, mély a depth és átlag feletti játékosok alkotják, tavalyhoz képest ég és föld a különbség.

S:
2017: Karl Joseph, Jonathan Cyprien, Quintin Demps, Justin Evans, Jairus Byrd, Eric Murray
2018: Karl Joseph, Jonathan Cyprien, Xavier Woods, Eric Murray
A tavalyi mellélövéseim között jelentős tétel volt Demps (és részben Byrd), míg Evans sajnos távozott a JPP-trade során, érte azért fájt a szívem, mégiscsak pickelte az isteni TB-t újoncként. Woods személyében ugyanakkor érkezett egy ígéretes pótlás, illetve Murray meg látszik, hogy a Chiefs DB-iskoláját kapja, egyre több lehetőség jut neki, 4. safetynek tökéletes.

K: Hauschka, maradt is, IRL meg verhetik a fejüket a falba Seattle-ben
P: Sam Martin csere Michael Dixonra, semmi gond nem volt Martinnal sem, csak egyrészt kellett ez a fél millió cap space, másrészt Dixon lehet, hogy még jobb lesz
LS: Nolan Frese helyett Thomas Hennessy - utóbbi rosteren van IRL, olyat se csinálok többször, hogy nem vetminért hozok LS-t

Ha jól számoltam egyébként, akkor akiket aktív keretre szánok, azokkal kalkulálva 65.000 USD maradt a sapka alatt, kicsit túl sok lett a dead money idénre (főleg Barnidge és Snead miatt, meg a tavalyi zseniális ötleteim, a Cooper, Demps, Sims, Hewitt, Crawford, Byrd hatosfogat kivágása is belekerült vagy 4 millába). Olyan játékost, akit nagyon sajnáltam volna, csak Justin Evans-t (és Burtont, de az ő megtartása nem volt reális) vesztettem el, cserébe TE, OL, DE és CB poszton is jelentőset erősödött a keret. Kell is, mert nagyon jön fel a Cardinals a csoportban. 😊

több mint 5 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 9 750 — 49ers GM
49ers draft értékelés:

Draft előtti pickek:
1/31
2/13
3/11
3/27
5/27
6/15
7/27

Tényleges választások:
1/31 - Kolton Miller, OT
2/13 Hayden Hurst, TE
3/27 Tegray Scales, LB
4/7 Holton Hill, CB
5/27 Michael Dickson, P
6/15 Foley Fatukasi, DT
6/32 Akrum Wadley, RB
7/27 Jordan Wilkins, RB
+ egy 2019-es 3. kör is jött.

A terv nem volt bonyolult, mindenképp OT-t akartam elsőre, ráadásul LT alapanyagot. Nem kellett azonnali impact játékos, Duane Brown idén megoldja a posztot, Collins meg a másik oldalt, jövőre Collins megy be guard posztra a lejáró szerződésűek helyett, Miller mehet RT-be egy évet, aztán két év múlva kezdhet LT-ként. Persze ha korábban berobban, az csak jó, de a lényeg, hogy az OL-t nem nagyon kell piszkálnom a tervek szerint a következő két évben. Ettől függetlenül tárgyaltam több feltrade kapcsán is, elsősorban Davenport miatt mentem volna, sajnos végül más vette meg a picket.
2/13-ra jött Hurst, én jobban szeretem a nem egy dimenziós TE-eket, örülök neki, úgyis baromi fiatal a TE-corps, Shaheen, Jonnu Smith és Hurst majd lemeccselik, hogy ki lesz a hosszabb távú legjobb megoldás.
A 3/11 végül két lépcsőben átváltozott egy 4/7 + 6/32 + jövő évi 3. körré, ezzel szerintem nem jártam rosszul.
3/27-et is lejjebb akartam cserélni, sajnos nem jött megfelelő ajánlat, Scales így kicsit pánik pick lett, de ha jó lesz, akkor mindegy, hogy reach volt, de itt tudtam volna jobbat húzni még LB posztra is bőven.
4/7-re lehetett már rizikózni, Hill méreteit és tehetségét tekintve lehetne korábbi körös, de egyrést nyers, másrészt éretlen, úgyhogy majd kiderül, mi lesz belőle.
5. körben jött a draft legjobb puntere, spóroltam 500.000$-t idénre, helyén is volt nagyjából, szerencsére lecsúszott, és így 4 évre remélhetőleg jó minőségben meg van oldva a poszt.
6/15 Igor kedvéért egy lesothoi menekült, viccet félretéve itt már potenciál alapján húz az ember, benne láttam egy potenciális 3 downon bevethető DT-t, aki akár a kezdőbe is fejlődheti magát, nekem idén PS, jövőre 4. DT, 2 év múlva számolnék vele komolyabban, addigra kiderül.
A végére maradt 2 RB, sajnos szerintem az egész draft alatt korábban pörögtek ki a futók, mint ahova én értékeltem őket. Ezért is adtam el a 3/11-et, ott eredetileg futó lett volna a terv, de a 2. kör második felében kiment 5 futó (utána 4/11-ig senki nem húzott, ebből is látszik, hogy másnál is kiürült a board). Mindenesetre jövőre lejár Ingram és Duke Johnson szerződése is nálam, és nem szeretek teljesen letolt gatyával belemenni offseasonba, így hoztam két esetleges pótlékot. Wadley két 1000+ yardos szezonon van túl, elkapásban sem elveszett, ha pass protection terén tud fejlődni, lehet belőle normális 3rd down RB. Wilkins egy kicsit masszívabb darab, idén 6,5 yardos átlaggal jutott 1000 yard fölé az SEC-ben, és ő is tud elkapni is azért. Nyilván álom lenne, ha mindketten jelentős szerepet kapnának már újoncként, de 6-7. körben megfelelő értéket jelentettek nekem. Jövőre lesz egy Breida, Wadley, Wilkins trióm, így ha egyikük sem robban be, akkor is max. egy 1. számú RB kell, nem egy komplett futó depth chart...

Összegezve: A közepe nem lett tökéletes így utólag, de amit igazán akartam (LT-alapanyag, Dickson, egy jó TE és back seven mélyítés), az összejött, és az utolsó 3 pickben van fantázia, és még egy jövő évi 3. kört is hozzátettem a készlethez.

Javaslat: jövőre draft előtt lehessen cserélni 7. körös pickeket is (draft alatt nem). Így aki tudja, hogy nem fogja/nem akarja végigcsinálni, az meg tud szabadulni a pickjeitől, én meg pl. szívesen húztam volna még 2-3 játékost, most meg majd kardozhatok értük UDFA liciten. 😊

több mint 5 éve
tenorx Pittsburgh Steelers 13 263 — Wrath of Khan
Bills gyors draft utáni értékelő:

Első kör:
1/5: Bradley Chubb
1/16: Da’Ron Payne
1/27: Jaire Alexander

Nem teljesen úgy jött össze az első kör, ahogy terveztem. Amire egyáltalán nem számítottam, az az, hogy Chubb bent lesz 1/5-re, őszintén Barkley draftolása volt tervezve. Ennek mindenképp örülök.
Payne nálam BPA volt, igen, úgy is hogy Vea bent volt, de nem terveztem erre a posztra húzni.
Jaire Alexandar szintén BPA módon jött számomra, de ismét csak nem ez a poszt volt a célpont.

Második-harmadik kör:
2/10: Justin Reid
3/9: Michael Gallup
3/17: Brian O’Neill
3/21: Josey Jewell

Na ez már picit jobban tetszik. Reid játékát kedvelem, bár talán húzhattam volna helyette jobb prospectet ott.
Gallup-ért fel kellett tradelni, de ő egy nagy célpontom volt, örülök, hogy sikerült behúzni.
Brian O'Neill csiszolatlan gyémánt, avagy project játékos. Meglátjuk, hogy beválik-e.
Josey Jewell szerintem ha jó csapatba kerül, akkor jó lehet.

Hátsó körök:
5/5: Cedrick Wilson
5/32: Deadrin Senat
6/8: Olasunkanmi Adeniyi
6/33: JK Scott
7/5: David Bellamy
7/40: Jaleel Scott

Hát, whatever 😀 Hátha bejön valamelyik.

A draftomat maximum egy B- -ra értékelem

Szerkesztette: tenorx
több mint 6 éve
Chargers LT Los Angeles Chargers Florida State Seminoles 10 564 — Jedi Master
THE WASHINGTON POST

Elérkezett a draft előtti időszak, így újabb cikkel készült el a lap.
Hiába a korábbi évek remek PO szereplése a csapattól, a jelenlegi holtszezonban változott a legtöbbet a csapat, tovább gondolta érősíteni a rostert LaDainian Tomlinson GM.
Bár sokan távoztak a kezdő,meghatározó játékosok közül, de mégtöbben érkeztek, hogy segítsék a csapatot a SB elérésében.

Távozott: Drew Brees QB, Whitney Mercilus DE, Alec Ogletree LB, Barry Church S, Jason Verrett CB
Érkezett: Joey Bosa DE, Anthony Hitchens LB, Adoree Jackson CB, Chidobe Awuzie CB, Ja'Wuan James OT

Nagyrészt tehetséges fiatalok érkeztek, ez rá is fért a csapatra, hiszen sokan távoztak idén a rosterről, akik már 30 felett voltak, vagy visszavonultak.

Roster:
 oi68.tinypic.com/2b2m86.jpg

QB poszton Brees akár maradhatott is volna, de az az erősítések kárára ment volna, ezt a döntést meg kellett hozni. Már csak azért is, mert Prescott személyében reményteljes kezdő vette át a helyét.
RB poszton kell még erősítés, de Morris tavaly megmutatta, hogy van még a tankban, nem kell kétségbe esni, ha végül ő lesz a kezdő. Ekeler UDFA-ként nagy nyereség lehet.
Az OL eddig is az erősebb egységek között volt, de James érkezésével már a top alakulatok közé tartozik.
A DL pedig egyenesen parádés lett, miután megérkezett Bosa az egyébként erős kezdőbe. A cseresor pedig biztosítja a minőséget baj esetére.
LB poszton sok múlhat azon, Hicks mennyire pihente ki a sérülését. Ha ő rendben lesz, akkor nagy gond nem lehet Hitchens érkeztével.
DB poszton szintén tovább erősödött a csapat két fiatallal, és már mélység is van a poszton. Verrett hiába volt kedvenc, a sorozatos sérülések miatt el kellett engedni.

A drafton a maradék választási jogokkal még foltozza a GM a rostert, és jöhet a SB run! 😊

Szerkesztette: Chargers LT

"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 6 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 21 213
1/1 Denver Broncos
Sam Darnold, QB, USC
Ember legyen a talpán aki kitalálja, hogy ki lesz az 1/1 IRL és hogy a négy legtöbbre taksált irányító közül ki futja majd a legjobb karriert. De talán Darnold jár a legkisebb kockázattal. Löfli pedig nem is fog kockáztatni.


1/2 New York Jets
Baker Mayfield, QB, Oklahoma
New Yorkban sincs irányító és talán Mayfield illik leginkább a nagy almába. Az arca már mindenképp megvan hozzá.


1/3 Cincinatti Bengals
Josh Rosen, QB, UCLA
A Bengals is irányító hiánnyal küzd és örömmel behúzza Rosent, aki aztán bizonyíthat.
 encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcS-hRLshGTZ0T7K6mKO0E_z5JcsX-uythCGG5TprBURTxRF-Qvdwg

1/4 New Orleans Saints
Josh Allen, QB, Wyoming
Az utolsó teljesen QB needes csapat is megkapja a magáét. Lehet az is, hogy Allennel ők járnak a legjobban.


1/5 Buffalo Bills
Bradley Chubb, EDGE, North Carolina State
Itt három játékos éri meg, Barkley és Nelson helye feltőltve, ha nem is feltétlen minőséggel, de Chubb posztja miatt is jobban megéri itt. Persze a Bills egy hátratraddel se járna rosszul.


1/6 Pittsburgh Steelers
Saquon Barkley, RB, Penn State
Ezzel a Steelers egy prémium játékost kap egy hiányposzta. 2in1! Hol kell aláírni? 


1/7 Miami Dolphins
Tremaine Edmunds, LB, Virginia Tech
Egy nagyszerű LB érkezhet, aki az első naptól nagy segítség lehet a Dolphins front7-ben.


1/8 Cleveland Browns
Quenton Nelson, OG (Notre Dame)
Ez így nagyon adná magát. A legjobb OL ember pont oda kerül ahol foghíjas a társaság.


1/9 Los Angeles Rams
Minkah Fitzpatrick, DB (Alabama)
Van néhány lyukas poszt a védelemben, Fitzpatrick egyet az első naptól megold majd


1/10 Denver Broncos
Courtland Sutton, WR (SMU)
Az új QB már megvan, de kellene valaki aki el is tudja kapni a labdákat. Az idei class legjobb elkapója pedig szerintem Sutton.


1/11 Chicago Bears
Josh Jackson, CB (Iowa)
Ebben a fiúban nagyon sok van és az új manager egy jövőbeli sztárral nyithatja a draft munkásságát.


1/12 Green Bay Packers
Mike McGlinchey, OT (Notre Dame)
TE kellene, de itt teljesen értelmetlen húzás lenne. Viszont nagyon jól jön egy jövőbeli lehetséges LT is, mert Cannon egyedül kevés lesz a két oldalra.


1/13 Houston Texans
Derwin James, S (Florida State)
Könnyű húzás, itt már steal Ward. Ráadásul a Texansnál kevés olyan poszt van, ahol azonnal kezdő jöhet, de a S az egyik ilyen. Collinsal nagy páros lehet.


1/14 Cleveland Browns
Denzel Ward, CB (Ohio State)
Szívem szerint folytatnám az OL erősítését, de itt azért már komoly steal Ward, úgyhogy jöhet egy potenciális sztár a secondarybe.


1/15 Detroit Lions
Marcus Davenport, EDGE, UTSA
Több helyen is erősítésre szorul a detroiti alakulat, de azt gondolom, hogy itt Danenport lehet a megoldás. Kellő upside is van benne és első naptól segítségére lehet csapatának.


1/16 Buffalo Bills
Isaiah Oliver, CB (Colorado)
A Bills nagybevásárlás inkább a mennyiséget célozta, itt most jön a minőség is. Egy remek corner kerül Buffalo-ba, ahol ennek IRL is komoly hagyományai vannak.


1/17 Tennessee Titans
Isaiah Wynn, OG (Georgia)
Egyik kedvencem, Wynn, aki stabilizálja a futójátékot a Titansnél. Ráadásul remek páros Whitworth mellé.


1/18 Baltimore Ravens
Vita Vea, DT (Washington)
Nehéz helyzetben vagyok, mert akire ment Igor, azt általában el is hozza. Kevés kétségem van afelől, hogy Vea-t viszi Igor, talán csak annyi, hogy Payne vagy Bryan szimpatikusabb e neki, hogy tovább építsen egy igazán kemény védőfalat.


1/19 New York Giants
Christian Kirk, WR (Texas A&M)
Egy kiváló elkapó érkezik, hogy Big Ben végre otthon érezze magát. Lehetne persze mást is húzni, de sem Laquon Treadwell, sem pedig Terrance Williams nem váltotta eddig be a hozzá fűzött reményeket. Talán amit még el tudok képzelni itt (is) az egy hátratrade a kör végébe, ahol TE érkezhetne értékén.


1/20 Pittsburgh Steelers
Harold Landry, EDGE (Boston College)
3-4-es OLB, igazi ajándék az ide. Komoly steal esik le Pittsburghbe.
 encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcSnANHfB-NuJsAkbtUMnN7qyFS7UpXf9A_7WUmf5f9fMuqoaHI7

1/21 New York Jets
Roquan Smith, LB (Georgia)
És ezzel a Jets a draft stealjét be is húzza… legalábbis az első körben. Nagy szerencse, hogy a sok hiányposzt miatt Beki 1/21-en is megkapja a remek LB-t.


1/22 Green Bay Packers
Taven Bryan, DT (Florida)
Egy nagyszerű játékos a védőfalba, így mindkét oldal komolyan erősödik Wisconsinban.


1/23 Jacksonville Jaguars
Will Hernandez, OG (UTEP)
Hatalmas szükség van egy ilyen remek képességű OG-re a Jaguarsnál. És még így sem teljes az OL


1/24 Arizona Cardinals
Connor Williams, LT, Texas
Remek csapat jött össze a sivatagi városban, de komoly kérdőjel van az LT poszton. Bár Bolles nem kezdett rosszul és idén talán Garcia is bemutatkozhat a Patriotsnál, de mivel lehet esély arra, hogy rögtön nem tudják megugrani a szintet, inkább behúznak egy remek prospectet a Texas egyetemről. Több mockban is igen korán elkel Williams.


1/25 Dallas Cowboys
Da’Ron Payne, DT (Alabama)
Két remek edge rusher, de a fal közepén nemcsak a minőség, de a mennyiség is hiányzik. Nos Payne úgy oldja majd meg a mennyiséget, hogy megkapják a minőséget is.


1/26 Detroit Lions
Leighton Vander Esch, LB (Boise State)
Folytatódik a front7 erősítése Detroitban. Ehhez egy baromi jó LB érkezik Davenport után.


1/27 Buffalo Bills
Rashaan Evans, LB (Alabama)
Kezd kissé unalmas lenni, de a tavalyi Patriots mögött elbújik az idei Bills még így is 
Jöjjön végre egy ILB, akire nagy szükség van a Bills-nél.


1/28 Oakland Raiders
Mike Gesicki, TE, Penn St
A Raiders kiválaszthatja a nem túl erős class talán legjobb játékosát. Kellen persze más posztra is játékos, de Gesicki itt már bőven belefér.


1/29 Los Angeles Rams
Kolton Miller, OT (UCLA)
Egy OT, aki ha megfelelő kezekbe kerül IRL, akkor remek vakoldali tackle lehet belőle. A Ramsnél pedig jobb előre gondolkodni, ki tudja mi lesz Fisherrel, ráadásul Riley Reiff sem egy életbiztosítás.


1/30 Tampa Bay Buccaneers
Calvin Ridley, WR (Alabama)
A Tampa GM-je különösebb hírverés nélkül teszi a dolgát és kevés hiányposztjából egyet megold néhány évre. Itt igazából már nem találtam megfelelő belső támadófal embert, ezért egy remek elkapó jön. Dez mellé mögé Ridley jó szolgálatot tehet a jövőben.


1/31 San Francisco 49ers
Lamar Jackson, QB (Louisville)
Somos elég jól áll a keretépítéssel, így gondolni kell a Smith utáni időkre is.Jövőre már komoly fizetést kell adni neki, úgyhogy lehet egyszerűbb lesz kiváltani egy tehetséges irányítóval, aki a megfelelő rendszerben sokra lehet képes.


1/32 Kansas City Chiefs
Ronald Jones II, RB, USC
Kristóf már sokat válogatott a RB piacon, de nem sikerült megfelelő értéket hoznia, így a drafton ruház be és nem is választ rosszul. Jones magasra taksálják a szakértők.
több mint 6 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 15 783 — SHAMEFUR DISPRAY!
Baltimore Star
A Baltimore-i Bulldózer jövőre is zúzni fog!

Yanda és Sitton szerződést hosszabbít, Dunlappel még tárgyal a klub, Fitz és Linval a szabadpiacra megy.

Nehéz hetet zárhatott a kétszeres bajnokcsapat GM-je, Igor, legalábbis a szeme alatti táskák és kissé nyúzott arca erről árulkodott a vasárnap esti sajtótájékoztatón. Hangjában azonban a szokásos optimizmus csengett, és az örömteli bejelentések, melyekről beszámolhatunk minden bizonnyal számtalan Ravens szurkoló hétfő reggelét édesítik majd meg. A sajtótájékoztató legfontosabb híreit közöljük, vágott formában.

Hölgyeim, uraim.

Kezdeném a jó hírekkel. Csapatunk a késő délutáni órákban megállapodott két kulcsjátékosunkkal, így Marshal Yanda és Josh Sitton játékára a következő években is számíthatnak a Ravens-szurkolók. Marshal szemében csapatunk egyik vezére kötelezte el magát a gárda mellett további 3 évre, ráadásul példamutató módon több mint 2 millió dolláros fizetéscsökkenést is bevállalt, csakhogy a Ravens-dinasztia továbbra is fennmaradhasson, és a Baltimore-i Bulldózer néven elhíresült támadóalakzatunk elkövetkezendő évekbeli sikereinek is aktív részese lehessen. Miután ezt Josh meghallotta, ő is azonnal aláírt, így csapatunk támadófala tavalyi pompájában vághat neki az elkövetkezendő szezonnak.


.....

Sajnálatos módon Linval Joseph és Larry Fitzgerald játékosainkkal nem sikerült megállapodnunk, ők tesztelik a szabadpiacot. Megértem a játékosok helyzetét, remek teljesítményt nyújtottak, és megérdemlik az ezért járó fizetést/elismerést. Személyesen beszélgettem el velük, és nincs bennük tüske - sajnálatos módon caphelyzetünk nem tette lehetővé, hogy mind az 5 szabadügynökünket megtartsuk. Természetesen a továbbiakban is mindent megteszünk, a kapcsolatot fenntartjuk velük, és fennáll a lehetőség, hogy néhány nap vagy hét múlva, mégis visszatérnek a csapathoz.

*miután Joseph és Fitzgerald teljesítményét méltatta egy darabig, Igor röviden Carlos Dunlapről is szót ejtett*

Carlos-szal tovább folynak a tárgyalások. Egyelőre nem tudtunk megegyezni, Terrell érkezése miatt némi aggodalom támadt Mr. Dunlap ügynöke részéről, s így kicsit jobban elhúzódtak a tárgyalások, ám természetesen kezdőként számítunk Carlosra, és Sizzle elsősorban a front seven mélységének erősítése céljából érkezett, illetve hogy Hollóként vonulhasson vissza illusztris, Hall of Fame karrierje végén.

...

Igor a továbbiakban röviden szót ejtett a free agency-vel kapcsolatos terveiről (minőségi csereemberek igazolása minden poszton, főképp WR, DT és CB posztra fókuszálva), ám a szoros caphelyzet mellett ez nem lesz könnyű dolog, azonban a holtszezon mindenképpen sikeresen kezdődött Suggs, Yanda és Sitton le- és újraigazolásával.

Szerkesztette: Igor

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 6 éve
alatriste Green Bay Packers Florida State Seminoles 11 055 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.
5/3 favorite OL 😊
| Már csak a T-ök kellenének. |

-------------Glasgow----------------------Frederick----------------------------------Lang--------------

Szerkesztette: alatriste


Liverpool Fc fan
több mint 6 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 15 783 — SHAMEFUR DISPRAY!
PR / NFL Draft 2018

32 Tampa Bay
31 Washington
30 Baltimore
29 Carolina
28 Houston
27 San Francisco
26 Atlanta
25 Arizona
24 Green Bay
23 Dallas
22 New England
21 Jacksonville
20 Kansas City
19 New York Giants
18 Detroit
17 Los Angeles Chargers
16 New York Jets
15 Tennessee
14 Indianapolis
13 Oakland
12 Los Angeles Rams
11 Minnesota Vikings
10 Chicago
9 Seattle
8 Cleveland
7 Pittsburgh
6 Miami
5 Buffalo 
4 New Orleans
3 Cincinnati Bengals
2 Denver
1 Philadelphia

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 6 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 24 710 — Keep pounding
PR/random végeredmény

1. Atlanta Falcons
2. Houston Texans
3. Carolina Panthers
4. Baltimore Ravens
5. Green Bay Packers
6. Tampa Bay Buccaneers
7. Kansas City Chiefs
8. LA Chargers
9. San Farncisco 49ers
10. Arizona Cardinals
11. Minnesota Vikings
12. Washington Redskins
13. Jacksonville Jaguars
14. New York Giants
15. Tennessee Titans
16. New England Patriots
17. Dallas Cowboys
18. Chicago Bears
19. Indianapolis Colts
20. Detroit Lions
21. Oakland Raiders
22. New York Jets
23. Cleveland Browns
24. Seattle Seahawks
25. Miami Dolphins
26. Philadelphia Eagles
27. Cincinnati Bengals
28. Los Angeles Rams
29. New Orleans Saints
30. Buffalo Bills
31. Denver Broncos
32. Pittsburgh Steelers

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 6 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 76 818 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
1. Baltimore
2. Carolina
3. Tampa Bay
4. Atlanta
5. San Francisco
6. Washington
7. Arizona
8. Kansas City
9. Houston
10. Jacksonville
11. New England
12. Los Angeles Chargers
13. New York Giants
14. Tennessee
15. Oakland
16. Dallas
17. Indianapolis
18. Los Angeles Rams
19. New York Jets
20. Chicago
21. Detroit
22. Seattle
23. Green Bay
24. Pittsburgh
25. Cleveland
26. Minnesota
27. Buffalo
28. Miami
29. Denver
30. Philadelphia
31. New Orleans
32. Cincinnati
több mint 6 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 563
Power Ranking
1. Baltimore Ravens
2. Carolina Panthers
3. Tampa Bay Buccaneers
4. Atlanta Falcons
5. Kansas City Chiefs
6. Green Bay Packers
7. San Francisco 49ers
8. Houston Texans
9. Arizona Cardinals
10. Tennessee Titans
11. Minnesota Vikings
12. New England Patriots
13. Los Angeles Chargers
14. Jacksonville Jaguars
15. New York Giants
16. Washington Redskins
17. Detroit Lions
18. Seattle Seahawks
19. Chicago Bears
20. Cleveland Browns
21. Dallas Cowboys
22. New York Jets
23. Oakland Raiders
24. Indianapolis Colts
25. Los Angeles Rams
26. Miami Dolphins
27. Pittsburgh Steelers
28. Buffalo Bills
29. New Orleans Saints
30. Cincinnati Bengals
31. Philadelphia Eagles
32. Denver Broncos
több mint 6 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 9 750 — 49ers GM
Akkor íme a teljes lista tőlem is - én erősorrendet csináltam, nem PO ágrajzot fejben, a korábbi csoportokon belül leginkább random módon:

1. Cincinnati
2. Philadelphia
3. New Orleans
4. Denver
5. Buffalo
6. Pittsburgh
7. Miami
8. Minnesota
9. Cleveland
10. Seattle
11. LA Rams
12. Chicago
13. Detroit
14. Indianapolis
15. Oakland
16. Tennessee
17. LA Chargers
18. NY Jets
19. NY Giants
20. Dallas
21. Green Bay
22. Kansas City
23. New England
24. Houston
25. Jacksonville
26. Arizona
27. Washington
28. San Francisco
29. Atlanta
30. Tampa Bay
31. Carolina
32. Baltimore

több mint 6 éve
Chargers LT Los Angeles Chargers Florida State Seminoles 10 564 — Jedi Master
2017 Power Ranking by LT:
(Csoportokba sorolás: 2 óra, random csoportokon belül: 5 perc)

1/1 PHI
2 DEN
3 CIN
4 BUF
5 PIT
6 NO
7 CLE
8 CHI
9 SEA
10 IND
11 LAR
12 MIA
13 MIN
14 OAK
15 TEN
16 LAC
17 NYG
18 DET
19 NE
20 DAL
21 GB
22 NYJ
23 ATL
24 SF
25 KC
26 ARI
27 JAX
28 TB
29 CAR
30 HOU
31 WAS
SB győztes: BAL

"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 6 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 24 710 — Keep pounding
QB: Jamies Winston, Matt Moore
Winstontól idén vártam az áttörést, de rohadtul nem érkezett meg. Ráadásul edzőcsere sem lesz, buzi Bucs. Mondjuk, az azért mutatja, hogy van benne fantázia, hogy az utolsó három fordulóban simán hozott ki-ki meccset az NFC South három éllovasával, és ha csak kicsit ügyesebb játszópajtásai vannak, nem csak a Saints grabancát kapták volna el. 13 meccsen játszott csak sérülés miatt, így is összejött 3504 passzolt yard és 19 passzolt TD 11 pick mellett. Viszont a 7 elvesztett fumble übergáz, pláne, hogy azok többsége milyen volt. Egy évig még újonc fizu, nagy dilemma, hogy mi legyen vele, jó ajánlatért hajlandó lennék megválni tőle, de sokkal jobb opciót perpill nehezen tudnék leakasztani bárhonnan is. Jó lett volna egy HC csere, hátha az új brigádnak sikerülne picit több értelmet verni a fejébe, mert a talent az megvan, csak ne lenne ilyen szeleburdi. Moore csere QB vetminért, akinek lejár a szerződése, lehet egy középső/hátsó körös prospecttel fogom pótolni, ha nem sikerül visszaigazolni.

RB: Jonathan Stewart, Jerick McKinnon, Samaje Perine, Tyler Ervin + James Conner PS
Várható volt, hogy Stewnak lassan kiürül a tank, ez meg is történt, 6 TD-t azért még összekapart. McKinnon azt hozta, amit vártam, tökéletes kiegészítő futó lett Murray mellett, mondjuk Cook felépülése után kérdéses mennyi szerepet fog kapni, marad-e egyáltalán. Mivel lejár a szereződése, nem hiszem, hogy ragaszkodni fogok hozzá. Ervin sérüléséért kár, ő lenne McKinnon helyettese, nagyjából hasonló szerepkörben. Perine újonc évében nem váltotta meg a világot, de nem is reménytelen, ha felépül előtte a fal, még jó is lehet. Conner a PS-ben nem rossz, nem tudom milyen szerepet szánnak neki a Steelersnél Bell esetleges távozása? után, nem reménytelen a helyzete ahhoz képest, hogy a PS playa.

FB: Sam Rogers + Freddie Stevenson PS
Ezt jól beszoptam, nagyon akartam jó kis FB-et, erre egyik se fogott rostert sehol. Nem baj, majd idén újra nekifutunk.

TE: Jimmy Graham, Vance McDonald, Mychal Rivera + Daniel Brown PS
Továbbra se sikerült rájönni a Seahawksnál, hogy miként is kéne használni Grahamet, de azért 10 TD-t csak összeszedett. McDonald egészen ól beilleszkedett a Steelers O-ba, nagyon jól blokkol, nálam is ez lenne a szerepe JG mögött. Rivera IR, pedig benne láttam fantáziát a Jags O-ban, sztem legalább no2 TE lett volna, ha nem kezdő. Brown a Bears rosterén van és több mint 100 yardot kapott el 14 meccsen, PS arctól nem rossz, mivel még két évig vetminért van szerződése, maradni is fog.

WR: DeAndre Hopkins, Corey Coleman, Brandon LaFell, Justin Hardy, Ryan Switzer, Philly Brown + Damiere Byrd, Austin Duke, Artavis Scott PS
Hopkins minden emberi számítás szerint is állat, top3 elkapó a teljesen fogalmatlan Texans O-ból (kivéve azt a négy meccset, amikor Watson dobált neki). Coleman mindig megsérül plusz a Brownsban játszik, lehetne jobb is a helyzete. LaFell harmadik számú elkapónak bőven megteszi. Hardy a Falconsban is kb 4. számú célpont, Switzer miatt csalódott vagyok, azt hittem nagyobb szerepe lesz, de legalább Beasley szar volt, így lehet a következő szezonban már nagyobb szerep jut neki. Philly kuka, csakúgy, mint Duke és Scott, ellenben Byrd végre valahára lehetőséget kapott, bizonyított is, erre ledöglik egy évben kétszer is. Összességében nem rossz sor ez, de nem mondom, hogy ne lehetne tovább fejleszteni, pláne hogy LaFell FA lesz, így egy stabil 7-800 yardos play kéne Nuk mellé.

OL: Alejandro Villanueva, Shawn Lauvao, Ryan Kalil, Andre Smith, Rob Havenstein, Cameron Erving, Blaine Clausell, Dan France, Landon Turner, Earl Watford + Ben Gottschalk PS
Villanueva probowler lett, ami sztem kicsit túlzás, de nagyon jó kis LT. Lauvao döglődött egész szezonban, akár csak Kalil, így nem a legegészségesebb a fal belseje, pláne, hogy Andre Smith nem váltotta meg a világot guard poszton, ide mindenképp kell vérfrissítés. Havenstein Villanuevaához hasonlóan jó megoldás RT posztra, az offseason során volt olyan opció is, hogy RG lesz, de hálistennek ebből nem lett semmi. Erving a Chiefshez került, swingtackle-ként kezdett is négy meccsen, depthnek jó, pedig többet láttam benne. Watford kapott még relatíve komoly szerepet, a többiek masszív kuka, kellene egy kis tehetséget pumpálni az egységbe, főleg a belső posztokra kellene vérfrissítés.

Offense:
Sztem nem rossz egység, két elit playmakerrel, a falat kéne kicsit feltuningolni, illetve szurkolni, hogy Winston végre meglépje azt a lépcsőfokot, amire három éve várok.

DE: Robert Quinn, Jerry Hughes, Jordan Willis, Datone Jones
Quinn a szezon második felében végre belelendült, Hughes azonban továbbra sem talál magára, lehet megválok tőle, Winston féle dilemma. Willis egész jól kezdett a Bengalsnál, idővel sztem korrekt erős oldali DE lesz belőle. Jones végül a Cowboysnál ragadt meg, utolsó meccsén ikerült sacket is szerezni, de ha sikerülne valakit hozni akár a draftról, akár FA-n olcsón, ő minden bizonnyal repül. Mivel mindenki szerződése alatt van, nem létszükséglet az upgrade, de sosem lehet elég passrushered.

DT: Aaron Donald, Marcell Dareus, Akeem Spence, Joey Ivie, + Charles Walker PS
Azt hiszem ez elit egység, Donald konkrétan nálam az év védője, Dareussal jobb dolog nem is történhetett volna, mint hogy a Jaguarsba kerüljön, Spence pedig a Lionsban lett tényező. Ivie és Walker kuka, majd valaki jön még a rotációba negyediknek.

LB: Luke Kuechly, Thomas Davis, Christian Kirksey, Haason Reddick, Dylan Cole, Abner Logan, Jacob Lindsey + Jared Norris PS
Ez se rossz sor. Luke, TD és Kirksey is every down LB, nem is akármilyenek, Reddick ugye komoly ígéret és Cole is kapott szerepet bőven a Texansban. Közülük csak Kirksey lesz FA, azt hiszem, ezzel a mélységgel nem kell kapkodjak, hogy megtartsam. Logan és Lindsey kuka, Norris ellenben rosteren van és a ST-ben rendszeresen játszik is a Panthersben, szóval asszem itt Kirksey távozása esetén is megvagyunk, talán egy ember jön majd, hogy meg legyen a keret ☺

CB: Josh Norman, Terrence Newman, Damarious Randall, Shaquil Griffin, Desmond King,
Marcus Williams
Nem tudom, hogy a DT, LB, vagyí a CB sorom erősebb, de sztem mindhárom nyugodtan nevezhető elitnek. Ez egy nagyon mély és jó képességű sor, ráadásul tavaly az egész bagázs nem került 7 millióba. Na idén ez mér nem lesz így, Norman FA, jó eséllyel taget rakok rá, a Redskinsnél valamelyest visszaesett, nem is fiatal, nem fogok sietni a hosszabbítással. Griffin és King újoncok, utóbbit safety-nek szántam, kicsit kibasztak velem, hogy CB lett, de elbírja a gépezet. Randall rookie szerződésének utolsó évébe lép, meglátjuk mi lesz a sorsa, akár el is cserélhetem, ha jön rá jó ajánlat. Newman nem hiszem, hogy még egy szezont lehúzna, de minden benne van a pakliban, vetminért egy évre jó biznisz volt. Jellemző, hogy Marcus Williams volt a legdrágább a maga két milliójával, aki a leggyengébb, valószínű megy is a kukába.

S: T.J. Ward, Derrick Kindred, Deiondre Hall, + Robert Nelson PS
Egyértelműen a védelem, de talán az egész csapat legszarabb posztja. Wardot kivágták a Broncosból, a Tampában sem lett meghatározó ember, FA lesz, meglátjuk hova kerül. Kindred kezdő a Brownsban, a szezon végén IR-re került, de azért nem véletlenül lettek 0-16. Hall gyakorlatilag semmit sem játszott a Bearsben, ide kelleni fog játékos, trade, FA, rookie, minden megoldás érdekel majd.

ST: Mason Crosby, Andy Lee, James Winchester
Semmi extra, minden posztra stabil ember, szerződésük is van, nem kell foglalkozni ezzel a részleggel.

Sztem ez egy igen jó csapat, elit védelem, ehhez párosuló közepes offense, amiből akár jó is lehetne, ha Winston előlépne. Meglátjuk, hogy alakul a következő szezon, több olyan játékosom is van, aki akár cserélhető, akár maradhat, több felé indulhatok, ha semmi extrát nem csinálok, csak draftolok egyet akkor is stabil PO résztvevő kéne legyek. Meglátjuk.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
New York Jets

QB: Carson Wentz, Bryce Petty, McLeod Bethel-Thompson
Franchise QB vagy mi a szösszenet akad Wentz személyében, Petty-re lassan backup posztot sem bíznám rá, legalább kezdőről évekig le a gond.

RB: Frank Gore, Bilal Powell, Ka'Deem Carey
Jó az öreg a háznál 961 futott és 245 elkapott yarddal, mögötte Powell 772+170 stattal bőven pöpec olyan poszton, ahova nem szeretek sokat költeni.

WR: Jeremy Maclin, Michael Thomas, Jeremy Kerley, Chad Hansen, Gabe Marks
WR1 akad Thomasnak hála, mögé viszont egy megbízható embörke kelleni fog, mert Maclin 440 yardja kevés, Kerley-nek valszeg csapata sem lesz már, Hansen nem nagyon tudott csodát tenni a Jetsnél.

TE: Eric Ebron, Nick O'Leary, Cethan Carter
Ebron barátunk megragadt egy szinten, többiek tölteléknek pont jók.

LT: Greg Robinson, David Sharpe
LG: Andrew Norwell, Kyle Murphy
C: JC Tretter, Reese Dismukes
RG: Joseph Barskdale, Joe Dahl
RT: Lane Johnson, Jermaine Eluemunor
Úgy gondolom, hogy itt adja magát az ordító need LT-ben, egység többi tagja OK.

Defense:
DT: Gerald McCoy, Nick Fairley, Ricky Jean-Francois, Dalvin Tomlinson
Fairley kiesését sajnálom és gyors felépólést kívánok neki. Tomlinson veheti át a helyét. McCoy-t pedig nem kell bemutatni.

DE: Benson Mayowa, Taco Charlton, Zach Kerr, Wallace Gilberry, Cam Thomas
Charlton marad a kezdő jövőre is, de egy átlagos embörke kellene túloldalra.

LB: Kyle Van Noy, Kevin Minter, Malcolm Smith, Akeem Ayers, Lorenzo Mauldin, Kentrell Brothers, Matt Milano
Hát nem túlzok, ha azt írom, hogy a liga leggyengébb alakulatai között van az LB sorom. 😀
Van Noy-ra talán írhatom, hogy vmit csinált a Patsben, a Minter igazolás maga volt a királyság (ja nem), Smith -> IR, emellett Milano látott pályát még és vmi lehet belőle talán.

CB: Vontae Davis, AJ Bouye, Gareon Conley, Nickell Robery-Coleman, Darryl Roberts, Rashard Robinson
Bouye itt van CB1-nek, Vontae trade maga volt az álom (ja nem), Conley 1. körös választása szintén patent (ja nem), Nickell Robery-Coleman leg nem volt rossz a Ramsben.

S: Ron Parker, Shawn Williams, Marcus Maye, Erick Dargan
Itt talán nem lesz nagy mozgás offseasonban.

LS: Zak DeOssie
K: Zane Gonzalez
P: Bryan Anger
Volt már rosszabb is.

Nem akartam nagyon szaporítani a szót, mivel egyértelműen kitűnnek a csapat needjei. Tavalyi cappel számolva van ~31 misi cap space és hosszabbítani kellene Bouye és Norwell duóval, ami ennek jelentős részét már el is viszi. Nyilván lesznek távozók, de túl sok nagy nevű érkezőre nem számítok.
több mint 6 éve
alatriste Green Bay Packers Florida State Seminoles 11 055 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.
Sivatagi Pinttyek 2017

QB:
Matthew Stafford
, Nathan Peterman
A tavalyi offseason sok lemondással járt, hogy megtudjam szerezni az egyik kedvenc QB-mat. Stafford amolyan Staffordos szezont hozott. Bortleshez képest megkérdőjelezhetetlen az előrelépés. Ha az OL is egyszer végre összeállna előtte könnyebb lenne az út ahhoz a top5höz. De Mátyás így is egy remek játékos, aki körül ha lenne csapat is határ a csillagos ég.
No de keseregni kár, itt van Peterman! Aki nem látta meg benne a tehetséget idén az VAK!

RB:
Ty Montgomery
, Adrian Peterson, Aaron Green, Jeremy McNichols, Daniel Lasco
Monty szezonját sokan várták, nem volt rossz, de nem robbant be. AP már nem mai csirke, második számúnak még megtette. Azonban ott az ifjú remény Green személyében, aki nagy fogás volt UDFAként.
Azért az elit egységek nem ilyenek, ezt elismerem. Itt lehetne javulni.

WR:
Amari Cooper, Davante Adams, Will Fuller
, Trent Taylor, JJ Nelson, Bruce Ellington , Chris Moore
Cooper idei szezonja a liga egyik legnagyobb csalódása volt. Ha nem lábal ki ebből a hullámvölgyből gondban leszek jövőre mikor a szerződésén kell gondolkodni. Még szerencse, hogy megszereztem Adams-t a szezon előtt. Ismét remek év, Hundleyal is a lehetőségekhez mérten korrekt számok. Fuller egyszer sérült egyszer nem, Watsonnal igazi mindent vagy semmit játékai voltak. Nem túl sok elkapás de azok nagy játékok. Taylor még említést érdemel, mivel újabb remek UDFA fogás, jövőr JimmyG-vel egész sokra viheti.
Elég mély az egység. Nelson mint 5. WR sok helyen 3. is bőven lehetne. És akkor még akad 1-2 rostertöltelék 6.-7. helyen. Cooper nagy visszaesését kompenzálja Adams és Fuller. Baromi fiatal egység, sok potenciállal, túl sok javítani való nincs.

TE:
Zach Miller
, Darren Fells, CJ Uzomah
Tavaly is a csapat leggyengébb csapatrésze volt, idén is az. Millernél örülhetünk, hogy megmaradt a lába. Fells blokkoló TE. Mindenképp kell ide legalább 1 érkező de akár kettő is lehet belőle.

OL:
Garett Bolles - Graham Glasgow - Joe Berger - TJ Lang - Jared Veldheer

Bobby Hart, Vadal Alexander, Antonio Garcia
Nem egy veretes egység, de mondjuk azt, hogy megteszi. Stanley és Norwell távozott, Norwell erre az egyik legjobb G volt a ligában.
Az egység legjobbjoba Lang, akit meg kell majd fizetni, de nem leszek rest. A fiatalítás elkzedődött tavaly, Bolles 2. körös pick szintjén játszik mint LT, reméljük javulni fog. Ezt a folyamatot kell folytatni mert Berger és Veldheer esetében is elképzelhető a visszavonulás. Glasgow szintén nagy kedvencem. Nem Norwell szint, de mindenkit nem lehet megtartani.

Ez egy jó támadósor. Kiemelkedő? Azt azért nem mondanám rá. De végre van potens QB, sőt. Elkapósor egészen mély és Cooper kivételével mindenki fejlődött. A RB poszt átlagos, AP nélkül talán alatti. TE játék nincs. A fal közepes. Lehet ilyen csapattal nyerni, de ahhoz erős D kell. Van? Mindjárt kiderül.

DL:
Calais Campbell - Vernon Butler - Lawrence Guy

Ryan Glasgow, Rodney Gunter, Brian Price
Sacksonwill elsőszámú embere. Campbell az egész csapat egyik legjobbja. Óriási plusz ha belülről is ilyen erős a pass rush. Sajnos lejár a szerződése, és ilyen év után joggal fogja kérni az irl szerinti pénzét. Guy átlagos falember, a Butler projekt viszont egyenlőre egy helyben áll. Nem tudja magát beverekedni a Panthers kezdőjébe. Mögöttük Glasgow (mégegy???) emelendő ki, mint csere.
Két átlagos srác és egy extra klasszis. Ez így egy jó csapatrész.

LB:
Justin Houston - Manti Te'o - Benardrick McKinney - Julius Peppers

Korey Toomer, Aaron Lynch
A Houston, Peppers kettős nem a legfiatalabb de legalább eredményes. Houston a sackek mellett ismét kiválló volt futás ellen is, Peppers egyre inkább pass rush specialista, de Calaissal kiegészülve elég veretes a pass rush egység.
Te'o ismét magáratalált, de a jó kategóriába nem lépett be, bár legalább már a ligaátlagot megüti. McKinney pedig még mindig remek, főleg futás ellen. Teo inkább coverben, McKinney a futás ellen jó. Toomer korrekt csere, Lynch viszont nem tényező. Lehetne picit jobb az egység Te'o lecserélése esetén, illetve valami fiatal erő sem ártana az OLB posztra.

CB:
Darius Slay - Marshon Lattimore - Xavien Howard

Justin Coleman, Justin Bethel
Lehetn picit jobb... ja nem, ez az egység a liga egyik ha nem legjobbja. Slay és Lattimore elit CB. Howard picit döcögősen indult a szezon második felére remekül játszott. És még itt van Coleman is, aki Seattleben talált magára. Bethelt csak a mihez tartás végett tettem be. A kezdő kettős egészen félelmetes, és Howard se gyenge. És ez az egység 3 évig szerződés alatt!

S:
Devin McCourty - Vonn Bell

Matthias Farley, Andrew Adams, Kentrell Brice
A kiváló CB sor még azért kiegészül a liga egyik legjobb FS-jével. Bell se rossz játékos. Farley megfelelő csere, nem hozott rossz szezont Indiben. Egyedül Adams csalódás kicsit tavalyhoz képest. Brice szintén, túl sok újonc jött a GB DB sorába, nem maradt neki hely.

Összegezve a Defense.
Én inkább futnék magam ellen, de ti tudjátok. Viccen kívül a futás ellen azért nem gyilkos az egység, de nem rossz. viszont a pass ellen ez egy Jax szintű roster. 2 elit CB, prémium pass rusher, valamint még 2 jó siettető az OLB sorban. Sőt itt DMC javítja is ezt az egységet. Sokkal több nincs ebbe a D-be. 1 jó run stopper DT talán még jöhetne, ha Butler megreked és Te'ot lehet lecserélni, de ide sok erőforrás nem fog kelleni.

Spec Team:
Justin Tucker, Johnny Hekker
Mindketten top3.

Összegezve ez a csapat sima PO esélyes, de azt mondom lehet merészebbet is álmodni. A D közel elit (futás ellen picit félek). A támadósor szintén passzolni tud inkább, illetve a TE játék választ el az egyértelmű SB contenderségtől.


Liverpool Fc fan
több mint 6 éve
Chargers LT Los Angeles Chargers Florida State Seminoles 10 564 — Jedi Master
Washington Rézbőrű Őslakosok

Amolyan rövidebb összefoglaló:
 oi67.tinypic.com/xaqjbr.jpg

QB: Drew Brees, Dakota "Rézbőrű" Prescott

A liga legjobb párosa, Brees karrier rekordot hozott pontosságban (72%), utóbbi 4 éve legjobb ratingjével (103.9) továbbra is elit QB. Dak pedig bár visszaesett, ami várható is volt, de lett így is, amiben javult, pl. 9 helyett 4 fumble. Jövőre jobb lesz újra, így is a jövő embere, a legfontosabb poszt biztosítva egyelőre. 😊

RB: Alfred Morris, Eddie Lacy, Austin Ekeler

Az egész roster leggyengébb része ez a poszt, de így sem vészes. Morris idén újra kezdő lehetett, és megmutatta, hogy nem felejtett el jól futni szép átlaggal. Ekeler meg a Chargersből kellemes újonc meglepetés, UDFA-nak hoztam én is, ahogy Telesco is. Tudtam, hogy nála ezekből mindig lesz valami.
Ide azért újoncot hozni kell majd a drafton.

WR: Antonio Brown, Sterling Shepard, Kendall Wright, Geronimo Allison

No.1. WR indaHouse 😊 AB-ról nem regélek, Shepard idén is szép idényt futott (731y 11 meccsen), jó kis kezdő slot WR. Wright Chicagoban pedig hozta azt a csere szintet, amit tud. Geronimo sajnos nem fejlődik, de ide amúgy is mélyítés kell idén.

TE: Jack Doyle

Jó fogás volt tavaly 😊, fejlődött, Luck nélkül is 690y/4TD. Teljesen korrekt kezdő TE.

OL: Dotson (PFF #6 T), Slauson, Andrews (PFF #4 C), Zeitler (PFF #11 G), Massie + a semmirevaló csőcselék

A kezdő Massie kivételével parádés, elégedett is vagyok. Slauson sérülés miatt sajnos leértékelésre került PFF-nél. Megérte megszereznem Zeitlert és Dotsont az elmúlt 2 évben. A kezdő megvan, de így is mélyíteni kell a poszton majd.

DL: Danielle Hunter, Eddie Goldman, Johnathan Hankins, Whitney Mercilus
csere: Kerry Hyder Jr., Sheldon Day, Carlos Watkins, Ronald Blair

Remek egység, jó játékosok minden poszton, elégedett vagyok szintén. Hankins bizonyítja, hogy megérte hosszabbítanom, és a cserék is mind játszanak, akiket draftoltam. Igaz cserék nagyrészt, de eddig fejlődnek...előttük a jövő. 😊

LB: Elandon Roberts, Jordan Hicks, Alec Ogletree
Sajnos sérülések jöttek itt közbe (főleg Hicks), és ez a játékra is kihatott. Roberts teljes értékű kezdő lett 2. évére 6. körösként. Nem rossz ez a névsor, fiatalok is, de ide az egyik legfontosabb majd hozni valakit, mert Woodley és Bartu visszavonultak.

CB: Grimes, Verrett, Poole, Dunbar

Korrekt névsor, Grimes még mindig faja, Verrett meg újra megsérült, szintén leértékelt lett...pedig ő elit szint lehetne, rá nagy szükség volna. A többiek idén is hozták azt, ami elvárható volt.

S: Mica Hyde, Ha-Ha Clinton-Dix, Barry Church

Hmm, 1 helyre 2 remek SS Hyde és Church személyében. Hyde főnyeremény volt tavaly, nagy lopás bagó pénzért 😊 Church pedig továbbra is jól tolja a Jax-ben. Egyiküket el kell adnom...

Összefoglalva:
A támadóknál a QB, WR, OL játékosok/húzó emberek miatt nincs miért aggódni, de jobb félni, mint...Épp ezért több posztra is kell ide embert hozni (RB, WR, OL), igaz nem ég a lábam alatt a talaj, hogy azonnal jó kezdő legyen.
D#ben a legtöbb playa viszont hoz egy egyenletes erős szintet, és ez egy elég jó átlag, ráadásul nem csak jók, a nagy többség fiatal is 😊

"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 6 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 15 783 — SHAMEFUR DISPRAY!
Boltimóóór Révensz

QB: Tyrod Taylor, Carson Palmer

Átlagos, de elfogadható évet hozott mindkettő, Tyrodé valszeg lehetett volna jobb is csak sérülés, meg hát buffalói időjárás nov/dec-ben olyan amilyen.. aztán ő is megsérült, meg Palmer is, ráadásul tőle ugye ez volt az utolsó. Szóval valószínű hozni kell egyet vagy FA-n vagy drafton jövőre majd... bár meglátjuk mennyi keret lesz rá, és amúgy is a futójátékra alapozunk.

Tyrod Taylor: 263/420 (62.6%), 2799 yard, 14 TD, 4 INT
Carson Palmer: 164/267 (61.4%), 1978 yard, 9 TD, 7 INT

RB: Todd Gurley, David Johnson, Chris Thompson, Orleans Darkwa

Megsérült a 2016-os szezon legjobb futója, az első meccsen... jaaaaj mi lesz most a csapattal. Hát, a második számú futónk magasan a liga legjobb 2017-es futóteljesítményét szolgáltatta 😀 (lehet idén Gurley is kap néha labdát majd 😛)
Így Thompsonnak és Darkwanak a két 2000+ scrimmage yardos futó mögött nem lesz dolga, de ilyen szintű 3. és 4. számú futó sincs sok más csapatban.. 😊 ha Johnson nem sérül meg, akkor kb. 6000(!!!) scrimmage yardot és 50 TD-t csinált volna a 4 futóm összesen... empty meg fényezte magát 2200 futott yarddal, somos meg a 500 yardos negyedik futóval... üdv srácok 😛

Gurley: 279/1305 yard, 4.7 YPC, 13 TD, 64 elkapás 788 yard 6 TD
D. Johnson: kuka (IR) ----------------
C. Thompson: 64/294 yard, 4.6 YPC, 2 TD, 39 elkapás 510 yard 4 TD
Darkwa: 171/751 yard, 4.4 YPC, 5 TD, 19 elkapás 116 yard

WR: Larry Fitzgerald, Eric Decker, Tyler Lockett, Rashard Higgins, Russell Sheppard, Chris Godwin (rookie), Josh Reynolds (rookie, PS), Quincy Adeboyejo (rookie, PS)

Fitz is Fitz, még mindig isten a fickó, 34 évesen... kb. ez menti meg az egységet, mert Decker (akit amúgy No 2-nak szántam egyértelműen), elég nagy bust eddig... Löket nem rossz, de Seattle-ben sajnos voltak idén gondok (Richardsont teljesen fölöslegesen erőltetik, ezt nem értem amúgy..), meg hát őt returner szerep miatt is tartjuk.
A fiatalok közül Higgins egy-két meccsen megmutatta mit tudna, de CLE miatt valószínű, hogy egy újabb reményteljes pályafutásból nem lesz semmi, Shep, Godwin és Reynolds is elég szar helyen vannak, de Godwin és Reynolds is mutattak dolgokat, egyelőre mindkét helyen elég zsúfolt a DC, Reynoldsnak pláne.. ha fogadni kéne, talán Godwin robbanthat jövőre. Adeboyejo 8. WR-nek megfelelő számokat hozott... Ricardnak több elkapott yardja van egyelőre 😀

Fitzgerald: 109 elkapás 1156 yard 6 TD
Decker: 54 elkapás 563 yard 1 TD
Lockett: 45 elkapás 555 yard 2 TD
Higgins: 27 elkapás 312 yard 2 TD
R. Sheppard: 17 elkapás, 202 yard 1 TD
Godwin: 34 elkapás, 525 yard, 1 TD
Reynolds: 11 elkapás, 104 yard, 1 TD
Adeboyejo: ----------------

TE: Greg Olsen, David Morgan, Cole Hikutini (rookie, PS)

Olsen is kiesett egész szezonra kb (amikor játszott utána, akkor az nem volt az igazi), így a statisztikája alapján kuka, miközben persze valszeg második legjobb TE. Na mindegy.... mögötte meg nem sok minden van, igaz Morgan a liga egyik legjobb blokkoló TE-je (ami persze Maddenben nem jönne ki, de a futóosztagom örülne neki azért), és idén több elkapása volt, mint amit én személy szerint reméltem.. Hikutini valszeg bukta, mert elég zsúfolt helyre ment, bár TE-knél nem a rookie szezonban kell robbantani ugye.

Olsen: 17 elkapás 191 yard 1 TD
Morgan: 10 elkapás 95 yard 1 TD
Hikutini: 2 elkapás 15 yard

OL: Ricky Wagner (LT/RT), Cam Robinson (LT/RT), Andrus Peat (LT/LG/??), Josh Sitton (LG), Marshall Yanda (RG), Ryan Kelly (C), Ty Nsekhe (backup OT), Mark Glowinski (backup OG), Matt Skura (backup C)

Itt megint kiesett a legjobb emberem egész évre (Yanda), de valszeg Cam Rob beválásával átrendezhetem a falat, pláne hogy a Saints továbbra is belül erőlteti Peat-et (érthetethetlen No 2), így azért egy viszonylag erős falam van egy top OG párossal, és használható OT-kkel... Nsekhe többet érdemelt volna, de valszeg vége a pályájának, Glowinskinál kb. ezt vártam, hogy néhány meccsen kezd - mindketten 4. számú emberek ugye.. de azért valószínűleg ide is kell 1 vagy 2 emberes erősítés jövőre.

Offense:
Offense falba és második számú WR posztra jöhet erősítés, és el kell filózni a QB kérdésen, de ez a futójáték, és mellettük Fitz és Olsen, azért elég ahhoz hogy ez a legjobb néhány (4-6-8?) offense közé beférjen ez az egység.. a futóegységem egy darabig lehet elvinné a dolgot magában is, de mivel elég sok a tapasztalt ember 30 fölötti ember, kell a frissítés jövőre mindenképp.

DL:
DT: Linval Joseph, Chris Baker, Rashede Hageman, Ra'zahn Howard, Pat Ricard.
DE: Carlos Dunlap, Michael Bennett, Kony Ealy, Ryan Delaire, Carl Lawson (rookie), Derek Rivers (rookie
Linval még mindig stud, gyakorlatilag ő vinné az egységet, Baker nem volt rossz, bár a Tampa annyit rotált, számok terén én picit jobb évet vártam tőle, de amikor fenn volt, nem volt vészes azért.. Hageman kuka, Howard kuka... Ricardnak pedig még érnie kell, és egyébként is inkább (elkapó)specialista lesz 😀 de ő azért UDFA-ként elfogadható már 1. évében (IRL ugye be-betolnám Bennett-et is középre az első két downra, de most egyelőre DE-kez pakoltam) - ez így még éppen elfogadható, de Linval nélkül gond lenne.

DE poszton picivel jobb a helyzet, mint amit vártam - Dunlap és Bennett hozta a szokásos elitközeli szintet, és bár Ealy nem volt rossz, de nem az igazi, Delaire meg kuka, viszont a rookieknál volt aki bevált - Lawson már első évében monster volt, Rivers viszont sajns ugye szezon elején egyből IR-re, pedig ilyen Eric Lee-k bőven vert volna azért szerintem, szóval nála is egy év bukta... azért a három 8 sack körüli DE-teljesítménnyel én elégedett vagyok, elég erős ez a front seven is, pláne ha jövőre Rivers is beválik.

Joseph : 67 tackle, 3.5 sack, 1 FR
Baker: 19 tackle, 1 PD
Hageman: --------------------
Howard: --------------------
Ricard: 5 tackle + 4 elkapás, 12 yard, 2 TD

Dunlap: 46 tackle, 7.5 sack, 7 PD, 1 FF, 1 INT return TD
Bennett: 40 tackle, 8 sack, 1 PD
Ealy: 14 tackle, 1 sack, 9 PD (??), 1 INT
Delaire: -------------------------
Lawson: 15 tackle, 8 sack,
Rivers: kuka (IR) -------

LB: Reggie Ragland (MLB), Michael Wilhoite (SLB), Jatavis Brown (WLB), Daniel Sorensen (backup SLB), Blair Brown (backup MLB), Duke Riley (rookie, backup WLB), Calvin Munson (rookie, PS), Cory Littleton (PS)

Na itt történtek érdekes dolgok idén - Ragland lassan beválik (amikor már nem számítottam rá), viszont Jatavis Brown meg kezd kiszorulni/Chargers nem igazán találja a szerepkörét (things I don't understand, No 3), Wilhoite 1 éves szükségmegoldás volt.. de mivel Sorensen bevált, és Rileyban is van remény, ezért biztos elengedjük. Blair Brown elég szar helyre ment, de ha Pos végre eltakarodik nyugdíjba, akkor akár még meg is csíphet egy kezdőt, egy elég pöpec védelemben... de még a PS-re pakolt 2 emberem, Littleton és Munson is elég sok időt kapott. Igazi elit játékosom vagy nagy playmakerem nincs, s így továbbra is ez az egyik gyengébb egységem, ha nem a leggyengébb, de idén azért elég sokan villantottak, így a jövőt tekintve mindneképp van remény, mert mindenkinek van szerződése 18-ra és 19-re.

Ragland: 44 tackle, 1 FF
Wilhoite: 30 tackle, 1 FR, 2 PD
Jat. Brown: 76 tackle, 1 FR, 1 PD
Sorensen: 88 tackle, 1.5 sack, 1 INT, 2 PD
B. Brown: 10 tackle, 0.5 sack
Riley: 24 tackle
Munson: 55 tackle, 2 sack, 1 FF
Littleton: 30 tackle, 1 sack, 1 FF, 1 INT, 4 PD


CB: Marcus Peters, Sean Smith, Brandon Carr, Adam Jones, Crevon Leblanc, Corn Elder (rookie, PS), Jeremy Cutrer (rookie, PS)

A TOP 5 CB-vel nem sok gondom van.. max annyi, hogy jövőre kettőnek is lejár a szerződése, de szerencsére Peters azért marad olcsón, így nagyon nem aggódunk. Smith és Jones nem feltétlen baj hogy elmegy azért, ez volt az idény, ahol látszik, hogy kezd lefőzni a kávé, főleg előbbinek.
Leblanc azért jó lenne ha beválna, mert sajnos a draftos két húzásom annyira nem ült (talán az egyetlen poszt, túl sokat vártam vele..), mondjuk Elder meglepő módon IR-re került (szerintem ő robbanthat azért jövőre), viszont Cutrer valszeg kuka.
Jövőre szerintem egy FA-val erősíteni kell, de Petersre és Carr-ra lehet alapozni.

Peters: 46 tackle, 5 INT, 9 PD, 3 FF, 2 FR, FR TD
S. Smith: 34 tackle, 2 INT, 8 PD
Carr: 56 tackle, 4 INT, 12 PD
A. Jones: 23 tackle, 1 INT, 4 PD
Leblanc: 15 tackle, 3 PD, 1 sack, 1 FF
Elder: kuka (IR) -------------
Cutrer: ---------------------

S: Eric Weddle (FS), JJ Wilcox (SS), Keith Tandy (backup FS), Rontez Miles (backup SS), Marcus Williams (rookie FS), Xavier Woods (rookie SS, PS)

Egy másik elég mély csapategységnek tűnt, ahonnan még utolsó pillanatban is cutolni kellett.. és talán vághattam volna mást is. Weddle hozta amit vártam, bár ő is kezd öregedni, Wilcox nagyjából kuka, Tandy amikor lehetőséget kapott jó volt, de sajnos Evans miatt nem kapott elég lehetőséget, és Rontombontom is visszakerült a padra az érkező rookiek miatt, na mindegy.
Szóval ha a két rookie nem válik be, akkor gond lenne... de "a két rookieval nagyot fogtam" - írták ezt mások is.. én is így jártam S poszton, ez egy elég korrekt classnak tűnik, de szerintem Marcus Williams még ebből is bőven ki fog emelkedni... lehet Weddle megy vissza SS-be jövőre. Woods is ígéretes, bár Dallas secondary-re sosem bazírorunk, de egyelőre nem rossz, és ő úgyis csak a harmadik számú safety lesz.
Azért valószínűleg erősíteni kell FA-n, de a három W (Wilcox kivételevél) egyelőre jó lesz jövőre is.

Weddle: 63 tackle, 6 INT, 1 INT ret TD, 7 PD, 2 FF, 1 FR
Wilcox: 12 tackle, 1 INT, 1 sack
Tandy: 18 tackle
Miles: 8 tackle
M. Williams: 71 tackle, 4 INT, 7 PD
Woods: 40 tackle, 1 INT, 3 PD, 1 FR

Defense:
Nem az igazi, egy-két helyen ráfér a toldozás-foldozás, de voltak olyan újonc húzások (Lawson, Munson, Williams, Woods), amiknek köszönhetően nem lesz baromi gyenge a D, átlag körüli vagy picivel átlag feletti. Jövőre egy hasonló drafttal újra elitté lehet tenni.

K: Matt Prater - 30/35, de 50 alatt csak egyet hibázott (23/24), amit csak 4 vagy 5 rúgó mondhat el magáról - nagyjából ezt vártam, még mindig elit, és van lába is, vele próbálkoztak a legtöbbször 50+ FG-t, és Bryant mögött a második legtöbbet is rúgta..
P: Sam Koch - a punt átlaga eléggé átlagos volt, de a 40 inside 20 (legtöbb a ligában) vs 3 touchback elég korrekt arány...
LS: Hughlett - ez igazából mindegy...

Elit special team, persze ha van sim, úgysem fog kijönni.


Én nem fogom Soldi szinten fölöslegesen vagy túlságosan fényezni a dolgot - a legtöbb poszton továbbra is van 1 v 2 elit játékos, de talán nem annyira mély a csapat mint tavaly, mert a veteránok közül ebben az évben elég sokan kiestek a pixisből, és őket ki kell vágni. (Még ha ez a természet rendje, és amúgy a legtöbb másik csapatra is igaz.)
A kiemelkedő futójáték szerintem továbbra is elvinné a csapatot 11-12 alapszakaszgyőzelemig, és a védelem a viszonylag jó draft miatt erősödött, de még mindig lehet erősíteni rajta. Kiemelkedően gyenge posztom nincs, OL és DT poszton erősítenék elsősorban, esetleg egy No 2 WR, egy SLB v MLB, illetve egy-egy CB és S jöhet még.. dehát erősíteni mindig lehet, és azért annyira sok lyukam sincs, mindent egybevetve.

Szerkesztette: Igor

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 6 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 9 750 — 49ers GM
49ers újoncok:

A draftoltak:
Justin Evans S - egyértelmű kezdő FS lett a Tampában, 700 feletti snapet játszott, elcsípte az isteni Brady passzát is, ez már magában HoF.
Jonnu Smith TE - 550 snap, elég jó futásblokk, elkapásban sem elveszett, belőle jó kis 2. TE lesz
Avery Moss DE - 248 snap, főleg Vernon sérülése idején még kezdő meccse is volt, kicsit még nagy neki a kabát, de 7. körben választottam, ahhoz képest nem rossz

UDFA:
Matt Breida RB - 310 snap, 600+ scrimmage yard, és mivel Hyde FA lesz, még a kezdőre is odanézhet jövőre. Mindenképpen hasznos rotációs játékos.
Jamal Agnew CB - a védelemben csak 69 snap, ellenben a liga legjobb punt returnere volt idén
Tashawn Bower DE - egy meccsen 10 snap erejéig bemutatkozott a brutál Vikings frot sevenben, csinált is egy sacket, de ettől még messze nem tuti rostert fogó játékos lesz jövőre
Krishawn Hogan WR - sajnos szétszerelte a térdét, addig spec. teamerként 53-ban volt, jövőre benne reménykedem
Breon Borders CB - Oakland PS-ben kezdte, aztán elvitte a Bills az 53-as keretbe, de pályára nem került. Majd a PO-ban szed 2 picket Bortlestól.
David Jones DB - Pats PS tag
Alek Torgensen QB - több helyen is járt, most éppen Lions kerettag
Noble Nwachukwu DE - 49ers PS-ben kezdte, most a Seattle bő keret tagja

Nem volt olyan UDFA húzásom, aki ne lenne most a ligában, Breida és Agnew személyében meg két elég jó találat lett.

több mint 6 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 21 213
Pittsburgh Steelers 2017
Eli Manning Azt gondolom nem rajta múlt ez a gyalázat, ami idén a Giantsnél volt. Rengeteg sérült, hozzá nem értő edzők. 15 meccsen 3468 yardot passzolt 19/13-as TD/INT aránnyal. Mindezt normális célpontok hiányában és 31 sackel. Ennél azért tud jobbat is, kicsit több szerencsével.
Christian Hackenberg hozta amit tud, vagyis nem hibázott egyet sem. 😊

Rob Kelley Egészség neki se sok jutott. 7 meccsen volt kezdő 3,1 yardos átlaggal 3 TD-t szerzett.
Matt Forte A másik futó, aki szintén sérülésekkel bajlódott. 4 mérkőzésen volt kezdő 3,7-es átlaggal és 2 TD-vel.
Devontae Booker Ő viszont kezdte bontogatni szárnyait Denverben. 3,8 yardos futóátlaga mellett, még volt 30 elkapása is.
Cameron Artis-Payne epizódszerepeket kapott csak. Míg Derrick Coleman feladata nem a labdacipelés

Josh Gordon És igen...akiben csak én hittem 😛 5 mérkőzésen játszott Kizerrel és 67 yard/game. Welcome on board.
Travis Benjamin Volt már jobb szezonja is, rosszabb is. Stabilan csak PR-re használták, de azért amikor sikerült eljuttatni hozzá a labdát csak összehozott 567 yardot 34 elkapásból.
Marcus Wheaton A nagy csalódás. Persze gyenge csapatban nem könnyű, ráadásul sokszor volt sérült is. De aztán Trubiskyvel sem játszottak össze, lényegében labda is alig ment felé. A környezetváltozás majd jót tesz neki.
Malcolm Mitchell Nem tudom látjuk e őt még idén. A sérülés nagyon rosszul jött számára is. Az egész évet kihagyta.
Chester Rogers-nek a Steelers ellen volt egy kiugró mérkőzése. De Hilton mellett nem lehet könnyű egy liga aljához tartozó csapatban. Talán majd Luck-al jobban megértik egymást.

Cordy Glenn csak 6 meccs, utána IR. Így nehéz értékelni. Az újonc Julie'n Davenport viszont rögtön a kezdőben találta magát hirtelen és rosszabbnál rosszabb QB-k vakoldalát vigyázhatta.
Brian Winters szintén IR-en végezte. (Kórház a város szélén) De különösebben kiemelni senkit nem lehet a Jets falából a tisztességes mennyiségű sack után. Caleb Benenoch 5 mérkőzésen kezdett sérülések miatta Bucs-ban.
Wesley Johnson legalább csak egy mérkőzést hagyott ki.
Joshua Garnett viszont az egész évet IR-en töltötte- Cody Wichmann a helyettese csak a gyakorló pályát látogatta.
Jake Fisher remélem teljes életet tud élni...kár érte. Daryl Williams a helyettes legalább betört idén. Talán az egyik legjobb RT volt.

Martellus Bennett Ha nincs Rogers sérülése akkor ki tudja. Amúgy egy szar, szemét alak. Sokat nem tudott megmutatni magából.
Xavier Grimble kapott lehetőséget Pittsburghben. Van jobb TE, de időnként szép dolgokat csinál. Remélem a fejlődése töretlen lesz. Jake Butt-ot majd megnézzük jövőre.

Összességében az offense nem hozta amit várni lehetett tőle. Bár a fene tudja, biztosan vannak néhányan akik ezt várták 😀
Gordon megmentette a csapat becsületét. Összességében egy nem rossz támadófallal, de kevés igazán komoly tehetséggel megáldott támadósor ez. A rengeteg sérült miatt itt érik a top 5 (3) választás.

Védelem:
Kendall Langford tavaly vissza kellett volna vonulni. Helyettese Cornelius Washington epizódszerepet kapott. Azt megoldotta 2,5 sackel és 24 szereléssel.
Steve McLendon talán még a legjobb falemberem. Idén egészséges is volt és összejött 46 szerelés neki. Mellette 1,5 sack. Daniel McCullers néha átöltözött.
Robert Nkemdiche-ről továbbra sem tudni sokat. MEgint sérülések hátráltatták, de év végére legalább visszatért és mutatott néhány biztató dolgot. Xavier Cooper Wilkerson mögött legalább játszik néha.

James Harrison hát őt nem kell bemutatni. Mostanában minden róla szólt, úgyhogy inkább lapozzunk. Brennan Scarlett a sérülések miatt komolyabb szerepet kapott, mint vártam. Nem is volt annyira rossz, de őt is utolérte az idei évben a sérülés.
Dont'a Hightower A védelem esze. Aztán majdnem az egész évet kihagyta...szörnyű pech. Samson Ebukam újoncként nagyon jó évet hozott szerencsére. 2 kezdő mérkőzés 31 szerelés 2 sack. Talán még lesz belőle valami.
Dee Ford 6 remek meccs után IR. Miért nem lepődöm meg. Jelani Jenkins-nek köszönjük, hogy köztünk volt. Patrick Onwuasor esetében viszont lehet kincset találtam. Nem mondom, hogy brutálisan jó éve volt, de sok szerelést mutatott be és 2. évében szerintem emlékezetes évet tolt a Ravensben.
Terrell Suggs szerintem baromi jó éve volt neki is. Öreg már, de még mindig bőven van benne. Anthony Chickillo pedig mindenképpen előrelépett Pittsburghben

Jamar Taylor talán az előző éve jobb volt, de nem könnyű a Brownsból kiemelkedni. 10 levédekezett passz 62 szerelés. Nem rossz játékos. Sidney Jones végre pályára lépett!!! Golson-t megpróbáltuk, nem jött be.
Morgan Burnett hozott egy átlagos teljesítményt. Ennél ő sokkal többet tud, mint ahogy a Packers is.
Corey Moore-nak nem volt igazán értékelhető idénye. Ez a Texans elképesztő peches csapat volt idén.
Tedric Thompson bemutatkozott a Seattleben.
Reggie Nelson viszont egészen vállalható teljesítményt hozott a nem annyira vállalható Raiders védelemben. 89 szerelés 1 INT, és 5 leütött passz a neve mellett. Glover Quin kifejezetten jól játszott a Lionsben. Jó megoldás lehet a jövőben. KJ Dillon...azt se tudom mi van vele
Chris Harris továbbra is a liga egyik legjobbja. Jourdan Lewis pedig biztató évvel kezdte meg NFL karrierjét Dallasban.

A védelem már erősebb lábakon áll, különösen a LB sor, ahol több jó teljesítmény volt idén és még a sérülések ellenére is ki tudtam volna állni. Igaz ez a secondaryre is, ahol igazából vékony a csapat az a két DE poszt. Mivel azonban ez igencsak fontos ebben a felállásban, így ez a csapatrész egy erős közepes teljesítményre lett volna képes.



több mint 6 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 35 670 — tracker ember
New York Gyökérz Giants:
QB: Ben Roethlisberger, Sean Mannion
Big Ben a szezon végére rendesen belejött, minion IRL is csere QB.
Roethlisberger: 360/561 64,2% 4251 yard 28 TD 14 INT 93.4 QBR

RB: Jay Ajayi, Alex Collins, Peyton Barber, Tra Carson
Az Ajayi-Collins kettős olyan tandem, amihez fogható jelenleg az NFL-ben csak a Freeman-Coleman és az Ingram-Kamara. Barber is kapott bőven lehetőséget Tampában (rendesen ergya ott az OL), Carson IR-en töltötte az idényt.
Ajayi: 208/873 yard, 4.2 YPC, 1 TD, 24 elkapás 158 yard 1 TD
Collins: 212/973 yard, 4.6 YPC, 6 TD, 23 elkapás 187 yard
Barber: 108/423 yard, 3.9 YPC, 3 TD, 16 elkapás 114 yard

WR: Golden Tate, Tyreek Hill, Terrance Williams, Laquon Treadwell, Ricardo Louis, David Moore, Fred Ross
A kezdő trió hozta azt, amit vártam, két 1000 yardos WR sincs minden csapatban, mondjuk mögöttük nem látszik nagyon tehetség.
Tate: 92 elkapás 1003 yard 5 TD
Hill: 75 elkapás 1183 yard 7 TD
Williams: 53 elkapás 568 yard
Treadwell: 20 elkapás 200 yard
Louis: 27 elkapás, 357 yard

TE: Antonio Gates, James O'Shaughnessy, Blake Bell, Darrell Daniels, Darion Griswold
Gates kiöregedett, O'Shaughnessy, 2. számú TE a Jagsnél, Bell 3. számú TE a Vikesnál, Daniels UDFA-ként 12 meccsen volt aktív a Coltsban. Griswoldot kivágom a fenébe.
Gates: 30 elkapás 316 yard 3 TD
O'Shaughnessy: 14 elkapás 149 yard 1 TD
Bell: 3 elkapás 19 yard
Daniels: 3 elkapás 26 yard

OL: Donovan Smith (LT), James Carpenter (LG), Alex Mack (C), Jack Mewhort (RG), Kendall Lamm (RT), cserék: Sam Tevi (OT), Jon Feliciano (G/C), Andrew Donnal (OG), Alex Redmond (G/C), Willie Beavers (T/G)
A Branden Albert retire rendesen megkavart az előző offseason végén, így OT poszton lett baj. Smith a liga egyik leggyengébb LT-je, nálam jobboldalra is volt szánva eredetileg, így az IRL swing tackle Lamm lett az RT. A kezdő belső hármas igen jó. A cseresor IRL cserékkel van tele.

Offense:
LT és TE need van, QB is lehet ha Big Ben visszavonul, plusz a két kezdő G lejáró. Összességében azért ez szvsz TOP10 O lenne 2017-ben IRL. 4280 elkapott yard van BB 4251 passzoltjához, teljes a szinkron 😊 A 2269 futott yarddal IRL 1. lenne a rushing O-m.

DL:
DT: Ndamukong Suh, Quinton Dial, Shamar Stephen, Darius Philon
DE: Derek Barnett, Shane Ray, Brooks Reed, Dylan Donahue, Al-Qadin Muhammad, Pat O'Connor, Jonathan Woodard
NDominationnek statisztikailag volt már jobb éve, de még mindig elit a posztján. Dialt leigazolta a GB, ahol elvileg neki fekvő rendszer volt, ennek ellenére nem tudott kitűnni az egyébként igen szar védelemből. Stephen a Vikings run stuffere, a liga egyik legjobb védelmében kap átlag 25 snapet meccsenként. Philon karrierje legjobb évét hozta, jót tett neki Bradley rendszere. Barnettből az lesz így rookie szezonja alapján, amit vártam tőle: szolid kezdő a posztján. Ray csak a szezon közepén volt egészséges, addigra már szart is bele kb a teljes Broncos védelem a meccsekbe. Reed élete szezonját játszotta a Falconsban, futás ellen kifejezetten jó és egyéni sackcsúcs neki az idei 4, hasznos rotációs játékos. Donahue a 4. hét után IR-re ment, addig kapott lehetőséget, kitűnni nem tudott. Muhammad csak Okafor sérülése után lett tagja a Saints aktív keretének, egyedül a 15. héten kapott értékelhető snapszámot (17). O'Connort szeptemberben kitette a Lions, a Bucs szedte fel 3-szor került be a meccskeretbe.
Suh: 47 tackle, 4.5 sack, 2 PD, 2 FF
Dial: 19 tackle, 1 PD
Stephen: 29 tackle, 1 sack
Philon: 31 tackle, 4.5 sack, 1 PD, 1 FF
Barnett: 21 tackle, 5 sack, 1 FF
Ray (8 meccs): 16 tackle, 1 sack
Reed: 41 tackle, 4 sack
Donahue (4 meccs): 5 tackle
Muhammad (4 meccs): 1 tackle

LB: Cory James, Raekwon McMillan, Albert McClellan, Ryan Anderson, Cameron Lynch, Thurston Armbrister, Richie Brown
A legszarabb csapategységem bőven, amiből a két Mc még az alapszakasz előtt összegyűjtött 1-1 ACL-szakadást, Jamesnek meg szezon közben szakadt el a meniszkusza. Lynch special teamer, december elején kivágta a Bucs, de nem sokkal később leigazolta a Rams. Armbrister a nem éppen bivaly Lions LB-sorba nem fért be.
James (10 meccs): 56 tackle, 1 PD, 1 FF
Anderson (14 meccs): 15 tackle
Lynch (14 meccs): 8 tackle

CB: Jonathan Joseph, EJ Gaines, Briean Boddy-Calhoun, Joshua Holsey, Craig Mager, Jordan Lucas
Mint a WR-eknél, a kezdő hármas adja, mögöttük űr. Lucas konkrétan már cseresafety a Phinsben. Joseph jó arc, T.Y. Hiltont csapja meg, nem az asszonyt. Gaines és BBC fiatalok és elég jó szezont zártak.
Joseph: 47 tackle, 9 PD, 2 INT
Gaines: 59 tackle, 9 PD, 1 INT, 3 FF
Boddy-Calhoun (13 meccs): 39 tackle, 6 PD
Holsey (12 meccs): 2 tackle
Lucas (11 meccs): 6 tackle

S: Adrian Colbert, Montae Nicholson, Darian Stewart, Rafael Bush, Calvin Pryor, Dezmen Southward, Orion Stewart
A két rookieval nagyot fogtam, mindkettő igen bíztató rookie éven van túl (ugyanitt Darian Stewart eladó!), Pryorról leveszem az opciót, mehet isten hírével. Végre egy poszt, amire nem kell költeni a D-ben!
Colbert (14 meccs): 37 tackle, 5 PD, 2 FF
Nicholson (8 meccs): 24 tackle, 2 PD, 1 INT
D. Stewart: 63 tackle, 5 PD, 3 INT
Bush (14 meccs): 23 tackle, 1 sack, 1 PD
Pryor (2 meccs): 1 tackle

Defense:
Linebacker-sorba pumpálni kell a tőkét rendesen, ha a sapka engedi egy veterán pass rushert akarok hozni, DT és CB posztra némi mélyítés nem árt, de nem is létszükséglet.

K: Blair Walsh - bíztam Carrollban, hogy rendet tesz a fejében. Sajna nem sikerült. Cut.
P: Jon Ryan - elérte a kor, már nem kiemelkedő punter
Returner: Tate, Hill, Collins mind valid visszahordó, amellett h a saját posztján is spíler
Special Team:
K kell, Ryan cutot át kell gondolnom h pü-ileg van-e értelme, Cardona lejáró kell új LS is.

Szerkesztette: empty taxi


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 6 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 9 750 — 49ers GM
Szezon végi áttekintés by 49ers:

QB: Alex Smith, Trevor Siemian, Alek Torgersen
Sanyi élete egyik legjobb szezonját hozta, szerintem alulról, de top 10-es QB, simán lehet vele PO-ban is haladni. Siemiant sajnos tönkretette az idióta coaching meg a saját korlátai, de cserének bőven megfelel, 1-2 meccsre képes elmenedzselni a támadósort. Torgersen több rosteren és PS-ben is megfordult az év során, most éppen a Lions keretébe tartozik, UDFA 3. számú QB-tól mást nem várok. Mindenkinek van szerződése az új idényre is, ez így rendben lesz.
Smith: 341/505, 67,5%, 4042 yard, 26 TD, 5 INT, 104,7 QBR, plusz 355 futott yard, 1 TD
Siemian: 206/349, 59%, 2285 yard, 12 TD, 1 INT, 73,3 QBR

RB: Mark Ingram, Duke Johnson, TY Yeldon, Matt Breida, Keith Marshall, Michael Burton (FB)
Amikor még a 4. számú futó is közel 500 yardot hoz, akkor nem lehet nagyon ok panaszra, ez tökéletes névsor nekem, minden szerepre van ember, sérülések esetén is megfelelő mélység, teljesen elfogadható szerződésekkel ráadásul. Burton meccsenként 10-20 snapre jó volt Chicagoban, értelmes futóteljesítményeket hoztak mögötte.
Ingram: 230/1124 yard, 4,9 YPC, 12 TD, 58 elkapás, 416 yard
Duke: 82/348, 4,2 YPC, 4 TD, 74 elkapás, 693 yard, 3 TD
Yeldon: 49/253, 5,2 YPC, 2 TD, 30 elkapás, 224 yard
Breida: 105/465 yard, 4,4 YPC, 2 TD, 21 elkapás, 180 yard, 1 TD

WR: Jeffery, Hogan, Snead, Seth Roberts, Carroo
Itt egy kicsit becsapott a villám, Hogan sokat volt sérült, Snead eltiltást és sérülést is hozott, Roberts inkonzisztens volt, Carroo nem nagyon került előrébb a rotációban. Ettől függetlenül még nem írom le se Sneadet, se Hogant, mindkettőben benne van a 800-900 yardos, 4-6 TD-s szezon, az Jeffery-vel együtt már rendben van.
Jeffery: 57 elkapás, 789 yard, 9 TD
Hogan: 34 elkapás, 439 yard, 5 TD
Snead: 8 elkapás, 92 yard
Roberts: 43 elkapás, 455 yard, 1 TD
Carroo: 7 elkapás, 69 yard

TE: Barnidge, Trey Burton, Dion Sims, Jonnu Smith
A Barnidge sztorit full nem értem, ha bárkinek van infója, hogy ő miért nem kellett sehova az előző két szezonja összesen 1600 yardja és 11 TD-je után, az ossza meg velem. A többiek hozták, amit vártam tőlük, de nincs köztük 1. számú TE matéria.
Barnidge - kihagyta a szezont
Burton: 23 elkapás, 248 yard, 5 TD
Sims: 15 elkapás, 180 yard, 1 TD
Smith: 18 elkapás, 157 yard, 2 TD

OL: Duane Brown (LT) - AJ Cann (LG) - Mitch Morse (C) - Larry Warford (RG) - Ereck Flowers (RT), cserék: Wisniewski (G/C), Pasztor (OT), Dennis Kelly (G/T), Jack Allen (G/C)
A kezdő sorral nincs nagy baj, Flowers RT poszton IRL is ellenne sokkal jobban, a belső trió elég jó szezont zárt (Morse inkább mondjuk fél szezont sérülés miatt), Brown meg kihisztizte magát Houstonból, cserébe a Seattle fal legvállalhatóbb tagja volt. Wis igen jó szezont hozott Phillyben guard poszton, Kelly és Pasztor meg IRL is elvoltak megfelelő csereként.

Offense: A WR sor nyűgjei és Barnidge miatt kicsit kevesebb jött ki, mint vártam, de a futók passzjátékban való használhatóságával ez ellensúlyozható. Ráadásul ez volt a padló, ha a kezdő WR-trió 2200-2400 yardot és 15-20 TD-t összerak, akkor már nincs nagy baj, mert 1.000 elkapott yard 10 TD-vel simán benne van a futószekcióban, a maradék meg jön majd TE-posztról. 3600-4000 elkapott yard, 24-28 TD-vel ilyen futók mellett meg bőven elegendő.

DL:
DT: Rankins, Brockers, McDonald, Onyemata
DE: Ogbah, Ayers, Robison, Crawford, Avery Moss, Tashawn Bower
A belső négyesre egy szavam nem lehet, Brockers élete legjobb szezonját zárta, Rankins és Onyemata szépen hozzájárultak a Saints D javulásához, McDonald meg mindig ott van 1-2 játékra. Belső posztokról összejött 13,5 sack, az rendben van. DE poszton Ogbah hozott pár jó meccset, aztán sajnos kidőlt, Ayers és Robison megbízható veteránok, bár Ayers a fél szezont kihagyta, Crawford is megpusztult korán. Vannak feltörekvő fiatalok is, de ide kell egy pusztító pass rusher, az egyértelmű.
Brockers: 55 tackle, 4,5 sack, 4 PD
Rankins: 26 tackle, 2 sack, 1 FF, 1 INT, 1 PD
McDonald: 29 tackle, 5 sack, 1 PD
Onyemata: 38 tackle, 2 sack, 1 PD
Ogbah (10 meccs): 29 tackle, 4 sack, 2 FF, 1 FR, 6 PD
Ayers (11 meccs): 31 tackle, 2 sack, 1 FF
Robison: 20 tackle, 4 sack, 2 PD
Crawford: 5 tackle
Moss: 13 tackle, 1 FF, 2 PD
Bower: 1 tackle, 1 sack

LB: Kiko Alonso, Mason Foster, BJ Goodson, Shaq Thompson, Devon Kennard, Corey Nelson, Neville Hewitt
Ebben a sorban van 5 kezdő, ami nem rossz egy 4-3-as LB-sorba, és összességében nem is volt rossz szezonjuk az illetékeseknek. Szinte mindenki mulasztott meccseket, de amikor játszottak, akkor azért átlagos vagy afeletti teljesítmény jött mindenkitől.
Alonso: 115 tackle, 1 sack, 2 PD, 1 FF
Foster (5 meccs): 30 tackle, 0,5 sack, 1 FR, 1 INT
Goodson (7 meccs): 53 tackle, 1 FF, 2 PD
Thompson (14 meccs): 57 tackle, 2 sack, 1 PD
Kennard: 41 tackle, 4 sack, 2 PD, 1 FR
Nelson: lényegtelen
Hewitt: ütközetben eltűnt

CB: Janoris Jenkins, William Gay, Marcus Cooper, Nolan Carroll, Jamal Agnew
Itt is bevert a sérülés Jenkins esetén, de őt elit cornernek tartom. Gay még mindig tolja jó szinten, Cooper idén csalódás volt, Carroll meg sérült és el is küldték utána. Agnew főleg returner, annak viszont faszányos. Kell majd ide még egy minőségi kezdő asszem.
Jenkins (9 meccs): 31 tackle, 3 INT, 9 PD, 1 FF, 2 picksix
Gay: 19 tackle, 1 INT, 3 PD, 2 FF
Cooper: 15 tackle, 3 PD

S: Karl Joseph, Cyprien, Justin Evans, Byrd, Demps, Eric Murray, David Jones, Trae Elston
Ha Soldinak a valószínúleg visszavonuló Chancellort is beleszámítva 4 kezdő safety áll rendelkezésre, akkor nekem vagy 6. 😊 Viccet félretéve baromi mély poszt, elég sokféleképpen lehet sakkozni, de az is tény, hogy vagy túl fiatal vagy túl idős játékosok vannak a posztra, olyan, aki pont a csúcson lenne, nem igazán. Szerencsére 2-3 azért csak összejön a felhozatalból.
Joseph: 78 tackle, 1 sack, 1 INT, 1 FF, 1 FR, 4 PD
Cyprien (10 meccs): 57 tackle, 1 sack, 1 PD
Evans: 65 tackle, 3 INT, 6 PD
Byrd: 10 tackle
Demps (3 meccs): 12 tackle
Murray: 30 tackle, 1 sack, 5 PD

K: Hauschka - PO-ba rúgta a Bills-t 100 év után, egyébként XP-t nem rontott, 33-ból 29 FG-t berúgott, ez teljesen OK.
P: Sam Martin - idén erősen átlagos volt, de cserébe ő a kickoff specialista is IRL a Lionsnál
Returner: Agnew - 15,4 yard a punt return átlaga, 2 TD-vel, ennél nem kell jobb, kick return terén még nem ennyire jó. Mondjuk abból úgyis egyet fog rúgni minden ellenfél meccsenként, azt elengedjük touchback-re. 😊

Összegzés: Sok extra nem kell most a csapatba, 1 elit DE, 1 elit CB, meg egy 1. számú TE, minderre van 2-2 pickem az 1-2. körben, meg még asszem 2 vagy 3 a 4. körig bezárólag.

több mint 6 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Chargers újoncok:

1/20 - Patrick Mahomes QB (KC) - Nem tudtunk róla meg semmit, nekem tetszett az előszezonban. Élesben 1 kezdés, 35/22, 62,9%, 284 yd, 0 TD/1 INT, 76,4 rating, 7 rush/10 yd, 0 fumble

3/17 - Josh Jones SS (GB) - ez nagyon jó picknek tűnik most. 16 meccs 7 kezdés 71 tackle 2 sack 5 PD 1 INT

4/17 - Amara Darboh WR (SEA) - alig játszott, még várok. 16 meccs 0 kezdés 8 catch 71 yd

6/19 - TJ Logan RB (ARI) - IR-en volt végig

7/18 - Dan Skipper OT (DET) - 1 meccset játszott


UDFA: Nate Gerry Phillyben rosteren volt és játszott is, DeAngelo Jancey, Corey Levin, Pita Taumoepenu és Keith Kelsey alig vagy nem játszottak, de csapatnál vannak legalább PS-en, Nelson Adams viszont kuka.

Értékelés: A draftomat úgyis Mahomes dönti majd el. Josh Jones viszont jó választás volt, a többiekkel kapcsolatban még várni kell.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 6 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Chargers 2017:
QB: Itt nincs mit értékelni, mivel a kezdőnek szánt QB-m (Tannehill) az egész évet IR-en töltötte. A cserék 1-1 meccsen kezdtek, mindkettő nyert. Jövőre is ezzel a hármassal vágok neki.
Ryan Tannehill (MIA) - IR egész évben
Landry Jones (PIT) - 1 kezdés, 28/23, 82,1%, 239 yd, 1 TD/1 INT, 99,3 rating, 1 fumble
Patrick Mahomes (KC) - 1kezdés, 35/22, 62,9%, 284 yd, 0 TD/1 INT, 76,4 rating, 7 rush/10 yd, 0 fumble

RB: CJ Anderson személyében megtaláltam a kezdő futómat. 1000 yardos szezont futott normális átlaggal. A 3 futott, 1 elkapott TD ugyan kevés, viszont ehhez jobb denveri O kellene. Az viszont szuper, hogy mindehhez egyetlen labdavesztés társul. Cserét viszont találnom kell mögé, mert sem Prosise, sem Murphy nem elég jó és produktív.
CJ Anderson (DEN) - 16 kezdés 245 rush 1007 yd, 4,1átlag, 3 TD 28 catch/224 yd 1 TD, 1 fumble
CJ Prosise (SEA) 5 meccs 11 rush 23 yd 2,1 átlag 0 TD 6 catch/87 yd 0 TD 0 fumble
Marcus Murphy (BUF) 1 meccs 7 rush 41 yd, 2 catch/7 yd 0 TD 0 fumble

FB: Nix szuperjó fullback. Nem az a feladata, hogy hozzátegyen yardokat a futójátékhoz, de nagyon jól takarít a futó előtt. A 2 TD-je csak extra. Nagyon elégedett vagyok vele.
Roosevelt Nix (PIT) 16 meccs 3 rush 0 yd, 1 TD, 2 catch/6 yd, 1 TD, 0 fumble

TE: A poszt 5 legjobbjából 2 nálam van Kelce és Ertz révén. Miattuk gondolom, hogy Tannehill elég lenne ide. Stocker pedig egy tökéletes blokkoló TE mögéjük. Ez a hármas 10-es skálán 11-es a maga 1900 yardjával és 17 TD-jével, amihez egyetlen labdavesztés társul! Maradnak jövőre is.
Travis Kelce (KC) - 15 meccs/15 kezdés 83 catch/1038 yd 8 TD 0 fumble, 2 rush, 7 yd
Zach Ertz (PHI) - 14 meccs/13 kezdés 74 catch/824 yd, 8 TD, 1 fumble
Luke Stocker (TB/TEN) 12 meccs/6 kezdés 4 catch/30 yd 1 TD 0 fumble

WR: Sajna Bryant nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, de továbbra is potenciális jelölt az 1. számú posztra, mert félelmetes adottságai vannak. Wallace kicsit, Beasley nagyon visszaesett, a másodéves Miller és az újonc Darboh sem robbantott, Ayers pedig PS-ben volt végig, belőle sokkal többet néztem ki. Összességében az 1900 yd 12 TD-vel karcsú, de azt nem szabad elfelejteni, hogy 2 TE miatt azért itt nem kellenek "űrszámok". Ami pozitívum, hogy nem volt labdavesztésük. Ettől függetlenül valami erősítés kell ide.
Martavis Bryant (PIT) 15 meccs 8 kezdés, 50 catch 603 yd, 3 TD, 6 rush/22 yd, 0 fumble
Mike Wallace (BAL) 15 meccs 14 kezdés, 52 catch 748 yd 4 TD 1 rush 4 yd 0 fumble
Cole Beasley (DAL) 15 meccs 4 kezdés 36 catch 314 yd 4 TD 0 fumble
Braxton Miller (HOU) 11 meccs 3 kezdés 19 catch 162 yd 1 TD 1 rush 1 yd 0 fumble
DeMarcus Ayers (NE, CHI) - PS-en töltötte az idényt
Amara Darboh (SEA) 16 meccs 0 kezdés 8 catch 71 yd

OL: Sikerült megerősíteni a falat. Ez még akkor is igaz, ha minden tagja küzdött sérüléssel, eltiltással, vagy akár formahanyatlással. A cserék is használhatóak. Nem elit az egység, de bőven használható kategória.
Russell Okung LT (LAC) 15 kezdés, Ben Ijalana (NYJ) 11 meccs
Zane Beadles LG (SF) 16 meccs 5 kezdés, Denver Kirkland (OAK) IR-en volt egész évben
Spencer Long (WAS) 7 meccs 6 kezdés Austin Reiter (CLE) 16 meccs
Quinton Spain (TEN) RG 14 kezdés
Marcus Gilbert RT (PIT) 7 kezdés

Offense: Mivel nem volt kezdő QB Tannehill sérülése miatt, így csalókák a számok. Az összesen 4100 elkapott yd a 31 TD-vel viszont több mint fasza szerintem, ráadásul mindezt 2 non-QB labdavesztéssel. A futójáték is beindult Andersonnal, de cseréi miatt kevés az 1100 yd, illetve a 4 futott TD is elég karcsú. A fal sokkal jobb tavalyhoz képest, mindenki, még a cserék is játszanak benne, de túl sok sérülés volt idén, senki nem nyomott teljes szezont. Mindenesetre tavalyhoz képest sztem sokat lépett előre az egység.

DL: Nem egy olyan DL ami beomlasztja a zsebet (7,5 sack), nem is playmaker (3 FF), de az én játékrendszeremben nem is ez a dolguk. A futást kell fogniuk. Arra viszont kiválóan alkalmas. A mélységét is sikerült rendbe rakni, 6 embert lehet benne rotálni.
Stephon Tuitt DE (PIT) 12 meccs 12 kezdés 25 tackle 3 sack 2 PD 1 FF
Sylvester Williams NT (TEN) 15 meccs 11 kezdés 20 tackle
Josh Mauro DE (ARI) 13 meccs 7 kezdés 22 tackle 1 sack 1 PD
Christian Covington DE (HOU) 7 meccs 2 kezdés 16 tackle 1 sack 1 FF
Javon Hargrave NT (PIT) 16 meccs, 12 kezdés, 32 tackle, 2 sack, 1 PD, 1 FF
Ryan Carrethers NT - nincs csapata, de 3. NT-ként tök mindegy
Ziggy Hood DE (WAS) 15 meccs 13 kezdés 25 tackle 0,5 sack
Johnny Maxey DE (TEN) - idén nem játszott, de 5. DE-ként mindegy

LB: Ez az egység kissé meggyengült, mind minőségben, mind mélységben, mert Riley nem talált csapatot, a csere ILB-igazolások pedig nem igazán jöttek be, így ILB poszton mindenképpen erősíteni kell. A passrush viszont rendben van, 28,5 sack jött az LB-ktől.
Melvin Ingram OLB (SD) 16 kezdés 56 tackle 10,5 sack 1 PD 1 FF, 2 FR, 1 TD
Navorro Bowman ILB (SF/OAK) 15 kezdés 127 tackle 1,5 sack 3 PD 1 INT, 1 FR
Perry Riley ILB - nem lett csapata...
Bud Dupree OLB (PIT) 15 kezdés 30 tackle 6 sack 1 PD, 1 FR
Paul Kruger OLB - nem lett csapata...
Justin March-Lillard ILB (MIA/SEA/DAL) - 10 meccs 3 tackle
Joshua Perry ILB (IND) 2 meccs
Cameron Wake OLB (MIA) 16 kezdés 36 tackle 10,5 sack

CB: Ez elég szolid sor. Egyik sem egy ász, de egyik sem gáz. Megbízható szolid cornerek, de nem playmakerek, hoztak 5 INT-et, 2 fumble-t harcoltak ki.
Kareem Jackson (HOU) 16 meccs 14 kezdés 73 tackle 10 PD 1 sack 1 INT 1 FF
Bashaud Breeland (WAS) 15 meccs 14 kezdés 50 tackle 19 PD 1 INT
Eli Apple (NYG) 11 meccs 7 kezdés 49 tackle 8 PD, 2 FR
Tony Lippett (MIA) IR-en volt egész évben
Anthony Brown (DAL) 16 meccs 10 kezdés 56 tackle, 2 INT, 11 PD, 1 sack, 1 FF
Pierre Desir (IND) 9 meccs 6 kezdés 32 tackle 1 INT 7 PD

S: Eszméletlen mély egység, mind a 4 safetym kezdő. Kancellárnak szar éve volt, de így is hozott a négyes 6 INT-et, kiharcolt 4 fumble-t, csinált 3 sacket és volt 1 safety is. Ez nagyon jó sor, seretném egyben tartani.
Tyrann Mathieu FS (ARI) 16 kezdés 78 tackle 1 sack 7 PD 2 INT 1 FF
Kam Chancellor SS (SEA) 9 kezdés 49 tackle 2 PD 1 FF, 1 safety
Andre Hal FS (HOU) 16 kezdés 71 tackle 5 PD 3 INT, 2 FF
Josh Jones SS (GB) 16 meccs 7 kezdés 71 tackle 2 sack 5 PD 1 INT

Defense: A tavalyi nagyon magas szint után valamelyest visszaesett az egység, gyengült ILB poszton minőségben és mélységben is. Azért a 41 sack elfogadható, de a playmakerség hiányzott, ezt mutatja a mindössze 12 INT, 10 FF, az 1 ret TD és 1 safety.

Returner: Murphy kb nem is játszott idén, Bryantet is kipróbálták idén, de ebben (sem) váltotta meg a világot. Returnerként kell erősítés jövőre.
Martavis Bryant (PIT) 9 kickoff/151 yd 16,8
Marcus Murphy (NO) 1 kickoff/18 yd 18,0 átlag

Kicker: Boswell szintet lépett. Nagyon jó, hidegvérű kicker, meg is lett a jutalom Pro Bowl formájában. Több győztes FG-t rúgott be, ráadásul a KO-jai is jók, nem nagyon tudják visszahordani.
Chris Boswell (PIT) FG: 38/35 XP: 39/37

Punter: Teljesen elégedett vagyok vele és amúgy meg óriási figura.
Marquette King (OAK) 69 punt 47,4 yd átlag 42,7 nettó átlag 28 IN20, nem volt ret TD

PS: vannak köztük olyanok, akik rostert fogtak, de semmi extra.
Alex Carter CB - sorrendben a NE, SEA, CHI, SEA PS-ében volt
Temarrick Hemingway TE (LAR) - IR-en volt egész évben
TJ Logan RB (ARI) - IR-en volt egész évben
Dan Skipper OT (DET) - 1 meccset játszott
DeAngelo Yancey WR - végig GB PS-ében volt
Nate Gerry S (PHI) - LB lett belőle: 10 meccsen 1 kezdése volt: 5 tackle 1 PD
Pita Taumoepenu OLB (SF) - 2 meccset játszott
Corey Levin G (TEN) - nem játszott
Keith Kelsey ILB - végig PIT PS-ében volt
Nelson Adams DE - volt PIT-nél és DEN-nél, de jelenleg nem tudok róla semmit

Szerkesztette: Soldados


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 6 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 35 670 — tracker ember


Közeledve az edzőtábor kezdete felé, lapunk a Pro Football Focus osztályzatai alapján készített egy montázst a Giants lehetséges kezdőösszeállításáról.



Megkerestük empty taxi general manager urat, hogy fejtse ki a véleményét, az írásbeli válaszát szó szerint idézzük: "A támadósoron látszik a minőségi javulás a csere útján megszerzett veteránoknak (Roethlisberger, Tate, Mewhort, Carpenter) köszönhetően. A védelemben pedig több tehetséges újonc (pl. Derek Barnett, Raekwon McMillan, Ryan Anderson, Montae Nicholson) is bevetésre vár, reményeim szerint már a 2017-es szezonban is lesz hatásuk a játékra."

Szerkesztette: empty taxi


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...