NFL csevegő
82 feliratkozó
több mint 1 éve
Megfontolt.te hogy hivnád amit sajtóval müvelt évekig?BB tirpák volt?annak idején volt azért jopár nagypofáju hazai szurker aki eléggé bicskanyitogató stilusban nyomta. add mellé a tirpák módra viselkedő edzőt, x botrányt amiért megbaszták a csapatot és talán érthető miért más (még) a chiefs megitélése az akkori patséhez képestDe lehetne meg sorolni. Ennel jobban mukodo gepezetet azert ritkan lehet latni a major sportok eseteben. Es igen, annak ellenere, hogy a Chiefs nezokent unalmas (ahogy a Pats is az volt), ezt az oldalat szerintem csak csodalni lehet a franchise-nak. Pont azert, mert nem egy szal iranyito a kulcsa, nem is egy szem edzo, hanem sok-sok apro tenyezo es szakember van, akik evek ota egeszen foldontuli teljesitmenyt vegeznek, illetve ha valaki kiesik a dominobol, akkor jon a helyere valaki, aki ugyanugy kivalo tud lenni.Ez olyan aranyos és már-már romantikus. Furcsa, jó pár évvel ezelőtt ezeket valahogy senki nem tudta észrevenni, sokkal könnyebb volt inkább habzószájjal csalózni és fröcsögni.
Stez
Isten a tanúm rá, megkönnyeztem ezt a kommentet, olyan szépre sikeredett, köszönöm neked ezt az élményt .
Egyébként a 4 csapatból a két legjobb jutott be és ilyenkor van a legnagyobb esélye egy jó döntőnek. Semlegesként engem meg csak ez érdekel.
ZERO_L
Kúrfürst briareos
NB2
Kúrfürst briareos
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
te hogy hivnád amit sajtóval müvelt évekig?BB tirpák volt?annak idején volt azért jopár nagypofáju hazai szurker aki eléggé bicskanyitogató stilusban nyomta. add mellé a tirpák módra viselkedő edzőt, x botrányt amiért megbaszták a csapatot és talán érthető miért más (még) a chiefs megitélése az akkori patséhez képestDe lehetne meg sorolni. Ennel jobban mukodo gepezetet azert ritkan lehet latni a major sportok eseteben. Es igen, annak ellenere, hogy a Chiefs nezokent unalmas (ahogy a Pats is az volt), ezt az oldalat szerintem csak csodalni lehet a franchise-nak. Pont azert, mert nem egy szal iranyito a kulcsa, nem is egy szem edzo, hanem sok-sok apro tenyezo es szakember van, akik evek ota egeszen foldontuli teljesitmenyt vegeznek, illetve ha valaki kiesik a dominobol, akkor jon a helyere valaki, aki ugyanugy kivalo tud lenni.Ez olyan aranyos és már-már romantikus. Furcsa, jó pár évvel ezelőtt ezeket valahogy senki nem tudta észrevenni, sokkal könnyebb volt inkább habzószájjal csalózni és fröcsögni.
Stez
Isten a tanúm rá, megkönnyeztem ezt a kommentet, olyan szépre sikeredett, köszönöm neked ezt az élményt .
Egyébként a 4 csapatból a két legjobb jutott be és ilyenkor van a legnagyobb esélye egy jó döntőnek. Semlegesként engem meg csak ez érdekel.
ZERO_L
Kúrfürst briareos
NB2
több mint 1 éve
Most látom életemben először, ez majdnem olyan jó, mint ik tegnapi liftes GIF-jena már csak 1 linkre vagyunk a miami cheerleaderek call me maybetől.kicsit más jellegű, cserébe nagyon jól öregedett:www.youtube.com/watch?v=n8bzZEtOcb8hát igen akkor még a fikadalok is minőségik voltakörök klasszikusannak idején volt azért jopár nagypofáju hazai szurker aki eléggé bicskanyitogató stilusban nyomta. add mellé a tirpák módra viselkedő edzőt, x botrányt amiért megbaszták a csapatot és talán érthető miért más (még) a chiefs megitélése az akkori patséhez képestDe lehetne meg sorolni. Ennel jobban mukodo gepezetet azert ritkan lehet latni a major sportok eseteben. Es igen, annak ellenere, hogy a Chiefs nezokent unalmas (ahogy a Pats is az volt), ezt az oldalat szerintem csak csodalni lehet a franchise-nak. Pont azert, mert nem egy szal iranyito a kulcsa, nem is egy szem edzo, hanem sok-sok apro tenyezo es szakember van, akik evek ota egeszen foldontuli teljesitmenyt vegeznek, illetve ha valaki kiesik a dominobol, akkor jon a helyere valaki, aki ugyanugy kivalo tud lenni.Ez olyan aranyos és már-már romantikus. Furcsa, jó pár évvel ezelőtt ezeket valahogy senki nem tudta észrevenni, sokkal könnyebb volt inkább habzószájjal csalózni és fröcsögni.
Stez
Isten a tanúm rá, megkönnyeztem ezt a kommentet, olyan szépre sikeredett, köszönöm neked ezt az élményt .
Egyébként a 4 csapatból a két legjobb jutott be és ilyenkor van a legnagyobb esélye egy jó döntőnek. Semlegesként engem meg csak ez érdekel.
ZERO_L
Kúrfürst briareos
youtu.be/WFyg0eh0aGs?si=WTikTgUvcWz2cGvG
fake.id
Kúrfürst briareos
ez is 😀
Kúrfürst briareos
www.youtube.com/watch?v=I-bsHJt1-_M&ab_channel=JoeConklinComedy
Black_Adder
attól majd megnyugszik mindenki
Kúrfürst briareos
több mint 1 éve
BB tirpák volt?annak idején volt azért jopár nagypofáju hazai szurker aki eléggé bicskanyitogató stilusban nyomta. add mellé a tirpák módra viselkedő edzőt, x botrányt amiért megbaszták a csapatot és talán érthető miért más (még) a chiefs megitélése az akkori patséhez képestDe lehetne meg sorolni. Ennel jobban mukodo gepezetet azert ritkan lehet latni a major sportok eseteben. Es igen, annak ellenere, hogy a Chiefs nezokent unalmas (ahogy a Pats is az volt), ezt az oldalat szerintem csak csodalni lehet a franchise-nak. Pont azert, mert nem egy szal iranyito a kulcsa, nem is egy szem edzo, hanem sok-sok apro tenyezo es szakember van, akik evek ota egeszen foldontuli teljesitmenyt vegeznek, illetve ha valaki kiesik a dominobol, akkor jon a helyere valaki, aki ugyanugy kivalo tud lenni.Ez olyan aranyos és már-már romantikus. Furcsa, jó pár évvel ezelőtt ezeket valahogy senki nem tudta észrevenni, sokkal könnyebb volt inkább habzószájjal csalózni és fröcsögni.
Stez
Isten a tanúm rá, megkönnyeztem ezt a kommentet, olyan szépre sikeredett, köszönöm neked ezt az élményt .
Egyébként a 4 csapatból a két legjobb jutott be és ilyenkor van a legnagyobb esélye egy jó döntőnek. Semlegesként engem meg csak ez érdekel.
ZERO_L
Kúrfürst briareos
több mint 1 éve
Basszus, az énekes csajra azt hittem hogy Taylor 20 éve 😅.kicsit más jellegű, cserébe nagyon jól öregedett:www.youtube.com/watch?v=n8bzZEtOcb8hát igen akkor még a fikadalok is minőségik voltakörök klasszikusannak idején volt azért jopár nagypofáju hazai szurker aki eléggé bicskanyitogató stilusban nyomta. add mellé a tirpák módra viselkedő edzőt, x botrányt amiért megbaszták a csapatot és talán érthető miért más (még) a chiefs megitélése az akkori patséhez képestDe lehetne meg sorolni. Ennel jobban mukodo gepezetet azert ritkan lehet latni a major sportok eseteben. Es igen, annak ellenere, hogy a Chiefs nezokent unalmas (ahogy a Pats is az volt), ezt az oldalat szerintem csak csodalni lehet a franchise-nak. Pont azert, mert nem egy szal iranyito a kulcsa, nem is egy szem edzo, hanem sok-sok apro tenyezo es szakember van, akik evek ota egeszen foldontuli teljesitmenyt vegeznek, illetve ha valaki kiesik a dominobol, akkor jon a helyere valaki, aki ugyanugy kivalo tud lenni.Ez olyan aranyos és már-már romantikus. Furcsa, jó pár évvel ezelőtt ezeket valahogy senki nem tudta észrevenni, sokkal könnyebb volt inkább habzószájjal csalózni és fröcsögni.
Stez
Isten a tanúm rá, megkönnyeztem ezt a kommentet, olyan szépre sikeredett, köszönöm neked ezt az élményt .
Egyébként a 4 csapatból a két legjobb jutott be és ilyenkor van a legnagyobb esélye egy jó döntőnek. Semlegesként engem meg csak ez érdekel.
ZERO_L
Kúrfürst briareos
youtu.be/WFyg0eh0aGs?si=WTikTgUvcWz2cGvG
fake.id
Kúrfürst briareos
ez is 😀
Kúrfürst briareos
www.youtube.com/watch?v=I-bsHJt1-_M&ab_channel=JoeConklinComedy
Black_Adder
Amúgy meg jól öregedett a tegnapi mondás, miszerint a trash zene és a csöcsök összehozza a népet.
több mint 1 éve
Flo Rida Low paródia is volt, valami hogy the coach is a jerk, and the whole country hatin on them. Nem találom csak a 18-0 verziótwww.youtube.com/watch?v=n8bzZEtOcb8hát igen akkor még a fikadalok is minőségik voltakörök klasszikusannak idején volt azért jopár nagypofáju hazai szurker aki eléggé bicskanyitogató stilusban nyomta. add mellé a tirpák módra viselkedő edzőt, x botrányt amiért megbaszták a csapatot és talán érthető miért más (még) a chiefs megitélése az akkori patséhez képestDe lehetne meg sorolni. Ennel jobban mukodo gepezetet azert ritkan lehet latni a major sportok eseteben. Es igen, annak ellenere, hogy a Chiefs nezokent unalmas (ahogy a Pats is az volt), ezt az oldalat szerintem csak csodalni lehet a franchise-nak. Pont azert, mert nem egy szal iranyito a kulcsa, nem is egy szem edzo, hanem sok-sok apro tenyezo es szakember van, akik evek ota egeszen foldontuli teljesitmenyt vegeznek, illetve ha valaki kiesik a dominobol, akkor jon a helyere valaki, aki ugyanugy kivalo tud lenni.Ez olyan aranyos és már-már romantikus. Furcsa, jó pár évvel ezelőtt ezeket valahogy senki nem tudta észrevenni, sokkal könnyebb volt inkább habzószájjal csalózni és fröcsögni.
Stez
Isten a tanúm rá, megkönnyeztem ezt a kommentet, olyan szépre sikeredett, köszönöm neked ezt az élményt .
Egyébként a 4 csapatból a két legjobb jutott be és ilyenkor van a legnagyobb esélye egy jó döntőnek. Semlegesként engem meg csak ez érdekel.
ZERO_L
Kúrfürst briareos
youtu.be/WFyg0eh0aGs?si=WTikTgUvcWz2cGvG
fake.id
Kúrfürst briareos
ez is 😀
Kúrfürst briareos
több mint 1 éve
na már csak 1 linkre vagyunk a miami cheerleaderek call me maybetől.kicsit más jellegű, cserébe nagyon jól öregedett:www.youtube.com/watch?v=n8bzZEtOcb8hát igen akkor még a fikadalok is minőségik voltakörök klasszikusannak idején volt azért jopár nagypofáju hazai szurker aki eléggé bicskanyitogató stilusban nyomta. add mellé a tirpák módra viselkedő edzőt, x botrányt amiért megbaszták a csapatot és talán érthető miért más (még) a chiefs megitélése az akkori patséhez képestDe lehetne meg sorolni. Ennel jobban mukodo gepezetet azert ritkan lehet latni a major sportok eseteben. Es igen, annak ellenere, hogy a Chiefs nezokent unalmas (ahogy a Pats is az volt), ezt az oldalat szerintem csak csodalni lehet a franchise-nak. Pont azert, mert nem egy szal iranyito a kulcsa, nem is egy szem edzo, hanem sok-sok apro tenyezo es szakember van, akik evek ota egeszen foldontuli teljesitmenyt vegeznek, illetve ha valaki kiesik a dominobol, akkor jon a helyere valaki, aki ugyanugy kivalo tud lenni.Ez olyan aranyos és már-már romantikus. Furcsa, jó pár évvel ezelőtt ezeket valahogy senki nem tudta észrevenni, sokkal könnyebb volt inkább habzószájjal csalózni és fröcsögni.
Stez
Isten a tanúm rá, megkönnyeztem ezt a kommentet, olyan szépre sikeredett, köszönöm neked ezt az élményt .
Egyébként a 4 csapatból a két legjobb jutott be és ilyenkor van a legnagyobb esélye egy jó döntőnek. Semlegesként engem meg csak ez érdekel.
ZERO_L
Kúrfürst briareos
youtu.be/WFyg0eh0aGs?si=WTikTgUvcWz2cGvG
fake.id
Kúrfürst briareos
ez is 😀
Kúrfürst briareos
www.youtube.com/watch?v=I-bsHJt1-_M&ab_channel=JoeConklinComedy
Black_Adder
attól majd megnyugszik mindenki
több mint 1 éve
kicsit más jellegű, cserébe nagyon jól öregedett:www.youtube.com/watch?v=n8bzZEtOcb8hát igen akkor még a fikadalok is minőségik voltakörök klasszikusannak idején volt azért jopár nagypofáju hazai szurker aki eléggé bicskanyitogató stilusban nyomta. add mellé a tirpák módra viselkedő edzőt, x botrányt amiért megbaszták a csapatot és talán érthető miért más (még) a chiefs megitélése az akkori patséhez képestDe lehetne meg sorolni. Ennel jobban mukodo gepezetet azert ritkan lehet latni a major sportok eseteben. Es igen, annak ellenere, hogy a Chiefs nezokent unalmas (ahogy a Pats is az volt), ezt az oldalat szerintem csak csodalni lehet a franchise-nak. Pont azert, mert nem egy szal iranyito a kulcsa, nem is egy szem edzo, hanem sok-sok apro tenyezo es szakember van, akik evek ota egeszen foldontuli teljesitmenyt vegeznek, illetve ha valaki kiesik a dominobol, akkor jon a helyere valaki, aki ugyanugy kivalo tud lenni.Ez olyan aranyos és már-már romantikus. Furcsa, jó pár évvel ezelőtt ezeket valahogy senki nem tudta észrevenni, sokkal könnyebb volt inkább habzószájjal csalózni és fröcsögni.
Stez
Isten a tanúm rá, megkönnyeztem ezt a kommentet, olyan szépre sikeredett, köszönöm neked ezt az élményt .
Egyébként a 4 csapatból a két legjobb jutott be és ilyenkor van a legnagyobb esélye egy jó döntőnek. Semlegesként engem meg csak ez érdekel.
ZERO_L
Kúrfürst briareos
youtu.be/WFyg0eh0aGs?si=WTikTgUvcWz2cGvG
fake.id
Kúrfürst briareos
ez is 😀
Kúrfürst briareos
www.youtube.com/watch?v=I-bsHJt1-_M&ab_channel=JoeConklinComedy
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 1 éve
a következő lett volna amit linkelek. 2 éve amikor a jags ellen végig vitte a 98 yardos driveot ez dübörgött a lakásban mindenki nagy gyönyörűségére xdwww.youtube.com/watch?v=n8bzZEtOcb8hát igen akkor még a fikadalok is minőségik voltakörök klasszikusannak idején volt azért jopár nagypofáju hazai szurker aki eléggé bicskanyitogató stilusban nyomta. add mellé a tirpák módra viselkedő edzőt, x botrányt amiért megbaszták a csapatot és talán érthető miért más (még) a chiefs megitélése az akkori patséhez képestDe lehetne meg sorolni. Ennel jobban mukodo gepezetet azert ritkan lehet latni a major sportok eseteben. Es igen, annak ellenere, hogy a Chiefs nezokent unalmas (ahogy a Pats is az volt), ezt az oldalat szerintem csak csodalni lehet a franchise-nak. Pont azert, mert nem egy szal iranyito a kulcsa, nem is egy szem edzo, hanem sok-sok apro tenyezo es szakember van, akik evek ota egeszen foldontuli teljesitmenyt vegeznek, illetve ha valaki kiesik a dominobol, akkor jon a helyere valaki, aki ugyanugy kivalo tud lenni.Ez olyan aranyos és már-már romantikus. Furcsa, jó pár évvel ezelőtt ezeket valahogy senki nem tudta észrevenni, sokkal könnyebb volt inkább habzószájjal csalózni és fröcsögni.
Stez
Isten a tanúm rá, megkönnyeztem ezt a kommentet, olyan szépre sikeredett, köszönöm neked ezt az élményt .
Egyébként a 4 csapatból a két legjobb jutott be és ilyenkor van a legnagyobb esélye egy jó döntőnek. Semlegesként engem meg csak ez érdekel.
ZERO_L
Kúrfürst briareos
youtu.be/WFyg0eh0aGs?si=WTikTgUvcWz2cGvG
fake.id
Kúrfürst briareos
ez is 😀
Kúrfürst briareos
what do you need right now?
i need a bag of weed nigga, wassup?!
több mint 1 éve
hát igen akkor még a fikadalok is minőségik voltakörök klasszikusannak idején volt azért jopár nagypofáju hazai szurker aki eléggé bicskanyitogató stilusban nyomta. add mellé a tirpák módra viselkedő edzőt, x botrányt amiért megbaszták a csapatot és talán érthető miért más (még) a chiefs megitélése az akkori patséhez képestDe lehetne meg sorolni. Ennel jobban mukodo gepezetet azert ritkan lehet latni a major sportok eseteben. Es igen, annak ellenere, hogy a Chiefs nezokent unalmas (ahogy a Pats is az volt), ezt az oldalat szerintem csak csodalni lehet a franchise-nak. Pont azert, mert nem egy szal iranyito a kulcsa, nem is egy szem edzo, hanem sok-sok apro tenyezo es szakember van, akik evek ota egeszen foldontuli teljesitmenyt vegeznek, illetve ha valaki kiesik a dominobol, akkor jon a helyere valaki, aki ugyanugy kivalo tud lenni.Ez olyan aranyos és már-már romantikus. Furcsa, jó pár évvel ezelőtt ezeket valahogy senki nem tudta észrevenni, sokkal könnyebb volt inkább habzószájjal csalózni és fröcsögni.

örök klasszikusannak idején volt azért jopár nagypofáju hazai szurker aki eléggé bicskanyitogató stilusban nyomta. add mellé a tirpák módra viselkedő edzőt, x botrányt amiért megbaszták a csapatot és talán érthető miért más (még) a chiefs megitélése az akkori patséhez képestDe lehetne meg sorolni. Ennel jobban mukodo gepezetet azert ritkan lehet latni a major sportok eseteben. Es igen, annak ellenere, hogy a Chiefs nezokent unalmas (ahogy a Pats is az volt), ezt az oldalat szerintem csak csodalni lehet a franchise-nak. Pont azert, mert nem egy szal iranyito a kulcsa, nem is egy szem edzo, hanem sok-sok apro tenyezo es szakember van, akik evek ota egeszen foldontuli teljesitmenyt vegeznek, illetve ha valaki kiesik a dominobol, akkor jon a helyere valaki, aki ugyanugy kivalo tud lenni.Ez olyan aranyos és már-már romantikus. Furcsa, jó pár évvel ezelőtt ezeket valahogy senki nem tudta észrevenni, sokkal könnyebb volt inkább habzószájjal csalózni és fröcsögni.
Stez
Isten a tanúm rá, megkönnyeztem ezt a kommentet, olyan szépre sikeredett, köszönöm neked ezt az élményt .
Egyébként a 4 csapatból a két legjobb jutott be és ilyenkor van a legnagyobb esélye egy jó döntőnek. Semlegesként engem meg csak ez érdekel.
ZERO_L
Kúrfürst briareos
youtu.be/WFyg0eh0aGs?si=WTikTgUvcWz2cGvG
what do you need right now?
i need a bag of weed nigga, wassup?!
több mint 1 éve
A dinasztiákat hivatalból utálni kell, mert tönkreteszik a változatosságot.A 2007-es flamewar-ok voltak az igaziak, az a spygate-es Pats még majdnem tökéletes szezont is csinált csilliárd támadórekorddal, kizárt hogy ezt a Chiefst jobban utálják, mint akkor őket.annak idején volt azért jopár nagypofáju hazai szurker aki eléggé bicskanyitogató stilusban nyomta. add mellé a tirpák módra viselkedő edzőt, x botrányt amiért megbaszták a csapatot és talán érthető miért más (még) a chiefs megitélése az akkori patséhez képestDe lehetne meg sorolni. Ennel jobban mukodo gepezetet azert ritkan lehet latni a major sportok eseteben. Es igen, annak ellenere, hogy a Chiefs nezokent unalmas (ahogy a Pats is az volt), ezt az oldalat szerintem csak csodalni lehet a franchise-nak. Pont azert, mert nem egy szal iranyito a kulcsa, nem is egy szem edzo, hanem sok-sok apro tenyezo es szakember van, akik evek ota egeszen foldontuli teljesitmenyt vegeznek, illetve ha valaki kiesik a dominobol, akkor jon a helyere valaki, aki ugyanugy kivalo tud lenni.Ez olyan aranyos és már-már romantikus. Furcsa, jó pár évvel ezelőtt ezeket valahogy senki nem tudta észrevenni, sokkal könnyebb volt inkább habzószájjal csalózni és fröcsögni.
Stez
Isten a tanúm rá, megkönnyeztem ezt a kommentet, olyan szépre sikeredett, köszönöm neked ezt az élményt .
Egyébként a 4 csapatból a két legjobb jutott be és ilyenkor van a legnagyobb esélye egy jó döntőnek. Semlegesként engem meg csak ez érdekel.
ZERO_L
Kúrfürst briareos
Kampman
| "Ha a póker szerencsejáték, miért mindig ugyanaz a négy arc ül Vegasban a döntős asztalnál?" (Pókerarcok) |
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
A 2007-es flamewar-ok voltak az igaziak, az a spygate-es Pats még majdnem tökéletes szezont is csinált csilliárd támadórekorddal, kizárt hogy ezt a Chiefst jobban utálják, mint akkor őket.annak idején volt azért jopár nagypofáju hazai szurker aki eléggé bicskanyitogató stilusban nyomta. add mellé a tirpák módra viselkedő edzőt, x botrányt amiért megbaszták a csapatot és talán érthető miért más (még) a chiefs megitélése az akkori patséhez képestDe lehetne meg sorolni. Ennel jobban mukodo gepezetet azert ritkan lehet latni a major sportok eseteben. Es igen, annak ellenere, hogy a Chiefs nezokent unalmas (ahogy a Pats is az volt), ezt az oldalat szerintem csak csodalni lehet a franchise-nak. Pont azert, mert nem egy szal iranyito a kulcsa, nem is egy szem edzo, hanem sok-sok apro tenyezo es szakember van, akik evek ota egeszen foldontuli teljesitmenyt vegeznek, illetve ha valaki kiesik a dominobol, akkor jon a helyere valaki, aki ugyanugy kivalo tud lenni.Ez olyan aranyos és már-már romantikus. Furcsa, jó pár évvel ezelőtt ezeket valahogy senki nem tudta észrevenni, sokkal könnyebb volt inkább habzószájjal csalózni és fröcsögni.
Stez
Isten a tanúm rá, megkönnyeztem ezt a kommentet, olyan szépre sikeredett, köszönöm neked ezt az élményt .
Egyébként a 4 csapatból a két legjobb jutott be és ilyenkor van a legnagyobb esélye egy jó döntőnek. Semlegesként engem meg csak ez érdekel.
ZERO_L
Kúrfürst briareos
több mint 1 éve
Visszanéztem, pont egy tucatnyian tippeltünk a PO-ra, és csak én találtam el a SB párosítását, ami egyébként szerintem a full papírforma. Ennyit a "fűszerezésról". 😛Akkor is unalmas tipp volt!!!
Őszentsége Sobri Jóska
“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 1 éve
annak idején volt azért jopár nagypofáju hazai szurker aki eléggé bicskanyitogató stilusban nyomta. add mellé a tirpák módra viselkedő edzőt, x botrányt amiért megbaszták a csapatot és talán érthető miért más (még) a chiefs megitélése az akkori patséhez képestDe lehetne meg sorolni. Ennel jobban mukodo gepezetet azert ritkan lehet latni a major sportok eseteben. Es igen, annak ellenere, hogy a Chiefs nezokent unalmas (ahogy a Pats is az volt), ezt az oldalat szerintem csak csodalni lehet a franchise-nak. Pont azert, mert nem egy szal iranyito a kulcsa, nem is egy szem edzo, hanem sok-sok apro tenyezo es szakember van, akik evek ota egeszen foldontuli teljesitmenyt vegeznek, illetve ha valaki kiesik a dominobol, akkor jon a helyere valaki, aki ugyanugy kivalo tud lenni.Ez olyan aranyos és már-már romantikus. Furcsa, jó pár évvel ezelőtt ezeket valahogy senki nem tudta észrevenni, sokkal könnyebb volt inkább habzószájjal csalózni és fröcsögni.
Stez
Isten a tanúm rá, megkönnyeztem ezt a kommentet, olyan szépre sikeredett, köszönöm neked ezt az élményt .
Egyébként a 4 csapatból a két legjobb jutott be és ilyenkor van a legnagyobb esélye egy jó döntőnek. Semlegesként engem meg csak ez érdekel.
ZERO_L
több mint 1 éve
Visszanéztem, pont egy tucatnyian tippeltünk a PO-ra, és csak én találtam el a SB párosítását, ami egyébként szerintem a full papírforma. Ennyit a "fűszerezésról". 😛
több mint 1 éve
De lehetne meg sorolni. Ennel jobban mukodo gepezetet azert ritkan lehet latni a major sportok eseteben. Es igen, annak ellenere, hogy a Chiefs nezokent unalmas (ahogy a Pats is az volt), ezt az oldalat szerintem csak csodalni lehet a franchise-nak. Pont azert, mert nem egy szal iranyito a kulcsa, nem is egy szem edzo, hanem sok-sok apro tenyezo es szakember van, akik evek ota egeszen foldontuli teljesitmenyt vegeznek, illetve ha valaki kiesik a dominobol, akkor jon a helyere valaki, aki ugyanugy kivalo tud lenni.Ez olyan aranyos és már-már romantikus. Furcsa, jó pár évvel ezelőtt ezeket valahogy senki nem tudta észrevenni, sokkal könnyebb volt inkább habzószájjal csalózni és fröcsögni.
Stez
Isten a tanúm rá, megkönnyeztem ezt a kommentet, olyan szépre sikeredett, köszönöm neked ezt az élményt .
Egyébként a 4 csapatból a két legjobb jutott be és ilyenkor van a legnagyobb esélye egy jó döntőnek. Semlegesként engem meg csak ez érdekel.

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 1 éve
Mondjuk azt a kérdést félve teszem fel hogy mi van ha még longevity/megújulás terén is tartják a Pats szintet. Most 7/4 pace-en vannak, azért egy 18 éven belüli 11-12 gyűrű elég szarul mutatna a ligának imo. Paritás meg miegymás.
több mint 1 éve
dont look up
petey
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Durva, hogy felnő egy generáció, aki legalább annyira utálja a Chiefst, mint a mi generációnk a Patst 😀Mi annyira öregek vagyunk, hogy mindkettőt egyszerre is utálhatjuk!!!
tenorx
több mint 1 éve
Szerintem a múltkori Houston meccsen a fújás gázosabb volt, én ezeket utálom. Mindig a patset hozzátok fel, de én 2004-ben láttam először a csapatot, ki merem jelenteni, hogy az első 10-12 évben nem tolták a patset a bírók ennyire. Miután jöttek a sérülés dolgok, ott kezdték el védeni a qb-ket és a fontos qb-kra jöttek a hülye zászlók. Mondom ezt úgy, hogy én nem szeretem, hogy minden szarra dobálnak zászlót. A tegnapi Phillys late hit is necc volt. Ugyanez a futó egy másik playben 30-cal belefut fejjel a vele szemben 30-cal futó védőbe, az nem zavar senkit.Vagy csak azert nyer allandoan „nyogvenyelosen” a KC, mert a kezdeti gala utan az elmult 1-2 evben jobbara pont csak annyira jatszanak, amennyire kell. Ez a „tobbiek” fejben nem annyira erosek meg egy olyan indok, amire a vilag osszes gyoztesenel mutogathatsz. A Pats is azert nyert, amikor nyert, mert akkor epp a tobbiek nem voltak fejben annyira erosek. Ez egy olyan indok, amivel az nyugtatja magat, aki nem szimpla pozitivitassal nezi az adott csapat uralmat, hanem keresi a kapaszkodot, mi allithatja meg a bizonyos dinasztiat.
A KC meg jó, de idén az elmúlt 5 év leggyengébb KC-jét látjuk. Egyszerűen a többiek fejben nem elég erősek, illetve a Reid-Spag-Mahomes 3-as über brutál. Ilyen volt a pats is, én most úgy érzem, hogy ez a KC kb a pats-rams SB korszakánál tart. Nyögvenyelősen lehet, hogy behúzzák, de jövőre már nem jutnak SB-be.
NB2
Mint ahogy valojaban nem tudhatjuk, melyik KC mennyire eros valojaban, mivel az ellenfelek is teljesen mas szintet kepviselnek, minden evben. Egy a lenyeg: a KC akkor nyer, amikor kell. Lenyegtelen, hogy ki jon szemben. Es azt sem lehet mondani, hogy folyamatosan az a franya szerencse, mert folyamatosan MVP-kandinans iranyitok dobalnak ellenuk Burrow es Allen szemelyeben a rajatszasban.
Es egyebkent az elmult evekben nem a mostani volt az elso szezon, hogy a Chiefs az alapszakasz elejen totalisan hullazik, mig a szezon utolso etapjara aztan meg a rajatszasra osszeszedi magat. Mint ahogy volt vagy ket evuk is, amikor a vedelem az alapszakasz nagyjaban egy atjarohaz volt, aztan a rajatszasban meg konkretan meccseket nyertek. Epp ezert ennyire jok, mert folyamatosan tudnak valami ujat mutatni, mindegy, epp melyik csapatreszben.
több mint 1 éve
Szerintem a múltkori Houston meccsen a fújás gázosabb volt, én ezeket utálom. Mindig a patset hozzátok fel, de én 2004-ben láttam először a csapatot, ki merem jelenteni, hogy az első 10-12 évben nem tolták a patset a bírók ennyire. Miután jöttek a sérülés dolgok, ott kezdték el védeni a qb-ket és a fontos qb-kra jöttek a hülye zászlók. Mondom ezt úgy, hogy én nem szeretem, hogy minden szarra dobálnak zászlót. A tegnapi Phillys late hit is necc volt. Ugyanez a futó egy másik playben 30-cal belefut fejjel a vele szemben 30-cal futó védőbe, az nem zavar senkit.Annyiban módosítanám, hogy az elmúlt évek leggyengébb KC-ját láttuk...az alapszakasz első kétharmadában, azóta viszont újra elit gárda. Úgynevezett formaidőzítés.😊
A KC meg jó, de idén az elmúlt 5 év leggyengébb KC-jét látjuk. Egyszerűen a többiek fejben nem elég erősek, illetve a Reid-Spag-Mahomes 3-as über brutál. Ilyen volt a pats is, én most úgy érzem, hogy ez a KC kb a pats-rams SB korszakánál tart. Nyögvenyelősen lehet, hogy behúzzák, de jövőre már nem jutnak SB-be.
NB2
több mint 1 éve
Szerintem a múltkori Houston meccsen a fújás gázosabb volt, én ezeket utálom. Mindig a patset hozzátok fel, de én 2004-ben láttam először a csapatot, ki merem jelenteni, hogy az első 10-12 évben nem tolták a patset a bírók ennyire. Miután jöttek a sérülés dolgok, ott kezdték el védeni a qb-ket és a fontos qb-kra jöttek a hülye zászlók. Mondom ezt úgy, hogy én nem szeretem, hogy minden szarra dobálnak zászlót. A tegnapi Phillys late hit is necc volt. Ugyanez a futó egy másik playben 30-cal belefut fejjel a vele szemben 30-cal futó védőbe, az nem zavar senkit.A KC meg jó, de idén az elmúlt 5 év leggyengébb KC-jét látjuk. Egyszerűen a többiek fejben nem elég erősek, illetve a Reid-Spag-Mahomes 3-as über brutál. Ilyen volt a pats is, én most úgy érzem, hogy ez a KC kb a pats-rams SB korszakánál tart. Nyögvenyelősen lehet, hogy behúzzák, de jövőre már nem jutnak SB-be.