Arizona Cardinals

35 feliratkozó

több mint 13 éve
Cardinalis Arizona Cardinals 5 681
A klubtörténetet én írtam és rosszul fordítottam le magyarra, bocsánat érte majd javítom
cattatack: én bízok még Andersonban, de én türelmes típus vagyok 😊Fucu
egyébként nagyon rendben van ez a klubtörténet fordítás, gratula 😊 mostmár legalább azt is tudom, hogy honnan jött a csapat neve 😀
csak a teljesség kedvéért, ez a vörösbegy 😉


Andersonnal kapcsolatban pedig eszembe jut egy mondás: először jön a ponty, aztán a harcsa, a reményhal meg utoljára 😂

THIS IS THE WAY
több mint 13 éve
catattack 3 520
cattatack: én bízok még Andersonban, de én türelmes típus vagyok 😊Fucu
Általában én is türelmes vagyok, viszont azt rosszul viselem, ha többet képzel valaki egy helyzetbe, mint ami abból optimális esetben kihozható. Az előző meccsen third down-ra nem tudott semmit DA. Így társíthatunk hozzá akár egy 2008-as Steelers védelmet 2 Polamalu-val akkor sem nyerünk meccseket. Leinart-tal is próbálkoztak a preseason meccsek alatt, holott az első mérkőzésen kiderült, hogy semmi nem lesz belőle. Andersonnal is lehet húzni a dolgokat, de belőle sem lesz semmi és beindul az ördögi kör: Leinart-ot hagyták kezdőnek 3-4 meccsen, majd Anderson gyenge szereplését arra fogják, hogy nehéz ilyen hirtelen 2. számú QB-ból kezdőnek lenni. Így lesz Hall-al is, ha esetleg szezon alatt bedobják a mélybe.
több mint 13 éve
mamii Arizona Cardinals 68
Cardinalis! Én is köszöntelek, ahogy olvastam egyszerre kezdtünk rajongani ezért a sportágért, (igaz én ezt 60 éves koromban) és én is első NFL élményem alapján lettem Cards drukker.

Én azért bízom a csapatban, reménykedem hogy belerázódnak. Anderson én még nem láttam játszani, eddig azzal voltam elfoglalva, hogy Leinart lesz a QB és hogy mennyit tanult Warnertól.
Szerintem ezen a szinten már tudni kell annyit a szakmáról, hogy bármelyik csapatba kerül egy játékos meg kell mutatnia mit tud, különben nagy ívben repül. (lásd Boldin ésMcNabb példáját)
Whiz van olyan nagy edző hogy fel tudja építeni a csapatot , ha nem őt is menesztik. Akkora pénzek forognak kockán, hogy észhez kell térni a játékosoknak és az edzőknek is!


GO CARDINALS!!!
több mint 13 éve
Fucu Arizona Cardinals Stanford Cardinal 11 633 — #BeRedSeeRed
A klubtörténetet én írtam és rosszul fordítottam le magyarra, bocsánat érte majd javítom

cattatack: én bízok még Andersonban, de én türelmes típus vagyok 😊



Fucu on Twitter, Bowl.hu Twitter
több mint 13 éve
csongi Arizona Cardinals 989 — Cardinals fan
Oakland nagyon kérdéses, tudnak ők jól is játszani, de nagyon szarul is. Majd kiderül vasárnap melyik arcukat mutatják 😊Fucu
kb. mint mi 😀

cardinalis: Üdv közöttünk! Tetszik az avatarod, szép kis madárka ez 😊 És milyen vérszomjas tud lenni 😀 Egyébként én is már mióta jártatom a szám, hogy ez kardinálispinty, nem vörösbegy, de valamiért az emberekben ez maradt meg. Egyszer valaki rosszul kezdi használni, aztán úgy marad...
több mint 13 éve
catattack 3 520
Szép ábránd a 8-8, de jelen állás szerint jó, ha másodikok leszünk a csoportban. A szerencse az egészben talán annyi, hogy az Oakland utáni két meccset simán behúzhatnánk vereségnek úgy is, ha jól játszana a csapat (Chargers, Saints).
Szerk.: Van itt a fórumon valaki, aki bízik abban, hogy Anderson-nal lehet nyerni bármelyik csapat ellen? 😊
több mint 13 éve
Cardinalis Arizona Cardinals 5 681
juteszembe, a csapat klubtörténelmének Arizona-i évek (1988- ) c. fejezetében kétszer is szerepel a "vörösbegyek" elnevezés, helytelenül :/ :
http://bowl.hu/functions.php?name=nflclubs&c_op=c_detail&cid=59
a kardinálispintyek helytállóbb lenne, lásd:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kardin%C3%A1lispinty

THIS IS THE WAY
több mint 13 éve
Cardinalis Arizona Cardinals 5 681
köszi a kedves fogadtatásokat 😊
magamról röviden annyit, hogy csak amolyan kezdő műkedvelő volnék, a műértő státusztól még igen messze... a mű-űzésétől a legtávolabb... :rolleyes:
a 2008-as Super Bowl keltette fel érdeklődésemet a Cardinals és egyáltalán a sportág iránt, a csapatválasztásomat nagyban befolyásolta, hogy ezidőtájt díszpintyek tenyésztésével is foglalkoztam 😀
a 2009-es szezonban már konkrétan nekik szurkoltam, a New Orleans-től elszenvedett vereséget követően pedig annak, hogy legalább elmondhassuk, hogy a szuper-bajnok vert ki minket :cool:
jameg karácsonyra kaptam egy Cardinals logós bögrét a főnökömtől, azóta mindennap abból iszom az ebéd utáni kávémat 😛

THIS IS THE WAY
több mint 13 éve
Fucu Arizona Cardinals Stanford Cardinal 11 633 — #BeRedSeeRed
silent: nem szándékosan, de fel kell tölteni a helyeket és valószínűleg nem voltak megelégedve obiozor edzésen mutatott teljesítményével. ennyi semmi több.

Spory: szerintem (és a kinti újságírók szerint is) Whis vár a bye week-ig, ha addig nem javul Anderson akkor utána bedobja Hall-t.
Cardinalsi: üdv közöttünk, örülök, hogy gyarapodunk hozzászóló szurkolókkal 😊
Szezon előtt én is említettem, hogy 8-8-as végeredménnyel boldog lennék év végén. 😊

A 49ers első heti teljesítménye után reménykedtem, hogy bemákoljuk idén a west-et, de majd meglátjuk, hakicsit összekapja Whis a srácokat és a MNF-ra kb ugyanolyan eredménnyel vágunk neki, akkor az ismét egy hatalmas mérkőzés lesz.

Oakland nagyon kérdéses, tudnak ők jól is játszani, de nagyon szarul is. Majd kiderül vasárnap melyik arcukat mutatják 😊



Fucu on Twitter, Bowl.hu Twitter
több mint 13 éve
Spory Arizona Cardinals 118
viszont ha 9-7-et sikerülne elérniük, azzal akár Super Bowl résztvevők is lehetnek... mint 2008-ban 😀 Cardinalis
juteszembe egy 2008-as eredmény :cool:
Arizona Cardinals – Oakland Raiders
Win: 24 - 0Cardinalis
Erre idén ne számíts 😂
(A szezon előtti tippsorom nekem is 8-8, de a 9-7 sem lenne szvsz elég, 2008-ban a 49ers is "kicsit" más volt 😊 )

PS: Isten hozott a "kis közösségünkben"!
több mint 13 éve
Cardinalis Arizona Cardinals 5 681
viszont ha 9-7-et sikerülne elérniük, azzal akár Super Bowl résztvevők is lehetnek... mint 2008-ban 😀 Cardinalis
juteszembe egy 2008-as eredmény :cool:
Arizona Cardinals – Oakland Raiders
Win: 24 - 0

THIS IS THE WAY
több mint 13 éve
Cardinalis Arizona Cardinals 5 681
Warner nélkül, ezzel a csapattal ki van zárva, hogy ebből PO legyen idén is. A Niners nagyon jó, mi meg sehol... Azzal szerintem már maximálisan elégedettek lehetünk, ha egy 8-8-cal tudunk zárni.csongi
sziasztok! 😊
ennél a hozzászólásnál már nem tudtam megállni a regisztrációt 😉 pont ezt a 8-8-at tippeltem én is... jobbanmondva végignéztem, hogy a Cardinals miket játszott legutóbb az idei ellenfeleivel és az pont 8-8 lett! de ugyebár ez a "papírforma" nem nagyon értelmezhető, hisz évről-évre változik a csapatösszetétel mindkét fél esetében... (a jelenlegi 1-1 is úgymond papírforma... :/ )
viszont ha 9-7-et sikerülne elérniük, azzal akár Super Bowl résztvevők is lehetnek... mint 2008-ban 😀
de tavaly például a 10-6-os alapszakaszi teljesítménnyel sem jutottak el odáig...

THIS IS THE WAY
több mint 13 éve
csongi Arizona Cardinals 989 — Cardinals fan
Fiúkák! Ekkora zakóra egyáltalán nem számítottam, az elmondásaitok alapján nagyon szar meccs lehetett. Tegnap kétszer is megnéztem a Saints-49ers meccset, hát fel kell kötni a gatyát ha meg akarjuk nyerni az alapszakaszt. Fitz azt nyilatkozta a meccsük után, hogy ez volt a "wake up call", remélem elég nagy lesz a csengő ami felébreszti a csapatot. Tavaly is elég szarul kezdtek és mégis ők játszották - nem csak szerintem - az évad legjobb meccsét a Packers ellen, igaz akkor még Warner irányított. Anderson megnézhetné a Jets néhány tavalyi meccsét, Sanchez is első éves volt és klasszul irányított, szerintem lehet őt utánozni.
Sporykám, Fitz 3 elkapása nem lehetetlen, főleg ha közvetlen Anderson mellé áll😊😊😊mamii
Andersonnal (többek közt) az a bajom, hogy nem első éves Sanchezzel ellentétben.... Ennél többet kellene mutatnia. Szerintem.

(Csak zárójelben: arra, hogy pl. Hall kezdjen, csak akkor van esély, ha Anderson lesérül, vagy esetleg még egy-két szar meccs és Whiz kipróblja a rookie QK-ket? Tudom, tudom Whiz nem szokta bedobni a mélyvízbe az újoncokat, de lehet, egy próbát megérne.)Spory
gondolom azért neki is véges a türelme. nekem az a tippem, hogy az Oakland ellen még DA lesz, de ha ott is értékelhetetlent produkál, akkor jön Hall.

mamii: Warner nélkül, ezzel a csapattal ki van zárva, hogy ebből PO legyen idén is. A Niners nagyon jó, mi meg sehol... Azzal szerintem már maximálisan elégedettek lehetünk, ha egy 8-8-cal tudunk zárni.
több mint 13 éve
Spory Arizona Cardinals 118
Fiúkák! Ekkora zakóra egyáltalán nem számítottam, az elmondásaitok alapján nagyon szar meccs lehetett. Tegnap kétszer is megnéztem a Saints-49ers meccset, hát fel kell kötni a gatyát ha meg akarjuk nyerni az alapszakaszt. Fitz azt nyilatkozta a meccsük után, hogy ez volt a "wake up call", remélem elég nagy lesz a csengő ami felébreszti a csapatot. Tavaly is elég szarul kezdtek és mégis ők játszották - nem csak szerintem - az évad legjobb meccsét a Packers ellen, igaz akkor még Warner irányított. Anderson megnézhetné a Jets néhány tavalyi meccsét, Sanchez is első éves volt és klasszul irányított, szerintem lehet őt utánozni.
Sporykám, Fitz 3 elkapása nem lehetetlen, főleg ha közvetlen Anderson mellé áll😊😊😊mamii
Andersonnal (többek közt) az a bajom, hogy nem első éves Sanchezzel ellentétben.... Ennél többet kellene mutatnia. Szerintem.

(Csak zárójelben: arra, hogy pl. Hall kezdjen, csak akkor van esély, ha Anderson lesérül, vagy esetleg még egy-két szar meccs és Whiz kipróblja a rookie QK-ket? Tudom, tudom Whiz nem szokta bedobni a mélyvízbe az újoncokat, de lehet, egy próbát megérne.)
több mint 13 éve
mamii Arizona Cardinals 68
Hátha valaki még nem tudja: McKinley a Broncos WR-je hétfőn öngyilkos lett! R.I.P.


GO CARDINALS!!!
több mint 13 éve
mamii Arizona Cardinals 68
Fiúkák! Ekkora zakóra egyáltalán nem számítottam, az elmondásaitok alapján nagyon szar meccs lehetett. Tegnap kétszer is megnéztem a Saints-49ers meccset, hát fel kell kötni a gatyát ha meg akarjuk nyerni az alapszakaszt. Fitz azt nyilatkozta a meccsük után, hogy ez volt a "wake up call", remélem elég nagy lesz a csengő ami felébreszti a csapatot. Tavaly is elég szarul kezdtek és mégis ők játszották - nem csak szerintem - az évad legjobb meccsét a Packers ellen, igaz akkor még Warner irányított. Anderson megnézhetné a Jets néhány tavalyi meccsét, Sanchez is első éves volt és klasszul irányított, szerintem lehet őt utánozni.
Sporykám, Fitz 3 elkapása nem lehetetlen, főleg ha közvetlen Anderson mellé áll😊😊😊


GO CARDINALS!!!
több mint 13 éve
Spory Arizona Cardinals 118
Leszerződtettük Alex Hall LB-t, ezért szélnek eresztettük Cyrill Obiozort.
Alex a Cleveland 2008-as hetedik pick-je volt, azóta járt az Eagles-nél és a Giants-nél is, ahonnan a szezon előtt bocsátották el.Spory
Szándékosan vadászunk a futottak még kategóriás játékosokra?silent7939
Karlos Dansby sajnos nem volt elérhető.... 😀 (vö. Szegény ember vízzel főz 😊 )
több mint 13 éve
Spory Arizona Cardinals 118
Néhány szám, amik nélkül nem lenne teljes az életünk 😊 :

Fitznek 3 elkapást kell elérnie vasárnap, hogy megelőzze Larry Centerst és a franchise történetében második legtöbb elkapással bíró WR-je legyen. Centersnek 535 elkapása volt, az eddigi legtöbbet Boldin érte el, összesen 586-ot.

TH-nak 7.0-ás átlaga van, ami idén a legtöbb a legalább 20 kísérletből elért yardok tekintetében. Tim idén 169 yardot ért el 24 kísérletből.

A Cards - beleértve a rájátszást - az elmúlt 13 meccsből 10ben több mint 100 yardot futott csapatszinten.
több mint 13 éve
silent7939 Arizona Cardinals Clemson Tigers 4 928 — Látens Jags fan... :)
Leszerződtettük Alex Hall LB-t, ezért szélnek eresztettük Cyrill Obiozort.
Alex a Cleveland 2008-as hetedik pick-je volt, azóta járt az Eagles-nél és a Giants-nél is, ahonnan a szezon előtt bocsátották el.Spory
Szándékosan vadászunk a futottak még kategóriás játékosokra?
több mint 13 éve
Spory Arizona Cardinals 118
Leszerződtettük Alex Hall LB-t, ezért szélnek eresztettük Cyrill Obiozort.
Alex a Cleveland 2008-as hetedik pick-je volt, azóta járt az Eagles-nél és a Giants-nél is, ahonnan a szezon előtt bocsátották el.
több mint 13 éve
csongi Arizona Cardinals 989 — Cardinals fan
Whiz hétfői sajttáján mondta, hogy egy jó dolog volt a hétvégi meccsen: az, hogy sérülés nélkül jöttünk ki belőle. Ennél több jó nem nagyon volt.

Azért remélem, a hétvégén W lesz a Raiders ellen. Ha Mrs. Catattack is velünk, akkor ki ellenünk 😀Spory
ez is valami, a Saints is megfizetett a győzelméért, mivel Reggie Bush kidőlt náluk 6 hétre.
nálunk remélem a Raiders ellen már játszik Wells, nagyon kéne ő is. na meg hogy egy 2007-es Andersont lássunk a pályán 😊
több mint 13 éve
Spory Arizona Cardinals 118
Whiz hétfői sajttáján mondta, hogy egy jó dolog volt a hétvégi meccsen: az, hogy sérülés nélkül jöttünk ki belőle. Ennél több jó nem nagyon volt.

Azért remélem, a hétvégén W lesz a Raiders ellen. Ha Mrs. Catattack is velünk, akkor ki ellenünk 😀
több mint 13 éve
ThundersNFL a Paraszt New England Patriots 13 846 — !SuPeR6BoWL!
Hiányzik nagyon Dansby és habár ez nem ok egy ekkora verésre.
mondjuk az Atlantának bejött minden nektek meg TH futásán kívül semmi 😕


Fucu Wellsről van valamilyen legújabb hír, igaz még csak a hét elején tartunk.

Azért remélem, hogy a Raiderst jövőhéten megveritek!

Draft


2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 13 éve
catattack 3 520
Olyan szarul festettem le a feleségemnek a tegnapi meccset, hogy újra a Cardinals fan lett, ugyanis év elején kijelentette, hogy az ő szurkolására már nincs szüksége a csapatnak, mert ügyesek.
Még mielőtt kérdeznétek A Lions-nak és a Rams-nek szurkolt. (A Rams-ről letiltottam) 😊
több mint 13 éve
Fucu Arizona Cardinals Stanford Cardinal 11 633 — #BeRedSeeRed
ez nem lefekvés volt, fejben totális szétesés a többi részével egyetértek



Fucu on Twitter, Bowl.hu Twitter