Cincinnati Bengals
30 feliratkozó
több mint 12 éve
nekem most ne is játszon jól, majd januárban legyen top formában!!!am Dalton a statokban jónak mondható, pl. az említett Wilson előtt van jóval...
2011: 20TD 12Int
2012 : 27TD 16Int
2013: 22TD 16Int.... eddig
ilyen irányító nem sok van/volt a ligában, aki elsőm két évében 20+ TD-t termelt, asszem csak Brady, P.Manning, BBen, úgyhogy jól indult a vörös, csakhát...
most tényleg fos, de ez a play hívásnak is köszönhető, illetve remélem a PO-ra időzítjük a csúcsformákat! (mostmár több sérülés ne legyen!!!
több mint 12 éve
Egyetértek az előttem szólóval. Dalton teljesítménye hektikus, vannak nagyon jó napjai, de soha nem lesz TOP5 irányító.Kaepernick bár remek atléta, de a passzolási képessége (amibe beleértem a pályán való látását és a döntési képességét/gyorsaságát) szerintem jócskán alulmúlja Daltonét. Vele sem lennénk előrébb, legfeljebb más típusú lenne a támadójátékunk.
Wilsonon meg nagyjából felesleges rugózni, hiszen a harmadik körig senki nem ismerte fel a zsenialitását.
Amikor azzal jövünk, hogy ki lenne jó, akkor figyelembe kell venni sajnos a realitásokat, tehát a draft, csapatépítési filozófia, piaci lehetőségek alapján Dalton egy viszonylag optimális választás. Képes nagyon jó meccsekre (idén azért láttunk 3-4 nagyon magas színvonalú teljesítményt), meg off-nightok-ra is. Az AFC élvonala idén viszonylag kiegyenlített, így egy jó alapszakasz hajrával, minimális szerencsével a konferencia döntőben ott lehetünk, onnan pedig már csak két győzelem kell 😊
több mint 12 éve
Szia és üdv itt.A Dalton témában az elmúlt héten elhangzott szerintem minden vélemény. Az enyém röviden annyi, hogy ez van, ezt kell szeretni.
Ha ezt a kérdést beküldöd sms-ben az egyik sporttévés közvetítésnél, akkor megmondják rá a tutit: "Dalton képességei limitáltak és a Bengals egy jó irányítónyira van a SB-tól, azaz nettó faszság, hogy nem húztuk Newtont vagy Wilsont." Sablon blabla.
Persze, hogy van jobb irányító nála és persze, hogy van magasabb cetlivel húzott szarabb is. A lényeg, hogy Lewisék pontosan tudják (és tudták már a drafton is), hogy mire jó Andy és mire nem. Ők úgy látják, hogy lehet vele győztes (akár SB győztes) csapatot építeni. Ha Payton vagy Rodgers irányítani, persze könnyebb lenne, de ez történelmietlen kérdés.
Newton 1/1 volt ilyen cetlink meg szerencsére elég rég nem volt 😊
Abból a classból rajta kívül az összes elsőkörös QB gyengébb, mint Dalton.
2 dolgon lehet esetleg meditálni:
1. Kaepernickkel előrébb járnánk-e?
2. Miért nem mi láttuk meg a nagy jót Wilsonban?
Az első kérdésre nem mernék egyértelmű igent felelni, 2012-ben meg baromság lett volna egy jól sikerült újonc év után QB-t hozni. Akkor is ha Kirkpatrick vagy Still sem váltotta meg eddig a világot.
Szóval részemről maradok "az ez van. ezt kell szeretni"-nél 😊
Ui: Vitát meg nyugodtan generálj! Erre jók az ilyen topikok. Legalább kicsit felpezsdül az élet.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 12 éve
Ha megengedtek nekem egy hozzászólást, mint újdonsült Cincy fan 😊 szerintem Dalton a legnagyobb gyengepont ebben a csapatban, simán bennevan, h nem jól látom, mivel ez első szezonom amikor követem az NFL-t, de az az inkonzisztensn játék amit néha hoz az dönti el a meccset a mi kárunkra, egy mobilis, Newton, Wilson féle irányítóval sokkal többre mennénk..., ti mit gondoltok? srry ha ezzel megint vitát generálok, de kiváncsi vagyok,,,
több mint 12 éve
Sellout az Indy meccs is.Huber lett az AFC special játékosa a héten.
Az új depth chart szerint jelenleg Polák az első számú LG.
Kíváncsi vagyok, hogy tényleg ő fog-e kezdeni, vagy a Collins- Big With duó.
MarioAna, Mettenberger valszeg a 3. kör alá fog csúszni,
nem szoktak magasan draftolni ACL- szakadásos irányítót.
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 12 éve
NA, Boling hivatalosan is IR. Helyére legnagyobb visszatérő barátunk, Roland érkezett. A PS-ben egy darab támadó falember sincs sajnos, bárki jobb lenne, mint Roland. Még Hawkinson is, pedig őt nem is nagyon láttam játszani. Polák tud LG-t nyomni?Dunlap és Smith kurvázni voltak éjjel, hogy mindketten a padon kezdtek?
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 12 éve
Brutális, amit az O-line csinál. Daltont másfél meccse nem sackelték, elvétve érnek csak a közelébe. Mindezt úgy, hogy mostanában a sérülések (vagy a fegyelmi padoztatás, ugye, Smith?) miatt sokat cserélődik a felállás.
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 12 éve
Boling ACL-szakadás. 😕Mikeyfogyunk-fogyogatunk, de őt még épp tudjuk pótolni megfelelő kaliberrel. Mindenesetre kár érte.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 12 éve
Boling ACL-szakadás. 😕
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 12 éve
MarioAna
1 997
sima vereségnek könyveltem el ezt a meccset, mégis meglepett a csapat (főleg a futójáték). Dalton viszont....az az INT is mi volt te jó ég. Én drafton hoznék a nyakára egy újoncot, hagy érezze a nyomást...egy stabil game-manager szintűt, aki nem adja el a labdát minden 2. hosszú passznál (Mettenberger lenne egy megvalósult álom mondjuk 3.körben 😀 )
Jelenleg egy elitnek tűnő QB hiányzik az SB potenciálhoz...vagy egy értelmesebb OC (igen megint ezzel jövök...)
Collinsról meg eddig is tudtuk, hogy kezdő LT szint, ahogy pl Gilberry DE-ben, vagy Rey MLB-ben. A mélysége a csapatnak nagyon jó bizonyos posztokon.
Burrow > Luck valaha is
több mint 12 éve
Collinsszal baromi nagy mázlink van. ML most megkínálta egy kezdő poszttal, igaz nem LTben 😊Remélem a Csöcsös összekapja magát.
Nekem a két TE munkája is nagyon tetszett. Jó kis erőfutások voltak.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 12 éve
Whitworth All-Pro Guard kb. sztem kb 10 húzása volt a második félidőben, iszonyú módon pusztított. érthetetlen számomra, hogy Collinst, hogy nem kínálta be senki egy kezdő poszttal szezon előtt, amennyi trágya LT-vel szenvednek csapatok.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 12 éve
A fontos labdaszerzések mellett ami nagyon jó volt, és nasheem is írta, az az utolsó drive. Az SD védelem elég gyenge, de gyakorlatilag úgy futott a csapat át a pályán viszonylag sok playt hívva, hogy az ellenfél is tudta, hogy futás következik.Egy stabil futójáték nagyon fontos lenne a szezon végére (persze máskor is, de most különösen), két okból is, egyrészt Dalton-on nem lenne akkora nyomás, másrészt az utolsó négy meccsen (meg valszeg a PO-ban is) az időjárás nem feltétlen fogja a passzjátékot támogatni. Hazai pályán és a Vasasnál is várhatóan hideg lesz, erős szél, esetleg még hó is.
több mint 12 éve
Kirkpatrick INT, jól látom a meccskönyvben? Nem elírás?MikeySzép meló volt. Átnyúlt Gates válla felett és még a levegőben kirántotta a már majdnem befogott labdát a kezéből. Mikor földre estek már egyértelműen nála volt a tojás.
Gatesnek nem volt jó meccse. Nelson is őt fumblizta az első turovernél.
A DBk között Jones szívott sokat, igaz neki volt a legkellemetlenebb embere. Keenan Allent nem láttam még teljes meccsen, de a tegnapi alapján jó kis WR lesz/van.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 12 éve
jól láttad, kiszedte a kezéból csórikámnak...fontos pillanat volt!
(azért most már illet mutatni vmit az elsőkörösnek is! 😊
több mint 12 éve
Kirkpatrick INT, jól látom a meccskönyvben? Nem elírás?
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 12 éve
A mai utolsó drive-unk szerintem a legszebb volt az egész szezonban. Hogy toltunk már? Csak akaratból és izomból végiggyalogoltunk rajtuk. Ráadásul teljesen felforgatott OL-lel és egy durva fumbli után.Vagy kénytelen lesz a tulajdonos bá' nálunk kinevezni HC-nak.
Parádé.
Persze Dalton szar volt az első félidőben, de ma megint belefért. Üröm az örömben, hogy kizártnak tartom Zimmer megtartását. Ezt a D-t...nasheem
több mint 12 éve
Bár pontban nagy különbség nem volt, de az első fumble után valahogy nem éreztem a Chargersban, hogy meg tudnák ma ezt a meccset nyerni. A D amikor kellett, szállította a TO-t, az O pedig hozzátett annyit, amennyi pontban, és órapörgetésben kellett. Nagyon fontos győzelem volt. Ha a jövő héten is így játszik a D, akkor a Colts ellen is egy viszonylag kevés pontot hozó meccsen be lehet biztosítani a rájátszást.
több mint 12 éve
Azért amikor jöttek a passzjátékok látszott, hogy mi a felállás kettejük között. Mau meg is kapta a csúnyát a GreenTD után.Rey jó teljesítményt nyújtott ezen a két meccsen, de azért még nem HoF. Tavaly rengeteget kapott Mau (tőlem is), mert szarul játszott. Úgy illik, idén el kell ismerni, összeszedte magát. Mindketten jelentős játékidőt kaphatnak, mert a bemelegítés alapján nem sok esély van 'Tez játékára.megyerikriszplusz hozzáadódik az a tény is, hogy a 'kezdőt' kiszorítani csak halál útján lehetséges az NFL-ben...Collaponevetséges amúgy, vitán felül áll szerintem, hogy melyik játékos játszik jobban, de valamiért nagyon szerethetik Maut (feltételezem nem a kitünő játéka miatt... :p)Newman
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 12 éve
A mai utolsó drive-unk szerintem a legszebb volt az egész szezonban. Hogy toltunk már? Csak akaratból és izomból végiggyalogoltunk rajtuk. Ráadásul teljesen felforgatott OL-lel és egy durva fumbli után.Parádé.
Persze Dalton szar volt az első félidőben, de ma megint belefért. Üröm az örömben, hogy kizártnak tartom Zimmer megtartását. Ezt a D-t...
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 12 éve
Rey jó teljesítményt nyújtott ezen a két meccsen, de azért még nem HoF. Tavaly rengeteget kapott Mau (tőlem is), mert szarul játszott. Úgy illik, idén el kell ismerni, összeszedte magát. Mindketten jelentős játékidőt kaphatnak, mert a bemelegítés alapján nem sok esély van 'Tez játékára.plusz hozzáadódik az a tény is, hogy a 'kezdőt' kiszorítani csak halál útján lehetséges az NFL-ben...Collaponevetséges amúgy, vitán felül áll szerintem, hogy melyik játékos játszik jobban, de valamiért nagyon szerethetik Maut (feltételezem nem a kitünő játéka miatt... :p)Newman
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 12 éve
plusz hozzáadódik az a tény is, hogy a 'kezdőt' kiszorítani csak halál útján lehetséges az NFL-ben...Collaponevetséges amúgy, vitán felül áll szerintem, hogy melyik játékos játszik jobban, de valamiért nagyon szerethetik Maut (feltételezem nem a kitünő játéka miatt... :p)
több mint 12 éve
Annak mondjuk lenne némi többlet tartalma ha végre PO meccsen vernénk a Vasast. A tavalyi határeset volt, de most egy igazi PO meccs jönne. De százszor inkább a KC, mint ők.nasheemA Steelers még soha nem kapott ki csoportriválistól PO-ban. 😊 Akkor inkább már be sem jutunk. 😀 😀

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
ha és amennyiben, akkor egyenlőre nem ők, hanem mi...

You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII
NFL - Not For Ladies!
több mint 12 éve
Annak mondjuk lenne némi többlet tartalma ha végre PO meccsen vernénk a Vasast. A tavalyi határeset volt, de most egy igazi PO meccs jönne. De százszor inkább a KC, mint ők.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."