Cincinnati Bengals
30 feliratkozó
több mint 14 éve
ugyanazon fal mögött fut most is, mint tavaly, úgyh erre nem fognám. bár tény h André Smith élete formájában tolja.engem jellemzően rohadtul nem érdekelnek a pályán kívüli ügyei egyes playaknak, amíg ez nincs a hatással a játékra. ez a majom, FA-ként, követett el nem is egy esetet, amely miatt heteken át volt az egész csapat bizonytalan, hogy akkor most mikor, és mennyit nem fog játszani, stb. ami minimum nem egészséges.
ezen felül én nem látom rajta a motivációt és a hozzáadott értéket, ami pl 2009ben annyira jellemző volt rá. ha a fal nem oldja meg akkor ő sem fog semmit futni, ha meg akkora luk van ahol egy zetor befér, akkor ott lehet én is hoznám a négy yardot. nem látom azt rajta, hogy csak azért is taposna, és hozná a yardokat contact után.
ezen felül amiből nagyon elegem van, hogy folyamatosan ugat, hogy ő így nem kap elég játéklehetőséget, meg úgy, meg ez nem jó meg az nem jó.
sem a produktum sem az ember nem éri meg a pénzt.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 14 éve
Mi is a gondotok Bensonnal? Nem mondom, hogy a liga legjobb futója, de saccra idén kb négyes átlagot hoz, ami azért nem rossz. Emlékeim szerint tavaly valóban gyenge éve volt, de egy olyan fal mögött kinek ne lett volna az? Szerintem egy-két év még bőven van benne, az idei éve is bizonyítja, hogy meg tud újulni.SzokolIgazából óriási baj nincs vele, de korosodik, balhés és mögötte nincs olyan RB aki hasonló terhelést bírna. Mindenképp kell megoldás. De ebben az évben az egyik kulcsjátékos.
több mint 14 éve
Mi is a gondotok Bensonnal? Nem mondom, hogy a liga legjobb futója, de saccra idén kb négyes átlagot hoz, ami azért nem rossz. Emlékeim szerint tavaly valóban gyenge éve volt, de egy olyan fal mögött kinek ne lett volna az? Szerintem egy-két év még bőven van benne, az idei éve is bizonyítja, hogy meg tud újulni.
több mint 14 éve
én daltonra nem, és a DL-ből is csak Atkins és MJ93, illetve nelson, mau és HALL!
ami nem hajlik, az törik!
több mint 14 éve
én kb. minden Bengals játékosra nyomtam akire lehetett. Volt akinél a teljesítmény is jó volt és volt akinél a szimpátia miatt. Whit, Dalton, Green, D-Line, Nelson, Howard szerintem meg is érdemelték.A miheztartás végett nyomtam 1-1 szavazatot Daltonra, Greenre, Whitworthre és a kezdő D-line-ra a Pro Bowl szavazáson.akartam is írni, hogy a topikba posztolás feltétele, (minimum) heti egy szavazat Andrew-ra 😊
Mert megérdemlik.Mikey
btw, greent és MJ93-at én is beszavaztam.gabtsi
több mint 14 éve
A miheztartás végett nyomtam 1-1 szavazatot Daltonra, Greenre, Whitworthre és a kezdő D-line-ra a Pro Bowl szavazáson.akartam is írni, hogy a topikba posztolás feltétele, (minimum) heti egy szavazat Andrew-ra 😊
Mert megérdemlik.Mikey
btw, greent és MJ93-at én is beszavaztam.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 14 éve
Első körös RB? Hidegrázós, de mikor ha nem most? Benson tényleg a múlt. Igazából már annak örülhetünk, hogy ezt az évet elviszi ilyen szinten. Ronggyá lett dolgoztatva, tényleg megérdemli a pihenést .)Nekem LaMichael James a kedvenc fősulis RBm, de ő jóval később is elérhető lesz. A gond inkább az vele, hogy nem ebbe a csoportba való monstrum. Ide tényleg az alabamai srác illene.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 14 éve
A miheztartás végett nyomtam 1-1 szavazatot Daltonra, Greenre, Whitworthre és a kezdő D-line-ra a Pro Bowl szavazáson.Mert megérdemlik.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 14 éve
Ritkán mondok ilyet rookiera, de tőle nem tartok, ha fal blokkol neki, brutális RB lehet.
több mint 14 éve
én ebben a részében nem hiszek. itt van leonard, peerman és scott, egy elsőszámú futóra van szükség, akiben ha egy minimális motiváció van, már jobb mint benson. mellé kellene egy 1/b (bár ez inkább cb) vagy második körös mauler G és megaraj alatta a rókaprém.Nekem csak annyi a gondom, hogy
nem esne rosszul ennek az offensenek egy ray rice 2.0gabtsi
1) Leonard csak (?) 3rd downon jó
2) Scottban már 3. éve nem bíznak Lewisék
3) Peermanből 1 percet nem láttunk eddig élesben
Ezt kiegészítve egy rookie starterrel, minimum aggodalmaim lennének, még ha Trent Richardson is lenne az a rookie.
A többire csakis elismerően bólogatni tudok.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 14 éve
nincs több sittesezésSince 2000, #Vikings players have been arrested 36 times - worst in NFL. #Bengals 2nd w/ 35.
több mint 14 éve
én ebben a részében nem hiszek. itt van leonard, peerman és scott, egy elsőszámú futóra van szükség, akiben ha egy minimális motiváció van, már jobb mint benson. mellé kellene egy 1/b (bár ez inkább cb) vagy második körös mauler G és megaraj alatta a rókaprém.nem esne rosszul ennek az offensenek egy ray rice 2.0
ami nem hajlik, az törik!
több mint 14 éve
Tuti, hogy ha jönne Richardson, akkor jönne valami veterán backup RB is pont ennek lehetősége miatt.Bár veterán WR sem jött idén, pedig azt gondoltam fog, szóval mégse olyan biztos.
(Ez így egyben jó hsz volt. Megcáfoltam saját magam kijelentését.)
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 14 éve
milyen rutin ? és az miért szólna mellette ?gabtsiarra gondoltam, hogy, tegyük fel érkezik Richardson a drafton, de besül az első évében, vagy csak nem nyújt annyit amennyit kéne (volt már korai körben hozott futóval gond mifelénk...) akkor csak kéne valaki aki el tudja vinni a szezon hátralévő (ki tudja mennyi) részében a csapat Rush offensét.
Vagy ha már nem Benson, akkor valami rutinos, de playmaker FA futó jöhetne.
több mint 14 éve
milyen rutin ? és az miért szólna mellette ?Mikey: na akkor nice, hogy nem vagyok egyedül 😊
nem akartam ezzel jönni, de ha már így szóba került. szerencsére nem kell a drafttal foglalkoznunk már a bye weeken.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 14 éve
én megmondom őszintén néha felriadok álmomból, ahol trent richardsonnal fut ez az offense.gabtsiKevés rosszabb dolog van annál, amikor egy gyönyörű álomból felriad az ember.
Én speciel nagyon bízom abban, hogy az egyik 1st pickkel ő érkezik majd '12-ben.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 14 éve
Bensonból részemről elég lesz, zero added value.'Bama futója nem? (onnan rémlik). Nem olyan rossz futó, de nekem valahogy nagyon rizikós 1. körben futót húzni. (boom or bust) Mondjuk jövőre 2t húzunk, de nem kéne elsütni az egyiket futóra.
én megmondom őszintén néha felriadok álmomból, ahol trent richardsonnal fut ez az offense.gabtsi
Benson mellett meg a rutin szól. (sok más viszont valóban nem)
több mint 14 éve
Bensonból részemről elég lesz, zero added value.én megmondom őszintén néha felriadok álmomból, ahol trent richardsonnal fut ez az offense.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 14 éve
Én viszem a Bengals-t a fórumon induló Madden ligában. 😛 😀 Am. Simpson és Nelson alap kell, hogy legyen, hogy új szerződést kapjanak. De szerintem Benson és Nugent is.
több mint 14 éve
Billick writes:me2. 😀
It was a good week's work even in a bye week. The Bengals picked up potentially two first-round draft picks by trading a player they had pretty much written off while sitting at 4-2 with a three-game winning streak. The Bengals have a great chance of improving to 6-2 over the next two weeks, but then they have to face the Steelers and Ravens back to back. If they can split that tandem, they will be in business.
Meg is könnyezném, ha így lenne. 😊Mikey
több mint 14 éve
Billick writes:It was a good week's work even in a bye week. The Bengals picked up potentially two first-round draft picks by trading a player they had pretty much written off while sitting at 4-2 with a three-game winning streak. The Bengals have a great chance of improving to 6-2 over the next two weeks, but then they have to face the Steelers and Ravens back to back. If they can split that tandem, they will be in business.
Meg is könnyezném, ha így lenne. 😊
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 14 éve
Én csak a csapatban betöltött szerepük és FA helyzetük alapján soroltam fel őket.Mert ha valahogy a cap floor fölé akar kerülni a csapat, akkor ők jöhetnek szóba első körben, lévén lejárók.
Valamint Nugent, mert ő is az.
Most hogy pl. Benson helyett jöhet egy elit RB prospect a drafton, azt nem néztem.
Plusz ugye Maualuga és Mike Johnson, akik alapemberek, és bár csak jövőre jár le a rookie szerződésük, ettől még simán kaphatnak újat, ha ezen múlik a cap floor elérése. Mert velük egyértelműen hosszú távon tervez a FO.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 14 éve
Nem, 2 éves szerződést kapott.Cap az lesz rá, ez fix.
Ettől függetlenül, mivel még a cap floor arrébb van, akár így is kaphat egy 1-2 éves hosszabbítást, némileg nagyobb összegről szólva '12-ben.
Bár lesznek fontos FA-k, akikkel mindenképpen előbb kell az új szerződést aláírni: Simpson, Benson, Nelson, Fanene, Caldwell, Sims pl.
De ezen még ráérünk gondolkodni, sokkal fontosabb, hogy a héten @Seattle.Mikey
Mondjuk Benson nem biztos hogy hosszabbítva lesz, lehet első körös RB draft lészen. Caldwell? Hát nem tudom...
több mint 14 éve
Nem, 2 éves szerződést kapott.Ettől függetlenül, mivel még a cap floor arrébb van, akár így is kaphat egy 1-2 éves hosszabbítást, némileg nagyobb összegről szólva '12-ben.
Bár lesznek fontos FA-k, akikkel mindenképpen előbb kell az új szerződést aláírni: Simpson, Benson, Nelson, Fanene, Caldwell, Sims pl.
De ezen még ráérünk gondolkodni, sokkal fontosabb, hogy a héten @Seattle.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 14 éve
Bengals outside linebacker Thomas Howard, who is dealing with a hamstring, worked out on the side during practice on Monday while starting middle linebacker Rey Maualuga sat out. It's expected that Maualuga will likely be out this week against the Seattle Seahawks and perhaps several games afterwards with a sprained ankle. By the time Cincinnati kicks off at 4:00 p.m., it could be Dan Skuta at middle linebacker and Brandon Johnson as the outside linebacker during nickel situations, as well as the weak-side backer in base formations.Howard-nak ugye 1 éves szerződése van? Szerintem kaphatna egy 2 éves hosszabbítást. (most 28 ha minden igaz)
Az kéne még, hogy Howard is kihagyjon 1-2 meccset... akkor már mé' nem inkább Lawson?!
(Tudjátok, hogy nagyon sokra értékelem B. Johnsont, csak hát azért mégis...)Mikey