NFL eredménykövetés
- 1 aktív topik
Los Angeles Rams - Buffalo Bills
34
5
2:15, ARENA4
Denver Broncos
49 feliratkozó
8 hónapja
De az első esetnél a támadó a kedvezményezett, mert szimultán catch van, nem?Willie Parker...és azért azt se felejtsük már el, hogy a védő is fogta a labdát kb szinte az első pillanattól. Vagyis az elkapást ő is "elkezdte", meg a támadó is. McMillan bal keze Cooks bal kezét "húzza le" a labdáról, a jobb keze meg a labda csücskén van kb. Tehát mindketten törekedtek a labda megszerzésére, itt kb az elég érv kellene hogy legyen, hogy akkor ki fejezte be, kinél maradt a labda a játék végéig?
A szabálykönyv amúgy nem tesz különbséget elkapó és védő szándéka, mozdulatai és feléjük támasztott elvárások között.
"Ez azt jelenti, hogy a háton átfordulásnál is még fognia kell, tehát valóságban nála is kell maradnia?"Igen, lényegében fel kellene tudni állni, a kezében a labdával.
De fordítsuk meg a dolgot. Képzeld el a szitut a védő nélkül: Cooks elkezdi az elkapást, minden ugyanígy megy mint most, csak McMillan kicsit lemarad, épp eléri Cooks-ot, de érdemben nem tudja befolyásolni az elkapást. Miután Cooks földet ér, a labda ott pattog dadod a kezében, de nem ér földet, tehát végig élő, de a gurulás közben valahogy nagy nehezen megszelídíti, majd ülve marad, és ünnepli magát, mondjuk magasba emelve a labdát. Ez a játék abban a pillanatban ér véget DBC miatt, és egy teljesen jogos elkapással.
Amíg ez nem történik meg, addig a védőnek UGYANANNYI joga van befejezni az elkapást, és akár kitépni a támadó kezéből a labdát...
Tehát elvileg pályán belül és az endzone-ban szigorúbb a folyamat, a pálya széli elkapásoknál meg nem annyira szigorú?A pályán kívül is túl kell élned a földetérést, vagyis nem eshet ki a kezedből a pályán kívül.
Amúgy meg mennyire volt "firm possession", ha McMillan vakon hadonászása simán kiverte a kezéből? Semennyire...
Amúgy felmerült sokakban (még "hivatalos" fórumokon is) hogy emiatt változtatni kellene az elkapás szabályán. Pedig pont ez az eset bizonyította be a legjobban, hogy teljesen rendben van.
Mert tegyük fel, hogy az a szabály, amit most minden Bills drukker szeretne, hogy a térd leérésnek pillanatában itt legyen vége a játéknak. De miért lenne az jó? Hiszen pont az utána következő történések lennének a bizonyítékai annak, hogy a két játékos közül, akik ugyanúgy a labda megszerzésére törekedtek, valójában a védő volt eredményes. Mindenki a fizikális focit siratja (roughing the passer, meg helmet to helmet, stb), de ilyenkor persze legyen vége minél hamarabb a játéknak, mert épp a mi játékosunk ért hozzá utoljára a labdához, és nehogy már kitépjék a kezéből......
Kis színes: Gondolkozok, hogy nem hordom egy ideig a Broncos sapkámat, mert két nap alatt ketten állítottak meg a boltban vagy előtte referee-zve, és a mínusz 10 fokban akarták velem megbeszélni a saját "hülye" játékuk szabályait.
Mondjuk volt egy pár "go broncos" is, de azt csak úgy odakiabálják. A bills fanok valahogy sokkal elszántabbak 😀
Lecsó
8 hónapja
De a csúszás miért a mozdulatsor része, miért nem a leérkezés számít, mint pl Adamsnél?A szabály ezt mondja ki egyik feltételnek:Az elkapótól három szabályos mozdulat végbement, azaz kézzel elkapás, két láb letétele, váll érintkezése a földdel, amit SZERINTEM túlélt (én ezt látom a videón - illetve amit a váll-föld kontaktkor látok az az, hogy a védő még nem nyúlt felé, tehát nem kaparhatta ki). Amit nem élt túl, az a háton csúszás, a kérdés, hogy ez még az elkapási folyamat része-e, vagy az már a váll-leéréssel megtörtént.Én úgy értelmeztem, hogy az "immediately" itt azt jelenti, hogy a következő mozdulat előtt, illetve hogy ők ezt látták a felvételeken...Én személy szerint úgy érzem, hogy 2 lehetőség van innentől:Nem ezt hiszem, csak a szakértő is azt mondja, hogy a "ball came loose immediately as he hits the ground", pedig a válla leérésekor még nem jött ki a labda, csak amikor a hátán csúszik
- vagy elhiszik az emberek, amit a rules analyst-ok mondanak és amiről több szakértő egyszerre döntött a helyszínen és magyaráz azóta is
- vagy azt gondolják, hogy van egy összeesküvés a Bills ellen vagy a Broncos mellett, akik egész meccsen arra vártak, hogy végre jól kicsesszenek a Bills-el és azóta magyarázzák a bizonyítványt
Nincs köztes út. Van egy hivatalos, többek által megvédett döntés és vélemény, amit vagy elfogad az ember, vagy azt mondja, hogy szándékos csalás történt. Nem 1 ember döntött, még csak nem is 2-3-4 ott a pályán, hanem több szakértő, visszajátszások alapján és azóta meg is magyarázták több helyen. Ha ezt a döntést nem fogadjuk el, akkor szándékosságot kell feltételezni, mert ennyi ember egyszerre nem tévedhet, csak szándékosan, ott meg akkor már a csalás fogalma merül fel...
Én igazából már kissé unom, hogy egy olyan play-ről, aminek egyből át kell menni official review-n, mivel turnover, már lassan 4 napja megy a rágás, de persze nyugodtan írjunk még vele tele oldalakat, a fórummotor elbírja... 😀
StormST
De igazad van, csak pontosítani kellene ezt a survive the ground kitételt, pl azzal, hogy maradjon nála végig a labda és kész.
Willie Parker
StormST
Cruyffista által írtak persze belejátszanak, hogy a bírók INT-et ítéltek, vagyis meg kellene dönteni, csak lehet, hogy elkapást kellett volna mondaniuk emiatt.
Mindegy, úgysem fogom ezt a catch rule-t sosem megérteni.
Willie Parker
"legyen nála a labda, birtokolja azt a mozdulatsor végéig"
Cooks esetében ez nem történt meg, mert a háton csúszás a folyamat része
Ha nincs ott a védő és elejti, akkor incomplete, mert a földet érést nem élte túl
topin
A sideline catchnél - out of bounds - sem lehet a leérés- földet érés - survive the ground után labdát szerezni, mert halott a play.
Pályán belül ezek szerint még tovàbb kell birtokolni.
Szerk: endzonenál meg ha leér a háta, akkor TD ugye, mint egy alapszakasz meccsen
Szerkesztette: Willie Parker
8 hónapja
Willie Parker...és azért azt se felejtsük már el, hogy a védő is fogta a labdát kb szinte az első pillanattól. Vagyis az elkapást ő is "elkezdte", meg a támadó is. McMillan bal keze Cooks bal kezét "húzza le" a labdáról, a jobb keze meg a labda csücskén van kb. Tehát mindketten törekedtek a labda megszerzésére, itt kb az elég érv kellene hogy legyen, hogy akkor ki fejezte be, kinél maradt a labda a játék végéig?
A szabálykönyv amúgy nem tesz különbséget elkapó és védő szándéka, mozdulatai és feléjük támasztott elvárások között.
"Ez azt jelenti, hogy a háton átfordulásnál is még fognia kell, tehát valóságban nála is kell maradnia?"Igen, lényegében fel kellene tudni állni, a kezében a labdával.
De fordítsuk meg a dolgot. Képzeld el a szitut a védő nélkül: Cooks elkezdi az elkapást, minden ugyanígy megy mint most, csak McMillan kicsit lemarad, épp eléri Cooks-ot, de érdemben nem tudja befolyásolni az elkapást. Miután Cooks földet ér, a labda ott pattog dadod a kezében, de nem ér földet, tehát végig élő, de a gurulás közben valahogy nagy nehezen megszelídíti, majd ülve marad, és ünnepli magát, mondjuk magasba emelve a labdát. Ez a játék abban a pillanatban ér véget DBC miatt, és egy teljesen jogos elkapással.
Amíg ez nem történik meg, addig a védőnek UGYANANNYI joga van befejezni az elkapást, és akár kitépni a támadó kezéből a labdát...
Tehát elvileg pályán belül és az endzone-ban szigorúbb a folyamat, a pálya széli elkapásoknál meg nem annyira szigorú?A pályán kívül is túl kell élned a földetérést, vagyis nem eshet ki a kezedből a pályán kívül.
Amúgy meg mennyire volt "firm possession", ha McMillan vakon hadonászása simán kiverte a kezéből? Semennyire...
Amúgy felmerült sokakban (még "hivatalos" fórumokon is) hogy emiatt változtatni kellene az elkapás szabályán. Pedig pont ez az eset bizonyította be a legjobban, hogy teljesen rendben van.
Mert tegyük fel, hogy az a szabály, amit most minden Bills drukker szeretne, hogy a térd leérésnek pillanatában itt legyen vége a játéknak. De miért lenne az jó? Hiszen pont az utána következő történések lennének a bizonyítékai annak, hogy a két játékos közül, akik ugyanúgy a labda megszerzésére törekedtek, valójában a védő volt eredményes. Mindenki a fizikális focit siratja (roughing the passer, meg helmet to helmet, stb), de ilyenkor persze legyen vége minél hamarabb a játéknak, mert épp a mi játékosunk ért hozzá utoljára a labdához, és nehogy már kitépjék a kezéből......
Kis színes: Gondolkozok, hogy nem hordom egy ideig a Broncos sapkámat, mert két nap alatt ketten állítottak meg a boltban vagy előtte referee-zve, és a mínusz 10 fokban akarták velem megbeszélni a saját "hülye" játékuk szabályait.
Mondjuk volt egy pár "go broncos" is, de azt csak úgy odakiabálják. A bills fanok valahogy sokkal elszántabbak 😀
Szerkesztette: Lecsó
8 hónapja
jaj azt kifelejtettem, hogy itt nincs focimozdulat kitétel, mert nem futtában, hanem estében vagyis a levegőben kapta elA szabály ezt mondja ki egyik feltételnek:Az elkapótól három szabályos mozdulat végbement, azaz kézzel elkapás, két láb letétele, váll érintkezése a földdel, amit SZERINTEM túlélt (én ezt látom a videón - illetve amit a váll-föld kontaktkor látok az az, hogy a védő még nem nyúlt felé, tehát nem kaparhatta ki). Amit nem élt túl, az a háton csúszás, a kérdés, hogy ez még az elkapási folyamat része-e, vagy az már a váll-leéréssel megtörtént.Én úgy értelmeztem, hogy az "immediately" itt azt jelenti, hogy a következő mozdulat előtt, illetve hogy ők ezt látták a felvételeken...Én személy szerint úgy érzem, hogy 2 lehetőség van innentől:Nem ezt hiszem, csak a szakértő is azt mondja, hogy a "ball came loose immediately as he hits the ground", pedig a válla leérésekor még nem jött ki a labda, csak amikor a hátán csúszik
- vagy elhiszik az emberek, amit a rules analyst-ok mondanak és amiről több szakértő egyszerre döntött a helyszínen és magyaráz azóta is
- vagy azt gondolják, hogy van egy összeesküvés a Bills ellen vagy a Broncos mellett, akik egész meccsen arra vártak, hogy végre jól kicsesszenek a Bills-el és azóta magyarázzák a bizonyítványt
Nincs köztes út. Van egy hivatalos, többek által megvédett döntés és vélemény, amit vagy elfogad az ember, vagy azt mondja, hogy szándékos csalás történt. Nem 1 ember döntött, még csak nem is 2-3-4 ott a pályán, hanem több szakértő, visszajátszások alapján és azóta meg is magyarázták több helyen. Ha ezt a döntést nem fogadjuk el, akkor szándékosságot kell feltételezni, mert ennyi ember egyszerre nem tévedhet, csak szándékosan, ott meg akkor már a csalás fogalma merül fel...
Én igazából már kissé unom, hogy egy olyan play-ről, aminek egyből át kell menni official review-n, mivel turnover, már lassan 4 napja megy a rágás, de persze nyugodtan írjunk még vele tele oldalakat, a fórummotor elbírja... 😀
StormST
De igazad van, csak pontosítani kellene ezt a survive the ground kitételt, pl azzal, hogy maradjon nála végig a labda és kész.
Willie Parker
StormST
Cruyffista által írtak persze belejátszanak, hogy a bírók INT-et ítéltek, vagyis meg kellene dönteni, csak lehet, hogy elkapást kellett volna mondaniuk emiatt.
Mindegy, úgysem fogom ezt a catch rule-t sosem megérteni.
Willie Parker
"legyen nála a labda, birtokolja azt a mozdulatsor végéig"
Cooks esetében ez nem történt meg, mert a háton csúszás a folyamat része
Ha nincs ott a védő és elejti, akkor incomplete, mert a földet érést nem élte túl
topin
8 hónapja
A szabály ezt mondja ki egyik feltételnek:Az elkapótól három szabályos mozdulat végbement, azaz kézzel elkapás, két láb letétele, váll érintkezése a földdel, amit SZERINTEM túlélt (én ezt látom a videón - illetve amit a váll-föld kontaktkor látok az az, hogy a védő még nem nyúlt felé, tehát nem kaparhatta ki). Amit nem élt túl, az a háton csúszás, a kérdés, hogy ez még az elkapási folyamat része-e, vagy az már a váll-leéréssel megtörtént.Én úgy értelmeztem, hogy az "immediately" itt azt jelenti, hogy a következő mozdulat előtt, illetve hogy ők ezt látták a felvételeken...Én személy szerint úgy érzem, hogy 2 lehetőség van innentől:Nem ezt hiszem, csak a szakértő is azt mondja, hogy a "ball came loose immediately as he hits the ground", pedig a válla leérésekor még nem jött ki a labda, csak amikor a hátán csúszik
- vagy elhiszik az emberek, amit a rules analyst-ok mondanak és amiről több szakértő egyszerre döntött a helyszínen és magyaráz azóta is
- vagy azt gondolják, hogy van egy összeesküvés a Bills ellen vagy a Broncos mellett, akik egész meccsen arra vártak, hogy végre jól kicsesszenek a Bills-el és azóta magyarázzák a bizonyítványt
Nincs köztes út. Van egy hivatalos, többek által megvédett döntés és vélemény, amit vagy elfogad az ember, vagy azt mondja, hogy szándékos csalás történt. Nem 1 ember döntött, még csak nem is 2-3-4 ott a pályán, hanem több szakértő, visszajátszások alapján és azóta meg is magyarázták több helyen. Ha ezt a döntést nem fogadjuk el, akkor szándékosságot kell feltételezni, mert ennyi ember egyszerre nem tévedhet, csak szándékosan, ott meg akkor már a csalás fogalma merül fel...
Én igazából már kissé unom, hogy egy olyan play-ről, aminek egyből át kell menni official review-n, mivel turnover, már lassan 4 napja megy a rágás, de persze nyugodtan írjunk még vele tele oldalakat, a fórummotor elbírja... 😀
StormST
De igazad van, csak pontosítani kellene ezt a survive the ground kitételt, pl azzal, hogy maradjon nála végig a labda és kész.
Willie Parker
StormST
Cruyffista által írtak persze belejátszanak, hogy a bírók INT-et ítéltek, vagyis meg kellene dönteni, csak lehet, hogy elkapást kellett volna mondaniuk emiatt.
Mindegy, úgysem fogom ezt a catch rule-t sosem megérteni.
Willie Parker
"legyen nála a labda, birtokolja azt a mozdulatsor végéig"
Cooks esetében ez nem történt meg, mert a háton csúszás a folyamat része
Ha nincs ott a védő és elejti, akkor incomplete, mert a földet érést nem élte túl
8 hónapja
Az elkapótól három szabályos mozdulat végbement, azaz kézzel elkapás, két láb letétele, váll érintkezése a földdel, amit SZERINTEM túlélt (én ezt látom a videón - illetve amit a váll-föld kontaktkor látok az az, hogy a védő még nem nyúlt felé, tehát nem kaparhatta ki). Amit nem élt túl, az a háton csúszás, a kérdés, hogy ez még az elkapási folyamat része-e, vagy az már a váll-leéréssel megtörtént.Én úgy értelmeztem, hogy az "immediately" itt azt jelenti, hogy a következő mozdulat előtt, illetve hogy ők ezt látták a felvételeken...Én személy szerint úgy érzem, hogy 2 lehetőség van innentől:Nem ezt hiszem, csak a szakértő is azt mondja, hogy a "ball came loose immediately as he hits the ground", pedig a válla leérésekor még nem jött ki a labda, csak amikor a hátán csúszik
- vagy elhiszik az emberek, amit a rules analyst-ok mondanak és amiről több szakértő egyszerre döntött a helyszínen és magyaráz azóta is
- vagy azt gondolják, hogy van egy összeesküvés a Bills ellen vagy a Broncos mellett, akik egész meccsen arra vártak, hogy végre jól kicsesszenek a Bills-el és azóta magyarázzák a bizonyítványt
Nincs köztes út. Van egy hivatalos, többek által megvédett döntés és vélemény, amit vagy elfogad az ember, vagy azt mondja, hogy szándékos csalás történt. Nem 1 ember döntött, még csak nem is 2-3-4 ott a pályán, hanem több szakértő, visszajátszások alapján és azóta meg is magyarázták több helyen. Ha ezt a döntést nem fogadjuk el, akkor szándékosságot kell feltételezni, mert ennyi ember egyszerre nem tévedhet, csak szándékosan, ott meg akkor már a csalás fogalma merül fel...
Én igazából már kissé unom, hogy egy olyan play-ről, aminek egyből át kell menni official review-n, mivel turnover, már lassan 4 napja megy a rágás, de persze nyugodtan írjunk még vele tele oldalakat, a fórummotor elbírja... 😀
StormST
De igazad van, csak pontosítani kellene ezt a survive the ground kitételt, pl azzal, hogy maradjon nála végig a labda és kész.
Willie Parker
StormST
Cruyffista által írtak persze belejátszanak, hogy a bírók INT-et ítéltek, vagyis meg kellene dönteni, csak lehet, hogy elkapást kellett volna mondaniuk emiatt.
Mindegy, úgysem fogom ezt a catch rule-t sosem megérteni.
8 hónapja
McDermottnál játszanak DC állások is, de elvileg a mi játékosanyagunk nem fit neki.
8 hónapja
Én úgy értelmeztem, hogy az "immediately" itt azt jelenti, hogy a következő mozdulat előtt, illetve hogy ők ezt látták a felvételeken...Én személy szerint úgy érzem, hogy 2 lehetőség van innentől:Nem ezt hiszem, csak a szakértő is azt mondja, hogy a "ball came loose immediately as he hits the ground", pedig a válla leérésekor még nem jött ki a labda, csak amikor a hátán csúszik
- vagy elhiszik az emberek, amit a rules analyst-ok mondanak és amiről több szakértő egyszerre döntött a helyszínen és magyaráz azóta is
- vagy azt gondolják, hogy van egy összeesküvés a Bills ellen vagy a Broncos mellett, akik egész meccsen arra vártak, hogy végre jól kicsesszenek a Bills-el és azóta magyarázzák a bizonyítványt
Nincs köztes út. Van egy hivatalos, többek által megvédett döntés és vélemény, amit vagy elfogad az ember, vagy azt mondja, hogy szándékos csalás történt. Nem 1 ember döntött, még csak nem is 2-3-4 ott a pályán, hanem több szakértő, visszajátszások alapján és azóta meg is magyarázták több helyen. Ha ezt a döntést nem fogadjuk el, akkor szándékosságot kell feltételezni, mert ennyi ember egyszerre nem tévedhet, csak szándékosan, ott meg akkor már a csalás fogalma merül fel...
Én igazából már kissé unom, hogy egy olyan play-ről, aminek egyből át kell menni official review-n, mivel turnover, már lassan 4 napja megy a rágás, de persze nyugodtan írjunk még vele tele oldalakat, a fórummotor elbírja... 😀
StormST
De igazad van, csak pontosítani kellene ezt a survive the ground kitételt, pl azzal, hogy maradjon nála végig a labda és kész.
Willie Parker
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
8 hónapja
Jó, de itt túlélte a földet érést, amikor leért a válla is. Azt nem élte túl, hogy a hátára fordult az elkapó, ahol a védő már hozzáfért a labdához.A pályán hozott döntés int volt, ergo képi bizonyíték kell. Az, hogy nem egyből jön ki a labda, nem megítélhető a videóból. Sőt, ha megnézed, akkor a csúszási folyamat kezdetekor a bal kezének csak egy ujja érinti a labdát, a jobb keze nem látszik, szinte biztosan nincs konroll alatt a labda. Abban a pontban még birtokolta amikor földet értek, de ahogy érintkezett a válla a földdel kifagyott a karja és elengedte a labdát. Ezért nem teljesült a football move-t.
Willie Parker
8 hónapja
Én személy szerint úgy érzem, hogy 2 lehetőség van innentől:Nem ezt hiszem, csak a szakértő is azt mondja, hogy a "ball came loose immediately as he hits the ground", pedig a válla leérésekor még nem jött ki a labda, csak amikor a hátán csúszik
- vagy elhiszik az emberek, amit a rules analyst-ok mondanak és amiről több szakértő egyszerre döntött a helyszínen és magyaráz azóta is
- vagy azt gondolják, hogy van egy összeesküvés a Bills ellen vagy a Broncos mellett, akik egész meccsen arra vártak, hogy végre jól kicsesszenek a Bills-el és azóta magyarázzák a bizonyítványt
Nincs köztes út. Van egy hivatalos, többek által megvédett döntés és vélemény, amit vagy elfogad az ember, vagy azt mondja, hogy szándékos csalás történt. Nem 1 ember döntött, még csak nem is 2-3-4 ott a pályán, hanem több szakértő, visszajátszások alapján és azóta meg is magyarázták több helyen. Ha ezt a döntést nem fogadjuk el, akkor szándékosságot kell feltételezni, mert ennyi ember egyszerre nem tévedhet, csak szándékosan, ott meg akkor már a csalás fogalma merül fel...
Én igazából már kissé unom, hogy egy olyan play-ről, aminek egyből át kell menni official review-n, mivel turnover, már lassan 4 napja megy a rágás, de persze nyugodtan írjunk még vele tele oldalakat, a fórummotor elbírja... 😀
StormST
De igazad van, csak pontosítani kellene ezt a survive the ground kitételt, pl azzal, hogy maradjon nála végig a labda és kész.
Szerkesztette: Willie Parker
8 hónapja
Én személy szerint úgy érzem, hogy 2 lehetőség van innentől:- vagy elhiszik az emberek, amit a rules analyst-ok mondanak és amiről több szakértő egyszerre döntött a helyszínen és magyaráz azóta is
- vagy azt gondolják, hogy van egy összeesküvés a Bills ellen vagy a Broncos mellett, akik egész meccsen arra vártak, hogy végre jól kicsesszenek a Bills-el és azóta magyarázzák a bizonyítványt
Nincs köztes út. Van egy hivatalos, többek által megvédett döntés és vélemény, amit vagy elfogad az ember, vagy azt mondja, hogy szándékos csalás történt. Nem 1 ember döntött, még csak nem is 2-3-4 ott a pályán, hanem több szakértő, visszajátszások alapján és azóta meg is magyarázták több helyen. Ha ezt a döntést nem fogadjuk el, akkor szándékosságot kell feltételezni, mert ennyi ember egyszerre nem tévedhet, csak szándékosan, ott meg akkor már a csalás fogalma merül fel...
Én igazából már kissé unom, hogy egy olyan play-ről, aminek egyből át kell menni official review-n, mivel turnover, már lassan 4 napja megy a rágás, de persze nyugodtan írjunk még vele tele oldalakat, a fórummotor elbírja... 😀
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
8 hónapja
Nem élte túl, de amit csatoltam vidi ott el is magyarázzák és ki is kockázzák.Jó, de itt túlélte a földet érést, amikor leért a válla is. Azt nem élte túl, hogy a hátára fordult az elkapó, ahol a védő már hozzáfért a labdához.A pálya szélén is ugyanez van: "túl kell élnie a földet érést", hogy elfogadják.Én elfogadom, hogy ez interception volt.Eddig azt hittem, hogy valójában incomplete volt és a föld verte fel a csücskét amit nem látni, onnan kapta a labda a fura bump-ot, de egyre inkább úgy gondolom, hogy Cooks a szó szoros értelmében simán elengedte a labdát ami felfoghatatlan szerencsével átcsorgott McIsland mancsába. Ráadásul nem is reklamált (meccs utáni nyilatkozatban se btw). Egyszerűen akkora ütést kapott a válla, hogy amit a karja nem bírt kontrollálni és elengedett.Ez sajnos már hitvita, abban meg nem lehet igazságot tenni.
Cruyffista
A FB minden nap 10 posztot dob fel, hogy "itt a fotó, down by contact, mert lent a térde", stb, stb. Már gondolkozok, hogy kellene az algoritmust átnevelni valami másik témára.
Az egy dolog, hogy USA-ban sem tudnak 3 egyszerű mondatot értelmezni, ami leírja, hogy mi az elkapás, de mikor a következetességet kérik számon, hogy "a múltkor ez elkapás volt, most miért nem az akkor"? Azért, mert akkor szarul döntöttek valakik, akkor innentől legyen minden következetesen szar? Ennek mi értelme?
A reviewerek, aki láttak már 86527 elkapást életükben, valszeg pillanat alatt megmondták, hogy "firm possession nincs meg, a labda élő, mert nem ért földet, a védő meg felállt a labdával, tehát az övé. Denver ball..." Cooks reakciója amúgy mindent elmond, már a földön fekve tudta, hogy meg lett verve...
Lecsó
De megkérdezem biztosra, mert nem teljesen értem, hogy mi az elkapási folyamat legvége? Kvázi itt fel kellett volna állnia Cooks-nak a labdával?
Szóval lassítva a videót:
31-32 mp-nél mindkét kezével fogja és kontrollálja a labdát.
32 mp-nél lenn a jobb lába.
33 mp-nél lenn a bal lába és még mindig kezében a labda.
33 mp-nél leér a bal térde is.
34 mp-nél leér a válla - ez itt miért nem football move?
34 mp végén átgördöl a hátán és még ekkor piszkál oda a CB, de még a WR-nél a labda. Az a kérdésem, hogy itt miért nem halott a játék?
A labda a 35. másodperc végé jön ki, amikor már leért két lába, egy térde, a válla, a háta a WR-nek és végig kontrollálta a labdát.
Ez azt jelenti, hogy a háton átfordulásnál is még fognia kell, tehát valóságban nála is kell maradnia?
Tehát elvileg pályán belül és az endzone-ban szigorúbb a folyamat, a pálya széli elkapásoknál meg nem annyira szigorú?
Willie Parker
Amivel sokan keverik az a "down by contact", ott számít a térd pl., de ahhoz már "birtokolnod kell" a labdát (pl.: futó megkapja, vagy elkapó elkapja és megcsinálja a "focis mozdulatot").
Tőlem egy fokkal nagyobb szakértelemmel:
www.facebook.com/RapSheet/videos/1400864218253692/
Általános Doktor
Willie Parker
szerk.: ahogy pl azt is h ha földet ért volna a labda és utána szedi össze egy bronco, akkor nem fumble, hanem incomplete pass lett volna.
Szerkesztette: Általános Doktor
Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
8 hónapja
Jó, de itt túlélte a földet érést, amikor leért a válla is. Azt nem élte túl, hogy a hátára fordult az elkapó, ahol a védő már hozzáfért a labdához.A pálya szélén is ugyanez van: "túl kell élnie a földet érést", hogy elfogadják.Én elfogadom, hogy ez interception volt.Eddig azt hittem, hogy valójában incomplete volt és a föld verte fel a csücskét amit nem látni, onnan kapta a labda a fura bump-ot, de egyre inkább úgy gondolom, hogy Cooks a szó szoros értelmében simán elengedte a labdát ami felfoghatatlan szerencsével átcsorgott McIsland mancsába. Ráadásul nem is reklamált (meccs utáni nyilatkozatban se btw). Egyszerűen akkora ütést kapott a válla, hogy amit a karja nem bírt kontrollálni és elengedett.Ez sajnos már hitvita, abban meg nem lehet igazságot tenni.
Cruyffista
A FB minden nap 10 posztot dob fel, hogy "itt a fotó, down by contact, mert lent a térde", stb, stb. Már gondolkozok, hogy kellene az algoritmust átnevelni valami másik témára.
Az egy dolog, hogy USA-ban sem tudnak 3 egyszerű mondatot értelmezni, ami leírja, hogy mi az elkapás, de mikor a következetességet kérik számon, hogy "a múltkor ez elkapás volt, most miért nem az akkor"? Azért, mert akkor szarul döntöttek valakik, akkor innentől legyen minden következetesen szar? Ennek mi értelme?
A reviewerek, aki láttak már 86527 elkapást életükben, valszeg pillanat alatt megmondták, hogy "firm possession nincs meg, a labda élő, mert nem ért földet, a védő meg felállt a labdával, tehát az övé. Denver ball..." Cooks reakciója amúgy mindent elmond, már a földön fekve tudta, hogy meg lett verve...
Lecsó
De megkérdezem biztosra, mert nem teljesen értem, hogy mi az elkapási folyamat legvége? Kvázi itt fel kellett volna állnia Cooks-nak a labdával?
Szóval lassítva a videót:
31-32 mp-nél mindkét kezével fogja és kontrollálja a labdát.
32 mp-nél lenn a jobb lába.
33 mp-nél lenn a bal lába és még mindig kezében a labda.
33 mp-nél leér a bal térde is.
34 mp-nél leér a válla - ez itt miért nem football move?
34 mp végén átgördöl a hátán és még ekkor piszkál oda a CB, de még a WR-nél a labda. Az a kérdésem, hogy itt miért nem halott a játék?
A labda a 35. másodperc végé jön ki, amikor már leért két lába, egy térde, a válla, a háta a WR-nek és végig kontrollálta a labdát.
Ez azt jelenti, hogy a háton átfordulásnál is még fognia kell, tehát valóságban nála is kell maradnia?
Tehát elvileg pályán belül és az endzone-ban szigorúbb a folyamat, a pálya széli elkapásoknál meg nem annyira szigorú?
Willie Parker
Amivel sokan keverik az a "down by contact", ott számít a térd pl., de ahhoz már "birtokolnod kell" a labdát (pl.: futó megkapja, vagy elkapó elkapja és megcsinálja a "focis mozdulatot").
Tőlem egy fokkal nagyobb szakértelemmel:
www.facebook.com/RapSheet/videos/1400864218253692/
Általános Doktor
8 hónapja
Nem én vagyok az, aki szabálykönyvet magyarázok, de itt az elmúlt napokban határozottan elmondták releváns személyek, akik a focit csinálják és Amerikában, hogy az ítélet teljesen rendben van. Arről is olvashattunk, hogy más szabály vonatkozik az elkapásra, ha levegőben vagy, és más, ha a földön állsz. Számomra logikus, amit ezzel az esettel kapcsolatban olvastam az elmúlt napokban. Nyilván én azt szeretném igazolni a kutatásaimban, hogy az int szabályos volt. Másik oldal meg mást. Ezek után még végig kellett menni a pályán, a Nix kétszer vezetett gw drive-ot. A Denver mindent megtett azért, hogy ez egy megérdemelt győzelem legyen. Ha a Bills megcsinálja azt a játékot. Vágy más módon elmegy fg-ig, ez esetben ők is elmondhatnák ugyanezt. 30-30 után mindkét csapat megérdemelte, hogy afc dontőt játszon. De csak az egyik teheti meg. Ez most mi leszünk. 💁♂️
"I love this sport. I hate this sport."
8 hónapja
A pálya szélén is ugyanez van: "túl kell élnie a földet érést", hogy elfogadják.Én elfogadom, hogy ez interception volt.Eddig azt hittem, hogy valójában incomplete volt és a föld verte fel a csücskét amit nem látni, onnan kapta a labda a fura bump-ot, de egyre inkább úgy gondolom, hogy Cooks a szó szoros értelmében simán elengedte a labdát ami felfoghatatlan szerencsével átcsorgott McIsland mancsába. Ráadásul nem is reklamált (meccs utáni nyilatkozatban se btw). Egyszerűen akkora ütést kapott a válla, hogy amit a karja nem bírt kontrollálni és elengedett.Ez sajnos már hitvita, abban meg nem lehet igazságot tenni.
Cruyffista
A FB minden nap 10 posztot dob fel, hogy "itt a fotó, down by contact, mert lent a térde", stb, stb. Már gondolkozok, hogy kellene az algoritmust átnevelni valami másik témára.
Az egy dolog, hogy USA-ban sem tudnak 3 egyszerű mondatot értelmezni, ami leírja, hogy mi az elkapás, de mikor a következetességet kérik számon, hogy "a múltkor ez elkapás volt, most miért nem az akkor"? Azért, mert akkor szarul döntöttek valakik, akkor innentől legyen minden következetesen szar? Ennek mi értelme?
A reviewerek, aki láttak már 86527 elkapást életükben, valszeg pillanat alatt megmondták, hogy "firm possession nincs meg, a labda élő, mert nem ért földet, a védő meg felállt a labdával, tehát az övé. Denver ball..." Cooks reakciója amúgy mindent elmond, már a földön fekve tudta, hogy meg lett verve...
Lecsó
De megkérdezem biztosra, mert nem teljesen értem, hogy mi az elkapási folyamat legvége? Kvázi itt fel kellett volna állnia Cooks-nak a labdával?
Szóval lassítva a videót:
31-32 mp-nél mindkét kezével fogja és kontrollálja a labdát.
32 mp-nél lenn a jobb lába.
33 mp-nél lenn a bal lába és még mindig kezében a labda.
33 mp-nél leér a bal térde is.
34 mp-nél leér a válla - ez itt miért nem football move?
34 mp végén átgördöl a hátán és még ekkor piszkál oda a CB, de még a WR-nél a labda. Az a kérdésem, hogy itt miért nem halott a játék?
A labda a 35. másodperc végé jön ki, amikor már leért két lába, egy térde, a válla, a háta a WR-nek és végig kontrollálta a labdát.
Ez azt jelenti, hogy a háton átfordulásnál is még fognia kell, tehát valóságban nála is kell maradnia?
Tehát elvileg pályán belül és az endzone-ban szigorúbb a folyamat, a pálya széli elkapásoknál meg nem annyira szigorú?
Willie Parker
Amivel sokan keverik az a "down by contact", ott számít a térd pl., de ahhoz már "birtokolnod kell" a labdát (pl.: futó megkapja, vagy elkapó elkapja és megcsinálja a "focis mozdulatot").
Tőlem egy fokkal nagyobb szakértelemmel:
Szerkesztette: Általános Doktor
Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
8 hónapja
Én elfogadom, hogy ez interception volt.Eddig azt hittem, hogy valójában incomplete volt és a föld verte fel a csücskét amit nem látni, onnan kapta a labda a fura bump-ot, de egyre inkább úgy gondolom, hogy Cooks a szó szoros értelmében simán elengedte a labdát ami felfoghatatlan szerencsével átcsorgott McIsland mancsába. Ráadásul nem is reklamált (meccs utáni nyilatkozatban se btw). Egyszerűen akkora ütést kapott a válla, hogy amit a karja nem bírt kontrollálni és elengedett.Ez sajnos már hitvita, abban meg nem lehet igazságot tenni.
Cruyffista
A FB minden nap 10 posztot dob fel, hogy "itt a fotó, down by contact, mert lent a térde", stb, stb. Már gondolkozok, hogy kellene az algoritmust átnevelni valami másik témára.
Az egy dolog, hogy USA-ban sem tudnak 3 egyszerű mondatot értelmezni, ami leírja, hogy mi az elkapás, de mikor a következetességet kérik számon, hogy "a múltkor ez elkapás volt, most miért nem az akkor"? Azért, mert akkor szarul döntöttek valakik, akkor innentől legyen minden következetesen szar? Ennek mi értelme?
A reviewerek, aki láttak már 86527 elkapást életükben, valszeg pillanat alatt megmondták, hogy "firm possession nincs meg, a labda élő, mert nem ért földet, a védő meg felállt a labdával, tehát az övé. Denver ball..." Cooks reakciója amúgy mindent elmond, már a földön fekve tudta, hogy meg lett verve...
Lecsó
De megkérdezem biztosra, mert nem teljesen értem, hogy mi az elkapási folyamat legvége? Kvázi itt fel kellett volna állnia Cooks-nak a labdával?
Szóval lassítva a videót:
31-32 mp-nél mindkét kezével fogja és kontrollálja a labdát.
32 mp-nél lenn a jobb lába.
33 mp-nél lenn a bal lába és még mindig kezében a labda.
33 mp-nél leér a bal térde is.
34 mp-nél leér a válla - ez itt miért nem football move?
34 mp végén átgördöl a hátán és még ekkor piszkál oda a CB, de még a WR-nél a labda. Az a kérdésem, hogy itt miért nem halott a játék?
A labda a 35. másodperc végé jön ki, amikor már leért két lába, egy térde, a válla, a háta a WR-nek és végig kontrollálta a labdát.
Ez azt jelenti, hogy a háton átfordulásnál is még fognia kell, tehát valóságban nála is kell maradnia?
Tehát elvileg pályán belül és az endzone-ban szigorúbb a folyamat, a pálya széli elkapásoknál meg nem annyira szigorú?
Szerkesztette: Willie Parker
8 hónapja
Napi értelmetlen, de tetszetős statisztika: Quarterbacks to win a playoff game when the team has less than 75 total rushing yards and opponent scores 30+ points, sorted by age.
Bo Nix - 25
Kurt Warner - 28
Terry Bradshaw - 30
Tom Brady - 37
All-time carry job by 10, and the youngest to ever do it.
„History is a set of lies agreed upon.”
“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
8 hónapja
ő fog vasárnap elkapni stiddy-nekVisszaigazoltuk? Doki nagy kedvence volt. El sem kellett volna engedni.
www.youtube.com/watch?v=6ui1gdZJcC4
Cruyffista
"I love this sport. I hate this sport."
8 hónapja
én 90% hogy nem érek rávagy szegeden leszek
vagy muterék lesznek itt
vagy haverékkal társasozunk
a meccset megoldom, de 1 órával előtte tuti nem szabadulok
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
8 hónapja
Meccsnézés létszám eleddig:Probable:
Zalán
Assurbanapli
Black Adder
StormST
burzum
Általános Doktor
ilPazzo
Questionable:
Bozontron
Empty taxi
Doubtful:
Negritis
Szerkesztette: Általános Doktor
Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
8 hónapja
Átütjük a falat? 🙂Èn gratulálni és gratulációkat fogadni is képes vagyok. 😊Szombati meccsnézésre egy létszámellenőrzés h hol legyen (tárgyaló is opció, de belvárosi kocsma is (grund pl), létszám függvényében).Ha kocsmara esik a valasztas es a Score-ba jottok, akkor meccs elott, alatt es utan is tudunk fricskazni eredmenytol fuggoen.
Ki jön tutira? Ki kérdőjeles?
Általános Doktor
Minden pisilesnel utba esik a vendegter a kulonterembol.
Max ha nagyon vezettek, akkor visszatartjuk 😊
topin
És ha egy kocsmàban lennénk, az valami olyasmi lenne, mint a RUN D.M.C feat Aerosmith Walk This Way official videóklip… 💁♂️
Zalán
8 hónapja
Örömmel csatlakozom. Nekem a tárgyalós meccsnézés nagyon bejött, de ha a Grund lesz, akkor is elmegyek!SzombatiVasárnapi meccsnézésre egy létszámellenőrzés h hol legyen (tárgyaló is opció, de belvárosi kocsma is (grund pl), létszám függvényében).
Ki jön tutira? Ki kérdőjeles?
Általános Doktor
8 hónapja
Nekem jó a tárgyaló meg a Grund is, aztán jöjjön, aminek jönnie kell+1 vasárnapraSzombati meccsnézésre egy létszámellenőrzés h hol legyen (tárgyaló is opció, de belvárosi kocsma is (grund pl), létszám függvényében).+1
Ki jön tutira? Ki kérdőjeles?
Általános Doktor
De vasárnap.
A tárgyalót javaslom. Ott 2-1 a mérleg. Bo-val 2-0. 😊
Zalán
grundon veretlenek vagyunk csak mondom
Black_Adder
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
8 hónapja
Franklinről van valami infó? Mennyire súlyos a sérülése? Bryant nyilván nem lesz hétvégén. Gyors egymás után két agyrázkódás, biztosan nem engedik vissza. De Franklin rohangászása nagyon kellene…
"I love this sport. I hate this sport."
