Denver Broncos

49 feliratkozó

több mint 4 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 154 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
John Elway expects Broncos GM George Paton to be aggressive (jan 26.)
.
.
.
Time will tell just how aggressive Paton wants to be at QB in 2021.
.
.
.
Paton agresszivitása 2021-ben: Teddy Bridgewater
.
Azon a listán, ahol a Broncos harmadik legjobb a draftot illetően, annak a listának a tetején egy bizonyos Chicago Bears nevű csapat áll. Az a csapat, aki hasonlóan párhuzamos problémákkal küzd évek óta. Eredménytelenség, fogalmatlan irányító, kérdéses fal, utolsó éves eséllyel állásáért hajtó edzői stáb. Ők köszönték szépen, és jövő évi első kört adva felcseréltek egy tehetségesnek tartott első körös irányítóért, majd pedig hoztak egy LT-t. Ha az első két húzásunk ugyanaz – nevekre is –, mint ami Chicagoban történt, meglennénk egy remeknek tartott cb és a négy sztárfutó képességeit bíró rb nélkül, viszont ma a miénk lenne a legjobb draft. Ha ez a draftértékelés számít, és itt érv, akkor számítson az is, hogy ugyanaz a draftértékelés Fields-et bizony nagy értéknek tartja, és akkor a nem kihúzása egy irányítóhiányos csapat vezetőjének, *ez kritika Paton felé. Ez esetben nem tudom elfogadni, hogy ők tudják, mi meg itt nem. Akkor be is zárhatjuk a fórumot. És nem vagyok hajlandó tovább túltisztelni senkit. Éveken keresztül ezt tettem. És látjuk az eredményességét a csapatnak. Az eredményjelző tábla nem hazudik. Majd leszek pozitív, ha a mérleg is pozitív. Majd körbecsókolgatom Patont, és Fangiót is, ha po-ban menetel a csapat. Depressziós nem vagyok, az egy súlyos betegség. Észre kéne már venni. A csoportban van egy Mahomes és most már van egy Herbert is. Konzervatív kiválasztással ezek ellen a csapatok ellen tíz plusz évre a harmadik helyért fogunk küzdeni a Raiders-szel. 20-25 pontra képes irányítók versenyeztetésével ámíthatjuk magunkat holtszezonban, de fakarddal hadonászunk drónok ellen...
Zalán
Ezek a megjegyzések mire jók, de most komolyan? Ki a tokom mondta, hogy csokolgasd körbe?

Te vagy az, aki napok óta minden adandó alkalommal írsz gúnyos stílusban Paton-rol, csak mert ő nem azt húzta aki, aki neked tetszett vna, meg azokról, akik emiatt nem akarjak keresztre feszíteni. Lehet én reagálom kicsit túl, de nekem ez már sok.
roberto23
Te reagálod túl.
Bridgewater trade verte ki a biztosítékot egyébként.
Eszemben sincs keresztre feszíteni senkit. Kritikus vagyok, mert nem erről volt szó egész eddig. Ugyanazt tolják le a torkunkon évek óta, és mit sem változott a helyzet Patonnel. Ez még mindig egy fórum, ahol leírhatom, ami öröm, és ami bánt. Az ne legyen már probléma, hogy írva vagyon a fórumba. Ha zavaró vagyok, szavazz ki, és átcuccolok a Steelershez.
A személyeskedésen túl, írj érdemi reakciót a mondandómra. Ha top3 a draftunk és a top1 azé a csapaté, aki Fields-szel ès egy LT-vel dolgozott hátrébbról, akkor miért nem lehet kritika ez Paton felé, amikor ez a kettő a legnagyobb hiányposztunk, és ez a két legfontosabb poszt a modernkori offense-ben?
Zalán
Nem hiányposzt az LT, az RT is csak akkor ha abból indulunk ki h James sose játszik úgy ahogy korábban már játszott.
QB posztot ezerszer körbejártuk Paton úgy döntött h fejlesztendő játékosnak Lock megfelel neki, biztosítéknak hozott egy Teddyt, és tárva nyitva hagyta a kaput egy Watson/Rodgers tradenek. Én egyetértek ezzel, te ha nem lelked rajta. Attól h 10x leírod h Fields jobb választás lett volna, attól még nem lesz az, de ha puhábban akarok fogalmazni, akkor azt mondom h az h Fields mi lesz, az nem fog eldőlni csak párév múlva.

Az h Patonon számon kérjük a korábbi évek sérelmeit, meg a PO mentességet szintén nem elegáns, de ezt is rátok bízom.

Vannak elemek amikkel akár még részben egyet is tudok érteni (Lindsay), de az a gond, hogy sokatoknál azzal, hogy Vic maradt, azzal már védhetetlen lett az offseason.
Ha idejönne Rodgers és megnyernénk az SB-t akkor is az lenne a mantra, h ez csak megmenti Fangio állását.
Így azért nehéz lelkesedni, pedig Paton pont abba az irányba indult el, amit te is szorgalmaztál.

Azt is mondhatjátok h nem érv | pl. nálam | az h az adott fiatal majd fejlődni fog, mert nem biztos h fejlődni fog. Ettől függetlenül ti leírjátok h a class fele ST only, az ígéretes LB-t Fangio majd elbassza, az RB úgyis szar lesz, a CB meg majd egy langyosvíz karriert lehoz. Mérsékelten látok ez és az én érveim között különbséget, azt leszámítva h az egyik depressziós a másik meg nem.
Általános Doktor
Én nem tudom milyen irányba indult el Paton. Ilyen 1-2 éves FA szerződésekből szerintem nem lesz semmi, amíg nincs HC és QB. Paton szemében Lock nem az a QB. Most akkor vagy Bridgewater az, ami már egy komoly baj vagy nem sikerült olyan QB-t szereznie idén, akivel komfortos. Nos ha nincs olyan QB, akiben idén hinne, akkor mire megyünk az 1 éves szerződésű játékosokkal? Semmire.
Most ha megszereznénk Rodgerst hirtelen értelmet nyerne sok korábbi lépés, csak ez a lehetőség most nyílt, a korábbi lépésekkor nem tervezehttünk vele...

3. napos picktől hülyeség annál többet várni mintigy ST playa, soha nem vártam ennél többet függetlenül GMtől HCtól, Lindsaytől se vártam, amíg tét meccsen nem bizonyított, Trevathantól se Malik Jacksontól se. Van olyan akiért a 3. napon is tudok lelkesedni, de elsőre őt is ST-be várom csak. Az esetek többségében nem is lesz belőlük több, mondhatni statisztikai alapon ST only playák.

2. körös RB pickkel is elég konzisztens véleményem van jó ideje, független GM és HC személyétől.

Az meg hogy Surtainért nem lelkesedek, attól mér leírtam hogy lehet hasznos tagja a csapatnak, de ha vitába szállsz azzal, hogy 3 jó CB kell, és 1 elit CB + sérültek meg szarok semmire sem elegek, akkor újra nézetek veled pár meccset... Idén - ahogy ezt írtam is - akár meg is lehet a secondary. A bajom az, hogy jövőre Jackson és Fuller nélkül máris nem lesz meg...
Chubb nem ér 1/5-öt, de ettől még hasznos játékos. Surtain is lehet ilyen. Csak Chubb alapból érhetne 1/5öt, megkockáztatom Woodsnál talán ért is. A CB viszont az a poszt ahol 3db 1/30-as talent többet ér mint 1db 1/9, hiába hogy nem kapnád meg az 1/9-öt 3db 1/30-ért. Ettől még nem lesz baj, hogy van egy CBnk, aki ennél akár többet is ér. De egy letrade-del ennél többet is ki lehetett volna hozni. Ha meg Fields vagy Mac Jones beválik, az nem fog jól mutatni Paton bizonyítványában, maradjunk annyiban...

De elengedtem a témát, jöhetnek a hype videók
Black_Adder
Simmons, Shelby szerződéseire gondolok, meg arra h aki jól teljesít azt nem diszkont áron fogja majd itt tartani, hanem piaci alapon. Draft, fejlesztés, jutalmazás. A többit Cruyffista leírta, teljesen egyetértek vele.

A Rodgers lehetőség nem most nyílt, csak most lett médiahype körülötte, erről korábban már beillesztettem egy tweetsort. Itt a lényeg sztem az h ha valaki akkor Paton tudja h milyen amikor a csoportodban van egy HoF irányító, ő úgy akar ebből kitörni h elit védelmet rak össze és megpróbál mellétenni egy elit irányítót, jelenleg Watson és ARod esetén és top3 esélyesek vagyunk. Más kérdés h ilyen-olyan okokból lehet h nem lesznek elérhetőek, de ha igen, mi ott leszünk.

A secondarynkban nem egy elit CB van jelenleg, hanem 1 elit S, 1 átlag feletti S, 1 elit CB, 1 elit slotCB, 1 átlag feletti CB és egy 1/9 húzott átlag feletti prospect + egy raklapnyi fiatal. Ez körbejárhatjuk akárhogy, de elit egység és nem csak 1 éves szerződések vannak benne.
Általános Doktor
Igen, eltévesztettem egy L=R-t. Tackle. Fal széle. James még az életben nem játszott 3 meccsnél többet.
Rendben. Értem az üzenetet.
Akkor mostantól read only.
Tartsatok ki.
Viszlát.
Go Lock!
Zalán
Nem kell mártírkodni, senki nem mondta, hogy read only legyél csak.😊

Attól, hogy ebben a kérdésben úgy éreztem, hogy elbeszélünk egymás mellett es nem jutunk egyről a kettőre, meg ugyan úgy kíváncsiak vagyunk a véleményedre. Ennyit azért nem ér ez a Bridgewater fiú. 😀
roberto23
Egyetértek, senki sem akar read only fórumtársakat. Sztem engedjük el ezt a QB témát, tekintsük a fényes jövőbe, várjuk szeretettel a rookie minicampot, hátha vmi gyémánt feltűnik a porban. Utána a másfél hónapos pangást nosztaligázással töltsük, majd ismét reménykedjünk a TC csaták alatt. Júni 1 után reméljük h kapunk egy ARodot ajándékba, ha nem lesz ilyen akkor go go Lock.

Ha a szezon közepére kiderül h Fangio/más miatt rakás szar az egész, akkor közös videóba követeljük a leváltását.

Ez az én javaslatom.
Általános Doktor
Szeretném megkérdezni, hogy az idény közepe van-e már?
Amennyiben igen, rakás szarnak számít-e az egész?
Amennyiben igen, ez esetben kérdés, kinél forgatjuk a videót? 😊
Zalán
Még nincs, de mérsékelten számít.
Annak.
Én nyitott vagyok mindenre 😊

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 4 éve
Zalán Denver Broncos 4 907 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...

"I love this sport. I hate this sport."
több mint 4 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 661 — farkas.l.zoltan@gmail.com

Negritis
Szépen forgatja az eke a trágyát mérföld magasan 🙂
Nyilván ezen múlt a hitvány teljesítmény eddig a védelemben

több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 524 — The Mathematician

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
rob3r7o Denver Broncos Air Force Falcons 4 904

Cruyffista
És legalább Fangio emberileg is egy hulladék….

„History is a set of lies agreed upon.”
több mint 4 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
több mint 4 éve
ligur Kansas City Chiefs 456
Munchak volt már HC, nem is szar eredmény miatt rúgták ki, én odatenném őt, még akkor is, ha nem épp az OL a legfényesebb pontja a csapatnak éppen…
StormST
Dehogynem, teljesen lezüllesztette a Titanst. Az első pozitív szezonja után két negatív jött, a csapat játéka nézhetetlenné vált, az O és D is szétesett. Irányítónak pedig Jake Lockert hozta a draftról... Kvázi nem az eredmények miatt rúgták ki, de egy csomó edzőt cserélnie kellett volna, ebből is látszik, milyen katasztrófális stábot rakott össze. Jó ember, de nem HC-nak való, szerintem ne akarjatok magatoknak újabb rosszat.
Nandito
Hat szerintem ha vmi csoda folytán Fangio szezon közben ki lenne baszva úgyis Susmus lenne az interim HC. Kivéve persze, ha előtte őt is kibasszuk.

De sajnos én is úgy látom, hogy itt január előtt nem lesz HC csere.
roberto23
Ebben remenykedem en is 😉
több mint 4 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Tbh, Munchakot azért kell mindenképp első hullámban kibaszni, mert az ő önéletrajzába KELL, amit itt leművelt tizenmillió/év és első, második, harmadik körben szerzett arcokból.
több mint 4 éve
rob3r7o Denver Broncos Air Force Falcons 4 904
Munchak volt már HC, nem is szar eredmény miatt rúgták ki, én odatenném őt, még akkor is, ha nem épp az OL a legfényesebb pontja a csapatnak éppen…
StormST
Dehogynem, teljesen lezüllesztette a Titanst. Az első pozitív szezonja után két negatív jött, a csapat játéka nézhetetlenné vált, az O és D is szétesett. Irányítónak pedig Jake Lockert hozta a draftról... Kvázi nem az eredmények miatt rúgták ki, de egy csomó edzőt cserélnie kellett volna, ebből is látszik, milyen katasztrófális stábot rakott össze. Jó ember, de nem HC-nak való, szerintem ne akarjatok magatoknak újabb rosszat.
Nandito
Hat szerintem ha vmi csoda folytán Fangio szezon közben ki lenne baszva úgyis Susmus lenne az interim HC. Kivéve persze, ha előtte őt is kibasszuk.

De sajnos én is úgy látom, hogy itt január előtt nem lesz HC csere.

„History is a set of lies agreed upon.”
több mint 4 éve
Nandito Tennessee Titans 3 317 — Titans fan
Munchak volt már HC, nem is szar eredmény miatt rúgták ki, én odatenném őt, még akkor is, ha nem épp az OL a legfényesebb pontja a csapatnak éppen…
StormST
Dehogynem, teljesen lezüllesztette a Titanst. Az első pozitív szezonja után két negatív jött, a csapat játéka nézhetetlenné vált, az O és D is szétesett. Irányítónak pedig Jake Lockert hozta a draftról... Kvázi nem az eredmények miatt rúgták ki, de egy csomó edzőt cserélnie kellett volna, ebből is látszik, milyen katasztrófális stábot rakott össze. Jó ember, de nem HC-nak való, szerintem ne akarjatok magatoknak újabb rosszat.

Music City Miracle
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 524 — The Mathematician
jah és kié az első TD? Malik-é b+ hát elmegy a faszomba

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Bozontron Denver Broncos 553
Fennmaradtam, tudtam, hogy reggel tanítok, és a fejem is fáj két napja a front miatt. De mégis fennmaradtam. Viszont amíg Fangio van az élen, a védelemben a -4 yardos játékok helyett rendre +6 yardosok jönnek, Shurmur két downt ad az offensnek egész meccsen, és Keenum képes oktatni a csapatot, addig soha többet nem teszek ilyet. Ez már tényleg nevetséges.
több mint 4 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 669 — "Montoya por favor!"
#FangioOut

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 4 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 661 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Remélem itt már megy a fúrás is az öltözőben. A vén kókler mehet amerre lát, ezt bármelyik korábbi hitvány HC lehozta volna itt.

Még Lockot kell bedobni a vonat elé, hogy nehogy véletlen úgy gondolja itt valaki, hogy jövőre ő lesz itt a megoldás

több mint 4 éve
StormST Denver Broncos 12 706 — SB 50 Champion @ Grund
Munchak volt már HC, nem is szar eredmény miatt rúgták ki, én odatenném őt, még akkor is, ha nem épp az OL a legfényesebb pontja a csapatnak éppen…

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 4 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Ez a hosszú hét tökéletes alkalom:

- Az edzői stáb kibaszására
- Suttonnak és Patricknek új szerződést adni
- A veterán lejárók pickre cserélésére. Gordon, Fuller menjenek aranyat ásni. Jacksonnak adnék döntési opciót, megérdemli. Callahannel nem tudom mi legyen, ő ilyen 5-6-7. körnél értékesebb. Meg kell nézni van-e contender aki többet adna érte.

Ha kintről nem lehet értelmes interim HC-t hozni vegye át az irányítást mondjuk a WR coach. Az egyetlen egység ahol van látványos munka.
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 524 — The Mathematician
#FangioOUT

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 524 — The Mathematician

xrace77
épp akartam linkelni én is
"alig várom"

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
xrace77 Denver Broncos 4 665
több mint 4 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
A PFF csapat pass rush rating rangsor:
1. Raiders 84.5 (134 pressure 6 meccs alatt)
2. Washington 83.2 (123 pressure, 6 meccs)
3. Cardinals 79.6 (104 pressure, 6 meccs)
4. Steelers 79.3 (89 pressure, 6 meccs)
5. Vikings 77.9 (110 pressure, 6 meccs)
6. Browns 77.7 (117 pressure, 6 meccs)
7. Rams 76.9 (134 pressure, 6 meccs)
8. Jets 76.1 (94 pressure, 5 meccs)
9. Eagles 74.9 (90 pressure, 6 meccs)
10. Chargers 74.5 (96 pressure, 6 meccs)
...
23. Colts 68.0 (87 pressure, 6 meccs)
24. Broncos 66.1 (91 pressure, 6 meccs)
25. Titans 65.5 (116 pressure, 6 meccs)
26. Giants 64.1 (84 pressure, 6 meccs)
27. Buccaneers 64.0 (127 pressure, 6 meccs)
28. Bengals 63.7 (102 pressure, 6 meccs)
29. Patriots 61.8 (93 pressure, 6 meccs)
30. Falcons 61.1 (66 pressure, 5 meccs)
31. Sains 59.6 (87 pressure, 5 meccs)
32. Chiefs 59.5 (99 pressure, 6 meccs)
empty taxi
Köszi. Kb szemre is pont ennyire tűnt a helyzet hulladéknak..
több mint 4 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Ha már Watson-trade, a Houston elvileg Tua-t nem akarja belevonni a bizniszbe, úgyh a Miami-nak a trade előtt kellene elboltolnia Tua-t, és nyilván mi is feljöttünk, mint potenciális célállomás. Amit persze Klis barátunk rögtön cáfolt is.

Bevallom én már nem örülnék semmilyen mozgolódásnak. Nincs Tua-val bajom, de reményeim szerint januárban új edzői kar jön, válasszák ki ők kivel akarnak továbbmenni, ne úgy hozzuk őket, hogy a legfontosabb poszt már kvázi el van döntve. Remélem Paton már inkább a potenciális HCkon töri a fejét.
roberto23
én nem akarom Tua-t itt látni
Negritis
hát neki tényleg derékba törte a karrierjét a súlyos sérülése. azt nem tudjuk mi lett volna, ha az nincs, de most olyan 90%, hogy bust. sérülékeny game manager.
gedam
Bridgewater 2.0

Igazából már hulla mindegy, hogy 5 év alatt 12 vagy 13 kezdő QBnk lesz, mindenhogy siralmas...

Nagyrészt ezért se kommenteltem eddig idén, alapvetően nem Bridgewater-el van bajom, csak az egész szarakodással, senkinek nincs töke kiállni a döntése mellett, mióta PM elment...

Most már akkor maradjunk legalább mellette idén, Lock-nak se tenne már jót közben bedobni, meg ő már mindenhogy kuka Fangio szemében, a szezon meg pláne kuka megint...
StormST
Pont azt akartam írni, hogy a jellemzése egy az egyben megegyezik a most hozott emberetekkel. Rodgers vagy Wilson lesz itt szerintem a megoldás

Szerkesztette: Wyatt

több mint 4 éve
StormST Denver Broncos 12 706 — SB 50 Champion @ Grund
Ha már Watson-trade, a Houston elvileg Tua-t nem akarja belevonni a bizniszbe, úgyh a Miami-nak a trade előtt kellene elboltolnia Tua-t, és nyilván mi is feljöttünk, mint potenciális célállomás. Amit persze Klis barátunk rögtön cáfolt is.

Bevallom én már nem örülnék semmilyen mozgolódásnak. Nincs Tua-val bajom, de reményeim szerint januárban új edzői kar jön, válasszák ki ők kivel akarnak továbbmenni, ne úgy hozzuk őket, hogy a legfontosabb poszt már kvázi el van döntve. Remélem Paton már inkább a potenciális HCkon töri a fejét.
roberto23
én nem akarom Tua-t itt látni
Negritis
hát neki tényleg derékba törte a karrierjét a súlyos sérülése. azt nem tudjuk mi lett volna, ha az nincs, de most olyan 90%, hogy bust. sérülékeny game manager.
gedam
Bridgewater 2.0

Igazából már hulla mindegy, hogy 5 év alatt 12 vagy 13 kezdő QBnk lesz, mindenhogy siralmas...

Nagyrészt ezért se kommenteltem eddig idén, alapvetően nem Bridgewater-el van bajom, csak az egész szarakodással, senkinek nincs töke kiállni a döntése mellett, mióta PM elment...

Most már akkor maradjunk legalább mellette idén, Lock-nak se tenne már jót közben bedobni, meg ő már mindenhogy kuka Fangio szemében, a szezon meg pláne kuka megint...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 4 éve
gedam 6 478
Ha már Watson-trade, a Houston elvileg Tua-t nem akarja belevonni a bizniszbe, úgyh a Miami-nak a trade előtt kellene elboltolnia Tua-t, és nyilván mi is feljöttünk, mint potenciális célállomás. Amit persze Klis barátunk rögtön cáfolt is.

Bevallom én már nem örülnék semmilyen mozgolódásnak. Nincs Tua-val bajom, de reményeim szerint januárban új edzői kar jön, válasszák ki ők kivel akarnak továbbmenni, ne úgy hozzuk őket, hogy a legfontosabb poszt már kvázi el van döntve. Remélem Paton már inkább a potenciális HCkon töri a fejét.
roberto23
én nem akarom Tua-t itt látni
Negritis
hát neki tényleg derékba törte a karrierjét a súlyos sérülése. azt nem tudjuk mi lett volna, ha az nincs, de most olyan 90%, hogy bust. sérülékeny game manager.
több mint 4 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 669 — "Montoya por favor!"
Ha már Watson-trade, a Houston elvileg Tua-t nem akarja belevonni a bizniszbe, úgyh a Miami-nak a trade előtt kellene elboltolnia Tua-t, és nyilván mi is feljöttünk, mint potenciális célállomás. Amit persze Klis barátunk rögtön cáfolt is.

Bevallom én már nem örülnék semmilyen mozgolódásnak. Nincs Tua-val bajom, de reményeim szerint januárban új edzői kar jön, válasszák ki ők kivel akarnak továbbmenni, ne úgy hozzuk őket, hogy a legfontosabb poszt már kvázi el van döntve. Remélem Paton már inkább a potenciális HCkon töri a fejét.
roberto23
én nem akarom Tua-t itt látni
Negritis
olyan lenne mint a szarnak pofon