Denver Broncos

49 feliratkozó

több mint 6 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 474
Azon gondolkozok egyébként, hogy volt-e előrelépés múlthéthez képest. Akkor egy nézhetetlen sima reménytelen vereség volt, most 1 playen és 1 másodpercen múlt a győzelem. Pass rush ugyanúgy nyomokban sem volt. Egyetlen QB hitünk lett volna, arra is zászló jött, szóval statisztikailag szerintem továbbra is 0. Yiadom nem égett akkorát mint múltkor, de Truby több könnyű passzt is elrontott. Azt hiszem a Bears offense pont annyival gyengébb a Raiders O-nál, mint amennyivel jobbnak tűnhetett a védelem, még rádobott a hazai pályát és mindenféle javulás max kerekítési hiba.
Többnyire simán kersztül futottak rajtunk a passzjátékot meg inkább ők rontották el, mint mi oldottuk meg.

Az offense viszont talán eggyel jobb volt. Bolles (és Leary) lenullázták a show-t, de ezeket most inkább éreztem egyéni hibáknak. A Raiders ellen egyszerűen nem láttam egy összerakott támadást. Flacco mintha pontosabb lett volna egy kicsivel, nem volt annyi olyan elkapás, ami valójában rossz helyre ment. Régen Mackről 5 sack jött, most 5 holding, ez igazából előrelépés Schofieldhez képest... A futás nem megy annyira, mint tavaly, de nem reménytelen, Sanders meg, élő szövet a belső fémvázon. kb egyedül miatta visz majd rá a lélek, hogy megnézzem a következő meccsünket. Ja meg persze Bolles. Nem ismerem a tragikomédiát mint műfajt annyira, de nem hinném, hogy bárki írt volna nagyszerűbb darabot, mint amit ettől az agyhalottól látunk.

Persze otthon a bambafasszal is jobban ment mint idegenben, szóval egyelőre várok. Packers ellen garbage timeban valahogy kerüljük el a shotoutot, aztán Jags, @Bolts, Titans. Mind esélyesebb nálunk, de mind ellen megmutathatjuk mit tudunk. Jags ellen lehet egy nagyon hasonló a mostanihoz, Chargers egy PO célkitűzésű csapat idegenben, ami a szezon elején hajlamos botladozni, a Titans ellen pedig már abszolút semmi mentség, ha ott se játszunk elfogadhatóan. Nem az ellenfél miatt, hanem az idő miatt. Ha akarunk valamit, nem idén, hanem úgy általában Fangio-val, ott győzelemért kell kimenni a pályára. Kikaphatunk - nem tudom mennyire jó vagy sem a Titans - de úgy, hogy ne a mutatott játékra fanyalogjunk legfeljebb az eredményre.
Erre a 3 meccsre a fejlődés egyértelmű jeleit akarom látni, vagy fejben kidobom a szezont a kukába. Azt hiszem ez a 3 meccses grace period is hosszabb, mint amit egy átlag szurkoló ad egy csapatnak...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 6 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 474
Hát ez nagyon bosszantó, ha a zebrák nem nyúlnak bele a nem létező roughing the passer szabálytalansággal, az életben nem jutnak el FG-távig.

Sanderst sajnálom igazán, tavaly amikor megsérült, második volt fantasy WR-pontokban, idén is ő pucolja a seggünket, és még akkor sem tudunk nyerni, amikor egyértelműen jobbak vagyunk. Az egyik legalulértékeltebb klasszisa a ligának.
Cruyffista
Sajnos a bírók sokat hibáztak, de ne tegyünk úgy mintha csak felénk fújtak volna. Floydra dobtak egy kamu flaget ha jól rémlik 3 pont lett a drive végén. Goldmanre is dobtak egy kamu flaget és azt hiszem ott is lett 3 pont a végén. A holdingok amiket bedobtak azok is voltak. ( Apropó Bollest még ma cutolnám) És akkor még ne is említsük hogy Macket folyamat holdingolták és persze mint máskor soha nem kapta a sárgát...Ettől persze az a Chubb bünti is egy kamu volt.
Tomcsik
Örülök, hogy volt valaki aki ezen a meccsen is, aki számolta a be nem dobott holdingokat, az hog Milleren és Csabin nem említesz, gondolom azt jelenti, a ti oldalatokon egyetlen holdingot se mulasztottak el befújni.
Hát akkor el volt csalva a meccs, és erről elsősorban természetesen a bowl.hu Broncos szurkolói tehetnek, de talán mivel végül a csalás ellenére is nyertetek, nem lehetne, hogy nagyvonalúan elengeded a témát?
Hiába szoktunk hozzá még mindig nem könnyű elviselni a vereségeket önmagukban se, nem kell, hogy még meg is mondják nekünk, hogy egyébként hány holdingot nem fújtak be ránk.
Egyébként én még bánom is, amennyire szarok vagyunk valami részsiker legyen már. Nem tudom mennyi a single season holding record, de remélem Bollesnak meg lesz a rekorddöntés. Bár nem kizárt, hogy ő tartja tavalyról vagy tavalyelőttről...
Black_Adder
Nézd alapból távol áll tőlem a bírózás, mellesleg most sem én kezdtem. Az a baj ezzel a Mack dologgal hogy már annyira zavaró hogy elkezdi nézni az ember. A story azzal kezdődik hogy tavaly összesen 1 sárgát dobtak mert holdolták Macket. Azért lássuk be hogy ez vicc. Ezért az egész chicagói média rászállt erre. Össze gyűjtöttek egy videó összeállítást amit elküldtek a bíróknak. Na erre úgy kezdődött a szezon hogy a a Packers ellen 7 színtiszta holdingot nem dobtak be megint... Szóval már akaratlanul is felfigyel rá az ember. Azt ős elmondtam hogy szerintem a Chubb flag is kamu volt. Én imádom a jó D focit és dűhít az ilyesmi ha velünk, ha ellenünk történik. Ha itt az egyik fórumtárs nem kezd el csalást emlegetni meg bírózni fel sem hoztam volna ezt a dolgot. Azt is mondtam hogy nem érdemeltübk volna győzelmet. Tök érdekes hogy néhány Broncos fan írta hogy ti sem. Ebből is látszik higy mindkét gárda van hova fejlődjön. Inkább fókuszáljunk erre. Sok sikert a nektek a továbbiakban. Mindig is szimpi csapat voltatok és most Fangio miatt is több meccseteket is nézem, remélem össze állnak a dolgok és persze nállunk is...
Tomcsik
Nézd az a baj ezzel a bírózás dologgal, hogy tönkre teszi a fórumozás élményét. Ha nyersz jön a vesztes csapat, sorolni a bírói tévedéseket, meg most úgy tűnik ha vesztesz akkor is. Amikor nyer a csapat és nem és mindenki mutogat - egy esetleg nem is egyértelmű jelenetre - egy playben, aminek semmire ráhatása nem volt az eredményre, "elveszi" a csapattól a győzelmet. Ha a győztes jön át birauzni, az meg nem egyszerűen nem is tudom mire vélni. De ha az - addig - egyetlen birauzós komment miatt vagy itt, azt hiszem átérzed mire gondolok a fórum élmény tönkretételén, mégha nem is a legjobb megfogalmazás, de ez egy ilyen kétélű dolog, mert ha megvéded a saját igazad, az nekünk vagy legalábbis nekem csak só a sebbe.
btw: még egy nagyon erős érv a bírózás mellőzésére, hogy ki ne derüljön hogy esetleg mégse volt annyira egyértelműen ferde a pálya, mint az elfogult szemmel tűnik...

Én általában kritikus vagyok a saját csapatommal szemben, de volt számos győzelmünk, amikre úgy érzem rászolgáltunk, amit megérdemeltünk, de az egyik felét nem mi nyertük, hanem az ellenfél vesztette el, a másik felét nem mi nyertük, hanem a bírók vették el a másiktól. Mostanra ez egyszerűen irritál. A bowl.hu eredménykövető a legallja, el is menekültem onnan, a meccs hevében hadd írjon mindenki amit akar, hadd tegyék be a gifeket, természetesen csak a saját sérelmet bizonyítót, mintha el lenne fújva a meccs. De azért jó lenne, ha a csapattopicok nem süllyednének az eredménykövető szintjére. Legalábbis szerintem. Persze nem az enyém a se a fórum, se a topic, mindig van másik hely.

Amúgy én írtam először, hogy hagyjuk a zebrákat, és írta más is. Lehet nézegetni Csabi büntetését, csak semmire nem lett volna elég, ha nem bénázzuk el a 4&15-öt. Nem a bírókkal kell foglalkozni, hanem hogy miért nem volt senki se az elkapó közelében. Emiatt voltatok 15 yarddal közelebb, de nem emiatt csináltátok meg a 4&15-öt. End of story. Volt nálatok is hasonló, akkor mi 3 pont helyett 3 pontot szereztünk. Puff. Szerintem hagyjuk is, főleg, ha a győzelem tudatában se lehet megelégedni azzal a 6-7 holdinggal amit végül befújtak, amik közül úgy 5-6 Mack ellen volt. Igen lehetett volna több is, de ha lehetek ennyire önző, nem szeretném ha itt lenne számolgatva. Főleg nem a Packersre elmulasztott sárgákat...
Ne vedd magadra, hosszú évek frusztrációját kapod meg

A győzelmet meg nem érdemelni kell, hanem gyűjteni. Ha ennek a W-nek köszönhetően bejuttok a a PO-ba, ott csináltok valami emlékezetest, 10 év múlva senki nem fog emlékezni ezen a meccsen a bírói hibákra. Magára a meccsre esetleg, mint utolsó másodperces fordításra ennyi. Ne érdekeljen, hogy megérdemeltétek-e vagy sem, nem gyakran nyer ilyen meccset egy csapat, ha akkor se tudsz örülni amikor aktuális, akkor nincs értelme nézni a meccset. Ha egy ilyen győzelem után nem az utolsó másodperces FG drive marad meg, hanem a 38 be nem dobott holding, akkor mi örömet tartogat számodra ez a sport? Egyedül a pecc fanok engedhetik meg maguknak, hogy fanyalogjanak egy győzelem után, másnak egyszerűen nem jut annyi. Persze nem kell elérhetetlen dolgokról álmodozni, de ha vannak is nem működő dolgok felétek is, ne vedd el a csapatod érdemét, ennél jobban nem lehet az utolsó másodpercig küzdeni és küzdéssel ugyanúgy ki lehet érdemelni győzelmet, mint színvonalas játékkal, legfeljebb utóbbira könnyebb alapozni hosszú távon, de én láttam már olyat is, amikor a küzdés színvonal nélkül is elég volt PO-ra, sok Broncos drukker számára azóta is azok a legemlékezetesebb meccsek.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 6 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 000 — The Mathematician
 twitter.com/CharlesRobinson/status/1173378523756732416/video/1

Ez valami vicc?
Bazzani
csapdahelyzetben vannak egy kicsit a passrusherek. ha egy sacknél látják, hogy a védő teste felpattan a qb-n, ezt mindig be fogják dobni és a szabály miatt be is kell dobni. oké, akkor mélyebben kell levinni, de ha a térdénél viszi le, akkor meg azért lesz sárga. szabályosan ebben a helyzetben csak a csípőjénél tudta volna levinni. egy kicsit chubb hibája is, tavaly ebből már volt elég hiszti, év közben már figyeltek erre a védők is.
gedam
OFF
Nem elsősorban a védők figyeltek jobban, hanem a zebrák hagytak fel ezeknek a befújásával. Nézd meg a tavalyi idényt úgy az 5.-6. héttől. Úgy látszik most újra visszajött ez a dili, kíváncsi leszek hány hétig tart.

Nem jó ez a trend sehogy sem. Az sem tetszik, hogy előszezonban mindenre flaget dobnak "tesztelésből", meg az sem, hogy a playoffra felkeményedik a bíráskodás. Nekem személyesen a playoff-os hozzáállás jobban tetszik, de miért csak a playoffban? Mi a túró értelme van _tudatosan_ máshogy fújni? Mert ez még ráadásul tudatos is. Nem lenne értelmesebb előszezontól superbowlig ugyanúgy fújni?
/OFF
peterk2005
amúgy ez az NBA-re is jellemző
és pont ugyanúgy faszság

gondolom annyi hogy alapszakaszban megy a látvány foci
PO-ban meg az igazi kemény derbik
így szerintük mindenki jól jár

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 811 — The only discipline that lasts, is self discipline
 twitter.com/CharlesRobinson/status/1173378523756732416/video/1

Ez valami vicc?
Bazzani
csapdahelyzetben vannak egy kicsit a passrusherek. ha egy sacknél látják, hogy a védő teste felpattan a qb-n, ezt mindig be fogják dobni és a szabály miatt be is kell dobni. oké, akkor mélyebben kell levinni, de ha a térdénél viszi le, akkor meg azért lesz sárga. szabályosan ebben a helyzetben csak a csípőjénél tudta volna levinni. egy kicsit chubb hibája is, tavaly ebből már volt elég hiszti, év közben már figyeltek erre a védők is.
gedam
OFF
Nem elsősorban a védők figyeltek jobban, hanem a zebrák hagytak fel ezeknek a befújásával. Nézd meg a tavalyi idényt úgy az 5.-6. héttől. Úgy látszik most újra visszajött ez a dili, kíváncsi leszek hány hétig tart.

Nem jó ez a trend sehogy sem. Az sem tetszik, hogy előszezonban mindenre flaget dobnak "tesztelésből", meg az sem, hogy a playoffra felkeményedik a bíráskodás. Nekem személyesen a playoff-os hozzáállás jobban tetszik, de miért csak a playoffban? Mi a túró értelme van _tudatosan_ máshogy fújni? Mert ez még ráadásul tudatos is. Nem lenne értelmesebb előszezontól superbowlig ugyanúgy fújni?
/OFF

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
rob3r7o Denver Broncos 4 981
Hát ez nagyon bosszantó, ha a zebrák nem nyúlnak bele a nem létező roughing the passer szabálytalansággal, az életben nem jutnak el FG-távig.

Sanderst sajnálom igazán, tavaly amikor megsérült, második volt fantasy WR-pontokban, idén is ő pucolja a seggünket, és még akkor sem tudunk nyerni, amikor egyértelműen jobbak vagyunk. Az egyik legalulértékeltebb klasszisa a ligának.
Cruyffista
Sajnos a bírók sokat hibáztak, de ne tegyünk úgy mintha csak felénk fújtak volna. Floydra dobtak egy kamu flaget ha jól rémlik 3 pont lett a drive végén. Goldmanre is dobtak egy kamu flaget és azt hiszem ott is lett 3 pont a végén. A holdingok amiket bedobtak azok is voltak. ( Apropó Bollest még ma cutolnám) És akkor még ne is említsük hogy Macket folyamat holdingolták és persze mint máskor soha nem kapta a sárgát...Ettől persze az a Chubb bünti is egy kamu volt.
Tomcsik
Örülök, hogy volt valaki aki ezen a meccsen is, aki számolta a be nem dobott holdingokat, az hog Milleren és Csabin nem említesz, gondolom azt jelenti, a ti oldalatokon egyetlen holdingot se mulasztottak el befújni.
Hát akkor el volt csalva a meccs, és erről elsősorban természetesen a bowl.hu Broncos szurkolói tehetnek, de talán mivel végül a csalás ellenére is nyertetek, nem lehetne, hogy nagyvonalúan elengeded a témát?
Hiába szoktunk hozzá még mindig nem könnyű elviselni a vereségeket önmagukban se, nem kell, hogy még meg is mondják nekünk, hogy egyébként hány holdingot nem fújtak be ránk.
Egyébként én még bánom is, amennyire szarok vagyunk valami részsiker legyen már. Nem tudom mennyi a single season holding record, de remélem Bollesnak meg lesz a rekorddöntés. Bár nem kizárt, hogy ő tartja tavalyról vagy tavalyelőttről...
Black_Adder
Nézd alapból távol áll tőlem a bírózás, mellesleg most sem én kezdtem. Az a baj ezzel a Mack dologgal hogy már annyira zavaró hogy elkezdi nézni az ember. A story azzal kezdődik hogy tavaly összesen 1 sárgát dobtak mert holdolták Macket. Azért lássuk be hogy ez vicc. Ezért az egész chicagói média rászállt erre. Össze gyűjtöttek egy videó összeállítást amit elküldtek a bíróknak. Na erre úgy kezdődött a szezon hogy a a Packers ellen 7 színtiszta holdingot nem dobtak be megint... Szóval már akaratlanul is felfigyel rá az ember. Azt ős elmondtam hogy szerintem a Chubb flag is kamu volt. Én imádom a jó D focit és dűhít az ilyesmi ha velünk, ha ellenünk történik. Ha itt az egyik fórumtárs nem kezd el csalást emlegetni meg bírózni fel sem hoztam volna ezt a dolgot. Azt is mondtam hogy nem érdemeltübk volna győzelmet. Tök érdekes hogy néhány Broncos fan írta hogy ti sem. Ebből is látszik higy mindkét gárda van hova fejlődjön. Inkább fókuszáljunk erre. Sok sikert a nektek a továbbiakban. Mindig is szimpi csapat voltatok és most Fangio miatt is több meccseteket is nézem, remélem össze állnak a dolgok és persze nállunk is...
Tomcsik
Szerintem is kár ezen lovagolni tovabb. Senki nem érdemelt igazán győzelmet, de ha választani kell ti közelebb alltatok hozza. Sok sikert nektek is!

Aztán februárban az SB-ben találkozunk 😉 😀

„History is a set of lies agreed upon.”

“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 6 éve
Tomcsik Chicago Bears Michigan Wolverines 8 279

Azt hiszem még nem volt itt, szombaton elhúnyt John Ralston, aki a Broncos első 3 pozitív mérlegű szezonjában volt HC a csapatnál és emellett olyan játékosok draft-olása is a nevéhez fűződik, mint Randy Gradishar, Tom Jackson vagy Rick Upchurch...

Nyugodjon békében!
StormST
Nyugodjon békében!😕

„History is a set of lies agreed upon.”

“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 6 éve
StormST Denver Broncos 12 820 — SB 50 Champion @ Grund

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 6 éve
rob3r7o Denver Broncos 4 981
 twitter.com/CharlesRobinson/status/1173378523756732416/video/1

Ez valami vicc?
Bazzani
csapdahelyzetben vannak egy kicsit a passrusherek. ha egy sacknél látják, hogy a védő teste felpattan a qb-n, ezt mindig be fogják dobni és a szabály miatt be is kell dobni. oké, akkor mélyebben kell levinni, de ha a térdénél viszi le, akkor meg azért lesz sárga. szabályosan ebben a helyzetben csak a csípőjénél tudta volna levinni. egy kicsit chubb hibája is, tavaly ebből már volt elég hiszti, év közben már figyeltek erre a védők is.
gedam
Plusz az igazsághoz hozzátartozik, hogy majdnem hasonló szituban a macikra is sárgát dobtak korábban a meccsen, szóval erre szerintem nem szolhatunk semmit. Bár persze bosszantó, hogy enélkül lehet nyertünk volna. | Teszem hozzá teljesen érdemtelenül. |

Hosszútávon viszont ezzel a vereséggel lehet jobban jártunk. Kár lett volna abba a hitbe ringatni magunkat, hogy jól állunk csapatépítés terén.

Szerkesztette: rob3r7o

„History is a set of lies agreed upon.”

“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 6 éve
StormST Denver Broncos 12 820 — SB 50 Champion @ Grund
 twitter.com/CharlesRobinson/status/1173378523756732416/video/1

Ez valami vicc?
Bazzani
csapdahelyzetben vannak egy kicsit a passrusherek. ha egy sacknél látják, hogy a védő teste felpattan a qb-n, ezt mindig be fogják dobni és a szabály miatt be is kell dobni. oké, akkor mélyebben kell levinni, de ha a térdénél viszi le, akkor meg azért lesz sárga. szabályosan ebben a helyzetben csak a csípőjénél tudta volna levinni. egy kicsit chubb hibája is, tavaly ebből már volt elég hiszti, év közben már figyeltek erre a védők is.
gedam
Ezzel az egésszel csak az a baj, hogy az OT lökte rá (két kézzel) a QB-ra és pont ezért nem kellett volna zászlót dobni, mert Chubb nem önszántából esett így rá. Igen, nehéz most szabályos sacket csinálni, de azért itt igazán nem is tudni, hogy mit akart Chubb, mert esélye se volt lejjebb menni...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 6 éve
gedam 6 507
 twitter.com/CharlesRobinson/status/1173378523756732416/video/1

Ez valami vicc?
Bazzani
csapdahelyzetben vannak egy kicsit a passrusherek. ha egy sacknél látják, hogy a védő teste felpattan a qb-n, ezt mindig be fogják dobni és a szabály miatt be is kell dobni. oké, akkor mélyebben kell levinni, de ha a térdénél viszi le, akkor meg azért lesz sárga. szabályosan ebben a helyzetben csak a csípőjénél tudta volna levinni. egy kicsit chubb hibája is, tavaly ebből már volt elég hiszti, év közben már figyeltek erre a védők is.
több mint 6 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 687 — farkas.l.zoltan@gmail.com
 twitter.com/CharlesRobinson/status/1173378523756732416/video/1

Ez valami vicc?
Bazzani
Hozzá dögölte a péniszét, a meetoo mozgalom idején örüljön hogy valamelyik feminista zebra nem vágta arcon le az emanci pálcájával.

több mint 6 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 227 — Axel Foley
 twitter.com/CharlesRobinson/status/1173378523756732416/video/1

Ez valami vicc?

több mint 6 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 474
Védekezésben pedig valami nem gömbölyű,mert egyébként nem kapunk sok pontot,szóval ultra szarnak nem mondanám a defense-t,de az mégis elképesztő hogy a Miller-Chubb kettős nem tud folyamatos nyomást gyakorolni az ellenfél irányítójára.( Talán Black le is vázolta ezt az elmúlt két meccs számaival). Ebből pedig ered,hogy mivel több ideje van az ellenfél irányítójának,meg is találja folyamatosan a Yiadom féle lyukakat a védelemben.

Talán egy picivel jobbak voltunk mint az előző héten,de kérdés hogy ez a Bears erősebb-e egyáltalán a múlt heti Raiders-től. Egyértelműen nem szerintem,úgyhogy ennek fényében megkérdőjelezhető a fejlődés is.
Foresz
Azért Trubisky 2-3 TD-t túldobott, azelőtt meg a szintén nem túl veretes Raiders ellen égtünk. Ha így marad, a KC ellen korhatáros lesz a meccsünk...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 6 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 474
Hát ez nagyon bosszantó, ha a zebrák nem nyúlnak bele a nem létező roughing the passer szabálytalansággal, az életben nem jutnak el FG-távig.

Sanderst sajnálom igazán, tavaly amikor megsérült, második volt fantasy WR-pontokban, idén is ő pucolja a seggünket, és még akkor sem tudunk nyerni, amikor egyértelműen jobbak vagyunk. Az egyik legalulértékeltebb klasszisa a ligának.
Cruyffista
Sajnos a bírók sokat hibáztak, de ne tegyünk úgy mintha csak felénk fújtak volna. Floydra dobtak egy kamu flaget ha jól rémlik 3 pont lett a drive végén. Goldmanre is dobtak egy kamu flaget és azt hiszem ott is lett 3 pont a végén. A holdingok amiket bedobtak azok is voltak. ( Apropó Bollest még ma cutolnám) És akkor még ne is említsük hogy Macket folyamat holdingolták és persze mint máskor soha nem kapta a sárgát...Ettől persze az a Chubb bünti is egy kamu volt.
Tomcsik
Örülök, hogy volt valaki aki ezen a meccsen is, aki számolta a be nem dobott holdingokat, az hog Milleren és Csabin nem említesz, gondolom azt jelenti, a ti oldalatokon egyetlen holdingot se mulasztottak el befújni.
Hát akkor el volt csalva a meccs, és erről elsősorban természetesen a bowl.hu Broncos szurkolói tehetnek, de talán mivel végül a csalás ellenére is nyertetek, nem lehetne, hogy nagyvonalúan elengeded a témát?
Hiába szoktunk hozzá még mindig nem könnyű elviselni a vereségeket önmagukban se, nem kell, hogy még meg is mondják nekünk, hogy egyébként hány holdingot nem fújtak be ránk.
Egyébként én még bánom is, amennyire szarok vagyunk valami részsiker legyen már. Nem tudom mennyi a single season holding record, de remélem Bollesnak meg lesz a rekorddöntés. Bár nem kizárt, hogy ő tartja tavalyról vagy tavalyelőttről...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 6 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 474
Ha már Bolles, emlékszem, hogy amikor a 2017-es draft előtti napokban felmerült, hogy előrecserélnénk McCaffrey-ért mekkora botrány volt belőle a szurkolók között... Az emberek nagy része hatalmas hülyeségnek tartotta, miközben 0 a támadófal. Meggyőződésem, hogy Elway csak szurkolói nyomásra döntött végül Bolles mellett. Utólag okos az ember, de ha az összes pickünket odaadjuk az előrecseréért, még akkor is mi járunk jobban. Botrányosra sikerült így utólag az a draft.
Cruyffista
Már ne haragudj, de azt hiszem ez a legnagyobb hülyeség amit valaha olvastam ebben a topicban.

Ráadásul amennyire én emlékszem majdnem univerzálisan McCaffreyt akarta a nép, csak ő kiment 1/8ban, esélyünk nem volt rá 1/20ról.
Egyébként mindenki szerint Ramczyk volt a jobb OT, kivéve Elway szerint, aki bele volt zúgva a potenciálba, és a játszani nem tudó fekvenyomóbajnokot választotta, aki ráadásul 3 évvel idősebb is, mint az azóta a liga egyik legjobb RT-jévé váló Ramczyk...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 6 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 687 — farkas.l.zoltan@gmail.com
AFC South lesz a mi mentsvárunk a gyozelmekkel, a Jags Colts duóból csak ütünk valakit... 😊

Kövi mecss Green Bay, hát pass rush nélkül nem sok közünk lesz a történethez... De meglesz az első INT és sack 😊

több mint 6 éve
Foresz Denver Broncos 956 — Broncos
Véleményem szerint,elsősorban a támadó oldalt kéne gatyába rázni,ott is elsősorban a falat,aztán a játékhívásokat.
A falat nem kell magyarázni,Bolles-al az élen,szerintem mindenkinek egyértelmű. De nekem a játékhívásokkal is bajom van,mert egész a negyedik negyed közepéig sablon alapon fut-fut- eldob,mert majd csak lesz valami séma futott.
Azért egy Flacco-nak illene olvasni a védelmet,és improvizálni a játékhívásoknál,mert ettől jóval színesebben kell támadni.A negyedik negyed közepétől gyakorlatilag már minden mindegy alapon ment a támadás,meg is lett az eredménye.Csak az elejétől kéne ilyen kamikaze módon menni,mert egyébként sem mi leszünk a következő meccsek favoritjai,akkor legalább szépen haljunk meg.
Védekezésben pedig valami nem gömbölyű,mert egyébként nem kapunk sok pontot,szóval ultra szarnak nem mondanám a defense-t,de az mégis elképesztő hogy a Miller-Chubb kettős nem tud folyamatos nyomást gyakorolni az ellenfél irányítójára.( Talán Black le is vázolta ezt az elmúlt két meccs számaival). Ebből pedig ered,hogy mivel több ideje van az ellenfél irányítójának,meg is találja folyamatosan a Yiadom féle lyukakat a védelemben.

Talán egy picivel jobbak voltunk mint az előző héten,de kérdés hogy ez a Bears erősebb-e egyáltalán a múlt heti Raiders-től. Egyértelműen nem szerintem,úgyhogy ennek fényében megkérdőjelezhető a fejlődés is.
több mint 6 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 000 — The Mathematician
lehet velem van a baj de Yiadom tegnap nem volt végtelenül szar, voltak hibái de nem égett végig (persze ha traubi égeti ott aj van)
viszont Bolles kriminális, nem tudom kivel lehetne pótolni de jó lenne ha jönne valaki

nem tudjátok Clady ráér? 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 687 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Tényleg csalódás eddig a szezon, és főleg a védelem miatt. Pusztítani kéne, mert az emberanyag megvan, erre egy kivenhedt döglött ló elánjával karistol egy elviekben d guru hc-val....

Az O és D két kriminalis nyomorultjarol (Bolles és Yiadom) nem is mondok semmit. Tűzre velük.

Sandersnek örülök, TOP3 kedvenc, és meg se látszik rajta a sérülés és az évek. Flacco szerintem vállalható, bőven nem rajta mennek el a meccsek, csak a retardált play hivassal ő se tud mit csinálni. Nem egy PM, hogy egyből athívja a játékokat.

több mint 6 éve
rob3r7o Denver Broncos 4 981
Egyébként tudom esélytelen, de úgy örülnék, ha ma jönne a Bolles cut by Broncos értesítés az NFL appon. Egyszerűen a csávó plusz egy ember volt a Bears-nek. Döbbenet. Annyira nyilvánvaló holding-jai vannak, hogy még én a laikus, vaksi szemeimmel is látom tököm tudja hány ezer km távolságból. És a legjobb, hogy utána meg csak néz a bamba fejével, mintha VJ-t látnám újra.

Én a mazochista végignéztem a meccs összefoglalóját, és a 4. negyed azért nem volt rossz. Talán még bizakodásra is okot adhat. Flacco a TD-t és a 2pontost azért odarajzolta rendesen (kár azért az INT-ért), Sanders meg beszarás, hogy úgy jött vissza sérülésből, mintha mi sem történt volna. Egy a baj, hogy megint adtunk 3 negyed előnyt.

Najó, legyünk pozitívak, talán némi fejlődés fellelhető volt a Raiders elleni szörnyűséghez képest, és legalább Fangio bebizonyította, hogy tökös csávó. Remélem belerázódik ebbe a HC sztoriba. De a Chubb-Miller duó, meg úgy általánosságban a pass rush egyelőre értelmezhetetlen szójáték Mile High City-ben.

„History is a set of lies agreed upon.”

“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 6 éve
rob3r7o Denver Broncos 4 981
Hát nem tudom. Hosszú szezon lesz és ezzel a sorsolással jelenleg nem látom melyik meccset/meccsetek tudnánk hozni.

Ami tetszett az Fangio agresszívitasa a 4. down-oknal meg a 2 pontosnal. De kb ennyi.

Az offense kb semmit nem javult a multhetihez képest, ugyan ott toporgunk. Nagyanyám fantáziadúsabban hívna játékokat, mint Scangarello. Pedig Flacco-ban van fantázia. Oké, az INT nem volt szép, plusz volt pár homály dobása, de egy normális playbook-al vele tudnánk stabilan haladni. A RZ nihhilizmusrol inkább nem is mondok semmit.

De ami a legszomorúbb, az a védelem. Én nem tudom mi történt, de hogy tavalyhoz képest nem hogy nem fejlődtünk, de rosszabbak vagyunk. Chubb és Miller 0. Egyedül CHJ és Jackson akiket talán ki lehet emelni (plusz Simmons nagy mentése a meccs elején), de ennyi. Nem látom itt se a fejlődést, max annyit H Trubisky nem tud passzolni, így egy fokkal jobbnak tűnt, mint a Raiders ellen.

Egyelőre csalódott vagyok, nagyon nem erre számítottam szezon előtt, építkezés ide vagy oda.

Szerkesztette: rob3r7o

„History is a set of lies agreed upon.”

“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 6 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Ha már Bolles, emlékszem, hogy amikor a 2017-es draft előtti napokban felmerült, hogy előrecserélnénk McCaffrey-ért mekkora botrány volt belőle a szurkolók között... Az emberek nagy része hatalmas hülyeségnek tartotta, miközben 0 a támadófal. Meggyőződésem, hogy Elway csak szurkolói nyomásra döntött végül Bolles mellett. Utólag okos az ember, de ha az összes pickünket odaadjuk az előrecseréért, még akkor is mi járunk jobban. Botrányosra sikerült így utólag az a draft.
több mint 6 éve
PM_the_sheriff Denver Broncos 1 155
4/12 v 5/11 legjobb esetben. készüljünk fel egy nehéz évre, az építkezés első éve, és egy top5 cetlire. Nem úgy volt, hogy Von és Chubb brutál lesz idén?
Zalán
Brutál szar

You hear about how many fourth quarter comebacks that a guy has and I think it means a guy screwed up in the first three quarters. - Peyton Manning
több mint 6 éve
Zalán Denver Broncos 4 934 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
4/12 v 5/11 legjobb esetben. készüljünk fel egy nehéz évre, az építkezés első éve, és egy top5 cetlire. Nem úgy volt, hogy Von és Chubb brutál lesz idén?

"I love this sport. I hate this sport."