Indianapolis Colts
52 feliratkozó
több mint 11 éve
Na, nem irigyellek, hogy a mai után hova rakjad a csapatot a következő heti PR-on. Egyet remélek, hogy azért nem a Jags mögé. 😀peterk2005Mienk a 32. hely, ez már eldőlt, mikor nyert a Browns tegnap.
nem, úgy gondolom, hogy az NFL mérkőzésekre nincs behatással egyik mondandóm sem.HöriA Vikings is hogy megsértődött a kijelentésed miatt, nyertek is 3at zsinórban. Mindenki hallgat rád és meg akar cáfolni.
több mint 11 éve
Imi1975
55
Hova rakná ahová már a GB meccs után is kellett volna!Figyeltem itt a nagy hatalmas örömködéseket,csak közben mindenki elfelejtette azt hogy ez csak egy kiugró meccs volt.Szinte minden kis csapatnak(mert most mi azok vagyunk)van egy de ritka esetben két kiugróan jó meccse,mikor sikerül meglepetés győzelmet aratnia.A miénk meg volt,ennyi örüljünk neki,de ne képzeljünk már bele PO álmokat!!!Az eredmény követésben azt olvastam el kell felejteni ezt,és csak a múlt heti meccsre gondolni.Persze dugjuk a fejünket a homokba,mintha minden fasza volna.A ló..szt!Bőven van még ennek a csapatnak mit tanulnia!Egy kis türelmet igaznán megérdemelnének!Ahelyet hogy máris kirugdosnánk mindenkit!
több mint 11 éve
nem, úgy gondolom, hogy az NFL mérkőzésekre nincs behatással egyik mondandóm sem.HöriNa, nem irigyellek, hogy a mai után hova rakjad a csapatot a következő heti PR-on. Egyet remélek, hogy azért nem a Jags mögé. 😀
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
nem, úgy gondolom, hogy az NFL mérkőzésekre nincs behatással egyik mondandóm sem.Mindenki szégyellje magát.HöriAkkor te is szégyeled magad? Mert -szerintem- te jinxelted meg őket az eheti powerhouse kijelentéseddel. Tankönyvszerű hybris.iktriad
több mint 11 éve
Mindenki szégyellje magát.HöriAkkor te is szégyeled magad? Mert -szerintem- te jinxelted meg őket az eheti powerhouse kijelentéseddel. Tankönyvszerű hybris.
több mint 11 éve
Még egy megjegyzés a playcallinghoz:Való igaz, volt nem egy megkérdőjelezhető playhívás. De egy dolgot azért látni kell. Amikor az OC a playt hívja, akkor többnyire még nem állt fel a védelem, nem látja, hogy mi lenne az optimális. Ezért nem egy playt hívnak általában, hanem 2-3-at, amiből a QB választ a felállásnak megfelelően. Sőt, ha igazán jó a QB és az #O, akkor időnként még azt is áthívja. Namost, nálunk egy ötödik meccses rookienak kell idéntől ezt megtennie, nem pedig Manningnak. Márpedig a rookie hibák nem csak abban jelentkezhetnek, hogy túldobja a célpontot, hanem abban is, hogy nem hív át, amikor kéne, vagy rosszat hív. Ez is szerepet játszhat abban, hogy időnként hülyének néz ki a playhívás. (Nem állítom, hogy ez az oka, de szerintem komoly szerepe van benne.)
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Sajnos nem csodálkoztam a vereségen. Mindenki Lucktól várja a megváltást, de ez már nem rajta múlik. Személy szerint ezt az edző team-et is újragondolnám...FearTomiIgen? Öt meccs után egy rookie csapattal? 😀
Ne vicceljetek már. A főedzőnk pillanatnyilag az életéért küzd, az offensive coordinator egyik napról a másikra hirtelen HC feladatokat is el kell lásson. Az egész támadósor az egy szem Wayne-t kivéve lényegében rookie, a QB-tól az elkapókon, TE-ken, futókon át a fal harmadáig, közben a fal másik harmada sérült, harmadik harmad meg max. rotation playernek való, annak is inkább csak jóindulattal. A védelemben meg kis túlzással Bethea-n és Powersen kívül minden értelmes ember vagy sérült, vagy nem kezdő szintű.
És akkor az edzői team meg playcalling a legnagyobb bajunk? 😀 😀
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Ma szerintem nem is volt játékos, aki ne hibázott volna, úgy alapból. Emellett a playcalling mind offense, mind defense részéről siralmas volt, át is gyalogoltak rajtunk. Sanchez és Greene. A posztjuk talán leggyengébb játékosai..
több mint 11 éve
Sajnos nem csodálkoztam a vereségen. Mindenki Lucktól várja a megváltást, de ez már nem rajta múlik. Személy szerint ezt az edző team-et is újragondolnám...
több mint 11 éve
Igazán nem volt szép a MetLife közepére vendégként rász*rni...Egy dolog, hogy szimplán nincs elég anyag ebben a csapatban(ezért is ment csoda számba a múltheti siker), de ez a coaching mindent alulmúl. Jobban látom én laptop elől, mit fog csinálni a Jets, mint azok, akik ezért sok százezer dollárt felmarkolnak.
több mint 11 éve
Pont ezért félek, mert ez már-már túl jó is nekünk, és remélem, nem koppanunk a végén.StezHát koppantunk, méghozzá jó nagyot. 😊
Nem kezdem el elemezni, hogy szerintem mi történt, mert még friss, meg amúgy is. Semmi sem jött össze, még az sem, aminek meg kellett volna lennie. Jónéhány kihagyott lehetőség, és néhány hiba az offense részéről, a defense meg egyszerűen nem elég így sérülten ahhoz, hogy rövidebb időszakokat kivéve hozza magát.
Ezzel együtt, újabb idegenbeli meccs, alapos verés, lehet belőle rengeteget tanulni. És reality checknek sem árt, hogy van is mit.
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
pfü(ezért nem sok értelmét látom a találgatásoknak, előzetes "esélylatolgatásnak" )
Otthonom MisColts
több mint 11 éve
és Nathan Palmer-t is elővettük, ahogy a coach megmondta 😀
Hungarian Indianapolis Colts Fan Club I'll always be a Colt. Always! - Peyton Manning
több mint 11 éve
a Jets-nél mint azt a beharba is írtam:Pont ezért félek, mert ez már-már túl jó is nekünk, és remélem, nem koppanunk a végén.
31. Rush O
31. Rush D
Ennél jobb matchup a világon nincsen.Höri
több mint 11 éve
a Jets-nél mint azt a beharba is írtam:31. Rush O
31. Rush D
Ennél jobb matchup a világon nincsen.
több mint 11 éve
Törölt felhasználó
A nyomást Sancho is érzi: vagy a földön végzi, vagy INT. 😀Nem azért nem lesz földön, mert szar a pass rush, hanem mert kibaszott jól érzi a nyomást és mozog ki a zsebből ilyenkor. 😛StezMax siettetni tudjuk majd Luke-ot, de földön nem hiszem h sokszor lesz, mert a sack király McIntyre 2 sackkel.BekiA mi OL-ünk simán képes ezek ellen is minden playben hurryt nyelni minimum.Esküszöm én arra vagyok csak kíváncsi, hogy ez a balfasz Hughes Howard ellen valamit tud-e alkotni, vagy tényleg akkora fos, hogy még ellene sem lesz képes eljutni Sanchoig. 😀StezEgy tuti, Lucky Luke-ig mi nem fogunk eljutni Pouha nem lesz, Coples-DeVito-Wilkerson lesz a DL-ünk. 😀Beki
Angerer ma is inaktív, Vontae viszont játszhat már ma, Satele szintén.Stez
több mint 11 éve
Nem azért nem lesz földön, mert szar a pass rush, hanem mert kibaszott jól érzi a nyomást és mozog ki a zsebből ilyenkor. 😛Max siettetni tudjuk majd Luke-ot, de földön nem hiszem h sokszor lesz, mert a sack király McIntyre 2 sackkel.BekiA mi OL-ünk simán képes ezek ellen is minden playben hurryt nyelni minimum.Esküszöm én arra vagyok csak kíváncsi, hogy ez a balfasz Hughes Howard ellen valamit tud-e alkotni, vagy tényleg akkora fos, hogy még ellene sem lesz képes eljutni Sanchoig. 😀StezEgy tuti, Lucky Luke-ig mi nem fogunk eljutni Pouha nem lesz, Coples-DeVito-Wilkerson lesz a DL-ünk. 😀Beki
Angerer ma is inaktív, Vontae viszont játszhat már ma, Satele szintén.Stez
több mint 11 éve
se Pouha, se Ellis. Nincs náluk Nose.Satele ráadásul jó center, de a disznó nózik a gyengéi, szóval remélem ma neki is jó napja lesz. Naaa meg Ballard alkosson nagyot.
Ha valaki, akkor mi tudjuk, hogy ez mekkora hátrány 😊Höri
több mint 11 éve
se Pouha, se Ellis. Nincs náluk Nose.Ha valaki, akkor mi tudjuk, hogy ez mekkora hátrány 😊
több mint 11 éve
Törölt felhasználó
Max siettetni tudjuk majd Luke-ot, de földön nem hiszem h sokszor lesz, mert a sack király McIntyre 2 sackkel.A mi OL-ünk simán képes ezek ellen is minden playben hurryt nyelni minimum.Esküszöm én arra vagyok csak kíváncsi, hogy ez a balfasz Hughes Howard ellen valamit tud-e alkotni, vagy tényleg akkora fos, hogy még ellene sem lesz képes eljutni Sanchoig. 😀StezEgy tuti, Lucky Luke-ig mi nem fogunk eljutni Pouha nem lesz, Coples-DeVito-Wilkerson lesz a DL-ünk. 😀Beki
Angerer ma is inaktív, Vontae viszont játszhat már ma, Satele szintén.Stez
több mint 11 éve
A mi OL-ünk simán képes ezek ellen is minden playben hurryt nyelni minimum.Esküszöm én arra vagyok csak kíváncsi, hogy ez a balfasz Hughes Howard ellen valamit tud-e alkotni, vagy tényleg akkora fos, hogy még ellene sem lesz képes eljutni Sanchoig. 😀StezEgy tuti, Lucky Luke-ig mi nem fogunk eljutni Pouha nem lesz, Coples-DeVito-Wilkerson lesz a DL-ünk. 😀Beki
Angerer ma is inaktív, Vontae viszont játszhat már ma, Satele szintén.
több mint 11 éve
Törölt felhasználó
Esküszöm én arra vagyok csak kíváncsi, hogy ez a balfasz Hughes Howard ellen valamit tud-e alkotni, vagy tényleg akkora fos, hogy még ellene sem lesz képes eljutni Sanchoig. 😀StezEgy tuti, Lucky Luke-ig mi nem fogunk eljutni Pouha nem lesz, Coples-DeVito-Wilkerson lesz a DL-ünk. 😀
több mint 11 éve
Esküszöm én arra vagyok csak kíváncsi, hogy ez a balfasz Hughes Howard ellen valamit tud-e alkotni, vagy tényleg akkora fos, hogy még ellene sem lesz képes eljutni Sanchoig. 😀
több mint 11 éve
dugo93
4 183
tiszta extázisban vagyok már...remélem Redding és Freeney szétszedi Sanchot mennyivel jobb idén úgy meccset várni, hogy nem az van, hogy akkor jön a 12L is..ráadásul egyértelmű, hogy jövőre még jobb lesz a csapat
the COLTS feeling come back