Las Vegas Raiders

40 feliratkozó

több mint 12 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 116
elgondolkodni RM helyzetén? Az első lenne akit kibasznék. Kártékony, hozzá nem értő ember. DA dettó. Egész brancsból Tarver úszná meg, de csak mert tavaly hulladékból épített valami védelemre emlékeztetőt.Amadeus91
Miből gondolod, h RM hozzá nem értő ember lenne?

Ligaszinten elismert szakember aki a felvétele idején a GM várományos tagok között az első helyek egyikén volt. A roppant nehéz cap helyzetét a csapatnak rendbe tette és idén egy igen jól kinézőt draftolt is.

Nem gondolom, h ne értene hozzá. Kérdés persze, h nem lenne-e jobb ember a feladatra, kicsit kezdem azt érezni, h ez a nagy nyugalom ami RM és DA nyilatkozatait, személyiségét övezi nem éppen tüzeli a csapatot...

Tarver és DA esetében elég nehéz kívülről megállapítani sztem, h ki mennyire felelős a D-ért.

Én kiraknám az edzőket és nagyon erősen elgondolkoznék a GM-ről MD helyében.

Olyat is meg lehetne próbálni, hogy ő kezd edzőt keresni és ha nem fit RM mellé, akkor hoz GM-et is, ala Chiefs...Rolni
azért gondolom azt, mert; itt van 3 éve, igen rendbe lett téve a cap, de úgy, hogy mindenki ki lett vágva, és azokat akik a helyükre jöttek és még be is váltak, nem volt képes megtartani. Nem volt képes megtartani a saját FA játékosainkat, még akkor sem, amikor 60 millió volt a sapka alatt. Adott egy 40 milliós szerződést egy olyan játékosnak, aki kb. annyit egészséges mint DMC, tradelt először Flynnért, majd 1 évre rá Schaubért, akinek szintén sikerült garantált tartalmat adni, így itt rohad a rosteren. A 60 milliós keretből gyakorlatilag nem jött olyan játékos aki előre lendített volna minket. Az általa draftoltak közül egyedül Sio, aki nem csak hasznos tagja lett a csapatnak, hanem liga szinten is komoly potenciált mutat. Hayden kuka - egyébként is rebuildinget úgy kezdünk, hogy egy majdnem meghalt játékost húzunk első körben, aki jó eséllyel 6-7. körös vagy UDFA lett volna? - Watson dettó (Tyler Wilson...), a 2012-s class legjobbja Burris épp most ég szénné minden vasárnap.
menjen csak McKenzie is a 3,14csába, benne van ebben ő is. Nem tudott annyi pénz rendelkezésre állni, hogy ne egy ilyen kilátástalan szart hozzanak össze, komolyan mondom, tavaly fillérekből normálisabb csapatot kukáztak össze, a 2012-s Palmer-féle meg egyenesen jó volt ehhez képest. Mert nézzük reálisan; védelem 0, teljesen mind1, hogy passrushról, runD#-ről vagy secondaryről beszélünk (és még akkor az volt a terv, hogy a cornerek nyomják a man2mant, ezzel segítve a Dline munkáját..), abszolút zéró nulla. Az OL komolytalan, se Carrt nem sikerül megvédeni - aki a körülményekhez képest jól nyomja - sem a futást nem tudják segíteni. Mennyit futottunk 2 meccsen? Van 100 yard egyáltalán? Még mindig a FB és a LS a legjobb játékosunk, csak a FB-t valamiért baszunk használni 2 éve. Nagyon vastagon benne van RM. Rossz a coaching? Az edzőnek ki a főnöke? Nem kötelező DA-hez ragaszkodni.
Legnagyobb az a duma volt, mikor megmagyarázták, hogy Tuck meg a többi öreg, már tudják, hogy "how to win". Ez olyan mint anno a Milannal ami volt, hogy Gaillani nyomta a "bajnokaink vannak" c. showt, aztán faszra húzta őket mindenki.
több mint 12 éve
Rolni Las Vegas Raiders 10 480 — Raiders fan
elgondolkodni RM helyzetén? Az első lenne akit kibasznék. Kártékony, hozzá nem értő ember. DA dettó. Egész brancsból Tarver úszná meg, de csak mert tavaly hulladékból épített valami védelemre emlékeztetőt.Amadeus91
Miből gondolod, h RM hozzá nem értő ember lenne?

Ligaszinten elismert szakember aki a felvétele idején a GM várományos tagok között az első helyek egyikén volt. A roppant nehéz cap helyzetét a csapatnak rendbe tette és idén egy igen jól kinézőt draftolt is.

Nem gondolom, h ne értene hozzá. Kérdés persze, h nem lenne-e jobb ember a feladatra, kicsit kezdem azt érezni, h ez a nagy nyugalom ami RM és DA nyilatkozatait, személyiségét övezi nem éppen tüzeli a csapatot...

Tarver és DA esetében elég nehéz kívülről megállapítani sztem, h ki mennyire felelős a D-ért.

Én kiraknám az edzőket és nagyon erősen elgondolkoznék a GM-ről MD helyében.

Olyat is meg lehetne próbálni, hogy ő kezd edzőt keresni és ha nem fit RM mellé, akkor hoz GM-et is, ala Chiefs...

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 12 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 116
Egyre inkább úgy fest, h az edzői stáb teljesen alkalmatlan sajnos...meg megkérdezném RM-t is, hogy most hogyan véli a Houston-Vledheer Penn-Tuck-Woodley cserét...

Simán kinéz a 0-16, de az unreal, így lehet majd 1-2 győzelmünk...a teljes edzői gárdának mennie kell és nagyon komolyan el kell gondolkodni RM helyzetén is. Ez amit eddig idén látunk nagyon gyalázatos.

Jöjjön teljesen új brigád, szórják ki ezt a sok öreg, motiválatlan gyökeret és kezdjük előről (megint)...talán végre lesz mindkét oldalon pár ember akire már tud majd építeni az új brigád...Carr, Jackson, Mack, Moore...

 www.sfgate.com/raiders/article/Despite-rookie-miscues-Raiders-QB-Derek-Carr-5755601.php?cmpid=twitter-mobile

Mark Davisnek nagyon el kell döntenie mit akar. Ha érdekli a csapat valóban akkor ezt a stadion dolgot nagyon meg kell pörgetnie és egy komoly edzőt kell szereznie, ha kell új GM-el együtt akár...

Még a szezont le kell persze pörgetni, de valóban lehet már (megint) draft prospecteket nézegetni, meg a fiataljainkat, lejáró szerződéseinket vizsgálgatni...Rolni
elgondolkodni RM helyzetén? Az első lenne akit kibasznék. Kártékony, hozzá nem értő ember. DA dettó. Egész brancsból Tarver úszná meg, de csak mert tavaly hulladékból épített valami védelemre emlékeztetőt.
több mint 12 éve
Rolni Las Vegas Raiders 10 480 — Raiders fan
Egyre inkább úgy fest, h az edzői stáb teljesen alkalmatlan sajnos...meg megkérdezném RM-t is, hogy most hogyan véli a Houston-Vledheer Penn-Tuck-Woodley cserét...

Simán kinéz a 0-16, de az unreal, így lehet majd 1-2 győzelmünk...a teljes edzői gárdának mennie kell és nagyon komolyan el kell gondolkodni RM helyzetén is. Ez amit eddig idén látunk nagyon gyalázatos.

Jöjjön teljesen új brigád, szórják ki ezt a sok öreg, motiválatlan gyökeret és kezdjük előről (megint)...talán végre lesz mindkét oldalon pár ember akire már tud majd építeni az új brigád...Carr, Jackson, Mack, Moore...

 www.sfgate.com/raiders/article/Despite-rookie-miscues-Raiders-QB-Derek-Carr-5755601.php?cmpid=twitter-mobile

Mark Davisnek nagyon el kell döntenie mit akar. Ha érdekli a csapat valóban akkor ezt a stadion dolgot nagyon meg kell pörgetnie és egy komoly edzőt kell szereznie, ha kell új GM-el együtt akár...

Még a szezont le kell persze pörgetni, de valóban lehet már (megint) draft prospecteket nézegetni, meg a fiataljainkat, lejáró szerződéseinket vizsgálgatni...

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 12 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Duke Blue Devils 9 079 — If you ain't cheatin', you ain't tryin'
Ez megint szánalmasra sikerült, pedig ennél csak nehezebb meccsek jönnek.
Már én is azt mondom a stáb menjen a picsába, semmi nyerni akarás nincs a csapatban.
Carr szerintem jó lehet, viszont kell neki egy igazi koordinátor.
Meg kell egy nagy nevű edző aki miatt jön pár extra játékos, anélkül szopás lesz.

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 12 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 116
Collectively, we look bad. It's frustrating because everything that everybody says about you, we're making them right. It's almost as if you allow others to write your story. And we're not going out there and doing anything about it. That's hard. I'm really embarrassed. When I came into the stadium on the bus and saw all the fans there... everybody's optimistic. It's our first home game, they're excited to see their Raiders and what was that we put out on the field? That's embarrassing. I'm embarrassed for this team, I'm embarrassed for the fans. And the thing is, I'm a part of it. I don't know what we need to do as a team going forward, but something gonna have to done. I don't know what it is but we've got to be better than we were today."
CWood (mondom hogy itt megy a balhé)
több mint 12 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 116
Top3 Pick? 1/1....
több mint 12 éve
deyell Las Vegas Raiders 13 095 — Sworn to the Dark

built for this shit

több mint 12 éve
deyell Las Vegas Raiders 13 095 — Sworn to the Dark
két játékos akart ma játszani. Sio az első félidőben a tauntingot leszámítva (megsérült, járást segítő csizmában hagyta el az öltözőt) és DMC a másodikban (már késő volt). Carr egy passzt leszámítva jól játszott a körülményekhez képest. a többiek mehetnek a 3,14csába.

ezek a sokmilliós új igazolások, mint pl Tuck eléggé besültek eddig, tűz nincs a játékosokban, küzdeni nem akarnak. WR-ek nincsenek, a TE make or break drive-ban köhögi fel a labdát. 400 yardot futottak ellenünk a két meccsen. tavaly Vance Walkerrel, Kevin Burnettel sokkal jobban fogtuk a futást (13.-ak voltunk a ligában), ez elsősorban fegyelmezettség kérdése, az nincs.

Wattot meg nem blokkolták az egyik playben, INT lett a vége. ki akarja valaki üttetni Carrt? vagy tényleg ennyire elbaszottak vagyunk?

el lehet kezdeni alaposan figyelni a prospecteket, mert ebből top 3 pick lesz. jelen pillanatban Leonard Williamst akarom (akinek köszönhetően draftolhattuk Carrt a 2. körben, mert állandóan nyomás alá helyezte az ominózus Fresno State - USC meccsen, ami alatt Carr nem játszott jól, ez lerontotta a draftértékét)

ja és fire Dennis Allen, ezt szeretné ez a mexikói is itt alább, még ha az angolja nem is az igazi


built for this shit

több mint 12 éve
TST Las Vegas Raiders 1 488 — "The fire that burns brightest in the Raiders organization."
Persze 1 meccs, de ha McClain neadja a kurv@ élet beválik a Boys-nál én felmondok! :# :# :#
több mint 12 éve
deyell Las Vegas Raiders 13 095 — Sworn to the Dark
Raiders will work out former Chargers WR Vincent Brown on Monday.

built for this shit

több mint 12 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 952 — Salus populi suprema lex esto
Raiders Inactives: QB Matt McGloin, RB Maurice Jones-Drew, S Jonathan Dowling, LB Nick Roach, G Tony Bergstrom, T Matt McCants, DE Shelby Harris
több mint 12 éve
deyell Las Vegas Raiders 13 095 — Sworn to the Dark
Roach out (N)

John Middlekauff ‏@JohnMiddlekauff

Raiders CB DJ Hayden getting a workout pregame. Moving around pretty well

built for this shit

több mint 12 éve
deyell Las Vegas Raiders 13 095 — Sworn to the Dark
leírom, hogy mit várok a mai meccstől, illetve mit szeretnék látni.

Mack - kezdjük az első körös választással. visszanézve a Jets elleni meccset szerintem jól (elfogadhatóan) játszott, és azt várom tőle, hogy még jobb teljesítményt nyújtson a Texans ellen. volt az a play, amikor Geno felköhögte a labdát a gólvonal közelében, akkor Mack kergette ki a zsebből (ez egy overload blitz volt, ilyet még látnék szívesen). lehetett volna több sackje is, nem sok hiányzott ehhez. még mindig túl sokat gondolkozik, ettől lassabbnak tűnik a pályán. viszont a TE-ket, RB-ket meg tudja verni pass rushnál , az RT-k még nem mennek, de Tarver szerint az idei heti edzéseken volt a legjobb eddig, tehát előrelépést várok a Houston ellen, minimum egy sacket mondjuk, és összességében produktív játékot.

Carr - ahhoz, hogy jól játsszon, kell a támadófal is, akik az első héten szar munkát végeztek passzblokkolás terén, főleg a blitz pick uppal volt a gond. Penn, Jackson oké, de Howard és Barnes aggasztó volt. utóbbi már nem lesz jobb (pláne Watt ellen...), de Howardnak javulnia kell, elrontotta a kulcsblokkokat, nem ezért kapott $30 milliót... de Carr sajnos úgy nézett ki a Jets ellen, mint egy rookie, általában nem olvasta jól a coverage-eket, nem találta meg a hot receivereket. de mégis 7/7-tel indított, az elején megvalósította a terveket, de hát Olson nem volt valami adaptív. kéne valami kreatívabb playhívás, mondjuk wildcat DMC-vel, end around Streaterrel, amit az előszezonban láttunk, vagy legalább olyan playeket hívjon Olson, mint a végén garbage time-ban, amikor TD lett a vége. szeretnék látni pár mély passzt Carrtól, nyújtsuk meg a pályát, mert ha megint csak dink and dunk lesz, arra készülnek a CB-k, és csak ülnek a seggükön, és várják, hogy megcsinálják a tackle-t, pláne ha D-Moore kapja a screen passzt, aki első kontakttól lemegy.

RB-k: MJD nem lesz, DMC játékától nem vagyok lenyűgözve, Murrayn a sor. az előszezonban a 4. meccsen úgy futott, ahogy azt kell, dühből, agresszívan, mintha meg akarna ölni valakit. ezt szeretném látni tőle ismét, athletic freak, játszatni kell, nem lepődnék meg, ha produktívabb lenne, mint McFadden. bár a blokkolására oda fogok figyelni.

a védelem: az O# gyengesége miatt többet volt a pályán, mint kéne, ez ugye nem kedvezett, pláne Tucknak, aki a seggén vette a levegőt. több Jellyt szeretnék, mert Smith nem jó futás ellen. ha Burris kezd, akkor megint bajok lesznek, lassan reagál, oldalra rosszul mozog, coverage-ben használhatatlan, a karjai rövidek, a szereléseket elrontja. Sio csinált pár nagy playt, de nem volt konzisztens. a secondaryben Woodson volt a legjobb, egy elkapást sem engedélyezett, ami nagy fejlődés tavalyhoz képest, amikor a rá dobott passzok 78%-ából elkapás lett. Branch azonban szar volt, és vele ugye hosszabbított Reggie. nem nagyon volt észrevehető (a sackje Mack érdeme volt), kivéve amikor Ivory a 70+ yardos TD-nél átfutott rajta. a CB-k: nagyon kéne a baloldalra valaki. Carlos Rogerst press manben úgy megpörgetik, kb. mint Pirner Alma a rúdon. Tarell Brown eddig jó, mondjuk Geno nem is nagyon nézett felé. Chekwa visszatérése jelenthet fejlődést, mert jó eddig korrekt volt press manben, de ez nem elég. paging Hayden...

összességében szenvedős győzelmet várok. mert ha most nem, akkor a két következő ellenfél ellen mi lesz? 0-4 után Allen repülhet.

built for this shit

több mint 12 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 116
Roach még mindig nem ment át az agyrázkódás utáni teszteken. deyell
Három hete? Az nem kis ütés lehetett akkor...BMG
Szegény Roach én bírtam anno a Bears-nél is, egy biztos LB, aki nem csinált sose kiemelkedőt, de egy hasznos munkásember. Ha jól sejtem, akkor ma is Burris kezd a helyén?Toto21
sajnos, egészen fogalmatlan volt múlthéten.
több mint 12 éve
Toto21 Chicago Bears 9 241
Roach még mindig nem ment át az agyrázkódás utáni teszteken. deyell
Három hete? Az nem kis ütés lehetett akkor...BMG
Szegény Roach én bírtam anno a Bears-nél is, egy biztos LB, aki nem csinált sose kiemelkedőt, de egy hasznos munkásember. Ha jól sejtem, akkor ma is Burris kezd a helyén?
több mint 12 éve
Delonso_ Miami Hurricanes 7 187 — Justicar of Florida
A logisztika korunk egyik legnagyobb talalmanya ...

En benne vagyok. 😊
több mint 12 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Duke Blue Devils 9 079 — If you ain't cheatin', you ain't tryin'
Nore? Anyagiak kerdese csak 😊Delonso_
Abban mi a segítség? o_o
Amúgy jó lenne valami meccs előtti találkozó.

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 12 éve
Delonso_ Miami Hurricanes 7 187 — Justicar of Florida
Nore? Anyagiak kerdese csak 😊
több mint 12 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Duke Blue Devils 9 079 — If you ain't cheatin', you ain't tryin'
Aki jon a londoni meccsre es igenyel valami segitseget, szoljon nyugodtan.
Nagysokara megrendeltem en is a jegyem.Delonso_
Valami helyi "unaloműzőt" is tudsz intézni? | Nem kocsmára gondoltam! | 😉

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 12 éve
Delonso_ Miami Hurricanes 7 187 — Justicar of Florida
Aki jon a londoni meccsre es igenyel valami segitseget, szoljon nyugodtan.
Nagysokara megrendeltem en is a jegyem.
több mint 12 éve
bmg Las Vegas Raiders 2 726
Roach még mindig nem ment át az agyrázkódás utáni teszteken. deyell
Három hete? Az nem kis ütés lehetett akkor...
több mint 12 éve
deyell Las Vegas Raiders 13 095 — Sworn to the Dark
Igen TJ to IRRolni
de egész szezonra... bassza meg.

Roach és MJD questionable. Olson elmondta, hogy DMC kezd, de idővel beszáll Murray is. Roach még mindig nem ment át az agyrázkódás utáni teszteken. Burris kezdhet megint.

várjátok a Kalifa vs Watt párharcot?

built for this shit

több mint 12 éve
Rolni Las Vegas Raiders 10 480 — Raiders fan
Igen TJ to IR

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 12 éve
deyell Las Vegas Raiders 13 095 — Sworn to the Dark
Raiders are promoting Bojay Filimoeatu from practice squad to active roster.

gondolom, Taiwan Jones -> IR.

Raiders players elect Usama Young as NFLPA Player Rep and Matt Schaub, Antonio Smith as alternates.

built for this shit