Las Vegas Raiders

40 feliratkozó

több mint 13 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
Hayden a végén egyértelműen picket akart fogni. Elmaradt a támadóról, és ezért elbújt a Rivers elöl, hogy az utolsó pillanatban érkezve elkaphassa. Ez nagyon látványos, szép megmozdulás volt. Majd ez edző beleveri, hogy ezt hagyja abba, mert túl kockázatos, nem fog odaérni, és akkor megkapja a mait, csak fordított előjellel a szurkolóktól is. Illetve fontosabb, hogy nem az end zone közepén kell ezzel próbálkozni. De azért szép volt, tudatos játék.
Jobb a Raiders mint sokan várták. mondtam én, hogy ne temessétek előre a szezont, meg 1/1ezni is hülyeség ,amíg pár meccs le nem pörög. Láthatóan a Jax nem ereszti a top picket, vagy a Giants vesszőfutása sem volt kiszámolható. Ez nem így megy. A roster egy dolog. Ez csapatjáték.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 13 éve
peterbadbone Las Vegas Raiders USC Trojans 1 619 — Sin City Raiders fan
Ez valami brutál meccs volt!!!

Az első félidőben mind a D#, mind az O# uralta a játékot.
Tetszett, hogy nem tört meg a csapat a nyomás alatt és még ha FG-kal is, de tartottuk a távolságot, amire persze, jött a Woodson fumble return TD! Mekkora játékos játszik újra ezüst-feketében! Remélem Hayden-t okítja majd rendesen, mert igaz nem játszik hiba nélkül, de szerintem megvan benne a tehetség. A TD kivédekezése jól jellemzi, mert veszettnek hitt helyzetben csinálta meg a nagy játékot, a végén az INT meg feltette a meccsére a koronát.

Pryor-ról nem is beszélve! Ilyen OL mögött, 2TD, 0 INT... ráadásul csak 5 passzt rontott! Nagy napja volt neki is.

DMC nem hiányzott egyáltalán, nekem akkor jutott eszembe, hogy hol van, mikor Reece kezdett futni Jennings sérülése után. Nálam McFadden egyre inkább veterán minimum kategória lesz, ami a jövőt illeti.

Freeman 1év $3M-ért Minnesota-ba költözött, úgy látszik nekünk ennyit nem ért meg a próba.

több mint 13 éve
Rolni Las Vegas Raiders 10 493 — Raiders fan
Nagy meccs volt!

Első félidőben az Offense és a Defense is nagyon élt, meg szerencse is velünk volt. Második félidőben az O nem igazán jött ki a pályára nagyrészben, de a Védelem a sok yard ellenére nagyot játszott. Aztán a végére mindenki odatette magát...INT parádé 😊

Nem mi voltunk az esélyesek, de sztem abszolút megérdemeltük!!

TP megint jobb volt, fejlődött. 18/23 221 2 TD O TO és voltak remek passzai, megoldásai karral. 8 különböző elkapója volt.

Jennings és Reece is elég jól tudott futni...kicsit lehetett volna run heavybb a dolog a 2. félidő elején közepén amikor a pass protection abszolút halott volt...

O és D playcalling nagyobb részben megint rendben volt.
DA és staff neve mellé fel lehet írni, h egyben maradt a csapat a végéig, nem engedték el, ahogy a régi csapat simán tette volna...

Burnett nagyon élt ma, meg Houston is!

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 163
Mike Mitchell kapta el Palmer passzát.deyell
ugye-ugye a rutin.
több mint 13 éve
deyell Las Vegas Raiders 13 130 — Sworn to the Dark
Mike Mitchell kapta el Palmer passzát.

gats we bust, backs we crush

több mint 13 éve
Rolni Las Vegas Raiders 10 493 — Raiders fan
Amúgy ha figyelembe vesszük a legutóbbi találkozásunkat illetve az azóta történt változásokat a csapatokon belül akkor nem indulunk olyan rossz esélyekkel az SD ellen. Na persze nem azt mondom,hogy mi vagyunk az abszolult esélyesek de TP-nek tavaly is egész szépen ment idegen az SD ellen és szoros volt a meccs. Azóta ugye kapott egy rászabott play book-t és jobb a dobó mozdulata is. Az SD védelem még csak ébredezik plusz a fő passz siettetői is kiesni látszanak. Jennings keményen tólja így ő is kimondottan lehet faktor amire figyelni kell (megjegyezném tavaly sem volt DMC) szóval én láttok esélyt egy upside W-re.Cubehead
Ja persze...
Azt azért ne hagyd ki, h Rivers élete formájában játszik nemúgy mint tavaly...
Ha a D nem tudja hibákra kényszeríteni ki van csukva, h TP egy shoot out-ot nyerjen vele szemben...Rolni
Viszont azt is figyelembe kell venni,hogy kb a fél fal Rivers előtt is csere és ő nem a mobilitásáról híre 😊
Minden esetre jó kis meccsnek ígérkezik.Cubehead
Egész eddigi szezonban szedett vedett fallal parádézik...nagyon nagy meccs kell a DLtől sztem, h esélyünk legyen

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 13 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 961 — Salus populi suprema lex esto
Miért van, hogy DMC a hivatalos depth chart szerint kezdő és az NFL Fantasy szerint Doubtful, hogy játszik? Van rá esély, hogy pályán lesz mégis?Harminch37
Sajnos nem sok esély van rá hogy játszik, úgy olvastam, hogy kihagy 2-3 hetet... Nála egy sérülés mindig sokkal tovább tart mint egy átlagos NFL játékosnál...

Doubtful a státusza egyébként valóban, már pénteken az edzés után lenyilatkozták.
több mint 13 éve
Cubehead Las Vegas Raiders USC Trojans 2 859
Amúgy ha figyelembe vesszük a legutóbbi találkozásunkat illetve az azóta történt változásokat a csapatokon belül akkor nem indulunk olyan rossz esélyekkel az SD ellen. Na persze nem azt mondom,hogy mi vagyunk az abszolult esélyesek de TP-nek tavaly is egész szépen ment idegen az SD ellen és szoros volt a meccs. Azóta ugye kapott egy rászabott play book-t és jobb a dobó mozdulata is. Az SD védelem még csak ébredezik plusz a fő passz siettetői is kiesni látszanak. Jennings keményen tólja így ő is kimondottan lehet faktor amire figyelni kell (megjegyezném tavaly sem volt DMC) szóval én láttok esélyt egy upside W-re.Cubehead
Ja persze...
Azt azért ne hagyd ki, h Rivers élete formájában játszik nemúgy mint tavaly...
Ha a D nem tudja hibákra kényszeríteni ki van csukva, h TP egy shoot out-ot nyerjen vele szemben...Rolni
Viszont azt is figyelembe kell venni,hogy kb a fél fal Rivers előtt is csere és ő nem a mobilitásáról híre 😊
Minden esetre jó kis meccsnek ígérkezik.



több mint 13 éve
Rolni Las Vegas Raiders 10 493 — Raiders fan
Amúgy ha figyelembe vesszük a legutóbbi találkozásunkat illetve az azóta történt változásokat a csapatokon belül akkor nem indulunk olyan rossz esélyekkel az SD ellen. Na persze nem azt mondom,hogy mi vagyunk az abszolult esélyesek de TP-nek tavaly is egész szépen ment idegen az SD ellen és szoros volt a meccs. Azóta ugye kapott egy rászabott play book-t és jobb a dobó mozdulata is. Az SD védelem még csak ébredezik plusz a fő passz siettetői is kiesni látszanak. Jennings keményen tólja így ő is kimondottan lehet faktor amire figyelni kell (megjegyezném tavaly sem volt DMC) szóval én láttok esélyt egy upside W-re.Cubehead
Ja persze...
Azt azért ne hagyd ki, h Rivers élete formájában játszik nemúgy mint tavaly...
Ha a D nem tudja hibákra kényszeríteni ki van csukva, h TP egy shoot out-ot nyerjen vele szemben...

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 13 éve
Harminch37 Las Vegas Raiders 103
Miért van, hogy DMC a hivatalos depth chart szerint kezdő és az NFL Fantasy szerint Doubtful, hogy játszik? Van rá esély, hogy pályán lesz mégis?


több mint 13 éve
deyell Las Vegas Raiders 13 130 — Sworn to the Dark
Matt Giordano 82 Yard Interception Return TD

a safetyisten megvillant a Jags ellen.

gats we bust, backs we crush

több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 163
Freeman-nél jól állunk, Flynn viszont repül így is - úgy is, ha jön Freeman, ha nem. Hétfőn elvileg David Carr jön try outra.
több mint 13 éve
toxique Las Vegas Raiders 1 440 — A Cowboys szimpatizáns
Nos; arra gondoltam, hogy: mivel annyira jók a kapcsolataink az Arizonával, elvihetnék Flynn-t backup-nak Palmer mögé és akkor jöhetne Freeman veterán-minimumért bizonygatni. Flynn-ért cserébe az Arizona adná Mendenhall-t (aki új életre kel TP mellett 😀 ). Nekem ez a tervem... szerintem RM már tárgyalja a Cards-al a részleteket. 😀 Kedden be is jelentik...toxique
Ugye ezt te sem gondolod komolyan? Palmer mögött ott van Stanton backupnak. Mendi az első számú futónk jelenleg és úgy néz ki rendbe jött a sérülése. Legrosszabb esetben is Ellington beelőzi szezon vége felé, de Flynn az elmúlt 2 éve után gombokat sem ér, nemhogy egy jónak mondható futót. Minek nekünk Flynn??? 😀silent7939
take it easy....Amadeus91
😀silent7939
Arra gondoltam, hogy egyszer már jót bizniceltünk mostanság és amúgy is kellene ide egy impact futó DMC mellé 😀 😀 . Hátha... 😀toxique
Mi nem jártunk olyan nagyon rosszul... nálunk kicsit jobb az állomány mint nálatok.silent7939
Várjál még! Ha RM belekezd a biznicbe :-P...

Egyébként; így van. De eljön még a mi időnk! 😉
több mint 13 éve
Harminch37 Las Vegas Raiders 103
Valamelyik csapatnál biztos elfér a pad végén. 😛


több mint 13 éve
KmetyG Minnesota Vikings Minnesota Golden Gophers 3 758 — hungarianvikings.com
ha Freeman hozzánk jön, akkor soha többé nem látjuk Ponder-t.._. 😥
több mint 13 éve
Cubehead Las Vegas Raiders USC Trojans 2 859
Amúgy ha figyelembe vesszük a legutóbbi találkozásunkat illetve az azóta történt változásokat a csapatokon belül akkor nem indulunk olyan rossz esélyekkel az SD ellen. Na persze nem azt mondom,hogy mi vagyunk az abszolult esélyesek de TP-nek tavaly is egész szépen ment idegen az SD ellen és szoros volt a meccs. Azóta ugye kapott egy rászabott play book-t és jobb a dobó mozdulata is. Az SD védelem még csak ébredezik plusz a fő passz siettetői is kiesni látszanak. Jennings keményen tólja így ő is kimondottan lehet faktor amire figyelni kell (megjegyezném tavaly sem volt DMC) szóval én láttok esélyt egy upside W-re.



több mint 13 éve
Cubehead Las Vegas Raiders USC Trojans 2 859
Hello! Szerintetek, ki lesz veszélyesebb ránk? Matthews, Royal, Woodhead, Gates? Remegve várom a rangadót. 😊Harminch37
Vagy Royal vagy Gates szvsz.



több mint 13 éve
deyell Las Vegas Raiders 13 130 — Sworn to the Dark
nem csak Freeman van képben:

QB David Carr is headed to Oakland tomorrow for a #Raiders workout and physical.

gats we bust, backs we crush

több mint 13 éve
Harminch37 Las Vegas Raiders 103
Hello! Szerintetek, ki lesz veszélyesebb ránk? Matthews, Royal, Woodhead, Gates? Remegve várom a rangadót. 😊


több mint 13 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 454 — NFL bracket champion '26
Mortensen szerint Freeman-ügyben ti vagytok meg a Vikings a 2 front runner.


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 13 éve
silent7939 Arizona Cardinals Clemson Tigers 4 928 — Látens Jags fan... :)
Nos; arra gondoltam, hogy: mivel annyira jók a kapcsolataink az Arizonával, elvihetnék Flynn-t backup-nak Palmer mögé és akkor jöhetne Freeman veterán-minimumért bizonygatni. Flynn-ért cserébe az Arizona adná Mendenhall-t (aki új életre kel TP mellett 😀 ). Nekem ez a tervem... szerintem RM már tárgyalja a Cards-al a részleteket. 😀 Kedden be is jelentik...toxique
Ugye ezt te sem gondolod komolyan? Palmer mögött ott van Stanton backupnak. Mendi az első számú futónk jelenleg és úgy néz ki rendbe jött a sérülése. Legrosszabb esetben is Ellington beelőzi szezon vége felé, de Flynn az elmúlt 2 éve után gombokat sem ér, nemhogy egy jónak mondható futót. Minek nekünk Flynn??? 😀silent7939
take it easy....Amadeus91
😀silent7939
Arra gondoltam, hogy egyszer már jót bizniceltünk mostanság és amúgy is kellene ide egy impact futó DMC mellé 😀 😀 . Hátha... 😀toxique
Mi nem jártunk olyan nagyon rosszul... nálunk kicsit jobb az állomány mint nálatok.
több mint 13 éve
deyell Las Vegas Raiders 13 130 — Sworn to the Dark
DMC a bye week után (6. hét) térhet vissza.

gats we bust, backs we crush

több mint 13 éve
toxique Las Vegas Raiders 1 440 — A Cowboys szimpatizáns
Nos; arra gondoltam, hogy: mivel annyira jók a kapcsolataink az Arizonával, elvihetnék Flynn-t backup-nak Palmer mögé és akkor jöhetne Freeman veterán-minimumért bizonygatni. Flynn-ért cserébe az Arizona adná Mendenhall-t (aki új életre kel TP mellett 😀 ). Nekem ez a tervem... szerintem RM már tárgyalja a Cards-al a részleteket. 😀 Kedden be is jelentik...toxique
Ugye ezt te sem gondolod komolyan? Palmer mögött ott van Stanton backupnak. Mendi az első számú futónk jelenleg és úgy néz ki rendbe jött a sérülése. Legrosszabb esetben is Ellington beelőzi szezon vége felé, de Flynn az elmúlt 2 éve után gombokat sem ér, nemhogy egy jónak mondható futót. Minek nekünk Flynn??? 😀silent7939
take it easy....Amadeus91
😀silent7939
Arra gondoltam, hogy egyszer már jót bizniceltünk mostanság és amúgy is kellene ide egy impact futó DMC mellé 😀 😀 . Hátha... 😀
több mint 13 éve
silent7939 Arizona Cardinals Clemson Tigers 4 928 — Látens Jags fan... :)
Nos; arra gondoltam, hogy: mivel annyira jók a kapcsolataink az Arizonával, elvihetnék Flynn-t backup-nak Palmer mögé és akkor jöhetne Freeman veterán-minimumért bizonygatni. Flynn-ért cserébe az Arizona adná Mendenhall-t (aki új életre kel TP mellett 😀 ). Nekem ez a tervem... szerintem RM már tárgyalja a Cards-al a részleteket. 😀 Kedden be is jelentik...toxique
Ugye ezt te sem gondolod komolyan? Palmer mögött ott van Stanton backupnak. Mendi az első számú futónk jelenleg és úgy néz ki rendbe jött a sérülése. Legrosszabb esetben is Ellington beelőzi szezon vége felé, de Flynn az elmúlt 2 éve után gombokat sem ér, nemhogy egy jónak mondható futót. Minek nekünk Flynn??? 😀silent7939
take it easy....Amadeus91
😀
több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 163
Nos; arra gondoltam, hogy: mivel annyira jók a kapcsolataink az Arizonával, elvihetnék Flynn-t backup-nak Palmer mögé és akkor jöhetne Freeman veterán-minimumért bizonygatni. Flynn-ért cserébe az Arizona adná Mendenhall-t (aki új életre kel TP mellett 😀 ). Nekem ez a tervem... szerintem RM már tárgyalja a Cards-al a részleteket. 😀 Kedden be is jelentik...toxique
Ugye ezt te sem gondolod komolyan? Palmer mögött ott van Stanton backupnak. Mendi az első számú futónk jelenleg és úgy néz ki rendbe jött a sérülése. Legrosszabb esetben is Ellington beelőzi szezon vége felé, de Flynn az elmúlt 2 éve után gombokat sem ér, nemhogy egy jónak mondható futót. Minek nekünk Flynn??? 😀silent7939
take it easy....