New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 3 éve
realcamp
180
Ezt értem. De mi van akkor, ha egy szurkoló tájékozódik amennyit az ideje megengedi, adott esetben legalább ugyanannyit, mint te, de azokból az információkból más következtetésre jut, és máshogy gondol néhány dolgot, mint te?Mert ha tájékozódni szeretne valaki, akkor meg tudja tenni a Kemenesi féle NFL szakiknál, ahelyett hogy a saját tudatlanságából épitene világot, majd pezsgőt is bont rá..Akkor minek hoztad be a virológus vs fotel párhuzamot, már nem először?En nem vagyok szakember, se insider, direkt kiemeltem ezt.Szerintem már több alkalommal ki lett tárgyalva, hogy ez egy szurkolói fórum, ezért pl a szakember vs laikus érvelés nem áll meg. Amikor én gyógyszerészként a pácienssel beszélek, az nem hasonlítható ahhoz, mint amikor itt a fórumon egymás között eldiskurálunk. Egy gyógyszerész/orvos a húszas éveit a tanulmányaira szánja, ezért bátorkodik azt állítani hogy jobban ért hozzá, mint Marikanéni a fotelből.Hogyne letezne, csak mondjuk a virusok kapcsan is jobban hiszek egy hiteles virologusnak, mint egy fotelszakinak, aki meg csak nem is tajekozodik szeleskoruen, hanem csak ugy tudja magatol..Mindig ilyen....számára mint fotel és vagy mezei szurkoló nem létezik..mindenre bizonyíték kell neki....Neked amúgy az életben is ilyen a stílusod? Nem létezik hogy még nem vertek el😀Bocsáss meg hogy mezei szurkoló vagyok, és nem egy Insider 😀Ez esetben tájékozódj 😉 és ne állíts fel magadtól verdiktet..
Nomac
topin
realcamp
ThundersNFL a Jobbágy
Es a mezei vagy fotel, vagy mezei fotel szurkolok kozott is vannak tajekozottabbak meg kevesbe olvasottak. Hiaba gondolja barki, hogy csak ugy a fotelben ulve felszedi a tudast, mert latja..
Ennyire egyszeru ez..
Az meg hogy bizonyitek kellene nem tudom honnan szedted, de valid ervek nem artanak. Azokhoz meg ismet nem art napra kesznek lenni a helyes kontextusokkal.
Azt gondoltam en magam is, hogy hu de nagyon ertek a poltikahoz. Aztan olvasva azt a topicot szembejott a valosag, hogy mivel annyira nem erdekel engem, igy a szemelyes velemenyem leginkabb feluletes benyomasokbol sikerult kialakitani. Latva az ottani hozzaszolasokat egybol erzekeltem, hogy nem leszek egyenerteku vitapartner a legtobb temaban a velemenyem tartalmat tekintve. Ez nem ciki, hiszen engem nem mozgatott a melyebb tajekozodas, megelgedtem azzal, hogy ez fasz, az fasz, minden el van baszva. De azert a hozzaertok nem veletlenul tudjak megindokolni mi miert van ugy ahogy..
Vagy a penzelmeleti dolgoknal sem fogok okoskodni, hiszen sosem foglalkoztam melysegeben a temaval, de tisztaban vagyok ezzel es ezert nem is allok le vitatkozni olyanokkal, fel vagy negyedinformaciok birtokaban, akik lathatoan sokkal kvalifilaltabbak a teruleten. Inkabb kerdezek, mert abbol fogok tanulni.
topin
Ha mondjuk egy NFL közeli edzővel, vagy insiderrel beszélgetnék, akkor megvalósulhat az előbbi gyógyszerész vs páciens párhuzam, csak ott nyilván nem én lennék a gyógyszerész, hanem a laikus, mert evidens, hogy jobban ért hozzá..
De maradjunk Magyarországnál, ugyanez megvalósulhatha ha mondjuk Buday Zolival beszélgetnék, vagy teszem azt, egy válogatott játékossal.
Természetesen a fórumon is vannak olyan személyek, akik nagy tudással rendelkeznek a sportról, nem is kétséges, de akkor sem valósul meg a szakember vs laikus párhuzam. Itt többnyire szurkolók vannak, változó tudással/tájékozottsággal. Azt sem vonom kétségbe, hogy te 100x naprakészebb vagy nálam meg sok más embernél, rengeteg időt belefektetsz. A stílussal van gond. Egy szakember sem beszélhet úgy laikusokkal, ahogy néha te előadod a mondandód, továbbá megsértődsz, ha valaki nem ért veled egyet.
Arról már nem is beszélve, hogy egy szakember is megkaphatja a munkája során Marinénitől, hogy majd ő jobban tudja, hogy mivel kezelje a betegségét, én meg hülye vagyok és a gyógyszermaffia embere, hát nem kellemes érzés, meg elgondolkodik az ember hogy mi a fenének tanult ennyit, de hát aztán holnap ugyanúgy bemegy dolgozni, mert ez van.
realcamp
Szoval nem tudom ertelmezni amit irsz..
topin
realcamp
De ezt is leírtam már párszor..
topin
Akkor ugye vagy szar helyekről tájékozódik, vagy nem eleget, és tájékozódjon többet, egészen addig, amíg arra a következtetésre jut, mint te, ennyi itt a lényeg. Pedig sokszor a szakik között sincs egyetértés, sőt, tehát te mint topin döntöd el, hogy ki a releváns szakértő?
több mint 3 éve
Fejezd már be ezt a hülyeséget, és a tenyérbemászást, az hogy én nem szeretem Jones-t az egy saját vélemény, és mint kiderült a liga sem értékeli túl sokra. Lamar ügy kapcsán, és most BB trade pletykák.Mert ha tájékozódni szeretne valaki, akkor meg tudja tenni a Kemenesi féle NFL szakiknál, ahelyett hogy a saját tudatlanságából épitene világot, majd pezsgőt is bont rá..Akkor minek hoztad be a virológus vs fotel párhuzamot, már nem először?En nem vagyok szakember, se insider, direkt kiemeltem ezt.Szerintem már több alkalommal ki lett tárgyalva, hogy ez egy szurkolói fórum, ezért pl a szakember vs laikus érvelés nem áll meg. Amikor én gyógyszerészként a pácienssel beszélek, az nem hasonlítható ahhoz, mint amikor itt a fórumon egymás között eldiskurálunk. Egy gyógyszerész/orvos a húszas éveit a tanulmányaira szánja, ezért bátorkodik azt állítani hogy jobban ért hozzá, mint Marikanéni a fotelből.Hogyne letezne, csak mondjuk a virusok kapcsan is jobban hiszek egy hiteles virologusnak, mint egy fotelszakinak, aki meg csak nem is tajekozodik szeleskoruen, hanem csak ugy tudja magatol..Mindig ilyen....számára mint fotel és vagy mezei szurkoló nem létezik..mindenre bizonyíték kell neki....Neked amúgy az életben is ilyen a stílusod? Nem létezik hogy még nem vertek el😀Bocsáss meg hogy mezei szurkoló vagyok, és nem egy Insider 😀Ez esetben tájékozódj 😉 és ne állíts fel magadtól verdiktet..
Nomac
topin
realcamp
ThundersNFL a Jobbágy
Es a mezei vagy fotel, vagy mezei fotel szurkolok kozott is vannak tajekozottabbak meg kevesbe olvasottak. Hiaba gondolja barki, hogy csak ugy a fotelben ulve felszedi a tudast, mert latja..
Ennyire egyszeru ez..
Az meg hogy bizonyitek kellene nem tudom honnan szedted, de valid ervek nem artanak. Azokhoz meg ismet nem art napra kesznek lenni a helyes kontextusokkal.
Azt gondoltam en magam is, hogy hu de nagyon ertek a poltikahoz. Aztan olvasva azt a topicot szembejott a valosag, hogy mivel annyira nem erdekel engem, igy a szemelyes velemenyem leginkabb feluletes benyomasokbol sikerult kialakitani. Latva az ottani hozzaszolasokat egybol erzekeltem, hogy nem leszek egyenerteku vitapartner a legtobb temaban a velemenyem tartalmat tekintve. Ez nem ciki, hiszen engem nem mozgatott a melyebb tajekozodas, megelgedtem azzal, hogy ez fasz, az fasz, minden el van baszva. De azert a hozzaertok nem veletlenul tudjak megindokolni mi miert van ugy ahogy..
Vagy a penzelmeleti dolgoknal sem fogok okoskodni, hiszen sosem foglalkoztam melysegeben a temaval, de tisztaban vagyok ezzel es ezert nem is allok le vitatkozni olyanokkal, fel vagy negyedinformaciok birtokaban, akik lathatoan sokkal kvalifilaltabbak a teruleten. Inkabb kerdezek, mert abbol fogok tanulni.
topin
Ha mondjuk egy NFL közeli edzővel, vagy insiderrel beszélgetnék, akkor megvalósulhat az előbbi gyógyszerész vs páciens párhuzam, csak ott nyilván nem én lennék a gyógyszerész, hanem a laikus, mert evidens, hogy jobban ért hozzá..
De maradjunk Magyarországnál, ugyanez megvalósulhatha ha mondjuk Buday Zolival beszélgetnék, vagy teszem azt, egy válogatott játékossal.
Természetesen a fórumon is vannak olyan személyek, akik nagy tudással rendelkeznek a sportról, nem is kétséges, de akkor sem valósul meg a szakember vs laikus párhuzam. Itt többnyire szurkolók vannak, változó tudással/tájékozottsággal. Azt sem vonom kétségbe, hogy te 100x naprakészebb vagy nálam meg sok más embernél, rengeteg időt belefektetsz. A stílussal van gond. Egy szakember sem beszélhet úgy laikusokkal, ahogy néha te előadod a mondandód, továbbá megsértődsz, ha valaki nem ért veled egyet.
Arról már nem is beszélve, hogy egy szakember is megkaphatja a munkája során Marinénitől, hogy majd ő jobban tudja, hogy mivel kezelje a betegségét, én meg hülye vagyok és a gyógyszermaffia embere, hát nem kellemes érzés, meg elgondolkodik az ember hogy mi a fenének tanult ennyit, de hát aztán holnap ugyanúgy bemegy dolgozni, mert ez van.
realcamp
Szoval nem tudom ertelmezni amit irsz..
topin
realcamp
De ezt is leírtam már párszor..
topin
Mennyibe szeretnél fogadni hogy a 4. évét már nem nálunk kezdi meg?
több mint 3 éve
Na, veszekedés helyett inkább nézzétek meg mit mond a kedvenc Pats fan youtuberem:

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Mert ha tájékozódni szeretne valaki, akkor meg tudja tenni a Kemenesi féle NFL szakiknál, ahelyett hogy a saját tudatlanságából épitene világot, majd pezsgőt is bont rá..Akkor minek hoztad be a virológus vs fotel párhuzamot, már nem először?En nem vagyok szakember, se insider, direkt kiemeltem ezt.Szerintem már több alkalommal ki lett tárgyalva, hogy ez egy szurkolói fórum, ezért pl a szakember vs laikus érvelés nem áll meg. Amikor én gyógyszerészként a pácienssel beszélek, az nem hasonlítható ahhoz, mint amikor itt a fórumon egymás között eldiskurálunk. Egy gyógyszerész/orvos a húszas éveit a tanulmányaira szánja, ezért bátorkodik azt állítani hogy jobban ért hozzá, mint Marikanéni a fotelből.Hogyne letezne, csak mondjuk a virusok kapcsan is jobban hiszek egy hiteles virologusnak, mint egy fotelszakinak, aki meg csak nem is tajekozodik szeleskoruen, hanem csak ugy tudja magatol..Mindig ilyen....számára mint fotel és vagy mezei szurkoló nem létezik..mindenre bizonyíték kell neki....Neked amúgy az életben is ilyen a stílusod? Nem létezik hogy még nem vertek el😀Bocsáss meg hogy mezei szurkoló vagyok, és nem egy Insider 😀Ez esetben tájékozódj 😉 és ne állíts fel magadtól verdiktet..
Nomac
topin
realcamp
ThundersNFL a Jobbágy
Es a mezei vagy fotel, vagy mezei fotel szurkolok kozott is vannak tajekozottabbak meg kevesbe olvasottak. Hiaba gondolja barki, hogy csak ugy a fotelben ulve felszedi a tudast, mert latja..
Ennyire egyszeru ez..
Az meg hogy bizonyitek kellene nem tudom honnan szedted, de valid ervek nem artanak. Azokhoz meg ismet nem art napra kesznek lenni a helyes kontextusokkal.
Azt gondoltam en magam is, hogy hu de nagyon ertek a poltikahoz. Aztan olvasva azt a topicot szembejott a valosag, hogy mivel annyira nem erdekel engem, igy a szemelyes velemenyem leginkabb feluletes benyomasokbol sikerult kialakitani. Latva az ottani hozzaszolasokat egybol erzekeltem, hogy nem leszek egyenerteku vitapartner a legtobb temaban a velemenyem tartalmat tekintve. Ez nem ciki, hiszen engem nem mozgatott a melyebb tajekozodas, megelgedtem azzal, hogy ez fasz, az fasz, minden el van baszva. De azert a hozzaertok nem veletlenul tudjak megindokolni mi miert van ugy ahogy..
Vagy a penzelmeleti dolgoknal sem fogok okoskodni, hiszen sosem foglalkoztam melysegeben a temaval, de tisztaban vagyok ezzel es ezert nem is allok le vitatkozni olyanokkal, fel vagy negyedinformaciok birtokaban, akik lathatoan sokkal kvalifilaltabbak a teruleten. Inkabb kerdezek, mert abbol fogok tanulni.
topin
Ha mondjuk egy NFL közeli edzővel, vagy insiderrel beszélgetnék, akkor megvalósulhat az előbbi gyógyszerész vs páciens párhuzam, csak ott nyilván nem én lennék a gyógyszerész, hanem a laikus, mert evidens, hogy jobban ért hozzá..
De maradjunk Magyarországnál, ugyanez megvalósulhatha ha mondjuk Buday Zolival beszélgetnék, vagy teszem azt, egy válogatott játékossal.
Természetesen a fórumon is vannak olyan személyek, akik nagy tudással rendelkeznek a sportról, nem is kétséges, de akkor sem valósul meg a szakember vs laikus párhuzam. Itt többnyire szurkolók vannak, változó tudással/tájékozottsággal. Azt sem vonom kétségbe, hogy te 100x naprakészebb vagy nálam meg sok más embernél, rengeteg időt belefektetsz. A stílussal van gond. Egy szakember sem beszélhet úgy laikusokkal, ahogy néha te előadod a mondandód, továbbá megsértődsz, ha valaki nem ért veled egyet.
Arról már nem is beszélve, hogy egy szakember is megkaphatja a munkája során Marinénitől, hogy majd ő jobban tudja, hogy mivel kezelje a betegségét, én meg hülye vagyok és a gyógyszermaffia embere, hát nem kellemes érzés, meg elgondolkodik az ember hogy mi a fenének tanult ennyit, de hát aztán holnap ugyanúgy bemegy dolgozni, mert ez van.
realcamp
Szoval nem tudom ertelmezni amit irsz..
topin
realcamp
De ezt is leírtam már párszor..
több mint 3 éve
realcamp
180
Akkor minek hoztad be a virológus vs fotel párhuzamot, már nem először?En nem vagyok szakember, se insider, direkt kiemeltem ezt.Szerintem már több alkalommal ki lett tárgyalva, hogy ez egy szurkolói fórum, ezért pl a szakember vs laikus érvelés nem áll meg. Amikor én gyógyszerészként a pácienssel beszélek, az nem hasonlítható ahhoz, mint amikor itt a fórumon egymás között eldiskurálunk. Egy gyógyszerész/orvos a húszas éveit a tanulmányaira szánja, ezért bátorkodik azt állítani hogy jobban ért hozzá, mint Marikanéni a fotelből.Hogyne letezne, csak mondjuk a virusok kapcsan is jobban hiszek egy hiteles virologusnak, mint egy fotelszakinak, aki meg csak nem is tajekozodik szeleskoruen, hanem csak ugy tudja magatol..Mindig ilyen....számára mint fotel és vagy mezei szurkoló nem létezik..mindenre bizonyíték kell neki....Neked amúgy az életben is ilyen a stílusod? Nem létezik hogy még nem vertek el😀Bocsáss meg hogy mezei szurkoló vagyok, és nem egy Insider 😀Ez esetben tájékozódj 😉 és ne állíts fel magadtól verdiktet..
Nomac
topin
realcamp
ThundersNFL a Jobbágy
Es a mezei vagy fotel, vagy mezei fotel szurkolok kozott is vannak tajekozottabbak meg kevesbe olvasottak. Hiaba gondolja barki, hogy csak ugy a fotelben ulve felszedi a tudast, mert latja..
Ennyire egyszeru ez..
Az meg hogy bizonyitek kellene nem tudom honnan szedted, de valid ervek nem artanak. Azokhoz meg ismet nem art napra kesznek lenni a helyes kontextusokkal.
Azt gondoltam en magam is, hogy hu de nagyon ertek a poltikahoz. Aztan olvasva azt a topicot szembejott a valosag, hogy mivel annyira nem erdekel engem, igy a szemelyes velemenyem leginkabb feluletes benyomasokbol sikerult kialakitani. Latva az ottani hozzaszolasokat egybol erzekeltem, hogy nem leszek egyenerteku vitapartner a legtobb temaban a velemenyem tartalmat tekintve. Ez nem ciki, hiszen engem nem mozgatott a melyebb tajekozodas, megelgedtem azzal, hogy ez fasz, az fasz, minden el van baszva. De azert a hozzaertok nem veletlenul tudjak megindokolni mi miert van ugy ahogy..
Vagy a penzelmeleti dolgoknal sem fogok okoskodni, hiszen sosem foglalkoztam melysegeben a temaval, de tisztaban vagyok ezzel es ezert nem is allok le vitatkozni olyanokkal, fel vagy negyedinformaciok birtokaban, akik lathatoan sokkal kvalifilaltabbak a teruleten. Inkabb kerdezek, mert abbol fogok tanulni.
topin
Ha mondjuk egy NFL közeli edzővel, vagy insiderrel beszélgetnék, akkor megvalósulhat az előbbi gyógyszerész vs páciens párhuzam, csak ott nyilván nem én lennék a gyógyszerész, hanem a laikus, mert evidens, hogy jobban ért hozzá..
De maradjunk Magyarországnál, ugyanez megvalósulhatha ha mondjuk Buday Zolival beszélgetnék, vagy teszem azt, egy válogatott játékossal.
Természetesen a fórumon is vannak olyan személyek, akik nagy tudással rendelkeznek a sportról, nem is kétséges, de akkor sem valósul meg a szakember vs laikus párhuzam. Itt többnyire szurkolók vannak, változó tudással/tájékozottsággal. Azt sem vonom kétségbe, hogy te 100x naprakészebb vagy nálam meg sok más embernél, rengeteg időt belefektetsz. A stílussal van gond. Egy szakember sem beszélhet úgy laikusokkal, ahogy néha te előadod a mondandód, továbbá megsértődsz, ha valaki nem ért veled egyet.
Arról már nem is beszélve, hogy egy szakember is megkaphatja a munkája során Marinénitől, hogy majd ő jobban tudja, hogy mivel kezelje a betegségét, én meg hülye vagyok és a gyógyszermaffia embere, hát nem kellemes érzés, meg elgondolkodik az ember hogy mi a fenének tanult ennyit, de hát aztán holnap ugyanúgy bemegy dolgozni, mert ez van.
realcamp
Szoval nem tudom ertelmezni amit irsz..
topin
több mint 3 éve
Nezz be Athleticre, hatha rajossz nem erdemes tartogatni ilyesmire azt a pezsit. Howe eleg jol osszefoglalja neked..Topinnak nem az a baja hogy valaki tájékozatlan, hanem ha más a véleménye mint neki. Ilyenkor jön a bunkó, és lekezelő stílus. Hiába van nagyobb tudása valakinek, ha nem képes azt átadni azoknak akik vevők lennének rá, előbb fogják megverni az emberek mint hallgatni rá. Ezt ma is látjuk, nem az számít mint mondasz, hanem hogy találod.Szerintem már több alkalommal ki lett tárgyalva, hogy ez egy szurkolói fórum, ezért pl a szakember vs laikus érvelés nem áll meg. Amikor én gyógyszerészként a pácienssel beszélek, az nem hasonlítható ahhoz, mint amikor itt a fórumon egymás között eldiskurálunk. Egy gyógyszerész/orvos a húszas éveit a tanulmányaira szánja, ezért bátorkodik azt állítani hogy jobban ért hozzá, mint Marikanéni a fotelből.Hogyne letezne, csak mondjuk a virusok kapcsan is jobban hiszek egy hiteles virologusnak, mint egy fotelszakinak, aki meg csak nem is tajekozodik szeleskoruen, hanem csak ugy tudja magatol..Mindig ilyen....számára mint fotel és vagy mezei szurkoló nem létezik..mindenre bizonyíték kell neki....Neked amúgy az életben is ilyen a stílusod? Nem létezik hogy még nem vertek el😀Bocsáss meg hogy mezei szurkoló vagyok, és nem egy Insider 😀Ez esetben tájékozódj 😉 és ne állíts fel magadtól verdiktet..
Nomac
topin
realcamp
ThundersNFL a Jobbágy
Es a mezei vagy fotel, vagy mezei fotel szurkolok kozott is vannak tajekozottabbak meg kevesbe olvasottak. Hiaba gondolja barki, hogy csak ugy a fotelben ulve felszedi a tudast, mert latja..
Ennyire egyszeru ez..
Az meg hogy bizonyitek kellene nem tudom honnan szedted, de valid ervek nem artanak. Azokhoz meg ismet nem art napra kesznek lenni a helyes kontextusokkal.
Azt gondoltam en magam is, hogy hu de nagyon ertek a poltikahoz. Aztan olvasva azt a topicot szembejott a valosag, hogy mivel annyira nem erdekel engem, igy a szemelyes velemenyem leginkabb feluletes benyomasokbol sikerult kialakitani. Latva az ottani hozzaszolasokat egybol erzekeltem, hogy nem leszek egyenerteku vitapartner a legtobb temaban a velemenyem tartalmat tekintve. Ez nem ciki, hiszen engem nem mozgatott a melyebb tajekozodas, megelgedtem azzal, hogy ez fasz, az fasz, minden el van baszva. De azert a hozzaertok nem veletlenul tudjak megindokolni mi miert van ugy ahogy..
Vagy a penzelmeleti dolgoknal sem fogok okoskodni, hiszen sosem foglalkoztam melysegeben a temaval, de tisztaban vagyok ezzel es ezert nem is allok le vitatkozni olyanokkal, fel vagy negyedinformaciok birtokaban, akik lathatoan sokkal kvalifilaltabbak a teruleten. Inkabb kerdezek, mert abbol fogok tanulni.
topin
Ha mondjuk egy NFL közeli edzővel, vagy insiderrel beszélgetnék, akkor megvalósulhat az előbbi gyógyszerész vs páciens párhuzam, csak ott nyilván nem én lennék a gyógyszerész, hanem a laikus, mert evidens, hogy jobban ért hozzá..
De maradjunk Magyarországnál, ugyanez megvalósulhatha ha mondjuk Buday Zolival beszélgetnék, vagy teszem azt, egy válogatott játékossal.
Természetesen a fórumon is vannak olyan személyek, akik nagy tudással rendelkeznek a sportról, nem is kétséges, de akkor sem valósul meg a szakember vs laikus párhuzam. Itt többnyire szurkolók vannak, változó tudással/tájékozottsággal. Azt sem vonom kétségbe, hogy te 100x naprakészebb vagy nálam meg sok más embernél, rengeteg időt belefektetsz. A stílussal van gond. Egy szakember sem beszélhet úgy laikusokkal, ahogy néha te előadod a mondandód, továbbá megsértődsz, ha valaki nem ért veled egyet.
Arról már nem is beszélve, hogy egy szakember is megkaphatja a munkája során Marinénitől, hogy majd ő jobban tudja, hogy mivel kezelje a betegségét, én meg hülye vagyok és a gyógyszermaffia embere, hát nem kellemes érzés, meg elgondolkodik az ember hogy mi a fenének tanult ennyit, de hát aztán holnap ugyanúgy bemegy dolgozni, mert ez van.
realcamp
Persze amikor kiderül hogy ordas nagy hülyeségeket ír, mert jó öreg "insiderek" is benézték, akkor az úgy jól van.
Azért majd bontok egy pezsgőt a tiszteletére amikor Jonest kivágjuk/elcseréljük.
Nomac
több mint 3 éve
En nem vagyok szakember, se insider, direkt kiemeltem ezt.Szerintem már több alkalommal ki lett tárgyalva, hogy ez egy szurkolói fórum, ezért pl a szakember vs laikus érvelés nem áll meg. Amikor én gyógyszerészként a pácienssel beszélek, az nem hasonlítható ahhoz, mint amikor itt a fórumon egymás között eldiskurálunk. Egy gyógyszerész/orvos a húszas éveit a tanulmányaira szánja, ezért bátorkodik azt állítani hogy jobban ért hozzá, mint Marikanéni a fotelből.Hogyne letezne, csak mondjuk a virusok kapcsan is jobban hiszek egy hiteles virologusnak, mint egy fotelszakinak, aki meg csak nem is tajekozodik szeleskoruen, hanem csak ugy tudja magatol..Mindig ilyen....számára mint fotel és vagy mezei szurkoló nem létezik..mindenre bizonyíték kell neki....Neked amúgy az életben is ilyen a stílusod? Nem létezik hogy még nem vertek el😀Bocsáss meg hogy mezei szurkoló vagyok, és nem egy Insider 😀Ez esetben tájékozódj 😉 és ne állíts fel magadtól verdiktet..
Nomac
topin
realcamp
ThundersNFL a Jobbágy
Es a mezei vagy fotel, vagy mezei fotel szurkolok kozott is vannak tajekozottabbak meg kevesbe olvasottak. Hiaba gondolja barki, hogy csak ugy a fotelben ulve felszedi a tudast, mert latja..
Ennyire egyszeru ez..
Az meg hogy bizonyitek kellene nem tudom honnan szedted, de valid ervek nem artanak. Azokhoz meg ismet nem art napra kesznek lenni a helyes kontextusokkal.
Azt gondoltam en magam is, hogy hu de nagyon ertek a poltikahoz. Aztan olvasva azt a topicot szembejott a valosag, hogy mivel annyira nem erdekel engem, igy a szemelyes velemenyem leginkabb feluletes benyomasokbol sikerult kialakitani. Latva az ottani hozzaszolasokat egybol erzekeltem, hogy nem leszek egyenerteku vitapartner a legtobb temaban a velemenyem tartalmat tekintve. Ez nem ciki, hiszen engem nem mozgatott a melyebb tajekozodas, megelgedtem azzal, hogy ez fasz, az fasz, minden el van baszva. De azert a hozzaertok nem veletlenul tudjak megindokolni mi miert van ugy ahogy..
Vagy a penzelmeleti dolgoknal sem fogok okoskodni, hiszen sosem foglalkoztam melysegeben a temaval, de tisztaban vagyok ezzel es ezert nem is allok le vitatkozni olyanokkal, fel vagy negyedinformaciok birtokaban, akik lathatoan sokkal kvalifilaltabbak a teruleten. Inkabb kerdezek, mert abbol fogok tanulni.
topin
Ha mondjuk egy NFL közeli edzővel, vagy insiderrel beszélgetnék, akkor megvalósulhat az előbbi gyógyszerész vs páciens párhuzam, csak ott nyilván nem én lennék a gyógyszerész, hanem a laikus, mert evidens, hogy jobban ért hozzá..
De maradjunk Magyarországnál, ugyanez megvalósulhatha ha mondjuk Buday Zolival beszélgetnék, vagy teszem azt, egy válogatott játékossal.
Természetesen a fórumon is vannak olyan személyek, akik nagy tudással rendelkeznek a sportról, nem is kétséges, de akkor sem valósul meg a szakember vs laikus párhuzam. Itt többnyire szurkolók vannak, változó tudással/tájékozottsággal. Azt sem vonom kétségbe, hogy te 100x naprakészebb vagy nálam meg sok más embernél, rengeteg időt belefektetsz. A stílussal van gond. Egy szakember sem beszélhet úgy laikusokkal, ahogy néha te előadod a mondandód, továbbá megsértődsz, ha valaki nem ért veled egyet.
Arról már nem is beszélve, hogy egy szakember is megkaphatja a munkája során Marinénitől, hogy majd ő jobban tudja, hogy mivel kezelje a betegségét, én meg hülye vagyok és a gyógyszermaffia embere, hát nem kellemes érzés, meg elgondolkodik az ember hogy mi a fenének tanult ennyit, de hát aztán holnap ugyanúgy bemegy dolgozni, mert ez van.
realcamp
Szoval nem tudom ertelmezni amit irsz..
több mint 3 éve
Mac Jones fejlődése, önbizalma és az edzőkkel/vezetőkkel való kapcsolat szempontjából nem volt gáz ez a tavalyi MP/Judge/BB ámokfutás?Ezt bátorkodtam én is megkérdezni,egy más aspektusból,hogy ha ennyire látszott hogy ez egy hamvaban holt ötlet és a mérleg egyik serpenyojeben kurva sokminden van ( egy teljes szezon elvesztegetese pl Meki újonc szerzodesebol,egyértelműen kudarc szezon ,Meki fejlődésének megtörése,mediabuzz,belső ellentétek ),akkor mégis mi volt a másik serpenyőben hogy megérte?
Mert értem én hogy egy évet várunk BoBra, megn elpróbálkozgatunk a rakétamérnökkel, de én innen a fotelből ezt nem tartom túl szerencsésnek egy ilyen fiatal és még kiforratlan játékos esetében. És nemcsak a kudarcok, hanem a média és a szurkolók kóstolgatásai miatt sem.
Boston
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 3 éve
Én nem értek hozzá, de az, hogy BB a GOAT qb után megint egy szuper qb-t húzzon/neveljen ki, sőt összehozzon egy dinasztiát, ami kb most az elvárás vele szemben, szerintem lehetetlen. Volt olyan edző, aki több qb-val is nyert SB-t? Joe Gibbs és….? Szóval kicsit magas a léc.
több mint 3 éve
Mac Jones fejlődése, önbizalma és az edzőkkel/vezetőkkel való kapcsolat szempontjából nem volt gáz ez a tavalyi MP/Judge/BB ámokfutás? Mert értem én hogy egy évet várunk BoBra, megn elpróbálkozgatunk a rakétamérnökkel, de én innen a fotelből ezt nem tartom túl szerencsésnek egy ilyen fiatal és még kiforratlan játékos esetében. És nemcsak a kudarcok, hanem a média és a szurkolók kóstolgatásai miatt sem.
Do your job
több mint 3 éve
Topinnak nem az a baja hogy valaki tájékozatlan, hanem ha más a véleménye mint neki. Ilyenkor jön a bunkó, és lekezelő stílus. Hiába van nagyobb tudása valakinek, ha nem képes azt átadni azoknak akik vevők lennének rá, előbb fogják megverni az emberek mint hallgatni rá. Ezt ma is látjuk, nem az számít mint mondasz, hanem hogy találod.Szerintem már több alkalommal ki lett tárgyalva, hogy ez egy szurkolói fórum, ezért pl a szakember vs laikus érvelés nem áll meg. Amikor én gyógyszerészként a pácienssel beszélek, az nem hasonlítható ahhoz, mint amikor itt a fórumon egymás között eldiskurálunk. Egy gyógyszerész/orvos a húszas éveit a tanulmányaira szánja, ezért bátorkodik azt állítani hogy jobban ért hozzá, mint Marikanéni a fotelből.Hogyne letezne, csak mondjuk a virusok kapcsan is jobban hiszek egy hiteles virologusnak, mint egy fotelszakinak, aki meg csak nem is tajekozodik szeleskoruen, hanem csak ugy tudja magatol..Mindig ilyen....számára mint fotel és vagy mezei szurkoló nem létezik..mindenre bizonyíték kell neki....Neked amúgy az életben is ilyen a stílusod? Nem létezik hogy még nem vertek el😀Bocsáss meg hogy mezei szurkoló vagyok, és nem egy Insider 😀Ez esetben tájékozódj 😉 és ne állíts fel magadtól verdiktet..
Nomac
topin
realcamp
ThundersNFL a Jobbágy
Es a mezei vagy fotel, vagy mezei fotel szurkolok kozott is vannak tajekozottabbak meg kevesbe olvasottak. Hiaba gondolja barki, hogy csak ugy a fotelben ulve felszedi a tudast, mert latja..
Ennyire egyszeru ez..
Az meg hogy bizonyitek kellene nem tudom honnan szedted, de valid ervek nem artanak. Azokhoz meg ismet nem art napra kesznek lenni a helyes kontextusokkal.
Azt gondoltam en magam is, hogy hu de nagyon ertek a poltikahoz. Aztan olvasva azt a topicot szembejott a valosag, hogy mivel annyira nem erdekel engem, igy a szemelyes velemenyem leginkabb feluletes benyomasokbol sikerult kialakitani. Latva az ottani hozzaszolasokat egybol erzekeltem, hogy nem leszek egyenerteku vitapartner a legtobb temaban a velemenyem tartalmat tekintve. Ez nem ciki, hiszen engem nem mozgatott a melyebb tajekozodas, megelgedtem azzal, hogy ez fasz, az fasz, minden el van baszva. De azert a hozzaertok nem veletlenul tudjak megindokolni mi miert van ugy ahogy..
Vagy a penzelmeleti dolgoknal sem fogok okoskodni, hiszen sosem foglalkoztam melysegeben a temaval, de tisztaban vagyok ezzel es ezert nem is allok le vitatkozni olyanokkal, fel vagy negyedinformaciok birtokaban, akik lathatoan sokkal kvalifilaltabbak a teruleten. Inkabb kerdezek, mert abbol fogok tanulni.
topin
Ha mondjuk egy NFL közeli edzővel, vagy insiderrel beszélgetnék, akkor megvalósulhat az előbbi gyógyszerész vs páciens párhuzam, csak ott nyilván nem én lennék a gyógyszerész, hanem a laikus, mert evidens, hogy jobban ért hozzá..
De maradjunk Magyarországnál, ugyanez megvalósulhatha ha mondjuk Buday Zolival beszélgetnék, vagy teszem azt, egy válogatott játékossal.
Természetesen a fórumon is vannak olyan személyek, akik nagy tudással rendelkeznek a sportról, nem is kétséges, de akkor sem valósul meg a szakember vs laikus párhuzam. Itt többnyire szurkolók vannak, változó tudással/tájékozottsággal. Azt sem vonom kétségbe, hogy te 100x naprakészebb vagy nálam meg sok más embernél, rengeteg időt belefektetsz. A stílussal van gond. Egy szakember sem beszélhet úgy laikusokkal, ahogy néha te előadod a mondandód, továbbá megsértődsz, ha valaki nem ért veled egyet.
Arról már nem is beszélve, hogy egy szakember is megkaphatja a munkája során Marinénitől, hogy majd ő jobban tudja, hogy mivel kezelje a betegségét, én meg hülye vagyok és a gyógyszermaffia embere, hát nem kellemes érzés, meg elgondolkodik az ember hogy mi a fenének tanult ennyit, de hát aztán holnap ugyanúgy bemegy dolgozni, mert ez van.
realcamp
Persze amikor kiderül hogy ordas nagy hülyeségeket ír, mert jó öreg "insiderek" is benézték, akkor az úgy jól van.
Azért majd bontok egy pezsgőt a tiszteletére amikor Jonest kivágjuk/elcseréljük.
több mint 3 éve
realcamp
180
Szerintem már több alkalommal ki lett tárgyalva, hogy ez egy szurkolói fórum, ezért pl a szakember vs laikus érvelés nem áll meg. Amikor én gyógyszerészként a pácienssel beszélek, az nem hasonlítható ahhoz, mint amikor itt a fórumon egymás között eldiskurálunk. Egy gyógyszerész/orvos a húszas éveit a tanulmányaira szánja, ezért bátorkodik azt állítani hogy jobban ért hozzá, mint Marikanéni a fotelből.Hogyne letezne, csak mondjuk a virusok kapcsan is jobban hiszek egy hiteles virologusnak, mint egy fotelszakinak, aki meg csak nem is tajekozodik szeleskoruen, hanem csak ugy tudja magatol..Mindig ilyen....számára mint fotel és vagy mezei szurkoló nem létezik..mindenre bizonyíték kell neki....Neked amúgy az életben is ilyen a stílusod? Nem létezik hogy még nem vertek el😀Bocsáss meg hogy mezei szurkoló vagyok, és nem egy Insider 😀Ez esetben tájékozódj 😉 és ne állíts fel magadtól verdiktet..
Nomac
topin
realcamp
ThundersNFL a Jobbágy
Es a mezei vagy fotel, vagy mezei fotel szurkolok kozott is vannak tajekozottabbak meg kevesbe olvasottak. Hiaba gondolja barki, hogy csak ugy a fotelben ulve felszedi a tudast, mert latja..
Ennyire egyszeru ez..
Az meg hogy bizonyitek kellene nem tudom honnan szedted, de valid ervek nem artanak. Azokhoz meg ismet nem art napra kesznek lenni a helyes kontextusokkal.
Azt gondoltam en magam is, hogy hu de nagyon ertek a poltikahoz. Aztan olvasva azt a topicot szembejott a valosag, hogy mivel annyira nem erdekel engem, igy a szemelyes velemenyem leginkabb feluletes benyomasokbol sikerult kialakitani. Latva az ottani hozzaszolasokat egybol erzekeltem, hogy nem leszek egyenerteku vitapartner a legtobb temaban a velemenyem tartalmat tekintve. Ez nem ciki, hiszen engem nem mozgatott a melyebb tajekozodas, megelgedtem azzal, hogy ez fasz, az fasz, minden el van baszva. De azert a hozzaertok nem veletlenul tudjak megindokolni mi miert van ugy ahogy..
Vagy a penzelmeleti dolgoknal sem fogok okoskodni, hiszen sosem foglalkoztam melysegeben a temaval, de tisztaban vagyok ezzel es ezert nem is allok le vitatkozni olyanokkal, fel vagy negyedinformaciok birtokaban, akik lathatoan sokkal kvalifilaltabbak a teruleten. Inkabb kerdezek, mert abbol fogok tanulni.
topin
Ha mondjuk egy NFL közeli edzővel, vagy insiderrel beszélgetnék, akkor megvalósulhat az előbbi gyógyszerész vs páciens párhuzam, csak ott nyilván nem én lennék a gyógyszerész, hanem a laikus, mert evidens, hogy jobban ért hozzá..
De maradjunk Magyarországnál, ugyanez megvalósulhatha ha mondjuk Buday Zolival beszélgetnék, vagy teszem azt, egy válogatott játékossal.
Természetesen a fórumon is vannak olyan személyek, akik nagy tudással rendelkeznek a sportról, nem is kétséges, de akkor sem valósul meg a szakember vs laikus párhuzam. Itt többnyire szurkolók vannak, változó tudással/tájékozottsággal. Azt sem vonom kétségbe, hogy te 100x naprakészebb vagy nálam meg sok más embernél, rengeteg időt belefektetsz. A stílussal van gond. Egy szakember sem beszélhet úgy laikusokkal, ahogy néha te előadod a mondandód, továbbá megsértődsz, ha valaki nem ért veled egyet.
Arról már nem is beszélve, hogy egy szakember is megkaphatja a munkája során Marinénitől, hogy majd ő jobban tudja, hogy mivel kezelje a betegségét, én meg hülye vagyok és a gyógyszermaffia embere, hát nem kellemes érzés, meg elgondolkodik az ember hogy mi a fenének tanult ennyit, de hát aztán holnap ugyanúgy bemegy dolgozni, mert ez van.
több mint 3 éve
Hogyne letezne, csak mondjuk a virusok kapcsan is jobban hiszek egy hiteles virologusnak, mint egy fotelszakinak, aki meg csak nem is tajekozodik szeleskoruen, hanem csak ugy tudja magatol..topinEbben a topicban valószínűleg a nagyon nagy többség szintén jobban hisz a hiteles virológusnak, mint egy hályogkovácsnak. Szóval nem ez a különbség. 😊
Potencialra. Egy jo kezdo evbol meg egy ergya masodik evbol, megha onhibajan kivul is, nem mondanam ra h Top 15-os.Lúdas SolymiOké így világos. (Én egyébként ebben a pillanatban nem teszem potenciálra top15-be őt. Pedig - sokadszorra írom le - a két évvel ezelőtti draftról ő volt a kedvencem, mint lehetséges sötét ló. De ha bekalkulálom a még bizonyítatlanok feltételezett plafonjait is, akkor nincs bent. Viszont kizárt, hogy az előtte levők mind elérjék azt a potenciált, szóval ha Jones megteszi, azzal sima 15-ön belüli lehet. Ja, és _értékre_ (csereértékre) viszont bent van nálam is a top15-ben. Sőt, inkább a 10-hez közelebbi helyen.)
Jones áruba bocsájtásáról: két eset jut eszembe amikor megtörténhetett: Az egyik, ha Belichick inkább Garoppolo-t akarta volna magának (még FA nyitás előtt), és előtte körülnézett, hogy van-e Jones-nak piaca. Nem volt, ezért Garoppolo se jött. A másik, hogy akárki akármit sugdolózik, nincs lezárva Lamar idejövetele, és ezzel kapcsolatban tapogatózott, hogy ha Lamar jönne, Jones tudna-e menni és mennyiért. Más forgatókönyvben egyszerűen nem látom, hogy ki lenne az irányító. Én nem hiszem el, hogy BB komolyan gondolja Zappe-t. Az, hogy a srácnak volt 1-2 jó meccse, semmit nemn jelent. Sok cserének van ennyi. Főleg a legelején amikor senki se ismeri, nem tudják mi várható tőle. De ha BB kezdő potenciált látna benne, akkor tavaly nem áll vissza Jones kezdeni, az tuti. Azzal, hogy visszaállította a szenvedő Jones-t kezdeni, el is mondta világosan, hogy mit gondol a két irányító potenciáljáról. És ha nem Zappe, akkor ki? A fenti kettőn kívül senki mást nem látok, akire értelme lett volna lecserélni Jonest. (Szerintem még Garoppolora se, de tudjuk, hogy BB nagyon szerette, így őt nem zártam ki.)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Btw ha már az OTA alatt is nyígtak a játékosok hogy úgy szar az egész ahogy van,akkor miért kellett végig tolni az egész szezonban ezt a baromságot? Erre még mindig az a “hivatalos” magyarázat,hogy mert így megspóroltunk némi lóvét??Ezekre már mind valaszoltunk mifelénk. Nem annyira nehéz kérdések, ha sikerül a szurkolói létből kilépni döntések szintjére.
Akkor azért, az a szezon közben nem egyszer felhozott érv,hogy csak nem gondoljuk ,hogy ha tényleg ekkora lenne a gebasz, ( mint ami ezek szerint mégiscsak volt )akkor azt hagyná Kraft, így retrospektíve nem túl jól néz ki.
Amúgy ,meg ha Judge meg ekkora szarkeverő,akkor mégis mi a toszt keres még mindig a csapatnál,bármilyen beosztásban?
kolok1972
több mint 3 éve
Hogyne letezne, csak mondjuk a virusok kapcsan is jobban hiszek egy hiteles virologusnak, mint egy fotelszakinak, aki meg csak nem is tajekozodik szeleskoruen, hanem csak ugy tudja magatol..Mindig ilyen....számára mint fotel és vagy mezei szurkoló nem létezik..mindenre bizonyíték kell neki....Neked amúgy az életben is ilyen a stílusod? Nem létezik hogy még nem vertek el😀Bocsáss meg hogy mezei szurkoló vagyok, és nem egy Insider 😀Ez esetben tájékozódj 😉 és ne állíts fel magadtól verdiktet..
Nomac
topin
realcamp
ThundersNFL a Jobbágy
Es a mezei vagy fotel, vagy mezei fotel szurkolok kozott is vannak tajekozottabbak meg kevesbe olvasottak. Hiaba gondolja barki, hogy csak ugy a fotelben ulve felszedi a tudast, mert latja..
Ennyire egyszeru ez..
Az meg hogy bizonyitek kellene nem tudom honnan szedted, de valid ervek nem artanak. Azokhoz meg ismet nem art napra kesznek lenni a helyes kontextusokkal.
Azt gondoltam en magam is, hogy hu de nagyon ertek a poltikahoz. Aztan olvasva azt a topicot szembejott a valosag, hogy mivel annyira nem erdekel engem, igy a szemelyes velemenyem leginkabb feluletes benyomasokbol sikerult kialakitani. Latva az ottani hozzaszolasokat egybol erzekeltem, hogy nem leszek egyenerteku vitapartner a legtobb temaban a velemenyem tartalmat tekintve. Ez nem ciki, hiszen engem nem mozgatott a melyebb tajekozodas, megelgedtem azzal, hogy ez fasz, az fasz, minden el van baszva. De azert a hozzaertok nem veletlenul tudjak megindokolni mi miert van ugy ahogy..
Vagy a penzelmeleti dolgoknal sem fogok okoskodni, hiszen sosem foglalkoztam melysegeben a temaval, de tisztaban vagyok ezzel es ezert nem is allok le vitatkozni olyanokkal, fel vagy negyedinformaciok birtokaban, akik lathatoan sokkal kvalifilaltabbak a teruleten. Inkabb kerdezek, mert abbol fogok tanulni.
Szerkesztette: topin
több mint 3 éve
Btw ha már az OTA alatt is nyígtak a játékosok hogy úgy szar az egész ahogy van,akkor miért kellett végig tolni az egész szezonban ezt a baromságot? Erre még mindig az a “hivatalos” magyarázat,hogy mert így megspóroltunk némi lóvét??Akkor azért, az a szezon közben nem egyszer felhozott érv,hogy csak nem gondoljuk ,hogy ha tényleg ekkora lenne a gebasz, ( mint ami ezek szerint mégiscsak volt )akkor azt hagyná Kraft, így retrospektíve nem túl jól néz ki.
Amúgy ,meg ha Judge meg ekkora szarkeverő,akkor mégis mi a toszt keres még mindig a csapatnál,bármilyen beosztásban?
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 3 éve
Mindig ilyen....számára mint fotel és vagy mezei szurkoló nem létezik..mindenre bizonyíték kell neki....Neked amúgy az életben is ilyen a stílusod? Nem létezik hogy még nem vertek el😀Bocsáss meg hogy mezei szurkoló vagyok, és nem egy Insider 😀Ez esetben tájékozódj 😉 és ne állíts fel magadtól verdiktet..
Nomac
topin
realcamp
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 3 éve
realcamp
180
Neked amúgy az életben is ilyen a stílusod? Nem létezik hogy még nem vertek el😀Bocsáss meg hogy mezei szurkoló vagyok, és nem egy Insider 😀Ez esetben tájékozódj 😉 és ne állíts fel magadtól verdiktet..
Nomac
topin
több mint 3 éve
Bocsáss meg hogy mezei szurkoló vagyok, és nem egy Insider 😀Ez esetben tájékozódj 😉 és ne állíts fel magadtól verdiktet..
Nomac
több mint 3 éve
Bocsáss meg hogy mezei szurkoló vagyok, és nem egy Insider 😀Erre nem nagyon kell mit írni, annyira outsider a tartalma..Ebben soha nem fogunk egyetérteni, mert én inkább azt mondom hogy kétévente nézzünk meg egy új QB-t, hátha megtaláljuk a új Brady-t, minthogy 4 évet szánjunk egy Jones-ra. Akinek látszólag a fizikai képességei sincsenek meg, de ami fontosabb hogy az a Clutch Factor hiányzik belőle, amivel meccseket tudna nyerni.Akiről minden insider, akik kijárnak az edzésekre azt írták, hogy ugyanazt nyújtja, mint a Bears elleni második félidőben?Egy dologban tévedsz, ott van Zappe a rosteren 😉Newtont kár ide keverni, mert olyan botrányosan szarul játszott, mind az év második felében mind a felkészülési meccseken, hogy edzői renoméját bombázta volna le ha akkor nem küldi el és teszi be Jonest.Több dolgot nem értek az okfejtésedben.
Ezt most is megtehette volna, azt mondja, hogy Jones a kezdő, aztán ha belekényelmesedik és Zappe robbant akkor meg szépen jön a “best player will play” szöveg.
Mivel mindenki csak “source”-ra hivatkozik így igen ez megint csak hitvita. Ahogy most jönnek a “semmi tradről nem is volt szó” értesülések.
De élből elvetni azt hogy ennek a trade híresztelésnek ne lehetne realitása az elég erős kijelentés.
Egyébként gondolj bele, ha azt mondja hogy Jones a fix kezdő, de felhív pár GM-et, kell-e, szerinted nem nézik azonnal hülyének? Jones értékét az rontotta el, hogy szétbaszták a támadók rendszerét, ezt nem kijelentésekkel hanem game tape-pel tudod majd anulálni, arra meg még várni kell jó pár hónapot.
ZERO_L
1.Newton kizárólag a kijelentéssel van idehozva, nem a játéktudással. Az első éve és Jones draftolása után mondta ezt BB. Semmit nem jelentett, nem volt betonbiztos a helye.
2.Mióta érdekli BB-t, hogy kiröhögi valaki? Ha ezzel 1% eséllyel is nagyobb értéket kap valamivel egy trade-nél, akkor kiröhögtetné magát bármikor, ugyanis ez arrafelé senkit nem érdekel. Ez ilyen szurkolói bullshit, hogy erre adnak szakemberek, hogy kiröhögik őket, meg rajtuk nevet a liga. Döntések vannak, úgy is kezelik ezeket.
Ami viszont a konkrét pletykát illeti, Daniels és a többi szaki már elég széles skálán írt ezekről. Nálunk a teljesség igénye nélkül be lett idézve vagy 5-6 ezekből, hogy legyen tájékozódási alap a saját kútfőből kialakított betonbiztossá váló hit megszilárdulásával szemben.
Persze ez nem jelenti, hogy 100 vs 0 % van, mert akár lehet pár százaléknyi esélye ennek a szösszenetnek is, de mivel senki nem tud róla a valós belsősök közül, és inkább azok tolják (3 ember), akik Judge-tól kaphatták a tippeket, így tegnap még az volt a narratíva, hogy logikailag értelmezhetetlen a dolog.
Haragudhat BB a külsős igénybevételre, ezt nem vitatja senki. Viszont elismerte az edzői hibát, levette a támadókról a két érintett coachot, idehozta O'Brient, aki konkrétan annak a stábnak a tagja, amit Jones hívogatott, javított a kiszolgáló személyzeten, hogy kényelmesebb helyzetbe hozza a QB-t, és mindezek után elkótyavetyéli szotyiért, amikor újoncszerződésen van és nem nagyon lehet hasonló potenciált hozni idén?
Ellenben a köv. 2 évre a legnagyobb cap space van a ligában, és a csapat magja is adott, amire olyan gárdát lehet felhúzni, ami akár egy system QB-val is messzire juthat. De most inkább ezt is kidobja az ablakon, mert durcizik. Méghozzá azon, hogy a játékosok egész évben jelezték már az OTA alatt kezdve, hogy koncepciósan szar dolgok vannak a támadósémában. Ezt beismerve meglépte a fenti dolgokat, de azért Jonest is eltakarítja, mert nehogy már valaki segítséget mrjen kérni, nyerni akarjon, amikor a saját edzői kiszolgáltatott helyzetbe hozzák?
És minden ilyen pletyka, attól a Judge-tól indul, aki már beszélőviszonyban sem volt az irányítóval, pedig neki kellett volna fejleszteni. Nem kell konteó hívőnek lenni, hogy belássa valaki, honnan fúj a szél és kinek áll érdekében bebizonyítani mindenáron, hogy Jones egy kókler és miatta volt olyan az O amilyen.
Ráadásul azon insiderek, akik valós kapcsolatokkal bírnak a csapatnál, semmit nem tudnak ezekről, de liga szinten sincs infó Patriots trade-ről. Ellenben más csapatok érdeklődéséről igen. De ez nem ugyanaz, mintha mi árulnánk, hiszen miért ne kérdezhetné meg bárki, hogy eladó-e Jones? És erre miért ne mondhatnánk, hogy persze az. Majd hozzátehetjük, hogy hetvenezer első kör az ára (még egyet se kapnánk érte lehet jelenleg), de bőven túlfizetve miért ne mehetne? Mindenki mehet, mert mindenkinek megvan az ára.
De ez nem azt jelenti, hogy árulja valaki.
Florio meg konkrétan felfűzte ezt a storyt pár hónapja Judgetól kapva és azóta nem ereszti, Kelley szépen össze is szedte a headline-okat egy tweetben, hogy épült fel ez a narratíva a clickbait alapján.
Ettől még mindenkinek lehet szubjektív reménye, hogy igen a nyomorult Jonest végre elcserélik, és ez lehet valós esély is. De annyira minimálisnak tűnik a logikai timeline alapján, hogy sok pénzt nem tennék rá.
topin
Nomac
Én értem, hogy van pár szurkoló, akinek beégett nagyon az a két meccs, de attól még Zappe-t a helyén kellene kezelni.
Győzze le Jones-t elsőre, legyen vele nagyobb esélyünk idén és jövőre, és akkor nincs kérdés vele kapcsolatban. De, hogyha ő akkora sztár lett volna, akkor nem Mac viszi végig az évet.
topin
Számomra nem Zappe jobb, egyszerűen Jonesnak lefőtt a kávé, de majd meglátjuk mi lesz szeptember eljén ki áll majd a fal mögött.
Nomac
topin
több mint 3 éve
Erre nem nagyon kell mit írni, annyira outsider a tartalma..Ebben soha nem fogunk egyetérteni, mert én inkább azt mondom hogy kétévente nézzünk meg egy új QB-t, hátha megtaláljuk a új Brady-t, minthogy 4 évet szánjunk egy Jones-ra. Akinek látszólag a fizikai képességei sincsenek meg, de ami fontosabb hogy az a Clutch Factor hiányzik belőle, amivel meccseket tudna nyerni.Akiről minden insider, akik kijárnak az edzésekre azt írták, hogy ugyanazt nyújtja, mint a Bears elleni második félidőben?Egy dologban tévedsz, ott van Zappe a rosteren 😉Newtont kár ide keverni, mert olyan botrányosan szarul játszott, mind az év második felében mind a felkészülési meccseken, hogy edzői renoméját bombázta volna le ha akkor nem küldi el és teszi be Jonest.Több dolgot nem értek az okfejtésedben.
Ezt most is megtehette volna, azt mondja, hogy Jones a kezdő, aztán ha belekényelmesedik és Zappe robbant akkor meg szépen jön a “best player will play” szöveg.
Mivel mindenki csak “source”-ra hivatkozik így igen ez megint csak hitvita. Ahogy most jönnek a “semmi tradről nem is volt szó” értesülések.
De élből elvetni azt hogy ennek a trade híresztelésnek ne lehetne realitása az elég erős kijelentés.
Egyébként gondolj bele, ha azt mondja hogy Jones a fix kezdő, de felhív pár GM-et, kell-e, szerinted nem nézik azonnal hülyének? Jones értékét az rontotta el, hogy szétbaszták a támadók rendszerét, ezt nem kijelentésekkel hanem game tape-pel tudod majd anulálni, arra meg még várni kell jó pár hónapot.
ZERO_L
1.Newton kizárólag a kijelentéssel van idehozva, nem a játéktudással. Az első éve és Jones draftolása után mondta ezt BB. Semmit nem jelentett, nem volt betonbiztos a helye.
2.Mióta érdekli BB-t, hogy kiröhögi valaki? Ha ezzel 1% eséllyel is nagyobb értéket kap valamivel egy trade-nél, akkor kiröhögtetné magát bármikor, ugyanis ez arrafelé senkit nem érdekel. Ez ilyen szurkolói bullshit, hogy erre adnak szakemberek, hogy kiröhögik őket, meg rajtuk nevet a liga. Döntések vannak, úgy is kezelik ezeket.
Ami viszont a konkrét pletykát illeti, Daniels és a többi szaki már elég széles skálán írt ezekről. Nálunk a teljesség igénye nélkül be lett idézve vagy 5-6 ezekből, hogy legyen tájékozódási alap a saját kútfőből kialakított betonbiztossá váló hit megszilárdulásával szemben.
Persze ez nem jelenti, hogy 100 vs 0 % van, mert akár lehet pár százaléknyi esélye ennek a szösszenetnek is, de mivel senki nem tud róla a valós belsősök közül, és inkább azok tolják (3 ember), akik Judge-tól kaphatták a tippeket, így tegnap még az volt a narratíva, hogy logikailag értelmezhetetlen a dolog.
Haragudhat BB a külsős igénybevételre, ezt nem vitatja senki. Viszont elismerte az edzői hibát, levette a támadókról a két érintett coachot, idehozta O'Brient, aki konkrétan annak a stábnak a tagja, amit Jones hívogatott, javított a kiszolgáló személyzeten, hogy kényelmesebb helyzetbe hozza a QB-t, és mindezek után elkótyavetyéli szotyiért, amikor újoncszerződésen van és nem nagyon lehet hasonló potenciált hozni idén?
Ellenben a köv. 2 évre a legnagyobb cap space van a ligában, és a csapat magja is adott, amire olyan gárdát lehet felhúzni, ami akár egy system QB-val is messzire juthat. De most inkább ezt is kidobja az ablakon, mert durcizik. Méghozzá azon, hogy a játékosok egész évben jelezték már az OTA alatt kezdve, hogy koncepciósan szar dolgok vannak a támadósémában. Ezt beismerve meglépte a fenti dolgokat, de azért Jonest is eltakarítja, mert nehogy már valaki segítséget mrjen kérni, nyerni akarjon, amikor a saját edzői kiszolgáltatott helyzetbe hozzák?
És minden ilyen pletyka, attól a Judge-tól indul, aki már beszélőviszonyban sem volt az irányítóval, pedig neki kellett volna fejleszteni. Nem kell konteó hívőnek lenni, hogy belássa valaki, honnan fúj a szél és kinek áll érdekében bebizonyítani mindenáron, hogy Jones egy kókler és miatta volt olyan az O amilyen.
Ráadásul azon insiderek, akik valós kapcsolatokkal bírnak a csapatnál, semmit nem tudnak ezekről, de liga szinten sincs infó Patriots trade-ről. Ellenben más csapatok érdeklődéséről igen. De ez nem ugyanaz, mintha mi árulnánk, hiszen miért ne kérdezhetné meg bárki, hogy eladó-e Jones? És erre miért ne mondhatnánk, hogy persze az. Majd hozzátehetjük, hogy hetvenezer első kör az ára (még egyet se kapnánk érte lehet jelenleg), de bőven túlfizetve miért ne mehetne? Mindenki mehet, mert mindenkinek megvan az ára.
De ez nem azt jelenti, hogy árulja valaki.
Florio meg konkrétan felfűzte ezt a storyt pár hónapja Judgetól kapva és azóta nem ereszti, Kelley szépen össze is szedte a headline-okat egy tweetben, hogy épült fel ez a narratíva a clickbait alapján.
Ettől még mindenkinek lehet szubjektív reménye, hogy igen a nyomorult Jonest végre elcserélik, és ez lehet valós esély is. De annyira minimálisnak tűnik a logikai timeline alapján, hogy sok pénzt nem tennék rá.
topin
Nomac
Én értem, hogy van pár szurkoló, akinek beégett nagyon az a két meccs, de attól még Zappe-t a helyén kellene kezelni.
Győzze le Jones-t elsőre, legyen vele nagyobb esélyünk idén és jövőre, és akkor nincs kérdés vele kapcsolatban. De, hogyha ő akkora sztár lett volna, akkor nem Mac viszi végig az évet.
topin
Számomra nem Zappe jobb, egyszerűen Jonesnak lefőtt a kávé, de majd meglátjuk mi lesz szeptember eljén ki áll majd a fal mögött.
Nomac
több mint 3 éve
Ebben soha nem fogunk egyetérteni, mert én inkább azt mondom hogy kétévente nézzünk meg egy új QB-t, hátha megtaláljuk a új Brady-t, minthogy 4 évet szánjunk egy Jones-ra. Akinek látszólag a fizikai képességei sincsenek meg, de ami fontosabb hogy az a Clutch Factor hiányzik belőle, amivel meccseket tudna nyerni.Akiről minden insider, akik kijárnak az edzésekre azt írták, hogy ugyanazt nyújtja, mint a Bears elleni második félidőben?Egy dologban tévedsz, ott van Zappe a rosteren 😉Newtont kár ide keverni, mert olyan botrányosan szarul játszott, mind az év második felében mind a felkészülési meccseken, hogy edzői renoméját bombázta volna le ha akkor nem küldi el és teszi be Jonest.Több dolgot nem értek az okfejtésedben.
Ezt most is megtehette volna, azt mondja, hogy Jones a kezdő, aztán ha belekényelmesedik és Zappe robbant akkor meg szépen jön a “best player will play” szöveg.
Mivel mindenki csak “source”-ra hivatkozik így igen ez megint csak hitvita. Ahogy most jönnek a “semmi tradről nem is volt szó” értesülések.
De élből elvetni azt hogy ennek a trade híresztelésnek ne lehetne realitása az elég erős kijelentés.
Egyébként gondolj bele, ha azt mondja hogy Jones a fix kezdő, de felhív pár GM-et, kell-e, szerinted nem nézik azonnal hülyének? Jones értékét az rontotta el, hogy szétbaszták a támadók rendszerét, ezt nem kijelentésekkel hanem game tape-pel tudod majd anulálni, arra meg még várni kell jó pár hónapot.
ZERO_L
1.Newton kizárólag a kijelentéssel van idehozva, nem a játéktudással. Az első éve és Jones draftolása után mondta ezt BB. Semmit nem jelentett, nem volt betonbiztos a helye.
2.Mióta érdekli BB-t, hogy kiröhögi valaki? Ha ezzel 1% eséllyel is nagyobb értéket kap valamivel egy trade-nél, akkor kiröhögtetné magát bármikor, ugyanis ez arrafelé senkit nem érdekel. Ez ilyen szurkolói bullshit, hogy erre adnak szakemberek, hogy kiröhögik őket, meg rajtuk nevet a liga. Döntések vannak, úgy is kezelik ezeket.
Ami viszont a konkrét pletykát illeti, Daniels és a többi szaki már elég széles skálán írt ezekről. Nálunk a teljesség igénye nélkül be lett idézve vagy 5-6 ezekből, hogy legyen tájékozódási alap a saját kútfőből kialakított betonbiztossá váló hit megszilárdulásával szemben.
Persze ez nem jelenti, hogy 100 vs 0 % van, mert akár lehet pár százaléknyi esélye ennek a szösszenetnek is, de mivel senki nem tud róla a valós belsősök közül, és inkább azok tolják (3 ember), akik Judge-tól kaphatták a tippeket, így tegnap még az volt a narratíva, hogy logikailag értelmezhetetlen a dolog.
Haragudhat BB a külsős igénybevételre, ezt nem vitatja senki. Viszont elismerte az edzői hibát, levette a támadókról a két érintett coachot, idehozta O'Brient, aki konkrétan annak a stábnak a tagja, amit Jones hívogatott, javított a kiszolgáló személyzeten, hogy kényelmesebb helyzetbe hozza a QB-t, és mindezek után elkótyavetyéli szotyiért, amikor újoncszerződésen van és nem nagyon lehet hasonló potenciált hozni idén?
Ellenben a köv. 2 évre a legnagyobb cap space van a ligában, és a csapat magja is adott, amire olyan gárdát lehet felhúzni, ami akár egy system QB-val is messzire juthat. De most inkább ezt is kidobja az ablakon, mert durcizik. Méghozzá azon, hogy a játékosok egész évben jelezték már az OTA alatt kezdve, hogy koncepciósan szar dolgok vannak a támadósémában. Ezt beismerve meglépte a fenti dolgokat, de azért Jonest is eltakarítja, mert nehogy már valaki segítséget mrjen kérni, nyerni akarjon, amikor a saját edzői kiszolgáltatott helyzetbe hozzák?
És minden ilyen pletyka, attól a Judge-tól indul, aki már beszélőviszonyban sem volt az irányítóval, pedig neki kellett volna fejleszteni. Nem kell konteó hívőnek lenni, hogy belássa valaki, honnan fúj a szél és kinek áll érdekében bebizonyítani mindenáron, hogy Jones egy kókler és miatta volt olyan az O amilyen.
Ráadásul azon insiderek, akik valós kapcsolatokkal bírnak a csapatnál, semmit nem tudnak ezekről, de liga szinten sincs infó Patriots trade-ről. Ellenben más csapatok érdeklődéséről igen. De ez nem ugyanaz, mintha mi árulnánk, hiszen miért ne kérdezhetné meg bárki, hogy eladó-e Jones? És erre miért ne mondhatnánk, hogy persze az. Majd hozzátehetjük, hogy hetvenezer első kör az ára (még egyet se kapnánk érte lehet jelenleg), de bőven túlfizetve miért ne mehetne? Mindenki mehet, mert mindenkinek megvan az ára.
De ez nem azt jelenti, hogy árulja valaki.
Florio meg konkrétan felfűzte ezt a storyt pár hónapja Judgetól kapva és azóta nem ereszti, Kelley szépen össze is szedte a headline-okat egy tweetben, hogy épült fel ez a narratíva a clickbait alapján.
Ettől még mindenkinek lehet szubjektív reménye, hogy igen a nyomorult Jonest végre elcserélik, és ez lehet valós esély is. De annyira minimálisnak tűnik a logikai timeline alapján, hogy sok pénzt nem tennék rá.
topin
Nomac
Én értem, hogy van pár szurkoló, akinek beégett nagyon az a két meccs, de attól még Zappe-t a helyén kellene kezelni.
Győzze le Jones-t elsőre, legyen vele nagyobb esélyünk idén és jövőre, és akkor nincs kérdés vele kapcsolatban. De, hogyha ő akkora sztár lett volna, akkor nem Mac viszi végig az évet.
topin
Számomra nem Zappe jobb, egyszerűen Jonesnak lefőtt a kávé, de majd meglátjuk mi lesz szeptember eljén ki áll majd a fal mögött.
több mint 3 éve
Akiről minden insider, akik kijárnak az edzésekre azt írták, hogy ugyanazt nyújtja, mint a Bears elleni második félidőben?Egy dologban tévedsz, ott van Zappe a rosteren 😉Newtont kár ide keverni, mert olyan botrányosan szarul játszott, mind az év második felében mind a felkészülési meccseken, hogy edzői renoméját bombázta volna le ha akkor nem küldi el és teszi be Jonest.Több dolgot nem értek az okfejtésedben.
Ezt most is megtehette volna, azt mondja, hogy Jones a kezdő, aztán ha belekényelmesedik és Zappe robbant akkor meg szépen jön a “best player will play” szöveg.
Mivel mindenki csak “source”-ra hivatkozik így igen ez megint csak hitvita. Ahogy most jönnek a “semmi tradről nem is volt szó” értesülések.
De élből elvetni azt hogy ennek a trade híresztelésnek ne lehetne realitása az elég erős kijelentés.
Egyébként gondolj bele, ha azt mondja hogy Jones a fix kezdő, de felhív pár GM-et, kell-e, szerinted nem nézik azonnal hülyének? Jones értékét az rontotta el, hogy szétbaszták a támadók rendszerét, ezt nem kijelentésekkel hanem game tape-pel tudod majd anulálni, arra meg még várni kell jó pár hónapot.
ZERO_L
1.Newton kizárólag a kijelentéssel van idehozva, nem a játéktudással. Az első éve és Jones draftolása után mondta ezt BB. Semmit nem jelentett, nem volt betonbiztos a helye.
2.Mióta érdekli BB-t, hogy kiröhögi valaki? Ha ezzel 1% eséllyel is nagyobb értéket kap valamivel egy trade-nél, akkor kiröhögtetné magát bármikor, ugyanis ez arrafelé senkit nem érdekel. Ez ilyen szurkolói bullshit, hogy erre adnak szakemberek, hogy kiröhögik őket, meg rajtuk nevet a liga. Döntések vannak, úgy is kezelik ezeket.
Ami viszont a konkrét pletykát illeti, Daniels és a többi szaki már elég széles skálán írt ezekről. Nálunk a teljesség igénye nélkül be lett idézve vagy 5-6 ezekből, hogy legyen tájékozódási alap a saját kútfőből kialakított betonbiztossá váló hit megszilárdulásával szemben.
Persze ez nem jelenti, hogy 100 vs 0 % van, mert akár lehet pár százaléknyi esélye ennek a szösszenetnek is, de mivel senki nem tud róla a valós belsősök közül, és inkább azok tolják (3 ember), akik Judge-tól kaphatták a tippeket, így tegnap még az volt a narratíva, hogy logikailag értelmezhetetlen a dolog.
Haragudhat BB a külsős igénybevételre, ezt nem vitatja senki. Viszont elismerte az edzői hibát, levette a támadókról a két érintett coachot, idehozta O'Brient, aki konkrétan annak a stábnak a tagja, amit Jones hívogatott, javított a kiszolgáló személyzeten, hogy kényelmesebb helyzetbe hozza a QB-t, és mindezek után elkótyavetyéli szotyiért, amikor újoncszerződésen van és nem nagyon lehet hasonló potenciált hozni idén?
Ellenben a köv. 2 évre a legnagyobb cap space van a ligában, és a csapat magja is adott, amire olyan gárdát lehet felhúzni, ami akár egy system QB-val is messzire juthat. De most inkább ezt is kidobja az ablakon, mert durcizik. Méghozzá azon, hogy a játékosok egész évben jelezték már az OTA alatt kezdve, hogy koncepciósan szar dolgok vannak a támadósémában. Ezt beismerve meglépte a fenti dolgokat, de azért Jonest is eltakarítja, mert nehogy már valaki segítséget mrjen kérni, nyerni akarjon, amikor a saját edzői kiszolgáltatott helyzetbe hozzák?
És minden ilyen pletyka, attól a Judge-tól indul, aki már beszélőviszonyban sem volt az irányítóval, pedig neki kellett volna fejleszteni. Nem kell konteó hívőnek lenni, hogy belássa valaki, honnan fúj a szél és kinek áll érdekében bebizonyítani mindenáron, hogy Jones egy kókler és miatta volt olyan az O amilyen.
Ráadásul azon insiderek, akik valós kapcsolatokkal bírnak a csapatnál, semmit nem tudnak ezekről, de liga szinten sincs infó Patriots trade-ről. Ellenben más csapatok érdeklődéséről igen. De ez nem ugyanaz, mintha mi árulnánk, hiszen miért ne kérdezhetné meg bárki, hogy eladó-e Jones? És erre miért ne mondhatnánk, hogy persze az. Majd hozzátehetjük, hogy hetvenezer első kör az ára (még egyet se kapnánk érte lehet jelenleg), de bőven túlfizetve miért ne mehetne? Mindenki mehet, mert mindenkinek megvan az ára.
De ez nem azt jelenti, hogy árulja valaki.
Florio meg konkrétan felfűzte ezt a storyt pár hónapja Judgetól kapva és azóta nem ereszti, Kelley szépen össze is szedte a headline-okat egy tweetben, hogy épült fel ez a narratíva a clickbait alapján.
Ettől még mindenkinek lehet szubjektív reménye, hogy igen a nyomorult Jonest végre elcserélik, és ez lehet valós esély is. De annyira minimálisnak tűnik a logikai timeline alapján, hogy sok pénzt nem tennék rá.
topin
Nomac
Én értem, hogy van pár szurkoló, akinek beégett nagyon az a két meccs, de attól még Zappe-t a helyén kellene kezelni.
Győzze le Jones-t elsőre, legyen vele nagyobb esélyünk idén és jövőre, és akkor nincs kérdés vele kapcsolatban. De, hogyha ő akkora sztár lett volna, akkor nem Mac viszi végig az évet.
több mint 3 éve
Egy dologban tévedsz, ott van Zappe a rosteren 😉Newtont kár ide keverni, mert olyan botrányosan szarul játszott, mind az év második felében mind a felkészülési meccseken, hogy edzői renoméját bombázta volna le ha akkor nem küldi el és teszi be Jonest.Több dolgot nem értek az okfejtésedben.
Ezt most is megtehette volna, azt mondja, hogy Jones a kezdő, aztán ha belekényelmesedik és Zappe robbant akkor meg szépen jön a “best player will play” szöveg.
Mivel mindenki csak “source”-ra hivatkozik így igen ez megint csak hitvita. Ahogy most jönnek a “semmi tradről nem is volt szó” értesülések.
De élből elvetni azt hogy ennek a trade híresztelésnek ne lehetne realitása az elég erős kijelentés.
Egyébként gondolj bele, ha azt mondja hogy Jones a fix kezdő, de felhív pár GM-et, kell-e, szerinted nem nézik azonnal hülyének? Jones értékét az rontotta el, hogy szétbaszták a támadók rendszerét, ezt nem kijelentésekkel hanem game tape-pel tudod majd anulálni, arra meg még várni kell jó pár hónapot.
ZERO_L
1.Newton kizárólag a kijelentéssel van idehozva, nem a játéktudással. Az első éve és Jones draftolása után mondta ezt BB. Semmit nem jelentett, nem volt betonbiztos a helye.
2.Mióta érdekli BB-t, hogy kiröhögi valaki? Ha ezzel 1% eséllyel is nagyobb értéket kap valamivel egy trade-nél, akkor kiröhögtetné magát bármikor, ugyanis ez arrafelé senkit nem érdekel. Ez ilyen szurkolói bullshit, hogy erre adnak szakemberek, hogy kiröhögik őket, meg rajtuk nevet a liga. Döntések vannak, úgy is kezelik ezeket.
Ami viszont a konkrét pletykát illeti, Daniels és a többi szaki már elég széles skálán írt ezekről. Nálunk a teljesség igénye nélkül be lett idézve vagy 5-6 ezekből, hogy legyen tájékozódási alap a saját kútfőből kialakított betonbiztossá váló hit megszilárdulásával szemben.
Persze ez nem jelenti, hogy 100 vs 0 % van, mert akár lehet pár százaléknyi esélye ennek a szösszenetnek is, de mivel senki nem tud róla a valós belsősök közül, és inkább azok tolják (3 ember), akik Judge-tól kaphatták a tippeket, így tegnap még az volt a narratíva, hogy logikailag értelmezhetetlen a dolog.
Haragudhat BB a külsős igénybevételre, ezt nem vitatja senki. Viszont elismerte az edzői hibát, levette a támadókról a két érintett coachot, idehozta O'Brient, aki konkrétan annak a stábnak a tagja, amit Jones hívogatott, javított a kiszolgáló személyzeten, hogy kényelmesebb helyzetbe hozza a QB-t, és mindezek után elkótyavetyéli szotyiért, amikor újoncszerződésen van és nem nagyon lehet hasonló potenciált hozni idén?
Ellenben a köv. 2 évre a legnagyobb cap space van a ligában, és a csapat magja is adott, amire olyan gárdát lehet felhúzni, ami akár egy system QB-val is messzire juthat. De most inkább ezt is kidobja az ablakon, mert durcizik. Méghozzá azon, hogy a játékosok egész évben jelezték már az OTA alatt kezdve, hogy koncepciósan szar dolgok vannak a támadósémában. Ezt beismerve meglépte a fenti dolgokat, de azért Jonest is eltakarítja, mert nehogy már valaki segítséget mrjen kérni, nyerni akarjon, amikor a saját edzői kiszolgáltatott helyzetbe hozzák?
És minden ilyen pletyka, attól a Judge-tól indul, aki már beszélőviszonyban sem volt az irányítóval, pedig neki kellett volna fejleszteni. Nem kell konteó hívőnek lenni, hogy belássa valaki, honnan fúj a szél és kinek áll érdekében bebizonyítani mindenáron, hogy Jones egy kókler és miatta volt olyan az O amilyen.
Ráadásul azon insiderek, akik valós kapcsolatokkal bírnak a csapatnál, semmit nem tudnak ezekről, de liga szinten sincs infó Patriots trade-ről. Ellenben más csapatok érdeklődéséről igen. De ez nem ugyanaz, mintha mi árulnánk, hiszen miért ne kérdezhetné meg bárki, hogy eladó-e Jones? És erre miért ne mondhatnánk, hogy persze az. Majd hozzátehetjük, hogy hetvenezer első kör az ára (még egyet se kapnánk érte lehet jelenleg), de bőven túlfizetve miért ne mehetne? Mindenki mehet, mert mindenkinek megvan az ára.
De ez nem azt jelenti, hogy árulja valaki.
Florio meg konkrétan felfűzte ezt a storyt pár hónapja Judgetól kapva és azóta nem ereszti, Kelley szépen össze is szedte a headline-okat egy tweetben, hogy épült fel ez a narratíva a clickbait alapján.
Ettől még mindenkinek lehet szubjektív reménye, hogy igen a nyomorult Jonest végre elcserélik, és ez lehet valós esély is. De annyira minimálisnak tűnik a logikai timeline alapján, hogy sok pénzt nem tennék rá.
topin
több mint 3 éve
Ilyenek vannak széles körben a pletykáról:Checking with league sources today, I found no belief the #Patriots will trade Mac Jones. One team source called the “shopped” report nonsense. It struck others around the league as likely old news overstated. Jones was in the building today and has been regularly, per sources.
— Andrew Callahan (@_AndrewCallahan) April 5, 2023