New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 3 éve
Kicsit sok be a ha, de nézzünk egy szcenáriót:Tehát hány QB-t is húzhat magasan egy stáb a regnálása alatt?Na most ha se Truby, se Daniel Jones, se senki, akkor miert kellene tankolni es eldobni eveket, hogy ilyen felhozatalbol oldjak meg amit elvarsz? Mert ugye huzni abbol a classbol lehet ami kijon, es hat ilyenek jonnek, aki QB needes annak ebbol lehet huzni.Megint kevered itt a szart, emlékszel honnan indult ez a beszélgetés? Minél több QB-t húzol (magasan) annál nagyobb az esélyed egy FR QB-ra. Szerinted BB az Isten, és tévedhetetlen, szerintem nem. Ő is ugyan úgy mellé nyúlhat. De legalább próbálja meg, és nézzük meg mi lesz belőle.
Most akkor nehezen ertheto, mit akarsz mondani:
Tankoljunk -》 de ne huzzunk gyenget -》 viszont aki tuti az meg hol van, csak rank var?
Ja es hogy ki a tuti, az megint toled fugg 😊
topin
Tudod mi különbözteti meg BB-t, a többi vezetőedzőtől? Neki van ideje, akár 2-3 éve is várni egy megfelelő tehetségre, aki tetszik neki. Maga BB rendszere, és jelenléte adja a csapat padlóját, ami akkor is egál körül lesz ha egy Zappe irányít. Mit is kockáztatunk azzal ha próbálkozunk?
Nomac
Vagy évente szeretnéd a magas QB húzást, vagy mégis hogy? 6 évig tankoljunk hátha?
Most a 2.év után már tobzódtok egy ilyen matériaval a csapat élén, de ha egy Mayfieldet húztunk volna elöl, vagy Daniel Jonest, mert ugye ilyenek jönnek ki és QB needed van, akkor nem vársz évekig, hogy hátha kirúgnak és tök utolsó vagy amíg nem találsz bele. Ráadásul a szurkolók akik a playoffot se díjazzák azok meg pont ezt neveznék jó taktikának 5-6 év vergődést a gödör alján...
valami baj van a gondolatmenettel. Mert azt kellene elsőre felfogni, hogy nem lehet minden évben olyan QB-t húzni akire vártok..
topin
Ha MJ csak egy átlagos Carr vagy Gerappa szintű QB lenne, akkor valószínű, hogy a 10-18. helyen húznánk a draftokon az elkövetkezendő években.
Ha '24-re nem is lenne megfelelő QB prospect, de '25-re már lehetne nézni, hogy ki az aki jöhet.
Igaz, ez érvényes '24-re is meg akkor megnézném, hogy a ligában ki lenne mozdítható, aki upgrade-t jelentene úgy, hogy ne csessze szét a capet évekre.
Viszont ha '24-'25-ben lenne egy értelmes prospect, akinek magasabb az upside-ja mint MJ-nek és a többi csapat se annyira QB needes (3-4 lesz sztem alsó hangon), akkor egy MJ+2. első körös deal vagy hasonló, akár bevállalható egy feltrade-ért az 1-2. pozícióba.
Ha valóban meglenne a következő nagy tehetség, akkor BB az, aki a draftpickekből, FA-ból és a cap menedzselésből el tudná maszkolni a hiányt, annyira hogy ne fájjon nagyon.
Kérdés, hogy mennénk-e a konszenzusos QB jelöltre vagy próbálnánk saját kútfőből kihúzni valakit.
több mint 3 éve
Az hogy van egy hited Zappe játékával kapcsolatban az nem valóság..Na most ha se Truby, se Daniel Jones, se senki, akkor miert kellene tankolni es eldobni eveket, hogy ilyen felhozatalbol oldjak meg amit elvarsz? Mert ugye huzni abbol a classbol lehet ami kijon, es hat ilyenek jonnek, aki QB needes annak ebbol lehet huzni.Megint kevered itt a szart, emlékszel honnan indult ez a beszélgetés? Minél több QB-t húzol (magasan) annál nagyobb az esélyed egy FR QB-ra. Szerinted BB az Isten, és tévedhetetlen, szerintem nem. Ő is ugyan úgy mellé nyúlhat. De legalább próbálja meg, és nézzük meg mi lesz belőle.
Most akkor nehezen ertheto, mit akarsz mondani:
Tankoljunk -》 de ne huzzunk gyenget -》 viszont aki tuti az meg hol van, csak rank var?
Ja es hogy ki a tuti, az megint toled fugg 😊
topin
Tudod mi különbözteti meg BB-t, a többi vezetőedzőtől? Neki van ideje, akár 2-3 éve is várni egy megfelelő tehetségre, aki tetszik neki. Maga BB rendszere, és jelenléte adja a csapat padlóját, ami akkor is egál körül lesz ha egy Zappe irányít. Mit is kockáztatunk azzal ha próbálkozunk?
Nomac
több mint 3 éve
Tehát hány QB-t is húzhat magasan egy stáb a regnálása alatt?Na most ha se Truby, se Daniel Jones, se senki, akkor miert kellene tankolni es eldobni eveket, hogy ilyen felhozatalbol oldjak meg amit elvarsz? Mert ugye huzni abbol a classbol lehet ami kijon, es hat ilyenek jonnek, aki QB needes annak ebbol lehet huzni.Megint kevered itt a szart, emlékszel honnan indult ez a beszélgetés? Minél több QB-t húzol (magasan) annál nagyobb az esélyed egy FR QB-ra. Szerinted BB az Isten, és tévedhetetlen, szerintem nem. Ő is ugyan úgy mellé nyúlhat. De legalább próbálja meg, és nézzük meg mi lesz belőle.
Most akkor nehezen ertheto, mit akarsz mondani:
Tankoljunk -》 de ne huzzunk gyenget -》 viszont aki tuti az meg hol van, csak rank var?
Ja es hogy ki a tuti, az megint toled fugg 😊
topin
Tudod mi különbözteti meg BB-t, a többi vezetőedzőtől? Neki van ideje, akár 2-3 éve is várni egy megfelelő tehetségre, aki tetszik neki. Maga BB rendszere, és jelenléte adja a csapat padlóját, ami akkor is egál körül lesz ha egy Zappe irányít. Mit is kockáztatunk azzal ha próbálkozunk?
Nomac
Vagy évente szeretnéd a magas QB húzást, vagy mégis hogy? 6 évig tankoljunk hátha?
Most a 2.év után már tobzódtok egy ilyen matériaval a csapat élén, de ha egy Mayfieldet húztunk volna elöl, vagy Daniel Jonest, mert ugye ilyenek jönnek ki és QB needed van, akkor nem vársz évekig, hogy hátha kirúgnak és tök utolsó vagy amíg nem találsz bele. Ráadásul a szurkolók akik a playoffot se díjazzák azok meg pont ezt neveznék jó taktikának 5-6 év vergődést a gödör alján...
valami baj van a gondolatmenettel. Mert azt kellene elsőre felfogni, hogy nem lehet minden évben olyan QB-t húzni akire vártok..
több mint 3 éve
Halihóóóóó!Nagyon vicces olvasgatni Benneteket 😊
Hiszen mindannyian ugyanazt akarjátok szerintem:
Derüljön ki Mac Jonesról, hogy alkalmas-e franchise QB-nak ...??!!
Erre egyesek szerint nincs is szükség, mert szerintünk nem alkalmas --- fogalmam sincs honnan tudják, honnan van meg a szükséges tudásuk ennek eldöntéséhez, hiszen csórikám elég durván lett szivatva az elmúlt évben, egy sikeres rookie szezon után, de lelkük rajta --- mondjuk velük abszolút nem tudok azonosulni.
Mások szerint erre elégnek kell lennie a következő évnek, mert, aki az első 3 évében ezt nem bizonyítja, annak útilapú oszt had menjen istenhírével.
Van, aki szerint egy QB barát rendszerben BoB-bal most kiderülhet, de erre lehet hogy a következő két év kelleni fog.
A jó hír az, hogy BB megteremtette a lehetőségét annak, hogy ez véglegesen kiderülhessen (persze még mindig belezavarhat egy sérülés, de ebbe bele se gondoljunk inkább). Idénre, beismerve a tavalyi O-stáb buktáját felállított egy újat, amimben Mac jól kell, hogy érezze magat. hiszen ismerős rendszer, ismerős emberek fogják segíteni. Illetve cap managmentben lehetővé tette, hogyha működik a rendszer, akkor jövőre erre a padlóra bőven építhessünk.
Szóval én bizakodó vagyok (mondjuk én már egyetemi évei alatt is tipikus TB utáni Patriots irányítónak gondoltam Mac Jonest, és nagyon örültem a ledraftolásának, mert mint sok szakíró én is azt gondoltam, hogy a rendszer amibe itt belekerül, azok pont az ilyen típusú, ezt a játékot ésszel játszó QB-k kiteljesedését teszi lehetővé!) és nagyon várom a következő idényt, amiben tippem szerint egy a tavalyihoz hasonló minőségű védelem jelentette padlóra BoB új támadórendszere egy potens játékkal újra a csoportgyőzelemért fogunk reálisan küzdeni.
több mint 3 éve
Na most ha se Truby, se Daniel Jones, se senki, akkor miert kellene tankolni es eldobni eveket, hogy ilyen felhozatalbol oldjak meg amit elvarsz? Mert ugye huzni abbol a classbol lehet ami kijon, es hat ilyenek jonnek, aki QB needes annak ebbol lehet huzni.Megint kevered itt a szart, emlékszel honnan indult ez a beszélgetés? Minél több QB-t húzol (magasan) annál nagyobb az esélyed egy FR QB-ra. Szerinted BB az Isten, és tévedhetetlen, szerintem nem. Ő is ugyan úgy mellé nyúlhat. De legalább próbálja meg, és nézzük meg mi lesz belőle.
Most akkor nehezen ertheto, mit akarsz mondani:
Tankoljunk -》 de ne huzzunk gyenget -》 viszont aki tuti az meg hol van, csak rank var?
Ja es hogy ki a tuti, az megint toled fugg 😊
topin
Tudod mi különbözteti meg BB-t, a többi vezetőedzőtől? Neki van ideje, akár 2-3 éve is várni egy megfelelő tehetségre, aki tetszik neki. Maga BB rendszere, és jelenléte adja a csapat padlóját, ami akkor is egál körül lesz ha egy Zappe irányít. Mit is kockáztatunk azzal ha próbálkozunk?
több mint 3 éve
Na most ha se Truby, se Daniel Jones, se senki, akkor miert kellene tankolni es eldobni eveket, hogy ilyen felhozatalbol oldjak meg amit elvarsz? Mert ugye huzni abbol a classbol lehet ami kijon, es hat ilyenek jonnek, aki QB needes annak ebbol lehet huzni.Most akkor nehezen ertheto, mit akarsz mondani:
Tankoljunk -》 de ne huzzunk gyenget -》 viszont aki tuti az meg hol van, csak rank var?
Ja es hogy ki a tuti, az megint toled fugg 😊
több mint 3 éve
Ez már itt nagyon OFF, deÉn pl Josh Allent is bustnak, rossz választásnak könyveltem el, egy “szokásos Bills” picknek, aztán ő mégis bevállt, mert olyat fejlődött, amit nagyon nem szoktak. Sajnos minden Allenre jut 100 vagy 200 bust, szóval ezzel az egyszerű matematikával számolva én ha látok egy madarat ami hápog arra rámondom hogy kacsa... Aztán benne van, hogy 1-2 alkalommal rámcáfolnak.Az a nehéz a draftban, hogy kb. 10 évente jön egy olyan irányító, mint Elway, Manning (a báty), Luck vagy Lawrence, akikkel szinte biztosra lehet menni, mert az gyakorlatilag nem is kérdés, hogy beválnak majd NFL irányítóként, csak az a kérdés, hogy mennyire. Mindenki másban van fantázis, de hogy kijön-e vagy sem, azt marha nehéz megjósolni. Persze mondjuk Trubisky megosztóbb pick volt, mint Mayfield vagy Murray - vagy pl. Daniel Jones -, de az sem feltétlenül jelent semmit, lást Josh Allen (a Bills kétszer feltradelt érte). Az edzők ki tudja mikor, miért mit látnak a játékosban. Száz órákat elemezgetik, nem tudhatjuk mi fogja meg őket. Pl. számomra Trey Lance is egy WTF pick volt, pedig Shanahan aztán ért az irányítókhoz, azt nem lehet tőle elvitatni. És ki tudja, még lehet, hogy be is válik. Vagy nem. Esélyesebb, hogy nem. És akkor egy elismert QB guru nézett be egy játékost ... k******rva drágán. Ennyire nem könnyű.
Nem áltatom magam, hogy de hát Allen is megtanult pontosan dobni, akkor majd Zack Wilson is megtud vagy bárki más, meg ki nem szarja le, hogy Mac Jones nem atletikus és semmiben sem kiemelkedő hát Brady is fehér, vékony, zsebirányító volt, miért ne lehetne hasonló a két játékos. Én ennél sokkal racionálisabb vagyok.ZERO_L
peterk2005 udvari bolond
Senki nem mondta hogy ez pofon egyszerű. Csak szerintem különbséget kellene tudnia tenni (egy magasra taksált) szakembernek, pl egy boom or bust meg boom or bust játékos között.
Nem mind1, hogy sérülések, valóban tanítható skillek vagy esetleg komoly red flagek miatt megkérdőjelezhető az újonc beválása. Meg ügye nem mind1, hogy Shurmurnek viszed oda DJ-t vagy Shanahannek Lance-t.
(Mind2 rizikós, de utóbbinál megint nagyon a beválási esély a döntés pillanatában)
Meg nem mind1, hogy hol viszed ki, ha Trubisky-D.Jones szintű prospect kimegy a második-harmadik körben azt mondod oké megér egy próbát. Lsd tavaly, Isten tudja miért, de viszonylag helyén tudták kezelni az irányító prospecteket. Az első körbe felszopott játékosok elmentek szépen a helyükön a 3. körben... Idén megint kezd elgurulni a gyógyszer sokaknál.
Értem, hogy kurva fontos az irányító poszt és azzal lehet a leggyorsabban növelni a csapat padlóját, de egyesek ezt már nagyon túltolják és mikor totálisan limitált tulajdonképpen semmilyen kézzel fogható bizonyítékot nem produkáló újoncot viszel el top15ben pusztán a potenciálja miatt az szerintem a hülyeség kategóriája.
Meg ne legyünk naivak, a exponenciális javulás mellett nyilván azért választanak QB-t a GM-ek, mert a seggüket akarják bevédeni/időt akarnak nyerni. Lsd Luck és Grigson esete, belenyúlt a tutiba (nem a szar között találta meg a gyémántot, hanem a pofájába tolták), aztán ahogy az NFLben szokás a folyamatos PO szerepléssel el lett adva mekkora sikersztori az egész és évekig kóklerkedhetett örömére.
(Aztán még most is van munkája az NFL-ben, kész vicc)
Szóval visszajutunk, a megállapításomhoz: nehéz QB-t draftolni és előre vetíteni mi lehet belőle az NFL-ben, de ha valaki hülye/kókler, akkor még nehezebb ez a feladat.

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 3 éve
Én vagdalkozok, mikor te nem tudsz egy adott érvrendszeren belül maradni, oké 🤣Vagdalkozol és hülyeségeket beszélsz. Sajnos felesleges reflektálni. Leakadsz egy picknél, de pl a konszenzus boardokat nem veszed figyelembe. Mert ugye ha te tudtad, akkor azok hogy a fenébe nem voltak képesek ezt felfogni? Mindenki aki ebben dolgozik vakon volt, és vakon van ezek szerint. De igazából ez csak azt mutatja meg, hogy a draft lutri, mert óriási variancia és ciklikusság van benne, ahogy azt már évekkel ezelőtt kibeszéltük. Az csak szurkolói vágyálom, hogy hibátlan draftok legyenek folyamatosan. Nincs ilyenre példa, mert a variancia létezik, akár felfogod, akár nem.ZERO LÓvodás stílus az az hogy konkrétan nem tudsz leírt szöveget értelmezni, vagy ez inkább szomorú...
Kérlek, iratkozz fel a Bears stábjába, mert ezek nem látnak semmit. nem elég, hogy Trubiskyt kihúzták, de még Fieldset is elhozták pár évre rá....😊 Te vagy az orákulum, segíts nekik! 😊
Viccet félretéve nagy fiaskó volt a Trubisky pick, sokan nem értették/értetttük, de több boardon előbb volt, mint Watson és Mahomes. Mindenki hülye.
Az NFL-ben a konzervatív felfogás miatt azokat helyezik előtérbe, akik várhatóan jobban teljesthetnek a profik között, ezárt láthatták előbbre őt. Mindegy, nagy balfaszság volt.
Amúgy 10 csapat nem látta Watsonban 9 pedig Mahomesban az arany tojást tojó tyúkot ( Kansas 10.-re húzta őt ugye).
Mindenki menjen másik sportágba, nem értenek hozzá......😊
Legyen szó a 21-es draftról
Lawrence kivételével (egyébként még nála is vannak kérdőjelek), ki az aki mutatott igazi fr QB életjeleket ? Wilson teljes kapufa, Lanceről még kiderülhet, kérdés, mi lesz a súlyos sérülése után, Fieldsnél is megoszlanak a vélemények.
Egy évvel korábbról Burrow és Herbertre lehet azt mondani, hogy igen, ők azok (lehetnek).
Apropó, láttad mit kellett adnia a Panthersnek az 1/1-ért? Mert általában az az a hely, ahol találsz ilyen csókát.
Mikor volt olyan jó tárgyaló poziban a Pats?
Kicsit óvodás stílusnak gondolom, hogy elment a GOAT és rögtön tudni kell pótolni ugyanolyannal vagy hasonlóval.....
csi77
Senki nem mond ilyet, hogy rögtön hozzák ide Mahomes 2.0-t, arról szól a diszkurzus, hogy ne legyünk olyan balfaszok mint pl a Bears akiknek emberemlékezet óta nem volt komolyan vehető irányítója. Nyugi-nyugi, tudom, ti így szálltok le a bicikliről. 😁
Btw, direkt nem Mahomest hozom fel példának mert őt benézte mindenki és nem is alaptalanul, viszont Watson-t nagyon nehéz kimagyarázni egy QB needes FO számára. Szived joga elengedőbb lenni, mások az elvárások, talán ezt kéne felfogni, elfogadni...
Én értem hogy te látod tévében ránézésre, ha egy QB szar, csak ez semmit nem jelent a valóságban. Kifejezetten beképzelt dolog. De oké, te vágod ezt ennyire. Hány órát foglalkozol ezzel napi szinten, hogy nézel meg egy tape-t, kérlek avass be minket is, illetve milyen tape az amit nézel?Javíts ki nyugodtan mert már nem tudom követni a te érvrendszeredet, a “mi a faszt képzelsz magadról, azt hiszed jobban tudod BB-nél” és a “nem várható el BBéktől hogy ne totális bust QB-t húzzanak, hisz látod a Brownsnak sincs QB-ja 30 éve” között, szóval BBéktől azt várnám el a szakmájuk top kategóriájában, hogy ha 2017-ben feltradelnek, akkor azt Watson miatt teszi és nem Trubiskyért... ennyi
Ha Trubisky-t vagy a többi gyengén teljesítőt kiválasztották, az pont azon logika mentén volt amiért hisztizel. Hogy kivigyék a class legjobb esélyt kínált irányítóit, akikért a te felvetésed alapján nekünk is menni kellene. Mert úgy tűnik az az elvárásod, hogy tankoljunk és pont abban a szezonban legyen ott a tuti QB. Hát jó reggelt, de ez nem egy hétköznapi, nagy beválású opció.
És ugye 1, nagyon max két ilyen próbálkozás után ki is lenne vágva a teljes stáb. Nekik nem érdekük ez a fajta próbálgatás és tankolás, hiszen a munkájuk a megítélésük a tét. Ez csak a szurkolóknak fontos és járható út, a csapatnak nem. A csapat tagjainak se érdeke, hogy liga alja csapatba jöjjenek, mert így a lejáró szerződések után nincs nagy pénz általában, hiszen kiemelkedni egy ilyenből nem nagyon lehet.
Szóval amit elvársz az életképtelen szitu, nincs is rá jó példa szinte a ligában. De nekünk elsőre jöjjön be, értem.
El se tudom képzelni, mi lenne itt 3-4 ligaalja szezon után.
topin
(Ha meg szerinted teljesen okés lett volna egy Trubisky pick, akkor itt hagyjuk abba)
De nagyon nehéz így vitázni, mikor egyik témában az az ütőkártyád, hogy BB 20 éves dinasztiát épített, ergo jobban tudja, a másikban meg az hogy hát a nagyátlagban többiek sem csinálják jobban, ezért nálunk sem elvárható...
Mindkettő igaz, csak el kéne végre döntened, hogy melyik viszonyrendszerhez igazodsz, mert így persze könnyű mindig úgy érezned, hogy igazad van és mindenki más a hülye.
Soha nem állítottam, hogy akkora szaki lennék (nem úgy mint egyesek...), pont ez a lényeg, ha már nekem leesik hogy valami nem oké, akkor ott már komoly baj van.
Nem kellett hatalmas szakinak lenni, hogy észrevedd Newton totális hulla, nem csak az offseasonben de már elötte év végén és semmi keresnivalója az NFLben. Trubiskyről is azért jó eséllyel meg lehetett mondani, hogy bust lesz, de Watsonnál tuti rosszabb. De még lehetne sorolni, hogy mi a fasznak draftolsz 68 éves Weedent az első körben, minek adsz egy utazó Goffnak 100millás fizut stbstb. Ezeket más is látta nem csak én, hisz kiszúrja a szemedet.
(Ügye most nem játszuk el, hogy az NFL-ben van 32 kompetens GM és 32 HC...)
Én pl Josh Allent is bustnak, rossz választásnak könyveltem el, egy “szokásos Bills” picknek, aztán ő mégis bevállt, mert olyat fejlődött, amit nagyon nem szoktak. Sajnos minden Allenre jut 100 vagy 200 bust, szóval ezzel az egyszerű matematikával számolva én ha látok egy madarat ami hápog arra rámondom hogy kacsa... Aztán benne van, hogy 1-2 alkalommal rámcáfolnak.
Nem áltatom magam, hogy de hát Allen is megtanult pontosan dobni, akkor majd Zack Wilson is megtud vagy bárki más, meg ki nem szarja le, hogy Mac Jones nem atletikus és semmiben sem kiemelkedő hát Brady is fehér, vékony, zsebirányító volt, miért ne lehetne hasonló a két játékos. Én ennél sokkal racionálisabb vagyok.
Mac Jones sem mutatott semmit, ami többre értékelhetnénk mint egy game-managernél. Én abban bízok, hogy a nem látható skilljeiben van valami extra, amit a stáb már lát és majd ez segít neki kitörni ebből a kategóriából. Csak erre is van 4 éve, ha nem jön ki belőle, akkor megint a nagy számok törvénye nyomán már nem fog és felesleges hitegetni magunkat.
Márpedig nagyon sok csapat/GM/HC itt bassza el, olyat lát bele az adott irányítóba/játékosba, ami sosem volt benne.
Én ezt szeretném elkerülni és az lenne az elvárásom (elnézésd ha túlságosan nagyok az igényeim), hogy egy BB féle szakember ne kövesse el ezt a szarvas hibát.
Zappe-val versenyezni fog a teljes offseason alatt és a TC alatt és a preseason meccseken. Ez alap. Ha jobb lesz Zappe, akkor övé lesz a csapat, mert nyerni akarunk.Na most várjál, eddig az volt a mantra tőled, hogy nevetségesek a trade pletykák mert Jones a fix kezdő...
topin
Meg amúgy is hülye az aki megkérdőjelezi Jones kezdő helyét, mert Zappe szart sem csinált mikor beállt ugyan úgy gamemenedzserkedett, nem készebb játékos.
Kaptál valami szaftos belsős infót? 😃
(Elég ha csak kacsintasz)
ZERO_L
Jones jobb, mint Zappe, ezért kezdett ő. Ezért róla szólnak a hírek és vele van tele a sajtó. Ennek ellenére, ha Zappe jobb lesz a nyáron (én kétlem, de én nem láttam őt, csak olvastam az edzés riportokat, amik alapján pont olyan volt egész évben, mint a Bears meccsen, arra meg nem lehet építeni), akkor miért ne előzhetne? Amit én olvastam, láttam elemzéseket azokban Jones jóval előtte van, akik készítették pedig nem Jones rajongók, hanem szakemberek.
Ellenben van a hater, meg clickbait szekció, na azok érthetően mást trombitálnak.
topin
Mikor elfogynak az érvek, akkor felborítod az asztalt, jellemző...
Meg milyen konszenzus boardról beszél, ez konkrétan nem létezik, ez megint csak szurkolói kitaláció, ami ellen itt keresztes hadjáratot szoktál indítani... “szakértői” boardról beszélsz? mert abból összeállíthatsz egy egységes boardot, de annak nulla valóságalapja van. A csapatokét meg soha senki nem fogja megtudni még évekre visszamenőleg. Szóval mit kéne figyelembe vennem mikor azt mondom, hogy a Giants idióta volt, amikor 6. választásra kivitt egy limitált, tele kérdőjelekkel rendelkező prospectet (btw, akinél meg 1/6 picket ér egy DJ szintű prospect, annál konkrétan nem is érdekel mit tartalmazhat a board többi része...).
Plusz, megint jössz a hibátlan draft mítoszával, amit soha senki nem vár és nem is fog elvárni. Nagyon lelkesen és kitartóan vitatkozol egy szalmabálával.

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 3 éve
szerintem shanahan nem ért az irányítókhoz, az offense-hez mint olyanhoz nagyon is. nem nevelt még ki egyet sem, garoppolot is túl gyorsan fizették meg. a rendszere hibátlan, de nem egy qb suttogó, de pont a rendszer miatt nem is kell annak lennie, ez pont a tavalyi szezonban bebizonyosodott.Én pl Josh Allent is bustnak, rossz választásnak könyveltem el, egy “szokásos Bills” picknek, aztán ő mégis bevállt, mert olyat fejlődött, amit nagyon nem szoktak. Sajnos minden Allenre jut 100 vagy 200 bust, szóval ezzel az egyszerű matematikával számolva én ha látok egy madarat ami hápog arra rámondom hogy kacsa... Aztán benne van, hogy 1-2 alkalommal rámcáfolnak.Az a nehéz a draftban, hogy kb. 10 évente jön egy olyan irányító, mint Elway, Manning (a báty), Luck vagy Lawrence, akikkel szinte biztosra lehet menni, mert az gyakorlatilag nem is kérdés, hogy beválnak majd NFL irányítóként, csak az a kérdés, hogy mennyire. Mindenki másban van fantázis, de hogy kijön-e vagy sem, azt marha nehéz megjósolni. Persze mondjuk Trubisky megosztóbb pick volt, mint Mayfield vagy Murray - vagy pl. Daniel Jones -, de az sem feltétlenül jelent semmit, lást Josh Allen (a Bills kétszer feltradelt érte). Az edzők ki tudja mikor, miért mit látnak a játékosban. Száz órákat elemezgetik, nem tudhatjuk mi fogja meg őket. Pl. számomra Trey Lance is egy WTF pick volt, pedig Shanahan aztán ért az irányítókhoz, azt nem lehet tőle elvitatni. És ki tudja, még lehet, hogy be is válik. Vagy nem. Esélyesebb, hogy nem. És akkor egy elismert QB guru nézett be egy játékost ... k******rva drágán. Ennyire nem könnyű.
Nem áltatom magam, hogy de hát Allen is megtanult pontosan dobni, akkor majd Zack Wilson is megtud vagy bárki más, meg ki nem szarja le, hogy Mac Jones nem atletikus és semmiben sem kiemelkedő hát Brady is fehér, vékony, zsebirányító volt, miért ne lehetne hasonló a két játékos. Én ennél sokkal racionálisabb vagyok.ZERO_L
peterk2005 udvari bolond
több mint 3 éve
Én pl Josh Allent is bustnak, rossz választásnak könyveltem el, egy “szokásos Bills” picknek, aztán ő mégis bevállt, mert olyat fejlődött, amit nagyon nem szoktak. Sajnos minden Allenre jut 100 vagy 200 bust, szóval ezzel az egyszerű matematikával számolva én ha látok egy madarat ami hápog arra rámondom hogy kacsa... Aztán benne van, hogy 1-2 alkalommal rámcáfolnak.Az a nehéz a draftban, hogy kb. 10 évente jön egy olyan irányító, mint Elway, Manning (a báty), Luck vagy Lawrence, akikkel szinte biztosra lehet menni, mert az gyakorlatilag nem is kérdés, hogy beválnak majd NFL irányítóként, csak az a kérdés, hogy mennyire. Mindenki másban van fantázis, de hogy kijön-e vagy sem, azt marha nehéz megjósolni. Persze mondjuk Trubisky megosztóbb pick volt, mint Mayfield vagy Murray - vagy pl. Daniel Jones -, de az sem feltétlenül jelent semmit, lást Josh Allen (a Bills kétszer feltradelt érte). Az edzők ki tudja mikor, miért mit látnak a játékosban. Száz órákat elemezgetik, nem tudhatjuk mi fogja meg őket. Pl. számomra Trey Lance is egy WTF pick volt, pedig Shanahan aztán ért az irányítókhoz, azt nem lehet tőle elvitatni. És ki tudja, még lehet, hogy be is válik. Vagy nem. Esélyesebb, hogy nem. És akkor egy elismert QB guru nézett be egy játékost ... k******rva drágán. Ennyire nem könnyű.
Nem áltatom magam, hogy de hát Allen is megtanult pontosan dobni, akkor majd Zack Wilson is megtud vagy bárki más, meg ki nem szarja le, hogy Mac Jones nem atletikus és semmiben sem kiemelkedő hát Brady is fehér, vékony, zsebirányító volt, miért ne lehetne hasonló a két játékos. Én ennél sokkal racionálisabb vagyok.ZERO_L
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Jones jobb, mint Zappe, ezért kezdett ő. Ezért róla szólnak a hírek és vele van tele a sajtó.Ha a pokolra kíván jutni akkor
topin
Balra a második ajtó
De ha a Super Bowl hétvégére vár
Be van fizetve az útja
Mert a New England Tourist
A legjobb szolgáltatást nyújtja
több mint 3 éve
Vagdalkozol és hülyeségeket beszélsz. Sajnos felesleges reflektálni. Leakadsz egy picknél, de pl a konszenzus boardokat nem veszed figyelembe. Mert ugye ha te tudtad, akkor azok hogy a fenébe nem voltak képesek ezt felfogni? Mindenki aki ebben dolgozik vakon volt, és vakon van ezek szerint. De igazából ez csak azt mutatja meg, hogy a draft lutri, mert óriási variancia és ciklikusság van benne, ahogy azt már évekkel ezelőtt kibeszéltük. Az csak szurkolói vágyálom, hogy hibátlan draftok legyenek folyamatosan. Nincs ilyenre példa, mert a variancia létezik, akár felfogod, akár nem.ZERO LÓvodás stílus az az hogy konkrétan nem tudsz leírt szöveget értelmezni, vagy ez inkább szomorú...
Kérlek, iratkozz fel a Bears stábjába, mert ezek nem látnak semmit. nem elég, hogy Trubiskyt kihúzták, de még Fieldset is elhozták pár évre rá....😊 Te vagy az orákulum, segíts nekik! 😊
Viccet félretéve nagy fiaskó volt a Trubisky pick, sokan nem értették/értetttük, de több boardon előbb volt, mint Watson és Mahomes. Mindenki hülye.
Az NFL-ben a konzervatív felfogás miatt azokat helyezik előtérbe, akik várhatóan jobban teljesthetnek a profik között, ezárt láthatták előbbre őt. Mindegy, nagy balfaszság volt.
Amúgy 10 csapat nem látta Watsonban 9 pedig Mahomesban az arany tojást tojó tyúkot ( Kansas 10.-re húzta őt ugye).
Mindenki menjen másik sportágba, nem értenek hozzá......😊
Legyen szó a 21-es draftról
Lawrence kivételével (egyébként még nála is vannak kérdőjelek), ki az aki mutatott igazi fr QB életjeleket ? Wilson teljes kapufa, Lanceről még kiderülhet, kérdés, mi lesz a súlyos sérülése után, Fieldsnél is megoszlanak a vélemények.
Egy évvel korábbról Burrow és Herbertre lehet azt mondani, hogy igen, ők azok (lehetnek).
Apropó, láttad mit kellett adnia a Panthersnek az 1/1-ért? Mert általában az az a hely, ahol találsz ilyen csókát.
Mikor volt olyan jó tárgyaló poziban a Pats?
Kicsit óvodás stílusnak gondolom, hogy elment a GOAT és rögtön tudni kell pótolni ugyanolyannal vagy hasonlóval.....
csi77
Senki nem mond ilyet, hogy rögtön hozzák ide Mahomes 2.0-t, arról szól a diszkurzus, hogy ne legyünk olyan balfaszok mint pl a Bears akiknek emberemlékezet óta nem volt komolyan vehető irányítója. Nyugi-nyugi, tudom, ti így szálltok le a bicikliről. 😁
Btw, direkt nem Mahomest hozom fel példának mert őt benézte mindenki és nem is alaptalanul, viszont Watson-t nagyon nehéz kimagyarázni egy QB needes FO számára. Szived joga elengedőbb lenni, mások az elvárások, talán ezt kéne felfogni, elfogadni...
Én értem hogy te látod tévében ránézésre, ha egy QB szar, csak ez semmit nem jelent a valóságban. Kifejezetten beképzelt dolog. De oké, te vágod ezt ennyire. Hány órát foglalkozol ezzel napi szinten, hogy nézel meg egy tape-t, kérlek avass be minket is, illetve milyen tape az amit nézel?Javíts ki nyugodtan mert már nem tudom követni a te érvrendszeredet, a “mi a faszt képzelsz magadról, azt hiszed jobban tudod BB-nél” és a “nem várható el BBéktől hogy ne totális bust QB-t húzzanak, hisz látod a Brownsnak sincs QB-ja 30 éve” között, szóval BBéktől azt várnám el a szakmájuk top kategóriájában, hogy ha 2017-ben feltradelnek, akkor azt Watson miatt teszi és nem Trubiskyért... ennyi
Ha Trubisky-t vagy a többi gyengén teljesítőt kiválasztották, az pont azon logika mentén volt amiért hisztizel. Hogy kivigyék a class legjobb esélyt kínált irányítóit, akikért a te felvetésed alapján nekünk is menni kellene. Mert úgy tűnik az az elvárásod, hogy tankoljunk és pont abban a szezonban legyen ott a tuti QB. Hát jó reggelt, de ez nem egy hétköznapi, nagy beválású opció.
És ugye 1, nagyon max két ilyen próbálkozás után ki is lenne vágva a teljes stáb. Nekik nem érdekük ez a fajta próbálgatás és tankolás, hiszen a munkájuk a megítélésük a tét. Ez csak a szurkolóknak fontos és járható út, a csapatnak nem. A csapat tagjainak se érdeke, hogy liga alja csapatba jöjjenek, mert így a lejáró szerződések után nincs nagy pénz általában, hiszen kiemelkedni egy ilyenből nem nagyon lehet.
Szóval amit elvársz az életképtelen szitu, nincs is rá jó példa szinte a ligában. De nekünk elsőre jöjjön be, értem.
El se tudom képzelni, mi lenne itt 3-4 ligaalja szezon után.
topin
(Ha meg szerinted teljesen okés lett volna egy Trubisky pick, akkor itt hagyjuk abba)
De nagyon nehéz így vitázni, mikor egyik témában az az ütőkártyád, hogy BB 20 éves dinasztiát épített, ergo jobban tudja, a másikban meg az hogy hát a nagyátlagban többiek sem csinálják jobban, ezért nálunk sem elvárható...
Mindkettő igaz, csak el kéne végre döntened, hogy melyik viszonyrendszerhez igazodsz, mert így persze könnyű mindig úgy érezned, hogy igazad van és mindenki más a hülye.
Soha nem állítottam, hogy akkora szaki lennék (nem úgy mint egyesek...), pont ez a lényeg, ha már nekem leesik hogy valami nem oké, akkor ott már komoly baj van.
Nem kellett hatalmas szakinak lenni, hogy észrevedd Newton totális hulla, nem csak az offseasonben de már elötte év végén és semmi keresnivalója az NFLben. Trubiskyről is azért jó eséllyel meg lehetett mondani, hogy bust lesz, de Watsonnál tuti rosszabb. De még lehetne sorolni, hogy mi a fasznak draftolsz 68 éves Weedent az első körben, minek adsz egy utazó Goffnak 100millás fizut stbstb. Ezeket más is látta nem csak én, hisz kiszúrja a szemedet.
(Ügye most nem játszuk el, hogy az NFL-ben van 32 kompetens GM és 32 HC...)
Én pl Josh Allent is bustnak, rossz választásnak könyveltem el, egy “szokásos Bills” picknek, aztán ő mégis bevállt, mert olyat fejlődött, amit nagyon nem szoktak. Sajnos minden Allenre jut 100 vagy 200 bust, szóval ezzel az egyszerű matematikával számolva én ha látok egy madarat ami hápog arra rámondom hogy kacsa... Aztán benne van, hogy 1-2 alkalommal rámcáfolnak.
Nem áltatom magam, hogy de hát Allen is megtanult pontosan dobni, akkor majd Zack Wilson is megtud vagy bárki más, meg ki nem szarja le, hogy Mac Jones nem atletikus és semmiben sem kiemelkedő hát Brady is fehér, vékony, zsebirányító volt, miért ne lehetne hasonló a két játékos. Én ennél sokkal racionálisabb vagyok.
Mac Jones sem mutatott semmit, ami többre értékelhetnénk mint egy game-managernél. Én abban bízok, hogy a nem látható skilljeiben van valami extra, amit a stáb már lát és majd ez segít neki kitörni ebből a kategóriából. Csak erre is van 4 éve, ha nem jön ki belőle, akkor megint a nagy számok törvénye nyomán már nem fog és felesleges hitegetni magunkat.
Márpedig nagyon sok csapat/GM/HC itt bassza el, olyat lát bele az adott irányítóba/játékosba, ami sosem volt benne.
Én ezt szeretném elkerülni és az lenne az elvárásom (elnézésd ha túlságosan nagyok az igényeim), hogy egy BB féle szakember ne kövesse el ezt a szarvas hibát.
Zappe-val versenyezni fog a teljes offseason alatt és a TC alatt és a preseason meccseken. Ez alap. Ha jobb lesz Zappe, akkor övé lesz a csapat, mert nyerni akarunk.Na most várjál, eddig az volt a mantra tőled, hogy nevetségesek a trade pletykák mert Jones a fix kezdő...
topin
Meg amúgy is hülye az aki megkérdőjelezi Jones kezdő helyét, mert Zappe szart sem csinált mikor beállt ugyan úgy gamemenedzserkedett, nem készebb játékos.
Kaptál valami szaftos belsős infót? 😃
(Elég ha csak kacsintasz)
ZERO_L
Jones jobb, mint Zappe, ezért kezdett ő. Ezért róla szólnak a hírek és vele van tele a sajtó. Ennek ellenére, ha Zappe jobb lesz a nyáron (én kétlem, de én nem láttam őt, csak olvastam az edzés riportokat, amik alapján pont olyan volt egész évben, mint a Bears meccsen, arra meg nem lehet építeni), akkor miért ne előzhetne? Amit én olvastam, láttam elemzéseket azokban Jones jóval előtte van, akik készítették pedig nem Jones rajongók, hanem szakemberek.
Ellenben van a hater, meg clickbait szekció, na azok érthetően mást trombitálnak.
több mint 3 éve
ZERO_LA Newton projekt bebukott, ez tény. Low risk/high reward felállás volt és amellett, hogy a rendszert se tudta megtanulni (érthetetlen), amellett még a dobómozdulata is folyamatosan szétesett a korábbi sérülés miatt.
Vele egyébként 2 évig terveztünk, hisz az lett volna, hogy MJ padozzon és tanuljon, de már a TC alatt jobb volt nála, mind dobásban, mind a rendszer ismeretében.
Én egyébként imádtam volna Newtont itt, egészségesen bivaly lett volna, kb. LJ most a hasonló QB.
Én attól nem félek, hogy MJ nem lesz képes értelmezni BoB rendszerét és nehézséget fog okozni, mert neki ez az egyik pozitívuma, hogy a tanulási képessége és a játékintelligenciája jó.
A második éve sem teljesen elvesztegetett, mert a védelmek olvasásában tudott fejlődni, még több koncepciót ismer, így a harmadik évére azért remélhetőleg még jobban lassul a játék a számára, még jobb lesz a védelmek olvasásában. Ha JuJuval és Gesickivel is megtalálja az összhangot az nekünk csak jó.
Azt várom, hogy Klemm érkezésével a fal is rendbe lesz téve, ami növeli MJ komfortérzetét és javít a pontosságán is. Tavaly ebből volt több probléma is sajnos.
Amúgy Brady óta rebuildben van a csapat, mind játékos, mind edzői fronton és valóban, voltak kifejezetten rossz döntések a draftok során (hello N'keal.), volt olyan ami még minimálisan se jött be (2 TE draft), a játékosok szerződésénél se jött be minden és az edzői kinevezésekben is volt nagyon rosszul elsülő, de alapvetően érthető döntés.
MJ 1/15-ön való elvitelével amúgy jól jártunk, mert rendelkezik azzal a skillsettel ami a rendszerünkbe kell, így nem kellett pluszt adni érte és ha nem jön be, simán tradelhető, de ha gondolod felfoghatod úgy is mint egy bridge QB.
Illetve ha kellene fog, akkor fel fogunk menni a drafton a jövőben, mert megoldható lesz és nem kell egy-eyg szezon eldobni a picsába, hanem ott lesz a kész csapat, amibe majd csak QB kell.
több mint 3 éve
ZERO LÓvodás stílus az az hogy konkrétan nem tudsz leírt szöveget értelmezni, vagy ez inkább szomorú...
Kérlek, iratkozz fel a Bears stábjába, mert ezek nem látnak semmit. nem elég, hogy Trubiskyt kihúzták, de még Fieldset is elhozták pár évre rá....😊 Te vagy az orákulum, segíts nekik! 😊
Viccet félretéve nagy fiaskó volt a Trubisky pick, sokan nem értették/értetttük, de több boardon előbb volt, mint Watson és Mahomes. Mindenki hülye.
Az NFL-ben a konzervatív felfogás miatt azokat helyezik előtérbe, akik várhatóan jobban teljesthetnek a profik között, ezárt láthatták előbbre őt. Mindegy, nagy balfaszság volt.
Amúgy 10 csapat nem látta Watsonban 9 pedig Mahomesban az arany tojást tojó tyúkot ( Kansas 10.-re húzta őt ugye).
Mindenki menjen másik sportágba, nem értenek hozzá......😊
Legyen szó a 21-es draftról
Lawrence kivételével (egyébként még nála is vannak kérdőjelek), ki az aki mutatott igazi fr QB életjeleket ? Wilson teljes kapufa, Lanceről még kiderülhet, kérdés, mi lesz a súlyos sérülése után, Fieldsnél is megoszlanak a vélemények.
Egy évvel korábbról Burrow és Herbertre lehet azt mondani, hogy igen, ők azok (lehetnek).
Apropó, láttad mit kellett adnia a Panthersnek az 1/1-ért? Mert általában az az a hely, ahol találsz ilyen csókát.
Mikor volt olyan jó tárgyaló poziban a Pats?
Kicsit óvodás stílusnak gondolom, hogy elment a GOAT és rögtön tudni kell pótolni ugyanolyannal vagy hasonlóval.....
csi77
Senki nem mond ilyet, hogy rögtön hozzák ide Mahomes 2.0-t, arról szól a diszkurzus, hogy ne legyünk olyan balfaszok mint pl a Bears akiknek emberemlékezet óta nem volt komolyan vehető irányítója. Nyugi-nyugi, tudom, ti így szálltok le a bicikliről. 😁
Btw, direkt nem Mahomest hozom fel példának mert őt benézte mindenki és nem is alaptalanul, viszont Watson-t nagyon nehéz kimagyarázni egy QB needes FO számára. Szived joga elengedőbb lenni, mások az elvárások, talán ezt kéne felfogni, elfogadni...
Én értem hogy te látod tévében ránézésre, ha egy QB szar, csak ez semmit nem jelent a valóságban. Kifejezetten beképzelt dolog. De oké, te vágod ezt ennyire. Hány órát foglalkozol ezzel napi szinten, hogy nézel meg egy tape-t, kérlek avass be minket is, illetve milyen tape az amit nézel?Javíts ki nyugodtan mert már nem tudom követni a te érvrendszeredet, a “mi a faszt képzelsz magadról, azt hiszed jobban tudod BB-nél” és a “nem várható el BBéktől hogy ne totális bust QB-t húzzanak, hisz látod a Brownsnak sincs QB-ja 30 éve” között, szóval BBéktől azt várnám el a szakmájuk top kategóriájában, hogy ha 2017-ben feltradelnek, akkor azt Watson miatt teszi és nem Trubiskyért... ennyi
Ha Trubisky-t vagy a többi gyengén teljesítőt kiválasztották, az pont azon logika mentén volt amiért hisztizel. Hogy kivigyék a class legjobb esélyt kínált irányítóit, akikért a te felvetésed alapján nekünk is menni kellene. Mert úgy tűnik az az elvárásod, hogy tankoljunk és pont abban a szezonban legyen ott a tuti QB. Hát jó reggelt, de ez nem egy hétköznapi, nagy beválású opció.
És ugye 1, nagyon max két ilyen próbálkozás után ki is lenne vágva a teljes stáb. Nekik nem érdekük ez a fajta próbálgatás és tankolás, hiszen a munkájuk a megítélésük a tét. Ez csak a szurkolóknak fontos és járható út, a csapatnak nem. A csapat tagjainak se érdeke, hogy liga alja csapatba jöjjenek, mert így a lejáró szerződések után nincs nagy pénz általában, hiszen kiemelkedni egy ilyenből nem nagyon lehet.
Szóval amit elvársz az életképtelen szitu, nincs is rá jó példa szinte a ligában. De nekünk elsőre jöjjön be, értem.
El se tudom képzelni, mi lenne itt 3-4 ligaalja szezon után.
topin
(Ha meg szerinted teljesen okés lett volna egy Trubisky pick, akkor itt hagyjuk abba)
De nagyon nehéz így vitázni, mikor egyik témában az az ütőkártyád, hogy BB 20 éves dinasztiát épített, ergo jobban tudja, a másikban meg az hogy hát a nagyátlagban többiek sem csinálják jobban, ezért nálunk sem elvárható...
Mindkettő igaz, csak el kéne végre döntened, hogy melyik viszonyrendszerhez igazodsz, mert így persze könnyű mindig úgy érezned, hogy igazad van és mindenki más a hülye.
Soha nem állítottam, hogy akkora szaki lennék (nem úgy mint egyesek...), pont ez a lényeg, ha már nekem leesik hogy valami nem oké, akkor ott már komoly baj van.
Nem kellett hatalmas szakinak lenni, hogy észrevedd Newton totális hulla, nem csak az offseasonben de már elötte év végén és semmi keresnivalója az NFLben. Trubiskyről is azért jó eséllyel meg lehetett mondani, hogy bust lesz, de Watsonnál tuti rosszabb. De még lehetne sorolni, hogy mi a fasznak draftolsz 68 éves Weedent az első körben, minek adsz egy utazó Goffnak 100millás fizut stbstb. Ezeket más is látta nem csak én, hisz kiszúrja a szemedet.
(Ügye most nem játszuk el, hogy az NFL-ben van 32 kompetens GM és 32 HC...)
Én pl Josh Allent is bustnak, rossz választásnak könyveltem el, egy “szokásos Bills” picknek, aztán ő mégis bevállt, mert olyat fejlődött, amit nagyon nem szoktak. Sajnos minden Allenre jut 100 vagy 200 bust, szóval ezzel az egyszerű matematikával számolva én ha látok egy madarat ami hápog arra rámondom hogy kacsa... Aztán benne van, hogy 1-2 alkalommal rámcáfolnak.
Nem áltatom magam, hogy de hát Allen is megtanult pontosan dobni, akkor majd Zack Wilson is megtud vagy bárki más, meg ki nem szarja le, hogy Mac Jones nem atletikus és semmiben sem kiemelkedő hát Brady is fehér, vékony, zsebirányító volt, miért ne lehetne hasonló a két játékos. Én ennél sokkal racionálisabb vagyok.
Mac Jones sem mutatott semmit, ami többre értékelhetnénk mint egy game-managernél. Én abban bízok, hogy a nem látható skilljeiben van valami extra, amit a stáb már lát és majd ez segít neki kitörni ebből a kategóriából. Csak erre is van 4 éve, ha nem jön ki belőle, akkor megint a nagy számok törvénye nyomán már nem fog és felesleges hitegetni magunkat.
Márpedig nagyon sok csapat/GM/HC itt bassza el, olyat lát bele az adott irányítóba/játékosba, ami sosem volt benne.
Én ezt szeretném elkerülni és az lenne az elvárásom (elnézésd ha túlságosan nagyok az igényeim), hogy egy BB féle szakember ne kövesse el ezt a szarvas hibát.
Zappe-val versenyezni fog a teljes offseason alatt és a TC alatt és a preseason meccseken. Ez alap. Ha jobb lesz Zappe, akkor övé lesz a csapat, mert nyerni akarunk.Na most várjál, eddig az volt a mantra tőled, hogy nevetségesek a trade pletykák mert Jones a fix kezdő...
topin
Meg amúgy is hülye az aki megkérdőjelezi Jones kezdő helyét, mert Zappe szart sem csinált mikor beállt ugyan úgy gamemenedzserkedett, nem készebb játékos.
Kaptál valami szaftos belsős infót? 😃
(Elég ha csak kacsintasz)

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 3 éve
ZERO LKérlek, iratkozz fel a Bears stábjába, mert ezek nem látnak semmit. nem elég, hogy Trubiskyt kihúzták, de még Fieldset is elhozták pár évre rá....😊 Te vagy az orákulum, segíts nekik! 😊
Viccet félretéve nagy fiaskó volt a Trubisky pick, sokan nem értették/értetttük, de több boardon előbb volt, mint Watson és Mahomes. Mindenki hülye.
Az NFL-ben a konzervatív felfogás miatt azokat helyezik előtérbe, akik várhatóan jobban teljesthetnek a profik között, ezárt láthatták előbbre őt. Mindegy, nagy balfaszság volt.
Amúgy 10 csapat nem látta Watsonban 9 pedig Mahomesban az arany tojást tojó tyúkot ( Kansas 10.-re húzta őt ugye).
Mindenki menjen másik sportágba, nem értenek hozzá......😊
Legyen szó a 21-es draftról
Lawrence kivételével (egyébként még nála is vannak kérdőjelek), ki az aki mutatott igazi fr QB életjeleket ? Wilson teljes kapufa, Lanceről még kiderülhet, kérdés, mi lesz a súlyos sérülése után, Fieldsnél is megoszlanak a vélemények.
Egy évvel korábbról Burrow és Herbertre lehet azt mondani, hogy igen, ők azok (lehetnek).
Apropó, láttad mit kellett adnia a Panthersnek az 1/1-ért? Mert általában az az a hely, ahol találsz ilyen csókát.
Mikor volt olyan jó tárgyaló poziban a Pats?
Kicsit óvodás stílusnak gondolom, hogy elment a GOAT és rögtön tudni kell pótolni ugyanolyannal vagy hasonlóval.....
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 3 éve
Én értem hogy te látod tévében ránézésre, ha egy QB szar, csak ez semmit nem jelent a valóságban. Kifejezetten beképzelt dolog. De oké, te vágod ezt ennyire. Hány órát foglalkozol ezzel napi szinten, hogy nézel meg egy tape-t, kérlek avass be minket is, illetve milyen tape az amit nézel?De mire van nagyobb esélyed, top10-ben fr QB-t találni vagy azon kívül. Ennyiről szól a dolog.Te beszélsz álomvilágról, de meséld már el kérlek mi annak a realitása, hogy nyomatjuk ezt a táncolást, fingreszelést a PO határán egy manager QBval, aztán 20. hely környékén meg ölünkbe huppan egy fr QBnak látszó tárgy? Vagy majd későbbi körben egy Wilson?Háát, én annyira azért nem látom, hogy a tankolás annyival jobb eséllyel kecsegtet. Burrow, Luck, és valószínűleg Lawrence erősítik ezt a taktikát, de van legalább annyi akik meg nem. És nem harmadik körös próbáljuk meg pickekre gondolok, hanem szintén első körösokre, akikért fel lehetett menni a kör alsó feléből is. Mahomes, Watson, Allen. És akkor még ott vannak a Lamar féle esélyek is. Szóval nem feltétlenül éri meg tankolni, eldobva szezont, szezonokat
Ennek kisebb a valószínűsége, mintha bedobnál két évet és reménykedsz hogy azokban az években nem Mariota-Winston páros jön ki mint “top QB prospect”.
Lehet itt követni a lassú víz partot mos taktikáját, de amíg nincs fr QB-d addig nem leszel hosszútávon kontender. Ez alap.ZERO_L
peterk2005 udvari bolond
Felőlem fel lehet cserélni top10-be is, de mikor (nagyon-nagyon) kellett QB és ott ültünk 15. helyen akkor is kivártunk és reménykedünk, hogy 5ből az egyik lecsúszik hozzánk. Nem azt mondtuk mint a 49ers hogy akkor felmegyünk a top3ért.
Most mind1 is, hogy személy szerint én nem voltam magason azzal a QB draft classal, de drafton azért általában a biztosra megyünk és nem agresszívkodunk, még ha van is az utóbbira példa. Szóval nemigen kenyerünk a feltrade első körben.
Ez megint oké, de a jövő sztárjával egy NFL csapat legfontosabb pontjával már a 3. projektet kezdjük, 3 év alatt.csak már végre derüljön ki és az 5. éves opciója ne egy coin flipp legyen, hanem egy határozott, megalapozott, racionális döntés. (Akár igen, akár nem. Ezt már leszarom)Arra pont 2 évünk van. És a stáb átalakítása is ezt szolgálja, hogy megtudják ezt. Ebben nincs ellentmondás sem köztünk, sem a stáb között sem.
Én csak ennyit szeretnék.
ZERO_L
topin
Kezdtük azzal, hogy “Newton kezdjen, ne dobjuk be a fiút mélyvízbe mert jaj mi lesz“ (szerencsére az edzők jó döntést hoztak), de azért egész évben nagyon rövid pórázon volt, mert újonc, szokja a ligát stb. oké, rendben.
Második évében totális csőd a rendszert tönkre tettük, értékelhetetlen a mutatott játék.
Harmadik évében jön egy új OC, most majd ne találjuk ki, hogy az új rendszert meg kell szolnia. Ha nem jön ki BOBal kit teszünk ki?
Most már elvárható szurkolói szemmel, hogy kicsit nagyobb részben a QB játék kerüljön képbe és ne ezt a futós szar felfogást nyomassuk, amikor Jonestól kb csak akkor kérünk többet mikor már kockáztatni kell 10pontos hátrányban vagyunk?
Vagy most is az lesz, hogy csak a győzelem számít ha kell akkor passzolunk 3at egész meccsen?
Mert nálam ez a felfogás nem segíti elő, hogy kiderüljön erről a srácról, lehet-e több mint egy gamemanager.
Értem, hogy sok az a maradék két év, de ugyan úgy eltelt kettő és fingunk nincs róla, hogy rendszeren kívül hozzá tud-e adni (és hagyjál kérlek azzal, hogy BBék patika mérlegen tudják mit tud a srác, mert akkor ő lenne a beton biztos kezdő és már -2. napon elhesegetnének bármilyen konteot).
Ezért voltam mindig ellene ennek a “just win” mentalitásnak, mert most azt kéne megtudni Jonesból lesz valaha top10 vagy akörüli játékos vagy sem. PO-ba jutást a hajunkra kenhetjük jelenleg.
Jön egy season ending sérülés(ne jöjjön) megint ott leszünk, hogy tulajdonképpen most már ki kell írnunk egy versenyt a kezdő posztért mert Zappe-t is meg kellene nézni hátha több van benne.
Amikor kiderül róla, akkor meghozzák az ítéletet. Meghozták Trubyról, Darnoldról, Mayfieldről, Carr-ról is. Ugyanez lesz Jones esetében is, amikor tiszta lesz a kép a döntéshozóknak.Igen, mikor a Holdról is látszott, hogy Trubisky nem NFL kezdő szint, 1/2-esként (jesus fuck 🤣), meg Carról hogy képtelen jobb lenni egy game managernél, akkor kitették.
topin
Most komlyan ezt a szintet lőjük be BB-nél meg a stábjánál??? Meglépjék azokat a lépéseket, amik már a képernyőről leugranak? Cmon man.
Elvárnám tőle/tőlük, kezdjük ott hogy ilyen QB prospecthez hozzá se nyúljon (most azt hagyjuk is, hogy azt a valakit aki Watsonnál többre értékelte Trubiskyt azt a helyi általános iskolás focicsapat közelébe nem engedném), de hogy ne kelljen 4 meg 5 évet várni mire leesik nekik, hogy várhatja a semmiből jövő 200%os fejlődést de sosem fog eljönni.
Az utóbbi két évben meg az ez irányú félelmeimet abszolút nem csillapították vagy cáfoltak rá.
Ha idén is ezt a minimalista szart kell majd nézni, hogy Jones nem vállal extrát, meg futunk folyamatosan egyenlő állásnál, akkor nem tudom mivel leszünk előrébb.
Oké ez a jövő zenéje várjuk meg az első 3 meccset stbstb
Nagyon jó, hogy van végre egy komolyan vehető OC, de én majd akkor nyugszom meg ha játékfelfogásban is látom az előrehaladást.
ZERO_L
Ha Trubisky-t vagy a többi gyengén teljesítőt kiválasztották, az pont azon logika mentén volt amiért hisztizel. Hogy kivigyék a class legjobb esélyt kínált irányítóit, akikért a te felvetésed alapján nekünk is menni kellene. Mert úgy tűnik az az elvárásod, hogy tankoljunk és pont abban a szezonban legyen ott a tuti QB. Hát jó reggelt, de ez nem egy hétköznapi, nagy beválású opció.
És ugye 1, nagyon max két ilyen próbálkozás után ki is lenne vágva a teljes stáb. Nekik nem érdekük ez a fajta próbálgatás és tankolás, hiszen a munkájuk a megítélésük a tét. Ez csak a szurkolóknak fontos és járható út, a csapatnak nem. A csapat tagjainak se érdeke, hogy liga alja csapatba jöjjenek, mert így a lejáró szerződések után nincs nagy pénz általában, hiszen kiemelkedni egy ilyenből nem nagyon lehet.
Szóval amit elvársz az életképtelen szitu, nincs is rá jó példa szinte a ligában. De nekünk elsőre jöjjön be, értem.
El se tudom képzelni, mi lenne itt 3-4 ligaalja szezon után.
BOB rendszeréről mit tudsz? Mert ugye ahhoz kellene szabnod az elvárásokat, és a futójátékot is úgy ítélheted meg. Nem véletlenül írnak 2.bluechip RB-ről, ami nekem se tetszik annyira, de O'Brien a 22 personnel-t is bírja nagyon. Meg a 2 RB-s felállásokat is jól használja.
Szóval van az amit te elvársz, meg van az amit az OC szeretne megjeleníteni. ÉS abba sajna a mi elvárásaink, vágyaink nem úgy kerülnek bele, ahogy mi szeretnénk.
A QB fejlesztése fontos, ezért jön BOB, a fal fejlesztése is fontos, ezért jött Klemm. A coaching adott lesz, a rendszer jó, nem csak bemondásra, hanem bizonyítottan. Jonesnak előre kell tudni lépnie, ebben nem lehet kérdés.
Zappe-val versenyezni fog a teljes offseason alatt és a TC alatt és a preseason meccseken. Ez alap. Ha jobb lesz Zappe, akkor övé lesz a csapat, mert nyerni akarunk.
több mint 3 éve
Szerintem a tankolasnak van ertelme mert az az egyetlen megoldas ami megoldhato tervszeruen es kivitelezheto barkinek barmikor. Oriasi elonyt ad minden teren a csapatnak es a QB-nak is akit kivalasztanak. Viszont ezt be kell vallalni es sok csapat nem szereti. A legritkabb a Luck fele szintiszta szerencse.De mire van nagyobb esélyed, top10-ben fr QB-t találni vagy azon kívül. Ennyiről szól a dolog.Pár évvel ezelőtt csináltam ebből egy összesítést, és az jött ki, hogy nem érdemes a második, harmadik napban bízni, mert arányaiban sokkal (de durván sokkal) nagyobb eséllyel jön ki egy franchise QB az első körből, mint később. Szóval igen. Az irányítóra be kell ruházni általában. De én a tankolással és a top1-2-3 pickkel kapcsolatban írtam, hogy az viszont nem feltétlenül ad jobb esélyt, mint felmenni a top10 környékére.
Felőlem fel lehet cserélni top10-be is, de mikor (nagyon-nagyon) kellett QB és ott ültünk 15. helyen akkor is kivártunk és reménykedünk, hogy 5ből az egyik lecsúszik hozzánk. Nem azt mondtuk mint a 49ers hogy akkor felmegyünk a top3ért.
Most mind1 is, hogy személy szerint én nem voltam magason azzal a QB draft classal, de drafton azért általában a biztosra megyünk és nem agresszívkodunk, még ha van is az utóbbira példa. Szóval nemigen kenyerünk a feltrade első körben.ZERO_L
Mondjuk szerintem a csapatok, edzők, GM-ek többsége nem stratégiázik ennyit a dolgon. Ha irányítóra van szüksége, akkor megnézi a felhozatalt, és ha beleszeret valamelyikbe, akkor azért a csillagos eget is lehozza. Lásd a Niners. De ez nem jelenti azt, hogy jobb eséllyel be is jön, mint az, amit a Chiefs, Texans vagyy a Bears csinált (hogy mondjak egy olyant is, ami szintén hátulról top10 környékére ugrás, de még nem tudjuk, hogy bejött-e).
peterk2005 udvari bolond
A valasztas joga viszont fontos es a class erossege es a kereslet QB-ra szabja meg a helyeket jobban es amikor idonkent jon egy Luck-Burrow az csak a dontest egyszerusiti le.
Goff-Wentz---Lynch Mara tudjuk hogy szar a class de az elso korosok kozul oriasi kulonbseg van tehetsegben egymashoz kepest es PL hiaba a 3. huzas ( mint Mahomes ) a hatso helye megmutatja hogy nem feltetlenul biztak benne, de egy probat megert
Trubi-Mahomes-DW Itt ha kiveszed Trubit akkor teljesen normalis a sorrend es meg igy is a 2. kihuzott Mahomes es az a dontobb mint hogy a 10. valasztas
BM-Darnold-Allen-Rosen Itt Darnold a kakukktojas amugy a sorrend megint jo es Allen, de azert nala senki nem mondta meg az elejen sot Bust szagu volt. A korulmenyek amit ok korulveszik es az egyeni tehetseg is konnyen eltunhet.
KM-DJ-Haskins
Burrow-Tua-Herbert-Love ?
Alapvetoen jok a sorrendek es persze lesznek koztuk hibak, de a csapataik sem biztos hogy jol kufarkodtak veluk.
Lawrence-Wilson-Lance-Fields (11. huzas )-MJ Itt a kereslet oriasi volt es ezert lovese nem volt a Pats-nek felmenni a 2. QB-ert mint Mahomes mert itt az az 1/2-t jelentette.
LJ-t direkt kihagytam mert neki a problemaja a kezdobe kerules lett volna barhol es ott a hajlandosag hogy feladjak az NFL O direktivat. Erre is keves esely volt es szerencses volt a ravenssel de utana berugta a skillsetjevel a kaput. MJ-nek ilyen nincs neki egyszeruen a leheto legjobb fal-elkapok es OC kellene ( ahogy a tobbinek is ) es bizonyithatnak. A tankolas reven ez meg is adhato foleg ha a QB erdemesnek tunik, mint BM. Azutan lehet merlegelni. MJ eleg rosszul all es az o szempontjabol nezve nem szerencses, de a csapat nem feltetlenul nezi az o szempontjabol hisz hiaba kozel ott jott mint Mahomes megis a huzott helyuk helyett a class tehetsegszintje es ebbol a sokadik huzas miatt akar hivhatjuk projektnek is, de a poszt reven lesz/van eselye viritani.
A pats viszont nem a tankolas mellett dontott es a masik megoldas hogy kuzd folyamatosan es ugy epiti a csapatot ( sokkal jobb a szinezete, de nem olyan gyors es tobb hibaval jar kozben ). A csapat barmikor ki is szallhat MJ mogul. Holnap-fel ev mulva es az 5.opcio lehivasa masnapjan, de addig eselye is van amivel elhet es a korulmenyek is javulhatnak a szempontjabol.
Iden is ugy tunik hogy a kereslet sokkal nagyobb mint a kinalat es igy a huzott helyek is erdekesek lesznek a kerdojeleik ellenere.
több mint 3 éve
De mire van nagyobb esélyed, top10-ben fr QB-t találni vagy azon kívül. Ennyiről szól a dolog.Pár évvel ezelőtt csináltam ebből egy összesítést, és az jött ki, hogy nem érdemes a második, harmadik napban bízni, mert arányaiban sokkal (de durván sokkal) nagyobb eséllyel jön ki egy franchise QB az első körből, mint később. Szóval igen. Az irányítóra be kell ruházni általában. De én a tankolással és a top1-2-3 pickkel kapcsolatban írtam, hogy az viszont nem feltétlenül ad jobb esélyt, mint felmenni a top10 környékére.
Felőlem fel lehet cserélni top10-be is, de mikor (nagyon-nagyon) kellett QB és ott ültünk 15. helyen akkor is kivártunk és reménykedünk, hogy 5ből az egyik lecsúszik hozzánk. Nem azt mondtuk mint a 49ers hogy akkor felmegyünk a top3ért.
Most mind1 is, hogy személy szerint én nem voltam magason azzal a QB draft classal, de drafton azért általában a biztosra megyünk és nem agresszívkodunk, még ha van is az utóbbira példa. Szóval nemigen kenyerünk a feltrade első körben.ZERO_L
Mondjuk szerintem a csapatok, edzők, GM-ek többsége nem stratégiázik ennyit a dolgon. Ha irányítóra van szüksége, akkor megnézi a felhozatalt, és ha beleszeret valamelyikbe, akkor azért a csillagos eget is lehozza. Lásd a Niners. De ez nem jelenti azt, hogy jobb eséllyel be is jön, mint az, amit a Chiefs, Texans vagyy a Bears csinált (hogy mondjak egy olyant is, ami szintén hátulról top10 környékére ugrás, de még nem tudjuk, hogy bejött-e).

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
De mire van nagyobb esélyed, top10-ben fr QB-t találni vagy azon kívül. Ennyiről szól a dolog.Te beszélsz álomvilágról, de meséld már el kérlek mi annak a realitása, hogy nyomatjuk ezt a táncolást, fingreszelést a PO határán egy manager QBval, aztán 20. hely környékén meg ölünkbe huppan egy fr QBnak látszó tárgy? Vagy majd későbbi körben egy Wilson?Háát, én annyira azért nem látom, hogy a tankolás annyival jobb eséllyel kecsegtet. Burrow, Luck, és valószínűleg Lawrence erősítik ezt a taktikát, de van legalább annyi akik meg nem. És nem harmadik körös próbáljuk meg pickekre gondolok, hanem szintén első körösokre, akikért fel lehetett menni a kör alsó feléből is. Mahomes, Watson, Allen. És akkor még ott vannak a Lamar féle esélyek is. Szóval nem feltétlenül éri meg tankolni, eldobva szezont, szezonokat
Ennek kisebb a valószínűsége, mintha bedobnál két évet és reménykedsz hogy azokban az években nem Mariota-Winston páros jön ki mint “top QB prospect”.
Lehet itt követni a lassú víz partot mos taktikáját, de amíg nincs fr QB-d addig nem leszel hosszútávon kontender. Ez alap.ZERO_L
peterk2005 udvari bolond
Felőlem fel lehet cserélni top10-be is, de mikor (nagyon-nagyon) kellett QB és ott ültünk 15. helyen akkor is kivártunk és reménykedünk, hogy 5ből az egyik lecsúszik hozzánk. Nem azt mondtuk mint a 49ers hogy akkor felmegyünk a top3ért.
Most mind1 is, hogy személy szerint én nem voltam magason azzal a QB draft classal, de drafton azért általában a biztosra megyünk és nem agresszívkodunk, még ha van is az utóbbira példa. Szóval nemigen kenyerünk a feltrade első körben.
Ez megint oké, de a jövő sztárjával egy NFL csapat legfontosabb pontjával már a 3. projektet kezdjük, 3 év alatt.csak már végre derüljön ki és az 5. éves opciója ne egy coin flipp legyen, hanem egy határozott, megalapozott, racionális döntés. (Akár igen, akár nem. Ezt már leszarom)Arra pont 2 évünk van. És a stáb átalakítása is ezt szolgálja, hogy megtudják ezt. Ebben nincs ellentmondás sem köztünk, sem a stáb között sem.
Én csak ennyit szeretnék.
ZERO_L
topin
Kezdtük azzal, hogy “Newton kezdjen, ne dobjuk be a fiút mélyvízbe mert jaj mi lesz“ (szerencsére az edzők jó döntést hoztak), de azért egész évben nagyon rövid pórázon volt, mert újonc, szokja a ligát stb. oké, rendben.
Második évében totális csőd a rendszert tönkre tettük, értékelhetetlen a mutatott játék.
Harmadik évében jön egy új OC, most majd ne találjuk ki, hogy az új rendszert meg kell szolnia. Ha nem jön ki BOBal kit teszünk ki?
Most már elvárható szurkolói szemmel, hogy kicsit nagyobb részben a QB játék kerüljön képbe és ne ezt a futós szar felfogást nyomassuk, amikor Jonestól kb csak akkor kérünk többet mikor már kockáztatni kell 10pontos hátrányban vagyunk?
Vagy most is az lesz, hogy csak a győzelem számít ha kell akkor passzolunk 3at egész meccsen?
Mert nálam ez a felfogás nem segíti elő, hogy kiderüljön erről a srácról, lehet-e több mint egy gamemanager.
Értem, hogy sok az a maradék két év, de ugyan úgy eltelt kettő és fingunk nincs róla, hogy rendszeren kívül hozzá tud-e adni (és hagyjál kérlek azzal, hogy BBék patika mérlegen tudják mit tud a srác, mert akkor ő lenne a beton biztos kezdő és már -2. napon elhesegetnének bármilyen konteot).
Ezért voltam mindig ellene ennek a “just win” mentalitásnak, mert most azt kéne megtudni Jonesból lesz valaha top10 vagy akörüli játékos vagy sem. PO-ba jutást a hajunkra kenhetjük jelenleg.
Jön egy season ending sérülés(ne jöjjön) megint ott leszünk, hogy tulajdonképpen most már ki kell írnunk egy versenyt a kezdő posztért mert Zappe-t is meg kellene nézni hátha több van benne.
Amikor kiderül róla, akkor meghozzák az ítéletet. Meghozták Trubyról, Darnoldról, Mayfieldről, Carr-ról is. Ugyanez lesz Jones esetében is, amikor tiszta lesz a kép a döntéshozóknak.Igen, mikor a Holdról is látszott, hogy Trubisky nem NFL kezdő szint, 1/2-esként (jesus fuck 🤣), meg Carról hogy képtelen jobb lenni egy game managernél, akkor kitették.
topin
Most komlyan ezt a szintet lőjük be BB-nél meg a stábjánál??? Meglépjék azokat a lépéseket, amik már a képernyőről leugranak? Cmon man.
Elvárnám tőle/tőlük, kezdjük ott hogy ilyen QB prospecthez hozzá se nyúljon (most azt hagyjuk is, hogy azt a valakit aki Watsonnál többre értékelte Trubiskyt azt a helyi általános iskolás focicsapat közelébe nem engedném), de hogy ne kelljen 4 meg 5 évet várni mire leesik nekik, hogy várhatja a semmiből jövő 200%os fejlődést de sosem fog eljönni.
Az utóbbi két évben meg az ez irányú félelmeimet abszolút nem csillapították vagy cáfoltak rá.
Ha idén is ezt a minimalista szart kell majd nézni, hogy Jones nem vállal extrát, meg futunk folyamatosan egyenlő állásnál, akkor nem tudom mivel leszünk előrébb.
Oké ez a jövő zenéje várjuk meg az első 3 meccset stbstb
Nagyon jó, hogy van végre egy komolyan vehető OC, de én majd akkor nyugszom meg ha játékfelfogásban is látom az előrehaladást.

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 3 éve
Te beszélsz álomvilágról, de meséld már el kérlek mi annak a realitása, hogy nyomatjuk ezt a táncolást, fingreszelést a PO határán egy manager QBval, aztán 20. hely környékén meg ölünkbe huppan egy fr QBnak látszó tárgy? Vagy majd későbbi körben egy Wilson?Háát, én annyira azért nem látom, hogy a tankolás annyival jobb eséllyel kecsegtet. Burrow, Luck, és valószínűleg Lawrence erősítik ezt a taktikát, de van legalább annyi akik meg nem. És nem harmadik körös próbáljuk meg pickekre gondolok, hanem szintén első körösokre, akikért fel lehetett menni a kör alsó feléből is. Mahomes, Watson, Allen. És akkor még ott vannak a Lamar féle esélyek is. Szóval nem feltétlenül éri meg tankolni, eldobva szezont, szezonokat
Ennek kisebb a valószínűsége, mintha bedobnál két évet és reménykedsz hogy azokban az években nem Mariota-Winston páros jön ki mint “top QB prospect”.
Lehet itt követni a lassú víz partot mos taktikáját, de amíg nincs fr QB-d addig nem leszel hosszútávon kontender. Ez alap.ZERO_L
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
De, harmadik év vége, negyedik eleje.Nem úgy van, hogy a negyedik év előtt le lehet hívni, akkor viszont tuti garantált lesz?csak már végre derüljön ki és az 5. éves opciója ne egy coin flipp legyen, hanem egy határozott, megalapozott, racionális döntés. (Akár igen, akár nem. Ezt már leszarom)Arra pont 2 évünk van. És a stáb átalakítása is ezt szolgálja, hogy megtudják ezt. Ebben nincs ellentmondás sem köztünk, sem a stáb között sem.
Én csak ennyit szeretnék.
ZERO_L
topin
Mert akkor csak egy év.
zinedine5
több mint 3 éve
Nem úgy van, hogy a negyedik év előtt le lehet hívni, akkor viszont tuti garantált lesz?csak már végre derüljön ki és az 5. éves opciója ne egy coin flipp legyen, hanem egy határozott, megalapozott, racionális döntés. (Akár igen, akár nem. Ezt már leszarom)Arra pont 2 évünk van. És a stáb átalakítása is ezt szolgálja, hogy megtudják ezt. Ebben nincs ellentmondás sem köztünk, sem a stáb között sem.
Én csak ennyit szeretnék.
ZERO_L
topin
Mert akkor csak egy év.
több mint 3 éve
csak már végre derüljön ki és az 5. éves opciója ne egy coin flipp legyen, hanem egy határozott, megalapozott, racionális döntés. (Akár igen, akár nem. Ezt már leszarom)Arra pont 2 évünk van. És a stáb átalakítása is ezt szolgálja, hogy megtudják ezt. Ebben nincs ellentmondás sem köztünk, sem a stáb között sem.
Én csak ennyit szeretnék.
ZERO_L
több mint 3 éve
Szerintem összekeversz, összekevertek két álláspontot.Ez történik, ezért jött BOB is.
Az egyik szerint Mac nem elég jó, lépjünk el tőle.
A másik és ez ZERO véleménye, hogy derüljön ki, hogy jó vagy nem jó. Ne bújtassuk a pályán, ne chevkdownt kérjünk tőle, dobjuk be a mélyvízbe (főleg, hogy harmadéves lesz) és derüljön ki mit tud. Aztán majd dönt akinek dönteni kell.
zinedine5
Véget ért a füstbe ment terv, most a köv.évben, nagyon max kettőben kiderül mi van vele.
Lehet, hogy az a plafon, ami az első évében volt, és akkor nem kell neki nagy szerződést adni, sőt könnyen odébb lehet állni tőle. De ehhez kell még idő, akkor is ha a szurkolók szerint beszari, nincs karja, nem lát, nem olvas és arrogáns is.
Amikor kiderül róla, akkor meghozzák az ítéletet. Meghozták Trubyról, Darnoldról, Mayfieldről, Carr-ról is. Ugyanez lesz Jones esetében is, amikor tiszta lesz a kép a döntéshozóknak.
több mint 3 éve
Szerintem összekeversz, összekevertek két álláspontot.Kíváncsi lennék, te hogyan szereznél frencsi QB-t? A draftról? Akkor tankolnál? Ha nem, ki áll veled szóba 1/15-20 pickel a tarsolyodban, a jövő évekről nem beszélve?Te beszélsz álomvilágról, de meséld már el kérlek mi annak a realitása, hogy nyomatjuk ezt a táncolást, fingreszelést a PO határán egy manager QBval, aztán 20. hely környékén meg ölünkbe huppan egy fr QBnak látszó tárgy? Vagy majd későbbi körben egy Wilson?Szerintem nem ezt írják.A végső cél ez, de ez egy folyamat eredménye, amibe beletartozik 4-8 év akár egy adott QB-val, mert egyszerűen nem lehet jobbat hozni.
Szerintem azt írják, hogy, ha látod (persze ezt a stábnak, főleg az újnak kell látnia), hogy a qb-d nem fog tudni egy színt fölé menni, akkor cserélni kell. Nem kell végigmenni 8-10 évet egy közepes vagy valamivel jobb qb-val, ha azzal nincs esélyed a végső győzelemre. Ez a Carr, Dalton, Cousins, Goff vonal elengedése.
Ez a fenti elmélet azt gondolja, hogy a cél a végső győzelem, nem a 9-8, 10-7-es szezon.
zinedine5
Most a PO határán vagyunk, de ahogy ti szeretnétek és váltogatnánk 2 évente, amíg bele nem találunk, lehet lenne 10-15 év PO mentes időszak, amikor alig van 4-6W. Egyszerűen SENKI nem csinálja így a ligában, mert az nem egy folyamat, meg nem egy rendszer, hanem valami álomvilág.
Darabszámra nincs annyi QB, hogy ennek legyen értelme, ezért addig mennek Daltonnal, Cousins vagy Carr vezetésével, amíg nincs teljes rebuild, vagy valami bridge megoldás.
Lehet Jones is bridge lesz a köv. hérosz QB érkezéséig nálunk, lehet kivágják holnap, vagy lehet itt marad velünk pár évig, amíg nem lesz esély jobbat hozni. Mi ugyanis simán PO aspiránsok vagyunk, nincs okunk eldobni a szezonokat, ahogy senki nem is dobja el, akinek erre reális esélye van.
topin
Ennek kisebb a valószínűsége, mintha bedobnál két évet és reménykedsz hogy azokban az években nem Mariota-Winston páros jön ki mint “top QB prospect”.
Lehet itt követni a lassú víz partot mos taktikáját, de amíg nincs fr QB-d addig nem leszel hosszútávon kontender. Ez alap.
Az általad felvázolt stratégiával szerintem nagyon könnyű treadmill csapattá vállni, ahol kvázi magdat nézed hülyének.
De lehet mákunk volt és a class 5. QBjából lesz valmi, csak már végre derüljön ki és az 5. éves opciója ne egy coin flipp legyen, hanem egy határozott, megalapozott, racionális döntés. (Akár igen, akár nem. Ezt már leszarom)
Én csak ennyit szeretnék.
ZERO_L
A piacról? Ki lehetne AR-n kívül komoly elérhető opció?
Tényleg érdekelne, hogyan váltod le MJ-t, aki még tényleg nem bizonyított, ezzel nem szállok vitába.