New England Patriots

74 feliratkozó

több mint 4 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 411 — Ajmo Vatreni
Ok, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem is próbáltuk meg.
Amúgy Steve 10 éve van a csapattal, testvére Brian meg 6 éve (ő amúgy tiszta apja a képeken), Mayonak meg van 11 év tapasztalata mint játékos, csapatkapitány, stb.

Jelzem, Joe Judge is 10 év tapasztalattal rendelkezik.
Solymi
És?

David Culleynak 44, Urban Meyernek meg 35. Ez aztán fontos tényező, hogy mennyire válnak majd be.

A tavalyi védelem egy raklap szar volt komolyabb ellenfelek ellen.

Mayo eddig pontosan mit tett le az asztalra? Szimpatikus meg kurvára jó játékos volt, de ezen kívűl? Úgy láttad, hogy az off-ball LB-k annyira hasítottak tavaly? Ki fejlődött? Bentley, HT, Uche? Bár nem az ő játékosai, de Vinovich, Perkins mekkora fejlődést ért el a staff keze alatt?

Szarok én rá kinek kije és mióta van a szakmában. A teljesitmény a fontos. És az bizony kevés.

Továbbá felejtsük már el ezt a BB idetelepíti a családját szöveget...van a csapatnak tulajdonosa, ha látná, hogy kóklerek, akkor nem hagyná jóvá, hogy itt legyenek.

BB-t magasztaljuk, mert gyerekkorától kezdve futballközegben él, de a gyerekei meg kóklerek, mintha nem focival kelnének-feküdnének.

Ettől függetlenül persze, lehet, hogy nem ők a legjobb megoldás, de ne gondoljuk azt se, hogy pont BB nem tenne oda valaki mást, ha nem látná, hogy kell. Mint ahogy volt ide hozva DC is, csak aztán elküldték és utána jött ez a felállás.

Csak azért, mert a mi tevékenységünkről kevés hír kerül ki, ne gondoljuk már azt, hogy nem is történik semmi se.
Solymi
Lehet, de kivülről kurvára úgy tűnik.

De felesleges neked mondanom, mert annyira máshonnnan közelítjük meg ezt az egészet, hogy úgysem foglak meggyőzni.
több mint 4 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 977
Édes f....ok.
Keressünk még olyan volt segédedzőt, aki elbukott máshol és azt hozzuk vissza.
Véletlenül se azt aki teljesítményt tett le az asztalra másutt.
Majd a kisfiú eligazgatja a D-t.
zinedine5
És mi a hír amit kommentelsz? 😊
Solymi
Flores -> Steelers
zinedine5
Ok, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem is próbáltuk meg.
Amúgy Steve 10 éve van a csapattal, testvére Brian meg 6 éve (ő amúgy tiszta apja a képeken), Mayonak meg van 11 év tapasztalata mint játékos, csapatkapitány, stb.

Jelzem, Joe Judge is 10 év tapasztalattal rendelkezik.

Továbbá felejtsük már el ezt a BB idetelepíti a családját szöveget...van a csapatnak tulajdonosa, ha látná, hogy kóklerek, akkor nem hagyná jóvá, hogy itt legyenek.

BB-t magasztaljuk, mert gyerekkorától kezdve futballközegben él, de a gyerekei meg kóklerek, mintha nem focival kelnének-feküdnének.

Ettől függetlenül persze, lehet, hogy nem ők a legjobb megoldás, de ne gondoljuk azt se, hogy pont BB nem tenne oda valaki mást, ha nem látná, hogy kell. Mint ahogy volt ide hozva DC is, csak aztán elküldték és utána jött ez a felállás.

Csak azért, mert a mi tevékenységünkről kevés hír kerül ki, ne gondoljuk már azt, hogy nem is történik semmi se.
Solymi
Ezzel azt feltételezed,hogy BB csapat iránti elkötelezettsége erősebb,mint a családja felé. Én ebben nem vagyok biztos ,de az eddigi tapasztalataim azt mutatják,nem szerencsés a két dolgot keverni. Az ember a legritkább esetben látja objektíven a helyzetet,vagy alul vagy túlkompenzál. De nagyjából tökmindegy hogy mi ezt itt hogy látjuk…
kolok1972
Így van. Én pl. egyik családtagomat vagy barátomat se tenném, ajánlanám olyan pozícióba amit ne tudna megcsinálni, mert egyrészt az neki se jó és nekem se.
Viszont szívesen ajánlanám őket olyan munkákhoz amiket tudom, hogy elvégez.
De ez a normális, így működik a legtöbb cégnél az ajánlási rendszer.

És ha megnézed, nagyjából így működik az NFL is...beajánlásokkal, baráti és családi kapcsolatok révén.
Nem gondolom, hogy sok olyan edző van hosszútávon olyan pozícióban ahova nem való, hacsak nem kókler a vezetőség vagy a tulajdonos. Gondolom ez szerinted se áll a Patriotsra.
több mint 4 éve
kolok1972 New England Patriots 3 109 — Pats fan
Édes f....ok.
Keressünk még olyan volt segédedzőt, aki elbukott máshol és azt hozzuk vissza.
Véletlenül se azt aki teljesítményt tett le az asztalra másutt.
Majd a kisfiú eligazgatja a D-t.
zinedine5
És mi a hír amit kommentelsz? 😊
Solymi
Flores -> Steelers
zinedine5
Ok, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem is próbáltuk meg.
Amúgy Steve 10 éve van a csapattal, testvére Brian meg 6 éve (ő amúgy tiszta apja a képeken), Mayonak meg van 11 év tapasztalata mint játékos, csapatkapitány, stb.

Jelzem, Joe Judge is 10 év tapasztalattal rendelkezik.

Továbbá felejtsük már el ezt a BB idetelepíti a családját szöveget...van a csapatnak tulajdonosa, ha látná, hogy kóklerek, akkor nem hagyná jóvá, hogy itt legyenek.

BB-t magasztaljuk, mert gyerekkorától kezdve futballközegben él, de a gyerekei meg kóklerek, mintha nem focival kelnének-feküdnének.

Ettől függetlenül persze, lehet, hogy nem ők a legjobb megoldás, de ne gondoljuk azt se, hogy pont BB nem tenne oda valaki mást, ha nem látná, hogy kell. Mint ahogy volt ide hozva DC is, csak aztán elküldték és utána jött ez a felállás.

Csak azért, mert a mi tevékenységünkről kevés hír kerül ki, ne gondoljuk már azt, hogy nem is történik semmi se.
Solymi
Ezzel azt feltételezed,hogy BB csapat iránti elkötelezettsége erősebb,mint a családja felé. Én ebben nem vagyok biztos ,de az eddigi tapasztalataim azt mutatják,nem szerencsés a két dolgot keverni. Az ember a legritkább esetben látja objektíven a helyzetet,vagy alul vagy túlkompenzál. De nagyjából tökmindegy hogy mi ezt itt hogy látjuk…

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 4 éve
kolok1972 New England Patriots 3 109 — Pats fan
Lehet nem lesz olyan egyszerű Jones második éve.

ZERO_L
Majd kiderül akkor hogy milyen fábòl faragták a srácot.
ParadSEC
Vagy mázsás tököt növeszt vagy puncija lesz ...
ThundersNFL
Aha, mert ha ti dolgozni kezdtek egy új helyen és egy év után lecserélik a tapasztalt munkatársakat/vezetőket teljesen újakra akkor mindenféle teljesítménycsökkenés a ti hibátok lesz... 😛
Megnézném a hápogást meg a mentegetőzést amit ti levágnátok hasonló esetben... 😉
Castleai01
Szóval ha szar lesz MJ ezzel fogod mentegetni 😀. Én úgy gondolom ha igazán van benne spiritusz akkor most kijön, az hogy teljesítménykiesés az benne van de akkor sem mindegy hogy miatta vagy a többiek miatt
ParadSEC
Sok függ attól ki mit ért "szar" alatt... 😉
Mi az elvárás itt egy másodéves QB-tól, gyenge WR állománnyal, jó futókkal és új OC-al?
Top 5-10 QB statok? Top 10-20? vagy Top 20+?
Castleai01
Milyen érdekes hogy mennyi múlik a megfogalmazáson… A Top 20 + az tkp bottom 10 nem? 😊😊
kolok1972
Egy 32 csapatos ligában nálam nem feltétlen (Top 21), de valószínűleg az én matekommal van baj... 😉
Castleai01
Megfogtad a lényeget,de ezért írtam,hogy tulajdonképpen. Nevermind..

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 4 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 977
Édes f....ok.
Keressünk még olyan volt segédedzőt, aki elbukott máshol és azt hozzuk vissza.
Véletlenül se azt aki teljesítményt tett le az asztalra másutt.
Majd a kisfiú eligazgatja a D-t.
zinedine5
És mi a hír amit kommentelsz? 😊
Solymi
Flores -> Steelers
zinedine5
Ok, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem is próbáltuk meg.
Amúgy Steve 10 éve van a csapattal, testvére Brian meg 6 éve (ő amúgy tiszta apja a képeken), Mayonak meg van 11 év tapasztalata mint játékos, csapatkapitány, stb.

Jelzem, Joe Judge is 10 év tapasztalattal rendelkezik.

Továbbá felejtsük már el ezt a BB idetelepíti a családját szöveget...van a csapatnak tulajdonosa, ha látná, hogy kóklerek, akkor nem hagyná jóvá, hogy itt legyenek.

BB-t magasztaljuk, mert gyerekkorától kezdve futballközegben él, de a gyerekei meg kóklerek, mintha nem focival kelnének-feküdnének.

Ettől függetlenül persze, lehet, hogy nem ők a legjobb megoldás, de ne gondoljuk azt se, hogy pont BB nem tenne oda valaki mást, ha nem látná, hogy kell. Mint ahogy volt ide hozva DC is, csak aztán elküldték és utána jött ez a felállás.

Csak azért, mert a mi tevékenységünkről kevés hír kerül ki, ne gondoljuk már azt, hogy nem is történik semmi se.
több mint 4 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 411 — Ajmo Vatreni
Édes f....ok.
Keressünk még olyan volt segédedzőt, aki elbukott máshol és azt hozzuk vissza.
Véletlenül se azt aki teljesítményt tett le az asztalra másutt.
Majd a kisfiú eligazgatja a D-t.
zinedine5
És mi a hír amit kommentelsz? 😊
Solymi
Flores -> Steelers
több mint 4 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 977
Édes f....ok.
Keressünk még olyan volt segédedzőt, aki elbukott máshol és azt hozzuk vissza.
Véletlenül se azt aki teljesítményt tett le az asztalra másutt.
Majd a kisfiú eligazgatja a D-t.
zinedine5
És mi a hír amit kommentelsz? 😊
több mint 4 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 411 — Ajmo Vatreni
Édes f....ok.
Keressünk még olyan volt segédedzőt, aki elbukott máshol és azt hozzuk vissza.
Véletlenül se azt aki teljesítményt tett le az asztalra másutt.
Majd a kisfiú eligazgatja a D-t.
több mint 4 éve
Bruschi85 New England Patriots 1 851 — Patriots és Kaposvári KK fan
 arena4.network4.hu/press/dokumentumfilm-sorozat-keszul-a-new-england-i-dinasztiarol
"A filmesek csapata külön engedélyt kapott a klubtól, ráadásul együtt dolgoznak a tulajdonos Robert Kraft cégével, így az előző szezonban szinte végig az együttes mellett voltak."

A lényeg továbbra is Hajrá Pats és Hajrá Kometa-KVGY Kaposvári KK!
több mint 4 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 056 — situational football
Hagyjuk már ezeket a fantazmagóriákat. Ha Jones fejlődik de semmilyen advanced statban ez nem jelenik meg, akkor kurva gyorsan el kell küldeni itt mindenkit, akinek bármi köze is volt hozzá.
Ez ilyen egyszerű, kész.

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 538 — The only discipline that lasts, is self discipline
Azért sztem ezek közül jövőre nem egy embert meg kellene tudnia előznie.
Solymi
Miben? És miért lenne ez fontos / elvárandó?

(Azért kérdezem, mert ahány ranking, annyi szempont szerint készült, és mindnél akadnak olyan "furcsaságok", hogy Taysom Hill pl. átlagos irányító, vagy Tannehill top5 és hasonlók. Azaz egy bizonyos szempontból mérnek, ami akár érdekes is lehet. Csak szerintem ti nem erre gondoltok. Te sem.)
peterk2005
De, gondolok.
Ha egy adott oldal ugyanúgy értékeli az irányítókat és ha azt gondoljuk, hogy MJ-ben több van, mint amit eddig mutatott, akkor szerintem elképzelhető vagy gondolható, hogy ezeken a listákon összességében feljebb fog vagy legalábbis feljebb léphet.

Pl. olvasásban és döntéshozatalban jobb lehet mint Tannehill vagy Hurts és Carrt is átlépheti.

Ez nem elvárás, hanem csak annak a gondolata, hogyha fejlődik, akkor ezeken a listákon ezeket az irányítókat megelőzi, adva valamiféle képet a tudásáról.
Amit amúgy is látunk a képernyőn, dehát az NFL a statisztikákról is szól.
Solymi
Szerinted 2021-ben Mac Jones, vagy Trevor Lawrence volt a jobb irányító?
Nem azt kérdezem, hogy kinek a statisztikái voltak jobbak, sőt még csak nem is azt, hogy melyikük játszott az idény során jobban. Hanem azt, hogy mint játékos, jelenleg melyik a jobb kettejük közül? Azaz, ha betennéd őket pontosan ugyanabba a rendszerbe, ugyanazokkal a társakkal és edzőkkel, akkor melyik lenne a jobb?

Ezzel arra akartam utalni, hogy előfordulhat az is, hogy Jones statisztikái (és ezzel azokon a listákon elfoglalt helye is) jövőre nem érik el az ideit sem (mert mondjuk az új OC/séma/akármi kevesebb supportot ad neki, szoknia kel, stb.), mégis mint irányító, egyénileg jobb lesz, mert tapasztalatban, technikában, fejben fejlődött idénhez képest.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Castleai01 New England Patriots 1 643 — Patriots fan
Lehet nem lesz olyan egyszerű Jones második éve.

ZERO_L
Majd kiderül akkor hogy milyen fábòl faragták a srácot.
ParadSEC
Vagy mázsás tököt növeszt vagy puncija lesz ...
ThundersNFL
Aha, mert ha ti dolgozni kezdtek egy új helyen és egy év után lecserélik a tapasztalt munkatársakat/vezetőket teljesen újakra akkor mindenféle teljesítménycsökkenés a ti hibátok lesz... 😛
Megnézném a hápogást meg a mentegetőzést amit ti levágnátok hasonló esetben... 😉
Castleai01
Szóval ha szar lesz MJ ezzel fogod mentegetni 😀. Én úgy gondolom ha igazán van benne spiritusz akkor most kijön, az hogy teljesítménykiesés az benne van de akkor sem mindegy hogy miatta vagy a többiek miatt
ParadSEC
Sok függ attól ki mit ért "szar" alatt... 😉
Mi az elvárás itt egy másodéves QB-tól, gyenge WR állománnyal, jó futókkal és új OC-al?
Top 5-10 QB statok? Top 10-20? vagy Top 20+?
Castleai01
Milyen érdekes hogy mennyi múlik a megfogalmazáson… A Top 20 + az tkp bottom 10 nem? 😊😊
kolok1972
Egy 32 csapatos ligában nálam nem feltétlen (Top 21), de valószínűleg az én matekommal van baj... 😉

"Azt mondják Elmebajban Szenvedek... De én Nem is Szenvedek, inkább Élvezem Minden egyes Percét..." 😉
több mint 4 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 977
Azért sztem ezek közül jövőre nem egy embert meg kellene tudnia előznie.
Solymi
Miben? És miért lenne ez fontos / elvárandó?

(Azért kérdezem, mert ahány ranking, annyi szempont szerint készült, és mindnél akadnak olyan "furcsaságok", hogy Taysom Hill pl. átlagos irányító, vagy Tannehill top5 és hasonlók. Azaz egy bizonyos szempontból mérnek, ami akár érdekes is lehet. Csak szerintem ti nem erre gondoltok. Te sem.)
peterk2005
De, gondolok.
Ha egy adott oldal ugyanúgy értékeli az irányítókat és ha azt gondoljuk, hogy MJ-ben több van, mint amit eddig mutatott, akkor szerintem elképzelhető vagy gondolható, hogy ezeken a listákon összességében feljebb fog vagy legalábbis feljebb léphet.

Pl. olvasásban és döntéshozatalban jobb lehet mint Tannehill vagy Hurts és Carrt is átlépheti.

Ez nem elvárás, hanem csak annak a gondolata, hogyha fejlődik, akkor ezeken a listákon ezeket az irányítókat megelőzi, adva valamiféle képet a tudásáról.
Amit amúgy is látunk a képernyőn, dehát az NFL a statisztikákról is szól.
több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 538 — The only discipline that lasts, is self discipline
Azért sztem ezek közül jövőre nem egy embert meg kellene tudnia előznie.
Solymi
Miben? És miért lenne ez fontos / elvárandó?

(Azért kérdezem, mert ahány ranking, annyi szempont szerint készült, és mindnél akadnak olyan "furcsaságok", hogy Taysom Hill pl. átlagos irányító, vagy Tannehill top5 és hasonlók. Azaz egy bizonyos szempontból mérnek, ami akár érdekes is lehet. Csak szerintem ti nem erre gondoltok. Te sem.)

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 977
Sok függ attól ki mit ért "szar" alatt... 😉
Mi az elvárás itt egy másodéves QB-tól, gyenge WR állománnyal, jó futókkal és új OC-al?
Top 5-10 QB statok? Top 10-20? vagy Top 20+?
Castleai01
Nekem a 10 környéke. Ha komolyan gondoljuk, hogy ő a franchise QB, akkor bent kellenne lennie a felső harmadban, az elit mögött.
zinedine5
10-15. hely környéke ahol lennie kellene, legrosszabb esetben is, de ezt most hozta.
Kérdés, hogy a 2. évére mennyire ismerik ki, mennyire tud fejlődni és tudja-e emelni ezt a szintet, de amúgy szerintem igen.
A Top 10-be szerintem bemegy jövőre.

NFL: 17. (előtte: 16. Matt Ryan, 15. Hurts, 14. Lamar, 13. Cousins, 12. Wilson, 11. Tannehill, 10. Carr, 9. Prescott
PFF: 14. (13. Tannehill, 12. JG, 11. Hurts)
ESPN: 14. (13. Cousins, 12. Carr, 10. Tannehill)

Azért sztem ezek közül jövőre nem egy embert meg kellene tudnia előznie.

 www.pff.com/news/nfl-final-2021-quarterback-rankings
https://static.www.nfl.com/image/private/t_editorial_landscape_12_desktop/league/yzuymcyhltmecyion5c3
NFL QB Index: Ranking all 32 teams' primary starting quarterbacks at the end of the 2021 regular season
With the 2021 regular season in the books, Gregg Rosenthal ranks the primary starting quarterbacks from all 32 teams. So ... who claims the No. 1 spot: Tom Brady or Aaron Rodgers?

https://a2.espncdn.com/combiner/i?img=%2Fphoto%2F2021%2F1222%2Fr954136_1296x729_16-9.jpg
NFL quarterback rankings 2021: How all 32 teams' QBs stack up and big takeaways
Mike Tannenbaum gives NFL QB ratings and details what he saw on the field under center this week. Plus, which teams need an upgrade at the position?
több mint 4 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 411 — Ajmo Vatreni
Sok függ attól ki mit ért "szar" alatt... 😉
Mi az elvárás itt egy másodéves QB-tól, gyenge WR állománnyal, jó futókkal és új OC-al?
Top 5-10 QB statok? Top 10-20? vagy Top 20+?
Castleai01
Nekem a 10 környéke. Ha komolyan gondoljuk, hogy ő a franchise QB, akkor bent kellenne lennie a felső harmadban, az elit mögött.
több mint 4 éve
kolok1972 New England Patriots 3 109 — Pats fan
Lehet nem lesz olyan egyszerű Jones második éve.

ZERO_L
Majd kiderül akkor hogy milyen fábòl faragták a srácot.
ParadSEC
Vagy mázsás tököt növeszt vagy puncija lesz ...
ThundersNFL
Aha, mert ha ti dolgozni kezdtek egy új helyen és egy év után lecserélik a tapasztalt munkatársakat/vezetőket teljesen újakra akkor mindenféle teljesítménycsökkenés a ti hibátok lesz... 😛
Megnézném a hápogást meg a mentegetőzést amit ti levágnátok hasonló esetben... 😉
Castleai01
Szóval ha szar lesz MJ ezzel fogod mentegetni 😀. Én úgy gondolom ha igazán van benne spiritusz akkor most kijön, az hogy teljesítménykiesés az benne van de akkor sem mindegy hogy miatta vagy a többiek miatt
ParadSEC
Sok függ attól ki mit ért "szar" alatt... 😉
Mi az elvárás itt egy másodéves QB-tól, gyenge WR állománnyal, jó futókkal és új OC-al?
Top 5-10 QB statok? Top 10-20? vagy Top 20+?
Castleai01
Milyen érdekes hogy mennyi múlik a megfogalmazáson… A Top 20 + az tkp bottom 10 nem? 😊😊

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 4 éve
Castleai01 New England Patriots 1 643 — Patriots fan
Lehet nem lesz olyan egyszerű Jones második éve.

ZERO_L
Majd kiderül akkor hogy milyen fábòl faragták a srácot.
ParadSEC
Vagy mázsás tököt növeszt vagy puncija lesz ...
ThundersNFL
Aha, mert ha ti dolgozni kezdtek egy új helyen és egy év után lecserélik a tapasztalt munkatársakat/vezetőket teljesen újakra akkor mindenféle teljesítménycsökkenés a ti hibátok lesz... 😛
Megnézném a hápogást meg a mentegetőzést amit ti levágnátok hasonló esetben... 😉
Castleai01
Szóval ha szar lesz MJ ezzel fogod mentegetni 😀. Én úgy gondolom ha igazán van benne spiritusz akkor most kijön, az hogy teljesítménykiesés az benne van de akkor sem mindegy hogy miatta vagy a többiek miatt
ParadSEC
Sok függ attól ki mit ért "szar" alatt... 😉
Mi az elvárás itt egy másodéves QB-tól, gyenge WR állománnyal, jó futókkal és új OC-al?
Top 5-10 QB statok? Top 10-20? vagy Top 20+?

"Azt mondják Elmebajban Szenvedek... De én Nem is Szenvedek, inkább Élvezem Minden egyes Percét..." 😉
több mint 4 éve
ParadSEC New England Patriots Georgia Bulldogs 3 342 — Patriots fan
Lehet nem lesz olyan egyszerű Jones második éve.

ZERO_L
Majd kiderül akkor hogy milyen fábòl faragták a srácot.
ParadSEC
Vagy mázsás tököt növeszt vagy puncija lesz ...
ThundersNFL
Aha, mert ha ti dolgozni kezdtek egy új helyen és egy év után lecserélik a tapasztalt munkatársakat/vezetőket teljesen újakra akkor mindenféle teljesítménycsökkenés a ti hibátok lesz... 😛
Megnézném a hápogást meg a mentegetőzést amit ti levágnátok hasonló esetben... 😉
Castleai01
Szóval ha szar lesz MJ ezzel fogod mentegetni 😀. Én úgy gondolom ha igazán van benne spiritusz akkor most kijön, az hogy teljesítménykiesés az benne van de akkor sem mindegy hogy miatta vagy a többiek miatt

„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 4 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 977
Azt sem tesz jót az ilyen helyzetekben, hogy ezek a stábtagoknak, segédedzőknek fingjuk nincs kivel kell majd együtt dolgozni, miközben mondjuk Adam Gase-rol pletykálnak.

Talán ki kellett volna már nevezni valakit OC-nek, hogy lehessen látni a jövőt.
zinedine5
Valszeg megy egyeztetés a háttérben, de lehet az is benne van, hogy BB kivárja, hogy mikor zárulnak le a mozgások. Gondolom tud róla, hogy mennek el emberek és utána, amikor tisztán kialakultak a viszonyok, lehet elkezdeni dolgozni.

Nem optimális szituáció, de még mindig jobb mint kapkodni.

Patspulpiton már felmerültek nevek mint lehetséges O edzők, belülről/kívülről, meg OC aspiránsok is, cím nélkül.

Meglátjuk mi lesz, de az tény, hogy ez így nem lesz egyszerű szezon, mert eltűnik egy nagy adag tudás és a összeszokottság.

Jönnek majd megint a konzervatív play hívások 😛
Solymi
Már ne haragudj, de ez mekkora baromság már?

Bemegyek a boltba, ahol tömeg van, megvárom míg elkapkodják a minőségi termékeket és majd választok a resztliből?

Nekünk ám egy hónapja véget ért a szezon. És két hete tudjuk (BB lehet régebb óta), hogy nincs OC. Nem baj, majd beül az egyik fia és hívja a játékokat.
zinedine5
Jogos, félreérthetően fogalmaztam.
Úgy értettem, hogy a csapaton belüli mozgások mikor zárulnak le és akkor lesz végleges döntés, hogy ki merre hova. És ezt úgy értem, hogy mikor válik biztossá, hogy ki megy el, valszeg ez már korábban vagy épp mostanában lett lezsírozva a felek között, az alapján, hogy JMD mit látott az ottaniak közül, hogy kit akar megtartani és ki az aki eminnen kellett neki. De az is lehet, hogy ez már jóval korábban eldőlt és az alapján kezdett el BB dolgozni.

Lehet ez se pontos megfogalmazás, de ahogy látszik, megy az egyeztetés a háttérben, pl. Joe Judge itt van, mint OC asszisztens, az a kérdés, hogy miért lesz felelős illetve a csapatban meglévő emberekből elő lesz-e léptetve valaki vagy lesz a mostani tanácsadók közül valaki behozva, csapatrészből átmozgatva és esetleg kívülről lesz-e hozva OC vagy nem lesz kinevezve senki se jelenleg.
több mint 4 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 411 — Ajmo Vatreni
Azt sem tesz jót az ilyen helyzetekben, hogy ezek a stábtagoknak, segédedzőknek fingjuk nincs kivel kell majd együtt dolgozni, miközben mondjuk Adam Gase-rol pletykálnak.

Talán ki kellett volna már nevezni valakit OC-nek, hogy lehessen látni a jövőt.
zinedine5
Valszeg megy egyeztetés a háttérben, de lehet az is benne van, hogy BB kivárja, hogy mikor zárulnak le a mozgások. Gondolom tud róla, hogy mennek el emberek és utána, amikor tisztán kialakultak a viszonyok, lehet elkezdeni dolgozni.

Nem optimális szituáció, de még mindig jobb mint kapkodni.

Patspulpiton már felmerültek nevek mint lehetséges O edzők, belülről/kívülről, meg OC aspiránsok is, cím nélkül.

Meglátjuk mi lesz, de az tény, hogy ez így nem lesz egyszerű szezon, mert eltűnik egy nagy adag tudás és a összeszokottság.

Jönnek majd megint a konzervatív play hívások 😛
Solymi
Már ne haragudj, de ez mekkora baromság már?

Bemegyek a boltba, ahol tömeg van, megvárom míg elkapkodják a minőségi termékeket és majd választok a resztliből?

Nekünk ám egy hónapja véget ért a szezon. És két hete tudjuk (BB lehet régebb óta), hogy nincs OC. Nem baj, majd beül az egyik fia és hívja a játékokat.
több mint 4 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 977
Azt sem tesz jót az ilyen helyzetekben, hogy ezek a stábtagoknak, segédedzőknek fingjuk nincs kivel kell majd együtt dolgozni, miközben mondjuk Adam Gase-rol pletykálnak.

Talán ki kellett volna már nevezni valakit OC-nek, hogy lehessen látni a jövőt.
zinedine5
Valszeg megy egyeztetés a háttérben, de lehet az is benne van, hogy BB kivárja, hogy mikor zárulnak le a mozgások. Gondolom tud róla, hogy mennek el emberek és utána, amikor tisztán kialakultak a viszonyok, lehet elkezdeni dolgozni.

Nem optimális szituáció, de még mindig jobb mint kapkodni.

Patspulpiton már felmerültek nevek mint lehetséges O edzők, belülről/kívülről, meg OC aspiránsok is, cím nélkül.

Meglátjuk mi lesz, de az tény, hogy ez így nem lesz egyszerű szezon, mert eltűnik egy nagy adag tudás és a összeszokottság.

Jönnek majd megint a konzervatív play hívások 😛
több mint 4 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 411 — Ajmo Vatreni
Azt sem tesz jót az ilyen helyzetekben, hogy ezek a stábtagoknak, segédedzőknek fingjuk nincs kivel kell majd együtt dolgozni, miközben mondjuk Adam Gase-rol pletykálnak.

Talán ki kellett volna már nevezni valakit OC-nek, hogy lehessen látni a jövőt.
több mint 4 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 977
Lehet nem lesz olyan egyszerű Jones második éve.

ZERO_L
Gyönyörű, nem is tudom mit mondjak erre.
Ilyenkor mindig érdekel, minden rosszindulat nélkül, hogy mi a motiváció egyes esetekben.
Maga az új pozíció, környezet, nagyobb piac, más vezetőség és szervezeti struktúra, más csapatépítési filozófia közül melyik lehet az egyes embernek a motiváló tényező.

Azért így a Raidersben elég komoly offseason munka lesz majd, hogy a GM, HC és OC emberek ugyanazon a hullámhosszon vannak.
Solymi
Nincs BB terror
elefanni
Ha lenne, akkor nem lehet, hogy már nem dolgoznának itt? Vagy egyáltalán ide se jönnének?
több mint 4 éve
elefanni 4