New England Patriots
74 feliratkozó
több mint 4 éve
Esetleg még Jonnu is kap még egy esélyt, mert amit mutatott az nem túl sok.Gyakorlatilag nálunk sem volt több, mint egy blokkoló TE. Az utolsó éve sikerült kicsit jobban, de ott is azért, mert az első öt meccsén jó pár yardot és TD-t összeszedett, aztán ugyanolyan lett, mint előtte, tehát semmi extra. Megmondom őszintén, hogy nem is értettem, hogy mire fel kapott ennyi pénzt, de úgy voltam vele, biztos rosszul gondolom, ha már ennyien itt a fórumon is nagyra tartják. Végül itt se tudott maradandót alkotni, de ezen nem csodálkozom. Persze szurkolók neki,hogy jövőre összeszedje magát, ha már egy normális ex-Titans játékosról van szó. 😊
Volt egy-két jó elkapása az tény, meg blokkolt becsülettel, de nem igazán használtuk, gondolom ennek is megvan az oka és nem az, hogy JMD nem tudta beépíteni.
Solymi
Szerkesztette: Nandito
Music City Miracle
több mint 4 éve
Azért nem teljesen elküldhetetlen/elcserélhetetlen, Spotrac szerint legalábbis.Jonnu elküldhetetlen. És az idei éve után kétlem, hogy bárki tradelne érte. Harry kuka. Agholor után sok a dm, de ha elküldik spórólnak valamit.Tudom, hogy nem létezik, poénból írtam, BB kitalált egy új kategóriát címszóval 😉A blokkoló WR, ahogy te használod Solymi nem létező dolog.Jaja, tight endek között tesznek így különbséget. Egy TE-től elvárás, hogy jól blokkoljon és sokan jól is kapnak el. A legnagyobb kivétel Hörni volt, aki annyira nem blokkolt jól, hogy sokan inkább WR-nek tekintették.
Vannak elkapók akik nem jó blokkolók, nem tudják segíteni a futást és vannak akik jó blokkolók.
Az, hogy egy elkapó nem tud elkapni, de jól blokkol az gyakorlatilag nulla, értékelhetetlen. Akkor lehet ott egy TE, egy futó, egy FB vagy bárki.
zinedine5
Burkus
Itt nagy kérdés lesz, hogy a Harry, Jonnu, Agholor hármasból ki marad itt még egy évre.
Lehet, hogy lesz egy kis párharc Agholor és Wilkerson között, de ha az offseasonben tud a route futásain javítani, akkor már jó.
Esetleg még Jonnu is kap még egy esélyt, mert amit mutatott az nem túl sok.
Volt egy-két jó elkapása az tény, meg blokkolt becsülettel, de nem igazán használtuk, gondolom ennek is megvan az oka és nem az, hogy JMD nem tudta beépíteni.
Solymi
zinedine5
Nem ideális a helyzet, de ha június után mondjuk sikerül eltradelni, akkor idén tudunk rajta spórolni.
Bár, attól függetlenül, hogy nem hoz nagy számokat elkapásban, azért mint rotációs blokkoló TE és csere Henry mögé jó. És ha nem lenne, akkor lennénk gondban. Nem okés a szerződése, de 1 évet még bele lehet tenni, akár úgy is, hogy átstruktúrálják a szerződését, ha kell.
PRE-6/1 RELEASE
2022 Dead Cap: $26,500,000
2022 Cap Savings: $-12,808,832
PRE-6/1 TRADE
2022 Dead Cap: $11,250,000
2022 Cap Savings: $2,441,168
POST-6/1 RELEASE
2022 Dead Cap: $19,000,000
2023 Dead Cap: $7,500,000
2022 Cap Savings: $-5,308,832
POST-6/1 TRADE
2022 Dead Cap: $3,750,000
2023 Dead Cap: $7,500,000
2022 Cap Savings: $9,941,168
több mint 4 éve
Jonnu elküldhetetlen. És az idei éve után kétlem, hogy bárki tradelne érte. Harry kuka. Agholor után sok a dm, de ha elküldik spórólnak valamit.Tudom, hogy nem létezik, poénból írtam, BB kitalált egy új kategóriát címszóval 😉A blokkoló WR, ahogy te használod Solymi nem létező dolog.Jaja, tight endek között tesznek így különbséget. Egy TE-től elvárás, hogy jól blokkoljon és sokan jól is kapnak el. A legnagyobb kivétel Hörni volt, aki annyira nem blokkolt jól, hogy sokan inkább WR-nek tekintették.
Vannak elkapók akik nem jó blokkolók, nem tudják segíteni a futást és vannak akik jó blokkolók.
Az, hogy egy elkapó nem tud elkapni, de jól blokkol az gyakorlatilag nulla, értékelhetetlen. Akkor lehet ott egy TE, egy futó, egy FB vagy bárki.
zinedine5
Burkus
Itt nagy kérdés lesz, hogy a Harry, Jonnu, Agholor hármasból ki marad itt még egy évre.
Lehet, hogy lesz egy kis párharc Agholor és Wilkerson között, de ha az offseasonben tud a route futásain javítani, akkor már jó.
Esetleg még Jonnu is kap még egy esélyt, mert amit mutatott az nem túl sok.
Volt egy-két jó elkapása az tény, meg blokkolt becsülettel, de nem igazán használtuk, gondolom ennek is megvan az oka és nem az, hogy JMD nem tudta beépíteni.
Solymi
több mint 4 éve
Tudom, hogy nem létezik, poénból írtam, BB kitalált egy új kategóriát címszóval 😉A blokkoló WR, ahogy te használod Solymi nem létező dolog.Jaja, tight endek között tesznek így különbséget. Egy TE-től elvárás, hogy jól blokkoljon és sokan jól is kapnak el. A legnagyobb kivétel Hörni volt, aki annyira nem blokkolt jól, hogy sokan inkább WR-nek tekintették.
Vannak elkapók akik nem jó blokkolók, nem tudják segíteni a futást és vannak akik jó blokkolók.
Az, hogy egy elkapó nem tud elkapni, de jól blokkol az gyakorlatilag nulla, értékelhetetlen. Akkor lehet ott egy TE, egy futó, egy FB vagy bárki.
zinedine5
Burkus
Itt nagy kérdés lesz, hogy a Harry, Jonnu, Agholor hármasból ki marad itt még egy évre.
Lehet, hogy lesz egy kis párharc Agholor és Wilkerson között, de ha az offseasonben tud a route futásain javítani, akkor már jó.
Esetleg még Jonnu is kap még egy esélyt, mert amit mutatott az nem túl sok.
Volt egy-két jó elkapása az tény, meg blokkolt becsülettel, de nem igazán használtuk, gondolom ennek is megvan az oka és nem az, hogy JMD nem tudta beépíteni.
több mint 4 éve
Nem is tudom mi a rosszabb, ilyen balfasz módon kiesni,ahogy a Cowboys,vagy olyan deep throat módon ahogy mi?A vereség az vereség. Engem jobban ledöbbentett, hogy a Frisco védelme milyen dinamizmussal tolta, a mieink irtó súlytalannak és lassúnak tűntek ezekhez képest előző nap. Így kell egy (főleg idegenbeli) PO meccshez állni.
kolok1972
több mint 4 éve
Nyilván a vegjatekra gondolok,mert nem ez történt. Így kapott esélyt a Boys és egész jól is élt vele,kivéve az utolsó playt. De ez itt offtopic,be is fejeztem.ez egy "sima" blowout. ha Jimmy nem dobja túl Aiyukot, akkor az begyalogol vele TD-re, mert Diggs úgy elment a másik irányba egy testcsellel, hogy azóta is fut. ott 30-7 és game over.Nem is tudom mi a rosszabb, ilyen balfasz módon kiesni,ahogy a Cowboys,vagy olyan deep throat módon ahogy mi?A Boys csak a 49rs hülyesége miatt esett ki bfsz módon egyébként simán buktak ők is
kolok1972
dande
petey
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 4 éve
ez egy "sima" blowout. ha Jimmy nem dobja túl Aiyukot, akkor az begyalogol vele TD-re, mert Diggs úgy elment a másik irányba egy testcsellel, hogy azóta is fut. ott 30-7 és game over.Nem is tudom mi a rosszabb, ilyen balfasz módon kiesni,ahogy a Cowboys,vagy olyan deep throat módon ahogy mi?A Boys csak a 49rs hülyesége miatt esett ki bfsz módon egyébként simán buktak ők is
kolok1972
dande
több mint 4 éve
Nem is tudom mi a rosszabb, ilyen balfasz módon kiesni,ahogy a Cowboys,vagy olyan deep throat módon ahogy mi?Egyik sem jó szvsz szerint
kolok1972
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 4 éve
Nem is tudom mi a rosszabb, ilyen balfasz módon kiesni,ahogy a Cowboys,vagy olyan deep throat módon ahogy mi?A Boys csak a 49rs hülyesége miatt esett ki bfsz módon egyébként simán buktak ők is
kolok1972
több mint 4 éve
Nem is tudom mi a rosszabb, ilyen balfasz módon kiesni,ahogy a Cowboys,vagy olyan deep throat módon ahogy mi?
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 4 éve
A blokkoló WR, ahogy te használod Solymi nem létező dolog.Jaja, tight endek között tesznek így különbséget. Egy TE-től elvárás, hogy jól blokkoljon és sokan jól is kapnak el. A legnagyobb kivétel Hörni volt, aki annyira nem blokkolt jól, hogy sokan inkább WR-nek tekintették.
Vannak elkapók akik nem jó blokkolók, nem tudják segíteni a futást és vannak akik jó blokkolók.
Az, hogy egy elkapó nem tud elkapni, de jól blokkol az gyakorlatilag nulla, értékelhetetlen. Akkor lehet ott egy TE, egy futó, egy FB vagy bárki.
zinedine5
több mint 4 éve
A blokkoló WR, ahogy te használod Solymi nem létező dolog.Vannak elkapók akik nem jó blokkolók, nem tudják segíteni a futást és vannak akik jó blokkolók.
Az, hogy egy elkapó nem tud elkapni, de jól blokkol az gyakorlatilag nulla, értékelhetetlen. Akkor lehet ott egy TE, egy futó, egy FB vagy bárki.
több mint 4 éve
Nem azzal van a baj.Mert már nem Brady a QB?Moss nem volt, de volt helyette Gronkowski, Hernandez, Welker, Edelman, Amendola, James White, stb.Ezek kik voltak azelőtt hogy hozzánk kerültek? Returner, QB, wr4, az első évében pályára se kerülő RB
peterk2005
Miért ne lehetne ez Bourne, Meyers vagy Agholor a következő években?
Gronk meg nem nagyon szaladgál több...
topin
Wester
Bourne meg Meyers korrekt játékosok, még fejlődhetnek is, viszont hiányzik egy korrekt WR1.
Agholorral nem tudom mi lesz, meglátjuk. Itt inkább fájó az, hogy pénzt kellett költenünk, mert egy 1. kört eltoltunk N'Kealre, aki végül nem vált be. Blokkoló WR-nek jó, de az meg nem ér egy első kört.
Ráadásul nem megy a szeparáció.
Ettől függetlenül a probléma DEF-nél van, úgy látszik az teljesen elfogyott, függetlenül az erősítéseknek, a drafton oda kell vagy oda is kell húzni.
több mint 4 éve
Még egy gondolat: az a közhely puffogtatas hogy a PO más kávéház sem húzható rá minden problémára.
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 4 éve
Mert már nem Brady a QB?Moss nem volt, de volt helyette Gronkowski, Hernandez, Welker, Edelman, Amendola, James White, stb.Ezek kik voltak azelőtt hogy hozzánk kerültek? Returner, QB, wr4, az első évében pályára se kerülő RB
peterk2005
Miért ne lehetne ez Bourne, Meyers vagy Agholor a következő években?
Gronk meg nem nagyon szaladgál több...
topin
Lesz ez még így se!
több mint 4 éve
Moss nem volt, de volt helyette Gronkowski, Hernandez, Welker, Edelman, Amendola, James White, stb.Ezek kik voltak azelőtt hogy hozzánk kerültek? Returner, QB, wr4, az első évében pályára se kerülő RB
peterk2005
Miért ne lehetne ez Bourne, Meyers vagy Agholor a következő években?
Gronk meg nem nagyon szaladgál több...
több mint 4 éve
Ez annyira cuki, ahogy mondod, hogy Jones sosem lesz Tombrédi. Ha feledném azokat a 12-14 évvel ezelőtti posztjaidat, ahol az volt a téma, hogy Tombrédi csak a Belichick-rendszer produktuma, amúgy egy átlagnál valamivel jobb game manager QB, bezzeg Peyton... 😉 BurkusKötözködni csak precízen. 😊 Nem azt írtam, hogy nem lesz Brady belőle, hanem azt, hogy valószínűleg nem lesz. És Brady 14 évvel ezelőtt (inkább 16-17 év az már) még valóban egy system QB volt. Manning meg nem. Teljesen más feladat és nehézségi szint az, ha az irányító a rendszer (tőle kérnek mindent) és az, ha beillesztik egy rendszerbe, és azt kell megcsinálnia, amit a rendszer kér. Lásd idén például Jones-t és Trevor Lawrence-t. Lawrence-nek sokkal többet kellett (volna) csinálnia mint Jonesnak, hogy a Jaguars offense hasonlóan eredményes legyen, mint a Pats.
Azért tegnap este eltöprengtem azon, hogy három éve decemberben olvad le a csapat teljesen - tavaly is 3:2-es november után jött decemberben 3 vereség zsinórban, csak a Jets elleni utolsó kötelező kozmetikázta a mérleget - és jött 2019-ben és most is egy teljesen kilátástalan PO meccs. (A Titans legalább nem vert ennyire agyon.) A "Hálaadás után kezdődik a foci" helyett a "Hálaadás után jön a leolvadás" az új jelszó. És ezt már nem lehet csak a kis Belichickre meg a többi edzőre kenni.BurkusNem feltétlenül edzői hiba vana háttérben. A tavalyi csapat elfogyott, elsősorban Newton állt fejre teljesen a végére. Idén és 2019-ben pedig a schedule volt az idény középső szakaszában baráti, és nehezedett be a végére. Kicsit egyenletesebb eloszlású schedule-nél jobb lehetett volna a december. Cserébe nem lett volna 7 meccses győzelmi széria sem persze.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Ez annyira cuki, ahogy mondod, hogy Jones sosem lesz Tombrédi. Ha feledném azokat a 12-14 évvel ezelőtti posztjaidat, ahol az volt a téma, hogy Tombrédi csak a Belichick-rendszer produktuma, amúgy egy átlagnál valamivel jobb game manager QB, bezzeg Peyton... 😉Ne állítsuk már ezt be úgy mintha liga alja kiszolgáló személyzet lenne Jones körül... Oké, nincs nagy név az elkapók között, de mikor volt legit WR1-e a csapatnak, Moss óta nem volt ilyen. Eddig nem kellett első körös WR draft pick, hogy működjön a rendszer. (Most arról ne is beszéljünk, ha elhozunk még egy bust WRt első körben akkor mi lenne itt..)ZERO_LMoss nem volt, de volt helyette Gronkowski, Hernandez, Welker, Edelman, Amendola, James White, stb.
És az előző irányítót Tom Bradynek hívták. Jones nem az, és valószínűleg soha nem is lesz az. Neki jobban kell a support. Annyira, hogy akár a fejlődését is visszafoghatja, ha nem kapja meg. Csak gondolj bele, hogy innen mi a következő lépés Jones számára? Miben tud fejlődni? Már most gyorsan dönt, már most pontos, már most elég jól minimalizálja a hibáit. Lényegében mindent képes megoldani, amit "struktúrában" ebben az offense-ben meg kell, meg lehet. ("struktúrában" : a felrajzolt játékokban megtalálni a matchup előnyös / üresre játszott játékost és pontosan odadobni neki a labdát). Még ebben is van tartalék, de nem túl sok. Amiben nagy tartalék van, az a "struktúrán kívüli" játékok. Azt majd a jövő megmutatja, hogy Jones mennyit képes ilyen szempontból fejlődni (ez nullától a nagyon sokat-ig akárhol lehet). Viszont abban lehet neki segíteni, hogy adunk neki egy olyan célpontot, akinek akkor is oda lehet vágni a labdát, ha a play nem ül, és mindenkit levédekeztek. Egy Edelman / Welker / Gronkowski. Utóbbihoz mondjuk szerencse is kell, de előbbieket azért lehetséges találni. Abban persze igazad van, hogy ehhez nem ártana nem bustokat húzni az elkapó sorba. 😊
peterk2005
Amúgy amit írtál, alapvetően egyetértek, kérdéses, hogy lesz-e sophomore slump. Szerintem Jones karerején is van mit fejleszteni. Nekem Jones első éve alapján fejben erősebbnek tűnik, mint az akkori Brady és igazi precision passer, iszonyú kicsi területekre tudja nagyon pontosan bedobni a labdát. Ha a mentalitása és a munkamorálja hasonló - és a hírek szerint hasonló - akkor rajta nem fog múlni a siker.
Azért tegnap este eltöprengtem azon, hogy három éve decemberben olvad le a csapat teljesen - tavaly is 3:2-es november után jött decemberben 3 vereség zsinórban, csak a Jets elleni utolsó kötelező kozmetikázta a mérleget - és jött 2019-ben és most is egy teljesen kilátástalan PO meccs. (A Titans legalább nem vert ennyire agyon.) A "Hálaadás után kezdődik a foci" helyett a "Hálaadás után jön a leolvadás" az új jelszó. És ezt már nem lehet csak a kis Belichickre meg a többi edzőre kenni.
Ki lehet kapni, de ilyen lélektelen játékkal és rossz gameplannel nem. Három éve minden decemberre és az azt követő időre a "kilátástalan játék" a legjobb kifejezés. És nem tudom, hogy ebből mi a megújulás.
több mint 4 éve
Szépen hangzik h van Meyers, Agholor, Bourne, de Jones a Bamán DeVonta Smith-szel, Jerry Jeudyval, John Metchievel volt igazán jó.Igen egy liga szinten OP csapatban.
empty taxi
De most ez hogy jön ide? Nem azt a teljesítményt várja el senki NFL szinten, de egy game manager bármikor tud jól játszani ha köré rakod a sztárokat. Nekünk azt kellene kideríteni, hogy Jones tud-e ennél több lenni. Ez az állomány véleményem szerint pont elég, ha köv 2 évben szintet tud emelni ezen az O#en, akkor megéri vele hosszútávon számolni, ha nem akkor én személy szerint nem tartanék igényt egy Goff 2.0ra.
Herbertnek tavaly voltak olyan meccsei mikor Guytonokból kellett sztárt csinálnia, és megoldotta. Ez a különbség jó és közepes irányító között.
Persze ehhez az is kéne, hogy a gameplan úgy legyen kialakítva, hogy bevállalósabb legyen, ne babuzsgassuk az irányítót. (Többször)Be kell lökni a mélyvízbe Jonest jövőre, ha nem tud úszni akkor ez van. Ez a profi liga, itt nem fér bele hogy évekig simagosunk egy irányítot, hátha a negyedik-ötödik évében szintet tud lépni, mert ilyen nincs vagy once in a lifetime.

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 4 éve
Uristen mekkora öngól is ez Agholorral a felsorolásban. A Raiders-t se kell akkor komolyan venni, nézzük csak meg milyen számai voltak ott és most, hogy egy igazi csapatban beáraztákSzépen hangzik h van Meyers, Agholor, Bourne, de Jones a Bamán DeVonta Smith-szel, Jerry Jeudyval, John Metchievel volt igazán jó.Mucsaröcsöge State ellen a Traubi szóda bowlon. Ezért nem kell komolyan venni a CFB-t.
empty taxi
Csak nézd meg Jeudyt mit produkál Denverben.
Amadeus

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
Szépen hangzik h van Meyers, Agholor, Bourne, de Jones a Bamán DeVonta Smith-szel, Jerry Jeudyval, John Metchievel volt igazán jó.Mucsaröcsöge State ellen a Traubi szóda bowlon. Ezért nem kell komolyan venni a CFB-t.
empty taxi
Csak nézd meg Jeudyt mit produkál Denverben.
több mint 4 éve
Visszanéztem most a Pats playoff meccseit, hogy milyen hasonló eredmények születtek:2014 Konfdöntő vs Indy: 45-7 -> (Luck 3. éve)
2011 Divizíókör vs Broncos: 45-10 -> (2 évvel később SB-t játszottak a Seattle-vel)
Ezek azok amik számokban jelentős eltérést mutatnak, biztos volt még az elmúlt 20 évben olyan meccs, ahol már a félidőre eldőlt és az ellenfél meg csak a garbage time-ban szerzett pontokat.
Továbbá azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a szezon plusz 1 meccsel futott, kíbővített PO-val.
Az Offense ha nem is hozta a maximumot, de tisztességgel helyt állt és legalább szereztek pontokat.
Az első félidei INT-et nem igazán varrnám Jones nyakába, az egy hihetetlen védekezés volt.
Plusz volt több dropolt labda (pl. Bolden, Jakob Johnson) is.
Nem tökéletes így ez a csapatrész, nem mindegyik igazolás vált be (nem is említve a korábbi draftokat, N'Keal ugye), itt a holtszezonban lehetnek/kellenek változások, látszik, hogy kikre lehet alapozni, viszont kell egy-két komolyabb játékos.
A DEF-nél meg úgy látszik, hogy csak a nevek voltak a pályán, a játékosok nem.
Én nem akasztanám se Mayot, se a kis Belichicket. Azért ne csináljunk már úgy, mintha BB csak a meccs napján szembesülne a gameplan-nel, hiszen minden az ő jóváhagyásával történik.
A BYE weeknek meg igenis volt szerepe szerintem, de nem tudjuk, hogy mi.
Benne van, hogy leeresztettek a játékosok, nincs megfelelő kondíció (erre utalt Andrews is a postgame interjúban), stb., nem tudták felpörgetni magukat.
Ezeket úgyse fogjuk megtudni, de az látszott, hogy a csapat utána már nem volt éles.
Egy olyan Indytől kikapni, aki kvázi ugyanazt a játékot tolta mint mi?
Plusz a Bills a 16. héten megmutatta, hogy mire képes, persze, akkor is bejött nekik minden (vagy valóban ezen a szinten vannak) és élesebbek, éhesebbek voltak mint mi, meg jobbak is.
Egyszerűen jobb emberekből állnak, nálunk a védelem meg nincs azon a szinten, hogy ezt elbírja.
És gondoljunk bele, hogyha Allen így dobálgatta a labdákat, akkor Burrow mit csinált volna vagy Mahomes?
Pozitívum még szerintem, hogy azért a verhető csapatokat azért többségével megvertük, a komolyabbakkal szoros meccset játszottunk, főleg a szezon elején (mi lett volna itt, ha azokat is behúzzuk?).
Meglátjuk, hogy jövőre hogy indulunk, van egy jó QB-nk, akiben van potenciál, erre lehet építeni.
több mint 4 éve
Kiváncsi vagyok kiderül-e, hogy mi történt a D#-ben. De az szurkolói szemmel is egyértelmű volt, hogy Barmore egy lábbal, Dugger meg egy kézzel játszik, nem beszélve Judon-ról, aki szintén (szerintem valami sérülés miatt) súlytalan már kb. 4-5 meccs óta.SinisaSzerintem rotáció. Judon jó játékos, de 900 snap az sok neki. Elfáradt. Kell mellé egy korrekt csere, aki leveszi a válláról a snapek 30%-át, és akkor decemberben / januárban is jó lesz.
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Ne állítsuk már ezt be úgy mintha liga alja kiszolgáló személyzet lenne Jones körül... Oké, nincs nagy név az elkapók között, de mikor volt legit WR1-e a csapatnak, Moss óta nem volt ilyen. Eddig nem kellett első körös WR draft pick, hogy működjön a rendszer. (Most arról ne is beszéljünk, ha elhozunk még egy bust WRt első körben akkor mi lenne itt..)ZERO_LMoss nem volt, de volt helyette Gronkowski, Hernandez, Welker, Edelman, Amendola, James White, stb.
És az előző irányítót Tom Bradynek hívták. Jones nem az, és valószínűleg soha nem is lesz az. Neki jobban kell a support. Annyira, hogy akár a fejlődését is visszafoghatja, ha nem kapja meg. Csak gondolj bele, hogy innen mi a következő lépés Jones számára? Miben tud fejlődni? Már most gyorsan dönt, már most pontos, már most elég jól minimalizálja a hibáit. Lényegében mindent képes megoldani, amit "struktúrában" ebben az offense-ben meg kell, meg lehet. ("struktúrában" : a felrajzolt játékokban megtalálni a matchup előnyös / üresre játszott játékost és pontosan odadobni neki a labdát). Még ebben is van tartalék, de nem túl sok. Amiben nagy tartalék van, az a "struktúrán kívüli" játékok. Azt majd a jövő megmutatja, hogy Jones mennyit képes ilyen szempontból fejlődni (ez nullától a nagyon sokat-ig akárhol lehet). Viszont abban lehet neki segíteni, hogy adunk neki egy olyan célpontot, akinek akkor is oda lehet vágni a labdát, ha a play nem ül, és mindenkit levédekeztek. Egy Edelman / Welker / Gronkowski. Utóbbihoz mondjuk szerencse is kell, de előbbieket azért lehetséges találni. Abban persze igazad van, hogy ehhez nem ártana nem bustokat húzni az elkapó sorba. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Szépen hangzik h van Meyers, Agholor, Bourne, de Jones a Bamán DeVonta Smith-szel, Jerry Jeudyval, John Metchievel volt igazán jó.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...