New England Patriots

74 feliratkozó

több mint 4 éve
topin New England Patriots 2 263
nah én hülye az eredménykövetőben írtam 😊 becopyzom, bár sokaknak nem fog tetszeni😊

Ezt a meccset a titánok elvesztették (a C csapat). 4 labdavesztéssel. Nagyon rosszkor veszítették el a labdákat és ne felejtsük el, hogy a rugójuk is bent hagyott 4 pontot. Akkor jöttek a labdavesztések, amikor átvehették volna a vezetést és utána játszhatták volna ezt a futás, futás, futás és megint futás játékot, mert ült. Mert 250 yardot futottak ellenünk ami nagyon sok. Egyszerűen a futás védekezést nem ment.
De ami nagyon, de nagyon dühített az az O teljesítménye. Ha jól számoltam 11 drive volt a TEN térfelén és abból tettünk fel ennyi pontot. Ez nagyon kevés, ennél jóval több kell, mert nem mindenki fog ennyi labdát adni nekünk, ennyi esélyt adni. A két 20 yardos között zseniálisak vagyunk már, de aztán... És én értem, hogy Jones kezdő, de azért Henrynek azt a passzt már középsuliban is illik odadobni!
A BUF ellen nem lesz egyszerű, amit mondtak a közvetítésben a Titansra, az ránk is igaz, hogy eddig jó csapatokat vertünk meg, jó lenne a Bills ellen minimum 1-1-gyel kijönni!
NB2
majd legközelebb 50-t szerzünk, hogy jól aludjál..
több mint 4 éve
NB2 New England Patriots 28 121 — nabege2@yahoo.com

Lúdas Solymi New England Patriots 8 978
Tudom ez majd holnap vissza fog ütni, de kurva szomorú lesz ha ettől a támadó egységtől 14 pontnál többet kapunk
ZERO_L
Végül bejött 🤫
vpi
Fura egy meccs volt mennyire nem tudtunk futni és mennyire nem tudtuk megállítani a futást.

Pedig egyértelmű volt, hogy futásra fognak koncentrálni.

Másodikban azért a védelem odatette magát.
ZERO_L
Ők is úgy voltak vele, hogy oldja meg Jones meg a személyzet azzal a limitált playbookkal ami van.

Meg ugye Vrabel oda-vissza ismeri a rendszert, tudja hogyan épül fel és mik a gyenge pontjai.
több mint 4 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 056 — situational football
Tudom ez majd holnap vissza fog ütni, de kurva szomorú lesz ha ettől a támadó egységtől 14 pontnál többet kapunk
ZERO_L
Végül bejött 🤫
vpi
Fura egy meccs volt mennyire nem tudtunk futni és mennyire nem tudtuk megállítani a futást.

Pedig egyértelmű volt, hogy futásra fognak koncentrálni.

Másodikban azért a védelem odatette magát.

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 4 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 479 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Úgy nézem, Cam Newton ma hozta a new englandi kezdő formáját.
több mint 4 éve
kolok1972 New England Patriots 3 109 — Pats fan
Tudom ez majd holnap vissza fog ütni, de kurva szomorú lesz ha ettől a támadó egységtől 14 pontnál többet kapunk

ZERO_L
Mi fog visszaütni?
gordon
Gondolom az, hogy elnézve ezt a Titans egységet, nem igazán kellene ennek nehéz meccsnek lennie.
Kb. mint a Panthers vagy a Falcons ellen.
Aztán ki tudja mi lesz.

Lehet igazuk lesz az elemzőknek és nem ez lesz számunkra a kemény meccs, hanem a Colts elleni, ami egyre jobban jön felfele.
Solymi
Attól én is tartok. De ha a futót kiveszik a játékból, a Wentz-féle passzjáték nem lesz elég. Mondjuk tavaly sem tudtuk Henryt kivenni.
Burkus
Azért még előtte ezt kéne behúzni. Nem olyan könnyü meccs ez, sőt
vpi
Vmi ilyesmire számítottam...azért sokkal készebb csapat a Titans.
Emlékeztet a korábbi Patsre, amikor még viharverten is átmentünk az ellenfélen ugyanazzal a játékkal amit most ők tolnak.
Solymi
Azért ne felejtsük már el,hogy ez a Titans B
kolok1972
Volt, hogy mi is a Pats B-vel vertük az ellent.
Egyszerűen nem elég jó az Offense még, egyébként ez a meccs zsebben lenne.
Solymi
Fura ilyet írni 13 kapott pont után,de a futás védekezés az kritikán aluli volt! Főleg hogy lehetett tudni,hogy ezzel a wr corpsszal ez az egyetlen esélyük.240 yardot futott a két futojuk. A mérleg másik serpenyojeben meg ott a sok labdaszerzés.
Mindegy itt végül is csak a W számított és az magabiztosan megvolt,nem szabad alulértékelni.

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 4 éve
Nandito Tennessee Titans 3 314 — Titans fan
Tudom ez majd holnap vissza fog ütni, de kurva szomorú lesz ha ettől a támadó egységtől 14 pontnál többet kapunk

ZERO_L
Mi fog visszaütni?
gordon
Gondolom az, hogy elnézve ezt a Titans egységet, nem igazán kellene ennek nehéz meccsnek lennie.
Kb. mint a Panthers vagy a Falcons ellen.
Aztán ki tudja mi lesz.

Lehet igazuk lesz az elemzőknek és nem ez lesz számunkra a kemény meccs, hanem a Colts elleni, ami egyre jobban jön felfele.
Solymi
Attól én is tartok. De ha a futót kiveszik a játékból, a Wentz-féle passzjáték nem lesz elég. Mondjuk tavaly sem tudtuk Henryt kivenni.
Burkus
Azért még előtte ezt kéne behúzni. Nem olyan könnyü meccs ez, sőt
vpi
Vmi ilyesmire számítottam...azért sokkal készebb csapat a Titans.
Emlékeztet a korábbi Patsre, amikor még viharverten is átmentünk az ellenfélen ugyanazzal a játékkal amit most ők tolnak.
Solymi
Azért ne felejtsük már el,hogy ez a Titans B
kolok1972
Vagy inkább C... Grat amúgy, ez volt most a papírforma.

Music City Miracle
több mint 4 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 508 — Patriot

Vicc kategória ahogy lejátszottuk ezt az utolsó 1,5 percet...

Remélem a védelem kicsit összeszedi magát a második félidőben, mert csak a rúgójuknak köszönhetjük, hogy vezetünk

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 4 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 479 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Tudom ez majd holnap vissza fog ütni, de kurva szomorú lesz ha ettől a támadó egységtől 14 pontnál többet kapunk

ZERO_L
Mi fog visszaütni?
gordon
Gondolom az, hogy elnézve ezt a Titans egységet, nem igazán kellene ennek nehéz meccsnek lennie.
Kb. mint a Panthers vagy a Falcons ellen.
Aztán ki tudja mi lesz.

Lehet igazuk lesz az elemzőknek és nem ez lesz számunkra a kemény meccs, hanem a Colts elleni, ami egyre jobban jön felfele.
Solymi
Attól én is tartok. De ha a futót kiveszik a játékból, a Wentz-féle passzjáték nem lesz elég. Mondjuk tavaly sem tudtuk Henryt kivenni.
több mint 4 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 978
Tudom ez majd holnap vissza fog ütni, de kurva szomorú lesz ha ettől a támadó egységtől 14 pontnál többet kapunk

ZERO_L
Mi fog visszaütni?
gordon
Gondolom az, hogy elnézve ezt a Titans egységet, nem igazán kellene ennek nehéz meccsnek lennie.
Kb. mint a Panthers vagy a Falcons ellen.
Aztán ki tudja mi lesz.

Lehet igazuk lesz az elemzőknek és nem ez lesz számunkra a kemény meccs, hanem a Colts elleni, ami egyre jobban jön felfele.

Szerkesztette: Lúdas Solymi
több mint 4 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 597 — JAFL Tampa GM
Tudom ez majd holnap vissza fog ütni, de kurva szomorú lesz ha ettől a támadó egységtől 14 pontnál többet kapunk

ZERO_L
Mi fog visszaütni?
több mint 4 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 056 — situational football
Ezzel a grafikonnal valami gond van. Jópár csapat ránézésre is kizárt, hogy ott álljon ahol áll. A snapszámok is kevésnek tűnnek. (Ettől még lehet a Patriots az élen a "teljes/jó" listán.)
Csak a szokásos...

ZERO_L
peterk2005
Ne a 2022-es snapszámokat nézd 😉

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 546 — The only discipline that lasts, is self discipline
Ezzel a grafikonnal valami gond van. Jópár csapat ránézésre is kizárt, hogy ott álljon ahol áll. A snapszámok is kevésnek tűnnek. (Ettől még lehet a Patriots az élen a "teljes/jó" listán.)
Csak a szokásos...

ZERO_L

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 056 — situational football
Tudom ez majd holnap vissza fog ütni, de kurva szomorú lesz ha ettől a támadó egységtől 14 pontnál többet kapunk

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 4 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 056 — situational football
Jól van gyerekek, öveket becsatolni irány a lejtő... 😭😭😭

 youtu.be/mXFXLAZLgR0

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 4 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Seymour és Wilfork is harcban maradt a HoF-ert, na meg Wayne is | nála Milestone trackerben Pats-logó volt évekig, mert az volt az uccso csapata papíron xD |

több mint 4 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
NFL-en már a hatodik helyen a csapat a PR-ben (Cardinals, Packers, Buccaneers, Chiefs, Cowboys a top 5), jöhet a konferenciadöntő 😊

több mint 4 éve
ParadSEC New England Patriots Georgia Bulldogs 3 342 — Patriots fan
Vasárnap hajnali Colts-verés, ám legyen
Wyatt
Csak futással 😀
ParadSEC
Rivalry is back on...2018 óta nem is játszottatok🤫
Willie Parker
Jah, hát mondjuk most már időszerű lenne egy Colts-győzelem, mert az elcsalt 4. és 2 is már 12 éve volt
Wyatt
Már alig várom! Tuti lesz a fogadó irodáknál hogy rámegy-e Bill bá a 4-2re? 😀

„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 4 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Vasárnap hajnali Colts-verés, ám legyen
Wyatt
Csak futással 😀
ParadSEC
Rivalry is back on...2018 óta nem is játszottatok🤫
Willie Parker
Jah, hát mondjuk most már időszerű lenne egy Colts-győzelem, mert az elcsalt 4. és 2 is már 12 éve volt

több mint 4 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 142