New Orleans Saints

44 feliratkozó

több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 982 — #neverpunt
Evans szerződésén bütyköltünk egy kicsit, így 2 millerrel több hely lesz a sapiban

több mint 12 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 13 588 — Egyéb témák lakó
Igazából azt mondta, hogy eltűnök pár hétre, de mostanra már sikerült megnyugodnom. A legtöbbet az segített, hogy megnéztem elejétől-végéig, full hd-ban, 114 cm-en a Super Bowl 44-et. Tök jó érzés, hogy nem 20-30 évvel ezelőtt élmények kellenek, hogy mezei szurkolóként erőt merítsek, meg hitet a csapatban, mint ahogy számos más csapatnál kell (Chargers az egyesülés óta nem tud bajnoki címet felmutatni, Lions hasonlóan, de számos csapat van, akiknek mondjuk 20-25 évet kell dicsőségre visszanézniük).
Szóval:

több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 982 — #neverpunt
Ahogy sejthető volt, Brees nem fogja aláírni a taget, és így nem is fog részt venni addig a workoutokon, amíg nem kap hosszútávút.atapapa
még jó, hogy Drew Brees volt az NFLPA egyik szószólója a CBA-tárgyalásokonjjncaa
Persze, követelhette volna hogy töröljék el a taget. Csak akkor szeptemberben nem lett volna NFL

Szerk: ez jó, Duncan azt mondja, hogy ő nem jelentette le Brees holdoutját, csak spekulált róla, mire azt kész tényként vette át a média.
Tanulság: a média hülye (az elmúlt napok után ennél tudnék cifrábbat is mondani róluk) és Duncan tényleg sokat spekulál.

több mint 12 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 765 — No es importante
Ahogy sejthető volt, Brees nem fogja aláírni a taget, és így nem is fog részt venni addig a workoutokon, amíg nem kap hosszútávút.atapapa
még jó, hogy Drew Brees volt az NFLPA egyik szószólója a CBA-tárgyalásokon


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 982 — #neverpunt
Ahogy sejthető volt, Brees nem fogja aláírni a taget, és így nem is fog részt venni addig a workoutokon, amíg nem kap hosszútávút.

több mint 12 éve
krixtofer New Orleans Saints 603 — SaintGooner
Oldani kell a feszültséget!!! 😀
több mint 12 éve
hajdu New Orleans Saints 937 — Hajrá Saints!
Az isten szerelmére azért releváns, mert CSAK az amerikai filnekben használják, de ott feszt. 😊 A plebejus tömegek nevében köszönöm megértésedet és jövőbe vetett hittel követünk. 😀
több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 982 — #neverpunt
Oké, h rövidíted, de ez nem keresztrejtvény, hogy találgassak. 😊 Ki az az RG (nem kötekszem, de tényeg nem tudom kitalálni, én nem vagyok szakíró). Az isten szerelmére, írd már ki légyszíves.hajdu
BDLP-t 😂 újraigazoltuk










(Brian de la Puente 😛 )
Oké, igazad van, az Isten szerelmére kerülöm ezeket

Zemanla, azt hiszem most ebből az SI-címlapból nem rendelek 😛
atapapa
Pedig még 21-ig megérkezne..... 😀zemanla
Ezt kedvelem benned, a körülményektől függetlenül mindig segítőkész vagy 😀

több mint 12 éve
hajdu New Orleans Saints 937 — Hajrá Saints!
Oké, h rövidíted, de ez nem keresztrejtvény, hogy találgassak. 😊 Ki az az RG (nem kötekszem, de tényeg nem tudom kitalálni, én nem vagyok szakíró)hajdu
RG= Richter Gedeon! 😉
De most így korán reggel nekem sincs fogalmam....zemanla
😀 nagyon hülye 😀
több mint 12 éve
zemanla New Orleans Saints Florida Gators 3 303 — Do Your Job
Ki aza a CN?hajdu
bocs, rövidítem a neveket állandóan

Végre ma nem mi dőlünk a csapból, Manninget kivágták
Ha nem fenyegetne az összes pickünk elvétele, akkor most pár feles után el lehetne mélázni azon, hogy Manninget hazahozzuk Reggie Wayne társaságában, Brees meg menne valahova pár első körös pickért 😂
De a pickeket RG úgyis lerabolná, és amúgy se iszom pár felest.


Zemanla, azt hiszem most ebből az SI-címlapból nem rendelek 😛
atapapa
Pedig még 21-ig megérkezne..... 😀




2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 12 éve
Delonso_ Miami Hurricanes 7 187 — Justicar of Florida
Roger Goodel
több mint 12 éve
zemanla New Orleans Saints Florida Gators 3 303 — Do Your Job
Oké, h rövidíted, de ez nem keresztrejtvény, hogy találgassak. 😊 Ki az az RG (nem kötekszem, de tényeg nem tudom kitalálni, én nem vagyok szakíró)hajdu
RG= Richter Gedeon! 😉
De most így korán reggel nekem sincs fogalmam....




2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 12 éve
zemanla New Orleans Saints Florida Gators 3 303 — Do Your Job
Ki aza a CN?hajdu
Chuck Norris. on: Carl Nicks.szaba
Lehet, hogy Chuck Norris jó lenne! Ott a pont! 😂




2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 12 éve
hajdu New Orleans Saints 937 — Hajrá Saints!
Oké, h rövidíted, de ez nem keresztrejtvény, hogy találgassak. 😊 Ki az az RG (nem kötekszem, de tényeg nem tudom kitalálni, én nem vagyok szakíró). Az isten szerelmére, írd már ki légyszíves.
több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 982 — #neverpunt
Ki aza a CN?hajdu
bocs, rövidítem a neveket állandóan

Végre ma nem mi dőlünk a csapból, Manninget kivágták
Ha nem fenyegetne az összes pickünk elvétele, akkor most pár feles után el lehetne mélázni azon, hogy Manninget hazahozzuk Reggie Wayne társaságában, Brees meg menne valahova pár első körös pickért 😂
De a pickeket RG úgyis lerabolná, és amúgy se iszom pár felest.


Zemanla, azt hiszem most ebből az SI-címlapból nem rendelek 😛

több mint 12 éve
szaba Los Angeles Chargers 10 126
Ki aza a CN?hajdu
Chuck Norris. on: Carl Nicks.
több mint 12 éve
hajdu New Orleans Saints 937 — Hajrá Saints!
Ki aza a CN?
több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 982 — #neverpunt
Nicks-szel meg annyira esélytelen tárgyalni, hogy el se kezdik? Brees szerződése a taggel együtt várhat egy kicsit, addig Nicks vagy Colston, esetleg Meachem kaphatna egy ajánlatot... FA kezdete után körülbelül esélytelen, hogy meg legyenek tartva.csabi19
A sitten ül mindenki, ki tárgyaljon? 😛
Azt mondták szombaton hogy addig bepróbálkozunk CN-nél, meglátjuk.

Moss pedig 4,39-es 40-es időt futott a workouton és az edzőket teljesen lenyűgözte
sanszos, hogy aláír ideStez
PFT szerint ez a 40-es idő kamu, nem is mérték.

több mint 12 éve
Kiss New Orleans Saints 2 151 — Who Dat Nation
kicsit át fog rendeződni a csapat ahogy olvasgatom...hát Colstont nagyon sajnálom,Mossnak talán egyedüliként nem örülnék

Bode
Samaras játszott?
Még szép, ollózott is egy gyönyörű fejesgólt, csak nem adták meg intentional grounding miatt :/
több mint 12 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Moss pedig 4,39-es 40-es időt futott a workouton és az edzőket teljesen lenyűgözte
sanszos, hogy aláír ide

több mint 12 éve
cs19 New Orleans Saints Purdue Boilermakers 455 — Saints fan
Moss itt edz, források szerint megegyezünk vele. Egyre jobban kísért 2007 szele 😂Gyurma Pappa
Lesz idén pár hasonló diszkontmegoldás.atapapa
Én alapvetően a Colston/Meachem újraigazolás mellett vagyok, de, mivel ez valószínűleg nem történik meg, Mossnak örülnék... Viszont egy jó "edzés" után most megy 2 másik csapathoz, és hasonló teljesítmény mellett, már ha tényleg annyira jó volt, simán lehet, hogy más ajánl neki azonnal egy szerződést... Nem szeretném... Én bírom Arringtont, de azért egy Henderson-Moore-Arrington hármas a depth chart tetején... Hát... Bátor.
Payton eltiltásától annyira nem félek, Vitt és Carmichael megoldják majd, ha kell... És kelleni fog.

Nicks-szel meg annyira esélytelen tárgyalni, hogy el se kezdik? Brees szerződése a taggel együtt várhat egy kicsit, addig Nicks vagy Colston, esetleg Meachem kaphatna egy ajánlatot... FA kezdete után körülbelül esélytelen, hogy meg legyenek tartva.

több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 982 — #neverpunt
Szerintem az lenne a példás és mindenki számára megnyugtató büntetés, ha
1.) a Dome-ot lebontanák,
2.) a csapatot egyrészt örökre eltltanák/kizárnák,
3.) másrészt pedig kimondanák, hogy New Orleansban soha többé nem lehet focicsapat.
És akkor végre mindenki megnyugod(hat)na, hogy ilyesmi soha többé nem fog előfordulni az NFL-ben, hiszen ettől e velejéig romlott társaságtól végleg megszabadították a ligát.hajdu
hát ha ezt nem is, de a hazai meccsünket mostantól a Superdome helyett itt játsszuk

több mint 12 éve
clbass New Orleans Saints 3 091 — Saints fan
Mélyen hallgattam, olvastam ... elszomorít ami a csapat körül történik (nem a botrány oka, hanem maga a botrány) Maradok tisztelettel továbbra is, teljes mellszélességgel, büszke New Orleans Saints Fun!
több mint 12 éve
FViktor93 New England Patriots 2 173
Szerintem az lenne a példás és mindenki számára megnyugtató büntetés, ha
1.) a Dome-ot lebontanák,
2.) a csapatot egyrészt örökre eltltanák/kizárnák,
3.) másrészt pedig kimondanák, hogy New Orleansban soha többé nem lehet focicsapat.
És akkor végre mindenki megnyugod(hat)na, hogy ilyesmi soha többé nem fog előfordulni az NFL-ben, hiszen ettől e velejéig romlott társaságtól végleg megszabadították a ligát.hajdu
Most mit akarsz, ti még olcsón megúsztátok. Láttad volna mi ment nálunk a spygate kapcsán. Sokan elvették volna tőlünk a 3 SB győzelmet. Ehhez képest ti olcsón megússzátok a szurkolói hangokat.
több mint 12 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 13 588 — Egyéb témák lakó
Yasinskas már Payton egyéves eltiltását követeli
http://espn.go.com/blog/nfcsouth/post/_/id/31960/double-coverage-bounty-overreaction
Mi lenne ha nem a mi divíziónk blogját írná?atapapa
Yasinskas megőrült. Komolyan úgy gondolom, hogy nála elment valami. Sando teljesen normális, pedig ő is Seattle-i érdekeltségű, tehát "örülnie" kéne, hogy a Rams-es Gregg-et szopatják.

Tartom a véleményem, hogy kezd kicsit önmaga paródiájává válni a liga. Miért nem lehetett bejelenteni úgy az ügyet: hogy a Saintsnél bounty rendszer volt, kinyomoztunk mindent, ezek a büntik. Goodell nem tud dönteni anélkül, hogy szondáztatná a közvéleményt?

szerk: most szerintem egy-két hetet "pihenek" a hírek olvasásával, szerintem ide sem fogok felnézni, elég komoly szakmai vizsgáim lesznek, és most kezd elfogyni az idegrendszerem. Nem veszett el a hitem, imádom ezt a csapatot, de most már nincs olyan este-délután, hogy ne kéne kiakadnom valamin. Szerintem a hosszú hétvégén találkozunk 😊