New Orleans Saints

44 feliratkozó

több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 982 — #neverpunt
Csak azt nem tudom, hogy miért pont most került napvilágra ez a botrány. Kiknek az érdeke fűződött hozzá?Nyilván tudtak már róla korábban, különben nem gyűlt volna össze annyi akta, és nem hiszem, hogy pont múlt hétre lett elegendő bizonyíték a kezükben.aztec
Pontosan, épp a csapat legjobb játékosát láncolnánk magunkhoz, amikor kijön ez az ügy, majd jön az FA-időszak
És ahogy már feltettem a kérdést: ha mezei firkászok pillanat alatt derítik ki a többi csapatnál történt hasonló eseteket, akkor az NFL 50000 oldalas nyomozásába miért nem fért bele egyetlen másik csapat átvilágítása sem?atapapa
Igen, elég köcsög az időzítés, de az értelmes játékost és ügynökét, pont nem fogja ez érdekelni. Meg legalább meg van a vágyott országos médiavisszhang is. Ez van, egyetlen nemes bosszút tudok elképzelni: visszaigazolni a legjobb játékosainkat, majd nyerni egy SB-t. Sajnos, erre elég kis esélyt látok...Gyurma Pappa
Azért nálunk egy-egy veterán megszerzésénél komoly érv volt az SB-esély és mindent összevetve a csapat körüli légkör is elég jó volt. A nationalfootballposton ősszel valami játékosügynök írt arról cikket, hogy melyik csapatnál mennyire mennek gördülékenyen a dolgok és több szempontból pozitív példaként emlegetett minket és Loomist
pl. bizonyos csapatnál leigazoltak az "utcáról" egy játékost, és amikor a játékos feltűnt az első edzésen, nem tudta a pozíciós edző, hogy az mit keres ott, míg nálunk ilyen elképzelhetetlen volt, minden új játékost végigvezettek, bemutattak mindenkinek, stb.
Evans se véletlenül nyilatkozta azt tavaly, hogy ha se a Saints-nek, se a Pats-nek nincs rá szüksége, akkor inkább visszavonul, de más csapatnál már nem akar játszani.
Mostanában nem lesznek ilyen mondatok.

több mint 12 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 13 616 — Egyéb témák lakó
Csak azt nem tudom, hogy miért pont most került napvilágra ez a botrány. Kiknek az érdeke fűződött hozzá?Nyilván tudtak már róla korábban, különben nem gyűlt volna össze annyi akta, és nem hiszem, hogy pont múlt hétre lett elegendő bizonyíték a kezükben.aztec
Pontosan, épp a csapat legjobb játékosát láncolnánk magunkhoz, amikor kijön ez az ügy, majd jön az FA-időszak
És ahogy már feltettem a kérdést: ha mezei firkászok pillanat alatt derítik ki a többi csapatnál történt hasonló eseteket, akkor az NFL 50000 oldalas nyomozásába miért nem fért bele egyetlen másik csapat átvilágítása sem?atapapa
Igen, elég köcsög az időzítés, de az értelmes játékost és ügynökét, pont nem fogja ez érdekelni. Meg legalább meg van a vágyott országos médiavisszhang is. Ez van, egyetlen nemes bosszút tudok elképzelni: visszaigazolni a legjobb játékosainkat, majd nyerni egy SB-t. Sajnos, erre elég kis esélyt látok...

több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 982 — #neverpunt
Csak azt nem tudom, hogy miért pont most került napvilágra ez a botrány. Kiknek az érdeke fűződött hozzá?Nyilván tudtak már róla korábban, különben nem gyűlt volna össze annyi akta, és nem hiszem, hogy pont múlt hétre lett elegendő bizonyíték a kezükben.aztec
Pontosan, épp a csapat legjobb játékosát láncolnánk magunkhoz, amikor kijön ez az ügy, majd jön az FA-időszak
És ahogy már feltettem a kérdést: ha mezei firkászok pillanat alatt derítik ki a többi csapatnál történt hasonló eseteket, akkor az NFL 50000 oldalas nyomozásába miért nem fért bele egyetlen másik csapat átvilágítása sem?

több mint 12 éve
aztec Indianapolis Colts 1 360
Csak azt nem tudom, hogy miért pont most került napvilágra ez a botrány. Kiknek az érdeke fűződött hozzá?Nyilván tudtak már róla korábban, különben nem gyűlt volna össze annyi akta, és nem hiszem, hogy pont múlt hétre lett elegendő bizonyíték a kezükben.

A Jégember győz, nem beszél.
több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 982 — #neverpunt
Mea culpa, mea maxima culpa. Nálunk (szerintem) nem maradt, Haslett nem az a fajta. A D edzők is kicserélődtek, és játékosok is csak hírmondónak maradtak abból az időből.apeszos
Olvastam hogy állítólag a közvetlenül Williams után érkező Blache rögtön leállította a bountyt.
A Titans azért érdekes, mert ott Williams eljövetelével nem volt HC-csere is egyben (ahogy Washingtonban vagy értelemszerűen a Bills-nél igen), Fisher és GW nagy cimbik, ott valószínűbb hogy tovább élhetett a rendszer Williams után
(ugye Merriman arról beszélt, hogy szerinte a Titans-nél még az O is alkalmazta ezt a rendszert sokkal később, de ez több okból is zárójeles feltételezés)

több mint 12 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Vagy mást, mert ha jól tudom a védőjeleket nem lehetett kamerázni máshonnan sem.

Engem mondjuk annyira nem érint meg, hogy ki mit gondol, ki mennyire álszent, ki hiszi azt, hogy Ray Lewis-ban nincs meg a szándék minden egyes hitnél a sérülés okozására. Elmondom az ellenvéleményemet és jó napot.

Viszont a franchise szemszögéből ez a dolog is elég rosszkor jött, az összes büntetésen túl az FA-piac most nyílik és ember nem akar majd a lepratelepre jönni, még a volt játékosaink sem.atapapa
A nagy különbség ott van, hogy ez a Szenteknél kiderült és pénzre ment. Lehet mutogatni a többi csapatra, hogy mert ők is csinálják meg álszentek stb stb... Ha kiderül, hogy máshol is van akkor büntessék meg a többi csapatot is, de amíg csak a mutogatás megy addig szerintem nem kellene feszegetni a többi csapatnál, hogy is van ez témát.

Azt meg betudom a korom miatti naivitásnak ha "elhiszem", hogy se a GM se a HC nem tudott arról mit művel a DC. ÁmenBlaise
Ez a hajó már elment, kiderült hogy máshol is csinálták pénzre. Williams csapatai biztos (az egy külön kérdés, hogy ahonnan eljött, ott maradt-e a rendszer, Washingtonban állítólag nem, a Titans-nél talán), de az egy évtizedet az NFL-ben és környékén lehúzó Brooks az nfl.comon írta, hogy több csapatnál is szembesült ezzel pályafutása során. Objektív szempontból pont ezért kéne feszegetni ezt a témát, szubjektív szempontból meg azért, hogy nehogy már olyan dologért kapjunk soha nem látott mértékű büntetést (már Payton eltiltásáról is pletykálnak), amiért akár a Liga harmadát is el lehetne meszelni.

Ja, és én nem a többi csapatra mutogatok álszentség ügyében, hanem a szurkolóikra.atapapa
Mea culpa, mea maxima culpa. Nálunk (szerintem) nem maradt, Haslett nem az a fajta. A D edzők is kicserélődtek, és játékosok is csak hírmondónak maradtak abból az időből.
több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 982 — #neverpunt
Az az igazság, hogy szerencsétek is van, hogy ez márciusban derült ki, nem a szezon közepén. Nem tudom emlékszel-e mit kapott a Pats, és mit kaptak a szurkolói a magyarországi "szurkolóktól", nem tudom egy akkora rohamot hogyan bírnátok.

A Spygate-et még ma is a szurkolók többsége azonosítja a csalással, pedig az nem arról szólt, hanem arról, hogy a Pats megszegte a kamerázásra vonatkozó szabályt, ha máshonnan, vagy máskor kameráznak, nem szegnek szabályt. 😀gsn
Vagy mást, mert ha jól tudom a védőjeleket nem lehetett kamerázni máshonnan sem.

Engem mondjuk annyira nem érint meg, hogy ki mit gondol, ki mennyire álszent, ki hiszi azt, hogy Ray Lewis-ban nincs meg a szándék minden egyes hitnél a sérülés okozására. Elmondom az ellenvéleményemet és jó napot.

Viszont a franchise szemszögéből ez a dolog is elég rosszkor jött, az összes büntetésen túl az FA-piac most nyílik és ember nem akar majd a lepratelepre jönni, még a volt játékosaink sem.atapapa
A nagy különbség ott van, hogy ez a Szenteknél kiderült és pénzre ment. Lehet mutogatni a többi csapatra, hogy mert ők is csinálják meg álszentek stb stb... Ha kiderül, hogy máshol is van akkor büntessék meg a többi csapatot is, de amíg csak a mutogatás megy addig szerintem nem kellene feszegetni a többi csapatnál, hogy is van ez témát.

Azt meg betudom a korom miatti naivitásnak ha "elhiszem", hogy se a GM se a HC nem tudott arról mit művel a DC. ÁmenBlaise
Ez a hajó már elment, kiderült hogy máshol is csinálták pénzre. Williams csapatai biztos (az egy külön kérdés, hogy ahonnan eljött, ott maradt-e a rendszer, Washingtonban állítólag nem, a Titans-nél talán), de az egy évtizedet az NFL-ben és környékén lehúzó Brooks az nfl.comon írta, hogy több csapatnál is szembesült ezzel pályafutása során. Objektív szempontból pont ezért kéne feszegetni ezt a témát, szubjektív szempontból meg azért, hogy nehogy már olyan dologért kapjunk soha nem látott mértékű büntetést (már Payton eltiltásáról is pletykálnak), amiért akár a Liga harmadát is el lehetne meszelni.

Ja, és én nem a többi csapatra mutogatok álszentség ügyében, hanem a szurkolóikra.

(szerk: nézem hogy Ray Lewis van az avatarodban, így jelzem: nem azért őt írtam példaként, mert bármiféle rossz véleménnyel lennék róla. Kedvelem őt, a hozzáállását is. Az ilyen mentalitású védők miatt lehet szeretni a védekezést az NFL-ben, az ilyen védőktől adnak el sok mezt. Ezek azok a játékosok, akik a szabályok adta keretek között kiverik a lelket is az ellenfélből és nem kell nekik plusz dollár motivációként ahhoz, hogy clean hittel sérülést okozzanak)

több mint 12 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 13 616 — Egyéb témák lakó
Egy hete csak azért regisztráltam mert előre láttam mi fog történni és jöhetek észt osztani. A balfasz meg én vagyok, hogy nem a lottó számokat látom előre 😀Blaise
Nyilván ezt akartam mondani, lol.

több mint 12 éve
Blaise 2 113 — Fuck "Continuity"!
A nagy különbség ott van, hogy ez a Szenteknél kiderült és pénzre ment. Lehet mutogatni a többi csapatra, hogy mert ők is csinálják meg álszentek stb stb... Ha kiderül, hogy máshol is van akkor büntessék meg a többi csapatot is, de amíg csak a mutogatás megy addig szerintem nem kellene feszegetni a többi csapatnál, hogy is van ez témát.

Azt meg betudom a korom miatti naivitásnak ha "elhiszem", hogy se a GM se a HC nem tudott arról mit művel a DC. ÁmenBlaise
1. Mielőtt bejössz, és baromságokat beszélsz, olvass már vissza 3-4 oldalt, ahol többször leírtuk, hogy a véleményünk egybehangzóan az, hogy a büntetést be fogjuk szopni. Ha látnád ata avatarját, és tudnád, hogy az ott a "főgyanúsított" Gregg Williams. Önirónia.
2. Nem a csapatok álszentsége a kérdés, hanem a kritikusok és a liga álszentsége. Pont az ilyen hozzászólások.
3. Ha nem egy hete regisztráltál volna észt osztani, tudnád, hogy ata egyik kedvence csapat a Ravens.
4. Bizonyított tény, hogy Payton és Loomis tudott a dologról, nem sokkal ezelőtt (3 hozzászólás talán) elmélkedtem arról, hogy ha pechünk van, akkor Loomis mondjuk már az offseasonben eltiltják, és hogy mázlink van, hogy Carmicheal Jr. marad a csapatnál, tavaly is, Sean sérülése alatt ő hívta a playeket.
5. Az Ámen, nem igazán jó ide, de mind1.Gyurma Pappa
Nem tudom, hogy hogyan jön az ide, hogy kinek melyik a kedvenc csapata. Korábban volt a Ravens ellen is vizsgálat és biztos, hogy a háttérbe most is folyik, de vagy jobban csinálják, vagy még nem robbant a bomba vagy sehogy nem csinálják. Minden esetre ha kiderül, hogy van ott is fejvadászat akkor beállhat a csapat a büntetésre várók sorába.
Egy hete csak azért regisztráltam mert előre láttam mi fog történni és jöhetek észt osztani. A balfasz meg én vagyok, hogy nem a lottó számokat látom előre 😀
több mint 12 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 13 616 — Egyéb témák lakó
A nagy különbség ott van, hogy ez a Szenteknél kiderült és pénzre ment. Lehet mutogatni a többi csapatra, hogy mert ők is csinálják meg álszentek stb stb... Ha kiderül, hogy máshol is van akkor büntessék meg a többi csapatot is, de amíg csak a mutogatás megy addig szerintem nem kellene feszegetni a többi csapatnál, hogy is van ez témát.

Azt meg betudom a korom miatti naivitásnak ha "elhiszem", hogy se a GM se a HC nem tudott arról mit művel a DC. ÁmenBlaise
1. Mielőtt bejössz, és baromságokat beszélsz, olvass már vissza 3-4 oldalt, ahol többször leírtuk, hogy a véleményünk egybehangzóan az, hogy a büntetést be fogjuk szopni. Ha látnád ata avatarját, és tudnád, hogy az ott a "főgyanúsított" Gregg Williams. Önirónia.
2. Nem a csapatok álszentsége a kérdés, hanem a kritikusok és a liga álszentsége. Pont az ilyen hozzászólások.
3. Ha nem egy hete regisztráltál volna észt osztani, tudnád, hogy ata egyik kedvence csapat a Ravens.
4. Bizonyított tény, hogy Payton és Loomis tudott a dologról, nem sokkal ezelőtt (3 hozzászólás talán) elmélkedtem arról, hogy ha pechünk van, akkor Loomis mondjuk már az offseasonben eltiltják, és hogy mázlink van, hogy Carmicheal Jr. marad a csapatnál, tavaly is, Sean sérülése alatt ő hívta a playeket.
5. Az Ámen, nem igazán jó ide, de mind1.

gsn: így bírnánk...

több mint 12 éve
Blaise 2 113 — Fuck "Continuity"!
Lehet itt fikázni, kárörvendeni, felháborodni, ""világszégyenezni", de: azt hiszem, kis hazánkban, az érdeklődők választottak maguknak egy csapatot a tengeren túlról. Mit tehetnek az iteni szurkolók ha ott a tengeren túl, néhány vezető, játékos "sportszerűtlenül" viselkedett. Ez volt, mindenki elnyeri a mélktó büntetését. Nem lesz olcsóbb a kenyér, nem lesz kevesebb az ÁFA, mi akkor is annak a csapatnak fogunk szurkolni.
Be lehet szólni, vicceskedni velünk, de erről mi valymi keveset tehetünk... A véleményünket elmondhatjuk (mint ahogy látjuk is itt a fórumon) de ráhatásunk nincs a dolgokra.
Ha meg "csak" hangulatot akar vki fokozni, lsz, használja az elfogadott jeleket. 😉zemanla
Az az igazság, hogy szerencsétek is van, hogy ez márciusban derült ki, nem a szezon közepén. Nem tudom emlékszel-e mit kapott a Pats, és mit kaptak a szurkolói a magyarországi "szurkolóktól", nem tudom egy akkora rohamot hogyan bírnátok.

A Spygate-et még ma is a szurkolók többsége azonosítja a csalással, pedig az nem arról szólt, hanem arról, hogy a Pats megszegte a kamerázásra vonatkozó szabályt, ha máshonnan, vagy máskor kameráznak, nem szegnek szabályt. 😀gsn
Vagy mást, mert ha jól tudom a védőjeleket nem lehetett kamerázni máshonnan sem.

Engem mondjuk annyira nem érint meg, hogy ki mit gondol, ki mennyire álszent, ki hiszi azt, hogy Ray Lewis-ban nincs meg a szándék minden egyes hitnél a sérülés okozására. Elmondom az ellenvéleményemet és jó napot.

Viszont a franchise szemszögéből ez a dolog is elég rosszkor jött, az összes büntetésen túl az FA-piac most nyílik és ember nem akar majd a lepratelepre jönni, még a volt játékosaink sem.atapapa
A nagy különbség ott van, hogy ez a Szenteknél kiderült és pénzre ment. Lehet mutogatni a többi csapatra, hogy mert ők is csinálják meg álszentek stb stb... Ha kiderül, hogy máshol is van akkor büntessék meg a többi csapatot is, de amíg csak a mutogatás megy addig szerintem nem kellene feszegetni a többi csapatnál, hogy is van ez témát.

Azt meg betudom a korom miatti naivitásnak ha "elhiszem", hogy se a GM se a HC nem tudott arról mit művel a DC. Ámen
több mint 12 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 13 616 — Egyéb témák lakó
Viszont a franchise szemszögéből ez a dolog is elég rosszkor jött, az összes büntetésen túl az FA-piac most nyílik és ember nem akar majd a lepratelepre jönni, még a volt játékosaink sem.atapapa
Mondjuk Brees újra(nem)igazolása sem tesz jót a dolognak. Azért nem vizionálok apokalipszist, de SB runt sem. Habár kitudja, 2006-ban sem lehettek vérmes reményeink, amikor egy 7. körös WR lett az első számú elkapónk, volt egy bizonytalan egészségi állapotú irányítónk, meg egy középszarnak sem nevezhető védelem (najó, a DL nem volt reménytelen teljesen). Akkor több volt a bizonytalanság az idény kezdetkor, mint most, jelenleg legalább tudni fogjuk, hogy ki nem lesz már arany-feketében, vagy ki fog kényszerből a padon ülni.

Egyébként is: minden csoda három napig tart. Ráadásul a lepratelepnek a Dome egy kicsit túl csicsás 😀

szerk: amikor Brees az aláírásomban szereplő mondatot mondta, tuti nem erre gondolt 😊

több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 982 — #neverpunt
Lehet itt fikázni, kárörvendeni, felháborodni, ""világszégyenezni", de: azt hiszem, kis hazánkban, az érdeklődők választottak maguknak egy csapatot a tengeren túlról. Mit tehetnek az iteni szurkolók ha ott a tengeren túl, néhány vezető, játékos "sportszerűtlenül" viselkedett. Ez volt, mindenki elnyeri a mélktó büntetését. Nem lesz olcsóbb a kenyér, nem lesz kevesebb az ÁFA, mi akkor is annak a csapatnak fogunk szurkolni.
Be lehet szólni, vicceskedni velünk, de erről mi valymi keveset tehetünk... A véleményünket elmondhatjuk (mint ahogy látjuk is itt a fórumon) de ráhatásunk nincs a dolgokra.
Ha meg "csak" hangulatot akar vki fokozni, lsz, használja az elfogadott jeleket. 😉zemanla
Az az igazság, hogy szerencsétek is van, hogy ez márciusban derült ki, nem a szezon közepén. Nem tudom emlékszel-e mit kapott a Pats, és mit kaptak a szurkolói a magyarországi "szurkolóktól", nem tudom egy akkora rohamot hogyan bírnátok.

A Spygate-et még ma is a szurkolók többsége azonosítja a csalással, pedig az nem arról szólt, hanem arról, hogy a Pats megszegte a kamerázásra vonatkozó szabályt, ha máshonnan, vagy máskor kameráznak, nem szegnek szabályt. 😀gsn
Vagy mást, mert ha jól tudom a védőjeleket nem lehetett kamerázni máshonnan sem.

Engem mondjuk annyira nem érint meg, hogy ki mit gondol, ki mennyire álszent, ki hiszi azt, hogy Ray Lewis-ban nincs meg a szándék minden egyes hitnél a sérülés okozására. Elmondom az ellenvéleményemet és jó napot.

Viszont a franchise szemszögéből ez a dolog is elég rosszkor jött, az összes büntetésen túl az FA-piac most nyílik és ember nem akar majd a lepratelepre jönni, még a volt játékosaink sem.

több mint 12 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 13 616 — Egyéb témák lakó
Elnézve a pletykákat, igencsak örülhetünk, hogy Jr.-t nem vitte el senki edzőnek, sehova. Mondjuk akkor lennék igazán "boldog", ha Loomist az offseason alatt is felfüggesztenék...

több mint 12 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 13 616 — Egyéb témák lakó
amúgy ideje is lecserélni a Saints nevet, mivel a new orleans-i egyetem a New Orleans Privateers, a helyi arénafoci gárda a New Orleans Voodoo, az NFL franchise akkor pedig lehetne New Orleans Bounty Huntersjjncaa
A foci mellett a másik hobbim a szerepjátékok, minden fontosabb rendszerrel játszottam. Ahol volt fejvadász, ott mindenhol az volt az egyik első karakter, amit csináltam. 😊

több mint 12 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 817 — No es importante
A Spygate esetben a (általam utált) South Parkban emlegetett Belicheat poén többekhez jutott el, mint a tények.ulpianus
itt túl hamar derült ki, hogy más csapatnál is csináltak ilyet

amúgy ideje is lecserélni a Saints nevet, mivel a new orleans-i egyetem a New Orleans Privateers, a helyi arénafoci gárda a New Orleans Voodoo, az NFL franchise akkor pedig lehetne New Orleans Bounty Hunters


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 17 799 — SuperLOL
A Spygate esetben a (általam utált) South Parkban emlegetett Belicheat poén többekhez jutott el, mint a tények.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 12 éve
gsn 3 548
Lehet itt fikázni, kárörvendeni, felháborodni, ""világszégyenezni", de: azt hiszem, kis hazánkban, az érdeklődők választottak maguknak egy csapatot a tengeren túlról. Mit tehetnek az iteni szurkolók ha ott a tengeren túl, néhány vezető, játékos "sportszerűtlenül" viselkedett. Ez volt, mindenki elnyeri a mélktó büntetését. Nem lesz olcsóbb a kenyér, nem lesz kevesebb az ÁFA, mi akkor is annak a csapatnak fogunk szurkolni.
Be lehet szólni, vicceskedni velünk, de erről mi valymi keveset tehetünk... A véleményünket elmondhatjuk (mint ahogy látjuk is itt a fórumon) de ráhatásunk nincs a dolgokra.
Ha meg "csak" hangulatot akar vki fokozni, lsz, használja az elfogadott jeleket. 😉zemanla
Az az igazság, hogy szerencsétek is van, hogy ez márciusban derült ki, nem a szezon közepén. Nem tudom emlékszel-e mit kapott a Pats, és mit kaptak a szurkolói a magyarországi "szurkolóktól", nem tudom egy akkora rohamot hogyan bírnátok.

A Spygate-et még ma is a szurkolók többsége azonosítja a csalással, pedig az nem arról szólt, hanem arról, hogy a Pats megszegte a kamerázásra vonatkozó szabályt, ha máshonnan, vagy máskor kameráznak, nem szegnek szabályt. 😀

Oldal: http://www.profootballbusiness.com
Hírek: http://www.twitter.com/pfbusiness
több mint 12 éve
zemanla New Orleans Saints Florida Gators 3 307 — Do Your Job
Lehet itt fikázni, kárörvendeni, felháborodni, ""világszégyenezni", de: azt hiszem, kis hazánkban, az érdeklődők választottak maguknak egy csapatot a tengeren túlról. Mit tehetnek az iteni szurkolók ha ott a tengeren túl, néhány vezető, játékos "sportszerűtlenül" viselkedett. Ez volt, mindenki elnyeri a mélktó büntetését. Nem lesz olcsóbb a kenyér, nem lesz kevesebb az ÁFA, mi akkor is annak a csapatnak fogunk szurkolni.
Be lehet szólni, vicceskedni velünk, de erről mi valymi keveset tehetünk... A véleményünket elmondhatjuk (mint ahogy látjuk is itt a fórumon) de ráhatásunk nincs a dolgokra.
Ha meg "csak" hangulatot akar vki fokozni, lsz, használja az elfogadott jeleket. 😉




2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 12 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 17 799 — SuperLOL
A büntetés része legyen sztem az, hogy mostantól csak a New Orleans Álszentek nevet használhassa a csapat.
Már persze ha nem lyukadunk ki Virág elvtárs elméletéhez (az a gyanús, aki nem gyanús).ulpianus
már eddig is NO Saints volt a csapat neve, nem értem a felháborodástjjncaa
Ez jó! 😀

Egyébként eszembe jutott Virág elvtárs másik a ma esti témához illő örökzöldje:
"Ne higgye, hogy nem tudom bebizonyítani bárkiről 5 perc alatt ebben az országban, hogy bűnös. Magáról is, magamról is!"


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 12 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 817 — No es importante
A büntetés része legyen sztem az, hogy mostantól csak a New Orleans Álszentek nevet használhassa a csapat.
Már persze ha nem lyukadunk ki Virág elvtárs elméletéhez (az a gyanús, aki nem gyanús).ulpianus
már eddig is NO Saints volt a csapat neve, nem értem a felháborodást


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
zemanla New Orleans Saints Florida Gators 3 307 — Do Your Job
A büntetés része legyen sztem az, hogy mostantól csak a New Orleans Álszentek nevet használhassa a csapat.
Már persze ha nem lyukadunk ki Virág elvtárs elméletéhez (az a gyanús, aki nem gyanús).ulpianus
Kurva vicces vagy..., vagy csak lemaradt egy 😊
Na, nem baj, ismered a mondást a kutyáról és a teherautóról?




2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 12 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 17 799 — SuperLOL
A büntetés része legyen sztem az, hogy mostantól csak a New Orleans Álszentek nevet használhassa a csapat.
Már persze ha nem lyukadunk ki Virág elvtárs elméletéhez (az a gyanús, aki nem gyanús).


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 12 éve
toxique Las Vegas Raiders 1 440 — A Cowboys szimpatizáns
gyurma am. nem szép dolog másokra mutogatni, hogy biztos ők is csinálják... jelenleg ti égtek mint a reistag 😊peach
Én meg ettől a hozzáállástól tudok rosszul lenni. Most kiderült ez a balhé, és el kezd álszenteskedni mindenki. Mintha nem csinálná minden csapat. Ugyanaz a helyzet, mint a Pats botrányánál. Mindenki csinálja, de most hirtelen mindenki erkölcs csősz lett.FViktor93
Tehát bizton állítod, minden csapatnál pénzalap van arra,hogy az ellenfél játékosainak sérülést okozzanak?Bazzani
Ha belegondolunk abba, hogy mekkora pénz forog a ligában, és mekkora foroghat meccsenként a legális / illegális fogadóirodákban; nem lennék meglepve ezen sem. A sportág elég kemény ahhoz, hogyha a védő célja 'csupán' csak a játékból való ideiglenes 'kivonás', vagy a teljesítmény-gyengítés, akkor is becsúszhat egy nem azzal a szándékkal okozott sérülés.

Mondom ezt úgy; hogy tisztelem annyira magát a játékot, hogy nem az ellenfél játékosainak az egészsége által szeretném diadalmaskodni látni a csapatom.
több mint 12 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 13 616 — Egyéb témák lakó
Amúgy már rendesen körül lett járva a téma, de azt még nem válaszolta meg senki,hogy miért is van ez a boszorkány üldözés?undisputedly
A kérdés jó. Igazából mi sírtunk mindig, hogy nem kapunk média visszhangot. Tessék, kaptunk 😀

Nem tudom, nincs ötletem, összeesküvés elméleteket meg nem akarok gyártani. Payton nem épp a legnépszerűbb a ligánál, Loomis szem különösebben az, Tom már egy kicsit öregedik, GW-t sem kedvelik túl sokan. Nem tudom, de igazából lényegtelen is. Lebuktunk, ez van.