Pittsburgh Steelers

73 feliratkozó

több mint 6 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 24 795 — Keep pounding
A másik ügyben meg már tényleg nagyon kezd unalmas lenni ez az ügy. Csinált egy rosszul sikerült tackle-t a srác, olyat ami viszonylag sűrűn előfordul (most példa GB-Car meccs) és aztán kicsit elgurult a gyógyszere. Nem kellett volna, hibázott, jött a bünti. Kinek ártott most azzal, hogy ezt eljátszotta, túl azon, hogy a Bengals szurkolók mérgesek rá. De most őszintén, mit kell nekünk ezzel foglalkozni? Szerinted melyik Bengals szurkolót érdekelné az egész ügy, ha elpicsáztak volna minket 2 hete? Vagy ha egy PO meccsen sikerülne nekik. Melyiknek fájt az, hogy Burfict kiütötte AB-t vagy korábban Bell-t. Senki nem fog elbeszélgetni JuJu-val, mert nem kell. Ha rászállnak a cicák, akkor ez van. Ha megsérül ezért az is benne van. Majd a srácok kiállnak érte, aztán lesz egy kis csontzene. De iszonyatosan unalmas már ami ebben az ügyben itt folyik. Mondjuk bevallom őszintén nem szoktam amerikai Bengals fórumot olvasni, de kétlem, hogy ez menne ott. Természetesen szíved joga azt írni amit akarsz, de JuJu szerintem népszerűbb lett mint bárki újoncként (kivétel talán Conner) és egyszerűen imádják Pittsburghben. És elárulok valamit, legalább ennyire imádnák Cincinattiben, ha a Bengals draftolja és mondjuk egy Steelers játékossal szemben csinálja ezt.
(Gyorsan meg is vettem az új pólóját JuJu-nak, igazodva a pittsburghi trendekhez 😉)
Klaci79
Erre reagálok egy fél mondattal, utána részemről akár le is zárhatjuk, mert nem akarok vitát generálni.

Burfict az ütés óta a 2. meccsét hagyja ki. Ha a Bengals azt az egy árva TD-jét egy tolószékes koreográfiával ünnepli, akkor az sem zavarna?

Kicsit furcsa nekem, hogy amíg az csoport szinte minden tagja imádkozik Shazierért (Dalton, Duke Johnson) addig egy olyan meccsen adja ezt elő Juju, ahol épp pont ott van Shazier is. Talán pont nem itt kellett volna kárörvendeni egy másik ember sérülésének. Meg amúgy sem kellene szerintem...
ervinator
Ez a meccsen fel se tűnt, de kibaszott gusztustalan, én ugyanúgy eltiltanám a picsába megint. Persze ez szubjektív és nem akarom a megmondóember szerepét játszani, de nálam ezek kiverik a biztosítékot.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 6 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 24 795 — Keep pounding
A Depon már fenn van a yew england 3. fordulós td - je, azonos szitu teljesen más végeredmény. Hiába, Kraftmannék egyenlőbbek.... A legröhejesebb egyébként az volt, hogy Bryant egykezes tdje előtt a védő legalább két másodpercig rángatta a másik kezét, zászló pedig sehol.
Manaluga
Ha már a Depotot idézed, akkor helyesen tegyük:

"Like it or not, James lost control of the football and it hit the ground in the process. Unlike many of you, I think the right call was actually made after the review due to my complete understanding of the rules".

Jogos és jó döntés született.

Amúgy Cooks 3. heti TD-jét azért nem vették el, mert bár a labda megmozdult, a kontrollt nem vesztette el. Ezzel szemben JJ teljesen elvesztette kontrollt a labdán, amely földet is ért. És ez nagyon jól látszik a Depot kinagyított felvételén.

És itt megjegyzem, hogy ritka az olyan elfogulatlanul jó csapatoldal, mint a depot, nem is tudom hány éve imádom. Nagyon ritkán tér el a véleményem az oldalon megjelenő cikkekkel szemben.
Soldados
A depot jól írja, bár a szabály fzság.

Mindez nem váloztat azon amit azonnal go doltam: JJ-nek szépen le kellett volna menni a gólvonal előtt fél perccel, s erőből bevinni vagy passz v field goal.
Ugyanakkor hibáztatni sem hibáztatom ahogyy BB-t sem szabad.
kishaszi
Ezt amúgy nem értem, sztem kivételesen tök logikus a szabály ezen része. Ahhoz, hogy elkapott TD-t szerezz, meg kell csinálnod az elkapást. Ha ez a pályán közepén történik, meg sem fordul senki fejében, hogy catch, hiszen egyértelműen kontrollálatlanul földet ért a labda. Akkor ez miért különbözne az endzoneban? Tehát sztem ez a része a szabálynak teljesen jó és itt jól is lett alkalmazva. Azzal a részével viszont tökéletesen egyetértek, hogy be kellett volna előbb húzni, aztán gondolkozni arról, hogy beguruljon-e TD-te vagy egy spike után megcsinálni következőre.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 6 éve
gedam 5 700
A Depon már fenn van a yew england 3. fordulós td - je, azonos szitu teljesen más végeredmény. Hiába, Kraftmannék egyenlőbbek.... A legröhejesebb egyébként az volt, hogy Bryant egykezes tdje előtt a védő legalább két másodpercig rángatta a másik kezét, zászló pedig sehol.
Manaluga
Ha már a Depotot idézed, akkor helyesen tegyük:

"Like it or not, James lost control of the football and it hit the ground in the process. Unlike many of you, I think the right call was actually made after the review due to my complete understanding of the rules".

Jogos és jó döntés született.

Amúgy Cooks 3. heti TD-jét azért nem vették el, mert bár a labda megmozdult, a kontrollt nem vesztette el. Ezzel szemben JJ teljesen elvesztette kontrollt a labdán, amely földet is ért. És ez nagyon jól látszik a Depot kinagyított felvételén.

És itt megjegyzem, hogy ritka az olyan elfogulatlanul jó csapatoldal, mint a depot, nem is tudom hány éve imádom. Nagyon ritkán tér el a véleményem az oldalon megjelenő cikkekkel szemben.
Soldados
A depot jól írja, bár a szabály fzság.

Mindez nem váloztat azon amit azonnal go doltam: JJ-nek szépen le kellett volna menni a gólvonal előtt fél perccel, s erőből bevinni vagy passz v field goal.
Ugyanakkor hibáztatni sem hibáztatom ahogyy BB-t sem szabad.
kishaszi
mintha azt mondta volna ben, hogy ő spike-olni akart, de haley rászólt, hogy indítsa el a játékot.
több mint 6 éve
ervinator New England Patriots Michigan Wolverines 1 592
A másik ügyben meg már tényleg nagyon kezd unalmas lenni ez az ügy. Csinált egy rosszul sikerült tackle-t a srác, olyat ami viszonylag sűrűn előfordul (most példa GB-Car meccs) és aztán kicsit elgurult a gyógyszere. Nem kellett volna, hibázott, jött a bünti. Kinek ártott most azzal, hogy ezt eljátszotta, túl azon, hogy a Bengals szurkolók mérgesek rá. De most őszintén, mit kell nekünk ezzel foglalkozni? Szerinted melyik Bengals szurkolót érdekelné az egész ügy, ha elpicsáztak volna minket 2 hete? Vagy ha egy PO meccsen sikerülne nekik. Melyiknek fájt az, hogy Burfict kiütötte AB-t vagy korábban Bell-t. Senki nem fog elbeszélgetni JuJu-val, mert nem kell. Ha rászállnak a cicák, akkor ez van. Ha megsérül ezért az is benne van. Majd a srácok kiállnak érte, aztán lesz egy kis csontzene. De iszonyatosan unalmas már ami ebben az ügyben itt folyik. Mondjuk bevallom őszintén nem szoktam amerikai Bengals fórumot olvasni, de kétlem, hogy ez menne ott. Természetesen szíved joga azt írni amit akarsz, de JuJu szerintem népszerűbb lett mint bárki újoncként (kivétel talán Conner) és egyszerűen imádják Pittsburghben. És elárulok valamit, legalább ennyire imádnák Cincinattiben, ha a Bengals draftolja és mondjuk egy Steelers játékossal szemben csinálja ezt.
(Gyorsan meg is vettem az új pólóját JuJu-nak, igazodva a pittsburghi trendekhez 😉)
Klaci79
Erre reagálok egy fél mondattal, utána részemről akár le is zárhatjuk, mert nem akarok vitát generálni.

Burfict az ütés óta a 2. meccsét hagyja ki. Ha a Bengals azt az egy árva TD-jét egy tolószékes koreográfiával ünnepli, akkor az sem zavarna?

Kicsit furcsa nekem, hogy amíg az csoport szinte minden tagja imádkozik Shazierért (Dalton, Duke Johnson) addig egy olyan meccsen adja ezt elő Juju, ahol épp pont ott van Shazier is. Talán pont nem itt kellett volna kárörvendeni egy másik ember sérülésének. Meg amúgy sem kellene szerintem...

"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 6 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 5 450 — Steelers fan
A Depon már fenn van a yew england 3. fordulós td - je, azonos szitu teljesen más végeredmény. Hiába, Kraftmannék egyenlőbbek.... A legröhejesebb egyébként az volt, hogy Bryant egykezes tdje előtt a védő legalább két másodpercig rángatta a másik kezét, zászló pedig sehol.
Manaluga
Ha már a Depotot idézed, akkor helyesen tegyük:

"Like it or not, James lost control of the football and it hit the ground in the process. Unlike many of you, I think the right call was actually made after the review due to my complete understanding of the rules".

Jogos és jó döntés született.

Amúgy Cooks 3. heti TD-jét azért nem vették el, mert bár a labda megmozdult, a kontrollt nem vesztette el. Ezzel szemben JJ teljesen elvesztette kontrollt a labdán, amely földet is ért. És ez nagyon jól látszik a Depot kinagyított felvételén.

És itt megjegyzem, hogy ritka az olyan elfogulatlanul jó csapatoldal, mint a depot, nem is tudom hány éve imádom. Nagyon ritkán tér el a véleményem az oldalon megjelenő cikkekkel szemben.
Soldados
A depot jól írja, bár a szabály fzság.

Mindez nem váloztat azon amit azonnal go doltam: JJ-nek szépen le kellett volna menni a gólvonal előtt fél perccel, s erőből bevinni vagy passz v field goal.
Ugyanakkor hibáztatni sem hibáztatom ahogyy BB-t sem szabad.

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 6 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 5 450 — Steelers fan
A Depon már fenn van a yew england 3. fordulós td - je, azonos szitu teljesen más végeredmény. Hiába, Kraftmannék egyenlőbbek.... A legröhejesebb egyébként az volt, hogy Bryant egykezes tdje előtt a védő legalább két másodpercig rángatta a másik kezét, zászló pedig sehol.
Manaluga
Az teljesen érthetetlen volt, hogy miért nem volt zászló, szerencsére TD lett, így nem számított. Az első TD-nél meg felvették az amúgy tök jogos zászlót 😀

Az itt most belinkelt vidinél amúgy tényleg ugrani kellett a TD-ért, mert ha nincs bent, akkor down by contact, aztán fél yardról. Az a durva, ha James simán csak megfogja, szépen feláll térdelésből és besétál, akkor TD, mert ott nem értek hozzá
Wyatt
Sztem azért nem lett zàszló, mert TD lett. Persze ez jóundulat részemről, mert sokadszor végig gondolva az NFL-ben szeretnek szerepelni/legyen minden a helyén "PI by nr. X , dífenz, det penalty is diklájnd"

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 6 éve
malkav Baltimore Ravens 2 468
[/quote]Nem fog, nyugi. Most egy ideig olyan szigorú bíráskodás jön eltiltásokkal a meccseinken, hogy mindenki vigyázni fog. Remélem ez a mostani gyűlölet átmegy majd valami kölcsönös tiszteletbe egy idő után, mint a Ravensnél, de az biztos, hogy ez nem megy majd egyik napról a másikra.
Ettől függetlenül egyébként tartom, hogy JuJu megkapta a büntetését a taunting miatt és szerintem ami jár beszélgetés ezért, azt meg is tették. De elképesztő a srác teljesítménye, a hozzáállása, minden...20 éves, tényleg pár dolgot talán még másképp kellene kezelnie, de igazi Steeler a fiatalember és ez az első év után igazi kuriózum.
[/quote]Héj Héj héj..... Az oké hogy van tisztelet, de itt nem érvényes az energiamegmaradás törvénye, nyugodt lehetsz még mindig utáljuk az összes Steelerset mint a retket... Az nem múlt el 😀

Vicces lenne egy olyan jelenet, h Gronk kezéből az endzone spikeolásnál kicsúszik a labda, ezért nem TD😋
Fast Willie
Spikolásnál nem esik el így ott ez nem érdekes...

Alapvetően szerintem jó ez a szabály, csak sosenincsen rendesen elmagyarázva...A videó amit Klaci linkelt annyiban azért különbözik szerintem, hogy az elkapás után leteszi a kezét a játékos tehát onnantól már én futójátékosnak értékelem.
Én valahogy úgy fogom ezt fel, hogy az elkapónak a labdát és a testét is kontrollálni kell ahhoz hogy futóvá váljon.

Soldi, az hogy nem hiszel a jóistenben, karmában, a vallhalában és nem őket hibáztatod azért mert szarban úszik a lakás, azért nem ugyanaz mint aki jobb az mindig győz. Sőt ezt valamilyen szinten pont kontraproduktív az előzővel, hiszen ha te jó vagy akkor mindig győznöd kell vagyis ha valami nem jön össze akkor nem vagy jó??? Ha pedig nem vagy jó, akkor úgysem jön össze hiszen van akinek már összejött tehát ő jó és akkor neked nincs is esélyed 😀 😀
Pont az a lényeg szerintem, hogy sok esetben a körülmények azok amik meghatározzák a teljesítményedet és nem te saját magad. És ezt el kell fogadni és eszerint kell a körülményeket befolyásolni, ha van rá lehetőséged, ha nincs akkor pedig el csak elfogadni.
több mint 6 éve
gabor25 Pittsburgh Steelers 5 144
Ez általánosságban érthető lenne, de most komolyan egy Belichick csapatot akarnak meglepni egy do or die szituációban??
Pont semmi meglepő nem volt ebben, így inkább csak hátrányuk származott a kapkodásból

 twitter.com/JamesALight/status/942555066246008832

 twitter.com/MarkDanielsPJ/status/942557241563058176
ZERO_L
Tokeletesen igaz ez, de arra a d nincs felkeszulve, hogy most egy utolso masodperces egyenlito fg jon spike al, avagy passz. De ha meg bejon neki, akkor most istenitene mindenki hogy a belichick csapat is megette a spike ot.

A lenyeg, hogy nem jott ossze, jol vedekezett a pats. Es hogy szerencsejukre el is kaptak int re. Ha ez nem sikerul, akkor most senki nem beszel igy errol. Es barkit el lehet kapni egy trukkos jatekkal. Ha el tudjak adni. Azert mert egy heten egyszer gyakorolsz valamit, az sem jelenti azt, hogy az off nem tudna td t elerni ezzel. Es mivel itt siman gondolhattak volna, hogy tenyleg spike jon es fg. Ez a lenyeg. Nem voltunk 4 pontra lemaradva, hogy tudjak tenylegesen td re megyunk. Ezert probaltak meg, meg hogy hatha bejon. Es ha netan nem is jon be, legtobbszor azert nincs belole int. Es ha ben ugy iteli meg siman eldobhatta volna a labdat csak megszabadulva tole es nincs int. Es van egy plussz jatek. Dontesek rossz sorozata es szerencse kellett ahhoz hogy int legyen. Meg a pats jo vedekezese.

Erre nem ideillo de talan jo pelda, hogy tudod hogy futni fog egy csapat az ellenfel 1 yardosanal. Tudod hogy kozepen fognak probalkozni. De nem tudod megallitani oket, mert nem tudod milyen semaval jon az off. Es mivel minden play picit mas es mondjuk konnyebb dolga van az off nak bevinni azt az egy yardot futva, mint kivedekezni, szoval igy megis beeroltetik tdre. Pedig tudtad mi jon.
több mint 6 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
A Depon már fenn van a yew england 3. fordulós td - je, azonos szitu teljesen más végeredmény. Hiába, Kraftmannék egyenlőbbek.... A legröhejesebb egyébként az volt, hogy Bryant egykezes tdje előtt a védő legalább két másodpercig rángatta a másik kezét, zászló pedig sehol.
Manaluga
Az teljesen érthetetlen volt, hogy miért nem volt zászló, szerencsére TD lett, így nem számított. Az első TD-nél meg felvették az amúgy tök jogos zászlót 😀

Az itt most belinkelt vidinél amúgy tényleg ugrani kellett a TD-ért, mert ha nincs bent, akkor down by contact, aztán fél yardról. Az a durva, ha James simán csak megfogja, szépen feláll térdelésből és besétál, akkor TD, mert ott nem értek hozzá

több mint 6 éve
gedam 5 700
A Depon már fenn van a yew england 3. fordulós td - je, azonos szitu teljesen más végeredmény. Hiába, Kraftmannék egyenlőbbek.... A legröhejesebb egyébként az volt, hogy Bryant egykezes tdje előtt a védő legalább két másodpercig rángatta a másik kezét, zászló pedig sehol.
Manaluga
Ha már a Depotot idézed, akkor helyesen tegyük:

"Like it or not, James lost control of the football and it hit the ground in the process. Unlike many of you, I think the right call was actually made after the review due to my complete understanding of the rules".

Jogos és jó döntés született.

Amúgy Cooks 3. heti TD-jét azért nem vették el, mert bár a labda megmozdult, a kontrollt nem vesztette el. Ezzel szemben JJ teljesen elvesztette kontrollt a labdán, amely földet is ért. És ez nagyon jól látszik a Depot kinagyított felvételén.

És itt megjegyzem, hogy ritka az olyan elfogulatlanul jó csapatoldal, mint a depot, nem is tudom hány éve imádom. Nagyon ritkán tér el a véleményem az oldalon megjelenő cikkekkel szemben.
Soldados
nem értem én sem a felháborodást. ez egy teljesen jó szabály. és ezt fogom mondani, ha wallace bassza így el a td-t. ha a földdel segíted az elkapást, csalással teljesíted a mozdulatot, az nem fumble, amit “visszaszerzel”. gondolom ezért különböztetik meg a futót és az elkapót.

Szerkesztette: gedam
több mint 6 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Gilbert újra a keretben, jövő hétfőn (a HOU-meccs előtt) kell döntenünk, hogy kinek a helyére érkezik.
Soldados
Conner térdét valószínűleg meg kell műteni. Ha így lesz, akkor sztem IR-re tesszük.

Ugyanakkor a helyzet nem ennyire egyszerű, mert így csak Tuszi maradna Bell mögött, az pedig kevésnek tűnik, szóval sztem ugyanúgy ki kell vkit tenni az 53-ból, hogy Terrell Watsonnak is helyet csináljunk.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 6 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers 13 748
Vicces lenne egy olyan jelenet, h Gronk kezéből az endzone spikeolásnál kicsúszik a labda, ezért nem TD😋
több mint 6 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
A Depon már fenn van a yew england 3. fordulós td - je, azonos szitu teljesen más végeredmény. Hiába, Kraftmannék egyenlőbbek.... A legröhejesebb egyébként az volt, hogy Bryant egykezes tdje előtt a védő legalább két másodpercig rángatta a másik kezét, zászló pedig sehol.
Manaluga
Ha már a Depotot idézed, akkor helyesen tegyük:

"Like it or not, James lost control of the football and it hit the ground in the process. Unlike many of you, I think the right call was actually made after the review due to my complete understanding of the rules".

Jogos és jó döntés született.

Amúgy Cooks 3. heti TD-jét azért nem vették el, mert bár a labda megmozdult, a kontrollt nem vesztette el. Ezzel szemben JJ teljesen elvesztette kontrollt a labdán, amely földet is ért. És ez nagyon jól látszik a Depot kinagyított felvételén.

És itt megjegyzem, hogy ritka az olyan elfogulatlanul jó csapatoldal, mint a depot, nem is tudom hány éve imádom. Nagyon ritkán tér el a véleményem az oldalon megjelenő cikkekkel szemben.

Szerkesztette: Soldados

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 6 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Tehát közmegegyezés szerint itt nem vált futóvá Jesse, mert a labda előrenyújtása még része az elkapási folyamatnak? Tehát nem végzett olyan mozdulatot, ami football move lenne?
Fast Willie
Ha úgy kapod el a labdát, hogy földet érsz, akkor az elkapásnak túl kell élnie a földet érést. Ez nem történt meg. Ha a mezőnyben történik, ez akkor sem elkapás.

Szerkesztette: Soldados

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 6 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers 13 748
Tehát közmegegyezés szerint itt nem vált futóvá Jesse, mert a labda előrenyújtása még része az elkapási folyamatnak? Tehát nem végzett olyan mozdulatot, ami football move volt?

Szerkesztette: Willie Parker
több mint 6 éve
Manaluga 6
A Depon már fenn van a yew england 3. fordulós td - je, azonos szitu teljesen más végeredmény. Hiába, Kraftmannék egyenlőbbek.... A legröhejesebb egyébként az volt, hogy Bryant egykezes tdje előtt a védő legalább két másodpercig rángatta a másik kezét, zászló pedig sehol.
több mint 6 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
 www.facebook.com/steelcityunderground/videos/1765111423530531/
Klaci79
Ez tök más, itt lép előtte 2-3-at és úgy vetődik. Itt az elkapás már rég be van fejezve, azaz itt futóként éri el a vonalat, azonnal TD, ahogy elérte a vonalat.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 6 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 21 323
 www.facebook.com/steelcityunderground/videos/1765111423530531/

Láss csodát világ, egy nem túl régi felvétel. Az ítélet TD lett. Szerintem ehhez képest a tegnapi elbújhat...

Szerkesztette: Klaci79
több mint 6 éve
no Baltimore Ravens 6 652
1: JuJu-val el kell beszélgetni, nagyon sokat árt a csapatnak mostanában, (taunting/eltiltás, paraszt ünneplés) ezek csak szítják az ellentétet.
2: Conner-ről van valami hír? Rosszul nézett ki az övé is, csak AB mellett nem esik szó róla.
bcsarli
Connerről egyelőre semmi új nincs 😕
A másik ügyben meg már tényleg nagyon kezd unalmas lenni ez az ügy. Csinált egy rosszul sikerült tackle-t a srác, olyat ami viszonylag sűrűn előfordul (most példa GB-Car meccs) és aztán kicsit elgurult a gyógyszere. Nem kellett volna, hibázott, jött a bünti. Kinek ártott most azzal, hogy ezt eljátszotta, túl azon, hogy a Bengals szurkolók mérgesek rá. De most őszintén, mit kell nekünk ezzel foglalkozni? Szerinted melyik Bengals szurkolót érdekelné az egész ügy, ha elpicsáztak volna minket 2 hete? Vagy ha egy PO meccsen sikerülne nekik. Melyiknek fájt az, hogy Burfict kiütötte AB-t vagy korábban Bell-t. Senki nem fog elbeszélgetni JuJu-val, mert nem kell. Ha rászállnak a cicák, akkor ez van. Ha megsérül ezért az is benne van. Majd a srácok kiállnak érte, aztán lesz egy kis csontzene. De iszonyatosan unalmas már ami ebben az ügyben itt folyik. Mondjuk bevallom őszintén nem szoktam amerikai Bengals fórumot olvasni, de kétlem, hogy ez menne ott. Természetesen szíved joga azt írni amit akarsz, de JuJu szerintem népszerűbb lett mint bárki újoncként (kivétel talán Conner) és egyszerűen imádják Pittsburghben. És elárulok valamit, legalább ennyire imádnák Cincinattiben, ha a Bengals draftolja és mondjuk egy Steelers játékossal szemben csinálja ezt.
(Gyorsan meg is vettem az új pólóját JuJu-nak, igazodva a pittsburghi trendekhez 😉)
Klaci79
Fasza, csak egy ilyen csontzenés meccsre rámehet a következő szezonunk. A jelen állás szerint nekünk van nagyobb vesztenivalónk egy ilyen vérbő meccsen.
bcsarli
Nem fog, nyugi. Most egy ideig olyan szigorú bíráskodás jön eltiltásokkal a meccseinken, hogy mindenki vigyázni fog. Remélem ez a mostani gyűlölet átmegy majd valami kölcsönös tiszteletbe egy idő után, mint a Ravensnél, de az biztos, hogy ez nem megy majd egyik napról a másikra.
Ettől függetlenül egyébként tartom, hogy JuJu megkapta a büntetését a taunting miatt és szerintem ami jár beszélgetés ezért, azt meg is tették. De elképesztő a srác teljesítménye, a hozzáállása, minden...20 éves, tényleg pár dolgot talán még másképp kellene kezelnie, de igazi Steeler a fiatalember és ez az első év után igazi kuriózum.
Klaci79
Altalaban egyetertek veled, de most nem. Csinalt egy szerelest amit meg ki lehet magyarazni, bar nehez az elozmenyek miatt. Amit utana csinalt azt nem. Lehet ezert nepszeru es meg meg is tudom erteni mert mindket csapat ludas a dolgok ilyeten elfajulasaban. Azert mert 20 eves nincs mentseg.

Meg kell tanulni meltosaggal vesziteni, ha sportolsz, mert a legjobbak is kikapnak neha. De gyozni is tudni kell. Ezt rontotta el, amit talan lehetne a koraval magyarazni. Usse meg kemenyen az ellenfelet, ez a North mindenki csettinteni fog elegedetten megha mi kapjuk akkor is.
Buntetes? Eltiltas? Eddig miert nem volt? Es ha lesz, akkor hokibol, majd egy negyedik soros 5 perc kessesel eltori mindket labat....( valasz egy nevet ) es ez fog menni sokaig.
Ha holnap megeroszakoljak a hugat es minden ellenfeletek ennek eljatszasaval unnepelne?---tudom eltuloztam de nem veletlen.
több mint 6 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Süti az előző oldalon már leírta a megoldást. A föld ugye nem okozhat fumble-t, amit a futójátékossá vált emberkék leérésénél tök jónak tartunk ugye, hiszen már lent volt a kuki, akkor ne legyen emiatt fumble. Viszont elkapásnál sem okozhat a föld fumble-t, csak incomplete passzt, és ha úgy ítélték meg, hogy mozgott, akkor nem fumble sajna, hanem incomplete maradt egyedüli megoldásként. Ettől nem lesz jó meg semmi, csak szimplán arra nem volt lehetőség, hogy fumble-t ítéljenek ennél a playnél (effektíve nem ment végbe szerintük a játék), így ez az egy opció maradt.

Volt nemrégiben egy videó valahol egy régi TD-ről, amikor kb még meg sem fogta a csóka a mai szabályok szerint a labdát, mégis TD-t ítéltek.

több mint 6 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 21 323
Értem, köszi.

Most már csak azt nem értem, hogy James miért "nem vált futóvá", a kérdéses elkapásánál. Ha jól emlékszem, akkor football move-ot követelnek meg ehhez. Ilyen esetben, amikor csúszva kap el, ugye kizárt a hagyományos értelemben vett lépés, mert a térde már a földet éri, de a védő még nem ért hozzá, tehát nem halott a play.

Ilyenkor nem elég, hogy előrenyújtotta a labdát - ami ugye football move, mert pontszerzést céloz - és elérte a goal line-t? Persze senki nem tudja a catch rule-t, de ugye EZ-n kívüli elkapásnál az volt eddig, hogy ha előtte futóvá válik, akkor elég, ha a labda csücske eléri a vonalat és a controll-t már nem nézték. Más, ha az endzone-ban kap el, mert akkor kell(ett) végig kontrollálni.

Másik, hogy én a kinagyított felvételen látom, hogy a labda megmozdult és a csücske a földhöz ért, de Jesse jobb kezének két ujja (gyűrűs és kisujj) végig a labda közeprésze alatt van - tehát csak a csücsök érinti a földet -, illetve a bal kezének külső éle végig érinti a lasztit, és szorítja azt. Tehát klasszik módon nem "a föld okozott fumble-t", ahogy Deznél volt anno.
Fast Willie
Csak gondolj bele, hogy mi van akkor, amikor a játékos még a pályán fogja meg a labdát, két lába lent van, de aztán kiesik a pályáról. Ott is nézik, hogy megmozdul e a kezében a labda. Itt is erre kellett volna figyelni. De mivel gyakorlatilag egy mozdulattal már próbál is az endzoneba vetődni, így csak a térde miatt nem lesz sikeres az elkapás. Az akkor lenne, ha a labda nem ért volna földet. Mivel azonban úgy ítélték, hogy földet ér, mert a bal keze kap egy ütést a földtől és így valóban megmozdul. Ilyenkor szerintem az lenne a normális, hogy mivel már annyira kontrollálja a labdát, hogy már tovább is gondolja az egészet és beviszi az enczoneba. De sajnos a normális dolgok és az NFL nem járnak mindig kéz a kézben. Pár éve Dez Bryant hasonló TD-jét vették el a GB ellen. Hát most újra vita lesz belőle és ha már úgyis annyira szeretnek szabályokat alkotni Steelers játékosok megmozdulásai miatt, most lehetne valami James rule, hogy az ilyenek TD-t érjenek. Addig viszont oda kell figyelni és nem szabad vetődni a labdával. Csak ha előbb megeszi és kiszarja, mert az már talán megadható.
több mint 6 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Gilbert újra a keretben, jövő hétfőn (a HOU-meccs előtt) kell döntenünk, hogy kinek a helyére érkezik.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 6 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers 13 748
Értem, köszi.

Most már csak azt nem értem, hogy James miért "nem vált futóvá", a kérdéses elkapásánál. Ha jól emlékszem, akkor football move-ot követelnek meg ehhez. Ilyen esetben, amikor csúszva kap el, ugye kizárt a hagyományos értelemben vett lépés, mert a térde már a földet éri, de a védő még nem ért hozzá, tehát nem halott a play.

Ilyenkor nem elég, hogy előrenyújtotta a labdát - ami ugye football move, mert pontszerzést céloz - és elérte a goal line-t? Persze senki nem tudja a catch rule-t, de ugye EZ-n kívüli elkapásnál az volt eddig, hogy ha előtte futóvá válik, akkor elég, ha a labda csücske eléri a vonalat és a controll-t már nem nézték. Más, ha az endzone-ban kap el, mert akkor kell(ett) végig kontrollálni.

Másik, hogy én a kinagyított felvételen látom, hogy a labda megmozdult és a csücske a földhöz ért, de Jesse jobb kezének két ujja (gyűrűs és kisujj) végig a labda közeprésze alatt van - tehát csak a csücsök érinti a földet -, illetve a bal kezének külső éle végig érinti a lasztit, és szorítja azt. Tehát klasszik módon nem "a föld okozott fumble-t", ahogy Deznél volt anno.

Szerkesztette: Willie Parker
több mint 6 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 21 323
A meccs utolsó három percére ébredtem fel. Életem egyik legrosszabb meccsélménye volt így kikapni látni a csapatot. Az összefoglalót vagy utólag az egészet sincs kedvem megnézni.

A beszámolók és hozzászólások alapján tudom, hogy a csapat mindkét egysége mindent megtett, erőn felül teljesített, s az nem volt elég, de lelombozó, hogy a Pats ellen egyszerűen el vagyunk átkozva.

Egyszer minden sorozat megszakad, most sorozatban 5-nél járunk? Amiből kb. kettő volt vállalható, sőt ezt nekünk kellett volna nyernünk. Na majd a Bills besegít.😊
Fast Willie
Erről csak annyit, hogy nem teljesítettek azért erőn felül. A D# nem rossz, nem sikerült sajnos Shaziert pótolni, de Gronk levédekezésén kívül azért hozták amit kell. Kicsit azért még a passrush...főleg a két szélről javulhatna.
Az O pedig ezt tökéletesen tudja. Ami a meglepő volt, hogy AB nélkül is, de JuJu remekül lépett elő, talán ha AB ott van még a győzelem is meglett volna. Na de nem volt, azonban így is jól játszottunk. De nem erőn felül azért 😊