Pittsburgh Steelers
73 feliratkozó
több mint 7 éve
Wyatt
26 306
Tény, mint ahogy az is, hogy nekünk nem volt szükségünk arra, hogy kilencet nyerjünk azóta 😀A Pittsburgh legutóbbi veresége: november 13. (–Dallas 30–35), azóta 9–0A 9 eggyel nagyobb szám, mint a 8. :p Amúgy ez arra érv, hogy félni nem kell senkitől, ezen nem változtat, hogy az ellenfél mióta nem kapott ki. 😉
Ez valóban elismerésre méltó sorozat, viszont én úgy érzem, hogy Soldi ezt az utóbbit túl sokszor hangoztatja, mint a csapat mellett álló érv. Összehasonlításul:
A New England legutóbbi veresége: november 13. (–Seattle 24–31), azóta 8–0, mert mi a wild card körben pihentünk 😊 Itt szerintem egyik csapat sincs előnyben a másikhoz képest 😊
Wyatt
De ami még fontosabb a mutatott játék. Bajnokcsapatok ismérvei: brutális futójáték (Bell 150 yardot átlagol földön 5 meccse) és erős védelem. Ez gyilkos párosítás szokott lenni.
Soldados
De pont ezért, egyik csapatnak sem kell nagyon félnie. A futójáték nyilván jobb nálatok, bár az alapszakaszban pont jobban ment nekünk, de ott felétek billen a mérleg nyelve. De talán a védelem most is mutat valami pozitívat, és nem lesz túl nagy a belső nyomás Bradyn (a külső szerintem kevésbé problémás, Solder és Cannon is kiváló évet tol, és Brady jól fel tud lépni a zsebbe, de a Houston ellen is látszott, hogy a belső nyomással azért jócskán lehet basztatni)
több mint 7 éve
A Pittsburgh legutóbbi veresége: november 13. (–Dallas 30–35), azóta 9–0A 9 eggyel nagyobb szám, mint a 8. :p Amúgy ez arra érv, hogy félni nem kell senkitől, ezen nem változtat, hogy az ellenfél mióta nem kapott ki. 😉
Ez valóban elismerésre méltó sorozat, viszont én úgy érzem, hogy Soldi ezt az utóbbit túl sokszor hangoztatja, mint a csapat mellett álló érv. Összehasonlításul:
A New England legutóbbi veresége: november 13. (–Seattle 24–31), azóta 8–0, mert mi a wild card körben pihentünk 😊 Itt szerintem egyik csapat sincs előnyben a másikhoz képest 😊
Wyatt
De ami még fontosabb a mutatott játék. Bajnokcsapatok ismérvei: brutális futójáték (Bell 150 yardot átlagol földön 5 meccse) és erős védelem. Ez gyilkos párosítás szokott lenni.
The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 7 éve
Wyatt
26 306
A Pittsburgh legutóbbi veresége: november 13. (–Dallas 30–35), azóta 9–0Ez valóban elismerésre méltó sorozat, viszont én úgy érzem, hogy Soldi ezt az utóbbit túl sokszor hangoztatja, mint a csapat mellett álló érv. Összehasonlításul:
A New England legutóbbi veresége: november 13. (–Seattle 24–31), azóta 8–0, mert mi a wild card körben pihentünk 😊 Itt szerintem egyik csapat sincs előnyben a másikhoz képest 😊
több mint 7 éve
Nyilván nem meglgepetés Soldi óriási önbizalma.... Lacival próbáljuk ezt enyhíteni....már csak babonából is.... 😊)))))Na álljunk csak meg, milyen tripla B??? 4B van 😀
No...azért szálljunk le a földre. Ez a NE a liga legkomplettebb csapata és nem a miénk. Amíg korábban az O-tól lehetett félni, ma azt is megengedhetik maguknak, hogy később indul el a szekér, mert a D is nagyon erős. Gronk kiesése ellenére is termelik a pontokat és bár itt csökkent az ellenállhatatlansági faktor, de ezzel a D-vel jóval nyugodtabbak lehetnek.
Node képesek vagyunk bezony mi is ellenállhatatlanul játszani és nem semmi a mi komplettségünk sem. A triple B egészséges és most bizony a vizsga jön és emellett a D-ben látom azt a potenciált, amivel ez a meccs összességében meglehet, UGYANAKKOR tőlünk a maximum kell. Én egyetértek ugyanis Soldival abban, hogy Ben amikor kellett nyújtotta a teljesítményt és nem is félek tőle, hogy nem lesz ilyen ergya, mint vasárnap, de amíg egy Ravenst le lehetett a D-nek stoppolni, addig egy NE-det nem hiszem, vagyis az nem fér bele, hogy végigalszunk egy félidőt, vagy akár csak egy negyedet.
Ott kell maradnunk rajtuk, vagy nekünk kell kell ütni először, ez a kulcs...és a labdaszerzés....nagyon érdekes meccs lesz, de haló itt már csak 4 csapat van.....aki nyer az bezony a super bowlra megy......
Klemó
több mint 7 éve
Klaci79
21 368
Én amitől félek az a Pecc screen játéka, ahogy pl a RB-et meg tudja játszani Brady és lendületből szinte megállíthatatlan. Illetve azt a szenzációs összeszokottságot ami TB és JE között van.Ami pozitív, hogy a védelmünket már többször alulbecsültem. Most az volt a feladat, hogy Kielce és Hill ne villogjon és sikerült is ezt megoldani.
Amitől nálunk félek, ha a Killer B tökéletesen játszik, akkor nem lenne semmi gond, de mikor játszottak tökéletesen? Sajnos ilyen ritkán van, különösen idegenben...na de ritkán játszunk AFC döntőt is és Bell tekintete nagyon elszánt volt. Hallottam olyan hangokat is, hogy irány Houston és azt ugye tudjuk, hogy Ike Taylor óta az ilyet komolyan kell venni nálunk 😊
több mint 7 éve
Nyilván nem meglgepetés Soldi óriási önbizalma.... Lacival próbáljuk ezt enyhíteni....már csak babonából is.... 😊)))))Nincs itt semmiféle "óriási" önbizalom. Benne van, hogy kikapunk. Megtörténhet. De minden fegyverünk megvan, hogy nyerjünk, ami szintén nem lenne meglepetés. Ez két gigász nagy csatája lesz.
Klemó
De 9 veretlen meccs után és a mutatott játék alapján nincs olyan csapat, amelyiktől félni kellene. Jelenleg bárhol, bárki ellen jó esélyekkel lépünk pályára.
The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 7 éve
Klemó
5 234
Nyilván nem meglgepetés Soldi óriási önbizalma.... Lacival próbáljuk ezt enyhíteni....már csak babonából is.... 😊)))))No...azért szálljunk le a földre. Ez a NE a liga legkomplettebb csapata és nem a miénk. Amíg korábban az O-tól lehetett félni, ma azt is megengedhetik maguknak, hogy később indul el a szekér, mert a D is nagyon erős. Gronk kiesése ellenére is termelik a pontokat és bár itt csökkent az ellenállhatatlansági faktor, de ezzel a D-vel jóval nyugodtabbak lehetnek.
Node képesek vagyunk bezony mi is ellenállhatatlanul játszani és nem semmi a mi komplettségünk sem. A triple B egészséges és most bizony a vizsga jön és emellett a D-ben látom azt a potenciált, amivel ez a meccs összességében meglehet, UGYANAKKOR tőlünk a maximum kell. Én egyetértek ugyanis Soldival abban, hogy Ben amikor kellett nyújtotta a teljesítményt és nem is félek tőle, hogy nem lesz ilyen ergya, mint vasárnap, de amíg egy Ravenst le lehetett a D-nek stoppolni, addig egy NE-det nem hiszem, vagyis az nem fér bele, hogy végigalszunk egy félidőt, vagy akár csak egy negyedet.
Ott kell maradnunk rajtuk, vagy nekünk kell kell ütni először, ez a kulcs...és a labdaszerzés....nagyon érdekes meccs lesz, de haló itt már csak 4 csapat van.....aki nyer az bezony a super bowlra megy......
több mint 7 éve
no
6 657
Ez a PO legszorosabb meccse. Akarki gyozhet, meg vannak a fegyverek hozza. En a NE-t irtam be a PO kezdetekor es most is rajuk tennek, de csak azert mert ok amit tudnak azt sokkal tobbszor hozzak. A vasas jobb O jatekosokbol all ugy altalanosagban es erosebbnek kellene lenniuk, de ezt nem hozzak konzekvensen. Bar erre csak akkor fogadnek ha vkit jo odds-al adnanak ( amin meglepodnek).A NE-nek meg kell fogni a futast, bar levegoben is veszelyesek, de Bell sokkal jobb, mint BB es kockazatmentes(ebb). Ha adok-kapok lesz, de a PS futassal tudja megoldani akkor a TO-re ami donto lehet a PS D#-nek van nagyobb eselye.
Alig varom, hogy vegre legyen egy jo meccs es gyozhet a jobb.
több mint 7 éve
Wyatt
26 306
Igen, láttam, hogy miközben telón pötyögtem, te is hasonló gondolatokra jutottál 😀Nyilvan nem a mienk a legjobb vedelem, meg csak nem is a legjobb tamadosor, de nem latok most komplettebb es jobb csapatot, ezert nalam mi vagyunk az eselyesebbek.Ezzel össze is foglaltad, hogy én hogy látom. 😊
Wyatt
Soldados
Valamelyikünknek csak igaza lesz 😊
több mint 7 éve
Soldi:Nem jegeljük DeWillt, hanem egyszerűen Bell a liga legjobb futója, akinek pályán a helye.
DeWill semmilyen szerepet nem fog kapni 2-3 carryn kívül, esetleg egy RZ-runt lehet kap majd.Pedig én valami hasonlóban bízok, hogy Tomlinék direkt jegelték DeWill-t, a végére.
Nekem tetszett, ahogyan DeWill "helyettesítette szezon elején Bell-t, és csodálkozom, hogy kevesebbet rotáltuk, használtuk az elmúlt időben.
Big B
Nekem is tetszett DeWill, nagyszerű játékos. De Bell-lel nem egy kávéház. Bell olyan csúcson van, hogy ha épp nem a fülén veszi a levegőt, akkor ő van a pályán.
The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 7 éve
Big B
62
Soldi:DeWill semmilyen szerepet nem fog kapni 2-3 carryn kívül, esetleg egy RZ-runt lehet kap majd.Pedig én valami hasonlóban bízok, hogy Tomlinék direkt jegelték DeWill-t, a végére.
Nekem tetszett, ahogyan DeWill "helyettesítette szezon elején Bell-t, és csodálkozom, hogy kevesebbet rotáltuk, használtuk az elmúlt időben.
több mint 7 éve
Nyilvan nem a mienk a legjobb vedelem, meg csak nem is a legjobb tamadosor, de nem latok most komplettebb es jobb csapatot, ezert nalam mi vagyunk az eselyesebbek.Ezzel össze is foglaltad, hogy én hogy látom. 😊
Wyatt
The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 7 éve
Wyatt
26 306
Sajnos nem a jó Ward 😀Ízlések és pofonok, War(d) meg vár visszavonult.Az idény első meccsére alapozni egy kiragadott statisztikát nyilván nem ferdítés...Azé egy Big Ben nélküli meccset belevenni a buliba finoman szólva is ferdítés.Ezt sokan elegánsan elfelejtik, de azt is, hogy a Steelers hasonló cipőben jár. 😉Azt sokan elegánsan kifelejtik a Pats-cel kapcsolatban, hogy eddig a szezonban egyetlen egyszer játszottak top10 QB ellen Russell Wilson személyében, azon a meccsen ki is kaptak.Én most vagyok elégedett a szezonnal, ugyanis szerintem ez volt a Steelers utolsó győztes mérkőzése ebben az idényben. Nem azért, mert a Pats-et nem lehet megverni a Rókalyukban, hanem mert pontosan az az erősségük, ami nekünk a gyengénk: már látom a belögybölt labdákat Edelmannak és az aktuális TE-nek. a LB és a DB sor közé, a gyors oldalpasszokat, amivel folyamatosan fognak 5-6 yardokat haladni. Ez az a meccs, amit a támadósor egyszerűen nem tud megnyerni, a védelemnek is igen komolyan be kell segítenie labdaszerzésekkel. Összességében nem látom, hogy tíz meccsből két-három alkalomnál többször tudnánk ott nyerni, de hátha pont ez lesz a győztes meccs.20-30%-nál biztosan sokkal nagyobb az esélyetek, én egyáltalán nem látom ezt a NE-et annyira jó csapatnak idén, ha nem náluk lenne a meccs akkor titeket tartanálak esélyesebbnek, így némileg őket, de semmiképp sem markánsan. Bell-t sztem ők sem fogják tudni megfogni, hihetetlen hogy gyakorlatilag senkinek se sikerül, mindig hoz egy rakás plusz yardot, rohadt idegesítő lehet a védelmeknek ez 😊 persze ha vki ki tud találni ellene ellenszert az Belichick lesz, de akkor jönnie kell BB-nek, aki valóban nincs vmi jó formában látszólag, de azért megvan a tapasztalata hozzá, h bízni lehessen benne.
Ui: Eltűntek a vertikális passzjátékok szinte teljesen. Nagyon örülök, hogy végre futunk és futunk, de üvölt a safetyk helyezkedése egy-egy hosszú passzért néha, pedig DHB, Hamilton és Ayers se lassú gyerek.
Szokol
Remélem behúzzátok.
Szesze
empty taxi
Top 10 QB
1. Prescott - ki is kaptak
2. Brady - ki is kaptak
Egyébként szerintem nem releváns információ, csak érdekes.
Peace
vpi
Másrészt Kirk Cousins azért csak nyomott egy 0 TD-s 2 INT-es meccset a Steelers ellen.
Peace.
empty taxi
War.
vpi
empty taxi
több mint 7 éve
Ízlések és pofonok, War(d) meg vár visszavonult.Az idény első meccsére alapozni egy kiragadott statisztikát nyilván nem ferdítés...Azé egy Big Ben nélküli meccset belevenni a buliba finoman szólva is ferdítés.Ezt sokan elegánsan elfelejtik, de azt is, hogy a Steelers hasonló cipőben jár. 😉Azt sokan elegánsan kifelejtik a Pats-cel kapcsolatban, hogy eddig a szezonban egyetlen egyszer játszottak top10 QB ellen Russell Wilson személyében, azon a meccsen ki is kaptak.Én most vagyok elégedett a szezonnal, ugyanis szerintem ez volt a Steelers utolsó győztes mérkőzése ebben az idényben. Nem azért, mert a Pats-et nem lehet megverni a Rókalyukban, hanem mert pontosan az az erősségük, ami nekünk a gyengénk: már látom a belögybölt labdákat Edelmannak és az aktuális TE-nek. a LB és a DB sor közé, a gyors oldalpasszokat, amivel folyamatosan fognak 5-6 yardokat haladni. Ez az a meccs, amit a támadósor egyszerűen nem tud megnyerni, a védelemnek is igen komolyan be kell segítenie labdaszerzésekkel. Összességében nem látom, hogy tíz meccsből két-három alkalomnál többször tudnánk ott nyerni, de hátha pont ez lesz a győztes meccs.20-30%-nál biztosan sokkal nagyobb az esélyetek, én egyáltalán nem látom ezt a NE-et annyira jó csapatnak idén, ha nem náluk lenne a meccs akkor titeket tartanálak esélyesebbnek, így némileg őket, de semmiképp sem markánsan. Bell-t sztem ők sem fogják tudni megfogni, hihetetlen hogy gyakorlatilag senkinek se sikerül, mindig hoz egy rakás plusz yardot, rohadt idegesítő lehet a védelmeknek ez 😊 persze ha vki ki tud találni ellene ellenszert az Belichick lesz, de akkor jönnie kell BB-nek, aki valóban nincs vmi jó formában látszólag, de azért megvan a tapasztalata hozzá, h bízni lehessen benne.
Ui: Eltűntek a vertikális passzjátékok szinte teljesen. Nagyon örülök, hogy végre futunk és futunk, de üvölt a safetyk helyezkedése egy-egy hosszú passzért néha, pedig DHB, Hamilton és Ayers se lassú gyerek.
Szokol
Remélem behúzzátok.
Szesze
empty taxi
Top 10 QB
1. Prescott - ki is kaptak
2. Brady - ki is kaptak
Egyébként szerintem nem releváns információ, csak érdekes.
Peace
vpi
Másrészt Kirk Cousins azért csak nyomott egy 0 TD-s 2 INT-es meccset a Steelers ellen.
Peace.
empty taxi
War.
vpi
Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 7 éve
Az idény első meccsére alapozni egy kiragadott statisztikát nyilván nem ferdítés...Azé egy Big Ben nélküli meccset belevenni a buliba finoman szólva is ferdítés.Ezt sokan elegánsan elfelejtik, de azt is, hogy a Steelers hasonló cipőben jár. 😉Azt sokan elegánsan kifelejtik a Pats-cel kapcsolatban, hogy eddig a szezonban egyetlen egyszer játszottak top10 QB ellen Russell Wilson személyében, azon a meccsen ki is kaptak.Én most vagyok elégedett a szezonnal, ugyanis szerintem ez volt a Steelers utolsó győztes mérkőzése ebben az idényben. Nem azért, mert a Pats-et nem lehet megverni a Rókalyukban, hanem mert pontosan az az erősségük, ami nekünk a gyengénk: már látom a belögybölt labdákat Edelmannak és az aktuális TE-nek. a LB és a DB sor közé, a gyors oldalpasszokat, amivel folyamatosan fognak 5-6 yardokat haladni. Ez az a meccs, amit a támadósor egyszerűen nem tud megnyerni, a védelemnek is igen komolyan be kell segítenie labdaszerzésekkel. Összességében nem látom, hogy tíz meccsből két-három alkalomnál többször tudnánk ott nyerni, de hátha pont ez lesz a győztes meccs.20-30%-nál biztosan sokkal nagyobb az esélyetek, én egyáltalán nem látom ezt a NE-et annyira jó csapatnak idén, ha nem náluk lenne a meccs akkor titeket tartanálak esélyesebbnek, így némileg őket, de semmiképp sem markánsan. Bell-t sztem ők sem fogják tudni megfogni, hihetetlen hogy gyakorlatilag senkinek se sikerül, mindig hoz egy rakás plusz yardot, rohadt idegesítő lehet a védelmeknek ez 😊 persze ha vki ki tud találni ellene ellenszert az Belichick lesz, de akkor jönnie kell BB-nek, aki valóban nincs vmi jó formában látszólag, de azért megvan a tapasztalata hozzá, h bízni lehessen benne.
Ui: Eltűntek a vertikális passzjátékok szinte teljesen. Nagyon örülök, hogy végre futunk és futunk, de üvölt a safetyk helyezkedése egy-egy hosszú passzért néha, pedig DHB, Hamilton és Ayers se lassú gyerek.
Szokol
Remélem behúzzátok.
Szesze
empty taxi
Top 10 QB
1. Prescott - ki is kaptak
2. Brady - ki is kaptak
Egyébként szerintem nem releváns információ, csak érdekes.
Peace
vpi
Másrészt Kirk Cousins azért csak nyomott egy 0 TD-s 2 INT-es meccset a Steelers ellen.
Peace.
empty taxi
War.
több mint 7 éve
Wyatt
26 306
Igen. Mondjuk az volt az elso meccs a Collins-trade utan, latszott, hogy kicsit meg keresgeljuk a dolgokat. Es azon a meccsen egy kb 70 szazalekot nyujto O volt 1 yardra attol, hogy 31 pontot firkaljon fel az akkor kb elso szamu vedelemnek.Azt sokan elegánsan kifelejtik a Pats-cel kapcsolatban, hogy eddig a szezonban egyetlen egyszer játszottak top10 QB ellen Russell Wilson személyében, azon a meccsen ki is kaptak.Én most vagyok elégedett a szezonnal, ugyanis szerintem ez volt a Steelers utolsó győztes mérkőzése ebben az idényben. Nem azért, mert a Pats-et nem lehet megverni a Rókalyukban, hanem mert pontosan az az erősségük, ami nekünk a gyengénk: már látom a belögybölt labdákat Edelmannak és az aktuális TE-nek. a LB és a DB sor közé, a gyors oldalpasszokat, amivel folyamatosan fognak 5-6 yardokat haladni. Ez az a meccs, amit a támadósor egyszerűen nem tud megnyerni, a védelemnek is igen komolyan be kell segítenie labdaszerzésekkel. Összességében nem látom, hogy tíz meccsből két-három alkalomnál többször tudnánk ott nyerni, de hátha pont ez lesz a győztes meccs.20-30%-nál biztosan sokkal nagyobb az esélyetek, én egyáltalán nem látom ezt a NE-et annyira jó csapatnak idén, ha nem náluk lenne a meccs akkor titeket tartanálak esélyesebbnek, így némileg őket, de semmiképp sem markánsan. Bell-t sztem ők sem fogják tudni megfogni, hihetetlen hogy gyakorlatilag senkinek se sikerül, mindig hoz egy rakás plusz yardot, rohadt idegesítő lehet a védelmeknek ez 😊 persze ha vki ki tud találni ellene ellenszert az Belichick lesz, de akkor jönnie kell BB-nek, aki valóban nincs vmi jó formában látszólag, de azért megvan a tapasztalata hozzá, h bízni lehessen benne.
Ui: Eltűntek a vertikális passzjátékok szinte teljesen. Nagyon örülök, hogy végre futunk és futunk, de üvölt a safetyk helyezkedése egy-egy hosszú passzért néha, pedig DHB, Hamilton és Ayers se lassú gyerek.
Szokol
Remélem behúzzátok.
Szesze
empty taxi
De azt sokkal tobben felejtik el "elegansan", hogy azota teljesen jol osszeallt a vedelem, a Ravens elleni 23 pontbol 14 az volt, hogy nem tudtuk megfogni az elrugott labdat. Mindennel egyutt volt 15.6 engedett pont meccsenkent (#1, de ez kb mindenhol el volt sunnyogva), a Seahawks elleni ota meg most pontosan nem tudom, de asszem 13 alatt. Es ebben benne van a Ravens elleni es a Houston elleni ajandekosztas (13 es 14 pont csak a mezonypozicio miatt).
Persze, nem jatszottunk normalis iranyitoval es csapattal, de korabban a liga also harmadaban levo iranyitokat is kepesek voltunk All-Pro szintre hozni. Legalabb ez javult 😊
Amugy jobban orulok a Pittsburghnek valamivel, mert mindket csapat ellen nehez lett volna, de a Chiefs meg mindig underrated, igy meg legalabb az nincs, hogy megint a "konnyut" kaptuk 😊
A Steelers ellen rendre mi jottunk ki jobban az elmult evekben, de mindig volt mire fogni. Most van Big Ben, Bell, Antonio, most mar nincs kifogas, nyerjen a jobb 😊 Nincs Martavis persze, de nalunk meg Gronk, egy jatekos kieseset pedig egy jo csapatnak el kell birnia.
Nyilvan nem a mienk a legjobb vedelem, meg csak nem is a legjobb tamadosor, de nem latok most komplettebb es jobb csapatot, ezert nalam mi vagyunk az eselyesebbek.
Ha meg ki kell esni, inkabb egy teljes tamadoarzenallal levo Steelers ellen tegyuk, mint a Chiefs ellen. Persze, ne essunk ki 😊
Szerkesztette: Wyatt
több mint 7 éve
Wentzről nem is beszélve 😉 😛 (vhogy egyébként éreztem hogy így lesz, megverünk titket egy számotokra némileg irrelevánsmeccsen, de a végelszámolásnál ti lesztek ott s nem mi.....)
több mint 7 éve
Azé egy Big Ben nélküli meccset belevenni a buliba finoman szólva is ferdítés.Ezt sokan elegánsan elfelejtik, de azt is, hogy a Steelers hasonló cipőben jár. 😉Azt sokan elegánsan kifelejtik a Pats-cel kapcsolatban, hogy eddig a szezonban egyetlen egyszer játszottak top10 QB ellen Russell Wilson személyében, azon a meccsen ki is kaptak.Én most vagyok elégedett a szezonnal, ugyanis szerintem ez volt a Steelers utolsó győztes mérkőzése ebben az idényben. Nem azért, mert a Pats-et nem lehet megverni a Rókalyukban, hanem mert pontosan az az erősségük, ami nekünk a gyengénk: már látom a belögybölt labdákat Edelmannak és az aktuális TE-nek. a LB és a DB sor közé, a gyors oldalpasszokat, amivel folyamatosan fognak 5-6 yardokat haladni. Ez az a meccs, amit a támadósor egyszerűen nem tud megnyerni, a védelemnek is igen komolyan be kell segítenie labdaszerzésekkel. Összességében nem látom, hogy tíz meccsből két-három alkalomnál többször tudnánk ott nyerni, de hátha pont ez lesz a győztes meccs.20-30%-nál biztosan sokkal nagyobb az esélyetek, én egyáltalán nem látom ezt a NE-et annyira jó csapatnak idén, ha nem náluk lenne a meccs akkor titeket tartanálak esélyesebbnek, így némileg őket, de semmiképp sem markánsan. Bell-t sztem ők sem fogják tudni megfogni, hihetetlen hogy gyakorlatilag senkinek se sikerül, mindig hoz egy rakás plusz yardot, rohadt idegesítő lehet a védelmeknek ez 😊 persze ha vki ki tud találni ellene ellenszert az Belichick lesz, de akkor jönnie kell BB-nek, aki valóban nincs vmi jó formában látszólag, de azért megvan a tapasztalata hozzá, h bízni lehessen benne.
Ui: Eltűntek a vertikális passzjátékok szinte teljesen. Nagyon örülök, hogy végre futunk és futunk, de üvölt a safetyk helyezkedése egy-egy hosszú passzért néha, pedig DHB, Hamilton és Ayers se lassú gyerek.
Szokol
Remélem behúzzátok.
Szesze
empty taxi
Top 10 QB
1. Prescott - ki is kaptak
2. Brady - ki is kaptak
Egyébként szerintem nem releváns információ, csak érdekes.
Peace
vpi
Másrészt Kirk Cousins azért csak nyomott egy 0 TD-s 2 INT-es meccset a Steelers ellen.
Peace.
Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 7 éve
Azt sokan elegánsan kifelejtik a Pats-cel kapcsolatban, hogy eddig a szezonban egyetlen egyszer játszottak top10 QB ellen Russell Wilson személyében, azon a meccsen ki is kaptak.S a Steelers erejét bizonyítja a kilenc meccses győzelmi szériájuk. Két kivétellel ugyanazokat a csapatokat verték meg, mint a Pats. Az egyik az idén powerhouse Colts, a másik a csak azért sem szerzünk 20 pontnál többet Giants. Esetleg imponáló lehet még, hogy a Browns-t oda-vissza verték meg.
empty taxi
Vagy a négy meccses vereségsorozatuk Tannehill-Brady-Flacco-Prescott ellen sokkal kisebb jelentőségű, mint a Pats Hawks elleni veresége.
Komolyan. Egymás ellen játszott a két csoport; a különböző meccsek irányítói:
Pats: Palmer-Wilson-Goff-Kapor-Sziamiau-Oszi 5-1 (közös ellenfelek ellen: 8-1)
Steelers: Kuzin-Wentz-Alex-Prescott-Eli-Luck 4-2 (közös ellenfelek ellen: 7-2)
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 7 éve
Áh...lefutott sajnos...meg sem kell nézni mert a Pecc annyira simán nyer | 😉 |Inkább a GM játék topikban jeletkezz, mint itt spoilerezz 😊
Klaci79
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 7 éve
Ja, a relevanciát úgy értem, számít-e most vasárnap, hogy novemberben a Pats mit játszott a Seattle ellen, illetve októberben a Steelers hogy nyomta a Dallas ellen.sztem egyébként nagyon is releváns információ ez 😊 én egyik csapat védelmét se tartom túl jónak, de a győzelemhez elég lehet mindkettő, ha jól nyomja az offense mellette.Ezt sokan elegánsan elfelejtik, de azt is, hogy a Steelers hasonló cipőben jár. 😉Azt sokan elegánsan kifelejtik a Pats-cel kapcsolatban, hogy eddig a szezonban egyetlen egyszer játszottak top10 QB ellen Russell Wilson személyében, azon a meccsen ki is kaptak.Én most vagyok elégedett a szezonnal, ugyanis szerintem ez volt a Steelers utolsó győztes mérkőzése ebben az idényben. Nem azért, mert a Pats-et nem lehet megverni a Rókalyukban, hanem mert pontosan az az erősségük, ami nekünk a gyengénk: már látom a belögybölt labdákat Edelmannak és az aktuális TE-nek. a LB és a DB sor közé, a gyors oldalpasszokat, amivel folyamatosan fognak 5-6 yardokat haladni. Ez az a meccs, amit a támadósor egyszerűen nem tud megnyerni, a védelemnek is igen komolyan be kell segítenie labdaszerzésekkel. Összességében nem látom, hogy tíz meccsből két-három alkalomnál többször tudnánk ott nyerni, de hátha pont ez lesz a győztes meccs.20-30%-nál biztosan sokkal nagyobb az esélyetek, én egyáltalán nem látom ezt a NE-et annyira jó csapatnak idén, ha nem náluk lenne a meccs akkor titeket tartanálak esélyesebbnek, így némileg őket, de semmiképp sem markánsan. Bell-t sztem ők sem fogják tudni megfogni, hihetetlen hogy gyakorlatilag senkinek se sikerül, mindig hoz egy rakás plusz yardot, rohadt idegesítő lehet a védelmeknek ez 😊 persze ha vki ki tud találni ellene ellenszert az Belichick lesz, de akkor jönnie kell BB-nek, aki valóban nincs vmi jó formában látszólag, de azért megvan a tapasztalata hozzá, h bízni lehessen benne.
Ui: Eltűntek a vertikális passzjátékok szinte teljesen. Nagyon örülök, hogy végre futunk és futunk, de üvölt a safetyk helyezkedése egy-egy hosszú passzért néha, pedig DHB, Hamilton és Ayers se lassú gyerek.
Szokol
Remélem behúzzátok.
Szesze
empty taxi
Top 10 QB
1. Prescott - ki is kaptak
2. Brady - ki is kaptak
Egyébként szerintem nem releváns információ, csak érdekes.
Peace
vpi
Szesze
több mint 7 éve
sztem egyébként nagyon is releváns információ ez 😊 én egyik csapat védelmét se tartom túl jónak, de a győzelemhez elég lehet mindkettő, ha jól nyomja az offense mellette.Ezt sokan elegánsan elfelejtik, de azt is, hogy a Steelers hasonló cipőben jár. 😉Azt sokan elegánsan kifelejtik a Pats-cel kapcsolatban, hogy eddig a szezonban egyetlen egyszer játszottak top10 QB ellen Russell Wilson személyében, azon a meccsen ki is kaptak.Én most vagyok elégedett a szezonnal, ugyanis szerintem ez volt a Steelers utolsó győztes mérkőzése ebben az idényben. Nem azért, mert a Pats-et nem lehet megverni a Rókalyukban, hanem mert pontosan az az erősségük, ami nekünk a gyengénk: már látom a belögybölt labdákat Edelmannak és az aktuális TE-nek. a LB és a DB sor közé, a gyors oldalpasszokat, amivel folyamatosan fognak 5-6 yardokat haladni. Ez az a meccs, amit a támadósor egyszerűen nem tud megnyerni, a védelemnek is igen komolyan be kell segítenie labdaszerzésekkel. Összességében nem látom, hogy tíz meccsből két-három alkalomnál többször tudnánk ott nyerni, de hátha pont ez lesz a győztes meccs.20-30%-nál biztosan sokkal nagyobb az esélyetek, én egyáltalán nem látom ezt a NE-et annyira jó csapatnak idén, ha nem náluk lenne a meccs akkor titeket tartanálak esélyesebbnek, így némileg őket, de semmiképp sem markánsan. Bell-t sztem ők sem fogják tudni megfogni, hihetetlen hogy gyakorlatilag senkinek se sikerül, mindig hoz egy rakás plusz yardot, rohadt idegesítő lehet a védelmeknek ez 😊 persze ha vki ki tud találni ellene ellenszert az Belichick lesz, de akkor jönnie kell BB-nek, aki valóban nincs vmi jó formában látszólag, de azért megvan a tapasztalata hozzá, h bízni lehessen benne.
Ui: Eltűntek a vertikális passzjátékok szinte teljesen. Nagyon örülök, hogy végre futunk és futunk, de üvölt a safetyk helyezkedése egy-egy hosszú passzért néha, pedig DHB, Hamilton és Ayers se lassú gyerek.
Szokol
Remélem behúzzátok.
Szesze
empty taxi
Top 10 QB
1. Prescott - ki is kaptak
2. Brady - ki is kaptak
Egyébként szerintem nem releváns információ, csak érdekes.
Peace
vpi
több mint 7 éve
Ezt sokan elegánsan elfelejtik, de azt is, hogy a Steelers hasonló cipőben jár. 😉Azt sokan elegánsan kifelejtik a Pats-cel kapcsolatban, hogy eddig a szezonban egyetlen egyszer játszottak top10 QB ellen Russell Wilson személyében, azon a meccsen ki is kaptak.Én most vagyok elégedett a szezonnal, ugyanis szerintem ez volt a Steelers utolsó győztes mérkőzése ebben az idényben. Nem azért, mert a Pats-et nem lehet megverni a Rókalyukban, hanem mert pontosan az az erősségük, ami nekünk a gyengénk: már látom a belögybölt labdákat Edelmannak és az aktuális TE-nek. a LB és a DB sor közé, a gyors oldalpasszokat, amivel folyamatosan fognak 5-6 yardokat haladni. Ez az a meccs, amit a támadósor egyszerűen nem tud megnyerni, a védelemnek is igen komolyan be kell segítenie labdaszerzésekkel. Összességében nem látom, hogy tíz meccsből két-három alkalomnál többször tudnánk ott nyerni, de hátha pont ez lesz a győztes meccs.20-30%-nál biztosan sokkal nagyobb az esélyetek, én egyáltalán nem látom ezt a NE-et annyira jó csapatnak idén, ha nem náluk lenne a meccs akkor titeket tartanálak esélyesebbnek, így némileg őket, de semmiképp sem markánsan. Bell-t sztem ők sem fogják tudni megfogni, hihetetlen hogy gyakorlatilag senkinek se sikerül, mindig hoz egy rakás plusz yardot, rohadt idegesítő lehet a védelmeknek ez 😊 persze ha vki ki tud találni ellene ellenszert az Belichick lesz, de akkor jönnie kell BB-nek, aki valóban nincs vmi jó formában látszólag, de azért megvan a tapasztalata hozzá, h bízni lehessen benne.
Ui: Eltűntek a vertikális passzjátékok szinte teljesen. Nagyon örülök, hogy végre futunk és futunk, de üvölt a safetyk helyezkedése egy-egy hosszú passzért néha, pedig DHB, Hamilton és Ayers se lassú gyerek.
Szokol
Remélem behúzzátok.
Szesze
empty taxi
Top 10 QB
1. Prescott - ki is kaptak
2. Brady - ki is kaptak
Egyébként szerintem nem releváns információ, csak érdekes.
| Az meg egyéni izlés kérdése, hogy BB per pillanat Top10 QB-e, de csak szivatlak |
Peace
Szerkesztette: vpi
több mint 7 éve
Nem is értem ezt az álszerénységet, vagy szolid visszafogottságot. 😊 Bellt megfogják, BB rossz formában... Gyerekek, mi nem ugyanazt a 9 meccset néztük? Legyünk már kicsit optimistábbak, sőt, inkább csak realistábbak!Bellt megfogni? Good luck! 😊 DeWill semmilyen szerepet nem fog kapni 2-3 carryn kívül, esetleg egy RZ-runt lehet kap majd. Nyilván a Pats Bell limitálására fog törekedni és ezt meg is oldotta az első meccsen, de akkor nem Ben irányított, szóval különösebb kockázat nélkül tehette. Most azért nagyon más a helyzet.
BB szar formában? Relatív. 2008-ban is jó szar éve volt, csak akkor csinált playt, amikor nagyon kellett. Pats topikban már leírtam: én inkább ezt a Bent akarom látni, amelyik statisztikailag szarabb, de amikor kell, akkor megcsinálja a GW-drive-ot, vagy lezárja a meccset, mint azt amelyik 120-as ratinggel dobál, de akkor sül be, amikor kellene az extra. Utóbbi sziporkával csak néhány meccset nyertünk (az elmúlt években), de ennyi. Egy idényt viszont az előbbivel tudsz megnyerni. Nem érdekel, mit csinált az egész meccsen, a lényeg, hogy jött a GW-drive a Ravens és a Bengals ellen, lezárta a meccset a KC ellen két kulcsfontosságú dobással. Én ezt a Bent akarom látni. Meg amúgy is, amíg Bell 5-ös átlaggal fut, addig elég menedzselnie a meccset és csak 1-2 kulcsdobást megcsinálnia.
A Pats-től se fogom magam összefosni. A védelmétől se. Nézzük meg kikkel játszottak. Megközelítőleg se találkoztak normális O-val. Kilenc győzelemmel jövünk és a bajnokcsapatok ismérvei jellemzőek ránk. Brutálisan erős futójáték, erős védelem, amely rendszeresen szerez labdákat. Igazándiból a labdaszerzés lesz most nehéz feladat, pedig az kellene a W-hez.
Ezt a Steelers-t kegyetlen nehéz legyőzni. Nálam csak a hazai pálya miatt esélyesebb a Pats. Amúgy egy 50-50 meccs két gigász között. Azt kell bebizonyítani, hogy mi vagyunk a jobb CSAPAT.
The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!