Pittsburgh Steelers
73 feliratkozó
több mint 1 éve
Most hibáztunk, hogy 1 évet adtunk volna Picketnek, azt ha bukfenc legalább prémium cetlink van - de nem nekünk hasítani kell, azt ugyanott vagyunk, csak nincs prémiumcetlink, se szerződés alatt levő irányítónk....

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 1 éve
Jó, de mi általában baszhatjuk a Mahomes-féle tehetségeket, ha 20-on kívül vagyunk ÉS mellette nincs pick-halmunk, mert nem tradelünk el senkit, aki számít.Mondjuk az lenne az ára, h TJ Wattot eladd három első körért vagy Pickenst, Highsmith-t és Portert eladogasd/elengedd egyenként kisebb assett-ért.
Az előbbi esetben a szurkolók - mert itt vannak vehemensek - nem mennek ki meccsre, de a stadiont is felgyújtják.
A másik esetet sem Tomlin nem kedveli, mert neki mély keret kell, nem pedig csak 15 all pro, illetve nem szeretnék a Rooney-k, mert a befektetéseikhez ragaszkodnak és ez túl nagy kockázat.
Szóval zavarosban halászunk, ahol már nincs prototípus QB.
Persze létezik a Purdy-lottó, csak figyelembe kellene venni a körülményeit:
nem mindegy, h Shanahanhez, v Matt Canadához kerülsz, mint playcaller;
meg nem mindegy, hogy Trent Will- Kittle-CMC-Aiyuk-Samuel vagy Dan Moore- Freiermuth-Harris-Pickens-Austin sorod van.
17-ben nem volt esély Mahomesra sehogy, 1/30-ról. Bár Wattot így sem bánom.
Én 18-ban bírtam Josh Allent anno Wyomingban tetszett.
1/7-en ment ki, akkor mi 28-on húztunk.
Lamar Jackson nálunk már nem lenne a ligában, annyira nem volt OC-nk, lásd Greg Roman. Akkor váltottuk Haleyt Fichtnerre. Haley maradása esetén LJ meghalt volna, annyira passz-orientált rendszer volt. Fichtner meg házikedvenc és Bent nem dobta volna akkor épeszű ember egy RB-WR kombónak kinéző srácért.
19-ben mentünk fel Devin Bushért, váó. Mondjuk Dwayne Haskinst és Daniel Jones hagytuk ki miatta, szóval whatever. A következő QB nmeg Drew Lock volt.
20 a BB bounce back év. Burrow nyilván esélytelen volt.
Én Herbertet is szerettem, 1/6-on álom maradt, de nem is volt 1.körünk Minkah miatt.
21-ben a 24.helyről néztük Trevort és Zach Wilsont, a többiért nem kár, mint Mac Jones meg Kyle Trask, meg Lance, meg Davis Mills.
22-ben Kennyvel együtt 9 QB ment ki, Purdy néz ki jónak, Ridderrel vártak 74-ig, ez mindent elmond.
23-ban Young, Stroud és ARich nonszensz lett volna, Levis meg fejreállt mint Pickett.
24-en a sok need miatt voltunk esélytelenek 20-ról felmenni. McCarthy és Nix sem volt reális, Rattler meg már lottópick.
Szóval nem érzem úgy, h bárkivel hibáztunk volna v esélyünk lett volna rá.
több mint 1 éve
Azért szerintem Andy Reidnek van valamiféle koncepciója, ami nem annyiból áll, hogy franchise QB-t keresek és remélek.egyetertek.
Szinte kivétel nélkül minden irányító fantasztikusan játszott a keze alatt. DMc, Vick új lendületet kapott, Alex playbookja sem cserélődött 5 percenként be is ment 3 alkalommal a Pro bowlba Reid keze alatt, és hát Mahomez.... Lehet, hogy valamit sejt az öreg. Mindenképpen tudja mit keres, és mit akar.
Érdekes az edzői fa dolog Reid edzői fájának büszkesége Szmöre (bármennyire utálják egymást), aki valahogy hatalmas szerencsével ugyanúgy belenyúlt a tuttiba, és elképesztően markáns koncepcióval rendelkezik. Ez a Bills idén lecserélt 20+ játékost. És mégis, Josh Allen meg top 5, ez hogyan lehet?!
Hiába mondta mindenki, hogy vidd Josh Rosent, nem vitte. Éppen anyámat ápoltam otthon (talán 19-ben), amikor valami Jags Bills meccsen talán Maka, meg egy nagytudású azon röhögtek, hogy vajon melyik Josh Allen fut be nagyobb karriert. Hát biztos a Jags DE- Hát nem, bár Hines nagyon jó játékos . 2 évig nagyon rosszul nézett ki Josh Allen. Kellett Daboll, de ma már tudjuk, hogy Szmöre nélkül Daboll nem megy sokra.
És még ki nem vitte ki Rosent az a John Harbaugh. Elvitte LJ-t, akit imádok.
Ha már Harbaugh- Jim Harbaugh még a Stanford egyetemen egyszercsak "1/1-ig lökte Luckot, majd az NFL-ben megcsinálta Kaepernicket. Nem vitte el Pondert, nem vitte el Lockert, Gabbertet, de elvitte Kaepet, mert tudta, hogy neki ő kell.
Drew Brees. Minden idők egyik legnagyobb GM-e John Butler húzta be Így1.) Tomlinson - 2.) Brees. 2 HOF. A HC Riely és az OC Norv Turner őrjöngőtek mert Flutie kezdett, aki nincs 1.80 és Turner magas irányítót akart.
Aztán 2002-ben jött a kis takony Brian Schottenheimer, és 3 év alatt eljutottak oda Breesel a vállsérüléséig, hogy elit irányító lett. A többi történelem.
Amúgy meg Sean Payton is belenyúlt Nixbe... még, ha ez most korai is. Persze volt kitől tanulnia Big Tuna pontosan tudta a másodpercet, amikor Bledsoe karrierje véget ért, még "szerencse", hogy berántotta Tony Romot időben , aki csak úgy eldobálgatott a drafton.
Igenis vannak edzők, akiknek van koncepciójuk, és tudják, mit akarnak játszatni, és azt is sejtik kivel, és hogyan.
Még egyszer, én nagyon becsülöm Tomlint, és bármikor aláírnám a Seattlebe, de a megoldás QB poszton még megoldandó feladat.
Annyi jó hír van, hogy Wilsont bármikor össze lehet tenni 2 meccsre, csak a 3-on csinál valami őrült faszságot, és összetöri mindenki szívét..
Helmut Zimmer
SP-hez hozzateve: eloszor breesben latta meg a franchise QB-t (vagy bizott benne a vallserules ellenere - reszletkerdes), majd most Nix is olyan iranyitonak tunik, akire korrekt karrier varhat az NFL-ben, ha igy fejlodik tovabb.
es a ketto kozott, a new orleansben azota legendas 2017es draft, ami joggal nevezheto a valaha volt egyik legjobb draft classnak az egesz liga tortenelmeben. (marshon lattimore pro bowl CB, ryan ramczyk pro bowl RT, marcus williams pro bowl S, alvin kamara pro bowl RB, trey hendrickson pro bowl DE)
kevesbe ismert teny, hogy 1/11-re meg volt irva a saints draft pick: Pat Mahomes QB… aztan jott a chiefs, cserelt a billsel 1/10-re, a tobbi pedig tortenelem. persze lattimore is megreformalta a vedelmet es ujra elinditotta a csapatot egy SB runra (hello birok a rams elleni NFC donton…), de azt hiszem nem kell ecsetelni, hogy franchise-ok tortenelmet megfordito esemeny volt az, hogy Andy Reid es Sean Payton is felismerte a zsenit Mahomesban, de a chiefs becserelt a saints ele.
egyetertek ezzel, hogy vannak edzok akiknek jobb szeme van a QB talenthez, majd sokkal jobb kornyezetet es tudast biztositanak a fejlodesukhoz. szerintem ez nem csak es kizarolag szerencse kerdese. persze az is kell hozza, mint mindenhez az eletben.
több mint 1 éve
100%-ig egyetértek.Azért szerintem Andy Reidnek van valamiféle koncepciója, ami nem annyiból áll, hogy franchise QB-t keresek és remélek.Erről beszélek. Akibe belelátják hogy potenciális fr QB, azt kiviszik az elején, top5-ben, vagy ha nagyon erős a class, akkor is top10. Ha LJ-ről konszenzus lett volna,hogy fr QB lehet, akkor nyilvánvalóan nem hagyják 1/32-re. Nem tudom mennyire emlékszel arra a draftra, de a Ravensnek 2db első köre volt, és a másodikkal húzták LJ-t. Akkora potenciált láttak benne, hogy előtte behúztak egy falembert, vagy TE-t 😊 (nem emlékszem pontosan...)Mahomez 1/10 , Josh 1/7 2 QBt vittek előtteWilson egy fontos pillanatban úgyis összetöri a szíved. Szerettem volna, ha másképpen jártok, Rá lehet fogni a falra az OC ra, a konyhásnènire, bárkire. De a történet végül arról szól, hogy Wilson elképesztöen nem olvassa a front mozgásokat. Legalább 3 OC-t láttam sírva toporzékolni rédiósájlenszt követö átmozgásnál, hogy: “hívdd már át te nyomorult balfasz”. 13-14-ben volt egy pro bowl center a Hawksban, aki kiosztotta a blokkokat, és volt egy pro bowl LT. Na ôk elmentek és a sacjek száma az egekbe emelkedett. A mai Hawks fal mögött, amikor van egy Cross, és rajta kívül nincs írástudó, Wilson már a kórházban lenne. Megtanult Wilson ütempasszolni, de még mindig nem tud fellépni ütemre a zsebben. Már nem is fog megtanulni.Hát ez nagyon erős leegyszerűsítése a dolgoknak. 😊
Ma má legalább nem dob screen emergency opcoióra pick sixeket.
Mindegy nem gyalázom 16 és 21közt ezt lejátszottuk.
Chef bácsi remek edzô, de a remek edzô és az óriás közt az is a különbség, hogy utóbbi legslább egyszer megtalálja a franchise QB-t. Ezt eddig nem sikerült. Nem Wilson az.(jinx ilyenkor nyerkettôt).
😊
Helmut Zimmer
Én elég erősen hiszem, hogy a fr QB találásnak 2 módja lehetséges,
1: a legelején húzol - de ahhoz szükséges előtte egy botránysz@r szezon vagy egy olyan feltrade, amiért beáldozol több évi prémium picket...
2: hatalmas szerencse. Az meg viszont nem tudás kérdése.
Nem QB, de itt sokszor felmerült korábban hogy Antonio Brown, aki éveken át liga top3 WR teljesítményt hozott, hogy lett 6. körös? Én egyszer megnéztem jópár róla fellelhető anyagot, és állíthatom, nem az volt hogy giga talent, csak mindenki hülye és nem vették észre. Hanem az egyetemi felvételeiből tényleg SEMMI nem utalt arra, hogy ő 6-7 éven át a liga egyik legdominánsabb elkapója lesz. Ebben semmi tudatosság nem volt, nettó szerencse. És irányítónál még hatványozottabban igaz, hogy aki egy jónak gondolt QB class első két (max három) játékosán kívül talál fr QB-t, az csak mák, nem valamiféle rejtett tudás.
De megkockáztatom, hogy van olyan év, amikor egy olyan játékos sem jön a draftra, akiből fr QB lehetne,
Jan
1/32 es fiú a szomszédban. Tudom az egy kicsit sok itt, elnézést
ja és persze Tom Brady .... dehát ez csak vakszerencse 😛
Helmut Zimmer
Mahomes. Ha bárki sejtette volna, hogy ez lesz belőle, akkor gondolkodás nélkül 1/1, nem? Vagy azt szándékosnak gondolod, hogy Reid látja benne a future HoF irányítót, de megvárja hátha lecsúszik 1/10-re?
De hozhatom a saját példánkat is, 22-es draft Pickett 1/20, Purdy 7. kör. Miféle tudás, vagy tudatos döntés támasztja alá, hogy a 7. körös hozza a stabil kezdő szintet? Ugyanaz, mint fentebb: ha csak halványan sejtett volna bárki bármit, akkor Purdy első kör. Így működik a rendszer.
Persze ahogy írod, bármelyik körből kerülhet ki fr QB, vagy későbbi HoF, csak a fentiekből következik, hogy az sohasem valamiféle biztos tudásnak a következménye, hanem nagyfokú szerencse, ha egy játékos előáll egy senki által nem várt teljesítménnyel. Akitől várható, azok kimennek az elején.
Szóval a fr QB "találás" az úgy megy, hogy behúzod azt, akiből várható hogy az lesz, az pedig prémium pick, de így adod meg a legnagyobb esélyt.
Vagy behúzol egy játékost hátrébb, akit meghagytak azok, akik elvitték a legjobbakat. És reménykedsz, hogy bár tőle nem igazán várható, de hátha mégis az óriási számú ellenpélda közül pont ő lesz a kivétel. És ezt hívom én szerencsének, ha bejön.
Jan
Szinte kivétel nélkül minden irányító fantasztikusan játszott a keze alatt. DMc, Vick új lendületet kapott, Alex playbookja sem cserélődött 5 percenként be is ment 3 alkalommal a Pro bowlba Reid keze alatt, és hát Mahomez.... Lehet, hogy valamit sejt az öreg. Mindenképpen tudja mit keres, és mit akar.
Érdekes az edzői fa dolog Reid edzői fájának büszkesége Szmöre (bármennyire utálják egymást), aki valahogy hatalmas szerencsével ugyanúgy belenyúlt a tuttiba, és elképesztően markáns koncepcióval rendelkezik. Ez a Bills idén lecserélt 20+ játékost. És mégis, Josh Allen meg top 5, ez hogyan lehet?!
Hiába mondta mindenki, hogy vidd Josh Rosent, nem vitte. Éppen anyámat ápoltam otthon (talán 19-ben), amikor valami Jags Bills meccsen talán Maka, meg egy nagytudású azon röhögtek, hogy vajon melyik Josh Allen fut be nagyobb karriert. Hát biztos a Jags DE- Hát nem, bár Hines nagyon jó játékos . 2 évig nagyon rosszul nézett ki Josh Allen. Kellett Daboll, de ma már tudjuk, hogy Szmöre nélkül Daboll nem megy sokra.
És még ki nem vitte ki Rosent az a John Harbaugh. Elvitte LJ-t, akit imádok.
Ha már Harbaugh- Jim Harbaugh még a Stanford egyetemen egyszercsak "1/1-ig lökte Luckot, majd az NFL-ben megcsinálta Kaepernicket. Nem vitte el Pondert, nem vitte el Lockert, Gabbertet, de elvitte Kaepet, mert tudta, hogy neki ő kell.
Drew Brees. Minden idők egyik legnagyobb GM-e John Butler húzta be Így1.) Tomlinson - 2.) Brees. 2 HOF. A HC Riely és az OC Norv Turner őrjöngőtek mert Flutie kezdett, aki nincs 1.80 és Turner magas irányítót akart.
Aztán 2002-ben jött a kis takony Brian Schottenheimer, és 3 év alatt eljutottak oda Breesel a vállsérüléséig, hogy elit irányító lett. A többi történelem.
Amúgy meg Sean Payton is belenyúlt Nixbe... még, ha ez most korai is. Persze volt kitől tanulnia Big Tuna pontosan tudta a másodpercet, amikor Bledsoe karrierje véget ért, még "szerencse", hogy berántotta Tony Romot időben , aki csak úgy eldobálgatott a drafton.
Igenis vannak edzők, akiknek van koncepciójuk, és tudják, mit akarnak játszatni, és azt is sejtik kivel, és hogyan.
Még egyszer, én nagyon becsülöm Tomlint, és bármikor aláírnám a Seattlebe, de a megoldás QB poszton még megoldandó feladat.
Annyi jó hír van, hogy Wilsont bármikor össze lehet tenni 2 meccsre, csak a 3-on csinál valami őrült faszságot, és összetöri mindenki szívét..
Helmut Zimmer
Hozzátéve annyit, hogy kell eléd pár balfasz csapat aki McDonalds alkalmazottakat húz HoF playerek helyett.
Mert hiába vagy zseni, ha nem marad benn mondjuk LJ 32.helyig vagy Mahomes és Allen.
több mint 1 éve
Azért szerintem Andy Reidnek van valamiféle koncepciója, ami nem annyiból áll, hogy franchise QB-t keresek és remélek.Erről beszélek. Akibe belelátják hogy potenciális fr QB, azt kiviszik az elején, top5-ben, vagy ha nagyon erős a class, akkor is top10. Ha LJ-ről konszenzus lett volna,hogy fr QB lehet, akkor nyilvánvalóan nem hagyják 1/32-re. Nem tudom mennyire emlékszel arra a draftra, de a Ravensnek 2db első köre volt, és a másodikkal húzták LJ-t. Akkora potenciált láttak benne, hogy előtte behúztak egy falembert, vagy TE-t 😊 (nem emlékszem pontosan...)Mahomez 1/10 , Josh 1/7 2 QBt vittek előtteWilson egy fontos pillanatban úgyis összetöri a szíved. Szerettem volna, ha másképpen jártok, Rá lehet fogni a falra az OC ra, a konyhásnènire, bárkire. De a történet végül arról szól, hogy Wilson elképesztöen nem olvassa a front mozgásokat. Legalább 3 OC-t láttam sírva toporzékolni rédiósájlenszt követö átmozgásnál, hogy: “hívdd már át te nyomorult balfasz”. 13-14-ben volt egy pro bowl center a Hawksban, aki kiosztotta a blokkokat, és volt egy pro bowl LT. Na ôk elmentek és a sacjek száma az egekbe emelkedett. A mai Hawks fal mögött, amikor van egy Cross, és rajta kívül nincs írástudó, Wilson már a kórházban lenne. Megtanult Wilson ütempasszolni, de még mindig nem tud fellépni ütemre a zsebben. Már nem is fog megtanulni.Hát ez nagyon erős leegyszerűsítése a dolgoknak. 😊
Ma má legalább nem dob screen emergency opcoióra pick sixeket.
Mindegy nem gyalázom 16 és 21közt ezt lejátszottuk.
Chef bácsi remek edzô, de a remek edzô és az óriás közt az is a különbség, hogy utóbbi legslább egyszer megtalálja a franchise QB-t. Ezt eddig nem sikerült. Nem Wilson az.(jinx ilyenkor nyerkettôt).
😊
Helmut Zimmer
Én elég erősen hiszem, hogy a fr QB találásnak 2 módja lehetséges,
1: a legelején húzol - de ahhoz szükséges előtte egy botránysz@r szezon vagy egy olyan feltrade, amiért beáldozol több évi prémium picket...
2: hatalmas szerencse. Az meg viszont nem tudás kérdése.
Nem QB, de itt sokszor felmerült korábban hogy Antonio Brown, aki éveken át liga top3 WR teljesítményt hozott, hogy lett 6. körös? Én egyszer megnéztem jópár róla fellelhető anyagot, és állíthatom, nem az volt hogy giga talent, csak mindenki hülye és nem vették észre. Hanem az egyetemi felvételeiből tényleg SEMMI nem utalt arra, hogy ő 6-7 éven át a liga egyik legdominánsabb elkapója lesz. Ebben semmi tudatosság nem volt, nettó szerencse. És irányítónál még hatványozottabban igaz, hogy aki egy jónak gondolt QB class első két (max három) játékosán kívül talál fr QB-t, az csak mák, nem valamiféle rejtett tudás.
De megkockáztatom, hogy van olyan év, amikor egy olyan játékos sem jön a draftra, akiből fr QB lehetne,
Jan
1/32 es fiú a szomszédban. Tudom az egy kicsit sok itt, elnézést
ja és persze Tom Brady .... dehát ez csak vakszerencse 😛
Helmut Zimmer
Mahomes. Ha bárki sejtette volna, hogy ez lesz belőle, akkor gondolkodás nélkül 1/1, nem? Vagy azt szándékosnak gondolod, hogy Reid látja benne a future HoF irányítót, de megvárja hátha lecsúszik 1/10-re?
De hozhatom a saját példánkat is, 22-es draft Pickett 1/20, Purdy 7. kör. Miféle tudás, vagy tudatos döntés támasztja alá, hogy a 7. körös hozza a stabil kezdő szintet? Ugyanaz, mint fentebb: ha csak halványan sejtett volna bárki bármit, akkor Purdy első kör. Így működik a rendszer.
Persze ahogy írod, bármelyik körből kerülhet ki fr QB, vagy későbbi HoF, csak a fentiekből következik, hogy az sohasem valamiféle biztos tudásnak a következménye, hanem nagyfokú szerencse, ha egy játékos előáll egy senki által nem várt teljesítménnyel. Akitől várható, azok kimennek az elején.
Szóval a fr QB "találás" az úgy megy, hogy behúzod azt, akiből várható hogy az lesz, az pedig prémium pick, de így adod meg a legnagyobb esélyt.
Vagy behúzol egy játékost hátrébb, akit meghagytak azok, akik elvitték a legjobbakat. És reménykedsz, hogy bár tőle nem igazán várható, de hátha mégis az óriási számú ellenpélda közül pont ő lesz a kivétel. És ezt hívom én szerencsének, ha bejön.
Jan
Szinte kivétel nélkül minden irányító fantasztikusan játszott a keze alatt. DMc, Vick új lendületet kapott, Alex playbookja sem cserélődött 5 percenként be is ment 3 alkalommal a Pro bowlba Reid keze alatt, és hát Mahomez.... Lehet, hogy valamit sejt az öreg. Mindenképpen tudja mit keres, és mit akar.
Érdekes az edzői fa dolog Reid edzői fájának büszkesége Szmöre (bármennyire utálják egymást), aki valahogy hatalmas szerencsével ugyanúgy belenyúlt a tuttiba, és elképesztően markáns koncepcióval rendelkezik. Ez a Bills idén lecserélt 20+ játékost. És mégis, Josh Allen meg top 5, ez hogyan lehet?!
Hiába mondta mindenki, hogy vidd Josh Rosent, nem vitte. Éppen anyámat ápoltam otthon (talán 19-ben), amikor valami Jags Bills meccsen talán Maka, meg egy nagytudású azon röhögtek, hogy vajon melyik Josh Allen fut be nagyobb karriert. Hát biztos a Jags DE- Hát nem, bár Hines nagyon jó játékos . 2 évig nagyon rosszul nézett ki Josh Allen. Kellett Daboll, de ma már tudjuk, hogy Szmöre nélkül Daboll nem megy sokra.
És még ki nem vitte ki Rosent az a John Harbaugh. Elvitte LJ-t, akit imádok.
Ha már Harbaugh- Jim Harbaugh még a Stanford egyetemen egyszercsak "1/1-ig lökte Luckot, majd az NFL-ben megcsinálta Kaepernicket. Nem vitte el Pondert, nem vitte el Lockert, Gabbertet, de elvitte Kaepet, mert tudta, hogy neki ő kell.
Drew Brees. Minden idők egyik legnagyobb GM-e John Butler húzta be Így1.) Tomlinson - 2.) Brees. 2 HOF. A HC Riely és az OC Norv Turner őrjöngőtek mert Flutie kezdett, aki nincs 1.80 és Turner magas irányítót akart.
Aztán 2002-ben jött a kis takony Brian Schottenheimer, és 3 év alatt eljutottak oda Breesel a vállsérüléséig, hogy elit irányító lett. A többi történelem.
Amúgy meg Sean Payton is belenyúlt Nixbe... még, ha ez most korai is. Persze volt kitől tanulnia Big Tuna pontosan tudta a másodpercet, amikor Bledsoe karrierje véget ért, még "szerencse", hogy berántotta Tony Romot időben , aki csak úgy eldobálgatott a drafton.
Igenis vannak edzők, akiknek van koncepciójuk, és tudják, mit akarnak játszatni, és azt is sejtik kivel, és hogyan.
Még egyszer, én nagyon becsülöm Tomlint, és bármikor aláírnám a Seattlebe, de a megoldás QB poszton még megoldandó feladat.
Annyi jó hír van, hogy Wilsont bármikor össze lehet tenni 2 meccsre, csak a 3-on csinál valami őrült faszságot, és összetöri mindenki szívét..
több mint 1 éve
Erről beszélek. Akibe belelátják hogy potenciális fr QB, azt kiviszik az elején, top5-ben, vagy ha nagyon erős a class, akkor is top10. Ha LJ-ről konszenzus lett volna,hogy fr QB lehet, akkor nyilvánvalóan nem hagyják 1/32-re. Nem tudom mennyire emlékszel arra a draftra, de a Ravensnek 2db első köre volt, és a másodikkal húzták LJ-t. Akkora potenciált láttak benne, hogy előtte behúztak egy falembert, vagy TE-t 😊 (nem emlékszem pontosan...)Mahomez 1/10 , Josh 1/7 2 QBt vittek előtteWilson egy fontos pillanatban úgyis összetöri a szíved. Szerettem volna, ha másképpen jártok, Rá lehet fogni a falra az OC ra, a konyhásnènire, bárkire. De a történet végül arról szól, hogy Wilson elképesztöen nem olvassa a front mozgásokat. Legalább 3 OC-t láttam sírva toporzékolni rédiósájlenszt követö átmozgásnál, hogy: “hívdd már át te nyomorult balfasz”. 13-14-ben volt egy pro bowl center a Hawksban, aki kiosztotta a blokkokat, és volt egy pro bowl LT. Na ôk elmentek és a sacjek száma az egekbe emelkedett. A mai Hawks fal mögött, amikor van egy Cross, és rajta kívül nincs írástudó, Wilson már a kórházban lenne. Megtanult Wilson ütempasszolni, de még mindig nem tud fellépni ütemre a zsebben. Már nem is fog megtanulni.Hát ez nagyon erős leegyszerűsítése a dolgoknak. 😊
Ma má legalább nem dob screen emergency opcoióra pick sixeket.
Mindegy nem gyalázom 16 és 21közt ezt lejátszottuk.
Chef bácsi remek edzô, de a remek edzô és az óriás közt az is a különbség, hogy utóbbi legslább egyszer megtalálja a franchise QB-t. Ezt eddig nem sikerült. Nem Wilson az.(jinx ilyenkor nyerkettôt).
😊
Helmut Zimmer
Én elég erősen hiszem, hogy a fr QB találásnak 2 módja lehetséges,
1: a legelején húzol - de ahhoz szükséges előtte egy botránysz@r szezon vagy egy olyan feltrade, amiért beáldozol több évi prémium picket...
2: hatalmas szerencse. Az meg viszont nem tudás kérdése.
Nem QB, de itt sokszor felmerült korábban hogy Antonio Brown, aki éveken át liga top3 WR teljesítményt hozott, hogy lett 6. körös? Én egyszer megnéztem jópár róla fellelhető anyagot, és állíthatom, nem az volt hogy giga talent, csak mindenki hülye és nem vették észre. Hanem az egyetemi felvételeiből tényleg SEMMI nem utalt arra, hogy ő 6-7 éven át a liga egyik legdominánsabb elkapója lesz. Ebben semmi tudatosság nem volt, nettó szerencse. És irányítónál még hatványozottabban igaz, hogy aki egy jónak gondolt QB class első két (max három) játékosán kívül talál fr QB-t, az csak mák, nem valamiféle rejtett tudás.
De megkockáztatom, hogy van olyan év, amikor egy olyan játékos sem jön a draftra, akiből fr QB lehetne,
Jan
1/32 es fiú a szomszédban. Tudom az egy kicsit sok itt, elnézést
ja és persze Tom Brady .... dehát ez csak vakszerencse 😛
Helmut Zimmer
Mahomes. Ha bárki sejtette volna, hogy ez lesz belőle, akkor gondolkodás nélkül 1/1, nem? Vagy azt szándékosnak gondolod, hogy Reid látja benne a future HoF irányítót, de megvárja hátha lecsúszik 1/10-re?
De hozhatom a saját példánkat is, 22-es draft Pickett 1/20, Purdy 7. kör. Miféle tudás, vagy tudatos döntés támasztja alá, hogy a 7. körös hozza a stabil kezdő szintet? Ugyanaz, mint fentebb: ha csak halványan sejtett volna bárki bármit, akkor Purdy első kör. Így működik a rendszer.
Persze ahogy írod, bármelyik körből kerülhet ki fr QB, vagy későbbi HoF, csak a fentiekből következik, hogy az sohasem valamiféle biztos tudásnak a következménye, hanem nagyfokú szerencse, ha egy játékos előáll egy senki által nem várt teljesítménnyel. Akitől várható, azok kimennek az elején.
Szóval a fr QB "találás" az úgy megy, hogy behúzod azt, akiből várható hogy az lesz, az pedig prémium pick, de így adod meg a legnagyobb esélyt.
Vagy behúzol egy játékost hátrébb, akit meghagytak azok, akik elvitték a legjobbakat. És reménykedsz, hogy bár tőle nem igazán várható, de hátha mégis az óriási számú ellenpélda közül pont ő lesz a kivétel. És ezt hívom én szerencsének, ha bejön.
több mint 1 éve
A sok szar dolog mellett azért Calvin Austin játéka és mentalitása nekem nagyon tetszik + RW-vel jó a kémia. Az idei évben szintet lépett.
több mint 1 éve
Mahomez 1/10 , Josh 1/7 2 QBt vittek előtteWilson egy fontos pillanatban úgyis összetöri a szíved. Szerettem volna, ha másképpen jártok, Rá lehet fogni a falra az OC ra, a konyhásnènire, bárkire. De a történet végül arról szól, hogy Wilson elképesztöen nem olvassa a front mozgásokat. Legalább 3 OC-t láttam sírva toporzékolni rédiósájlenszt követö átmozgásnál, hogy: “hívdd már át te nyomorult balfasz”. 13-14-ben volt egy pro bowl center a Hawksban, aki kiosztotta a blokkokat, és volt egy pro bowl LT. Na ôk elmentek és a sacjek száma az egekbe emelkedett. A mai Hawks fal mögött, amikor van egy Cross, és rajta kívül nincs írástudó, Wilson már a kórházban lenne. Megtanult Wilson ütempasszolni, de még mindig nem tud fellépni ütemre a zsebben. Már nem is fog megtanulni.Hát ez nagyon erős leegyszerűsítése a dolgoknak. 😊
Ma má legalább nem dob screen emergency opcoióra pick sixeket.
Mindegy nem gyalázom 16 és 21közt ezt lejátszottuk.
Chef bácsi remek edzô, de a remek edzô és az óriás közt az is a különbség, hogy utóbbi legslább egyszer megtalálja a franchise QB-t. Ezt eddig nem sikerült. Nem Wilson az.(jinx ilyenkor nyerkettôt).
😊
Helmut Zimmer
Én elég erősen hiszem, hogy a fr QB találásnak 2 módja lehetséges,
1: a legelején húzol - de ahhoz szükséges előtte egy botránysz@r szezon vagy egy olyan feltrade, amiért beáldozol több évi prémium picket...
2: hatalmas szerencse. Az meg viszont nem tudás kérdése.
Nem QB, de itt sokszor felmerült korábban hogy Antonio Brown, aki éveken át liga top3 WR teljesítményt hozott, hogy lett 6. körös? Én egyszer megnéztem jópár róla fellelhető anyagot, és állíthatom, nem az volt hogy giga talent, csak mindenki hülye és nem vették észre. Hanem az egyetemi felvételeiből tényleg SEMMI nem utalt arra, hogy ő 6-7 éven át a liga egyik legdominánsabb elkapója lesz. Ebben semmi tudatosság nem volt, nettó szerencse. És irányítónál még hatványozottabban igaz, hogy aki egy jónak gondolt QB class első két (max három) játékosán kívül talál fr QB-t, az csak mák, nem valamiféle rejtett tudás.
De megkockáztatom, hogy van olyan év, amikor egy olyan játékos sem jön a draftra, akiből fr QB lehetne,
Jan
1/32 es fiú a szomszédban. Tudom az egy kicsit sok itt, elnézést
ja és persze Tom Brady .... dehát ez csak vakszerencse 😛
több mint 1 éve
Wilson egy fontos pillanatban úgyis összetöri a szíved. Szerettem volna, ha másképpen jártok, Rá lehet fogni a falra az OC ra, a konyhásnènire, bárkire. De a történet végül arról szól, hogy Wilson elképesztöen nem olvassa a front mozgásokat. Legalább 3 OC-t láttam sírva toporzékolni rédiósájlenszt követö átmozgásnál, hogy: “hívdd már át te nyomorult balfasz”. 13-14-ben volt egy pro bowl center a Hawksban, aki kiosztotta a blokkokat, és volt egy pro bowl LT. Na ôk elmentek és a sacjek száma az egekbe emelkedett. A mai Hawks fal mögött, amikor van egy Cross, és rajta kívül nincs írástudó, Wilson már a kórházban lenne. Megtanult Wilson ütempasszolni, de még mindig nem tud fellépni ütemre a zsebben. Már nem is fog megtanulni.Hát ez nagyon erős leegyszerűsítése a dolgoknak. 😊
Ma má legalább nem dob screen emergency opcoióra pick sixeket.
Mindegy nem gyalázom 16 és 21közt ezt lejátszottuk.
Chef bácsi remek edzô, de a remek edzô és az óriás közt az is a különbség, hogy utóbbi legslább egyszer megtalálja a franchise QB-t. Ezt eddig nem sikerült. Nem Wilson az.(jinx ilyenkor nyerkettôt).
😊
Helmut Zimmer
Én elég erősen hiszem, hogy a fr QB találásnak 2 módja lehetséges,
1: a legelején húzol - de ahhoz szükséges előtte egy botránysz@r szezon vagy egy olyan feltrade, amiért beáldozol több évi prémium picket...
2: hatalmas szerencse. Az meg viszont nem tudás kérdése.
Nem QB, de itt sokszor felmerült korábban hogy Antonio Brown, aki éveken át liga top3 WR teljesítményt hozott, hogy lett 6. körös? Én egyszer megnéztem jópár róla fellelhető anyagot, és állíthatom, nem az volt hogy giga talent, csak mindenki hülye és nem vették észre. Hanem az egyetemi felvételeiből tényleg SEMMI nem utalt arra, hogy ő 6-7 éven át a liga egyik legdominánsabb elkapója lesz. Ebben semmi tudatosság nem volt, nettó szerencse. És irányítónál még hatványozottabban igaz, hogy aki egy jónak gondolt QB class első két (max három) játékosán kívül talál fr QB-t, az csak mák, nem valamiféle rejtett tudás.
De megkockáztatom, hogy van olyan év, amikor egy olyan játékos sem jön a draftra, akiből fr QB lehetne,
több mint 1 éve
Idén nincs a classban értelmes QB. Leendő HoF QB-t nem tudsz 2-3-5 évente kihúzni. Nincs ennyi korszakos srác. Ha lenne akkor kb minen csapatban lenne 1-1. Jelenleg a játszók közül, Rodgerst nem számolva talán 2 vagy 3 van a ligában.....Nem, tehetség az van, csak nincs annyi korszakos edzőzseni, meg főként türelem, és belátás a szurkolók oldaláról, hogy ez bizony egy út. Annyit nem ért egy szurkoló meg, amikor QB whisperert hívnak vezetőedzőnek, hogy neki nem lesz ideje suttogni, neki vezetőedzői feladatai vannak. Ezért is végtelenül intelligens Ben Johnson, aki ezt megértette, és belátta.
polamalu
Brees 1. 3 éve 5500 yard 27 TD-31 Int - Pedig egy Butler nevű géniusz draftolta. 4. év 3400 yard 27 Td 7 Int 105-ös Rating. Hol van már erre idő.?!
Milyen istenverte szerencse kellett ahhoz, hogy Sam Darnoldra ne úgy emlékezzünk, mint egy hülyére. Vagy Geno Smith tényező legyen, esetleg Baker Mayfield megmentse a karrierjét?! Azért nem húzom ki a kalapból Andrew Luckot, mert olyan blaszfémiát kéne elkövetnem, amit nem bocsájtana meg nekem egy Colts fan sem, de ő nem biztos, hogy azért volt korszakos zseni amit a pályán láttunk. Ő lehet azért volt korszakos zseni, mert rájött, hogy ő egy zseniális új korszak legjobb működő prototípusa. Ugyanezen stáb megcsinálta Kapernicket is. 2 NFC döntő és egy NFC bajnoki cím. Centiken múlt a gyűrű. Mi lett RG!!!-al? Russell Wilson miért nem nőtt fel igazán sohasem...? Hála a jó istennek, hogy ezt a korszakot meghaladták, és újra lekezdtek irányítókat építeni, lehet, hogy ez valakinél 3-4 év. Csak Ti kibírjátok?! Van 4 évetek arra, hogy Jared Goff termeljen?
Ti részben élvezői vagytok, és részben beszoptátok, hogy a Rooney család ebből él, és a legtöbb tulajdonoshoz képest ugyan befolyásos, tekintélyes, de "csóró". Az egyetlen számottevő vagyontárgy itt a Steelers, a Buchanan Ingersoll & Rooney biztos fantasztikus jogi iroda, nem kételkedem, de csak összehasonlításképpen. Paul Allen halálában a Diogenes eladásával- mai nevén ezt szoktuk népi nyelven 1. generációs nagy adatbázison öntanuló AI-nak hívni súlyos dollár milliárdokat keresett, és az még évekig termel. A Seahawks, akárcsak a Blazers, vagy a Sounders hobbitárgyak, olyanok mint Allen gyűjtői hangszerei.
De a Rooneyknak ez az életük befektetése. Nem tudom, hogy akár morálisan akár anyagilag megengedhet- e magának bármilyen bukást a Steelers, és én pont ezért rajongok végtelenül ezért a csapatért, mert abból főz, amilye van, és jól főz.
Ez egy jégtörő, ami megy előre, csak séfbácsi nem találja sem a módot, ahogy az alfából alfa lesz sem a csikót, akiből, sem a szakembert, aki majd megtanítja.
több mint 1 éve
Idén nincs a classban értelmes QB. Leendő HoF QB-t nem tudsz 2-3-5 évente kihúzni. Nincs ennyi korszakos srác. Ha lenne akkor kb minen csapatban lenne 1-1. Jelenleg a játszók közül, Rodgerst nem számolva talán 2 vagy 3 van a ligában.....
több mint 1 éve
Wilson egy fontos pillanatban úgyis összetöri a szíved. Szerettem volna, ha másképpen jártok, Rá lehet fogni a falra az OC ra, a konyhásnènire, bárkire. De a történet végül arról szól, hogy Wilson elképesztöen nem olvassa a front mozgásokat. Legalább 3 OC-t láttam sírva toporzékolni rédiósájlenszt követö átmozgásnál, hogy: “hívdd már át te nyomorult balfasz”. 13-14-ben volt egy pro bowl center a Hawksban, aki kiosztotta a blokkokat, és volt egy pro bowl LT. Na ôk elmentek és a sacjek száma az egekbe emelkedett. A mai Hawks fal mögött, amikor van egy Cross, és rajta kívül nincs írástudó, Wilson már a kórházban lenne. Megtanult Wilson ütempasszolni, de még mindig nem tud fellépni ütemre a zsebben. Már nem is fog megtanulni.
Ma má legalább nem dob screen emergency opcoióra pick sixeket.
Mindegy nem gyalázom 16 és 21közt ezt lejátszottuk.
Chef bácsi remek edzô, de a remek edzô és az óriás közt az is a különbség, hogy utóbbi legslább egyszer megtalálja a franchise QB-t. Ezt eddig nem sikerült. Nem Wilson az.(jinx ilyenkor nyerkettôt).
😊
Helmut Zimmer
Tomlin örökölt egy franchise QB-t, akit jó ideig nem kellett lecserélnie, jó ideig meg nem mert lecserélni "a hátha rosszabb lesz az utód filozófia" mentén.
2018-ig nem kellett, 19-ben megsérült, a Covid drafton nem volt esély, szóval talán 2021 lett volna lehetőség rá, kicsit túlhúzták, de statisztikailag nem volt indok. A játék szemtesztje alapján lett volna.
Azután volt egy kényszer-szurkolói nyomás Pickett miatt, azt meg kellett próbálni egy nagyon gyenge classban.
Azóta költséghaszon elemzés zajlik, és Wilsont dobta ki a gép.
Szerintem drafton csekély esélyünk van egy igazán fr arcra, piacon, cetlikkel-traddel kell szétnézni.
több mint 1 éve
Wilson egy fontos pillanatban úgyis összetöri a szíved. Szerettem volna, ha másképpen jártok, Rá lehet fogni a falra az OC ra, a konyhásnènire, bárkire. De a történet végül arról szól, hogy Wilson elképesztöen nem olvassa a front mozgásokat. Legalább 3 OC-t láttam sírva toporzékolni rédiósájlenszt követö átmozgásnál, hogy: “hívdd már át te nyomorult balfasz”. 13-14-ben volt egy pro bowl center a Hawksban, aki kiosztotta a blokkokat, és volt egy pro bowl LT. Na ôk elmentek és a sacjek száma az egekbe emelkedett. A mai Hawks fal mögött, amikor van egy Cross, és rajta kívül nincs írástudó, Wilson már a kórházban lenne. Megtanult Wilson ütempasszolni, de még mindig nem tud fellépni ütemre a zsebben. Már nem is fog megtanulni.Ma má legalább nem dob screen emergency opcoióra pick sixeket.
Mindegy nem gyalázom 16 és 21közt ezt lejátszottuk.
Chef bácsi remek edzô, de a remek edzô és az óriás közt az is a különbség, hogy utóbbi legslább egyszer megtalálja a franchise QB-t. Ezt eddig nem sikerült. Nem Wilson az.(jinx ilyenkor nyerkettôt).
😊
több mint 1 éve
Most mit mondjak maguknak...Egy par dolgot irok, es apro kiegesziteseket csak , mert leirtad te. Irnek tobbet is de a forumot olvasok fele rosszul lenne es nem szeretnem.
A meccsről: 16-10-ig nem volt tragikus, utána sztem a Muth fumble után fejben szétestünk.
Nem volt szerencsénk, volt egy Mahomes felpattanó passz, ami incomplete lett, az lehetett volna egy mini-momentum.
Nálunk meg volt két kulcsszituációs rontás redzone-ban, ami ilyen meccseken nem fér bele, meg is fordult a játékmenet.
A pass rush eszköztelen egy quick release ellen, ez minden QB ellen nehéz, nem hogy a Reid-Mahomes páros ellen.
Két-háromszintes keresztező útvonalak voltak felrajzolva, ahol pick playekkel is dolgoztak. Ezt az ütemezést 2 mp alatt nem tudod szétütni, rombolni.
Mahomes könnyű útvonalakat kapott, side slingek meg reverse dumpok, abba egy ilyen kaliber nem hibázik bele, és élete második leggyorsabb eldobását produkálta.
Ezt levédeni kb lehetetlen, azaz a skilleket lehet bajba sodorni maximum.
Austin ott volt outcoacholva, h nem engedett a cov2-cov3-ból, mert félt a hosszú fenyegetéstől, amiben Reidek kb nem is gondolkodtak.
A DC-nk ezt túlgondolta, sokkal több emberezés kellett volna, szorosabb őrizettel. Akkor már nehéz, ha a támadó sebességből érkezik.
Az OL-t nem csesztetném, egy ilyen hektikus Wilson előtt, lényegében mögött nem egyszerű, annyira inkonzisztens a zsebben.
Rendkìvül sok bootleget használ, ahol az OT eleve elveszti a pozìcióelőnyét, hiszen a QB túlfut rajta. Namost Wilsonnak vmi eszetlen rossz érzéke van ahhoz, h melyik passrusherbe forogjon éppen bele, általában a rossz oldalt választja és kiszámítható, mert rendszerint a dobókéz felé fordul ki.
A két OT-nk arra jó, h fenntartsa a falak szélét, illetve belefelé tolja az edge-t, nem arra, h mozogjanak oldalirányban.
De nem is csak ez, hanem Russ hajlamos ilyen "fél-bootlegekre", amikor elindul, de visszalép a zsebbe, h jobban átlássa a pályát. Na ezzel kb minden falat hátrányba hoz, teljesen magára omlasztja a zsebet, szétveri az ütemezést, megzavarja a fal szinkronját is.
Ahhoz képest a három belső embert ezt jól kezelte, de a tackle-ök folyamatosan maguk mögé nézegetnek, h hol is van a protection határa. Ezt így nem lehet, sztem a ligában nekik van a Bears fal mellett a legnehezebb dolguk.
Mahomes ebben még segíti is az OT-it, mert vagy egy bizonyos pontig mozog el, vagy meg is indul, de visszafelé már alig táncol.
A harmadik dolog, h Russ a zsebben is sokat vár: rendszeres nála a double tuck, azaz próbálja egy pumpálással megmozgatni a safety-t, h tisztább helyre dobjon, de ez plusz 1 mp-be kerül. Ez része annak, h kerüli a magas kockázatot.
Amikor nem gondolkodik, akkor vannak ilyen 41y passzok, mint Pickensé, persze ez rizikós.
Azt meg kell viszont adnom Wilsonnak, h hajt és akar, illetve lábbal sokkal jobban mozog, mint vártam, szóval ebben a denveri formájához képest előrébb van.
A skill személyzet Smith-hez jó, de egy alfa nagyon kellene, aki egy az egyben hazavág egy sec sémát, mint Hill, AJ Brown, Jefferson, Chase.
Pickens sajnos fejben nincs ott ennyire, a routejai nagy százalékát végig sem futja.
A nagy egészet tekintve, megint ott vagyunk, ahol a part szakad, szóval a D-nek kell visszahúznia a jobb ellenfeleket, h meccsben maradhassunk.
Ez vagy sikerül, vagy nem.
Oké, a Ravenssel küzdöttünk egy nagyot, elvéreztünk. A KC meg rutinból és okos felkészüléssel kihúzta a méregfogat.
Ilyenkor kellene az Off-nak lépnie, amire - megint - képtelen, teljesen beszűkültünk, beszürkültünk és megálltunk.
A jobb csapatok a 10. meccs környékén változtatnak, mi ezzel az állománnyal képtelenek leszünk, toljuk tovább ugyanazt. Ami vagy elég egy jobb napon, vagy nem elég, egy rosszabbon.
Kizárólag védelemmel nem lehet PO-ban menetelni.
Két út van: vagy jobban feltekered RW-t és mindent kérsz tőle, közte azt is, ami az ösztöneivel ellentétes, azaz kockáztasson és azt is, h ne rombolja le a fal szinkronját, vagyis ésszel mozogjon.
A másik, h feltekered maxra a D-t, vagyis vegyesebb covert használsz, amibe hiba is csúszhat, de hathat bénítólag is az ellenre. Nem tudom, h ezt gyakorolták-e.
Jelenleg mindkettőnek ellentmond az, h már bejutottunk és ezt nem akarjuk megmutatni.
A másik lehetőség, h nem megy.
Willie Parker
A kiemeltekhez sorban:
Ez problema es ossze is tudod kotni a dolgokat. Ez irto gyenge megoldas a vasastol, mar 10 eve nem mukodik hogy csak valamit jol csinalok. Es johetne a szokasos beszelgetes, ebbol a dog keretbol sokat tobbet lehetne kihozni vs igy is az egyik legjobb D. A vegen nem eleg, es ha hulyere egyszerusitem akkor a DL vagy varazsol vagy nem. Persze egy KC ellen nem fog, de a tobbi csapat ellen 50-50.
RW es a zseb kapcsolata. Szerintem semmit nem valtozott es nem hiszek benne hogy jobb lesz. Hulyere egyszerusitve ezt is, panikol. De ettol kijon belole neha jobban es igen legalabb az egyertelmu direkt nyitva hagyott savokat mar elveszi es megindul. 3 meccsel a vege elott!!!!, de legalabb elkezdte.
Szerintem AS-nek is nagyon kellene AJ Brown tipus. P nem elit WR, de 1 vs 1 miatt oriasi pluszt ad a csapatnak. Bar gondolom ugyanugy gondoljuk, de P jo hogy van mert nelkule gyenge a tarsasag, de egy olvaso elit WR nem tud annyi pluszt adni mint P tud adni a tarsasaghoz kepest . WR group<............P+WR goup...< AJ. Persze P<.............AJ
ket ut:
En errol beszeltem, hogy johetnenek a valtoztatasok ( ~5. hettol a PO megvan ) es a rejtegetesnek nincs ertelme vagyis kiegyenlitodik a meccseken szerzett tapasztalotokkal es az ellenfelek felkeszulesenel.
AS itt szerintem a csucs kb es osszetehetjuk a kezunket, es nem csak Canadahoz kepest. Ettol nem AR-Shany...De ez nem is tud valtozni Tomlin alatt, de szerintem ki van maxolva a poszt. 1 esetben egy fiatal zsenivel lehetne 1-2 evig jobb eredmenyt elerni es bizhatni hogy kozben kitermeljuk a jovot is ( de ugyis kb mindenki lepne az OC-val ). Vagy Tomlin es ezt a beszelgetest se szeretjuk, de ez az edzok BM-DWatson fele kerdes.
Ez inkabb a lentebb iroknak. Ne a KC ellen iteljetek meg a csapatot. A KC egy kulon tortenet, Denver-LAC-Texans-Ravens...stb ellen kell es ott nem ilyen gyaszos a kep. A KC ellen akkor kellene ha SB lenne az elvaras, azt a beszelgetest meg nem szerettetek.
több mint 1 éve
Most mit mondjak maguknak...A meccsről: 16-10-ig nem volt tragikus, utána sztem a Muth fumble után fejben szétestünk.
Nem volt szerencsénk, volt egy Mahomes felpattanó passz, ami incomplete lett, az lehetett volna egy mini-momentum.
Nálunk meg volt két kulcsszituációs rontás redzone-ban, ami ilyen meccseken nem fér bele, meg is fordult a játékmenet.
A pass rush eszköztelen egy quick release ellen, ez minden QB ellen nehéz, nem hogy a Reid-Mahomes páros ellen.
Két-háromszintes keresztező útvonalak voltak felrajzolva, ahol pick playekkel is dolgoztak. Ezt az ütemezést 2 mp alatt nem tudod szétütni, rombolni.
Mahomes könnyű útvonalakat kapott, side slingek meg reverse dumpok, abba egy ilyen kaliber nem hibázik bele, és élete második leggyorsabb eldobását produkálta.
Ezt levédeni kb lehetetlen, azaz a skilleket lehet bajba sodorni maximum.
Austin ott volt outcoacholva, h nem engedett a cov2-cov3-ból, mert félt a hosszú fenyegetéstől, amiben Reidek kb nem is gondolkodtak.
A DC-nk ezt túlgondolta, sokkal több emberezés kellett volna, szorosabb őrizettel. Akkor már nehéz, ha a támadó sebességből érkezik.
Az OL-t nem csesztetném, egy ilyen hektikus Wilson előtt, lényegében mögött nem egyszerű, annyira inkonzisztens a zsebben.
Rendkìvül sok bootleget használ, ahol az OT eleve elveszti a pozìcióelőnyét, hiszen a QB túlfut rajta. Namost Wilsonnak vmi eszetlen rossz érzéke van ahhoz, h melyik passrusherbe forogjon éppen bele, általában a rossz oldalt választja és kiszámítható, mert rendszerint a dobókéz felé fordul ki.
A két OT-nk arra jó, h fenntartsa a falak szélét, illetve belefelé tolja az edge-t, nem arra, h mozogjanak oldalirányban.
De nem is csak ez, hanem Russ hajlamos ilyen "fél-bootlegekre", amikor elindul, de visszalép a zsebbe, h jobban átlássa a pályát. Na ezzel kb minden falat hátrányba hoz, teljesen magára omlasztja a zsebet, szétveri az ütemezést, megzavarja a fal szinkronját is.
Ahhoz képest a három belső embert ezt jól kezelte, de a tackle-ök folyamatosan maguk mögé nézegetnek, h hol is van a protection határa. Ezt így nem lehet, sztem a ligában nekik van a Bears fal mellett a legnehezebb dolguk.
Mahomes ebben még segíti is az OT-it, mert vagy egy bizonyos pontig mozog el, vagy meg is indul, de visszafelé már alig táncol.
A harmadik dolog, h Russ a zsebben is sokat vár: rendszeres nála a double tuck, azaz próbálja egy pumpálással megmozgatni a safety-t, h tisztább helyre dobjon, de ez plusz 1 mp-be kerül. Ez része annak, h kerüli a magas kockázatot.
Amikor nem gondolkodik, akkor vannak ilyen 41y passzok, mint Pickensé, persze ez rizikós.
Azt meg kell viszont adnom Wilsonnak, h hajt és akar, illetve lábbal sokkal jobban mozog, mint vártam, szóval ebben a denveri formájához képest előrébb van.
A skill személyzet Smith-hez jó, de egy alfa nagyon kellene, aki egy az egyben hazavág egy sec sémát, mint Hill, AJ Brown, Jefferson, Chase.
Pickens sajnos fejben nincs ott ennyire, a routejai nagy százalékát végig sem futja.
A nagy egészet tekintve, megint ott vagyunk, ahol a part szakad, szóval a D-nek kell visszahúznia a jobb ellenfeleket, h meccsben maradhassunk.
Ez vagy sikerül, vagy nem.
Oké, a Ravenssel küzdöttünk egy nagyot, elvéreztünk. A KC meg rutinból és okos felkészüléssel kihúzta a méregfogat.
Ilyenkor kellene az Off-nak lépnie, amire - megint - képtelen, teljesen beszűkültünk, beszürkültünk és megálltunk.
A jobb csapatok a 10. meccs környékén változtatnak, mi ezzel az állománnyal képtelenek leszünk, toljuk tovább ugyanazt. Ami vagy elég egy jobb napon, vagy nem elég, egy rosszabbon.
Kizárólag védelemmel nem lehet PO-ban menetelni.
Két út van: vagy jobban feltekered RW-t és mindent kérsz tőle, közte azt is, ami az ösztöneivel ellentétes, azaz kockáztasson és azt is, h ne rombolja le a fal szinkronját, vagyis ésszel mozogjon.
A másik, h feltekered maxra a D-t, vagyis vegyesebb covert használsz, amibe hiba is csúszhat, de hathat bénítólag is az ellenre. Nem tudom, h ezt gyakorolták-e.
Jelenleg mindkettőnek ellentmond az, h már bejutottunk és ezt nem akarjuk megmutatni.
A másik lehetőség, h nem megy.
Szerkesztette: Willie Parker
több mint 1 éve
Russell Wilson gifted his offensive line with:Csak részleteiben láttam a meccset, így nem tudom eldönteni, hogy túl vagy épp alul lettek "fizetve".
🎁A $10,000 Airbnb gift card that can be used anywhere around the globe.
🎁A Louis Vuitton duffel bag in Steelers colors.
🎁Custom-made Steelers Good Man Brand shoes (Wilson’s premium men’s clothing brand)
🎁A bottle of his wife Ciara’s TenToOne Rum
KeyG
"Csak 10 ezres airbnb?"
Egy sack
"Csak egy üveg rum?"
Még egy sack...
Vagy épp RW az 5.sack után:
"De hülye vagyok. Ezeknek Luivuton?"
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 1 éve
A legnagyobb probléma, hogy minden, ami ebben a sportban fejlődni tud egy idény alatt, csak visszafelé fejlődik. Év elején van egy jó OL teljesítményed, mostanra annyira gyenge a két OT, mint a Chiefs-nél, ami ligaalja, csak éppen ott van egy olyan belső OL, ami meg abszolút elit és Mahomes tudja, hogy ha fellép a zsebbe, nem lehet probléma, addigra valaki meg úgyis szabad lesz.Mellette van egy védelem, ahol 14 meccs után jönnek elő döbbenetes kommunikációs problémák, és Austin áll mint a f...m a hideg vízben és erőltetni a 4 emberes passrusht, mintha nem létezne más és képtelenek vagyunk odaérni sacket csinálni, ez a sec pedig minden komoly feladatra alkalmatlan, Porterrel is az, nélküle meg pláne.
Amit az ember év közben érzett, az nem változott, de ennek az állománynak nagyon kellene egy olyan DC aki magasabb szintre tudja emelni, mert több tehetséges rakni egy egységbe már nem lehet pénzügyileg se. A Ravens vagy a KC, de akár az Eagles védelme sincs tele több tehetséges emberrel, de a rendszer sokat tud ezen emelni. NA nálunk csak egyre rosszabb.
És akkor ezek a playhívások. Nem igaz, hogy nem látszik, az egyik drive szépen felépítve és működő dolgok, a következőben meg elkezdünk teljesen mást. OC szinten azért látványos az előrelépés, mert Canada akkora idióta volt, de itt sem tudunk igazán emelkedni, ahogy jön az év legfontosabb szakasza. Persze nehéz megítélni valamit, ami ki se alakulhat a gyenge OL miatt. Nyilván mondhatjuk, egészen más lehetett volna a mérkőzés, ha az a teljesen felesleges és szinte csak a zebrák által észrevehető holdnig Washingtonnál nincs és int helyett TD-t szerzünk. De kis problémák jönnek és teljesen elveszti a csapat a fókuszt.
A Bengals ellen van esély, mert egy gyenge védelem ellen még ez az ócska támadófal is talán kitart és lehet nyerni, 30+ ponttal. De a PO-ban már nem lesz ennyire gyenge védelem sehol és nem látom, hogy bárkit megverne a csapat, mindenesetre, hogy nem lesz esélyes sehol sem az biztos.
több mint 1 éve
Ejnye faszom karácsony van, a szeretet ünnepe.Mosolyogjatok már egy kicsit. 😊
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 1 éve
Borzalmas volt.Ha Bengals ellen is zakó lesz akkor úgy állunk mint tavaly Pickett,Randolph duoval ami érdekes mert akkor többet idegeskedtem azzal a töketlen támadójátékkal.Ebből Texans lesz,talán jobb is ,elnézve a formájukat.Az a szerencse,hogy a Broncos,Chargers tie-ban jobbak vagyunk.Más öröm nincs.
több mint 1 éve
Irigylem, hogy ti még bármiben reménykedtek ezek után. Ebből ezer százalék, hogy Bills, vagy Ravens lesz a POban idegenben, 30 pontos különbség alatt egyiket sem ússzuk meg. Totális összeomlás ismét Tomlintól. Remélem Rooney beváltja az ígéretét és kirúgja majd ebben az esetben. Másban nem lehet reménykedni...
több mint 1 éve
Hát no. Látva ezt a QB játékot, amit ellenünk Mahomes mutatott, nomeg amit most Jackson. Ez azért más világ. Mi azért tüntünk jónak, mert volt egy baszott jó D teljesítmény. Az azóta visszaesett SEC és DL teljesítmény okán totál átlagos D vagyunk, sőt a SEC teljesítményben sajna a mai a liga alja. Ehhez már ez az O kevés. Ez szerintem ilyen egyszerű. Ezzel a skill személyzettel nem lehet bravúr teljesítményt elvárni. Az erőn felüli erőlködésből pedig TO-k jönek sokszor.Az a jó hír, hogy a PO megvan, lehet edzéseken készülni, újat beépíteni. Csakis így van esély, valami teljesen új dologgal D és O oldalon is.
Hja és Harrist meg el kell zavarni a bús picsába. Egyik idényben felszedett vagy 10 kilót, amit azóta sem adott le és olyan lassú, főleg oldalirányba, hogy rossz nézni.
Szerkesztette: Klemó
több mint 1 éve
Nem tartalékolunk, ennyit tudunk most. És ebből a vereség szériából rohadt nehéz lesz visszajönni, ha egyáltalán sikerül. Abból, hogy 10-3, két meccsel vezetjük a csoportot, 3. seed, PO meccs otthon... simán az lehet hogy 10-7, valamelyik hátsó seed, PO meccs idegenben, és kizúgunk rögtön.
Erősen emlékeztet a 11-0 utáni teljes leolvadásra, azzal a különbséggel, hogy most ténylegesen erősebb csapatokkal játszottunk, tehát egyik L sem valami döbbenetes meglepetés, csak túl sima mindegyik.
Igazából a preseason várakozásokhoz képest túlteljesít a csapat, mert legyünk őszinték, ha elénk teszik, hogy 4 meccsel a vége előtt biztos a PO, azt simán aláírtuk volna... csak hát ez a végjáték elég rosszul néz ki.
Szerkesztette: Jan
több mint 1 éve
BúazénéletemAsorsomkeserű
Seggembalpartjában
MászikkétnagyTETŰ
aegyikaWilzon

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 1 éve
Iden meg nem kapcsoltam ki meccsunket, de a 4. Negyedet mar nem birtam megnezni, inkabb a parommel sorozatot, mint ezt a semmirevalo jatekot.
több mint 1 éve
Egy büdös nagy punci ez a csapat, ez az igazság! A védelem is, ahogy van, de különösen az a bosszantó, hogy a támadófal, ahol pedig kellene lennie bőven tesztoszteronnak. De semmi! Hányok és nem a karácsonyi lakomától….