Pittsburgh Steelers
73 feliratkozó
több mint 1 éve
Szerintem is hülyeség, csak Madden eszmefuttatása volt készen, azért raktam be. Mindenesetre ha így lesz, valamilyen következmény mindenképp lesz, ha már ez a főnök akarata. Tény, hogy évek hosszú sora óta nem tudunk kitörni a középszerből, pedig mondjuk egy Vikings megmutatta, hogy nem egy világverő QB-val is lehet jó offense-t építeni, mint ahogy sok példa van arra is, hogy kevesebb tehetséggel lehet ligaelit számokat hozó védelmet is építeni.
több mint 1 éve
Tomlin nélkül már a szezon felénél a draftról értekeznénk.
több mint 1 éve
Tomlin a legnagyobb edzők egyike, még egy olyan motivátor mint ő nem nagyon van. Nem sokan képesek egy FQB váltást így lemenedzselni. A draftjaitokkal sincs nagy probléma, képesek vagytok hátsó körökből is találni. Nem értem miért lenne épp most itt az ideje a váltásnak??7 csoport győzelem, 3 AFC döntő, 2 SB, 1 SB W.A megkoronazott kozepszerÖrökké tartó pozitiv szezont hozni.én meg olyat olvastam, hogy Tomlin nélkül 2-3 győzelmes csapat lenne a Steelers.Mit tud tomlin amit akar vrabel nem?
tamaske (doki)
no
kittli
no
Ehhez képest mit tud Vrabel?
Jan
több mint 1 éve
Teljes őrültség. Óriási kincs ma egy potens HC a ligában, MT pedig az.Épp azon gondolkodtam, hogy mi lenne a következménye egy mostani vereségnek, majd egy első körös kizúgásnak...erre szembejött ez a tweet...bár túlzásnak érzem, de látszik, hogy más is gondolkodik ezen:Ez így tök értelmetlen, de tegyük fel, megtörténik. És akkor mit mond Mark Madden, hogyan tovább? Ha mindenkit kirúgtunk, mi lenne a következő lépés?
Mark Madden says the Steelers should do the following if they lose out and are one and done in the playoffs:
Fire Mike Tomlin
Fire Omar Khan
Move on from Russell Wilson
Trade TJ Watt
Trade George Pickens
Klaci79
Jan
több mint 1 éve
A Cardinals elleni SB győzelem után láttam egy összefoglaló videót, amibe bele vágtak egy jelenetet az utolsó időkérésből."az az OC/DC kiválasztása", hat tobbet kozott ez lenne a HC kulcsfeladata. Ebben pedig nem rossz, hanem kifejezetten rossz Tomlin. Ezert nem szeretem, ezert gondolom, hogy menni kellene es olyat hozni, aki tobbet tud ebben, meg akkor is, ha lesz 1-2 nagyon rossz ev. Mert a hetedik menyorszagba csak ugy lehet bejutni.Decemberben kezdődik a foci és mi nem tudunk fejlődni vagy csak minimálisan a korábbiakhoz képest. Nem véletlen, hogy minimális az az "edzőmennyiség" aki innen felfelé bukik. Brian Flores volt az utolsó ilyen, aki nálunk egy rövid ideig az LB-kel foglalkozott, de lassan már az összes emlék megkopik, hogy mikor lett Steelers OC/DC főedző valahol, főleg ha azt néznénk, hogy direktbe ment el innen. Austinnál is jól látszik már a limitáció, semmi új impulzus és jó csapatok ellen semmit nem tud kitalálni, mert ha a legyen nyomás fundamentum ellen tudnak játszani gyors passzokkal, vagy olyan támadófallal, akik hasonlóan tehetségesek, vagy akármilyen okból, máris vége a védelemnek.Épp azon gondolkodtam, hogy mi lenne a következménye egy mostani vereségnek, majd egy első körös kizúgásnak...erre szembejött ez a tweet...bár túlzásnak érzem, de látszik, hogy más is gondolkodik ezen:én gondolkodtam, hogy mi ez a leolvadás a végére mindig tomlinnál és sztem legfőképp az identitás, hogy végig fullba nyomjátok a szezont, vagyis mindig megy a kemény ütközés és mindig toljátok az erőfocit 100%-on. ez részben a skill playerek hiánya miatt van, részben, mert ilyenek vagytok. ez klassz, szerethető, csak a 13.forduló körül elfogynak a játékosok testileg, lelkileg, ami lehet tomlin hibája is.
Mark Madden says the Steelers should do the following if they lose out and are one and done in the playoffs:
Fire Mike Tomlin
Fire Omar Khan
Move on from Russell Wilson
Trade TJ Watt
Trade George Pickens
Klaci79
gedam
O terén meg ez különösen igaz. Az előrelépés megkérdőjelezhetetlen, de csak azért mert konkrétan egy kóklert alkalmaztunk évekig az OC poszton.
Sajnos ez van...ha valamiben gyenge ez a frencsájz, az az OC/DC kiválasztása, Dick LeBeau óta mindenképp.
Klaci79
xtaki
Woodley-nak magyarázott Tomlin, hergelte, szuggerálta.
Fél perccel később Woodley megcsinált a játékot Warneren...
Azt hiszem ez volt az a pont és nem maga az SB win, amikor éreztem, Tomlin az én emberem.
Vannak, lesznek nagyobb taktikusok, zsenik az nfl-ben, de Séf bácsi csak egy van.
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 1 éve
Épp azon gondolkodtam, hogy mi lenne a következménye egy mostani vereségnek, majd egy első körös kizúgásnak...erre szembejött ez a tweet...bár túlzásnak érzem, de látszik, hogy más is gondolkodik ezen:Ez így tök értelmetlen, de tegyük fel, megtörténik. És akkor mit mond Mark Madden, hogyan tovább? Ha mindenkit kirúgtunk, mi lenne a következő lépés?
Mark Madden says the Steelers should do the following if they lose out and are one and done in the playoffs:
Fire Mike Tomlin
Fire Omar Khan
Move on from Russell Wilson
Trade TJ Watt
Trade George Pickens
Klaci79
több mint 1 éve
7 csoport győzelem, 3 AFC döntő, 2 SB, 1 SB W.A megkoronazott kozepszerÖrökké tartó pozitiv szezont hozni.én meg olyat olvastam, hogy Tomlin nélkül 2-3 győzelmes csapat lenne a Steelers.Mit tud tomlin amit akar vrabel nem?
tamaske (doki)
no
kittli
no
Ehhez képest mit tud Vrabel?
több mint 1 éve
"az az OC/DC kiválasztása", hat tobbet kozott ez lenne a HC kulcsfeladata. Ebben pedig nem rossz, hanem kifejezetten rossz Tomlin. Ezert nem szeretem, ezert gondolom, hogy menni kellene es olyat hozni, aki tobbet tud ebben, meg akkor is, ha lesz 1-2 nagyon rossz ev. Mert a hetedik menyorszagba csak ugy lehet bejutni.Decemberben kezdődik a foci és mi nem tudunk fejlődni vagy csak minimálisan a korábbiakhoz képest. Nem véletlen, hogy minimális az az "edzőmennyiség" aki innen felfelé bukik. Brian Flores volt az utolsó ilyen, aki nálunk egy rövid ideig az LB-kel foglalkozott, de lassan már az összes emlék megkopik, hogy mikor lett Steelers OC/DC főedző valahol, főleg ha azt néznénk, hogy direktbe ment el innen. Austinnál is jól látszik már a limitáció, semmi új impulzus és jó csapatok ellen semmit nem tud kitalálni, mert ha a legyen nyomás fundamentum ellen tudnak játszani gyors passzokkal, vagy olyan támadófallal, akik hasonlóan tehetségesek, vagy akármilyen okból, máris vége a védelemnek.Épp azon gondolkodtam, hogy mi lenne a következménye egy mostani vereségnek, majd egy első körös kizúgásnak...erre szembejött ez a tweet...bár túlzásnak érzem, de látszik, hogy más is gondolkodik ezen:én gondolkodtam, hogy mi ez a leolvadás a végére mindig tomlinnál és sztem legfőképp az identitás, hogy végig fullba nyomjátok a szezont, vagyis mindig megy a kemény ütközés és mindig toljátok az erőfocit 100%-on. ez részben a skill playerek hiánya miatt van, részben, mert ilyenek vagytok. ez klassz, szerethető, csak a 13.forduló körül elfogynak a játékosok testileg, lelkileg, ami lehet tomlin hibája is.
Mark Madden says the Steelers should do the following if they lose out and are one and done in the playoffs:
Fire Mike Tomlin
Fire Omar Khan
Move on from Russell Wilson
Trade TJ Watt
Trade George Pickens
Klaci79
gedam
O terén meg ez különösen igaz. Az előrelépés megkérdőjelezhetetlen, de csak azért mert konkrétan egy kóklert alkalmaztunk évekig az OC poszton.
Sajnos ez van...ha valamiben gyenge ez a frencsájz, az az OC/DC kiválasztása, Dick LeBeau óta mindenképp.
Klaci79
több mint 1 éve
Na ja.A megkoronazott kozepszerÖrökké tartó pozitiv szezont hozni.én meg olyat olvastam, hogy Tomlin nélkül 2-3 győzelmes csapat lenne a Steelers.Mit tud tomlin amit akar vrabel nem?
tamaske (doki)
no
kittli
no
A padló jó helyen van, a plafonnal van baj.
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 1 éve
Decemberben kezdődik a foci és mi nem tudunk fejlődni vagy csak minimálisan a korábbiakhoz képest. Nem véletlen, hogy minimális az az "edzőmennyiség" aki innen felfelé bukik. Brian Flores volt az utolsó ilyen, aki nálunk egy rövid ideig az LB-kel foglalkozott, de lassan már az összes emlék megkopik, hogy mikor lett Steelers OC/DC főedző valahol, főleg ha azt néznénk, hogy direktbe ment el innen. Austinnál is jól látszik már a limitáció, semmi új impulzus és jó csapatok ellen semmit nem tud kitalálni, mert ha a legyen nyomás fundamentum ellen tudnak játszani gyors passzokkal, vagy olyan támadófallal, akik hasonlóan tehetségesek, vagy akármilyen okból, máris vége a védelemnek.Épp azon gondolkodtam, hogy mi lenne a következménye egy mostani vereségnek, majd egy első körös kizúgásnak...erre szembejött ez a tweet...bár túlzásnak érzem, de látszik, hogy más is gondolkodik ezen:én gondolkodtam, hogy mi ez a leolvadás a végére mindig tomlinnál és sztem legfőképp az identitás, hogy végig fullba nyomjátok a szezont, vagyis mindig megy a kemény ütközés és mindig toljátok az erőfocit 100%-on. ez részben a skill playerek hiánya miatt van, részben, mert ilyenek vagytok. ez klassz, szerethető, csak a 13.forduló körül elfogynak a játékosok testileg, lelkileg, ami lehet tomlin hibája is.
Mark Madden says the Steelers should do the following if they lose out and are one and done in the playoffs:
Fire Mike Tomlin
Fire Omar Khan
Move on from Russell Wilson
Trade TJ Watt
Trade George Pickens
Klaci79
gedam
O terén meg ez különösen igaz. Az előrelépés megkérdőjelezhetetlen, de csak azért mert konkrétan egy kóklert alkalmaztunk évekig az OC poszton.
Sajnos ez van...ha valamiben gyenge ez a frencsájz, az az OC/DC kiválasztása, Dick LeBeau óta mindenképp.
több mint 1 éve
A megkoronazott kozepszerÖrökké tartó pozitiv szezont hozni.én meg olyat olvastam, hogy Tomlin nélkül 2-3 győzelmes csapat lenne a Steelers.Mit tud tomlin amit akar vrabel nem?
tamaske (doki)
no
kittli
több mint 1 éve
PO-ban győzelem. Ez volt Rooney kitűzött célja. Ha nem jön, akkor annak következményei lesznek. Khan kapcsán semmilyenek. Legfeljebb akkor lehetne, ha az újoncok nem lennének elég jók, de erről szó nincsen. Persze Russ egy probléma és limitációit látjuk, de azért lássuk már be, hogy nem véletlenül akartunk elit elkapót szerezni. Pickens egynek jó, egy nagyon jó vertikális elkapó, de nagyjából ennyi. Ha rövid útvonalat kell futni, ahol a futás nüanszokkal kel szeparálódni az már nem az ő műfaja. A csapatban EGY ILYEN JÁTÉKOS SINCS jelenleg. Nem tartom véletlennek, hogy Roman Wilson elkedzett újra edzeni, mert őt alapvetően azért hoztuk, mert a draft egyik legjobb útvonal futója is egyben. Burrow-nak kettő ilyen van Higgins és Chase személyében is. Mind kettő sub 4,4-as elkapó és mind a kettő elit magassággal és erővel. Nem mondom, hogy minden QB-val ez működne, de nagyjából egy kreatív playbook és két olvasás a teendő ahol nagyjából biztos lehet a QB, hogy kettőből egy be fog jönni. Ha nem, akkor ott a safety TE. Ezt "kicsiben" látjuk Minnesotával. Alison és Jefferson mellé egy speedy és szintén jó utvonal futót pakolunk megvan a megoldás és nem kell Mahomes. Amíg Puca Nacua nem volt a rosteren szenvedés volt az egész Rams O. Ahogy visszajött, máris működtek a playek. De igaz ez Burrow-ra is. Amíg Higgins sérült volt, csak Chase-szel nem úgy ment a szekér, mint a makk egészséges WR duóval. De megnézem Lamart is, akkor Andrews formájának javulása is közrejátszott abban, hogy ma ez az O, ha kreatívan működtetik, akkor nincs nagyon D, amely megállítja. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ha egy Jefferson Addison duó nálunk játszana, akkor minden gondunk Russal megoldódni, de azt igen, hogy teljesen másképpen működne az O és igenis lehetne esélyünk nagyobb csapatok ellen is.
Egy szó, mint száz az O rendszerek mellé nem árt, ha a skill személyzetet is hozzárakjuk. Erre és így lehet írni playeket és így az egész O az, amely SB-t tud(hat) nyerni a kivételes QB-k mellett.
több mint 1 éve
Örökké tartó pozitiv szezont hozni.én meg olyat olvastam, hogy Tomlin nélkül 2-3 győzelmes csapat lenne a Steelers.Mit tud tomlin amit akar vrabel nem?
tamaske (doki)
no
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 1 éve
én meg olyat olvastam, hogy Tomlin nélkül 2-3 győzelmes csapat lenne a Steelers.Mit tud tomlin amit akar vrabel nem?
tamaske (doki)
több mint 1 éve
gedam
6 478
Épp azon gondolkodtam, hogy mi lenne a következménye egy mostani vereségnek, majd egy első körös kizúgásnak...erre szembejött ez a tweet...bár túlzásnak érzem, de látszik, hogy más is gondolkodik ezen:én gondolkodtam, hogy mi ez a leolvadás a végére mindig tomlinnál és sztem legfőképp az identitás, hogy végig fullba nyomjátok a szezont, vagyis mindig megy a kemény ütközés és mindig toljátok az erőfocit 100%-on. ez részben a skill playerek hiánya miatt van, részben, mert ilyenek vagytok. ez klassz, szerethető, csak a 13.forduló körül elfogynak a játékosok testileg, lelkileg, ami lehet tomlin hibája is.
Mark Madden says the Steelers should do the following if they lose out and are one and done in the playoffs:
Fire Mike Tomlin
Fire Omar Khan
Move on from Russell Wilson
Trade TJ Watt
Trade George Pickens
Klaci79
több mint 1 éve
Épp azon gondolkodtam, hogy mi lenne a következménye egy mostani vereségnek, majd egy első körös kizúgásnak...erre szembejött ez a tweet...bár túlzásnak érzem, de látszik, hogy más is gondolkodik ezen:Engem Tomlin végképp megvett ebben a szezonban, a sorsolást visszanézve messze felülteljesített a csapat.
Mark Madden says the Steelers should do the following if they lose out and are one and done in the playoffs:
Fire Mike Tomlin
Fire Omar Khan
Move on from Russell Wilson
Trade TJ Watt
Trade George Pickens
Klaci79
Khan szerencsétlen mit ártott? 2-3 év alatt nem nagyon emlékszrm nagy hibájára.
TJ meg nem lehet kérdés, a franchise arca.
Wilson és Pickens sorsa nagyjából hidegen hagy, még akkor is, ha előbbi visszahúzta a pályafutását a mélyből idén, erre pedig kevesen képesek.
több mint 1 éve
4 játékosunk megy ProBowlra;Minkah?!
Boswell, Fitzpatrick, Heyward, Watt.
Jan
több mint 1 éve
Szerintem két út vezet a végső célhoz.1. Ha van egy Top QB-d ( Mahomes, Allen, Burrow, Lamar stb. )
2. Ha van egy Top O rendszered ( Vikings, Rams, Lions, 49ers pl. )
Ha a cél a Super bowlba jutni akkor MA ez vezet a Bowlba.
Az utóbbi évek Super Bowl párharcai szerintem ezt igazolják és általában a jobb QB nyer.
A Steelerst ebbe kell behelyettesíteni, tehát vagy Top QB-t vagy Top rendszert építeni. Az elsőnél ha nem nyúl bele a drafton valakibe a Steelers akkor cserélni kell.
A második meg azért nehéz, mert szerintem igazából "csak" Ben Johnson mozdítható viszont akkor Tomlin off.
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
több mint 1 éve
én meg olyat olvastam, hogy Tomlin nélkül 2-3 győzelmes csapat lenne a Steelers.Ha nem is 2-3 de valószínűleg messze lennénk a Browns-tól is. De lehet komoly harcban az 1/1-ért
tamaske (doki)
több mint 1 éve
én meg olyat olvastam, hogy Tomlin nélkül 2-3 győzelmes csapat lenne a Steelers.
több mint 1 éve
Épp azon gondolkodtam, hogy mi lenne a következménye egy mostani vereségnek, majd egy első körös kizúgásnak...erre szembejött ez a tweet...bár túlzásnak érzem, de látszik, hogy más is gondolkodik ezen:Ha a Dallas lenne ez a csapat vag y aGiants akkor ok. Sztem a Steelers másként gondolkodik. De Tomlin lehet repülne.
Mark Madden says the Steelers should do the following if they lose out and are one and done in the playoffs:
Fire Mike Tomlin
Fire Omar Khan
Move on from Russell Wilson
Trade TJ Watt
Trade George Pickens
Klaci79
több mint 1 éve
Épp azon gondolkodtam, hogy mi lenne a következménye egy mostani vereségnek, majd egy első körös kizúgásnak...erre szembejött ez a tweet...bár túlzásnak érzem, de látszik, hogy más is gondolkodik ezen:Mark Madden says the Steelers should do the following if they lose out and are one and done in the playoffs:
Fire Mike Tomlin
Fire Omar Khan
Move on from Russell Wilson
Trade TJ Watt
Trade George Pickens
több mint 1 éve
4 játékosunk megy ProBowlra;Boswell, Fitzpatrick, Heyward, Watt.
több mint 1 éve
Hm... 2025-ben hazai meccs Írországban?! 🙂
több mint 1 éve
Az pontos igen, hogy RW nem emeli az OL-t, vagyis nem segíti a falat valóban. A nincs esélyünk így-et pedig arra értettem, hogy a Chargers és a Texans is szétkap bennünket hátul, ha ezt nem tesszük rendbe és nem kell ehhez a Ravens, vagy a Chiefs.Ok, akkor a megfogalmazas csaloka, mert a " igy senki ellen nincs eselyunk" meg a "eselyunk a jobb csapatok ellen" kozott oriasi kulonbseg van. Az elso korben osszesegeben a cvasas az eselyesebb, a jobb csapatok meg a 2. fordulo lesz.Nem, nekem nem negatív a hozzáállásom, Én komolyan gondolom azt amit írtam, de azt is komolynak gondolom, hogy néhány változtatás visszahozhat bennünket oda, hogy esélyünk legyen jobb csapatok ellen is. A SEC-ben levő kommunikációs issue-k tények és ezek nem egy-egy playben, hanem egész meccsen voltak jelen. A két tackle visszaesése (Én értem, hogy Wilson mellett nem könnyű, de visszanézve a meccset ők nem csak akkor voltak töbségében elverve, amikor Wilson kijött oldalra, hanem szinte mindig) szintén problémás, ahogy az egész O és playcalling megújulására van szükség. Tartom, hogy egyik sem lehetetlen és azt is gondolom, hogy a PO-ra vannak /lesznek új elemek, de akkor is tartom, hogy magunkkal kell foglalkoznunk első sorban és nem azzal, hogy a ki jön a PO első körében. Úgy is mondhatjuk, hogy az, hogy nagyon erős csapatokkal játszottunk a szezon végén a PO-ra előny is lehet, ha tanulunk belőle. Remélem fogunk.Ne mar, az elso fordulos lehetseges ellenfelek kozul a legrosszabb az 50% esely az meg szerencsesen csoportellenfel.Ha jól játszottam az ESPN playoff machine-nal, akkor ha ugyanazt az eredményt érjük el az utolsó fordulóban, mint a Chargers, akkor megyünk Houstonba, ellenkező esetben irány Baltimore.Yeap. Ha meg a Ravens nem nyerne véletlen folytán és mi igen, akkor meg a Chargers jön hozzánk..
Szokol
De nem ez az érdekes, hamem.a játékunk, ami szétesett sajnos. Így semmi esélyünk ninca senki ellen a POban.
Klemó
Mindenhol van hiba es becsuszik alap is belole, de a ravens ellen sok volt a fontos hianyzo. Statisztikailag kimutathatatlan , hogy watt milyen jol csinalja a mesh charge-t, amit herbig-psmith megkozeliteni nem tudta. Ott voltak donto tobbsegben a hivasok a d-ben de inkabb a minoseg hianyzott.
a kc mas kavehaz ott dc hibadzott, de ok nem elsofordulos ellenfel lesz.
a sasok meg olyan kerettel dolgozik amirol a ravens csak almodozik es ketto ordas kulonbseg van megis ugy lett megprobalva mintha a ravens jatszana. de ok sem szamitanak.
Egyszeruen 3 konnyen L kent szamolhato jott sorban a vegen. A Texans-Chargers-Ravens mindegyike verheto es nalam elvaras is.
Bar tudom a negativ hozzaallast szeretitek mert abbol csak pozitiv tortenhet, de aki a balatoni nyaralot a Texans gyozelmere teszi annak ajanlok fogadast.
no
Klemó
RW es a fal kapcsolatarol nem irok, de annyit kijelentek hogy RW nem emeli fel a falat
no