Pittsburgh Steelers
73 feliratkozó
több mint 10 éve
Murphy landolt a PS-ben nem vitték el.Amikor egy fiatalt vágunk ki, vagy választanunk kell két fiatal között az is játszik, hogy waiver listán ki van veszélyeztetve. Ez pedig nem csak a játékos minőségétől, hanem egy-egy csapat szükségétől is függ. Nem mondom, hogy ez játszott közre, de könnyen lehet, hogy tudjuk, hogy valamely csapat FB hiányban van és ha Nix megy oda elviszik. (ugye tudjuk nincs választása a játékosnak ilyenkor) Arcsit biztos vinnék ez szinte 100%, harmadik körös gyors és második esélyt biztosan adna valaki egy harmadik körösnek.
Az 5. hét még nagyon messze van, szinte biztos lesz addig ilyen-olyan sérülés és csak abban reménykedem nem kell áldozatot hozni pont emiatt, vagyis valamilyen fiatalabb értéket kitenni a waiver listára...(Gibson esetére ugye emlékszünk)
több mint 10 éve
Reméljük vasárnap már láthatjuk, hogy mennyi snappet kap... Szerintem még kiegyensúlyozottabban lesznek, aztán fokozatosan eltolódik Bell javára 70-30 környékére. Várhatóan. Ez persze csak az én véleményem és nem hivatalos csapatinfó.Bell most milyen státuszban van, mikor fog játszani?Apropó. Bell érkeztével holnap valószínűleg Archer (vagy esetleg Nix) menni fog. Kíváncsi vagyok, talán azért lenne jobb Nix elküldése, mert ő sztem megtartható PS-ben. Bár amennyit eddig Archer mutatott, nem tudom, kellene-e tovább tartogatni. És láthatólag egyre kevésbé erőltetjük, hogy vhogy pályára kerüljön.Szerdán magyar idő szerint 22-ig kaptunk időt, hogy eldöntsük, kinek a helyére érkezik Bell. A fentebb említett 2 játékoson kívül még Lyons DE jöhet szóba potenciális jelöltként.
Soldados
Soldados
Lucifer
polamalu
KösszVasárnap játszik már és én azonnali 70-30-as arányt várok. Ő a feature back.Bell most milyen státuszban van, mikor fog játszani?Apropó. Bell érkeztével holnap valószínűleg Archer (vagy esetleg Nix) menni fog. Kíváncsi vagyok, talán azért lenne jobb Nix elküldése, mert ő sztem megtartható PS-ben. Bár amennyit eddig Archer mutatott, nem tudom, kellene-e tovább tartogatni. És láthatólag egyre kevésbé erőltetjük, hogy vhogy pályára kerüljön.Szerdán magyar idő szerint 22-ig kaptunk időt, hogy eldöntsük, kinek a helyére érkezik Bell. A fentebb említett 2 játékoson kívül még Lyons DE jöhet szóba potenciális jelöltként.
Soldados
Soldados
Lucifer
Soldados
GO JETS!!!
több mint 10 éve
www.steelersdepot.com/2015/09/steelers-injury-update-nt-daniel-mccullers-could-be-limited-in-practice-this-week/Ennyit errol hogy cortez allen lesz a 2. szamu cbnk az ev elejetol fogva. Iden sem kezd tul szerencsesen.
Szerkesztette: gabor25
több mint 10 éve
Vasárnap néztem Arcsit, De Angelo mellett állva a pálya szélén és feltűnt milyen pálcika még mindig. Nem tudom, mikor akarjuk már végre elkezdeni használni 😕 Pedig ha Ő is bejönne, mekkora húzás lenne, és ha 3 használható, 2 extra futónk lenne, akkor gyakorlatilag megállíthatatlan lenne a támadó gépezet. Igaz most sem nagyon találnak rá ellenszert. Csak mi magunkat tudjuk szopatni. Abban mondjuk profik vagyunk.
több mint 10 éve
A két DE gondolom McCullers sérülése miatt sem jött most szóba, Archerről harmadik körös lévén valamennyire érthető módon még nem mondanak le (bár nem is tűnik úgy, hogy nagyon próbálkoznának, hogyan lehetne őt az offense-ben is használni), Nixnek pedig az ST-munkáját emelték ki a preseasonben is, legutóbb pedig már fullback snapeket is vett el Will Johnsontól. De elég valószínű, hogy Bryant aktiválásakor már közülük kerül ki az áldozat.Igen, Bryantnél ő is erősen benne lett volna a kalapban, sőt, ott ő lett volna a legvalószínűbb, de most nagyon meglepett. Sokkal inkább a két állandóan inaktív DE egyikére, vagy Archerre és Nixre gondoltam.Szerintem kalkulálható volt Murphy kiszórása, bár én inkább eggyel később, Bryant aktiválásakor vártam, ha már két WR-ről van szó. Célpont így is van bőven, főleg miután DHB is használhatónak bizonyult, és most visszatér Bell is, két meccs múlva pedig már Bryant is bevethető, legkésőbb akkor mindenképpen mennie kellett volna Murphy-nek.Tyler Murphy lett Bell visszatérésének az áldozata.Engem ez eléggé meglepett. Mindkétszer beöltözött, sőt még offensive snapeket is kapott, nem őt gondoltam az 53. embernek. Nálam Archer, Nix, vagy a két nem használt DE egyikét vártam.
vassadi
Remélem, nem viszik el Murphyt és akkor mehet a PS-be.
Soldados
vassadi
De végülis mindegy, mikor történik, pontosabban történt.
Soldados
több mint 10 éve
Igen, Bryantnél ő is erősen benne lett volna a kalapban, sőt, ott ő lett volna a legvalószínűbb, de most nagyon meglepett. Sokkal inkább a két állandóan inaktív DE egyikére, vagy Archerre és Nixre gondoltam.Szerintem kalkulálható volt Murphy kiszórása, bár én inkább eggyel később, Bryant aktiválásakor vártam, ha már két WR-ről van szó. Célpont így is van bőven, főleg miután DHB is használhatónak bizonyult, és most visszatér Bell is, két meccs múlva pedig már Bryant is bevethető, legkésőbb akkor mindenképpen mennie kellett volna Murphy-nek.Tyler Murphy lett Bell visszatérésének az áldozata.Engem ez eléggé meglepett. Mindkétszer beöltözött, sőt még offensive snapeket is kapott, nem őt gondoltam az 53. embernek. Nálam Archer, Nix, vagy a két nem használt DE egyikét vártam.
vassadi
Remélem, nem viszik el Murphyt és akkor mehet a PS-be.
Soldados
vassadi
De végülis mindegy, mikor történik, pontosabban történt.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
Szerintem kalkulálható volt Murphy kiszórása, bár én inkább eggyel később, Bryant aktiválásakor vártam, ha már két WR-ről van szó. Célpont így is van bőven, főleg miután DHB is használhatónak bizonyult, és most visszatér Bell is, két meccs múlva pedig már Bryant is bevethető, legkésőbb akkor mindenképpen mennie kellett volna Murphy-nek.Tyler Murphy lett Bell visszatérésének az áldozata.Engem ez eléggé meglepett. Mindkétszer beöltözött, sőt még offensive snapeket is kapott, nem őt gondoltam az 53. embernek. Nálam Archer, Nix, vagy a két nem használt DE egyikét vártam.
vassadi
Remélem, nem viszik el Murphyt és akkor mehet a PS-be.
Soldados
több mint 10 éve
Gay, Shazier, McCullers nem edzett szerdán. Állítólag Shazier játéka nincs veszélyben. Cortez allen teljesértékű munkát végzett.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
Mindenfelerol dumaltunk, de a kickerunkrol nem. Megint elbaszott egy rugast, ami 'csak' egy extra pont volt, de akkor is. Szerintem egy egy szorosabb rangado ezen eluszhat, meg akkor is, ha az O kepes 2 pontos try-ra is.triblive.com/sports/steelers/9116554-74/scobee-steelers-extra#axzz3mcNVtrdP
xtaki
Remeljuk tenyleg igy lesz ahogy mondja itt.
Mas, az igaz hogy o is meg berry a p is uj a helyen, szoval neki sincs meg a kozos nevezo talan. De remeljuk nem ter vissza Scobee a joval korabbi evek gyenge teljesitmenyehez. Mert amugy a legutobbi par ev adatai nem neznek ki rosszul. Kiveve a tavalyi. De mondjuk lehet ezert sem o lett a kezdo mashol es tradeltek el ha jol emlekszem. 😕
több mint 10 éve
Tyler Murphy lett Bell visszatérésének az áldozata.Engem ez eléggé meglepett. Mindkétszer beöltözött, sőt még offensive snapeket is kapott, nem őt gondoltam az 53. embernek. Nálam Archer, Nix, vagy a két nem használt DE egyikét vártam.
vassadi
Remélem, nem viszik el Murphyt és akkor mehet a PS-be.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
Tyler Murphy lett Bell visszatérésének az áldozata.
több mint 10 éve
Egyértelmű számomra, hogy Bell kezd és rögtön nagy snap számmal. Williams nyilatkozata viszont szívet melengető és jelzi, hogy nem kell tartanunk a Blount effektustól. Sokat nyertünk vele és nem csak azért, mert átlagban 100 yardot hozott két meccsen.Bryant közben a hírek szerint nem csak edzésre használja a "szabadidőt". Ez jó jel és remélem, hogy hasznos tanácsokat kap majd....
több mint 10 éve
Big Ben lett a hét támadó játékosa az AFC-ben.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
Ahogy a 49ers-re, úgy a mostani, Rams elleni meccsre is azt mondom, hogy kiváló értékmérő lesz. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a mi elit támadófalunk megállja-e a helyét a Rams szintén elit DL-jével szemben. És persze felettébb várom a meccset Bell miatt, hogy bár DeAngelo Williams is jó volt, ahhoz képest tud-e szintet ugrani még a futójátékunk vele (ehhez persze szintén kéne a fal), vagy összességében a támadójátékunk, mivel ő elkapásokban is jó ugyebár. Illetve a Defense ismét egy közepes Off. ellen bizonyíthat, hogy nem egy kiugró jó nap volt a Frisco ellen, azaz a közepes O-k ellen megállja a helyét. De a spec team is érdekel, hogy a Fischer hagyományosan jó spec teamjének enged-e nagy játékot, illetve Scobee végre megbízható lesz-e.Szóval jó kis meccs lesz. Ha ezekre pozitív választ kapunk, akkor tényleg elkezdhetjük azt gondolni, hogy PO-ban a helye ennek a csapatnak, ha nem következik be katasztrofális sérüléshullám.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
Sziasztok!Eladóvá vált az egyik mezem.75. évfordulós kiadású fekete-sárga Roethlisberger feliratozással,a mérete 52-es.Ára:5000FT+posta
kepfeltoltes.hu/150923/IMG_20150923_122806_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/150923/IMG_20150923_122813_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/150923/IMG_20150923_122818_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/150923/IMG_20150923_122839_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
több mint 10 éve
Vasárnap játszik már és én azonnali 70-30-as arányt várok. Ő a feature back.Bell most milyen státuszban van, mikor fog játszani?Apropó. Bell érkeztével holnap valószínűleg Archer (vagy esetleg Nix) menni fog. Kíváncsi vagyok, talán azért lenne jobb Nix elküldése, mert ő sztem megtartható PS-ben. Bár amennyit eddig Archer mutatott, nem tudom, kellene-e tovább tartogatni. És láthatólag egyre kevésbé erőltetjük, hogy vhogy pályára kerüljön.Szerdán magyar idő szerint 22-ig kaptunk időt, hogy eldöntsük, kinek a helyére érkezik Bell. A fentebb említett 2 játékoson kívül még Lyons DE jöhet szóba potenciális jelöltként.
Soldados
Soldados
Lucifer

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
Mindenfelerol dumaltunk, de a kickerunkrol nem. Megint elbaszott egy rugast, ami 'csak' egy extra pont volt, de akkor is. Szerintem egy egy szorosabb rangado ezen eluszhat, meg akkor is, ha az O kepes 2 pontos try-ra is.
több mint 10 éve
Reméljük vasárnap már láthatjuk, hogy mennyi snappet kap... Szerintem még kiegyensúlyozottabban lesznek, aztán fokozatosan eltolódik Bell javára 70-30 környékére. Várhatóan. Ez persze csak az én véleményem és nem hivatalos csapatinfó.Bell most milyen státuszban van, mikor fog játszani?Apropó. Bell érkeztével holnap valószínűleg Archer (vagy esetleg Nix) menni fog. Kíváncsi vagyok, talán azért lenne jobb Nix elküldése, mert ő sztem megtartható PS-ben. Bár amennyit eddig Archer mutatott, nem tudom, kellene-e tovább tartogatni. És láthatólag egyre kevésbé erőltetjük, hogy vhogy pályára kerüljön.Szerdán magyar idő szerint 22-ig kaptunk időt, hogy eldöntsük, kinek a helyére érkezik Bell. A fentebb említett 2 játékoson kívül még Lyons DE jöhet szóba potenciális jelöltként.
Soldados
Soldados
Lucifer
több mint 10 éve
Bell most milyen státuszban van, mikor fog játszani?Apropó. Bell érkeztével holnap valószínűleg Archer (vagy esetleg Nix) menni fog. Kíváncsi vagyok, talán azért lenne jobb Nix elküldése, mert ő sztem megtartható PS-ben. Bár amennyit eddig Archer mutatott, nem tudom, kellene-e tovább tartogatni. És láthatólag egyre kevésbé erőltetjük, hogy vhogy pályára kerüljön.Szerdán magyar idő szerint 22-ig kaptunk időt, hogy eldöntsük, kinek a helyére érkezik Bell. A fentebb említett 2 játékoson kívül még Lyons DE jöhet szóba potenciális jelöltként.
Soldados
Soldados
GO JETS!!!
több mint 10 éve
Apropó. Bell érkeztével holnap valószínűleg Archer (vagy esetleg Nix) menni fog. Kíváncsi vagyok, talán azért lenne jobb Nix elküldése, mert ő sztem megtartható PS-ben. Bár amennyit eddig Archer mutatott, nem tudom, kellene-e tovább tartogatni. És láthatólag egyre kevésbé erőltetjük, hogy vhogy pályára kerüljön.Szerdán magyar idő szerint 22-ig kaptunk időt, hogy eldöntsük, kinek a helyére érkezik Bell. A fentebb említett 2 játékoson kívül még Lyons DE jöhet szóba potenciális jelöltként.
Soldados

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
Én már nem ekézem a PFF-et, inkább szóra se méltatom... AB grade-je is több mint vicces. 11-szer keresték, 9 elkapás 195 yard, 1 TD, plusz egy kétpontos. Na most azért húzták le mert állítólag 2 sikertelen passznál dropolt. Az egyikre emlékszem, megütötték és nem tudta megtartani, ez benne van, messze nem mondanám dropnak. A másikra nem emlékszem, de ha akkora drop lett volna, valszeg megmaradt volna bennem. Na emiatt kihozták +3,4re, ami számomra vicces egy ilyen emberfeletti teljesítmény esetén.PFF osztályzatok és megjegyzések a tegnapi meccsről: www.profootballfocus.com/blog/2015/09/21/sf-pit-grades-both-quarterbacks-impress-in-high-scoring-affair/Nem akarom (megint) ekézni a PFF-t (majd Soldi megteszi, ha belenéz a cikkbe 😊 ), de ha már linkelted, akkor hadd emeljek ki két példát, hogy miért nem tudok hitelt adni ezeknek a grade-eknek:
zolika26
Kaepernick értékelése. Elit pass grade, pusztán a számadatból az ember azt gondolná, klasszis teljesítményt nyújtott, holott ennek a nagy részét a második félidőben kaparta össze, amikor az első drive-ot leszámítva végig vanilla defense-t, teljesen alap playeket toltunk, mert három-négy TD-s előnyben egyszerűen nem volt másra szükség, főleg úgy, hogy amikor közelebb férkőzött a Niners, rögtön utána az offense vissza is állította a különbséget.
Shazier egyik missed tackle-je (pálya széli WR elkapásnál) olyan volt, hogy állítom nincs másik öt, annyira atletikus linebacker a ligában, aki egyáltalán odaért volna az elkapó közelébe és esélye lett volna a szerelési kísérletre. De Shazier grade-jét nyilván ez a play is lefelé húzta.
vassadi
Szerkesztette: Soldados

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
PFF osztályzatok és megjegyzések a tegnapi meccsről: www.profootballfocus.com/blog/2015/09/21/sf-pit-grades-both-quarterbacks-impress-in-high-scoring-affair/Nem akarom (megint) ekézni a PFF-t (majd Soldi megteszi, ha belenéz a cikkbe 😊 ), de ha már linkelted, akkor hadd emeljek ki két példát, hogy miért nem tudok hitelt adni ezeknek a grade-eknek:
zolika26
Kaepernick értékelése. Elit pass grade, pusztán a számadatból az ember azt gondolná, klasszis teljesítményt nyújtott, holott ennek a nagy részét a második félidőben kaparta össze, amikor az első drive-ot leszámítva végig vanilla defense-t, teljesen alap playeket toltunk, mert három-négy TD-s előnyben egyszerűen nem volt másra szükség, főleg úgy, hogy amikor közelebb férkőzött a Niners, rögtön utána az offense vissza is állította a különbséget.
Shazier egyik missed tackle-je (pálya széli WR elkapásnál) olyan volt, hogy állítom nincs másik öt, annyira atletikus linebacker a ligában, aki egyáltalán odaért volna az elkapó közelébe és esélye lett volna a szerelési kísérletre. De Shazier grade-jét nyilván ez a play is lefelé húzta.
több mint 10 éve
PFF osztályzatok és megjegyzések a tegnapi meccsről: www.profootballfocus.com/blog/2015/09/21/sf-pit-grades-both-quarterbacks-impress-in-high-scoring-affair/

http://insidehandoff.com/
több mint 10 éve
Jarvis Jonesról mi a véleményetek?Nem emelkedett ki se pozitív, se negatív irányba. Tehát nem volt rossz, hozott egy átlagosan jó szintet ezen a meccsen szerintem.
Nekem továbbra is óriási csalódás...
tenorx

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!