Pittsburgh Steelers

73 feliratkozó

több mint 10 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 820 — Steelers fan
A szezon 9. meccsén először játszottunk szarul, majd idegenben, egy utolsó másodperces field goallal kikaptunk az NFC legjobb csapatától. Igazad van, ez a legalja.
megyerikrisz
Akkor ha jól értem, ellenünk, mikor a 4. negyed elején 6 ponton álltatok akkor nem játszottatok szarul. 😊
Jan
Ha jól emlékszem, felálltunk és megnyertük. Tehát nem, nem voltunk szarok.
megyerikrisz
Engem őszintén szólva nem zavar hogy rózsaszín felhőben úsztok, már akkor is minden -a Bengals siralmas O teljesítményére vonatkozó- felvetésre annyi volt a válasz hogy 7-0. 😊

Szerintem: mikor a szezonban először találkoztatok nem elit, csak az átlagnál kicsit jobb D-vel, a Bengals O megállt mint a szög. De akkor még kihúzta őket a csávából hogy Ben full homályban tolta a 2. félidőt és szórta a labdákat világgá. Mikor megint találkoztatok egy karcosabb D-vel, megint beállt az O csak ott már nem kaptatok ajándék labdákat az ellenfél 20-asán = bukó. Amúgy nagy királyság hogy egy csomó negatív mérlegű csapatot megszórtok 30 pontokkal, pici bökkenő hogy a PO-ban nem ezekkel kell majd játszani. Persze ettől még jöhet valami komoly eredmény, Flacconak is volt egy kifutott szezonja, annyi erővel Daltonnak is lehet. 😊
több mint 10 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 24 269
írják, hogy bár Luck nem fog játszani ellenünk, nem veszik le a SNF programból a meccsünket.
Azt is olvastam, hogy egy sérülés miatt Lynch kihagyja a jövő heti meccset. Nem tűnik rossznak a helyettese, Rawls valahogy azonban mégis jobban örülök az ő játékának. Tegnap nagyot játszott, igaz a pokoli gyenge 49ers ellen. Korábban a Bengals ellen is nagyot ment, bár akkor még a Bengals futás elleni védelme sem volt igazán acélos.
Baldwin-ról olvastam, hogy bokasérüléssel hagyta tegnap abba a meccset, illetve Patrick Lewis is bokasérülést szedett össze.
Ha otthon játszanánk simán azt mondanám, hogy nyerünk, de így is nekem csalódás lenne ha nem sikerülne a win
Klaci79
Az a nagyon gyenge frisco védelem mult héten 12futábol 12yardot engedett Devonta Freemantől.
Rawls eddig 4 meccsen kedzett, 130+yardos átlagot hoz futva. tényleg nagyon meggyőző a srác.

a sérülteket meg csak remélem h nem ugy irtad h reméled nem játszanak.
braxa88
Hát akkor örülök, hogy egy ilyen jó játékos fog játszani ellenünk 😀 biztos rosszul láttam, hogy a 49ers futás elleni védelme a 27.
De hogy mennyit is tud a srác, majd vasárnap meglátjuk. Én személy szerint akkor is jobban örülök az ő játékának mint Lynch-ének. Nagyon tisztelem az öreg szörnyet!
Minden más pusztán a tények közlése volt. Bevallom, hogy kicsit se foglalkozom azzal, hogy ki tud játszani és ki nem, mert remélem, hogy csak rajtunk fog múlni a siker...bárki ellen játszunk, előtte le szoktam írni a sérültjeiket, mint ahogy a sajátokat is, pedig remélem, hogy ők is játszanak majd...
több mint 10 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
A szezon 9. meccsén először játszottunk szarul, majd idegenben, egy utolsó másodperces field goallal kikaptunk az NFC legjobb csapatától. Igazad van, ez a legalja.
megyerikrisz
Akkor ha jól értem, ellenünk, mikor a 4. negyed elején 6 ponton álltatok akkor nem játszottatok szarul. 😊
Jan
Ha jól emlékszem, felálltunk és megnyertük. Tehát nem, nem voltunk szarok.

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 10 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 820 — Steelers fan
A szezon 9. meccsén először játszottunk szarul, majd idegenben, egy utolsó másodperces field goallal kikaptunk az NFC legjobb csapatától. Igazad van, ez a legalja.
megyerikrisz
Akkor ha jól értem, ellenünk, mikor a 4. negyed elején 6 ponton álltatok akkor nem játszottatok szarul. 😊
több mint 10 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Shazier nem edzett ma.

Amúgy ami nagyon érdekel a vasárnapi meccs kapcsán az AB vs Legion of Boom.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 576
írják, hogy bár Luck nem fog játszani ellenünk, nem veszik le a SNF programból a meccsünket.
Azt is olvastam, hogy egy sérülés miatt Lynch kihagyja a jövő heti meccset. Nem tűnik rossznak a helyettese, Rawls valahogy azonban mégis jobban örülök az ő játékának. Tegnap nagyot játszott, igaz a pokoli gyenge 49ers ellen. Korábban a Bengals ellen is nagyot ment, bár akkor még a Bengals futás elleni védelme sem volt igazán acélos.
Baldwin-ról olvastam, hogy bokasérüléssel hagyta tegnap abba a meccset, illetve Patrick Lewis is bokasérülést szedett össze.
Ha otthon játszanánk simán azt mondanám, hogy nyerünk, de így is nekem csalódás lenne ha nem sikerülne a win
Klaci79
Az a nagyon gyenge frisco védelem mult héten 12futábol 12yardot engedett Devonta Freemantől.
Rawls eddig 4 meccsen kedzett, 130+yardos átlagot hoz futva. tényleg nagyon meggyőző a srác.

a sérülteket meg csak remélem h nem ugy irtad h reméled nem játszanak.
több mint 10 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
írják, hogy bár Luck nem fog játszani ellenünk, nem veszik le a SNF programból a meccsünket.
Azt is olvastam, hogy egy sérülés miatt Lynch kihagyja a jövő heti meccset. Nem tűnik rossznak a helyettese, Rawls valahogy azonban mégis jobban örülök az ő játékának. Tegnap nagyot játszott, igaz a pokoli gyenge 49ers ellen. Korábban a Bengals ellen is nagyot ment, bár akkor még a Bengals futás elleni védelme sem volt igazán acélos.
Baldwin-ról olvastam, hogy bokasérüléssel hagyta tegnap abba a meccset, illetve Patrick Lewis is bokasérülést szedett össze.
Ha otthon játszanánk simán azt mondanám, hogy nyerünk, de így is nekem csalódás lenne ha nem sikerülne a win
Klaci79
Rawls piszok jó. A Seattle elleni meccseteket is adja a tv vagy még nem tudni? Kifejezetten kíváncsi lennék rá.
megyerikrisz
Adja a Sport TV.

Én szoros meccset várok. Amennyivel jobbak vagyunk, akkora hátrány, hogy ők lesznek otthon, továbbá a Seahawks-nak fontosabb lesz a meccs, ők nincsenek PO-helyen, mi igen. Szóval piszok kemény lesz, nálam 50-50 az esélyek.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 24 269
írják, hogy bár Luck nem fog játszani ellenünk, nem veszik le a SNF programból a meccsünket.
Azt is olvastam, hogy egy sérülés miatt Lynch kihagyja a jövő heti meccset. Nem tűnik rossznak a helyettese, Rawls valahogy azonban mégis jobban örülök az ő játékának. Tegnap nagyot játszott, igaz a pokoli gyenge 49ers ellen. Korábban a Bengals ellen is nagyot ment, bár akkor még a Bengals futás elleni védelme sem volt igazán acélos.
Baldwin-ról olvastam, hogy bokasérüléssel hagyta tegnap abba a meccset, illetve Patrick Lewis is bokasérülést szedett össze.
Ha otthon játszanánk simán azt mondanám, hogy nyerünk, de így is nekem csalódás lenne ha nem sikerülne a win
Klaci79
Rawls piszok jó. A Seattle elleni meccseteket is adja a tv vagy még nem tudni? Kifejezetten kíváncsi lennék rá.
megyerikrisz
Igen, sport TV-s meccs...a Colts ellenit még nem tudom, mert az SNF, úgyhogy egyelőre csak az nbc biztos
több mint 10 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
írják, hogy bár Luck nem fog játszani ellenünk, nem veszik le a SNF programból a meccsünket.
Azt is olvastam, hogy egy sérülés miatt Lynch kihagyja a jövő heti meccset. Nem tűnik rossznak a helyettese, Rawls valahogy azonban mégis jobban örülök az ő játékának. Tegnap nagyot játszott, igaz a pokoli gyenge 49ers ellen. Korábban a Bengals ellen is nagyot ment, bár akkor még a Bengals futás elleni védelme sem volt igazán acélos.
Baldwin-ról olvastam, hogy bokasérüléssel hagyta tegnap abba a meccset, illetve Patrick Lewis is bokasérülést szedett össze.
Ha otthon játszanánk simán azt mondanám, hogy nyerünk, de így is nekem csalódás lenne ha nem sikerülne a win
Klaci79
Rawls piszok jó. A Seattle elleni meccseteket is adja a tv vagy még nem tudni? Kifejezetten kíváncsi lennék rá.

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 10 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 161
Szép forduló volt: kikapott a Fins, a Raiders és a Jets, plusz a Cincy is, ha esetleg vki reménykedik még a csoportelsőségben. 😊

Remélem a Pats még elveri a Billst-t s akkor jók is vagyunk. 😊
Soldados
Ha a cincy így csúszik tovább, akkor be is foghatjátok őket
Amadeus91
A szezon 9. meccsén először játszottunk szarul, majd idegenben, egy utolsó másodperces field goallal kikaptunk az NFC legjobb csapatától. Igazad van, ez a legalja.
megyerikrisz
várjá dőlésszöget nemírt hozzá, lehet csak 3%os lejtő
sutianap
lesz az 45 is, legkésőbb a PO-ban.
Amadeus91
Mi ott leszünk és megpróbálunk ezúttal tovább talpon maradni . A Raiders?
megyerikrisz
Mi materialisták vagyunk 😊

Klemó Pittsburgh Steelers 7 146
Azért Flakon előtt le a kalappal, szakadt térddel a végéig nyomta....sajnálom, nem szeretem, ha az ellenfél így gyengül, az az élvezet, ha mindenki a fedélzeten.....

A Bengals kapcsán felesleges számolni még akkor is, ha a Rams meglepi őket. Sok csapat tegnap este nem tudta volna őket megverni, visszajöttek a Texans elleni vereség után...pechük, hogy a Cards volt az ellenfelük, így a "come back game"-en. Rajtunk kívül viszont nincs nagyon veszthető meccsük már idén, ellentétben velünk. Szóval figyeljünk csak magunkra, hozzunk minden hozhatót és aztán a WC helyről induljunk el azon a bizonyos úton... 😊
Klemó
azért a bronkó meccs nem lesz sétagalopp nekik idegenben
zzz888
Bronkó who? 😊 Hja igen-igen, na legyen kettő meccs... 😊

zzz888 Pittsburgh Steelers 490 — zal8888@gmail.com

sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 984 — capitaine du château de Vienne 1487
Szép forduló volt: kikapott a Fins, a Raiders és a Jets, plusz a Cincy is, ha esetleg vki reménykedik még a csoportelsőségben. 😊

Remélem a Pats még elveri a Billst-t s akkor jók is vagyunk. 😊
Soldados
Ha a cincy így csúszik tovább, akkor be is foghatjátok őket
Amadeus91
A szezon 9. meccsén először játszottunk szarul, majd idegenben, egy utolsó másodperces field goallal kikaptunk az NFC legjobb csapatától. Igazad van, ez a legalja.
megyerikrisz
várjá dőlésszöget nemírt hozzá, lehet csak 3%os lejtő

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 10 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
Szép forduló volt: kikapott a Fins, a Raiders és a Jets, plusz a Cincy is, ha esetleg vki reménykedik még a csoportelsőségben. 😊

Remélem a Pats még elveri a Billst-t s akkor jók is vagyunk. 😊
Soldados
Ha a cincy így csúszik tovább, akkor be is foghatjátok őket
Amadeus91
A szezon 9. meccsén először játszottunk szarul, majd idegenben, egy utolsó másodperces field goallal kikaptunk az NFC legjobb csapatától. Igazad van, ez a legalja.

Szerkesztette: megyerikrisz

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 10 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 7 146
Azért Flakon előtt le a kalappal, szakadt térddel a végéig nyomta....sajnálom, nem szeretem, ha az ellenfél így gyengül, az az élvezet, ha mindenki a fedélzeten.....

A Bengals kapcsán felesleges számolni még akkor is, ha a Rams meglepi őket. Sok csapat tegnap este nem tudta volna őket megverni, visszajöttek a Texans elleni vereség után...pechük, hogy a Cards volt az ellenfelük, így a "come back game"-en. Rajtunk kívül viszont nincs nagyon veszthető meccsük már idén, ellentétben velünk. Szóval figyeljünk csak magunkra, hozzunk minden hozhatót és aztán a WC helyről induljunk el azon a bizonyos úton... 😊
több mint 10 éve
zzz888 Pittsburgh Steelers 490 — zal8888@gmail.com
Szép forduló volt: kikapott a Fins, a Raiders és a Jets, plusz a Cincy is, ha esetleg vki reménykedik még a csoportelsőségben. 😊

Remélem a Pats még elveri a Billst-t s akkor jók is vagyunk. 😊
Soldados
Ha a cincy így csúszik tovább, akkor be is foghatjátok őket
Amadeus91
főleg úgy, hogy jövő héten a QB gyilkos rams-szel játszanak
több mint 10 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 161
Szép forduló volt: kikapott a Fins, a Raiders és a Jets, plusz a Cincy is, ha esetleg vki reménykedik még a csoportelsőségben. 😊

Remélem a Pats még elveri a Billst-t s akkor jók is vagyunk. 😊
Soldados
Ha a cincy így csúszik tovább, akkor be is foghatjátok őket
több mint 10 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 24 269
A Flakon a szezonban nem károg már többet
no flacco
Ravens vagy sem én bizony nagyon sajnálom Flacco-t, mint ahogy a Ravens-t is. Belegondolok, hogy mennyire szarul jön ki nálunk ez a sok sérülés, náluk meg ez még rosszabb. Igaz talán ha vigasztalni akarnám őket, azt mondanám, hogy ha idén ennyire nagy a szopás, akkor eljön az az év, amikor a mostani Cinci-hez hasonlóan egészséges tud maradni az egész csapat.
De amúgy is jobb a Ravens-t megverni Flacco-val vagy éppen Forsettel, Suggs-al meg holnapig sorolhatnám a sérülteket.

Ha valaki nem látta érdemes megnézni a Cards-Cinci meccset. Semlegesként is hatalmas játék volt mindkét oldalon.
több mint 10 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Szép forduló volt: kikapott a Fins, a Raiders és a Jets, plusz a Cincy is, ha esetleg vki reménykedik még a csoportelsőségben. 😊

Remélem a Pats még elveri a Billst-t s akkor jók is vagyunk. 😊

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
no flacco Pittsburgh Steelers 317
A Flakon a szezonban nem károg már többet
no flacco
Én is remélem ,hogy Big -Ben idén már egészséges marad!
malkav
Ebben biztos vagyok!
több mint 10 éve
malkav Baltimore Ravens 2 468