Pittsburgh Steelers
74 feliratkozó
több mint 12 éve
Mi nem fogunk futni, a kulcs a Bilal gyerek megfogása, aztán gyühet Genyovics hátúszásórája, ideje Voodlinak egy négyes zacsipakkot elővenni. HereIAmHereWeGo.Első körre LSt kell draftolni, az történelmi pillanat lehetne. 😉

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
Gyerekek, gyerekek! 😊Végre van mellettem még egy optimista. Fosok a Jets D-line-tól, de volt két hét felkészülni arra, hogy átjönnek rajtunk. Miller és Cotchery lehet a kulcs, de Bell blokkolásai is sokat érhetnek majd, hogy Brown-nak és Sanders-nek labdákat tudjon Ben dobálni. És persze a nyomás Geno-n!!!
Ahogy Ádi is mondta, ilyenkor draftról beszélni nagyjából felesleges szócséplés. 😊 Azt se tudjuk, hogy 1-32 között hol draftolunk. 😊 Másrészt a needek is változhatnak, sérülések, formahanyatlások, -javulások által. Ergó semmit nem tudunk. 12. héttől, ha annyira szarul állunk már posztokon lehet gondolkodni, konkrét személyekről pedig inkább a combine-tól kezdve.
De ha már felmerült 1-2 dolog. Az NT poszton McLendon egész jó, jelenleg nem kell NT (ezen pl egy komoly sérülés persze változtathat). A sec elég erős és mély jelenleg, azt se hinném. Vince Williams eddig ugyan nem meggyőző, de azt, hogy soha nem nyer nekünk meccset, nem jelenteném ki 4 meccs után. Szegény kényszerből kezdő, 6. körös újonchoz képest pedig egész jó. Ha most kéne döntenem LT-n és ILB-n gondolkodnék, de szerencsére erről még pár hónapig nem kell dönteni.
Itt az idény, számunkra most kezdődik a futball. Úgyhogy beszéljünk inkább a Jetsről. 😉 A Jetset remélem, megcsapjuk, most úgy megyek neki ennek a meccsnek, hogy szerintem nyerni fogunk. Nekem tetszettek az elmúlt 2 hétben történtek és szerintem nagyon harapni fogunk - a szezonban először. Lesz TO is és az O sem lesz halott, így jó meccsen nyerünk majd.Soldados
Jó lenne egyszer már vezetni is legalább egy TD-vel. Eddig a 2-0-s előny volt idén az egyetlen.
De meg kell lennie annak a TO-nak most már végre!!
több mint 12 éve
úgy érzem most össze fog jönni 1 turnover, de azzal semmit nem érünk ha mi meccsenként 3-szor adjuk el a labdát....bár Bell talán már nem olyan fumbligép mint Redman meg vájár
több mint 12 éve
Gyerekek, gyerekek! 😊Ahogy Ádi is mondta, ilyenkor draftról beszélni nagyjából felesleges szócséplés. 😊 Azt se tudjuk, hogy 1-32 között hol draftolunk. 😊 Másrészt a needek is változhatnak, sérülések, formahanyatlások, -javulások által. Ergó semmit nem tudunk. 12. héttől, ha annyira szarul állunk már posztokon lehet gondolkodni, konkrét személyekről pedig inkább a combine-tól kezdve.
De ha már felmerült 1-2 dolog. Az NT poszton McLendon egész jó, jelenleg nem kell NT (ezen pl egy komoly sérülés persze változtathat). A sec elég erős és mély jelenleg, azt se hinném. Vince Williams eddig ugyan nem meggyőző, de azt, hogy soha nem nyer nekünk meccset, nem jelenteném ki 4 meccs után. Szegény kényszerből kezdő, 6. körös újonchoz képest pedig egész jó. Ha most kéne döntenem LT-n és ILB-n gondolkodnék, de szerencsére erről még pár hónapig nem kell dönteni.
Itt az idény, számunkra most kezdődik a futball. Úgyhogy beszéljünk inkább a Jetsről. 😉 A Jetset remélem, megcsapjuk, most úgy megyek neki ennek a meccsnek, hogy szerintem nyerni fogunk. Nekem tetszettek az elmúlt 2 hétben történtek és szerintem nagyon harapni fogunk - a szezonban először. Lesz TO is és az O sem lesz halott, így jó meccsen nyerünk majd.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
Levi király lesz nálunk 😀, a viccet félretéve nem lenne rossz végre egy franchise LT, csak jobban örülnék, ha a D#-t erősítenénk. Annyi TOP picket áldoztunk már a támadófalba és mégse működik, inkább hozzunk FA-ról valakit. Nem kell h elit legyen, működött ez az O gyengébb fallal is. Ike jövőre még tuti lesz, de felőlem húzhatunk 2-3. körben CB-t, ha lesz normális nyomás, akkor bőven elég ez a sec.Vagy gondolj bele Ike meddig van itt és mi lesz utána?!labyNégy meccs után még nem vonnék le messzemenő következtetéseket, és annak sincs sok értelme, hogy október közepén a draftról találgassunk, de hogy a legjobb pick egy NT lenne az első körben!? @) Egyrészt McLendon beválni látszik, másrészt javaslom, hogy vess egy pillantást például az LT-helyzetre...vassadiTöbb helyen is J. Clowney DE vagy J. Matthews OT jövendölnek nekünk a drafton jövőre. Azt hiszem szomorú lennék ha ilyen jó helyen a drafton megint az offence-re kötenénk az első körünket. Jobban örülnék a DE srácnak vagy egy tréddel több picket szerezni és Mlb, Cb draft az elején. Mindez akkor állja meg a helyét ha ultrafos szezonunk lesz, amire azért van esély. A mai meccsről: úgy érzem a Jets DL szétszedi a mi gyenge falunkat így pedig nem sok várható támadásban. Akkor nyerhetünk ha tudunk labdát szerezni, ha nem akkor nem is kérdés a vége szerintem.pfefe8Először is még van 12 meccsünk az alapszakaszban, szóval még várjunk azzal h milyen helyen fogunk draftolni. Másrészt Clowney szerintem abszolút nem illik 3-4-es védelembe + idén hoztuk az első körben Jarvis Jonest, aki ugyan még nem váltotta meg a világot, de azért mutat bíztaró jeleket. Timmons mellé szerintem felesleges még egy top ILB (pontosabban biztos jó lenne, de vannak jóval nagyobb needjeink is), főleg h most draftoltuk Vince Williamst, aki 6. körösként már most bekerült a kezdőbe + ott van még a tavalyi 3. körös Spence is, aki ugyan állandóan sérült, de azért még nem mondtunk le róla teljesen. Jelenleg szerintem a legjobb pick nekünk Louis Nix, a Notre Dame NT-je lenne, akiről ugyan Robilluma nemrég írt a draft topkiban aggasztó dolgokat: bowl.hu/forum/nfl_-_altalanos_temak/nfl_draft_2014?oldal=2#889074 , de még így is komoly upgrade lehetne a McLendon - Fangupo duóhoz képest.Shilkor
Kérdés hogy a mai nfl-ben szükségünk van-e egy 1. körös Nt-re jövőre? Én 1. kör CB, 2. kör Mlb draftra gondoltam. Williams 6. körös és csak a sérülésnek köszönheti hogy kezdő. Egy jó iparos de meccset nem fog nyerni nekünk soha. pfefe8Brady is 6. körös volt mégis nyert pár meccset a csapatának 😛, szóval ki tudja mi lesz belőle, már most fejlődött annyit, h kezdő legyen (OK, h sérülések miatt, de akkor is rá merték bízni). Lehet h nem lesz TOP ILB, de Timmons mellé nem is kell. NT kérdésre visszatérve szerintem igenis van helye egy domináns NT-nek a mai NFL-ben is lásd Poe-t a Chiefsben. Kérdés, h Nix erre képes-e (szerintem igen). De tényleg hagyjuk még a draftot októberben, inkább foglalkozzunk azzal, h behúzzuk ma az első W-t.
több mint 12 éve
Kérdés hogy a mai nfl-ben szükségünk van-e egy 1. körös Nt-re jövőre? Én 1. kör CB, 2. kör Mlb draftra gondoltam. Williams 6. körös és csak a sérülésnek köszönheti hogy kezdő. Egy jó iparos de meccset nem fog nyerni nekünk soha.Vagy gondolj bele Ike meddig van itt és mi lesz utána?!labyNégy meccs után még nem vonnék le messzemenő következtetéseket, és annak sincs sok értelme, hogy október közepén a draftról találgassunk, de hogy a legjobb pick egy NT lenne az első körben!? @) Egyrészt McLendon beválni látszik, másrészt javaslom, hogy vess egy pillantást például az LT-helyzetre...vassadiTöbb helyen is J. Clowney DE vagy J. Matthews OT jövendölnek nekünk a drafton jövőre. Azt hiszem szomorú lennék ha ilyen jó helyen a drafton megint az offence-re kötenénk az első körünket. Jobban örülnék a DE srácnak vagy egy tréddel több picket szerezni és Mlb, Cb draft az elején. Mindez akkor állja meg a helyét ha ultrafos szezonunk lesz, amire azért van esély. A mai meccsről: úgy érzem a Jets DL szétszedi a mi gyenge falunkat így pedig nem sok várható támadásban. Akkor nyerhetünk ha tudunk labdát szerezni, ha nem akkor nem is kérdés a vége szerintem.pfefe8Először is még van 12 meccsünk az alapszakaszban, szóval még várjunk azzal h milyen helyen fogunk draftolni. Másrészt Clowney szerintem abszolút nem illik 3-4-es védelembe + idén hoztuk az első körben Jarvis Jonest, aki ugyan még nem váltotta meg a világot, de azért mutat bíztaró jeleket. Timmons mellé szerintem felesleges még egy top ILB (pontosabban biztos jó lenne, de vannak jóval nagyobb needjeink is), főleg h most draftoltuk Vince Williamst, aki 6. körösként már most bekerült a kezdőbe + ott van még a tavalyi 3. körös Spence is, aki ugyan állandóan sérült, de azért még nem mondtunk le róla teljesen. Jelenleg szerintem a legjobb pick nekünk Louis Nix, a Notre Dame NT-je lenne, akiről ugyan Robilluma nemrég írt a draft topkiban aggasztó dolgokat: bowl.hu/forum/nfl_-_altalanos_temak/nfl_draft_2014?oldal=2#889074 , de még így is komoly upgrade lehetne a McLendon - Fangupo duóhoz képest.Shilkor
Steelers fan
több mint 12 éve
Vagy gondolj bele Ike meddig van itt és mi lesz utána?!Négy meccs után még nem vonnék le messzemenő következtetéseket, és annak sincs sok értelme, hogy október közepén a draftról találgassunk, de hogy a legjobb pick egy NT lenne az első körben!? @) Egyrészt McLendon beválni látszik, másrészt javaslom, hogy vess egy pillantást például az LT-helyzetre...vassadiTöbb helyen is J. Clowney DE vagy J. Matthews OT jövendölnek nekünk a drafton jövőre. Azt hiszem szomorú lennék ha ilyen jó helyen a drafton megint az offence-re kötenénk az első körünket. Jobban örülnék a DE srácnak vagy egy tréddel több picket szerezni és Mlb, Cb draft az elején. Mindez akkor állja meg a helyét ha ultrafos szezonunk lesz, amire azért van esély. A mai meccsről: úgy érzem a Jets DL szétszedi a mi gyenge falunkat így pedig nem sok várható támadásban. Akkor nyerhetünk ha tudunk labdát szerezni, ha nem akkor nem is kérdés a vége szerintem.pfefe8Először is még van 12 meccsünk az alapszakaszban, szóval még várjunk azzal h milyen helyen fogunk draftolni. Másrészt Clowney szerintem abszolút nem illik 3-4-es védelembe + idén hoztuk az első körben Jarvis Jonest, aki ugyan még nem váltotta meg a világot, de azért mutat bíztaró jeleket. Timmons mellé szerintem felesleges még egy top ILB (pontosabban biztos jó lenne, de vannak jóval nagyobb needjeink is), főleg h most draftoltuk Vince Williamst, aki 6. körösként már most bekerült a kezdőbe + ott van még a tavalyi 3. körös Spence is, aki ugyan állandóan sérült, de azért még nem mondtunk le róla teljesen. Jelenleg szerintem a legjobb pick nekünk Louis Nix, a Notre Dame NT-je lenne, akiről ugyan Robilluma nemrég írt a draft topkiban aggasztó dolgokat: bowl.hu/forum/nfl_-_altalanos_temak/nfl_draft_2014?oldal=2#889074 , de még így is komoly upgrade lehetne a McLendon - Fangupo duóhoz képest.Shilkor
több mint 12 éve
Négy meccs után még nem vonnék le messzemenő következtetéseket, és annak sincs sok értelme, hogy október közepén a draftról találgassunk, de hogy a legjobb pick egy NT lenne az első körben!? @) Egyrészt McLendon beválni látszik, másrészt javaslom, hogy vess egy pillantást például az LT-helyzetre...Több helyen is J. Clowney DE vagy J. Matthews OT jövendölnek nekünk a drafton jövőre. Azt hiszem szomorú lennék ha ilyen jó helyen a drafton megint az offence-re kötenénk az első körünket. Jobban örülnék a DE srácnak vagy egy tréddel több picket szerezni és Mlb, Cb draft az elején. Mindez akkor állja meg a helyét ha ultrafos szezonunk lesz, amire azért van esély. A mai meccsről: úgy érzem a Jets DL szétszedi a mi gyenge falunkat így pedig nem sok várható támadásban. Akkor nyerhetünk ha tudunk labdát szerezni, ha nem akkor nem is kérdés a vége szerintem.pfefe8Először is még van 12 meccsünk az alapszakaszban, szóval még várjunk azzal h milyen helyen fogunk draftolni. Másrészt Clowney szerintem abszolút nem illik 3-4-es védelembe + idén hoztuk az első körben Jarvis Jonest, aki ugyan még nem váltotta meg a világot, de azért mutat bíztaró jeleket. Timmons mellé szerintem felesleges még egy top ILB (pontosabban biztos jó lenne, de vannak jóval nagyobb needjeink is), főleg h most draftoltuk Vince Williamst, aki 6. körösként már most bekerült a kezdőbe + ott van még a tavalyi 3. körös Spence is, aki ugyan állandóan sérült, de azért még nem mondtunk le róla teljesen. Jelenleg szerintem a legjobb pick nekünk Louis Nix, a Notre Dame NT-je lenne, akiről ugyan Robilluma nemrég írt a draft topkiban aggasztó dolgokat: bowl.hu/forum/nfl_-_altalanos_temak/nfl_draft_2014?oldal=2#889074 , de még így is komoly upgrade lehetne a McLendon - Fangupo duóhoz képest.Shilkor
több mint 12 éve
Több helyen is J. Clowney DE vagy J. Matthews OT jövendölnek nekünk a drafton jövőre. Azt hiszem szomorú lennék ha ilyen jó helyen a drafton megint az offence-re kötenénk az első körünket. Jobban örülnék a DE srácnak vagy egy tréddel több picket szerezni és Mlb, Cb draft az elején. Mindez akkor állja meg a helyét ha ultrafos szezonunk lesz, amire azért van esély. A mai meccsről: úgy érzem a Jets DL szétszedi a mi gyenge falunkat így pedig nem sok várható támadásban. Akkor nyerhetünk ha tudunk labdát szerezni, ha nem akkor nem is kérdés a vége szerintem.pfefe8Először is még van 12 meccsünk az alapszakaszban, szóval még várjunk azzal h milyen helyen fogunk draftolni. Másrészt Clowney szerintem abszolút nem illik 3-4-es védelembe + idén hoztuk az első körben Jarvis Jonest, aki ugyan még nem váltotta meg a világot, de azért mutat bíztaró jeleket. Timmons mellé szerintem felesleges még egy top ILB (pontosabban biztos jó lenne, de vannak jóval nagyobb needjeink is), főleg h most draftoltuk Vince Williamst, aki 6. körösként már most bekerült a kezdőbe + ott van még a tavalyi 3. körös Spence is, aki ugyan állandóan sérült, de azért még nem mondtunk le róla teljesen. Jelenleg szerintem a legjobb pick nekünk Louis Nix, a Notre Dame NT-je lenne, akiről ugyan Robilluma nemrég írt a draft topkiban aggasztó dolgokat: , de még így is komoly upgrade lehetne a McLendon - Fangupo duóhoz képest.
több mint 12 éve
Több helyen is J. Clowney DE vagy J. Matthews OT jövendölnek nekünk a drafton jövőre. Azt hiszem szomorú lennék ha ilyen jó helyen a drafton megint az offence-re kötenénk az első körünket. Jobban örülnék a DE srácnak vagy egy tréddel több picket szerezni és Mlb, Cb draft az elején. Mindez akkor állja meg a helyét ha ultrafos szezonunk lesz, amire azért van esély. A mai meccsről: úgy érzem a Jets DL szétszedi a mi gyenge falunkat így pedig nem sok várható támadásban. Akkor nyerhetünk ha tudunk labdát szerezni, ha nem akkor nem is kérdés a vége szerintem.
Steelers fan
több mint 12 éve
KrómÁrpi se nem leszsutianapSchefter szerint játszani fog.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
Jézusom....Itt 2 órával elöbb kint volt:
www.nemzetisport.hu/nfl/tragedia-adrian-peterson-keteves-fiat-megvertek-belehalt-seruleseibe-2287125Klemó
több mint 12 éve
Jézusom....www.nemzetisport.hu/nfl/tragedia-adrian-peterson-keteves-fiat-megvertek-belehalt-seruleseibe-2287125
több mint 12 éve
Térdet írnak az okosok

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
KrómÁrpi se nem leszsutianapAz csak questionable. Vagy Te már többet tudsz?

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
KrómÁrpi se nem lesz

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
Kellen Winslow-t 4 meccsre elmeszelték, így már ellenünk sem játszhat a Jets-ben.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
Gay bizonyított, amikor kezdő volt a 2. és 3. körben. Akkor se volt passrush, most sem várható, bár Heyward kezdőbe kerülésével (pont a zseb összenyomásában jobb, mint Hood) ez is valamelyest változhat jó irányba.Újabb infó ezzel kapcsolatban. LeBeau kijelentette, hogy Gay "sokat" fog játszani. Helyes. Jobb volt, mint Allen.Gally méltatásával egyelőre várjuk meg, hogy mit tud alkotni nem létező passzrés mellett. Hangyaboy ápgréd lehet picit, de azért nem egy brúszvillisz, azért lássuk be.kishaszi
Soldados
laby: Allent persze hogy nem kell temetni, de az látható volt, hogy most nincs készen a feladatra, így egyértelműen a jó formát mutató Gaynerk kell nagyobb lehetőséget biztosítani. Ez nem leírás, hanem jelzés neki, hogy ennél több kell. Ha visszanyeri a formáját és egészséges tud maradni, akkor lehet stabil kezdő.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
Sly kapcsán semmilyen upgrade feelingem nincs, legalábbis buck pozícióban. Allennek viszont nagyon örülök, őt megtartottuk volna, csak versengeni nem tudtunk/akartunk érte, a Dallas el is vitte és szerencsénkre ott nem vált be. SS poziban nagyon erős így a depth emellett a spec team kapott egy lökést. Viszont ettől még nem jön meg a nyomás, ami viszont a D legnagyobb hiányossága idén. Vugylinak kell itt egyértelműen feljavulnia, enélkül nehéz lesz...Az OL-depth megvan, mert ha belül van sérülés, akkor Beachum bemegy, és a helyére ott van két OT is.
Az OL kapcsán nézzük meg mit hoz a vasárnap. Az egyik legjobb formában levő DL ellen játszanak. Beachum intelligens játékos, de nem kezdő left tackle kaliber. Velasco és Foster sérülése ugyanúgy kritikus lenne most is, vagyis a kellő depth legfeljebb most is csak tackle pozícióban van meg, sehol másutt. Tény persze, hogy Brown idehozatalával egy sok csatát megélt játékos kellett jött hozzánk és azzal egyetértek, hogy ez hiányzott és remélem csak ez..😊
Semmi nem hozza jobban rendbe a dolgokat, mint a W. Kár, hogy most nem otthon játszunk, ez most fontos lenne. Go steelers!Klemó
Sly is upgrade, spec teamben is és Kion Wilsonhoz képest is. Elsősorban pre-season sérülése miatt szorította ki Kion Wilson a rosterről. Most fordult a kocka.
De a D-ben elsősorban nyomás kell, ezen nem tudunk segíteni már, vagy Jarvis meccsről meccsre jobb lesz, vagy Woodley tér magához 1,5 éves álmából, ezen a ponton mást nem várhatunk.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
Cortez Allen-t sem temetném egy rossz meccs után. Tavaly láttuk hogy jó játékos, sok kimaradt neki. Elkaphatja a fonalat ugyan úgy ahogy azt Keenan Lewis is tette ezt tavaly, és ha fejbe elhiszi akkor szerintem rendben lesz.
több mint 12 éve
Újabb infó ezzel kapcsolatban. LeBeau kijelentette, hogy Gay "sokat" fog játszani. Helyes. Jobb volt, mint Allen.Gally méltatásával egyelőre várjuk meg, hogy mit tud alkotni nem létező passzrés mellett. Hangyaboy ápgréd lehet picit, de azért nem egy brúszvillisz, azért lássuk be.
Soldados
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 12 éve
Sly kapcsán semmilyen upgrade feelingem nincs, legalábbis buck pozícióban. Allennek viszont nagyon örülök, őt megtartottuk volna, csak versengeni nem tudtunk/akartunk érte, a Dallas el is vitte és szerencsénkre ott nem vált be. SS poziban nagyon erős így a depth emellett a spec team kapott egy lökést. Viszont ettől még nem jön meg a nyomás, ami viszont a D legnagyobb hiányossága idén. Vugylinak kell itt egyértelműen feljavulnia, enélkül nehéz lesz...Az OL kapcsán nézzük meg mit hoz a vasárnap. Az egyik legjobb formában levő DL ellen játszanak. Beachum intelligens játékos, de nem kezdő left tackle kaliber. Velasco és Foster sérülése ugyanúgy kritikus lenne most is, vagyis a kellő depth legfeljebb most is csak tackle pozícióban van meg, sehol másutt. Tény persze, hogy Brown idehozatalával egy sok csatát megélt játékos kellett jött hozzánk és azzal egyetértek, hogy ez hiányzott és remélem csak ez..😊
Semmi nem hozza jobban rendbe a dolgokat, mint a W. Kár, hogy most nem otthon játszunk, ez most fontos lenne. Go steelers!
több mint 12 éve
Soldi: És az 'extrablokkolásra' szánt Beachum fogja védeni BB vakoldalát?Igen, ő fogja. Extrablokkolásra jó lesz Adams is. 😀
Khm... Én nem vagyok nyugodt azért továbbra sem...The terrible towel
Nem vagyok nyugodt én sem, de rostermanagelési szempontból megvan a depth a posztokon, a kezdőben pedig azok vannak, akik a legjobbat nyújtották. Rend lesz a fejekben és menni fogunk, mint a meszes. 😉

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
Soldi: És az 'extrablokkolásra' szánt Beachum fogja védeni BB vakoldalát?Khm... Én nem vagyok nyugodt azért továbbra sem...
több mint 12 éve
Gay az első csapattal gyakorolt, azt hiszem, ez egyértelmű üzenet Allennek, hogy még egy dobása van, különben kikerül a kezdőből. Helyes, Gay kifejezetten jó volt a 2. és 3. fordulóban is, amikor Allen sérülése miatt ő kezdett.SoldadosÚjabb infó ezzel kapcsolatban. LeBeau kijelentette, hogy Gay "sokat" fog játszani. Helyes. Jobb volt, mint Allen.
Most érzem azt, hogy meghoztuk azokat a döntéseket, amelyek jobb lett volna az 1. hét előtt meghozni. De végtére is meghoztuk. Most van olyan állapotban a roster, amilyennek lennie kell, a 2013-as keretben annyi van, amit most látunk. Csak kár, hogy ehhez kellett 4 hét, ami 0-4-et hozott és közben már Foote és Pouncey IR-en...
De az látható, hogy mozgalmas 2 hét volt. Az egészet egyben vizsgálva, nem a kapkodást érzem rajta, hanem hogy egyértelművé váltak a hibák (amiket sajnos sejteni lehetett már a szezon előtt is), azokat pedig most szisztematikusan kijavították.
Nézzük mi is történt pontosan:
- Hood helyett Heyward a kezdőben - Heyward egyértelműen remek teljesítményt nyújt.
- Vince Williams egyedüli kezdő buck pozícióban (ILB).
- Az ILB- csatában alulmaradt Kion Wilson helyére pedig visszahoztuk a rutinosabb és a rendszert jobban ismerő, a spec teamben is hasznos Sly-t.
- Allen hiába épült fel, Gay sokat fog játszani, mert jobb teljesítményt nyújtott.
- Cromartie-Smith out, helyére jött a spec team ász és rutinosabb, kezdőként tavaly Troy sérülése miatt - sikeresen - bevetett Allen.
- Kb zsíros kenyérért megszereztük trédben a Cardstól Levi Brownt, így hirtelen lett OL-depth
- A botrányosan gyenge teljesítményt nyújtó Adams helyett Beachum a kezdő LT.
+1 - Senki, se veterán, se fiatal, senki nem játszhat a locker roomban, amíg nincsenek győzelmek.
Az egész off-seasonunk legsikeresebb 2 hete volt ez Gay visszahozatalát leszámítva. Erős üzenetekkel, jó lépésekkel, jó tréddel, amivel semmit nem adtunk és semmit nem is veszthetünk, van OL-depth, az ILB-depth is megnyugtatóbb és jó/jobb formában lévő emberek kerültek a kezdőbe.
Erre volt most szükség. Meggyőződésem, hogy most nyerni fogunk, mert rend lesz a fejekben és teperni fogunk mint az állat.
Tudjátok, Tomlin után szabadon: "unleash hell" - kár, hogy már októberben szükség van rá :/, de az jó, hogy a csapat szerint a szezonnak még nincs vége. És ha nagyon álmodozni szeretnék, akkor nem sorsszerű, hogy New Yorkban kezdhetnénk meg az utunkat New Yorkba. 😊

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
