Pittsburgh Steelers

73 feliratkozó

több mint 14 éve
tenorx 14 042 — fő libsi
A Steelers-szurkoloktól kérdezem, hogy véleményük szerint Big Ben profi pályafutása során melyik szezonban volt a legjobb a pass protection Pittsburgh-ben?atapapa
Olyan még nem volt! 😀

Viccen kívül 2004-2005 közüli valamelyiket mondanám.
több mint 14 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 780
de miből gondolod, hogy lecsúszik odáig Kuechly?kristof
Én a Steelers draftpolitikájából kiindulva mondom azt, hogy ha például 1/24-ig csúszna Kuechly, kétlem, hogy benthagynánk, abban az esetben, ha nincs olyan O-lineman, akiről a csapatnál azt gondolják, megéri az első körös picket.vassadi
Előttünk az Eagles az egyetlen ILB needes csapat, de náluk tavaly is biztosra vették az első körös CB picket, és nem lett belőle semmi. Talán idén is hasonlóképpen lesz, pl. ha DeSean megy, és WR-t húznak elsőre.

egyébként ha bent van még Hightower, Burfict, Glenn meg mondjuk Mike Adams Te kit húznál? (+1 kérdés, hogy ezen négyesből kit húzna a Steelers?)kristof
Burfict kilőve, Glenn és Adams is jó Senior Bowlon van túl (kettejük közül most inkább előbbi, mivel több poszton is bevethető), Hightowernek viszont nem volt hasonló lehetősége a bizonyításra, úgyhogy a combine és a pro day-ek után talán magabiztosabban mondanám őt.
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Én a Steelers draftpolitikájából kiindulva mondom azt, hogy ha például 1/24-ig csúszna Kuechly, kétlem, hogy benthagynánk, abban az esetben, ha nincs olyan O-lineman, akiről a csapatnál azt gondolják, megéri az első körös picket.vassadi
de miből gondolod, hogy lecsúszik odáig Kuechly? egyébként ha bent van még Hightower, Burfict, Glenn meg mondjuk Mike Adams Te kit húznál? (+1 kérdés, hogy ezen négyesből kit húzna a Steelers?)
több mint 14 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 351 — #neverpunt
A Steelers-szurkoloktól kérdezem, hogy véleményük szerint Big Ben profi pályafutása során melyik szezonban volt a legjobb a pass protection Pittsburgh-ben?

több mint 14 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 780
Azzal vitatkozom alapvetően, hogy egyáltalán kell-e a Harrison-Timmons-Woodley trió mellé hosszabb távon még egy 1. körös pick az LB-sorba.

Egy év után még korai értékelni, de szerintem ment ki olyan falember 1/31 után, aki 1-2 éven belül nagyobb upgrade lesz a csapatának, mint Gilbert nektek.

Inkább úgy kellene nézni szerintem, hogy 2013-ban mivel kerültök közelebb a SB megnyeréséhez, egy 1. körös LB-vel, aki 1 évet edződhet, vagy egy 1. körös OL-emberrel, aki szintén 1 évet szokhatja a légkört.somoskovig
Én a Steelers draftpolitikájából kiindulva mondom azt, hogy ha például 1/24-ig csúszna Kuechly, kétlem, hogy benthagynánk, abban az esetben, ha nincs olyan O-lineman, akiről a csapatnál azt gondolják, megéri az első körös picket. Van igazság abban, amit mondasz, de nem biztos, hogy egy első körös OL-emberrel annyival jobban járunk, mint egy második körössel. Ez igaz persze az ILB-re is, de itt szerintem a Steelers játékospolitikája az, ami döntő.
több mint 14 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 11 758 — Chiefs GM
Szerintem tavaly a DE abszolút indokolható volt, nekem legalábbis nem volt meglepetés, tekintetbe véve Smith (és Keisel) életkorát, illetve azt, hogy Ti általában egy évre előre draftoltok, vagyis a Heyward pick sokkal inkább idénre szólt.

Csak kérdés, hogy érdemes-e még 1 évet elpazarolni az offense életéből azért, hogy ne 3, hanem 4 playmaker legyen az LB-sorban.somoskovig
Nem volt meglepetés a Heyward pick, egyáltalán, csak az OT és a CB is nagyobb need volt. De nem ugyanaz a helyzet idén az ILB-kkel, mint amit felvázoltál a defensive endek kapcsán? Timmons személyében megvan a jövő egyik embere (Hood), Farriornak viszont ez lesz az utolsó szezonja, ha vállalja (Smith, Keisel), Foote pedig alighanem cap casualty lesz. Utóbbi egyébként is elég sűrűn volt bent Farrior helyett, idén pedig ugyanez a rotáció Warrior és az első körös rookie között mehetne, ami megfelelő alap lenne az újoncnak a 2013-as idényre, az első szezonjára kezdőként.

Azt meg nem értem, miért jelentene feltétlenül pazarlást az offense számára, ha első körben a védelembe draftolnánk. Lásd tavaly Gilbert, akinél jobb OT-t - a szezon alapján - 1/31-nél sem húzhattunk volna.vassadi
Azzal vitatkozom alapvetően, hogy egyáltalán kell-e a Harrison-Timmons-Woodley trió mellé hosszabb távon még egy 1. körös pick az LB-sorba.

Egy év után még korai értékelni, de szerintem ment ki olyan falember 1/31 után, aki 1-2 éven belül nagyobb upgrade lesz a csapatának, mint Gilbert nektek.

Inkább úgy kellene nézni szerintem, hogy 2013-ban mivel kerültök közelebb a SB megnyeréséhez, egy 1. körös LB-vel, aki 1 évet edződhet, vagy egy 1. körös OL-emberrel, aki szintén 1 évet szokhatja a légkört.

több mint 14 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 780
Szerintem tavaly a DE abszolút indokolható volt, nekem legalábbis nem volt meglepetés, tekintetbe véve Smith (és Keisel) életkorát, illetve azt, hogy Ti általában egy évre előre draftoltok, vagyis a Heyward pick sokkal inkább idénre szólt.

Csak kérdés, hogy érdemes-e még 1 évet elpazarolni az offense életéből azért, hogy ne 3, hanem 4 playmaker legyen az LB-sorban.somoskovig
Nem volt meglepetés a Heyward pick, egyáltalán, csak az OT és a CB is nagyobb need volt. De nem ugyanaz a helyzet idén az ILB-kkel, mint amit felvázoltál a defensive endek kapcsán? Timmons személyében megvan a jövő egyik embere (Hood), Farriornak viszont ez lesz az utolsó szezonja, ha vállalja (Smith, Keisel), Foote pedig alighanem cap casualty lesz. Utóbbi egyébként is elég sűrűn volt bent Farrior helyett, idén pedig ugyanez a rotáció Warrior és az első körös rookie között mehetne, ami megfelelő alap lenne az újoncnak a 2013-as idényre, az első szezonjára kezdőként.

Azt meg nem értem, miért jelentene feltétlenül pazarlást az offense számára, ha első körben a védelembe draftolnánk. Lásd tavaly Gilbert, akinél jobb OT-t - a szezon alapján - 1/31-nél sem húzhattunk volna.
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Az ILB posztot favorizálom, ide pedig első körben két opció van, Kuechly és Hightower.vassadi
Burfictet miért hagyod ki? sztem sokkal inkább Steelersbe illő játékos, mint Kuechly 😛
több mint 14 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 11 758 — Chiefs GM
Nekem fura lenne Timmons mellé még egy 1. körös ILB, persze fontos poszt, de a futás ellen darálni későbbi körben is jöhetne játékos, szerintem az OL sokkal nagyobb need nálatok.somoskovig
Erre megint csak azt tudom mondani, nézd meg a tavalyi draftunkat, tökéletesen mutatja a Steelers játékospolitikáját. Jóval nagyobb need volt a CB és az OT akkor is, mégis defensive endet hoztunk, Aaron Smith, Keisel, és Hood mögé. Most nagyjából ugyanez a helyzet az ILB-vel is, én pl. Kuechly-t semmiképpen sem hagynám bent.vassadi
Szerintem tavaly a DE abszolút indokolható volt, nekem legalábbis nem volt meglepetés, tekintetbe véve Smith (és Keisel) életkorát, illetve azt, hogy Ti általában egy évre előre draftoltok, vagyis a Heyward pick sokkal inkább idénre szólt.

Csak kérdés, hogy érdemes-e még 1 évet elpazarolni az offense életéből azért, hogy ne 3, hanem 4 playmaker legyen az LB-sorban.

több mint 14 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 256 — 毎日何かを学ぶ
Ádi, mit adnál, ha mondjuk ma amikor a GM ezekről a kérdésekről morfondírozik a vasárnapi ebéd mellett egy órácskára belelátnál a fejébe???? 😀
több mint 14 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 780
Nekem fura lenne Timmons mellé még egy 1. körös ILB, persze fontos poszt, de a futás ellen darálni későbbi körben is jöhetne játékos, szerintem az OL sokkal nagyobb need nálatok.somoskovig
Erre megint csak azt tudom mondani, nézd meg a tavalyi draftunkat, tökéletesen mutatja a Steelers játékospolitikáját. Jóval nagyobb need volt a CB és az OT akkor is, mégis defensive endet hoztunk, Aaron Smith, Keisel, és Hood mögé. Most nagyjából ugyanez a helyzet az ILB-vel is, én pl. Kuechly-t semmiképpen sem hagynám bent.
több mint 14 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 11 758 — Chiefs GM
Ádi véleményére adok ebben a kérdésben és Ő nagyon favorizálja az emeletest, persze biztosan az Alabama miatt 😀 Meg persze ismerve Ádit, tudja, hogy mennyire jó vagy sem. Ezek szerint jó.polamalu
Az ILB posztot favorizálom, ide pedig első körben két opció van, Kuechly és Hightower. Esetleg még Bobby Wagner, a Senior Bowlon az edzéseken és a meccsen is remekelt, a draftig még egyértelmű első körös prospectté válhat.vassadi
Nekem fura lenne Timmons mellé még egy 1. körös ILB, persze fontos poszt, de a futás ellen darálni későbbi körben is jöhetne játékos, szerintem az OL sokkal nagyobb need nálatok.

több mint 14 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 780
Ádi véleményére adok ebben a kérdésben és Ő nagyon favorizálja az emeletest, persze biztosan az Alabama miatt 😀 Meg persze ismerve Ádit, tudja, hogy mennyire jó vagy sem. Ezek szerint jó.polamalu
Az ILB posztot favorizálom, ide pedig első körben két opció van, Kuechly és Hightower. Esetleg még Bobby Wagner, a Senior Bowlon az edzéseken és a meccsen is remekelt, a draftig még egyértelmű első körös prospectté válhat.
több mint 14 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 256 — 毎日何かを学ぶ
igen, Hightower is ott van, bár véleményem szerint Glenn jobb választás lenne számotokra.kristof
Köszi, nem vagyok egy nagy NCAA tudós sőőőt. Ádi véleményére adok ebben a kérdésben és Ő nagyon favorizálja az emeletest, persze biztosan az Alabama miatt 😀 Meg persze ismerve Ádit, tudja, hogy mennyire jó vagy sem. Ezek szerint jó. Glenn-ről nem láttam még videót. Sajnos annyi időm nincs, hogy mindenhol tökéletesen elmerüljek és ezért az NCAA egyenlőre kimarad 😕
Köszönöm mindenkinek a válaszokat.
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
igen, Hightower is ott van, bár véleményem szerint Glenn jobb választás lenne számotokra.
több mint 14 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 256 — 毎日何かを学ぶ
Akkor Magastorony jelentkezése is bent van?? Azért mondtam, hogy nem biztos, hogy elsőre gondolták, mert a listám elöl szerepel, de nincs mellette számozás, így lehet, hogy az összes közül Őt tartják a legnagyobb tehetségnek.
több mint 14 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 214 — Lájkold a zsűrit!
Pittsburgh Steelers
Cordy Glenn, OG-OT, Georgia. The Steelers are being given Memphis DT Dontari Poe in plenty of mocks, and he makes sense as a replacement for veteran Casey Hampton, who is coming off ACL surgery. But have you seen the state of the Steelers' offensive line the past two seasons? Until convinced otherwise, we consider Pittsburgh's OL issues to be its top priority.

Read more: http://sportsillustrated.cnn.com/2012/writers/don_banks/01/26/mock-draft/index.html#ixzz1kpr9Thj9kishaszi
Glenn szerintem is az egyik potenciális jelölt lehet első körben, többek között pont azért, mert tackle-ként és guardként is bevethető.vassadi
Hát igen a választásoknál a falban egy fontos szempont, hogy több poszton is bevethető legyen a jó ember. Egyébként a SD-on is olvastam safety-t ott is Barront írták, igaz nem listázták hányadikra. Azért a Combine még sok mindenről dönthet, ill. az is, hogy ki az aki hamarabb kijön. Szakértők, Ádi, Soldi, stb. Meddig kell dönteni az egyetemistáknak, hogy kijönnek vagy maradnak?polamalu
már lezárult a draftra jelentkezés


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 14 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 780
Egyébként a SD-on is olvastam safety-t ott is Barront írták, igaz nem listázták hányadikra.polamalu
Barron első körös prospect, úgyhogy biztosan ott is 1/24-nél szerepelt.

Meddig kell dönteni az egyetemistáknak, hogy kijönnek vagy maradnak?polamalu
Az underclassmanek január 15-ig jelentkezhettek, úgyhogy már végleges a draft mezőnye.
több mint 14 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 256 — 毎日何かを学ぶ
Pittsburgh Steelers
Cordy Glenn, OG-OT, Georgia. The Steelers are being given Memphis DT Dontari Poe in plenty of mocks, and he makes sense as a replacement for veteran Casey Hampton, who is coming off ACL surgery. But have you seen the state of the Steelers' offensive line the past two seasons? Until convinced otherwise, we consider Pittsburgh's OL issues to be its top priority.

Read more: http://sportsillustrated.cnn.com/2012/writers/don_banks/01/26/mock-draft/index.html#ixzz1kpr9Thj9kishaszi
Glenn szerintem is az egyik potenciális jelölt lehet első körben, többek között pont azért, mert tackle-ként és guardként is bevethető.vassadi
Hát igen a választásoknál a falban egy fontos szempont, hogy több poszton is bevethető legyen a jó ember. Egyébként a SD-on is olvastam safety-t ott is Barront írták, igaz nem listázták hányadikra. Azért a Combine még sok mindenről dönthet, ill. az is, hogy ki az aki hamarabb kijön. Szakértők, Ádi, Soldi, stb. Meddig kell dönteni az egyetemistáknak, hogy kijönnek vagy maradnak?
több mint 14 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 730 — capitaine du château de Vienne 1487
Pittsburgh Steelers
Cordy Glenn, OG-OT, Georgia. The Steelers are being given Memphis DT Dontari Poe in plenty of mocks, and he makes sense as a replacement for veteran Casey Hampton, who is coming off ACL surgery. But have you seen the state of the Steelers' offensive line the past two seasons? Until convinced otherwise, we consider Pittsburgh's OL issues to be its top priority.

Read more: http://sportsillustrated.cnn.com/2012/writers/don_banks/01/26/mock-draft/index.html#ixzz1kpr9Thj9kishaszi
Glenn szerintem is az egyik potenciális jelölt lehet első körben, többek között pont azért, mert tackle-ként és guardként is bevethető.vassadi
plussz ugye olyan suliból jön ahol nagyon ott van a Kolber-gukker!


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 14 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 780
Pittsburgh Steelers
Cordy Glenn, OG-OT, Georgia. The Steelers are being given Memphis DT Dontari Poe in plenty of mocks, and he makes sense as a replacement for veteran Casey Hampton, who is coming off ACL surgery. But have you seen the state of the Steelers' offensive line the past two seasons? Until convinced otherwise, we consider Pittsburgh's OL issues to be its top priority.

Read more: http://sportsillustrated.cnn.com/2012/writers/don_banks/01/26/mock-draft/index.html#ixzz1kpr9Thj9kishaszi
Glenn szerintem is az egyik potenciális jelölt lehet első körben, többek között pont azért, mert tackle-ként és guardként is bevethető.
több mint 14 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 028 — Steelers fan
Pittsburgh Steelers
Cordy Glenn, OG-OT, Georgia. The Steelers are being given Memphis DT Dontari Poe in plenty of mocks, and he makes sense as a replacement for veteran Casey Hampton, who is coming off ACL surgery. But have you seen the state of the Steelers' offensive line the past two seasons? Until convinced otherwise, we consider Pittsburgh's OL issues to be its top priority.

Read more: http://sportsillustrated.cnn.com/2012/writers/don_banks/01/26/mock-draft/index.html#ixzz1kpr9Thj9

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 14 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 730 — capitaine du château de Vienne 1487
Szoktamvolt mondani, hogy tanitványos jellegű a visszaolvasás, azaz úgy emlékszem specc nem bizonyiték, meg a megmondtam se.

A Caldwell dolog pedig egyáltalán nem meglepő húzás, tekintve hogy a Dungy-féle-kócsingtriiin lógunk ( az pedig CsákNollban gyökeredzik ) és az elérhető szabad ember ebben a berekbe éppen Caldwell volt. Há némmá hova mászott el a mi kutyánk kölke, gyerecsakide gyorsan.

Drei - mikoron ugye a DB alakzat problémáiról van szó, emliteni szoktam volt, hogy kvázi a CBinket lemaszkoljuk, sha sérülés van a jóisten mentsen meg bennünket egy esetleges Pola-Clark együttes sérüléstől, de lehet hogy már csak az egyikük kidőlése is káoszt okozhat ( lásd Denver ). Ugye egy bekápp van velük Mándi. De volt még régebben szó, hogy valakit átkonvertálunk, emlékszik valaki Lewis vagy ki?


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 14 éve
tenorx 14 042 — fő libsi
Érdekes, én is visszanméztem, mert nem úgy emlékeztem, ahogy Te azt írtad, hogy csak Robi mondta ezt... És volt egy általános véleményem, amiben a fentebb leírt hármast leírtam OT, CB és DL (előbbi kettőt fontosabbnak tartva), ezt valahogy nem idézted vissza... Mint ahogy azt sem, hogy közvetlenül a pickünk előtt 3. helyre tettem Heywardot...

A feltréd pedig draftnapra amúgy kizárt lett, mert Colbert egy nappal előtte kijelentette, hogy mind a 7 pickre szüksége van, márpedig ez egy 1. körös feltrédnél nem igazán lehetséges.Soldados
Azért a pick előtt harmadik helyre rakni Heywardot nem nagy cucc 😛
Robi két héttel előtte írta, hogy Heyward nála a #1 favorit 😀 Nem hasonlítgatni akarok, csak attól, hogy te leírsz vmit, még nem biztos, hogy úgy lesz.

Nah meg is van:
Csakis a DL-be. Olyan szintű tehetségek vannak 3-4 DE poszton (Dareus, Jordan, Watt, Heyward, Liuget /ő nem a mi rendszerünkbe/ és Wilkerson), és olyan sokan, hogy a 31. helyig le fog csúszni egy olyan játékos, aki alapból, ha mondjuk csak hárman lennének belőlük (bármelyik 3!) a top 15-ben biztosan kimenne. Ezt a lehetőséget nem lehet kihagyni.
Közülük a "leggyengébbnek" tartott Wilkerson legújabb meccsösszefoglalója: http://www.youtube.com/watch?v=Pr2mYkCKs90 Brutális! Most megy a pro day-e élőben, nézd meg a drilleken!
A DL-be veszem még Phil Taylort is.
Carimi, Pouncey csak trade-del elérhető, Sherrod talán nem de ő RT-ben nem biztos, h jó lesz, pedig őt bírom. CB-k közül Jimmy Smith kizárt a jelleme miatt, Brandon Harris sztem kimegy előttünk, de ő nem a mi fizikális CB standardünk megfelelője.
A többiek nem érnek első kört nekünk jelenleg. Burton, Patrick reach lenne, Ijalana is, Solder és Castonzo egyáltalán nem jó RT-be. Ennek a pick-nek DL-nek kell lenni trade nélkül. És nagyon nem érné meg egy trade nekünk.
NCAA hasonlattal élve: a felsorolt 7 DL "tehetségindexe": 93,92, 91, 90, 90, 90, 89, míg az akkor benn lévő OL és CB prospecteké max 85.
Ezen kívül a 2-4. körös CB-k tehetségben nem jelentenek akkora visszaesést, mint a DL embereké. OL class alapból gyenge az első körben is az említett két embert leszámítva, de a lényeg, hogy a falunkba tökéletesen illő (jó run block, közepesnél jobb láb, kb 6'6 és 330 fontos méret) RT prospecetek vannak a 2-4. körben, akik könnyen RG-ba konvertálhatók akár. Ilyen Marcus Gilbert 2/31re vagy a másik jelöltem Hairston a 3-5. körben. De jó lehet Carpenter esetleg Brewer vagy Reid is.
CB is a 2-4. körben jöhet jó felépítéssel és egy ILB is (már írtam a draft topicban, h Irving/Sheppard/Herzlich nagyon jó lenne).
A needjeinket illetően és a pozíciók draftértékét és a class erősségét figyelve ez a draft sztem nekünk lett kitalálva.
1. kör DL
2-4. kör CB, OT, ILB
5-7. kör OG, CB, P/K, backup TE
Uff

Üdv
RobiRobilluma
Valóban nagyon durva ez a draft DL oldalról, de az a baj, hogy Taylor ki fog menni, meg annyira nem is bírom, DEt meg nem biztos, hogy húznék. Ziggy meg Keisel jó lesz még 2-3 évig.tenorx
Easont elengedjük, Aaron uccsó szezonja. Hoke lehet, hogy megy. Ki marad? Ez sztem nagyon kevés. Top 15-ös DL embert nem lehet ilyenkor bent hagyni egy közepes OT és CB class-szal együtt. Legalábbis nálam. Ezért nem húznék neked 😊 .Robilluma
Robi remélem nem lesz mérges a copyrightért, egyébként ez a beszélgetés még márciusban volt.
több mint 14 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 028 — Steelers fan
http://nicepickcowher.com/2012/01/28/ben-roethlisberger-in-danger-of-speaking-out-of-turn/

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."