Seattle Seahawks

62 feliratkozó

több mint 10 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 550
Jimmyről nincsen semmi hír? T
Hanni
nagyon súlyos sérülés. reméljük nincs vége a karrierének.
sokan nem tudtak visszatérni ebből a térszalag szakadásbol , de pl Cruz v cadillac williams igen
több mint 10 éve
Hanni Seattle Seahawks Army Black Knights 8 657 — Poloska confirmed
Jimmyről nincsen semmi hír? Tegnap is elmondtam eredménykövetőbe, hogy az ő sérülése miatt marhára nem tudok örülni ennek a győzelemnek, bármit is jelentett... A "fél franchise-t" odaadtuk egy olyan playmakerért, akiről mindenki tudta év elején, hogy elképesztően nagyot dobhat a játékunkon, erre pont egy olyan meccsen történik meg ez vele, ami az idei legjobbja lehetett volna... Szívás ez a sérülés dolog a sportban. Mondjuk igazán Bostonban lehetnek becsokizva a tegnap után.

Számomra a tegnapi pozitívumok:
- Shead játéka, az az egy hosszú elkapás amit bemutattak mellette, azon is full rajta volt, épp, hogy nem sikerült levédeni.
- Második félidős nyomás BigBenen
- Sherman, még akkor is, ha néha egészen vitatható volt az amit prezentált
- Rawlsnak is örültem, egy kicsit jobb O fallal bámulatos mire lehet majd képes a jövőben
- Most biztos utálnak majd a Steelers szurkolók, de nekem marhára jól esett, hogy VÉGRE a mi javunkra tévedtek a bírók inkább. (persze ettől függetlenül még bekaphatják egymás fülét.... mmint a sporik)

Viszont a negatívumok:
- ET elképesztően homály volt.... folyamatosan lemaradt, vagy lepattant.
- Halacska is összekaphatná magát, mert ezek a blokkba lövöldözött extrapontok nem viccesek.
- Teljesen retardált kétpontos próbálkozások
- JIMMY sérülése 😥
- Az a tény, hogy továbbra sincs magabiztos "bigplaymakerünk". Most éppen jól kijött Baldwin és Wilson életük kapcsolata, de azért továbbra se gondolja senki, hogy nekünk van a középszerűnél jobb elkapónk. Azoknál a passzoknál kb a ligának a 80% ott lehetett volna, ugyanez az eredmény. Nyilván nem az az elvárás, hogy egy ODB Jr. vagy egy Julio Jones-t kukázzunk, csak kellene egy olyan ember, akire fellehet baszni nyugodtan a labdát és le is szedi mondjuk 2x egy meccsen.

Nagyon várom a Vikings elleni meccset!!
több mint 10 éve
tejbegrrr!!! Seattle Seahawks Washington Huskies 943
 mmqb.si.com/mmqb/2015/11/30/russell-wilson-seahawks-steelers-nfl-week-12

“George is having the off-season of his life, because it’s the only one he has ever really had,” Carroll said of Fant.
több mint 10 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 550
Szerintem valamit nagyon nem vesztek figyelembe. A 3 védők által szerzett interception nem ajándék volt, vagy valamiféle homály a steelerstol.

Lehet,hogy nincs már kiemelkedő vedelmunk, és a Lob is csak árnyéka önmagának, de ez történik akkor, ha az ellenfel majd 60x kiserel meg passzolni. Jönnek az intek. Ezért nem csinálja ezt mindenki. Amennyiben valaki ennyit, és ilyen nyíltan akár passzolni ellenünk, főleg mely labdakkal, akkor ez lesz az eredmény. Rengeteg ternelt yard,de sokszor a semmiért,mert jön a labdaeladas.

Szóval ne tegyünk úgy,mintha hatalmas szerencse vagy akár a Steelers részéről kikuszobolheto hiba lenne ez a három int. Egyedül a negyedekit, a fake fg passzt lehet annak venni.

Ezzel együtt jó gameplan volt, kb végig a Steelers irányította a meccset, ők diktaltak az iramot, mi pedig utánuk futottznk javarészt.

Belegondolni is szirnyu, mi lett volna, ha Cary Williams játszik.
undisputedly
az a 4-5 hosszú passz amiből Shead levédekezett 3-4t abból mint TD

érdekes kontraszt lesz a vikings meccs, ahol meg csak fut az ellenfél 😊
több mint 10 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 865 — SuperBowl Champions 2013/2014 II 2025/2026
Szerintem valamit nagyon nem vesztek figyelembe. A 3 védők által szerzett interception nem ajándék volt, vagy valamiféle homály a steelerstol.

Lehet,hogy nincs már kiemelkedő vedelmunk, és a Lob is csak árnyéka önmagának, de ez történik akkor, ha az ellenfel majd 60x kiserel meg passzolni. Jönnek az intek. Ezért nem csinálja ezt mindenki. Amennyiben valaki ennyit, és ilyen nyíltan akár passzolni ellenünk, főleg mely labdakkal, akkor ez lesz az eredmény. Rengeteg ternelt yard,de sokszor a semmiért,mert jön a labdaeladas.

Szóval ne tegyünk úgy,mintha hatalmas szerencse vagy akár a Steelers részéről kikuszobolheto hiba lenne ez a három int. Egyedül a negyedekit, a fake fg passzt lehet annak venni.

Ezzel együtt jó gameplan volt, kb végig a Steelers irányította a meccset, ők diktaltak az iramot, mi pedig utánuk futottznk javarészt.

Belegondolni is szirnyu, mi lett volna, ha Cary Williams játszik.

Szerkesztette: undisputedly
több mint 10 éve
Oszi Seattle Seahawks 1 215
Gratulálok srácok! Jók kis meccs volt, egy kis szerencsével talán másképp is alakulhatott volna a részünkről, de az az igazság, hogy jók voltatok és kihasználtátok amit ki kellett. Nálunk egyértelmű a D-ben, hogy no to, no party.

Gratulálok mégegyszer!

Hála Istennek azért kettőnk eddigi legfontosabb mérkőzését mi nyetük 10 évvel ezelőtt. 😛 😊 😊
Haggans
Nekem olyan érzésem van, hogy ha nálatok kevesebb turnover lenne a támadók részéről, és a védelem kissé javulna, még Super Bowlba jutási esély is könnyen lehetne, de a playoffban biztosan kellemetlen ellenfél lesz a Steelers, bárki is kapja ellenfélül.
Aguirre
Ezzel maximálisan egyetértek, főleg három ilyen elkapóval😊
több mint 10 éve
Aguirre Seattle Seahawks 341
Gratulálok srácok! Jók kis meccs volt, egy kis szerencsével talán másképp is alakulhatott volna a részünkről, de az az igazság, hogy jók voltatok és kihasználtátok amit ki kellett. Nálunk egyértelmű a D-ben, hogy no to, no party.

Gratulálok mégegyszer!

Hála Istennek azért kettőnk eddigi legfontosabb mérkőzését mi nyetük 10 évvel ezelőtt. 😛 😊 😊
Haggans
Nekem olyan érzésem van, hogy ha nálatok kevesebb turnover lenne a támadók részéről, és a védelem kissé javulna, még Super Bowlba jutási esély is könnyen lehetne, de a playoffban biztosan kellemetlen ellenfél lesz a Steelers, bárki is kapja ellenfélül.
több mint 10 éve
Gergőke Pittsburgh Steelers Ohio State Buckeyes 2 990 — Pittsburgh Pirates,Chicago Bulls, Aston Villa fan!
Gratulálok srácok! Jók kis meccs volt, egy kis szerencsével talán másképp is alakulhatott volna a részünkről, de az az igazság, hogy jók voltatok és kihasználtátok amit ki kellett. Nálunk egyértelmű a D-ben, hogy no to, no party.

Gratulálok mégegyszer!

Hála Istennek azért kettőnk eddigi legfontosabb mérkőzését mi nyetük 10 évvel ezelőtt. 😛 😊 😊

több mint 10 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 865 — SuperBowl Champions 2013/2014 II 2025/2026
No other team has had 5 third down conversions of 10+ yards this season in a game. Not Aaron Rodgers, Not Tom Brady, Nobody, except RW & Co.

nagyon jó volt Wilson.
braxa88
Szerintem a komplett Ő#-ra nézve ez elég nagy kritika. Nem.lett volna szabad ennyire hosszú harmadik kíserletekbe belefutni ismét.

És ebből az ötből is szerintem három Graham elkapasaval lett meg. Nagyon sajnálom a kiesését, lehetett volna egy 1000 yardos elkaponk,oly hosszú idő után.
több mint 10 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 550
No other team has had 5 third down conversions of 10+ yards this season in a game. Not Aaron Rodgers, Not Tom Brady, Nobody, except RW & Co.

nagyon jó volt Wilson.
több mint 10 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 550
Graham nem játszott látványosan eddig, de rengeteg nehéz 1st downt szerzett nekünk...

Szóval maradt L. Willson...
undisputedly
és Baldwin 1.TDjénél elvitte a fél Steelers secondaryt
több mint 10 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 865 — SuperBowl Champions 2013/2014 II 2025/2026
Graham nem játszott látványosan eddig, de rengeteg nehéz 1st downt szerzett nekünk...

Szóval maradt L. Willson...
több mint 10 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 550
2hét mulva esedékés Ravens elleni meccset (eredetileg SNF) szerencsére elmozdították 19.00ás sávba.

ez emg csak ugy


Szerkesztette: braxa88
több mint 10 éve
Aguirre Seattle Seahawks 341
Szerintem ha bejutunk a playoffba, senki nem szeretne ellenünk játszani, kellemetlen ellenfelek vagyunk 😊

Amúgy az eredetileg fontos kezdők közül három (Lynch, Graham, Cary Williams) valószínűleg már nem igazán fog játszani, azonban szerencsére egyik sem akkora gond, sőt, Rawls szépen tudja pótolni Beast Mode-ot, Graham nem tudta elérni a potenciálját, Williamset meg sosem szabadott volna szerződtetni, de legalább felismerték, hogy jobban járunk, ha a pálya közelébe sem megy.

Ha a Vikingset verjük, és miért ne vernénk (AP-t kell csak megfogni), akkor onnantól mindegyik hátralevő meccs nyerhető, igen, még a Cardinals elleni is az utolsó fordulóban, főleg hogy addigra nekik nem biztos, hogy számítani fog annyira az a meccs, mint nekünk.

Persze ehhez kellett az is, hogy az East-be mindenki .500 alatt van, a Falcons gyakorlatilag kipukkadt, a Packers sem érinthetetlen, a többiek meg nem elég jók (kivéve a Cardinals, Panthers, akiket különben playoffban szerintem meg tudnánk verni egy szoros meccsen, de legalább 50-50 esély lenne rá), mindenesetre a sorsunk a mi kezünkben van, és ez a legtöbb, ami elérhető jelenleg.
több mint 10 éve
silent7939 Arizona Cardinals Clemson Tigers 4 928 — Látens Jags fan... :)
Valamiért Vikingektől jobban tartok mint a két héttel ezelőtti Arizonatol. Na de védelem tényleg sokat yardot engedett, én azt hittem hogy csúnyán szét passzolják Brayantet mivel nem egy klasszis cb volt rajta, de nem így történt. Grahamat sajnálom azért lett volna ő igencsak használva a meccsen ha nem dől ki.
Badwin most nagyon oda tette magát😊
De akiben nagyon hiszek az Lockett, volt egy két olyan pukkanása hogy azt hittem kidől de nem, jó lesz ő😊
De a legjobb PC. hát ahogy ő tud örülni az valami kegyetlen 😀
Oszi
Megnéztem a tegnapi meccsüket és baromira egy dimenziós a játékuk. Bár igaz hogy az az AP dimension de ha őt kordában tudjátok/tudjuk tartani (na meg Rudolphot) akkor nem sok más fegyver van. Teddy csak biztosra megy és ink kidobálja a lasztit.
több mint 10 éve
Oszi Seattle Seahawks 1 215
Valamiért Vikingektől jobban tartok mint a két héttel ezelőtti Arizonatol. Na de védelem tényleg sokat yardot engedett, én azt hittem hogy csúnyán szét passzolják Brayantet mivel nem egy klasszis cb volt rajta, de nem így történt. Grahamat sajnálom azért lett volna ő igencsak használva a meccsen ha nem dől ki.
Badwin most nagyon oda tette magát😊
De akiben nagyon hiszek az Lockett, volt egy két olyan pukkanása hogy azt hittem kidől de nem, jó lesz ő😊
De a legjobb PC. hát ahogy ő tud örülni az valami kegyetlen 😀
több mint 10 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 550
cards meccs után írtam h Wilson 10td az lófing, na azóta két meccsen 8td 0 int, 138 és 148as rating. így kell!
OLra és Rawlsra sem lehet panasz, nem volt rossz..
de a passzjáték. legszebb. Baldwin klasszis és vezér. Kearse is király vot, Kevin Smithre is lehet számítani. Lockett keveset volt játékban, de labda van nála akkor nyílván király csak Jimmyt sajnálom nagyon. 😕
Willsonnak megint elő kell lépnie, és Helfetet is többet kell majd használni.
védelem... Thomas élete legrosszabb meccse volt ez biztos. Shead tetszett összességében, nagyon nehéz feladata volt Brayanttel, de megoldotta a hosszú passszokat is 1 kivétellel. pedig volt vagy 5.
Shermanre nem lehet panasz, sőt. Lane rozsdás még nagyon.
pass rush több kell. Bennett megint idióta volt. pedig már 5-6 meccsel ezelőtt azt hittem megjavult, de Avril jobb nála. Clark végre!
szét lett kapva a védelem, de még egy ilyen passzattack, ennyi fegyverrel nincs a ligában. és nyertünk. labdaszerzések nagyon kellettek


na de végre PO helyen vagyunk!
nagyon jó meccs volt. nagyon jó offensezel (mi? 😀 ). 30pontot kapva nyerünk több mint egy TD különbséggel. na ilyen mikor volt?

vasárnap Vikings. ha nyerünk akkor nagy leovadás kell ahhoz h ne legyen PO.
több mint 10 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Remélem Grahamnel mégsem akkora a baj, mint ami a képernyőn látszott!
endorphyn
Úgy néz ki, még nagyobb. PC szerint a patella szalagja sérült, ez a legmocskosabb térdsérülés. Ha szakadt (szerintem igen), akkor jövő ilyenkor lesz jó esetben a régi,

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 10 éve
tejbegrrr!!! Seattle Seahawks Washington Huskies 943
Fontos győzelem volt mind a szezon ügyében, mind lélektanilag. Képes a csapat legyőzni a Steelerst és ez tekintve, hogy tízenéves átok, plusz az első SB, szóval mindenképpen nagy szó!

Remélem Grahamnel mégsem akkora a baj, mint ami a képernyőn látszott!
endorphyn
A szezonban már nem játszik.

“George is having the off-season of his life, because it’s the only one he has ever really had,” Carroll said of Fant.
több mint 10 éve
endorphyn Seattle Seahawks 1 850 — Seahawk Royal Guard
Fontos győzelem volt mind a szezon ügyében, mind lélektanilag. Képes a csapat legyőzni a Steelerst és ez tekintve, hogy tízenéves átok, plusz az első SB, szóval mindenképpen nagy szó!

Remélem Grahamnel mégsem akkora a baj, mint ami a képernyőn látszott!

-- TIME I'AM! --
több mint 10 éve
tejbegrrr!!! Seattle Seahawks Washington Huskies 943
Ha ilyen egy celebrity QB, akkor nekünk az kell. 😊

“George is having the off-season of his life, because it’s the only one he has ever really had,” Carroll said of Fant.
több mint 10 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 550
Seahawks Inactives:
P. Richardson,
T. Smith,
M. Lynch,
C. Williams,
E. Pinkins,
D. Nowak,
K. Sokoli.


és Irvin játszik!

Szerkesztette: braxa88
több mint 10 éve
Helmut Zimmer Oregon Ducks 7 032 — Terry bohóc szülinapokat játszóházban is vállal.


Mit gondoltok?
CSABI27
Talán 2 hete volt is egy kis üzengetés PC vel. (Ez az álmoskonyv szerint nem jó hír). Az én véleményemet pár oldallal korábban olvashatod a byweek kapcsán. DE az igazán lényeges kérdést itt megtalálaod:
 www.seattlepi.com/sports/football/article/Seahawks-coach-Pete-Carroll-looking-for-more-from-6635930.php
Azóta azt látjuk, hogy:
Nem állt ki mögüle a csapat, tehát nagy baj nem gondolom, hogy van.
Niners ellen remekül játszott;
Itt a pompás alkalom ma, hogy megmutassa mire képes. Nagy szükség lenne rá.
több mint 10 éve
tejbegrrr!!! Seattle Seahawks Washington Huskies 943


Mit gondoltok?
CSABI27
A csávóval az az alapvető baj, hogy túl alacsony és nem elég fekete.

“George is having the off-season of his life, because it’s the only one he has ever really had,” Carroll said of Fant.
több mint 10 éve
CSABI27 Seattle Seahawks 99 — vinczellercsaba@gmail.com


Mit gondoltok?