Tennessee Titans

20 feliratkozó

több mint 13 éve
rezső 494 — Titans fan
Nem hinném, hogy bárki elbízza magát, miért is tenné??
érdekes kérdés, hogy Hayes esetleges visszatérésével a négyből melyik, egyébként az első meccsen jól játszó DE megy a levesbe - meglátjuk.
A passz-futás arányt pedig majd meglátjuk, azt nagyon nem nézném szívesen, ha rendszeresen, szépen eljutnánk FG távolságon belülre, s ott pedig mindig jönne három 1-2 yardos futás-erőlködés - Lehet, hogy Vince-ben benne van a hiba, de szépen lassan eljön az ideje, hogy minden szituációban megbízzanak benne, folyamatosan javul, egyre jobb és jobb léesz - remélem, vasárnap nem cáfol rám 😊
több mint 13 éve
egozo Tennessee Titans 669 — Titans fan
Jovan Haye-t 5000dollárra büntették a facemask miatt, azt mondta, ez meglepetés, mert többre számított.
Sajnos mindenki minket lát esélyesebbnek, remélem nem száll fejükbe. Meg kellene nyerni ezt a meccset, így Rosszliszberger nélkül, mert utána elég rázós dolgok jönnek. Giants, Denver, Dallas. Bár egyik sem brillirozott az első körben, de ez nem azt jelenti, hogy ezután sem fognak.
több mint 13 éve
Titans Tennessee Titans 676 — Tennessee fan
nem fantomok, csak elejtettek. ahogy mondjuk én Eli-nek se írnám be ilyenkor a három int-et mert nem ő dobta őket, hanem az elkapói... aztán az életrajzában neki mégis lesz 3 int, Dixonnak meg 1. végülis mind1, majd meglátjuk a mieinknek odadobálja-e őket és elkapják-e (el fogják.)

Egyébként azért nem hiszem, hogy nagyon passzolgatnánk FG távolságban, mert szoros, kevés pontot hozó meccs lesz (és benne van VY-ben az int, ill. sack ill. egyéb finomságok, amivel kiszorulhatunk FG távolságból) szóval meg kell becsülni azt a 3-at is, a pálya közepén biztos lesz egy-két hosszabb próbálkozás is, de a pálya két végén nem hiszem.

több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Azért annál Dixonnal, de még ha én állnék QB-nak is többet tudunk támadásban, mint a Jets... Kicsit alulértékeled azért az Offense-t. 😊Soldados
reálisan az Atlanta kb. 3-4 interceptionnal kellett volna, hogy befejezze a meccset. egyszerűen nem fogják engedni dobálni. a futás ellen meg rendben leszünk.Titans
A fantom INT-ekkel nem tudok mit kezdeni. Ez nem úgy működik, hogy amibe beleütnek az akár INT is lehetett volna. Nem volt az.

A futás ellen a Raiders ellen nem voltatok teljesen rendben, az LB-k nem voltak rendben ahhoz. Továbbá az esetek nagy részében valszeg megfogjátok majd a passzjátékot, de 1-1 big play mindig benne van a Steelers játékában, ahogy ezt az Atlanta ellen is láthattuk.

Szvsz esélyesebbek vagytok, de Te túlzottan alulértékeled az Offense-ünk. De hétvégén mindenre választ kapunk. 😊Soldados
Egyetértek, hogy nem szabad alulértékelni a Pitts offense-ét meg avval is, hogy nincs rendben az LB sorunk. Ha olyanok lesznek mint a Raiders ellen akkor lesznek kellemetlen perceink, de ne legyenek. Kétségem csak ennyi ez nem olyan sok, úgyhogy nyerünk és visszavágunk a tavalyi első meccsért, de keményen! 😀 😀
több mint 13 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Azért annál Dixonnal, de még ha én állnék QB-nak is többet tudunk támadásban, mint a Jets... Kicsit alulértékeled azért az Offense-t. 😊Soldados
reálisan az Atlanta kb. 3-4 interceptionnal kellett volna, hogy befejezze a meccset. egyszerűen nem fogják engedni dobálni. a futás ellen meg rendben leszünk.Titans
A fantom INT-ekkel nem tudok mit kezdeni. Ez nem úgy működik, hogy amibe beleütnek az akár INT is lehetett volna. Nem volt az.

A futás ellen a Raiders ellen nem voltatok teljesen rendben, az LB-k nem voltak rendben ahhoz. Továbbá az esetek nagy részében valszeg megfogjátok majd a passzjátékot, de 1-1 big play mindig benne van a Steelers játékában, ahogy ezt az Atlanta ellen is láthattuk.

Szvsz esélyesebbek vagytok, de Te túlzottan alulértékeled az Offense-ünk. De hétvégén mindenre választ kapunk. 😊


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
rezső 494 — Titans fan
Mindenkinek ajánlom figyelmébe az nfl.comon Mayock elemzését CJ 76 yardos TD-futásáról (Anatomy of a play).
- Egyébként 32 meccsen nyolcszor futott 50 yardnál hosszabb TD-t, ami természetesen rekord a liga történetében. Mögötte Lenny Moore következik, akinek a nyolcadik a 71. (!) meccsén jött össze - no comment 😀
több mint 13 éve
rezső 494 — Titans fan
Nagyon sok múlik Vince-en vasárnap. Ha ez ellen a védelem ellen is olyan nyugodtan, és pontosan tud játszani, mint az elmúlt időszakban, akkor biztosan nyerünk sztem. CJ vért fog izzadni, ez nem kérdés, s talán épp ezért, konzervatív felfogás ide, vagy oda dobálgatni fogunk rendesen, FG távolságon belül is...rezső
Fisher sose csinálna ilyet. ha mégis, akkor tévedtem.Titans
Ha CJ nem fog haladni, akkor kénytelen lesz. Egyébként az elején kellene minél többet dobálni, és jól természetesen, s akkor jöhetnek CJ, meg Vince futkosásai. A Steelers ellen az a baj, ha vezetünk is, futásokkal nem fogjuk tudni pörgetni az órát, egyébként is nagyon jók futás ellen, hát még akkor, amikor tudják, hogy csak az fog jönni
több mint 13 éve
egozo Tennessee Titans 669 — Titans fan
Megnézve a meccset mégegyszer két dolog tünt fel. Scaife hihetetlen hogy milyen jól blokkol, eddig sem volt vele gondja, de most pl. Ringer TD-nél mértani pontossággal, és hatalmas erővel, gyorsasággal vette fel az LB-t, aki ráadásul nem is volt a közelébe. Nagyon nehéz ilyen blokkot adni, mert ilyen lendület mellett csak pár centit kell elcsúszni, és már nincs is a kezedben az ember. Hall is fantasztikus volt ennél a jelenetnél, ahogy kivülről várta az LB-t és az utolsó pillanatban tudott váltani a fal ember belső oldalára, mert onnan jött volna a szerelés, de tőle ez már megszokott dolog.
A másik amit meg kell említeni, Babin. A sack-jét blitz nélkül csinálta, olyan simán verte meg a tackle-t, mintha ott sem lett volna. Úgy tűnik van potenciál ebben az emberben.
több mint 13 éve
Titans Tennessee Titans 676 — Tennessee fan
Nagyon sok múlik Vince-en vasárnap. Ha ez ellen a védelem ellen is olyan nyugodtan, és pontosan tud játszani, mint az elmúlt időszakban, akkor biztosan nyerünk sztem. CJ vért fog izzadni, ez nem kérdés, s talán épp ezért, konzervatív felfogás ide, vagy oda dobálgatni fogunk rendesen, FG távolságon belül is...rezső
Fisher sose csinálna ilyet. ha mégis, akkor tévedtem.

több mint 13 éve
Titans Tennessee Titans 676 — Tennessee fan
Azért annál Dixonnal, de még ha én állnék QB-nak is többet tudunk támadásban, mint a Jets... Kicsit alulértékeled azért az Offense-t. 😊Soldados
reálisan az Atlanta kb. 3-4 interceptionnal kellett volna, hogy befejezze a meccset. egyszerűen nem fogják engedni dobálni. a futás ellen meg rendben leszünk.

több mint 13 éve
rezső 494 — Titans fan
Nagyon sok múlik Vince-en vasárnap. Ha ez ellen a védelem ellen is olyan nyugodtan, és pontosan tud játszani, mint az elmúlt időszakban, akkor biztosan nyerünk sztem. CJ vért fog izzadni, ez nem kérdés, s talán épp ezért, konzervatív felfogás ide, vagy oda dobálgatni fogunk rendesen, FG távolságon belül is...
több mint 13 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Azért annál Dixonnal, de még ha én állnék QB-nak is többet tudunk támadásban, mint a Jets... Kicsit alulértékeled azért az Offense-t. 😊


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
Titans Tennessee Titans 676 — Tennessee fan
"de szvsz kb 13-9 nektek. "

én inkább 15-10-et mondtam volna, mert az ilyen meccseken Fisher még az amúgy is eléggé konzervatív felfogásának a legkonzervatívabbját szokta hozni. viszont turnoverekből, meg a field pozíciós harcból, meg azért a támadójátékunkkal el fogunk jutni FG-távolságig, de ott már nem fogunk semmit kockáztatni, akár ki is térdelhetnénk a három indulást, oszt jöhet a 3 pont - szerintem CJ-nek még lehet, hogy az 57 is sok lesz... Ti viszont támadójátékkal nem fogtok eljutni semeddig, lesz egy int/fumble TD még az első félidőben, meg valami jobb return következtében egy FG a második félidő elején és ennyi, kb. annyi 1st down-ra számítok tőletek, mint amennyit a Jets hozott a Ravensen (mondjuk a büntetések érdekessé tehetik a meccset - ahogy azért a Ravens győzelemhez kellett az a talán 6 1st down amit zászlóval kaptak, de ez más téma)
szóval abszolút egyet értek és nem tartom a Titans-t nagy favoritnak, de ettől még erősen csalódott lennék, ha nem nyernénk (főleg, ha már Pittsburgh szurkolók is esélyesebbnek tartanak minket); de ha a végén úgy nyerünk, mint ti tavaly, akkor se leszek csalódott.

------------

Ja, és ugyan hozzunk már össze egy Titans csapatot a zindexen...
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9127830

több mint 13 éve
egozo Tennessee Titans 669 — Titans fan
Elfelejtettem megemlíteni: Fuller szerintem továbbra is lassú a nickel szerephez :/egozo
Lassú-lassú, de még mindig a legjobb coverage-ban, ha Verner még nem érett, amit ugye nem tudhatunk. Plusz nagy hitekkel leklesíti is a társakat, és blitzveszélyes is. Nincs nála jobb opció.Rajna
Én azért kipróbálnám Vernert, bár ő sem az a villámlábú.
több mint 13 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
párhuzamosan néztem a meccsünkkel a Pittsburgh szenvedését is.
Hát, azért erősen csalódott lennék, ha nem vernénk őket is. Dixon persze tanulhat a hibáiból, de szerintem inkább megismétli őket, a védelmük meg persze jó-jó, és Polamalu sajnos olyan-amilyen, de azért az Atlanta támadósorát nem szívesen emlegetném egy lapon a minekkel...
szóval kezdésnek jó volt, egy ilyen meccsből mindig jobb tanulni, mint egy vesztesből, és azért van mit tanulni belőle.Titans
Bár számunkra kedvezőtlenek a kulcspárharcok (elsősorban a Steelers OL vs Titans DL-re gondolok - főleg Starks nélkül), de Ti is nagyon szenvedni fogtok offense-ben és akkor még finom voltam. 😊

Bár nem szeretek tippelni, de szvsz kb 13-9 nektek. De szvsz egyáltalán nem vagytok akkora favoritok, mint gondolod.

Ne haragudjatok, de én CJ2K-tól nem félek, ahogy a tavalyi idénynyitón sem féltem tőle és igazam is lett. A szezon elején bármelyik futót megfogjuk. A kérdés az, hogy mit bír a Titans OL a Steelers front-7-nel. Ha elbírtok vele, akkor még viszonylag sima is lehet nektek, ha nem, akkor lesz egy szoros győzelmetek. Ha viszont Vincyt ki tudjuk zökkenteni annyira, hogy eladja párszor labdát, akkor bajban lesztek. Mi futni fogunk továbbra is, szal Dixontól ne várjatok sok hibát. 😊Soldados
Ha van fal, amelyik elbír a front sevenötökkel, az a mienk lesz. Vagy egy másik, de a mienknek jó sansza van. Igazából abban én sem hiszek, hogy CJ 100 yardot fog futni, bár egy nagy play bármikor benne van, amivel összejöhet, de egyébként az átlagát 3 alá saccolom. Viszont a passzjátékban nagyon bízok, az agresszív defense-eket a mi abszolút hihető play actionjeink tudják szivatni, a secondaryt pedig meg tudja bontani VY és a célpontok (Britt tegnap pl. nem is igen volt pályán, Washington és gage bőven elég volt a TE-k mellett, a Steelers ellen viszont használni fogjuk sztem). Dixontól nem félek, Mendenhall viszont nagyot játszhat ellenünk, pláne, ha rövid passzokkal megtalálják, mint DMCt, az LB-sor totál hasztalan passz ellen.Rajna
Egyetértünk. A Steelers OL vs Titans DL-t nagyon elbukjuk, ezért támadásban gyengék leszünk. A Titans OL vs Steelers front-7 között nincs (akkora) különbség, hogy a támadásban elszenvedett hátrányt kiegyenlítsük.

Sajnos Ti pont ott vagytok erősek, ahol mi gyengék, illetve ott vagytok erősek, ahol mi is, így nektek kijön az erősségetek, a másik oldalon viszont a mienk ellensúlyozva van, azaz bukjuk a kulcspárharcokat. Az egyedüli amiben kicsit bízhatunk, hátha Vince elszór egy pár labdát, LeBeau trükkjeinek hatására, máskülönben sztem szívni fogunk. Brillírozni mondjuk szvsz Ti sem fogtok támadásban, de sztem is Ti nyertek szoros meccsen.

CJ alapesetben fut olyan 60 yardot 3-as átlaggal. Persze nála mindig benne van, hogy egyszer elszabadul, de erre azért ellenünk, és főleg az idénynek ennyire az elején azért reálisan igen kicsi sansz van.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
Rajna Tennessee Titans 7 826 — Nega Scott
Elfelejtettem megemlíteni: Fuller szerintem továbbra is lassú a nickel szerephez :/egozo
Lassú-lassú, de még mindig a legjobb coverage-ban, ha Verner még nem érett, amit ugye nem tudhatunk. Plusz nagy hitekkel leklesíti is a társakat, és blitzveszélyes is. Nincs nála jobb opció.

több mint 13 éve
Rajna Tennessee Titans 7 826 — Nega Scott
párhuzamosan néztem a meccsünkkel a Pittsburgh szenvedését is.
Hát, azért erősen csalódott lennék, ha nem vernénk őket is. Dixon persze tanulhat a hibáiból, de szerintem inkább megismétli őket, a védelmük meg persze jó-jó, és Polamalu sajnos olyan-amilyen, de azért az Atlanta támadósorát nem szívesen emlegetném egy lapon a minekkel...
szóval kezdésnek jó volt, egy ilyen meccsből mindig jobb tanulni, mint egy vesztesből, és azért van mit tanulni belőle.Titans
Bár számunkra kedvezőtlenek a kulcspárharcok (elsősorban a Steelers OL vs Titans DL-re gondolok - főleg Starks nélkül), de Ti is nagyon szenvedni fogtok offense-ben és akkor még finom voltam. 😊

Bár nem szeretek tippelni, de szvsz kb 13-9 nektek. De szvsz egyáltalán nem vagytok akkora favoritok, mint gondolod.

Ne haragudjatok, de én CJ2K-tól nem félek, ahogy a tavalyi idénynyitón sem féltem tőle és igazam is lett. A szezon elején bármelyik futót megfogjuk. A kérdés az, hogy mit bír a Titans OL a Steelers front-7-nel. Ha elbírtok vele, akkor még viszonylag sima is lehet nektek, ha nem, akkor lesz egy szoros győzelmetek. Ha viszont Vincyt ki tudjuk zökkenteni annyira, hogy eladja párszor labdát, akkor bajban lesztek. Mi futni fogunk továbbra is, szal Dixontól ne várjatok sok hibát. 😊Soldados
Ha van fal, amelyik elbír a front sevenötökkel, az a mienk lesz. Vagy egy másik, de a mienknek jó sansza van. Igazából abban én sem hiszek, hogy CJ 100 yardot fog futni, bár egy nagy play bármikor benne van, amivel összejöhet, de egyébként az átlagát 3 alá saccolom. Viszont a passzjátékban nagyon bízok, az agresszív defense-eket a mi abszolút hihető play actionjeink tudják szivatni, a secondaryt pedig meg tudja bontani VY és a célpontok (Britt tegnap pl. nem is igen volt pályán, Washington és gage bőven elég volt a TE-k mellett, a Steelers ellen viszont használni fogjuk sztem). Dixontól nem félek, Mendenhall viszont nagyot játszhat ellenünk, pláne, ha rövid passzokkal megtalálják, mint DMCt, az LB-sor totál hasztalan passz ellen.

több mint 13 éve
egozo Tennessee Titans 669 — Titans fan
Elfelejtettem megemlíteni: Fuller szerintem továbbra is lassú a nickel szerephez :/
több mint 13 éve
rezső 494 — Titans fan
Bár számunkra kedvezőtlenek a kulcspárharcok (elsősorban a Steelers OL vs Titans DL-re gondolok - főleg Starks nélkül), de Ti is nagyon szenvedni fogtok offense-ben és akkor még finom voltam. 😊

Bár nem szeretek tippelni, de szvsz kb 13-9 nektek. De szvsz egyáltalán nem vagytok akkor favoritok, mint gondolod.

Ne haragudjatok, de én CJ2K-tól nem félek, ahogy a tavalyi idénynyitón sem féltem tőle és igazam is lett. A szezon elején bármelyik futót megfogjuk. A kérdés az, hogy mit bír a Titans OL a Steelers front-7-nel.Soldados
Nem félni kell, hanem majd sírni 😀rezső
57 yard. 😛Soldados
Most a TD-je lesz 57 yardos 😛
több mint 13 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
párhuzamosan néztem a meccsünkkel a Pittsburgh szenvedését is.
Hát, azért erősen csalódott lennék, ha nem vernénk őket is. Dixon persze tanulhat a hibáiból, de szerintem inkább megismétli őket, a védelmük meg persze jó-jó, és Polamalu sajnos olyan-amilyen, de azért az Atlanta támadósorát nem szívesen emlegetném egy lapon a minekkel...
szóval kezdésnek jó volt, egy ilyen meccsből mindig jobb tanulni, mint egy vesztesből, és azért van mit tanulni belőle.Titans
Bár számunkra kedvezőtlenek a kulcspárharcok (elsősorban a Steelers OL vs Titans DL-re gondolok - főleg Starks nélkül), de Ti is nagyon szenvedni fogtok offense-ben és akkor még finom voltam. 😊

Bár nem szeretek tippelni, de szvsz kb 13-9 nektek. De szvsz egyáltalán nem vagytok akkor favoritok, mint gondolod.

Ne haragudjatok, de én CJ2K-tól nem félek, ahogy a tavalyi idénynyitón sem féltem tőle és igazam is lett. A szezon elején bármelyik futót megfogjuk. A kérdés az, hogy mit bír a Titans OL a Steelers front-7-nel.Soldados
Nem félni kell, hanem majd sírni 😀rezső
57 yard. 😛


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
rezső 494 — Titans fan
párhuzamosan néztem a meccsünkkel a Pittsburgh szenvedését is.
Hát, azért erősen csalódott lennék, ha nem vernénk őket is. Dixon persze tanulhat a hibáiból, de szerintem inkább megismétli őket, a védelmük meg persze jó-jó, és Polamalu sajnos olyan-amilyen, de azért az Atlanta támadósorát nem szívesen emlegetném egy lapon a minekkel...
szóval kezdésnek jó volt, egy ilyen meccsből mindig jobb tanulni, mint egy vesztesből, és azért van mit tanulni belőle.Titans
Bár számunkra kedvezőtlenek a kulcspárharcok (elsősorban a Steelers OL vs Titans DL-re gondolok - főleg Starks nélkül), de Ti is nagyon szenvedni fogtok offense-ben és akkor még finom voltam. 😊

Bár nem szeretek tippelni, de szvsz kb 13-9 nektek. De szvsz egyáltalán nem vagytok akkor favoritok, mint gondolod.

Ne haragudjatok, de én CJ2K-tól nem félek, ahogy a tavalyi idénynyitón sem féltem tőle és igazam is lett. A szezon elején bármelyik futót megfogjuk. A kérdés az, hogy mit bír a Titans OL a Steelers front-7-nel.Soldados
Nem félni kell, hanem majd sírni 😀
több mint 13 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
párhuzamosan néztem a meccsünkkel a Pittsburgh szenvedését is.
Hát, azért erősen csalódott lennék, ha nem vernénk őket is. Dixon persze tanulhat a hibáiból, de szerintem inkább megismétli őket, a védelmük meg persze jó-jó, és Polamalu sajnos olyan-amilyen, de azért az Atlanta támadósorát nem szívesen emlegetném egy lapon a minekkel...
szóval kezdésnek jó volt, egy ilyen meccsből mindig jobb tanulni, mint egy vesztesből, és azért van mit tanulni belőle.Titans
Bár számunkra kedvezőtlenek a kulcspárharcok (elsősorban a Steelers OL vs Titans DL-re gondolok - főleg Starks nélkül), de Ti is nagyon szenvedni fogtok offense-ben és akkor még finom voltam. 😊

Bár nem szeretek tippelni, de szvsz kb 13-9 nektek. De szvsz egyáltalán nem vagytok akkora favoritok, mint gondolod.

Ne haragudjatok, de én CJ2K-tól nem félek, ahogy a tavalyi idénynyitón sem féltem tőle és igazam is lett. A szezon elején bármelyik futót megfogjuk. A kérdés az, hogy mit bír a Titans OL a Steelers front-7-nel. Ha elbírtok vele, akkor még viszonylag sima is lehet nektek, ha nem, akkor lesz egy szoros győzelmetek. Ha viszont Vincyt ki tudjuk zökkenteni annyira, hogy eladja párszor labdát, akkor bajban lesztek. Mi futni fogunk továbbra is, szal Dixontól ne várjatok sok hibát. 😊


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
óvatosan kell kezelni ezt a győzelmet bizony, mert voltak hibák bőven, pl.: az LB-ken van mit csiszolgatni. A Jaguars meg megérdemelte a győzelmet, mert jól játszott, de a Denver sem volt rossz pl.: futásban. 😀
több mint 13 éve
Nandito Tennessee Titans 3 061 — Titans fan
Nem gondoltam volna, hogy ennyire sima lesz, de nagyon örülök neki! 😀 Kis lépés, de talán önbizalmat ad mindenkinek a folytatásra. Remélhetőleg a szakmai stáb is látja a hibákat, javítja azokat, és akkor lesz ez még jobb is mind védekezésben, mind támadásban. Úgy nézem kemény lesz a csoportunk, minden meccs élet-halál harc. Számomra a Colts vereség a legmeglepőbb, de a Jaguars sikere is értékes, vagy a denveriek nem az igaziak?

Music City Miracle
több mint 13 éve
rezső 494 — Titans fan
Tetszik, hogy mindenki milyen óvatosan örül ennek nagyon sima sikernek. Az Oakland nem sokat ér, de ha azt nézzük, hogy az újoncok és az új felállások miatt a mi csapatunk még épülget, akkor elégedettek lehetünk.
CJ-vel már a tavalyi szezon második felében is ez volt a helyzet, egy darabig szépen meg tudják állítani, aztán egy rossz váltás, stb. és kész a baj. A kommentátor tetszett, aki azon lelkendezett, hogy a TD futása nagy részében kb 60 százalékos gyorsasággal futott magához képest, és így is csak a nyomát szagolták...
A támadósorunk nagyon egyben van, a védelem meg alakulgat (mint puposgyerek a prés alatt 😀 )