Tennessee Titans

20 feliratkozó

több mint 13 éve
egozo Tennessee Titans 669 — Titans fan
Az a legpozitívabb dolog, hogy az Oakland csak akkor tudott pontot csinálni, amikor vagy mi nem foglalkoztunk már vele, vagy a bírók voltak jószívűek. Szegény Morgan nem is tudott volna máshová esni, utána mintha kicsit visszafogottabb lett volna. A futás rendben volt, CJ természetesen, de Ringer számomra pozitív meglepetés. Még a végén elég lesz két futó, csak ne legyen sérülés, mert szarban lennénk. VY hozta amit kell, se többet se kevesebbet. A fal félelmeim ellenére megbízható volt, a 2. negyedtől, már futás blokkolásban is.
A védelemben a legjobb Griffin volt, aki remélem hasonlóan állat lesz, mint két éve volt. Jók voltak még Ford, J. Jones, Babin, Ball, és a teljes secondary. Finnegannak tul képpen semmi dolga nem volt, szépen besegített a TE k és a futás elleni védekezésbe is. A másik oldalon McCourtytól nem vártam hogy ilyen megbízható lesz. A fő gond az LB sorban volt, Tulluch lassú sajnos 😕 és ezt a jó helyezkedéssel nem tudja kompenzálni. Winborn láthatatlan volt, mint a második félidő javában Spoon is. A meccs vége felé a DL mögé RB-nek, TE-nek beejtett labdákkal egyszerűen nem tudtunk mit csinálni. Ha a safetyk nem fognak ki ilyen jó napot, még ez ellen a gyenge O ellen is gondban lettünk volna. A vége felé, mikor már nem blitzeltünk, az LB sor nem találta a helyét.
A ST coverege viszont jó volt, jó választás volt Shaw és Bailey, magabiztosságot adot a sornak.
Majdnem elfeledkeztem Stevensről, aki nagyon harcos volt blockban és elkapás után is, nagyot fejlődött tavalyhoz képest.
Remélem mi voltunk ilyen jók, és nem az Oakland ilyen rossz 😀
több mint 13 éve
Rajna Tennessee Titans 7 826 — Nega Scott
Annyiból érzem magunkat esélyesebbnek, hogy éppen a futás elleni Dnk kibaszott jó 😊tenorx
Cjt megfogták a emccs érdemi részében, bár a statokból ez nem látszik. Az első 20 percben, amikor emgnyertük a meccsrt, a apsszal szívattuk a Raiderst, utána pedig nyilván átálltunk run heavy playcallingra az idő miatt is. CJ sok yardja igazából egy nagy futás miatt van félig, ami azért bárki ellen összejöhet. Young viszont nagyon hatékony volt, a 13/17 jó mutató, mégha nem is az jön le belőle, hogy mekkora állat. CJ ellen azért mindenkinek össze kell rántania a boxot, és láttuk ma, hogy sok mindent tudunk csinálni, ha ez a helyzet.

több mint 13 éve
tenorx Pittsburgh Steelers 13 369 — Wrath of Khan
Annyiból érzem magunkat esélyesebbnek, hogy éppen a futás elleni Dnk kibaszott jó 😊
több mint 13 éve
Titans Tennessee Titans 676 — Tennessee fan
párhuzamosan néztem a meccsünkkel a Pittsburgh szenvedését is.
Hát, azért erősen csalódott lennék, ha nem vernénk őket is. Dixon persze tanulhat a hibáiból, de szerintem inkább megismétli őket, a védelmük meg persze jó-jó, és Polamalu sajnos olyan-amilyen, de azért az Atlanta támadósorát nem szívesen emlegetném egy lapon a minekkel...
szóval kezdésnek jó volt, egy ilyen meccsből mindig jobb tanulni, mint egy vesztesből, és azért van mit tanulni belőle.

több mint 13 éve
szaba Los Angeles Chargers 10 126
http://www.nfl.com/videos/nfl-game-highlights/09000d5d81a76666/Mascot-eats-cheerleader?module=HP_cp3_package

Kicsit éhes volt a mascot, de van ízlése 😛
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
38-13-ra lemostuk az Oaklandet. 😀 Na jó ez nem volt valami nagy erőpróba, azok csak most következnek majd. CJ2K hozta a tőle megszokottakat, VY sem volt rossz. Nekem kellemes meglepetés volt Nate teljesítménye a mai napon. A védelem is alakul, de azért mutatkoztak a gyengeségek. A következő megmérettetésen ennél jobban kell játszani, hogy tutira nyerjünk. Így tovább Titans. :cool:
Ja és a Colts-nak az a legnagyobb sz...ás, hogy mindkét csoport riválisa a Titans és a Jaguars is nyert. 😀
több mint 13 éve
Rajna Tennessee Titans 7 826 — Nega Scott
Ebből ne vonjunk le következtetéseket. Az első 20 percben, amikor még volt értelme a meccsnek, látszottak a hibák. A fal nem volt olyan jó, mint tavaly, néha a passrush is áttörte és CJnek se ment a hosszú TD-jéig. Ettől még jók voltak csak nem olyan jók, mint tavaly. VY nagyon jó, érett játékot mutatott, sok benne a potenciál. A D-ben a secondary nagyon jó munkát végzett, egytől egyig mindenki, a DL is nagyon szépen tolta, mindig volt friss ember, a nagy benga OLt gyorsasággal tönkreverték, ez mondjuk zoneblocking ellen nem fog menni de most ne erről beszéljünk. Az LBk nem tetszettek, Tulloch legtöbbször a labdától nagyon messze volt, Winborn/Allred semmi, Spoon amit várunk tőle. Ez a Raiders brutálgyenge, mindenesetre statpaddingre jó volt, meglássuk mire megyünk msot, amikor a schedule kemény része jön. A div többi tagja se kezdett rosszul (a Colts ugye a Texanstól szívott), szóval lesz még itt versenyfutás.

több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Így is van. Nyernük kell és nyerni is fogunk!! 😀 😀
Zúzzatok Titánok!! 😀
több mint 13 éve
egozo Tennessee Titans 669 — Titans fan
Már csak hat óra!

Ma nyerni kell, mert különben az elkövetkező 6 fordulóban csak pisloghatunk!

Nyerni is fogunk! 😀
több mint 13 éve
Titans Tennessee Titans 676 — Tennessee fan
Szvsz, Keith és KVB, ahogy korábban Al, vagy még előtte McNair, vagy Eddie is alapvetően pénzkérdés volt a részünkről.

Lejártak a szerződések és nem akartunk több évre még fizetni öregembereket. Anyagilag érthető, szakmailag is indokolható, de azért szerintem jól jött volna VY-nak egy év McNair mögött, vagy idén ha Bulluck-ot meg lehetett volna győzni a kispadról, akkor azért hasznára vált volna a fiataloknak; ahgoy KVB-től is azért szerintem még lehetett volna mit tanulnia a védőfalnak.

Azért, ha idén se lesz PO, ill. a PO-ban érdemleges szereplés (mert azért az utolsó két-három PO meccsünk eléggé szutyok volt) akkor szvsz az öreg Bud Adams elgondolkozik, hogy meddig kell még élnie ahhoz, hogy SB győzelmet ünnepeljen...

több mint 13 éve
egozo Tennessee Titans 669 — Titans fan
Nem véletlen, hogy a Giants-ben is Goff mögött lesz csere, namármost Goff-szintű LB-k nálunk is vannak. Rajna
Miért ne kezdene? Az utolsó pre season meccsen is kezdett SAM-ban, Goff játszott MIKE-ot. Egyébként, mint ahogy mások is elmondták már, nem biztos, hogy a szerelései, hanem a tapasztalata, a jelenléte fog hiányozni.
Arról meg, hogy Fisher mennyire önfejűen ragaszkodik sokszor a saját hülyeségéhez, és nem lát mindent jól, elég csak a tavalyi QB kérdést, vagy a CB problémákat említeni, de erről már többszőr beszéltünk.egozo
Rajna véleménye áll közelebb az enyémhez. Szerintem Fisher nem véletlenül engedte el - s nem csak őt, hanem KVB-t és Mawaet is. Bár nem is oly rég én is megemlítettem őt, de azt hiszem tényleg ideje lenne nem azokkal foglalkozni akik már elmentek. Reméljük Spoon játszik és Allred is ott lehet. Reméljük, hogy a védelemben mindenki, aki pályára lép jól nyomja majd. S legfőképp reméljük, hogy nyerünk.
Alig több mint 24 óra, uraim... 😊rezső
Ezek szerint neked is az a véleményed, hogy Bulluck szar lesz? Hát lelked rajta... Továbbra is csak azt tudom mondani, hogy Fisher mostanában azért nem biztos, hogy mindig tudja mit csinál. Egyébként korábban Te is írtad, hogy Bulluck hiányozni fog, most már ezek szerint nem...Hát Allred ott lesz, de tavaly már bebizonyította - sérülések alakalmával - hogy kb annyit ért mint a kivágott Keglar, vagyis nem sokat. KVB már nagyon gyenge volt, Mawae azonban szerintem szintén hiányozni fog, kb úgy mint tavaly BigAl, meg idén majd Bulluck. Nem kimondottan a játékuk, hanem az ottlétük.
De erre mindre megtudjuk a választ egy-két héten belül. Remélem zúzni fogunk és bebizonyosodik, Fisher meg az Ő döntései a fizetésének megfelelőek lesznek.
Ja és még valami: bármennyire is nem kellettél már idén, köszönjük Kevin!
több mint 13 éve
rezső 494 — Titans fan
Nem véletlen, hogy a Giants-ben is Goff mögött lesz csere, namármost Goff-szintű LB-k nálunk is vannak. Rajna
Miért ne kezdene? Az utolsó pre season meccsen is kezdett SAM-ban, Goff játszott MIKE-ot. Egyébként, mint ahogy mások is elmondták már, nem biztos, hogy a szerelései, hanem a tapasztalata, a jelenléte fog hiányozni.
Arról meg, hogy Fisher mennyire önfejűen ragaszkodik sokszor a saját hülyeségéhez, és nem lát mindent jól, elég csak a tavalyi QB kérdést, vagy a CB problémákat említeni, de erről már többszőr beszéltünk.egozo
Rajna véleménye áll közelebb az enyémhez. Szerintem Fisher nem véletlenül engedte el - s nem csak őt, hanem KVB-t és Mawaet is. Bár nem is oly rég én is megemlítettem őt, de azt hiszem tényleg ideje lenne nem azokkal foglalkozni akik már elmentek. Reméljük Spoon játszik és Allred is ott lehet. Reméljük, hogy a védelemben mindenki, aki pályára lép jól nyomja majd. S legfőképp reméljük, hogy nyerünk.
Alig több mint 24 óra, uraim... 😊
több mint 13 éve
egozo Tennessee Titans 669 — Titans fan
Nem véletlen, hogy a Giants-ben is Goff mögött lesz csere, namármost Goff-szintű LB-k nálunk is vannak. Rajna
Miért ne kezdene? Az utolsó pre season meccsen is kezdett SAM-ban, Goff játszott MIKE-ot. Egyébként, mint ahogy mások is elmondták már, nem biztos, hogy a szerelései, hanem a tapasztalata, a jelenléte fog hiányozni.
Arról meg, hogy Fisher mennyire önfejűen ragaszkodik sokszor a saját hülyeségéhez, és nem lát mindent jól, elég csak a tavalyi QB kérdést, vagy a CB problémákat említeni, de erről már többszőr beszéltünk.
több mint 13 éve
Rajna Tennessee Titans 7 826 — Nega Scott
Bulluck szar lesz. McRath visszatéréséig nem lesz szép az LBsor de utána sztem okés. Hayes mellesleg elég szarul van, szerintem ha nem lenne akkora isten mint amekkora, sima out lenne, most állítólag Fisher döntése.Rajna
Az ha Giantsban szar lesz, nem azt jelenti, hogy nálunk is az lenne. Elég bátor kijelentés egyébként egy olyan ikonról, mint Bulluck, aki egy évtizedig Titánok ezreinek okozott örömöt.egozo
Én nagyon bírom őt, de ha valaki, hát Fisher tudja, hogy mikor nem válik már hasznunkra. Ebben a korban egy LB-nek egy ilyen súlyos sérülés bizony beteheti a kaput. Nem véletlen, hogy a Giants-ben is Goff mögött lesz csere, namármost Goff-szintű LB-k nálunk is vannak. A legendákat is el kell tudni engedni. McNair (nyugodjon békében szegény) sem tudott már akkorra állat lenni, kellett a hely VY-nek., elengedtük. Bullucknál még sokkal rosszabb a helyzet, szerintem szerelni alig tud már, ha nem így lenne, a kiegyensúlyozottsága és a tapasztalata miatt kapva kaptak volna érte a csapatok.

több mint 13 éve
Törölt felhasználó
igaz is, ki emlékszik utoljára olyan játékra, ahol 5WR-ünk lett volna fent?

Titans
Szerintem elöbb találnánk valamelyik ST egységben egyszerre öt WR-t, mint a támadóban. 😀egozo
Mondjuk ja 5 WR-lenne, de 2 RB és 4 CB amiből minimum 2 szerintem nem NFL szintű játékos. Mit tudtok a gyakorló csapatban lévő futónkról asszem Donaldson a neve, ő lenne a csodafegyver ha CJ vagy Ringer kidőlne? 😂 😂
több mint 13 éve
egozo Tennessee Titans 669 — Titans fan
igaz is, ki emlékszik utoljára olyan játékra, ahol 5WR-ünk lett volna fent?

Titans
Szerintem elöbb találnánk valamelyik ST egységben egyszerre öt WR-t, mint a támadóban. 😀
több mint 13 éve
egozo Tennessee Titans 669 — Titans fan
Bulluck szar lesz. McRath visszatéréséig nem lesz szép az LBsor de utána sztem okés. Hayes mellesleg elég szarul van, szerintem ha nem lenne akkora isten mint amekkora, sima out lenne, most állítólag Fisher döntése.Rajna
Az ha Giantsban szar lesz, nem azt jelenti, hogy nálunk is az lenne. Elég bátor kijelentés egyébként egy olyan ikonról, mint Bulluck, aki egy évtizedig Titánok ezreinek okozott örömöt.
több mint 13 éve
Titans Tennessee Titans 676 — Tennessee fan
Bulluck szar lesz. McRath visszatéréséig nem lesz szép az LBsor de utána sztem okés. Hayes mellesleg elég szarul van, szerintem ha nem lenne akkora isten mint amekkora, sima out lenne, most állítólag Fisher döntése.Rajna
Keith nem lehet szar. ha bottal kergeti a futókat, akkor is többet ér, mint kb. bárki az LB sorunkból; mert ő legalább tudja, hogy mi történik a pályán és nem csak reagál az eseményekre, hanem eléjük megy - még ha valóban az utolsó 1-1.5 szezonban nem is ért oda mindig így se... 😉
McRath-ot lehet, hogy nagyon kritikusan figyeltem, meg a pre-seasonból nem kéne sok következtetést levonni, de mindenesetre szerintem még nem ez lesz az ő éve - és nem csak a kényszerű kihagyás miatt; hanem mert a TE-k ellen még nem tud rendszeresen és időben odaérni. Stabil szerelő, meg minden, de kevés az elütött passz, persze, tudom, hogy ott volt az az interception, de ki ellen...; talán jövőre, de szerintem inkább még egy év múlva lehet valódi helyettese Bullucknak.

több mint 13 éve
Titans Tennessee Titans 676 — Tennessee fan
szerintem nem számít semmit a felrakott depth chart.
ettől még a különböző felállásokban nyugodtan jöhet bárki helyett/mellett bárki.

igaz is, ki emlékszik utoljára olyan játékra, ahol 5WR-ünk lett volna fent?

és én továbbra is csak azt nem értem meg, hogy Smith miért nem landolhatott volna nyugodtan a practice squad-ban, ahonnan simán bármikor előhúzható, és helyette egy CB vagy RB inkább elférne az 53-ban.

na jó, péntek van, hülyeség a vasárnapot várni...

több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Egy két furcsaság, amit észrevettem a Deph Chart-unkban és szólnék néhány szót róluk:

Craig Stevens lett a 2. számú TE. Meggyőzőbben teljesített Cook-nál a Traning Camp és az előszezon során. Fejlődést mutatott az elkapások terén és azt meg tudtuk róla, hogy jól is blokkol. Bár én Cook-ot vártam second TE-nek, de a srác nem mutatott sokat edzőinek a gyakorlásokon. Kár remélem még azért összekapja magát és feljavul majd, mert nagy ígértnek tűnt.Tavaly.
Hawkins Gage első számú cseréje lesz, hát elég érdekes mit ne mondjak. A második számú csere Mariani. Washington cseresora erősebbnek látszik Britt-tel és Williams-szel. Itt azért reméltem, hogy idén Britt lesz a 2. számú WR, de nem így lett. Köszönheti Kenny a pocsék előszezonjának, pedig ő is nagy ígéretként draftoltuk, hogy majd vele meg lesz oldva a WR kérdés egy időre. Hát jól megoldották gratula.
Jobb ember hiányában vagyis hát McRath eltiltása miatt úgy néz ki, hogy a kisebb sérüléssel bajlódó Allred lesz az egyik szélső LB a másik természetesen Spoon. Nem is tudom mi lenne ha mégsem vállalná Spoon a játékot amit meg lehetne érteni, nagyon sajnálom szegényt.
Utoljára hagytam kedvenc posztom a CB sort. Cortland párja végül is MCourty lesz. Acélos lesz a secondery. Sz...ból nem lehet várat építeni és egy fecske nem csinál nyarat, ezt a két szólást Fisheréknek is le kéne fordítani, hátha figyelembe vennék kivételes szakértelmem. 😂 😂 , de sebaj majd a safety-k kisegítik a CB-ket 😂 😂

Röviden ennyi, írjatok kommenteket, hogy ti mit gondoltok 😀
több mint 13 éve
Rajna Tennessee Titans 7 826 — Nega Scott
Bulluck szar lesz. McRath visszatéréséig nem lesz szép az LBsor de utána sztem okés. Hayes mellesleg elég szarul van, szerintem ha nem lenne akkora isten mint amekkora, sima out lenne, most állítólag Fisher döntése.

több mint 13 éve
egozo Tennessee Titans 669 — Titans fan
Kevin Mawae visszavonult 😕 Még egy hatalmas veszteség. Remélem nem fog annyira hiányozni, mint gondolom.
Sérültek: Otto -out
Hayes, Brown, Allred - questionable
Ford, Gage, Harris - Probable
Utobbiak szerintem játszanak, és jó lenne ha Brown és Allred is ott lenne. Ez az LB sor egyre jobban aggaszt. Minek engedtük el Bulluckot...
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Szörnyű helyzet, sajnálom Spoont nagyon.
ami a csapat oldalát illeti, állítólag játszani akar vasárnap, s hogy őszinték legyünk, óriási gond lenne ha nem léphetne pályára (persze, mindenki megértené), mert vele együtt se nagyon van három normális emberünk, Allred ugyanis bokasérüléssel küszködik.rezső
Allred bokasérülés nélkül sem tökéletes megoldás 😉egozo
ja, ez csak hab a tortán 😀rezső
Ez a "szegény embert az ág is húzza" helyzet.
több mint 13 éve
rezső 494 — Titans fan
Szörnyű helyzet, sajnálom Spoont nagyon.
ami a csapat oldalát illeti, állítólag játszani akar vasárnap, s hogy őszinték legyünk, óriási gond lenne ha nem léphetne pályára (persze, mindenki megértené), mert vele együtt se nagyon van három normális emberünk, Allred ugyanis bokasérüléssel küszködik.rezső
Allred bokasérülés nélkül sem tökéletes megoldás 😉egozo
ja, ez csak hab a tortán 😀
több mint 13 éve
egozo Tennessee Titans 669 — Titans fan
Szörnyű helyzet, sajnálom Spoont nagyon.
ami a csapat oldalát illeti, állítólag játszani akar vasárnap, s hogy őszinték legyünk, óriási gond lenne ha nem léphetne pályára (persze, mindenki megértené), mert vele együtt se nagyon van három normális emberünk, Allred ugyanis bokasérüléssel küszködik.rezső
Allred bokasérülés nélkül sem tökéletes megoldás 😉