Politika
65 feliratkozó
több mint 7 éve
A gondolkodó jogászok mind kifaroltak a közéletből, szerintem Bárándy az utolsó, aki erőlködik józan ésszel. Ez amit látsz politikai bozótharc.igazából arra, hogy ugye jogvégzett emberként (gondolom nem OKJ-s képzéssel került oda, ahova), főleg hogy a férje írta meg egy ájpeden a Zalaptörvényt az állítsukmegből hazafelé, szóval hogy tudhatná, hogy nemcsak a hazaárulást tartja a büntetőjog büntetendőnek, hanem azt is, ha valaki hazaárulás megvalósításáról tudomást szerez, de nem tesz feljelentést.azt nézem, hogy a Szájernénak a legújabb gyöngyszemén még nem is kezdett itt rágódni senki, pedighát rogyásig vagyunk jogvégzett emberekkel...a hazaárulózásra gondolsz? Igazából már megszoktuk, meg el is fogadtuk (ismeretségi körben), hogy előbb-utóbb mind sorra fogunk kerülni.(most bíróság, ügyészség megvolt, felkészül az ügyvédség) Tudod, ez a Churchill által megfogalmazott sztoicizmus, miszerint próbáljuk meg élvezni, ha már biztos, hogy megerőszakolnak minket. A harmadik 2/3 gyakorlatilag ezt jelenti.
slowmotion
Amadeus
szóval ez tipikusan az a megnyilvánulás, amit egy gondolkodó jogász nem tehet meg.
slowmotion
Amúgy egy példa, hogy mekkora befolyása van Handónak: közig-munkaügyi bíróságok azért lettek egybe olvasztva az I. Orbán-kormány idején, mert ő bulizta ki Orbánnál. Jól jött neki, így bírósági vezetővé tudott avanzsálni. Komplett magyar civil perjog lett megberhelve emiatt.
több mint 7 éve
igazából arra, hogy ugye jogvégzett emberként (gondolom nem OKJ-s képzéssel került oda, ahova), főleg hogy a férje írta meg egy ájpeden a Zalaptörvényt az állítsukmegből hazafelé, szóval hogy tudhatná, hogy nemcsak a hazaárulást tartja a büntetőjog büntetendőnek, hanem azt is, ha valaki hazaárulás megvalósításáról tudomást szerez, de nem tesz feljelentést.azt nézem, hogy a Szájernénak a legújabb gyöngyszemén még nem is kezdett itt rágódni senki, pedighát rogyásig vagyunk jogvégzett emberekkel...a hazaárulózásra gondolsz? Igazából már megszoktuk, meg el is fogadtuk (ismeretségi körben), hogy előbb-utóbb mind sorra fogunk kerülni.(most bíróság, ügyészség megvolt, felkészül az ügyvédség) Tudod, ez a Churchill által megfogalmazott sztoicizmus, miszerint próbáljuk meg élvezni, ha már biztos, hogy megerőszakolnak minket. A harmadik 2/3 gyakorlatilag ezt jelenti.
slowmotion
Amadeus
szóval ez tipikusan az a megnyilvánulás, amit egy gondolkodó jogász nem tehet meg.
több mint 7 éve
azt nézem, hogy a Szájernénak a legújabb gyöngyszemén még nem is kezdett itt rágódni senki, pedighát rogyásig vagyunk jogvégzett emberekkel...a hazaárulózásra gondolsz? Igazából már megszoktuk, meg el is fogadtuk (ismeretségi körben), hogy előbb-utóbb mind sorra fogunk kerülni.(most bíróság, ügyészség megvolt, felkészül az ügyvédség) Tudod, ez a Churchill által megfogalmazott sztoicizmus, miszerint próbáljuk meg élvezni, ha már biztos, hogy megerőszakolnak minket. A harmadik 2/3 gyakorlatilag ezt jelenti.
slowmotion
több mint 7 éve
Jajj, most láttam ezt a levelezős lealjasodós sztorit. Azért van annak valami kis bája, amikor egy kormányzás közelébe sosem került, 4. helyen szerénykedő, az ellenzéki szerepkört kétes körülmények között feladó/lepaktáló törpe párt vezetése globálpolitikai ügyekben ad ki ilyen közleményeket 😀 A különösen megmosolyogtató elem nem az, hogy elítélik, amit pl simán megtehetnének, politikai párt levén lehet külpolitikai véleményük, és szabadon közzé is tehetik, de amikor egy, az ő szempontjukból sorsdöntő választáson arra nem képesek, hogy ne engedjék magukat megvenni, akkor a belpolitikai röppályájukon túlmutató olyan külpolitikai vonatkozású nyilatkozatot tenni, hogy "ezért az LMP minden hazai és nemzetközi fórumon fel fog lépni ez ellen"... Ezen hangosan felnevettem. Ennyire nincsenek képben a saját gravitációs mezejükkel 😊A válaszlevelet nem minősítem, jóérzésű ember nem ad ki ilyen véleménnyilvánítást a kezei közül, még akkor sem, ha nincsenek illúzióim arról, hogy nem így épül fel az átlag politikus fejbeni szövegalkotása. Elkeserítő.
több mint 7 éve
azt nézem, hogy a Szájernénak a legújabb gyöngyszemén még nem is kezdett itt rágódni senki, pedighát rogyásig vagyunk jogvégzett emberekkel...
több mint 7 éve
Puch Laci bácsiék behúzták.Kunhami Bercije lett az ügyeletes MSZP vezér. Kíváncsi vagyok mire megy.Ismét a Fidesz nyert, még egy MSZP-n belüli választáson is.
dawyd728
Sobri Jóska
több mint 7 éve
Kunhami Bercije lett az ügyeletes MSZP vezér. Kíváncsi vagyok mire megy.Ismét a Fidesz nyert, még egy MSZP-n belüli választáson is.
dawyd728
több mint 7 éve
dawyd728
4 056
Kunhami Bercije lett az ügyeletes MSZP vezér. Kíváncsi vagyok mire megy.
több mint 7 éve
index.hu/tudomany/2018/06/14/az_uj_koltsegvetes_a_tudomany_fuggetlenseget_veszelyezteti/Na lesz itt valósághajlítás!
Meg reméljük végre perpetuum mobile is.
több mint 7 éve
Kulturált volt. Hiányozni fog.LMP-vel/Ungár Péterrel levelezett.Milyen égés történt?Lovas hirtelen adta be a kulcsot a pénteki szénné égése után.index.hu/belfold/2018/06/12/orban_szakrendelo_sor/Orbán beteg, Lovas is megpusztult, és még csak kedd van.
És még mondja valaki, hogy várólisták vannak! 😀
Lecsó
Sobri Jóska
Amadeus
yooker
valasz.hu/itthon/lovas-istvan-es-ungar-peter-levelezese-kommentar-nelkul-128861
dawyd728
több mint 7 éve
dawyd728
4 056
LMP-vel/Ungár Péterrel levelezett.Milyen égés történt?Lovas hirtelen adta be a kulcsot a pénteki szénné égése után.index.hu/belfold/2018/06/12/orban_szakrendelo_sor/Orbán beteg, Lovas is megpusztult, és még csak kedd van.
És még mondja valaki, hogy várólisták vannak! 😀
Lecsó
Sobri Jóska
Amadeus
yooker
valasz.hu/itthon/lovas-istvan-es-ungar-peter-levelezese-kommentar-nelkul-128861
több mint 7 éve
Milyen égés történt?Lovas hirtelen adta be a kulcsot a pénteki szénné égése után.index.hu/belfold/2018/06/12/orban_szakrendelo_sor/Orbán beteg, Lovas is megpusztult, és még csak kedd van.
És még mondja valaki, hogy várólisták vannak! 😀
Lecsó
Sobri Jóska
Amadeus
több mint 7 éve
A tragikus hirtelenséggel elhunyt szinonímája az öngyilok. -médiában -általában-Lovas hirtelen adta be a kulcsot a pénteki szénné égése után.index.hu/belfold/2018/06/12/orban_szakrendelo_sor/Orbán beteg, Lovas is megpusztult, és még csak kedd van.
És még mondja valaki, hogy várólisták vannak! 😀
Lecsó
Sobri Jóska
Amadeus
Szerkesztette: ozibozi
több mint 7 éve
Ez de magyar 😀Esküszöm ez a párt Schiffi nélkül is egy undormány.
index.hu/belfold/2018/06/12/demeter_marta_lmp-s_kepviselot_nem_vettek_fel_az_lmp-be/
empty taxi
több mint 7 éve
Ez de magyar 😀index.hu/belfold/2018/06/12/demeter_marta_lmp-s_kepviselot_nem_vettek_fel_az_lmp-be/

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 7 éve
Lovas hirtelen adta be a kulcsot a pénteki szénné égése után.index.hu/belfold/2018/06/12/orban_szakrendelo_sor/Orbán beteg, Lovas is megpusztult, és még csak kedd van.
És még mondja valaki, hogy várólisták vannak! 😀
Lecsó
Sobri Jóska
több mint 7 éve
index.hu/belfold/2018/06/12/orban_szakrendelo_sor/Orbán beteg, Lovas is megpusztult, és még csak kedd van.
És még mondja valaki, hogy várólisták vannak! 😀
Lecsó
több mint 7 éve
index.hu/belfold/2018/06/12/orban_szakrendelo_sor/És még mondja valaki, hogy várólisták vannak! 😀
több mint 7 éve
Lehet próbálkozni. 😀Jól jött egy vita Puzsérnak amit szándékosan se tud elveszíteni, igaz így is majdnem sikerült. 😀
Vrij6
Igazából az ilyen műsoraiban nagyon jól kijön az, hogy Puzsér nagyon jól fogja meg a common senset, van egy csomó érdekes gondolat, de mikor 3-4 mondatnál többet kell beszélnie róla, akkor jön a faszságfesztivál, a csúsztatásözön és az erőlködés. Ezért van az, hogy olyan vitákban is tud szarul mutatni, ahol jó eséllyel igaza van(pl. a baloldali aktivista gyerek a sznobjektívben, vagy a radikális arc nemrég), és ezért működik jól FAM-al aki gyorsan levagdossa ezeket a vadhajtásokat, és visszatereli a beszélgetést a valóság talajára.
Nagy szerencséje, hogy ez a srác megfordította a dolgot, és a csomagolásból származtatta a tartalmat, pedig éppen a csomagolás tud elviselhetetlen lenni Puzsérnál. Mondjuk alapvetően nehéz alulmaradni egy olyan vitában, ahol egy állami csecsen lógó újságíró vetíti elő a közeli éhhalálát, és arról beszél, hogy az értéktelenített függetlenség helyett az az újságírói szakma csúcsa, ha velünk alapból egyetértő emberek számára gyártjuk a napi recskáznivalót.
több mint 7 éve
www.youtube.com/watch?v=_jVL4fI2S1kLehet próbálkozni. 😀
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 7 éve
444.hu/2018/06/09/az-lmp-teljeskoru-munkavegzeskent-akarja-elismertetni-az-otthonapolastAz ötlet jó, a kivitelezésben nem hiszek. Egyrészről jönne a magyar virtus és az ügyeskedők akik az államot akarnák lehúzni, így olyan szigorú ellenőrzések lennének, hogy azok is rendszeresen citálva lennének akiknek ez valóban járna. Mint a rokkantsági felülvizsgálaton a lábát tíz éve elvesztettnek is meg kell jelennie 3 évente, hogy meggyőződjenek róla, hogy biza nem nőtt vissza.
őszintén érdekelne, hogy mit gondoltok.
Amadeus
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 7 éve
Ne általánosíts!Azért nem mindenki Ungár Péter ott sem.444.hu/2018/06/09/az-lmp-teljeskoru-munkavegzeskent-akarja-elismertetni-az-otthonapolastLMP? Fideszbérenc liberálbolsevik milliárdos buzik. Mi mást?
őszintén érdekelne, hogy mit gondoltok.
Amadeus
Sobri Jóska
Amadeus
