Autó- és motorsportok
20 feliratkozó
több mint 12 éve
Illetve arra leszek kíváncsi mi lesz jövőre Pedrosával,meddig van egyáltalán szerződése a Hondával?Mert nagyon úgy nézet ki a dolog hogy a HRC idén VB címet akart tőle vagy más valaki után néznek MM mellé.(Lorenzo-Marquez dream team??...)CowboykarcsiErre én is az vagyok, nagyon bírom a kicsit, szegény meg még peches is mint az állat...megint volt egy esése, ami miatt futamot hagyott ki, és utána sem volt 100-as, aztán meg szerencsétlenségére pont az elektronika törik le amikor koccannak Marquezzel...ennyi balszerencsével szegénynek kijárna már legalább egy jó esztendő végre, de attól tartok MM brutális tehetsége miatt erre már nem lesz alkalma. Kár érte, nem ügyetlen gyerek.
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 12 éve
Semmi köze hozzá. Raikonen küszködik a gumikkal, Grosjean élete formájában van. Szezon elején Grosjeant is állították félre, most fordult a kocka és ezen Kimi sincs fennakadva. De ha mindenképpen bele akarjuk ebbe magyarázni hogy Grosjeant tolják akkor abban sincs semmi furcsa, ő lesz jövőre a vezír míg Raikonen ellenfél lesz.Sajnos igen, Gro lett az elsőszámú és baromira nem érdekli őket, hogy ezzel egy VB 3. helyet buknak. Csapatversenyben meg mákkal akár a 2.-ak is lehetnek. Nem értem a Lotus miért hisztizik, ők nem fizették ki Kimit.NB2Kiminél ha kiderül, hogy a Lotus szórakozott vele, isten bizony nem állnék ki az utsó 3 futamon.Az a Lotus teszi tönkre az egyik pilótája versenyét akik súlyos anyagi gondokkal küzdenek de versenbyen vannak a tízmillió dolláros konstruktőri díjakért?JayB
Amúgy miért nem lehet olyan gumit csinálni, hogy kibírna mondjuk 10 kört, de azzal gyorsabb vagy jóval? Tök jó lett volna ha a végén valaki a lággyal gyorsabb lett volna és hátulról agyoncsap mindenkit.
Grat Vettelnek!NB2
több mint 12 éve
Nagyon amatőr ahogy a Lotus reagált arra hogy Rai otthagyja őket,főleg annak fényében tényleg hogy ők nem tudták kifizetni.Vettelnek grat,jó versenyző,a mezőny egyik legjobbja,ha majd másik csapattal is nyer,és mondjuk az sem lesz ilyen űrautó,akkor majd lehet kezdeni olyan eszmefuttatásokat vele kapcsolatban hogy hol is áll egy all time ranglista top 5ben.Jelenleg valahol a Villeneuve-Hill-Mansell hármas keresztmetszetén tudnám elhelyezni.MotoGP
Akárhogy is,eszméletlen munka az amit idén Lorenzo lehoz a Yamahával.Életben tartotta az esélyeit Valenciára,egy vért izzadós győzelemmel,ahol az első körtől a végéig vezetett ugyan,de koránt sem volt egy Vettel féle rajt cél győzelem(talán az utolsó 4-5 kört leszámítva),Marqueznél talán csak egy prime time Rossi kellemetlenebb ellenfél az ilyen "catching up" versenyekben,de igazábol hiba nélkül lehozta,pedig idén az M1 közelről sem olyan versenyképes mint tavaly volt,2010ről nem is beszélve,de küzd,harap,csíp,rúg,és ami nekem nagyon hiányzott belőle igazából a 250es karrierje óta,verekszik ahogy az elő van írva,nem csak biztonságra motorozik hogy meglegyen a biztos dobogó minden versenyen,(azért erre hajlamos volt az utóbbi években) és ezt akár extrém nyomás alatt is képes hozni,ahol most azért MM még bele-bele hibázik,ma is volt ilyen,annyiban bibis a dolog hogy nem hiszem hogy fogunk spanyol háborút látni a szezonzárón,mert Marqueznek elég egy 4ik hely és világbajnok,ha van egy csöpp esze nem megy bele semmibe csak megpróbál be döcögni valamelyik biztosabbnak tűnő helyen az első négy pozició valamelyikén.Meg nem tudnám most tippelni mi lesz,szvsz az is lehet hogy simán bejön Lorenzo mögött a második helyen és egy viszonylag unalmas versenyen bajnokká avatják,de én most egy olyan forgató könyvet is el tudok képzelni hogy mondjuk a vasárnap reggeli warm up-on bukik egy akkorát(idén vagy 3szor csinált már ilyet)hogy ezúttal a versenyen se tud elindulni.Ez esetben ugye JLo egy harmadik hellyel is bajnok már.Nem tudom.Mindenesetre ez az egy izgalmas kérdés maradt idénre a motorsport világából,én nagyon kíváncsi vagyok mi lesz.
Illetve arra leszek kíváncsi mi lesz jövőre Pedrosával,meddig van egyáltalán szerződése a Hondával?Mert nagyon úgy nézet ki a dolog hogy a HRC idén VB címet akart tőle vagy más valaki után néznek MM mellé.(Lorenzo-Marquez dream team??...)
The Dallas Cowboys over the past three years: We've put a lot of effort into training Jason Garrett
A JJ féle probléma megoldás hatásmechanizmusa: ha van két kockád, és nem tudod begyömöszölni őket a kerek lyukba, akkor hozz egy harmadik kockát. by betmen
több mint 12 éve
Sajnos igen, Gro lett az elsőszámú és baromira nem érdekli őket, hogy ezzel egy VB 3. helyet buknak. Csapatversenyben meg mákkal akár a 2.-ak is lehetnek. Nem értem a Lotus miért hisztizik, ők nem fizették ki Kimit.Kiminél ha kiderül, hogy a Lotus szórakozott vele, isten bizony nem állnék ki az utsó 3 futamon.Az a Lotus teszi tönkre az egyik pilótája versenyét akik súlyos anyagi gondokkal küzdenek de versenbyen vannak a tízmillió dolláros konstruktőri díjakért?JayB
Amúgy miért nem lehet olyan gumit csinálni, hogy kibírna mondjuk 10 kört, de azzal gyorsabb vagy jóval? Tök jó lett volna ha a végén valaki a lággyal gyorsabb lett volna és hátulról agyoncsap mindenkit.
Grat Vettelnek!NB2
több mint 12 éve
Igen, erre gondoltam, ezt hallottam én is, de a szituációt nem tudom hozzá. Miért szóltak rá, miért ilyen hangnemben, és Kimi azután, hogy mondja, hogy "velem ne ordibálj bazdmeg", nem teljesen értem mit mond még.EazzyAz utolsó körökben történt eset, mikor majdnem összement Kimi Grosjeannal akkor szóltak rá így, hogy engedje el, persze Kiminek meg nem tetszett ahogy rászóltak ezért szólt vissza Ő is így.
www.f1-live.hu/f1-hirek/lotus-csalodtunk-raikkonenben-es-most-elbeszelgetunk-vele/
több mint 12 éve
Négyszeres világbajnokot avattunk, utálom Vettelt de ma nem lehetett róla rosszat mondani, az amit Szujó meg Wéber csinált kijár mindenkinek ha megnyernek egy vb-t, nem estek túlzásba egyáltalán. Ha meg Alonso zászlós dolgai mellett kardoskodtunk akkor most a Vettel fánkok mellett is kell. Nekem kurvára tetszett.
több mint 12 éve
Igen, erre gondoltam, ezt hallottam én is, de a szituációt nem tudom hozzá. Miért szóltak rá, miért ilyen hangnemben, és Kimi azután, hogy mondja, hogy "velem ne ordibálj bazdmeg", nem teljesen értem mit mond még.
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 12 éve
Ez mi volt ez a "Get out of the fucking way Kimi!" a Lotus mérnökétől?Eazzyelvileg ez:
több mint 12 éve
én igazság szerint azt nem tudom hova tenni a RB-t illetően, hogy hogy sikerül mindig a rossz alkatrészt Webber kocsijába betenni? Erre is van vmi szakmérnökük?Wéber sem volt "elfogulatlan"... 😊 Tőle eddig nem ezt szoktam meg........
Szujó Zoli meg ugyan úgy halad a szezon folyamán mint a Ferrari. Futamról futamra rosszabb.Habi
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 12 éve
Ez mi volt ez a "Get out of the fucking way Kimi!" a Lotus mérnökétől?
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 12 éve
én igazság szerint azt nem tudom hova tenni a RB-t illetően, hogy hogy sikerül mindig a rossz alkatrészt Webber kocsijába betenni? Erre is van vmi szakmérnökük?Szujó Zoli meg ugyan úgy halad a szezon folyamán mint a Ferrari. Futamról futamra rosszabb.


JT Daniels fan
több mint 12 éve
nyilván kockáztattak, semmi vesztenivalója nincs már Kiminek ugyebár. De gondolom Kimi nyugodtan felülbírálhatta volna a csapat döntését az új gumikat illetően.Kiminél ha kiderül, hogy a Lotus szórakozott vele, isten bizony nem állnék ki az utsó 3 futamon.Az a Lotus teszi tönkre az egyik pilótája versenyét akik súlyos anyagi gondokkal küzdenek de versenbyen vannak a tízmillió dolláros konstruktőri díjakért?JayB
Amúgy miért nem lehet olyan gumit csinálni, hogy kibírna mondjuk 10 kört, de azzal gyorsabb vagy jóval? Tök jó lett volna ha a végén valaki a lággyal gyorsabb lett volna és hátulról agyoncsap mindenkit.
Grat Vettelnek!NB2
több mint 12 éve
Mit csinált a kisköcsög, hogy mindenki a kizárását követeli?berger90semmit, túl jó ő is és alatta a kocsi is. Engem csak az zavarna, ha megdöntené Schumi rekordját, de ez is csak szubjektív érzelmi alapon lenne rossz számomra.
több mint 12 éve
Mit csinált a kisköcsög, hogy mindenki a kizárását követeli?
Mindig jövőre
több mint 12 éve
Vettel életében először, de szerzett nálam egy jó pontot ezzel a kicsit Nascaros-IndyCaros ünnepléssel. 😊 Persze annak nem örülök, hogy a 4. vb címét ünnepelte, dehát ez van, majd talán jövőre....😀
több mint 12 éve
fangio forog a sírjában, prost meg elment roncsderbizni inkább.... és akkor még szujó+wéber is felszopja vettelt. pfujjjjj:#
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 12 éve
Kiminél ha kiderül, hogy a Lotus szórakozott vele, isten bizony nem állnék ki az utsó 3 futamon.Az a Lotus teszi tönkre az egyik pilótája versenyét akik súlyos anyagi gondokkal küzdenek de versenbyen vannak a tízmillió dolláros konstruktőri díjakért?
Amúgy miért nem lehet olyan gumit csinálni, hogy kibírna mondjuk 10 kört, de azzal gyorsabb vagy jóval? Tök jó lett volna ha a végén valaki a lággyal gyorsabb lett volna és hátulról agyoncsap mindenkit.
Grat Vettelnek!NB2
több mint 12 éve
Kiminél ha kiderül, hogy a Lotus szórakozott vele, isten bizony nem állnék ki az utsó 3 futamon.Amúgy miért nem lehet olyan gumit csinálni, hogy kibírna mondjuk 10 kört, de azzal gyorsabb vagy jóval? Tök jó lett volna ha a végén valaki a lággyal gyorsabb lett volna és hátulról agyoncsap mindenkit.
Grat Vettelnek!
több mint 12 éve
Massa a király! Szétaláz 10-ből 9-szer mindenkit a rajtnál!
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 12 éve
Lotus, taktikailag elégtelen. Viszont ha csak a leggyorsabb körre mentek rá Kimivel, akkor profi 😀Grosjean viszont nagyot ment.
több mint 12 éve
Úgy akartam kérdezni csak telefonról nem tudom javítani.Ja, hát elsősorban Newiera gondoltam én is, ez egyértelmű.
Itt Nyúvi a zseni nem Fettel. Bár sztem Schumi sokkal nagyobb pilóta volt mint ez a kis szőke köcsög.Bazzani
Csak hát emiatt állítom párhuzamban a két érát, mert mindkét csapatnál egy ilyen korszakos zseni van a főszerepben, mint Brawn és Newie, és láthatjuk mindkét esetben, hogy korszakos autókat köszönhet nekik a csapatuk.
Emellé meg bepárosult, hogy mindkét csapat megtalált egy nem átlagos pilótát, akik ki tudják hozni a maximumot az autóból.
Schumi abszolút etalon, holott őt is rühellem, de azért az előző hsz-emben írtam Vettelről is.
Pedig őt is rühellem, szóval még csak azt sem lehet mondani, hogy elfogult lennék. 😊
több mint 12 éve
Úgy akartam kérdezni csak telefonról nem tudom javítani.Itt Nyúvi a zseni nem Fettel. Bár sztem Schumi sokkal nagyobb pilóta volt mint ez a kis szőke köcsög.
több mint 12 éve
A Ferrari azért volt nagy király mert megtehettek több tízezer km-t évente Fiorinoban, pénz meg nem számított, volt egy jó brigád egy jó pilótával. Ez így együtt hozta azt az 5 címet.
