Filmek
39 feliratkozó
több mint 1 éve
nah akkor had szóljonDe nezzetek meg hamar, mert kivancsi leszek, ti mit hogyan lattok. 😊most megyek a Sonic 3ra, utána majd kiegészítem ezt mer bőven van mit írni 😊
Stez
Negritis, a vajda
szóval onnan indul hogy ez nem 1 film hanem 2, az első fele az a gladiator remake csak egy okés filmet alkotnak újra szarul, a második fele az egy önmagában érdekes ármánykodós cucc de szarul megírva
a színészek hozták amit kellett nekik, de a forgatókönyv nem segített
Mescal jó, de ő nem "megmentő" alkat mint itt be van állítva
Maximusra utalni felesleges mikor az öreg Aurelius filozófiája van a középpontban
az ikrek sztem kellemesen túltolják, de a valósághoz valszeg így sincsenek elég közel
az akcióknál a CGI korrekt, de mivel szuperrealisztikus akar lenni a körítés így nem működik, de eleve nekem olyan érzésem van hogy Scott látott pár indiai filmet és megtetszett neki onnan pár dolog csak nem érti hogy miért működnek azok a dolgok
tudnék még ragelni a forgató könyv faszságain, pl hogy mi a fasznak castingolod be Peter Mensaht, ha utána lófaszt nem kezdesz vele, bár sztem fel volt építve rá egy ponton egy fullos történetszál különben jópár jelenetnek semmi értelme
a másik | a végén ott a két sereg és lehetne egy fasza látványos összecsapás, de nope az nem jár |
hasonló témában inkább nézze az ember a 1960as Spartacust vagy az '59es Ben Hurt
ha azokkal megvan akkor a 2010es első évadát a Spartacusnak
de még a Tróját vagy 300at is hamarabb javaslom a szandálos filmek közül
persze ha ezek mind megvoltak akkor egy nézést megérdemel, de semmi szükség nem volt rá
és látva a végeredményt értem a nyilatkozatokat hogy valami nem okés Scottnál és elsieti a filmeket
www.yahoo.com/entertainment/ridley-scott-own-cinematographer-trashes-153456379.html
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Sonic 3tele van hülyeséggel, de aki szerette az első kettőt az ezt is fogja
Shadow egész jó lett, az effektek rendbe vannak
a harcok kicsit átmennek dragon ballba ami nem segít rajta mondjuk
de ilyen kis matiné filmnek idősebb (10-12) gyerekekkel simán jó élmény lehet, főleg ha a szülőknek mond bármit a játék
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
De nezzetek meg hamar, mert kivancsi leszek, ti mit hogyan lattok. 😊Részemről január elején esedékes. Feleségemmel dealben vagyunk: én elmegyek vele holnap valami kiállításra a Várba, ő pedig eljön velem megnézni a Gladiátor 2-t. (Ebből is látszik, hogy kettőnk közül ki a kultúrlény.🙂)
Stez
több mint 1 éve
De nezzetek meg hamar, mert kivancsi leszek, ti mit hogyan lattok. 😊most megyek a Sonic 3ra, utána majd kiegészítem ezt mer bőven van mit írni 😊
Stez
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Nyilvan nem a forgatasi korulmenyekre gondoltam, mert azert ahol Ridley Scott, ott akadnak erdekessegek mindig. 😀 Az eredmeny szerinte remek lett, ahogy irod, a hangulat teljesen kiemelkedo, tobb szinesz is elviszi a hatan a filmet, es amire en gondolok, az a karakterepites, hogy tobbeknek is egy mely, eros motivacioja van (igen, meg a kottttsog Commodusnak is), tobb karakter van, akikkel ilyen-olyan formaban az ember tud azonosulni.Nekem is nagy kedvencem az első rész, de nem a történet vagy a zseniális színész játék nyűgözött le, hanem a látvány és a hangulat. Ettől még a remek karakterek is sokat hozzátesznek a filmhez. Én azonban elsősorban nem Russell Crowe-ra gondolok, hanem Oliver Reedre (Proximo) vagy például az általad is említett Joaquin Phoenixre (Commodus). Lehet, hogy most magamra öntöm a fekáliás vödröt: bármennyire is világhírű, Russell Crowe-t nem tartom kiemelkedően jó színésznek.Na, a Napoleont meg akarom nezni peldaul mar egy ideje, de miota olvastam, hogy tortenelmileg tele van valotlansagokkal, azota nem tudtam magam ravenni.az első részt én nem szeretem, pedig a szandálos filmekkel le lehet venni a lábamrólNekem január első hetében jön el az ideje annak, hogy megnézzem a Gladiátor 2-t. Kb. annyian anyázzák, ahányan áradoznak róla, szóval, kíváncsi vagyok. Prekoncepció: annyira rossz azért nem lehet...Mert nem is annyira rossz, csak a film 70 szazaleka az elso koppintasa, vagy inkabb mintha egy gagyi remake-je lenne, annak ellenere meg, hogy a film 150 perc, nagyjabol egyik karakter sincs kibontva, emiatt olyan feluletes es semmilyen lesz az egesz, es egyetlen karakter viszi el a hatan az egeszet, sok a fontosnak beallitott, de kozben semmitmondo szereplo.
nagylaza, főpohárnok
Az elso reszben szannak idot az epitkezesre, tobbekre is, itt alig-alig. Feluletes minden es mindenki.
De nem, ez a film nem szar, egyszeruen csak az elso resz kozeleben sincs. En mondjuk 6.2-6.5-ot adnek ra, ha azt nezem, hogy az elso resz 8.5-on all imdb-n.
Washington kemenyen elviszi a hatan az egeszet, ha o nem lenne, a 6-ot sem erne el nalam. Egyszer nezheto popcornmozi. Ezzel szemben az elso resz meg okyan, amit en peldaul siman megnezek evente-ketevente.
Stez
egyszerűen túl dagályos és önmaga nagyságára recskázó miközben a színészek a ripacskodással vannak elfoglalva
ettől még meg tudom nézni 5-10 évente
kicsit félek is a 2. résztől, mondjuk még a napóleont se néztem meg
lehet ma kicsinálom magam velük
Negritis, a vajda
De mindenkinek mas nyilvan az izlese, nekem a Gladiator elso resze abszolut adta, Crowe es Phoenix is jol nyomta. De mondom, valoszinuleg az is a baj nalam peldaul, hogy egy ilyen film eseteben nem tudok elvonatkoztatni az elso resztol, ami bejott. Annak, aki el tud, szerintem siman tetszhet. Ezert is mondtam, hogy mint az elso folytatasa, szerintem nem jo film, de amugy meg megsem rossz film annyira.
Stez
Azt viszont furcsa olvasni tőled, hogy az első részben szántak időt az építkezésre, miközben tudjuk, hogy teljes káoszban készült a film, forgatás közben kapkodva írták a párbeszédeket és ad hoc módon alakítgatták a forgatókönyvet.🙂 Persze, mondhatod erre, hogy mindez a végeredményen nem látszik. És így is van.
nagylaza, főpohárnok
Az elso reszben Maximus eseteben a fo elem a bosszu, es folyamatosan emlekeztet Scott erre, hogy ez mennyire eros, a masodik reszben ugyaber tok erdekes, hogy | Lucius motivacioja alapvetoen ugyanez lett, mert megoltek az asszonyt, csak eppenseggel eltelik egy ora, es a nezo nagyjabol mar nem is emlekszik arra, hogy ja, Luciusnak meghalt a csaja, o a bosszu miatt van itt, nem buslakodik, az egesz film alatt nagyjabol egyszer kerul szoba utana, teljesen leszarja mindenki, holott elvileg ezert el a foszereplo. A film masodik feletol senki le se szarja a bosszut, hanem hirtelen jon egy osszeeskuves, es teljesitsuk be Maximus almat lesz a mantra, onnantol pedig csak amulsz, hogy Washington mennyire elviszi a hatan az egeszet. Szoval szamomra igy elvesztette a sulyat a fo motivacio, hogy "a szemet gedvak kinyirtak a punim". |
A spoileres resz miatt is ereztem azt, hogy elegge kusza, ezaltal egyenesen komolytalan is lett. Mint a Gladiator folytatasa. Mert mint egy teljesen kulonallo film, eskuszom, egynek elmenne szerintem.
Ez a feluletesseg es sokszor gagyi erzet engem azert lepett meg foleg, mert ugye 150 perces lett a film majdnem, mig az elso resz meg 155 perc, tehat lett volna eleg ido elmelyiteni a dolgokat. Csak Scott itt inkabb rament arra, hogy legyen a filmben tobb akcio es kevesebb karakterepites, csak szerintem amugy egyes akciok is olyanok voltak, amiket akar siman ki is lehetett volna hagyni a filmbol. Lasd a film eleji csatat, ami valami gigaszi jelenetnek indult, majd nagyon semmitmondo lett. Az azt koveto hajos jelenet is teljesen folosleges lett Peter Mensahval, mert egyaltalan semmit sem adott a film menetehez, sem pedig Lucius karakterehez. Abban a jelenetben a parbeszed nem mellesleg ovodas szintre sikeredett.
De nezzetek meg hamar, mert kivancsi leszek, ti mit hogyan lattok. 😊
több mint 1 éve
pedig a trailerből eléggé kiderül, hogy miről fog szólni, és milyen stílusban 😀😀Ha valaki a Hogyan tudnék élni nélküled megnézésén gondolkozik, ne tegye. Demjén számokat enélkül is lehet hallgatni és nem legalább nem szúrsz el másfél órát egy klisés gyenge magyar filmre.anyámék ma mentek moziba és ezt akarták nézni mer ez volt szegeden a plázában 6kor
Matthew99
gyorsan megnéztem mi van a belvárosiban és A szerelem idejét nézték meg
azt mondta jó volt, de trailer után meglepte hogy dráma és nem vígjáték
Negritis, a vajda
Szerkesztette: Löfli

"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 1 éve
www.animenewsnetwork.com/news/2024-12-23/mamoru-hosoda-reveals-scarlet-anime-film-for-release-in-winter-2025/.219427ez nagyon várós
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Ha valaki a Hogyan tudnék élni nélküled megnézésén gondolkozik, ne tegye. Demjén számokat enélkül is lehet hallgatni és nem legalább nem szúrsz el másfél órát egy klisés gyenge magyar filmre.anyámék ma mentek moziba és ezt akarták nézni mer ez volt szegeden a plázában 6kor
Matthew99
gyorsan megnéztem mi van a belvárosiban és A szerelem idejét nézték meg
azt mondta jó volt, de trailer után meglepte hogy dráma és nem vígjáték
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
A Napóleon filmnek még ha látványos is, se hosszú, mégis elnagyolt, inkább egy jó ütős sorozatot kellett volna csinálni ebből az alapanyagból, hozzá még +100 percet és akkor lehetett volna belőle valami. szvsznem néztem újra de anno a 4 részes mini sorozat sztem egész jó volt
ozibozi
www.imdb.com/title/tt0253839/
simán lehet hogy csak a nosztalgia mondatja
asszem ebben repül le stohl buci feje
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Nekem is nagy kedvencem az első rész, de nem a történet vagy a zseniális színész játék nyűgözött le, hanem a látvány és a hangulat. Ettől még a remek karakterek is sokat hozzátesznek a filmhez. Én azonban elsősorban nem Russell Crowe-ra gondolok, hanem Oliver Reedre (Proximo) vagy például az általad is említett Joaquin Phoenixre (Commodus). Lehet, hogy most magamra öntöm a fekáliás vödröt: bármennyire is világhírű, Russell Crowe-t nem tartom kiemelkedően jó színésznek.Na, a Napoleont meg akarom nezni peldaul mar egy ideje, de miota olvastam, hogy tortenelmileg tele van valotlansagokkal, azota nem tudtam magam ravenni.az első részt én nem szeretem, pedig a szandálos filmekkel le lehet venni a lábamrólNekem január első hetében jön el az ideje annak, hogy megnézzem a Gladiátor 2-t. Kb. annyian anyázzák, ahányan áradoznak róla, szóval, kíváncsi vagyok. Prekoncepció: annyira rossz azért nem lehet...Mert nem is annyira rossz, csak a film 70 szazaleka az elso koppintasa, vagy inkabb mintha egy gagyi remake-je lenne, annak ellenere meg, hogy a film 150 perc, nagyjabol egyik karakter sincs kibontva, emiatt olyan feluletes es semmilyen lesz az egesz, es egyetlen karakter viszi el a hatan az egeszet, sok a fontosnak beallitott, de kozben semmitmondo szereplo.
nagylaza, főpohárnok
Az elso reszben szannak idot az epitkezesre, tobbekre is, itt alig-alig. Feluletes minden es mindenki.
De nem, ez a film nem szar, egyszeruen csak az elso resz kozeleben sincs. En mondjuk 6.2-6.5-ot adnek ra, ha azt nezem, hogy az elso resz 8.5-on all imdb-n.
Washington kemenyen elviszi a hatan az egeszet, ha o nem lenne, a 6-ot sem erne el nalam. Egyszer nezheto popcornmozi. Ezzel szemben az elso resz meg okyan, amit en peldaul siman megnezek evente-ketevente.
Stez
egyszerűen túl dagályos és önmaga nagyságára recskázó miközben a színészek a ripacskodással vannak elfoglalva
ettől még meg tudom nézni 5-10 évente
kicsit félek is a 2. résztől, mondjuk még a napóleont se néztem meg
lehet ma kicsinálom magam velük
Negritis, a vajda
De mindenkinek mas nyilvan az izlese, nekem a Gladiator elso resze abszolut adta, Crowe es Phoenix is jol nyomta. De mondom, valoszinuleg az is a baj nalam peldaul, hogy egy ilyen film eseteben nem tudok elvonatkoztatni az elso resztol, ami bejott. Annak, aki el tud, szerintem siman tetszhet. Ezert is mondtam, hogy mint az elso folytatasa, szerintem nem jo film, de amugy meg megsem rossz film annyira.
Stez
Azt viszont furcsa olvasni tőled, hogy az első részben szántak időt az építkezésre, miközben tudjuk, hogy teljes káoszban készült a film, forgatás közben kapkodva írták a párbeszédeket és ad hoc módon alakítgatták a forgatókönyvet.🙂 Persze, mondhatod erre, hogy mindez a végeredményen nem látszik. És így is van.
több mint 1 éve
Na, a Napoleont meg akarom nezni peldaul mar egy ideje, de miota olvastam, hogy tortenelmileg tele van valotlansagokkal, azota nem tudtam magam ravenni.az első részt én nem szeretem, pedig a szandálos filmekkel le lehet venni a lábamrólNekem január első hetében jön el az ideje annak, hogy megnézzem a Gladiátor 2-t. Kb. annyian anyázzák, ahányan áradoznak róla, szóval, kíváncsi vagyok. Prekoncepció: annyira rossz azért nem lehet...Mert nem is annyira rossz, csak a film 70 szazaleka az elso koppintasa, vagy inkabb mintha egy gagyi remake-je lenne, annak ellenere meg, hogy a film 150 perc, nagyjabol egyik karakter sincs kibontva, emiatt olyan feluletes es semmilyen lesz az egesz, es egyetlen karakter viszi el a hatan az egeszet, sok a fontosnak beallitott, de kozben semmitmondo szereplo.
nagylaza, főpohárnok
Az elso reszben szannak idot az epitkezesre, tobbekre is, itt alig-alig. Feluletes minden es mindenki.
De nem, ez a film nem szar, egyszeruen csak az elso resz kozeleben sincs. En mondjuk 6.2-6.5-ot adnek ra, ha azt nezem, hogy az elso resz 8.5-on all imdb-n.
Washington kemenyen elviszi a hatan az egeszet, ha o nem lenne, a 6-ot sem erne el nalam. Egyszer nezheto popcornmozi. Ezzel szemben az elso resz meg okyan, amit en peldaul siman megnezek evente-ketevente.
Stez
egyszerűen túl dagályos és önmaga nagyságára recskázó miközben a színészek a ripacskodással vannak elfoglalva
ettől még meg tudom nézni 5-10 évente
kicsit félek is a 2. résztől, mondjuk még a napóleont se néztem meg
lehet ma kicsinálom magam velük
Negritis, a vajda
De mindenkinek mas nyilvan az izlese, nekem a Gladiator elso resze abszolut adta, Crowe es Phoenix is jol nyomta. De mondom, valoszinuleg az is a baj nalam peldaul, hogy egy ilyen film eseteben nem tudok elvonatkoztatni az elso resztol, ami bejott. Annak, aki el tud, szerintem siman tetszhet. Ezert is mondtam, hogy mint az elso folytatasa, szerintem nem jo film, de amugy meg megsem rossz film annyira.
több mint 1 éve
az első részt én nem szeretem, pedig a szandálos filmekkel le lehet venni a lábamrólNekem január első hetében jön el az ideje annak, hogy megnézzem a Gladiátor 2-t. Kb. annyian anyázzák, ahányan áradoznak róla, szóval, kíváncsi vagyok. Prekoncepció: annyira rossz azért nem lehet...Mert nem is annyira rossz, csak a film 70 szazaleka az elso koppintasa, vagy inkabb mintha egy gagyi remake-je lenne, annak ellenere meg, hogy a film 150 perc, nagyjabol egyik karakter sincs kibontva, emiatt olyan feluletes es semmilyen lesz az egesz, es egyetlen karakter viszi el a hatan az egeszet, sok a fontosnak beallitott, de kozben semmitmondo szereplo.
nagylaza, főpohárnok
Az elso reszben szannak idot az epitkezesre, tobbekre is, itt alig-alig. Feluletes minden es mindenki.
De nem, ez a film nem szar, egyszeruen csak az elso resz kozeleben sincs. En mondjuk 6.2-6.5-ot adnek ra, ha azt nezem, hogy az elso resz 8.5-on all imdb-n.
Washington kemenyen elviszi a hatan az egeszet, ha o nem lenne, a 6-ot sem erne el nalam. Egyszer nezheto popcornmozi. Ezzel szemben az elso resz meg okyan, amit en peldaul siman megnezek evente-ketevente.
Stez
egyszerűen túl dagályos és önmaga nagyságára recskázó miközben a színészek a ripacskodással vannak elfoglalva
ettől még meg tudom nézni 5-10 évente
kicsit félek is a 2. résztől, mondjuk még a napóleont se néztem meg
lehet ma kicsinálom magam velük
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Oké, nem vagyok vitaképes, hiszen még nem láttam.🙂Nekem január első hetében jön el az ideje annak, hogy megnézzem a Gladiátor 2-t. Kb. annyian anyázzák, ahányan áradoznak róla, szóval, kíváncsi vagyok. Prekoncepció: annyira rossz azért nem lehet...Mert nem is annyira rossz, csak a film 70 szazaleka az elso koppintasa, vagy inkabb mintha egy gagyi remake-je lenne, annak ellenere meg, hogy a film 150 perc, nagyjabol egyik karakter sincs kibontva, emiatt olyan feluletes es semmilyen lesz az egesz, es egyetlen karakter viszi el a hatan az egeszet, sok a fontosnak beallitott, de kozben semmitmondo szereplo.
nagylaza, főpohárnok
Az elso reszben szannak idot az epitkezesre, tobbekre is, itt alig-alig. Feluletes minden es mindenki.
De nem, ez a film nem szar, egyszeruen csak az elso resz kozeleben sincs. En mondjuk 6.2-6.5-ot adnek ra, ha azt nezem, hogy az elso resz 8.5-on all imdb-n.
Washington kemenyen elviszi a hatan az egeszet, ha o nem lenne, a 6-ot sem erne el nalam. Egyszer nezheto popcornmozi. Ezzel szemben az elso resz meg okyan, amit en peldaul siman megnezek evente-ketevente.
Stez
több mint 1 éve
Nekem január első hetében jön el az ideje annak, hogy megnézzem a Gladiátor 2-t. Kb. annyian anyázzák, ahányan áradoznak róla, szóval, kíváncsi vagyok. Prekoncepció: annyira rossz azért nem lehet...A nyitó jelent után elengedtem a filmet, és úgy borzasztóan szórakoztató zs élmény volt. Egy probléma adódott, hogy én viszonylag hangosan nevettem akkor is, amikor elvileg drámai tetőpont volt, így néhány HC rajongó csúnyán nézett.
nagylaza, főpohárnok
A nyitó jelenet: főhősünk olyan szigorú arccal nézi a zöldség-veteményest, hogy majd beszarik, miközben kezével a földet markolássza - ezután ugyanilyen kemény tekintettel elhesseget valami csirkét vagy madarat. Ezután lesmárolja a csaját, és megjelenik a perzsa nagykövet a 300ból - aki szó szerint ugyanúgy néz ki, mint 2006ban - akivel mindenféle jól hangzó bárgyúságokról beszélgetnek, szigorúan tőmondatokban.
Na itt dőltem hátra, hogy ezt Scott se gondolta komolyan, jöhet a guilty pleasure. És így nézve a film legszórakoztatóbb része volt a majmos és cápás jelenetek. Nem is beszélve az orrszarvúról. A vége pedig… ott már kifejezetten nehéz volt nem hangosan nevetni a dialógusokon.
Szerkesztette: MC12
“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 1 éve
Nekem január első hetében jön el az ideje annak, hogy megnézzem a Gladiátor 2-t. Kb. annyian anyázzák, ahányan áradoznak róla, szóval, kíváncsi vagyok. Prekoncepció: annyira rossz azért nem lehet...Mert nem is annyira rossz, csak a film 70 szazaleka az elso koppintasa, vagy inkabb mintha egy gagyi remake-je lenne, annak ellenere meg, hogy a film 150 perc, nagyjabol egyik karakter sincs kibontva, emiatt olyan feluletes es semmilyen lesz az egesz, es egyetlen karakter viszi el a hatan az egeszet, sok a fontosnak beallitott, de kozben semmitmondo szereplo.
nagylaza, főpohárnok
Az elso reszben szannak idot az epitkezesre, tobbekre is, itt alig-alig. Feluletes minden es mindenki.
De nem, ez a film nem szar, egyszeruen csak az elso resz kozeleben sincs. En mondjuk 6.2-6.5-ot adnek ra, ha azt nezem, hogy az elso resz 8.5-on all imdb-n.
Washington kemenyen elviszi a hatan az egeszet, ha o nem lenne, a 6-ot sem erne el nalam. Egyszer nezheto popcornmozi. Ezzel szemben az elso resz meg okyan, amit en peldaul siman megnezek evente-ketevente.
több mint 1 éve
Deadstreamvan streamer főszereplő hogy mentse a karrierjét bemegy egy híres kísértetjárta házba és élőben közvetíti az eseményeket
nem akarok spoilerekbe menni, hátha valakit érdekel
a praktikus effektek egész jók, de összességében nekem nem tetszett a film
a főszereplő ripacskodása nekem fárasztó volt, tudom hogy ez a youtuberek/streamerek viselkedési jegye, de nem véletlen nem nézek ilyeneket
bedobnak érdekes témákat amikkel semmit nem kezdenek: stalker rajongó, cancel culture, elbaszott bocsánatkérés, mindig emelni a tétet a hülyeségben a kattintásokért ...
rossznak se mondanám, de ...
Last stop in Yuna county
a rendező és az író ugyanaz, mind2 minőségében első nagyjáték filmje
mint rendező szerintem jól debütált, viszont a forgatókönyvön látszik hogy kezdő
túl sok mindent akart beletenni, túl sok a karakter akiket nem kezelt ideálisan és túl lett erőltetve hogy mindenkinek a sorsát lássuk
aki szereti a zárt helyeken történő túsz szitus filmeket az tegyen egy próbát vele
Szerkesztette: Negritis, a vajda
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Unokatesómnak pl nagyon tetszett a Demjén film 😊más meg leszólta...
több mint 1 éve
Nekem január első hetében jön el az ideje annak, hogy megnézzem a Gladiátor 2-t. Kb. annyian anyázzák, ahányan áradoznak róla, szóval, kíváncsi vagyok. Prekoncepció: annyira rossz azért nem lehet...
több mint 1 éve
Viszont baggio, a The quiet girl ajánlást köszi. Igaz, picit lassú volt a cselekmény és egyszerű, viszont brutal erős, katartikus befejezéssel, ahol szinte már üvöltesz a főszereplőnek, hogy rohanjon…
több mint 1 éve
A Gladiátor 2 első 10-15 percben arra nem vette a fáradtságot Scott, hogy a film ne hajazzon a Mennyei Királyságra. Az “ostrom” fullba nyomta a kretént, szinte ugyanazokkal a jelenetekkel, mint amikor Jeruzsálemet ostromolták..
több mint 1 éve
Gladiator IIHat, hogy is mondjam. Szoval ez a film nem jo. Igy elso blikkre azt sem mondanam amugy, hogy szar, inkabb a gagyi szo jut eloszor eszembe. Nyilvan lehetetlen ezt a filmet ugy nezni, hogy ne gondolj kozben, vagy ne hasonlitsd az elso reszhez, ami meg azert ha nem is mestermu, de zsenialis.
Ez meg annak egy gagyi koppintasa 70 szazalekban, 30-ban meg megprobal meglepni es csavart adni, de az meg szinten eleg gyengere es kiszamithatora sikerul. Valahogy nem az igazi, valahogy nem komolyan veheto. Maga az osszkep sem, jo par jelenet szinten gyenge eresztes, a foszereplo faszink nagyjabol semmifele melyseget sem kap, ahogy Washingtonon kivul mas sem. Nem igazan tudsz azonosulni a foszereplovel, de massal sem igazan. Az elso resz grandiozus, ez a masodik meg mintha ilyen low budget popcorn movie lenne. A diszlet is, maga Roma abrazolasa, az epuletek, az elso resz ellentettjei. Amit ertenek, hogy sugallni akarjak, egesz Roma mennyire a beka segge ala kerult 15 ev alatt, de attol meg az epuletek fele nem tunik el, mint ahogy a Colosseum sem lesz hirtelen kisebb.
Ebben a filmben egyedul Washington hozza a pluszt, de az is idegesito, hogy az | az o motivacioja noha jo, megsincs felepitve rendesen, feluletes, nem tudjuk meg, ki is volt o, hisz a regi nevet nem arulja el | .
Ja, a colosseumos capas resz volt a gagyisag netovabbja szamomra.
Valahogy ezt osszessegeben nem tudom hova tenni, ebben a formaban szerintem erre a filmre semmi szukseg sem volt. Ugyhogy azt mondom, mint egyedulallo film, nem szar, egyszer nezheto lenne, de mint folytatas, nekem nem jott be.
Venom 3
Hat a kettonek jobb, az valami iszonyat rossz volt. Eroltetett, de mivel sokkal szarabb filmet vartam, nem szenvedtem, egynek elment. Amit viszont nem igazan ertem, mi a frasznak kellett Knullt odaeroltetni, amikor a Sony mar a film elott tudta, hogy nem viszi tovabb ezt az univerzumot, mert minden filmjuk bukta. Megmutatjak neked a kovetkezo Thanost, azt sem tul jol, majd kesz, felbehagyjak. Raadasul leultetik ugy az egyik legjobb karaktert a kispadra, hogy az utolso filmjeben konkretan nem kapott rendes villant ket jelenetet eltekintve, helyette csak bogarakkal megy a bohockodas. Egesz egyszeruen amilyen mestermu jatekokat csinalnak a Sony studioi, kepregenyfilmekben annyira gyalazatosak, minden teren. Alig varom, hogy a Spider-mant folytassak, azt is el fogjak szurni.
több mint 1 éve
Van olyan film most netflixen, ami az elmúlt fél évben került fel és semmiképp se szabad kihagyni? (update: a válasz szerintem a Rebel Ridge)nyilván attól is függ mi az amit szeretsz vagy érdekel, de a rebel ridge az elég jó
Btw az én szentesti mozim most a The quiet girl volt, csodás egy alkotás, Maxon van fent
r.baggio
sztem a shadow strays is ér egy nézést
meg ugye a carry on is most került fel
sztem fél évbe még benne van a Beverly Hillsi Zsaru 4
valamint én nagyon élveztem az Its Whats Inside-t ne nézz róla semmit csak nézd meg és ha elég kérdést vetett fel kezdj utána olvasni
2019es film a Klaus, de sztem minden évben érdemes megnézni
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Van olyan film most netflixen, ami az elmúlt fél évben került fel és semmiképp se szabad kihagyni? (update: a válasz szerintem a Rebel Ridge) Btw az én szentesti mozim most a The quiet girl volt, csodás egy alkotás, Maxon van fent
Szerkesztette: r.baggio

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 1 éve
mégse a caine mutinyvel kezdtem hanem 2005s La moustache-salés meglepően érdekes egy francia film
vannak művész elemei, de ez kell is ha valaki épelméjének a határán táncolunk
az alapfelütés az hogy a főszereplő leborotválja a bajszát ami senkinek nem tűnik fel hisz minden ismerőse szerint sose volt neki
ami szarul érinti mert számára ez az egyik legfontosabb megkülönböztető jegye
a rendező az eredeti könyv írója ami számomra még érdekesebbé teszi, annyira nem hogy el is olvassam
de ez inkább azért van mert hagyományos könyveket viszonylag keveset olvasok jó ideje (mondjuk épp megint nekiálltam 😊 )
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!